Budapesti Hírlap, 1931. április (51. évfolyam, 74–97. szám)
1931-04-10 / 80. szám
ml,ÁPRILIS 10, PÉNTEK 11* IX* KÖZGAZDASÁG Beszámoló a római gabonavilágankétról A Magyar Külügyi Társaság közgazdasági szakosztálya és az Európai Vámegyesületnek a szakosztály kebelében működő magyar csoportja csütörtökön Schandl Károly elnökletével együttes ülést tartott, melyen Póka-Rivay Béla dr., a Társaság igazgatója a Rómában most lefolyt gabona-világonkétet ismertette. Ő mondta, hogy a római ülés a siker jegyében kezdte meg működését akkor, amikor a római Nemzetközi Mezőgazdasági Intézet oly alaposan készítette azt elő, a világ minden részéről aktív miniszterek, államtitkárok, nagykövetek, legelső szakemberek gyűltek össze és sikerült összegyűjtenie az összes exportállamokat, amelyeknek eddigi konkurenciája verte le a gabonaárakat az önköltségi árak alá. A római konferencia két részből állt. Először egy szakértőbizottság tárgyalta Ez 12 tagból állt, felerészben tengerentúliakból és felerészben európaiakból A bizottság által leszűrt elvek alapján irányították a konferenciát magát, mely úgy, mint szakértőbizottság egy hétig működött. A konferencia több irányban kereste a búzakrízis megszüntetésének lehetőségeit. A vetésterületek csökkentésében, amelyet azonban nem akartak az államok kötelezőleg elfogadni, a fogyasztás növelésében, amelyet lassú eszköznek találtak, a dunai államoknak adandó kedvezményes elbánásban, amely ellen azonban a tengerentúli államokon kívül igen sok európai állam is tiltakozott és így nem is fogadtatott el. Végeredményben két fő eszközt talált alkalmasnak a konferencia a gabonatermelők helyzetének könnyítésére: a mezőgazdasági hitelek nemzetközi szervezését és az exportállamok eladási szervezését. Az előbbi már közel van a megvalósításhoz, azonban csak hosszúlejáratú hitelek számára, úgyhogy a konferencia most a rövidlejáratú hitelek szervezését is kéri a termés mérsékeltebb menetű és olcsóbb előadására. A nemzetközi búzaeladási központi szervezet tervezetét Prónay György báró földmívelés- ügyi államtitkár terjesztette be igen nehéz körülmények között, mert a búzaimportáló nagy államok nem látták szívesen, hogy a búza ára ezzel esetleg növeltessék, amely a nagy vámbevételeket esetleg csökkenti, vagy meg is szünteti. Prónay államtitkár rendkívüli agilitása azonban lehetővé tette, hogy az összes exportállamok a mostani 1931—1932-iki búzakampányra szóló nemzetközi szerv létesítése tárgyában Londonban összejönnek május 18-án. A terv komoly reményeket ébreszthet, mert a javaslatot a világ legjobban megszervezett gabonatermelő államának, Kanadának londoni politikai képviselője, Fergusson főmegbízott tette. Csatlakoztak elvben hozzá még az oroszok is. A konferencia ezzel azon tudatban fejezte be a munkálkodását, hogy a gabonatermelő államok reménytelen helyzetének nemsokára vége lesz. Az előadó végül kiemelte, hogy a magyar delegáció vezetője, Károlyi Gyula gróf, milyen jelentős szerepet töltött be a konferencia első rektusainál és hogy a magyar érdekeket mily nemzetközi elismerés közepette védte Prónay György államtitkár tevékenysége, amelyet jelentősen támogatott a magyar delegáció állandó tevékenysége. A