Budapesti Hírlap, 1931. április (51. évfolyam, 74–97. szám)

1931-04-14 / 83. szám

1931. ÁPRILIS 14. KEDD B. H. LÓVERSENY A vasárnapi futtatás K benzi nyerte a Nyílt hendikepet A vasárnapi mozgalmasság máris feled­tette a szombati versenynap sivárságát. Ér­dekes, változatos és tartalmas volt a verseny­­pálya élete csak­úgy, mint a húsvéti meg­nyitó napokon. Az idősebb lovak Nyílt hen­dikep­ja és az 1000 méteres Jánoshegyi díj volt a programm két főeseménye s mind a kettő a favorit győzelmével végződött. Amíg azonban Csak előre starttól a célig szemmel­­látható felsőbbségben volt ura a helyzetnek, addig Kobe­nzl csak fejhosszal tudta maga mögé utasítani Már­ama­rost, amelyet ugyan­csak fejhosszal követett harmadikként Ist­vánba. Az előzetesen is indulónak jelzett tíz ló­­jelent meg a Nyílt hendikep startjánál, csu­pán a lovaskérdésben volt változás. Esci Győző a leggyötrelmesebb izzasztással sem tudta testsúlyát 52 kilogramm alá szorítani , ennek következtében Marosvölgyet félkiló túlsúllyal Balog lovagolta, viszont Gyöngyha­lász nyergébe Balog helyett Blackburn ke­rült. A versenyben azonban sem Marosvölgy­nek, sem Gyöngyhalásznak nem volt semmi szerepe, akárcsak Daruháznak, Fasistának és Románcnak. Váratlanul kitűnően futott el­­lenben Rajna, amely egészen a távig vezetett , úgy tűnt föl, mintha akár nyerője is le­hetne a versenynek, ha történetesen a díjat istállótársa, a favorit Kobenzi helyett meg kellene védeni. Ám a lovasművésszé fejlődött Klimscha oly csodálatos nyugodtsággal dobta előre Kobenzlt, hogy a heves finis ellenére sem kellett aggódni a favorit híveinek. Fej­­hosszal bár, de mégis biztosan nyerte Ko­benzl a 10.000 pengős díjat, újabb dicsősé­gére Pejacsevich gróf tréneri zsenialitásának. Máramaros, miként a múlt évben, most is első szereplésekor mutatta ki formáját, vi­szont a nemétől megfosztott Istvánkának, mint „őszi lónak", első tavaszi teljesítménye képességeinek további fejlődésére vall. A Jánoshegyi hendikep nagy meglepetése Bizalom második helyezése. A múlt héten el­adóversenyben utolsónak vergődött át a cé­lon, most pedig Rejtély előtt végzett. Csak előre győzelmének a realitásához kétség sem fér, a helyezések azonban alighanem másként alakultak volna, ha előbb a szamnár, majd a versenyben zavaró mozzanatok nem történ­nek. Az indító gép előtt Cortina makrancos­kodása, a start után mintegy 400 méterrel pedig Bizalom keresztezése okozott galibát. Az indulás előtt Farsang alaposan megrúgta Mirjamot, amely ennek következtében sántán futott a versenyben. Az igazgatóság a verseny után Gutaitól felvilágosítást kért, hibás volt-e Takács János, Bizalom lovasa a mezőny le­­keresztezésében. Gutai mentő vallomást tett társa mellett s így a befutás eredményén nem tettek változást. Rejtély tehát elesett a máso­­dik helytől, amit pedig fair verseny esetén bizonyosan megszerzett volna. Csak előre impozáns győzelme újabb bizonyság a derby­­évjárat jósága mellett. Rakéta komoly ellenfél nélkül, könnyen vitte haza az Ercsi-­ díjat, Add oda győzel­mét viszont elősegítette a jó startot vett Hadúr és a gép alól rosszul kikerült Bosnyák lovasának gyámoltalansága. Hoppmester könnyű győzelemmel vált m­eg nyeretlenségétől, majd befejezésül Ber­kes Béla színeit győzelemre vitte Bonyoda­lom, amelynek nyergében a tehetséges Ka­s­ián Miklós ádáz küzdelemben győzte le Esch Győzőt. Kedves fináléjaként a verseny­nek, a legyőzött Pretty Bella tulajdonosa, Cziráky László gróf őszinte gratulációját nyilvánította a győztes Bonyodalom boldog gazdájának, Berkes Bélának, a főúri világ legkedveltebb cigányprímásának. A részletes erdemény a következő: I. Ercsi­dlj. 4000 m. 3000 m. Gr. Wenckheim D.: Rakéta (6:10 r.) lov. Scheibal első, Conchita (214) Takács J. második, Rabló (214) Szekeres harmadik. 