delegáció tagjai voltak Somssich László gróf, az OMGE elnöke, Hoyos Miksa gróf, az Orsz. Mezőgazdasági Kamara elnöke, Márffy Mantuano rk. követ, Winchkler István külügyi osztályvezető, Imrédy Béla, a Nemzeti Bank igazgatója, Darányi Béla, a Futura igazgatója, Fodor István a kiviteli intézet igazgatója, Friedlender Emil bankigazgató és Stux Sándor malom vezérigazgató. — A rozs és az árpa feltűnő drágulása a terménytőzsdén. A budapesti terménytőzsdén ma a határidős piac irányzata meglehetősen változatos volt. A búza eleinte drágult, később azonban nagy hanyatlás állott elő és végeredményben 12 fillérrel alacsonyabb volt a zárlat, mint tegnap. A rozs ára ellenben ma is tovább növekedett és nyereségét meg is tartotta, úgyhogy itt végeredményben 23 fillérnyi áremelkedést számoltak el. A tengeri májusra és júliusra egyformán 5—5 fillért vesztett. A készárupiacon a búza forgalmából a hivatalos megfigyelések mintegy negyven vagonnyit jegyeztek fel, ami az előző napokhoz mérten élénkülést jelent, az árat nem változtatták meg. A rozs piacán némi forgalom is jelentkezett, s az árat 20 fillérrel növelték a határidős piacnak megfelelően. Az árpa árát újra 25 fillérrel kellett feljebb írni, s ez újabb lépcsőt jelent az árpa árának abban a karrierjében, amelyet már meglehetősen hosszú idő óta figyelhetünk. Március eleje óta az árpa árának növekedése két pengőnél már többet tesz. —■ A tengeri is újra drágult: ma 10—20 fillérrel nagyobb, mint tegnap volt. — A liszt árában nincs változás. — A Faluszövetség választmányi ülése. A Faluszövetség igazgatóválasztmánya Schandl Károly elnöklésével ülést tartott, amelyen ott voltak Szabó Sándor, Bodó János, Krúdy Ferenc, Héjj Imre országgyűlési képviselők, Grabovszky Miklós, Németh József, Plósz István, Vécsey József báró és Markó Aurél. Schandl Károly megnyitójában rámutatott a világgazdasági krízisre, amelyből csak a magyar falu összetartása vezethet ki bennünket. Berki Gyula igazgatói jelentésében beszámolt a szövetség célkitűzéseiről és törekvéseiről, amelyek a magyar falvak életét és szükségletét igyekeznek előbbre vinni és kielégíteni. Arra törekszünk, mondotta, hogy a mezőgazdasági kormányzat falusi tevékenységét társadalmi eszközökkel kiegészítsük. Különös tanulmány tárgyává tesszük a dunántúli egyke problémának társadalmi és gazdasági eszközökkel való enyhítését, valamint a mezőgazdasági munkásság sorsának javítását, hogy a nemzetnek ez a nagy rétege tisztességes munka formjában megtalálhassa a maga életlehetőségeit és elhelyezkedését is. Szekeres László főtitkár előterjesztésében ismertette a pestkörnyéki kisgazdatermelők sérelmeit a fővárosi piacrendelettel kapcsolatban és a rendezést sürgette. Plósz István a vadászbérletek ügyét tette szóvá. Szabó Sándor, Szekeres Bónis, Tölgyes István és Krúdy Ferenc hozzászólásai után elhatározták, hogy a mezőgazdasági munkáskérdést napirenden tartja a szövetség, a piacrendelet kiadása érdekében pedig küldöttségileg keresi föl a székesfőváros polgármesterét. Foglalkozott a választmány a közgazdasági egyetem megszüntetésének tervével is és Boros Endre, Schandl Károly, valamint Krúdy Ferenc hozzászólása után egyhangúan állást foglalt az egyetem fenntartása mellett. Bizottságot küldtek ki, amelynek az lesz a feladata, hogy alapos javaslatot készítsen a közgazdasági egyetem további fenntartásának szükségessége érdekében. — Az osztrák agrárpolitika törekvése. Dollfuss osztrák földmívelési miniszter látogatást tett az elmúlt napokban Burgenlandban, ahol kifejtvén agrárprogrammját, megemlítette, hogy az osztrák kormány arra törekszik, hogy a folyamatban lévő magyar és jugoszláv kereskedelmi szerződésekben a gabonavámokat ne kösse le, hogy a piaci viszonyokhoz alkalmazva, módjában legyen azokat emelni, vagy csökkenteni Amennyiben ezek a szerződések az új kampányig nem jönnének létre, a kormány beviteli monopólium útján fog gondoskodni a búzatermelők támogatásáról. Az állattenyésztéssel kapcsolatban kijelentette, hogy a most kiadott tejforgalmi szabályzat, valamint a sertésprémium, mely a bécsi és a nagyobb városok piacain eladott sertések után illeti meg a gazdákat, jelentős támogatást jelent az osztrák állattenyésztésnek és egyben a 15%-os prémium előmozdítja a minőségek javítását is. Ami a borgazdaságot illeti, a borvámok emelése egyelőre nem lehetséges, mert hét szerződésben van a kormány fixírozva, de törekedni fog azok revíziója alkalmával a borvámokat is olyan mértékben emelni, hogy ennek a fontos üzemágnak megfelelő rentabilitást nyújtsanak. A mézpiac helyzete. Március hónap közepén volt legélénkebb a kereslet méz iránt, mely a húsvéti ünnepek elmúltával csökkent ugyan, az árak azonban tovább is stabilaknak mutatkoznak. A viasz is megszilárdult élénkebb külföldi keresletre, a forgalom azonban mérsékelt.. Pergetett mézért nagyban 80—90 fillért fizetnek; sárga viaszért 2.80—3.60 pengőt. Csehszlovákiában a pergetett méz ára 10—12 csehkorona (1.70—2.04 pengő), a viasz pedig 23—25 cseh korona (3.81—1.15 pengő). Jugoszláviában 10—12 dinár (1.00—1.20 pengő), illetve 28—35 dinár (fl.80—3.50 pengő), Romániában 30—34 lej (1.02—1.15 pengő), illetve 120—130 (4.08—4.42 pengőig). — A könnyűbenzin forgalmának újabb korlátozását kéri a szeszérdekeltség. Tudóuik jevő, hogy a Motalkó törvény a keverési kényszert csak a 736 foknál nehezebb fajsúlyú benzinnekre írja elő. A könnyűbenzin használata, — amelynek kincstári illetéke és vámja kb kint nem kevesebb mint 37,04 fillér — nincs korlátozva, hogyha a körülbelül 25 százalékos árkülönbözetet a Motalkóval szemben valakinek kedve van megfizetni. Ezt, az átalakítással megfelelően korlátozott tiszta benzinfogyasztást fenntartani megokoltnak látszott, a különleges kocsik és az átutazó idegenek érdekében. Az Országos Szeszértékesítő Rt. most azzal a kéréssel fordult a kormányhoz, hogy tiltsa el a tiszta, könnyűbenzinnek nyilvános kutakból való árusítását. A benzinfogyasztás körül érdekeltek véleménye szerint a könnyűbenzinnek a forgalomból való kirekesztése az automobilizmus válságát csak kimélyítheti, mert az autósoknak egy, eddig kevésbbé érintett csoportja— a külföldi és a luxuskocsi tulajdonosok ellen irányul. Ezek ugyanis a legellenállóképesebbek a gazdasági válsággal szemben, akik tartják a lelket a válságban vergődő autókereskedelemben és javítóiparban. Az ügyben a kereskedelmi minisztérium értekezletet tart, amelyen az