3 h. 4 h. Tok: 10:15. II. Hendikep. 3000 P. 1500 m. Horthy J.: Add oda! (6) Csaplár első, Hadúr (12) Hatscheri má­sodik, Bosnyák (5) Rózsa harmadik. F. m.: Szoknya, Nebuló, Renaissance, Buborék, Harang­virág, Nyakh. Bh. Tok: 10:137, 33, 34, 21. III. Nyílt hendikep: 10.000 F. 3000 m. Dreher J.: Kobenzl (114) lov. Klimscha első, Márama­­ros (20) Kaszács második, Istvánka (10) Ka­­szián F. harmadik. F. m.: Gyöngyhalász, Bajna, Marosvölgy, Fasista, Daruhát, Kománcz, Darius. Fejh. Fejh. Tót.: 10:26, 18, 74, 31. IV. Jánoshegyi hendikep. 5000 P. 1000 m. Sehi­­fer M.: Csak előre (2) lov. Csuta első, Bizalom ,(10) Takács J. második, Rejtély (3) Balog har­madik. F. m.: Mirjam, Mungo, Bon­soir, Cortina, Farsang. 1 h. 2 h. Tót.: 10:30, 10: 37, II. Kettős fogadás: 30:50. V. Nyeretlenek versenye. 4000 P. 1300 m. Gr. ■Wenckheim D.: Hopmester (7:10 r.) lov. Schei­bal első, Langberg (6) Kaszinán M. második, Vén legény (12) Blaskovics harmadik. F. m.: Kolom­­pos, Suta, Kitáblázás, Csipkerózsa, Roulette. 114 h. Fejd. Tót.­: 10:14, 14, 24, 23. VI. Welter hei­dikep. 1600 P. 1600 m. id. Ber­kes E.: Bonyodalom (16) lov. Kaszián M. első, Pretty Bella (2%) Esch második, Pezsgő (214) Gutái harmadik. F. v.: Billikom, Szigliget, Pár­tatlan, Vadócz, Hippy End, Inke. Fejh. 4 h. Tok: 10:140, 21, 14, 15. )( Baló nyerte a Przedswit-hendikepet. A bécsi versenyek vasárnapi megnyitó napján futották a Przedswithendikepet. A hagyományos versenyt Káló nyerte meg Damsel előtt. A részletes eredmény, mint Bécsből jelentik, a következő: I. Eröffnungsrennen, 3000 S. 1000 m. Br. Roth­­schild A.: Sans coeur (3) lov. Szabó L. első, Czigányasszony (5) Rojik második, Krieglach (214) Weckermann harmadik. F. m.: Bolka, Mo­­selwein, Brioso, Vaczogó, Blesk. 10 h. 2 h. Tót.: 10,28, 12, 14, 13. II. Maidenrennen der Dreijachingen. 3000 S. 1600 m. B. Bothschild A.: Santa Maura (2) bov. Szabó L. első, Oslo (3) Takács I. második, Sonny boy (2) Esch harmadik. F. m.: Faru, Wehrwolf, Happy horse, Nyakh. 3 h. Tok: 10,28, 14, 15. III. Friedscht Hendikep. 4000 S. 1200 m. Spitzhofer N.: Baló (3) lov. Takács I. első, Dam­sel (5) Szabó L. második, Patriot (8) Tóth B. harmadik. F. m.: Kamerád, Pitykés, Arabian, Problem, Flamén, Heros, Ulster Prinz. 114 h. Nyakh. Tok: 10:34, 18, 24, 33. IV. Gastverk Steeple­ch­ase. 2000 S. 1300 m. Stejskal F.: Todey (6:10 r.) lov. Rojik első, Pharao (3) Bihari második. F. m.: Hermes, Glüh­­würmehen. Feltartva. Tok: 16:13, 11, 14. V. Praemion Hendikep. 1500 S. 1600 m.­Stall Waldeck: Petiit (114) lov. Jurnik első, Pius Pala (6) Weckermann második, Madura (10) Bosko harmadik. F. m.: Baltimore, Szeladon, Hokobal, Hippos, Battling. 1 h. Fejd. Tót.: 10,25, 15, 23, 28. VI. Welter Hendikep. 