érdekeltek értesülésünk szerint határozottan a terv ellen foglalnak állást. — Jól keres a német jóvátételen a Nemzetközi Fizetések Bankja. Bázelből jelentik: A Nemzetközi Fizetési Bank május 19-én tartja első rendes évi közgyűlését. A bankhoz közelálló körökben cáfolják azt a külföldön elterjedt hírt, hogy az elmúlt évre tizenegy százalékos osztalékot kapnak a részvényesek. Az osztalék-megállapító igazgatósági ülés valószínűleg a jövő héten lesz, s azon, beavatottak szerint, hatszázalékos osztalékot állapítanak meg, nincs azonban kizárva, hogy a részvényesek egy szuper-dividenciában is részesülnek. .— A földteherrendezési törvény végrehajtása. A földteherrendezési törvény gyakorlati alkalmazása érdekében szükséges intézkedések gyors ütemben követik egymást- Alig tárgyalta le a javaslatot a parlament, a pénzügyminisztérium már nagypéntekre elkészült a törvény végrehajtási utasításának kidolgozásával, s azt hozzászólás céljából az érdekképviseleteik rendelkezésére bocsátotta. Ma ugyanebben az ügyben pedig már értekezlet is volt a pénzügyminisztériumban, ahol az összes érdekeltek előterjesztették a végrehajtási utasításhoz kapcsolódó észrevételeiket és javaslataikat Ezeknek feldolgozása néhány nap alatt megtörténik, s nyomban megjelenik a végrehajtási utasítás. Akkor azután megalakulnak a bizottságok és megkezdődik a szanálás érdemi munkája is. a Budapesti Hírlap TELEFONSZÁMAI: József 444—04. József 444—07. József 444—05. József *4*—08. József 444—00. József 444-09. Fizetésképtelenségek Kényszeregyességek Budapesten. A budapesti törvényszék ma a következő cégek ellen indította meg a csődönkívüli kényszeregyességi eljárást: Gélei Vilmos divatáru kereskedő (Andrássy-út 43.), Kiss Kálmán textilkereskedő (Orczy-út és Üllői út sarok), Kann és Keller rt. vas és műszaki kereskedés (Vilmos császár út 62). Kényszeregyesség vidéken. A székesfehérvári törvényszék özv. Trischberger Jánosné móri órás és ékszerész ellen megindította a kényszeregyességi eljárást. Csődök. A győri törvényszék Kürschner Dezső győri kereskedő, a szekszárdi törvényszék bajai kirendeltsége Diamant Lajos bajai vőföskereskedő, a kecskeméti törvényszék a Kecskeméti Vidéki Bortermelők Állami Ellenőrzés Alatt Álló Pinceszövetkezet kecskeméti cég, a nyíregyházai törvényszék pedig özv. Simon Jánosné fehérgyarmati kocsmáros és Weisz Béla kisvárdai könyvkereskedő ellen megnyitotta a csődöt. Magánegyességek. A Magyar Hitelezői Védegyletnél magánegyesség iránti kérelmet terjesztettek elő: özvegy Lőwy Mánné hagyatéka (Tolna), Grotte Edéné (Igár), Borsodi Géza (Budapest, Mátyás tér 17), Ilolitorisz Nándor (Hajdúnánás), Spitzer László (Miskolc), Szántó Henrik (Zalaegerszeg), Weisz Viktor (Budapest, Szív u. 34.). Rohamosan fejlődik a főváros környéke. A pestkörnyéki városok az utóbbi években rohamosan fejlődnek. A legújabb statisztika szerint az utóbbi öt évben Kispesten 3275, Újpesten 2255, Pesterzsébeten 5254 és Rákospalotán 2575 ház épült. Az idén is erőteljesen indult meg az építkezés a pestkörnyéki városokban. Változatlan az angol bankkamatláb. Az Angol Bank mai ülésén a kamatlábat változatlanul 3 százalékban állapította meg. — Felhívás a gyümölcstermelőkhöz. Tekintettel