1500 S. 1000 m. Hg. Es­terházy A.: Franeke (114) lov. Tuss első, Hertha (2) Weckermann második, Toscana (5) Freilach harmadik. F. m.: Kinoprinz, Ajka, Orester, Right­star. 2 k. 5 h. Tok: 10:26, 17, 14, 25. ) ( A keddi ü­getőverseny. A keddi ver­senynapon kerül sorra az idei első kettősfo­gatú verseny. A 3200 méteres futamban való­színűen Stein J. valamelyik fogata fog győzni, a Pompás-istállónak már tavaly ösz­­szeszokott fogata előtt. A főfutamban, az Ipoly-díjban a nyerőt a pénteki Rába-díj alap­ján kell keresni. Pénteken küzdelem után, egy távról indulva, Fregoli győzött Brutus előtt, kedden pedig Brutus húsz méterrel előbbről indul. Fregolit Excellenz is megelőzheti. Me­ridián a Bru­­tusnak adott 100 méter előnyt aligha tudja behozni. Jelöltjeink: I. Temó— Generális—Pillangó. II. Karola—Ürgevár— Mephisto. III. Nevadián—Enyém II.—Thyra. IV. Brutus—Excellenz—Fregoli. V. Charls­­ton—Colonel K.—(Lord Ida). VI. Dante— Diana—Krampusz. VII.­­Seni-fogat—Pom­pás-fogat. )( Hírek a túriról. A Rákosi-dijban­­ az istállók végleges elhatározása szerint a követ­kező mezőny várható a starthoz: Campana (Csathó), Granada (Kovács M.), Missy (Pat­­rák), Délibáb (Szabó­ B.),Ludvik (Balázs J. II), Feldherr (Fetting K.), Túzok (Blazsek), Fuvolás (Singer). Ludvik­ot ma oly erősen fogadták, hogy a legjobb odsza már csak lyz'­l. Campanát viszont a bécsiek fogadták, a könyvesek 2:1-hez jegyzik. Az úrlovasok és professzionátusok tipjét, Missy-t, 3:1-hez kínálják, míg a többi hosszabb kurzussal kap­­ható. — Musset állandóan kitűnő munkát vé­gez s valószínűen vasárnap starthoz áll a Káposztásmegyeri díjban, amelyben Gitano (Klimscha) és Creola (Esch) is biztos in­duló. — Thank you ma élénk érdeklődés tár­gya volt a Milléniumi díjra és vdssza ma már csak másfél az egyhez. — Ibikus pompás kondícióban van. A hatéves Balbinus-mén soha jobban nem mozgott a munkában. Istál­lója a Batthyány-Hunyady díjban indítja s ha jól megoldja a feladatát, starthoz áll a Milléniumi díjban is. — Iola II, amelyről megírtuk, hogy nem indul a Káposztásme­gyeri díjban, hanem a Trial­ Stakesben, ápri­lis 25-én, Levine társaságában utazik Bécsbe. — A megyeri versenyeken is bevezetik a ket­tős­ fogadást. s­sismétet írta: Dr. FELDMANN S. főorvos A tartalomjegyzékből: Ideges lelki és testi bajok keletkezése. — Nemi zavarok lelki okairól. — Mikor kénytelen az ember elpirulni .— A jó és a rossz előérzet. — A hipochonder. A peches ember. — Az aka­rat és az akaratgyengeség. — Az ideges fej­fájásról. — Az ideges gyomor. — A gyer­mekkor sexualitása. — Az ideges szív. — Az alvás és álmatlanság. — Az önérzet és be­­tegségei. — Lelkiismeret. Dadogás. — A sportoló nő. Nyaralás és utazás. — Kény­szerképzetek és kényszercselekedetek. — Az ideges gyermek A féltékenység. — A klep­­tománia és a kóros hazudozás. — A halál­félelem. Ara­d 3.— Vidékre külön 20 f. bérmentesítési költség BUDAPESTI HÍRLAP könyvesboltja VIII., József-körút 5. KOZCAZPASgfl Hitelt nyújtanak a vasúti áru­küldeményekre A rendszeresítendő árurakjegy lesz a hitelnyújtás alapja Gazdasági körökben érdekes és az áruüzlet­­tel kapcsolatos új financírozási módszer be­vezetéséről beszélnek. Arról van szó, hogy a hajófuvarokmányok mintájára a vasutak a szállításra kerülő árukról olyan lakjegyet fognak kiállítani, amelynek kézizálogként való lekötése révén a felek hitelhez juthatnak. Biztosítékul a rakj­egy segítségével a vasút által szállított áru fog szolgálni. Értesülésünk szerint a Déli vasút vezetősége már részletes megoldási tervet is készített a szóban levő lak­­jegyek rendszeresítéséről s ez a terv már a kereskedelmi minisztérium előtt van. A mi­nisztérium pedig az elgondolás ügyében még a héten meghallgatja az érdekelteket. Ma az a