arra a rendkívüli érdeklődésre, mellyel a gyümölcstermelők az Országos Mezőgazdasági Kamara kiadásában megjelent „A gyümölcsös ápolásának és védelmének kiskátéját" fogadták, a Mezőgazdasági Exportintézet szükségesnek tartja, hogy rámutasson azokra a speciális célokra is, melyek érdekében a „Kiskátét" megjelentette. A gyümölcsvédelmi eljárásoknál ezideig a termelők között a legnagyobb bizonytalanság uralkodott abban a tekintetben, hogy a sokféle hirdetett védekező eljárás közül melyiket alkalmazzák. A „Kiskáté" ezt a bizonytalanságot kívánta megszüntetni, amikor egy lehetően leegyszerűsített, egységes, legolcsóbbnak mutakozó és a tapasztalatok szerint a legmegfelelőbb eljárást írta elő. Nem hangsúlyozható eléggé annak a fontossága, hogy abban a káoszban, mely a védekezés terén fennáll, könynyen megérthető és áttekinthető útbaigazítás álljon a termelő rendelkezésére, aki azt a szert, melyhez aránylag a legkönnyebben és a legolcsóbban juthat és amellyel a védekezést, ha hatásában nem is százszázalékos eredménnyel, de a legmegbízhatóbb, a legegyszerűbb és a legkielégítőbb módon végezheti. A tapasztalt érdeklődés azt mutatja, hogy a ,,Kiskáté" megjelenése időszerű és szükséges volt és Intézetünk a megnyilvánult érdeklődésben látja biztosítékát annak, hogy a termelők a „Kiskátét" nemcsak olvasni fogják, hanem az abban foglaltakat lelkiismeretesen végre is fogják hajtani. Ebben az esetben, pedig a kívánt eredmény nem fog elmaradni és néhány év múlva a magyar gyümölcstermelés olyan fokra lendülhet, hogy az ízben és zamatban versenyen felülálló magyar gyümölcs az országnak jelentékeny hasznot, a termelőnek pedig anyagijólétet fog biztosítani. 13 A budapesti élelmiszer-nagyvásár A mozgalmas és élénk piacra 16 gyűjtött darabáru, 14 burgonya, 7 hús, 2 narancs, 2 vöröshagyma, 1 hal, 1 fejeskáposzta, 1 tojás és 1 vegyes zöldség vagonrakomány érkezett. Makói vöröshagyma I. oszt. 10—10.50, vágott 6—5.50, környéki 7—5, makói fokhagyma I. oszt. 85—90, II. oszt. 75—80, környéki 65—85 pengő métermázsánként. Kifli-burgonya 32, nyári rózsa I. oszt. 22, I. oszt. 20, Őszi rózsa L oszt. 17, II. oszt. 16, szabolcsi Ella 10.50, dunántúli 10, fehér burgonya 9—8.50, Woltmann 8, takarmány-burgonya 7.59 —7.— pengő métermázsánként. Paraj 60—50, kalarábé 50—34, környéki 34— 40, egri 50, téli retek 10—12, magyar torma 50 —80, külföldi 80—90, olasz karfiol tisztítva 70— 65, olasz zöldborsó 1.— pengő métermázsánként. Kecskeméti kelkáposzta 68—75, külföldi 42, külföldi fehérkáposzta 32—34, külföldi vöröskáposzta 54—55 pengő métermázsánként. Erős kereslet mellett a zöldségárak emelkedtek. Gyökérzöldség, makói levélzettel 50, györvidéki 40, vegyes zöldség 40—32, sárgarépa, egri 84— 32, felvidéki 30—28, zeller 40—30 pengő métermázsánként. Original ládatojás dunántúli 7, tiszántúli 6.9— 6.7 fillér drb.