helyzet, hogy a vasúton szállí­tásra kerülő áru lekötése a fuvarlevelek se­gítségével olyan célból, hogy ennek mint biz­tosítéknak alapján hitelhez juthasson valaki — lehetetlen. Éppen ezért igen célszerű volna, ha a vasutak kiállíthatnának ilyen meghitelezésre alkalmas lakjegyeket s azokat azután a szállító felek felhasználhatnák arra, hogy rövidlejáratú hitelhez jussanak. Érdeke®, hogy maga az áruszállító közönség nem lát ebben az új üzletben nagy fantáziát, viszont a bankok részéről igen nagy az érdeklődés a terv iránt. Enek az lehet a magyarázata, hogy a jó kezek — mint áruszállítók — ma lakjegy nélkül is hozzájuthatnak az ilyen rövidlejáratú hitelhez. A rakj­egy révén azon­ban a bankok számára az áruüzlet financíro­­zása lényegesen kevesebb kockázattal járna, mint amilyennel ma jár. A Délivasút vezetőségének terve szerint úgy tudjuk, az az elgondolás, hogy a rendsze­resítendő rakjegy a vasútnak négy ország te­rületén végigfutó összes állomásain feladott áruk alapján kiállítható lenne. Sőt, a konkrét megoldási terv felvetői arra is gondolnak, hogy a lakjegy alapján való hitelnyújtással is foglalkozzék a vasút, ha erre tőkéje és kedve van. A helyzet azonban az, hogy a berni nemzetközi vasúti egyezség erre a lak­­jegyre — különösen az olyanra, amely több­ ország területén és több vasút segítségével való fuvarozásra kerülő árura állíttatnék ki, nem intézkedik. Szükséges tehát, hogy az érdekelt államok, illetőleg vasutaik a berni egyezség alapelveinek szemmeltartásával a köteléki díjszabásaik általános részébe olyan intézkedéseket illesszenek, amelyek lehetővé teszik az ilyen lakj­egyek kiállítását s az ezzel összefüggő meghitelezési üzlet lebonyo­lítását. Ezért juttatta tervét a Délivasút is a kereskedelmi minisztérium elé, mert ha el­fogadják, több, a vasúti árufuvarozással kap­csolatos rendelkezés foganatosítása szükséges. Akik a vasutaknak és az egyes kikötőknek az áruforgalom lebonyolításának megszerzése céljából folytatott küzdelmét ismerik, azok arra is gondolnak, hogy a szóban levő lak­­jegyek rendszeresítése alkalmas lesz arra is, hogy az áruforgalom irányát közvetlenül és hatályosan befolyásolja. Ha tehát a Délivasút tervét realizálni tudja, akkor az hatással lesz a trieszti kikötő forgalmára is. ­ A rozs és a tengeri ára még mindig növekszik. A mai terménytőzsdén a búza ára a határidős piacon változatlanul zá­rult. A tőzsdeidő elején mintegy 15 fillér­­nyi árnövekedés alakult ki, később azon­ban a kínálat ezt a nyereséget lenyomta.­­ A rozs ellenben rendkívül nagy érdeklő­dés közepette tovább drágult, amiben osztrák keresletnek is nagy része van. A szombati egyschillinges bécsi drágulás ha­tása érvényesült nálunk is és végül 36 fillérrel zárult magasabban a rozs, mint szombaton. A tengeri árnyeresége ugyan­ennyi volt. A készárupiacon a búza fel­jegyzett forgalma minimális volt, ára nem változott. A rozs piacán meglepetéssze­rűen 8 vagonnyi forgalmat jelentettek be, amire már ősi idők óta nem volt példa. Az árat 30—35 fillérrel javították meg. A tengeri forgalma 20 vagonra ringott és ár­emelkedése 20—30 fillért tett. A liszt ára változatlan maradt.