-ként. Kusvásár: Tartott irányzat. Levágott borjú, tarka L oszt. 1.46—1.40, I. oszt. 1.36, HL oszt. 1.30, magyar I. oszt. 1.36, II. oszt. 1.30, III. oszt. 1.20 penge kilogrammonként, súlylevonással. Lehúzott sertéshús 1.60—1.40, vidéki vágott sertés I. oszt. 1.44, II. oszt. L40, III. oszt. 1.38, bárány I. oszt. 1.30, II. oszt.1, HL oszt. 0.99 pengő kilogrammonként. Exportüzlet a budapesti vágómarha* vásáron. A csütörtöki budapesti vágó* marhavásár felhajtása 1112 darab volt. Ez a mennyiség lanyhítóan hatott az áralakulásra és a tehenek ára élő kg kint két fillérrel olcsóbbodott. A többi minőségek ára változatlan maradt A külföldi vevők között olaszok, svájciak és franciák jelentek meg a vásáron, míg a bécsi vásárlók teljesen távolmaradtak. Olasz számlára 170, svájci számlára 39 és Franciaország részére 36 darabot vásároltak, vagyis külföldre elkelt összesen 245 darab. Helybeli fogyasztásra megvettek 645 darabot és vidékre is elszállítottak 68 darabot, úgy, hogy eladatlanul 154 darab visszamaradt . A cirok piac helyzete. Cirokkalászból még mindig tekintélyes készletek várnak vevőre a termelőknél, azonban exportra kevés a megfelelő minőség, bár a kereslet javult ésa minőségekért jobb árakat kínálnak. Az exportőrök is rendelkeznek még elég tekintélyes készletekkel. A termelői ár minőség szerint 24—28 pengő között mozog, válogatott I-a exportáruért pedig 32 pengőt fizetnek. — Mezőgazdasági gépakció Csehországban. A cseh kormány 150 millió cseh koronás alapot (25,5 millió pengő) létesített a gazdasági válság leküzdésére. Ennek terhére 10 millió cseh koronát (1,7 millió pengőt) mezőgazdasági gépek vásárlására engedélyezett a gazdák részére. Ebből az összegből 2 millió cseh koronát traktorok vásárlására fordítanak. A Gualino bankja megszűnt A Banca Agricola Italiana a mai nappal megszűnt. A bank a csődbejutott és jelenleg száműzetésben élő Gualino bankár érdekeltségéhez tartozott, s alaptőkéje kétszázmillió líra volt. Arra számítottak, hogy a jegybank szanálja az intézetet, amely már hónapokkal ezelőtt fizetési nehézségekbe jutott A kormány a betevők érdekében eredetileg szanálni is akarta az intézetet, de a könyvvizsgálat során kiderült, hogy a likvidációnál még más vállalatokat is szanálni kellene, s ezért lemondtak az állami intervencióról. A betevők követeléseikre garanciát kaptak a Banca Connerciale Italiano és a Banca del Lavoro részéről. — „Védekezés a gyümölcsfák kártevői ellen" címmel Korponay Gyula kertészeti főintéző előadást tart április 12-én délelőtt fél 11 órakor a Kertészeti Tanintézetben (I., Nagyboldogasszony útja, ezelőtt Ménesi út 45. sz.) Az előadást az Okleveles Kertészek Országos Egyesülete rendezi Minden érdeklődőt szívesen lát az Egyesület. MAGYAR LÉGIFORGALMI R.T. TAVASZI MENETREND Érvényes Április 30-ig. 7.30 19.00 indul Budapest érkezik 9.49 17.30 9.10 16.40 érk. Wien indul 8.19 16.00 naponta vasárnap kivételével. Közvetlen csatlakozások Európa őszes állomásai felé. Az autóbusz Budapesten a Váci utca 1. sz. alól 45 perccel Wienben a Hotel Bristoltól 40 perccel a repülőgép indu____________________lása előtt indul. Felvilágosítás és jegyváltás: Budapesten a Magyar Légiforgalmi R.T. légiutazási irodájában IV., Váci utca 1. — Telefon: 808—88; a Központi Menetjegy irodában és annak összes fiókjaiban. Wienben : Laftreineboreau der Osterr. Luftverkelm A.-G. I. Kaerntnerbr.g 5. Tel. : K 10%. Posta és, csomagforgalom Európa valamennyi állomása felé. Felvilágosítások, tarifák és menetrendek a társaság szállt___________tási oszályánál. Telefon : 808—89.