­­ Az ügynöki forgalmi adó. A Gyár­ipari Képv­elők Tes­tülete vasárnap ülést tartott, amelyen Exner Kornél ny. államtit­kár elnök szóvátette, hogy az ügynöki for­galmi adó eltörlése érdekében indított akció nem vezetett eredményre. Németország a szel­lemi munkások forgalmi adóját — köztük az ügynökökét is — évi huszonnégyezer márka jövedelmen alul egészen elengedte. Nálunk azért ragaszkodnak ehhez az adóhoz, mert ez egy milió pengő kincstári bevételt jelent. Hosszasan vitatkozott a pénzügyi kormány állásfoglalásával s a szellemi munkások jöve­delmének a forgalmi adó alól való mentesíté­sére azt a javaslatot tette, hogy az állam munkálja tovább a szeszadót. Felvetette azt a gondolatot is, hogy ha az állami nyugdíj­­teherek egyik részét a későbbi nemzedékre áthárítanák, akkor csökkenne a költségvetés terhe s ez is módot adna az adónyomás eny­hítésére. Számítása szerint ilyen módon a költségvetés kiadásai kilencven millió pengő­vel volnának apaszthatók.­­ Az érdeklődéssel fogadott fejtegetés után Gonda Géza ismer­tette a gyári képviselői kar helyzetét és a kereskedelempolitika eseményeit. Brüggler Bertalan dr. viszont beszámolt az ügynöki jogviszony rendezése és a külföldi ügynökök versenyének szabályozása érdekében megindí­tott akciókról.­­ Az Országos Magyar Kertészeti Egyesüle­t Dendrológusok és Kertkedvelők Szakosztálya" ‘ április 16-án délután 6 órakor az Egyesület helyi­ségében (Dohány­ utca 20., II. 12.) ülést tart, amelyen a Szent Gellérthegyen létesítendő dren­­drológiai sziklakert ügyét fogják tárgyalni. Ven­dégeket szívesen látnak. — A magyar-osztrák kereskedelmi szer­­ződés ügye. A magyar-osztrák kereske­ delmi szerződés megkötése érdekében folytatott tárgyalás befejezéséhez közele­ dik. A magyar bizottság vezetője, Nickt­­ Alfréd meghatalmazott miniszter vasár*­­­nap Budapesten tartózkodott, hogy tájé­­koztassa a kormányt a tárgyalás állásá­ról A tárgyalásról egyik bécsi hétfői lap­ a következő információt közli: A két ke­­resked­elmi küldöttség között elvi meg*­egyezés jött létre, és pedig exporthitelked*­vezmény alapján. Mindkét állam export* hitelt ajánl fel a kiviteli cégeknek akként, hogy az exporthitel kamatlába és a nor* mális kamat között mutatkozó különbö* zetet az év végéig számolják el. A legfon­­tosabb áruk kölcsönös elhelyezési lehető* ségét kontingentálni fogják.­­ Május 3*án kezdődnek és három hé­­tig tartanak a vásár utazási kedvezmé* nyei. Idén a taval­y­inál egy teljes héttel későbben kezdődik a Budapesti Nemzet­­közi Vásár, amely május 9-től 18-ig tart. A főváros idegenforgalmának emelése ér­­dekében, a vásár látogatói közel három hetet, a külföldiek pedig még ezenfelül is két napot tölthetnek Budapesten. A bel­­földi vidéki látogatók vásári kedvezemé­­nyei május 3-án éjfélkor lépnek életbe és május 23-án ugyancsak éjfélkor járnak le. A külföldi látogatók a május 21-én és 25-én beköszöntő pünkösdi ünnepeket is Budapesten tölthetik, mert számukra a május 3-án éjfélkor érvénybe lépő vásári kedvezmények csak május 25-én éjfélkor vesztik érvényüket. Erre a háromhetes budapesti séfpárra számos fővárosi fürdő, gyógyintézet és szórakozóhely biztosított rendkívüli kedvezményeket a vásár láto­­gatóinak. Az összes kedvezmények a vá­­sár igazolványaihoz vannak kötve. A bel­­földi igazolványok 3,20 pengőért a vásár tb. képviselőinél és a menetjegyirodáknál stb. szerezhetők be.­­ A gabonaértékesítés és a kereskedők. Prónay György báró földmívelésügyi ál­­lamtitkár fogadta Balkányi Kálmánt, az OMKE igazgatóját, aki az OMKE, a Ma­gyar Gabonakereskedők Országos Szövet* sége és a Vidéki Gabonakereskedők Egye* sülete megbízásából előterjesztette a ga* bonakereskedőknek azt a kérelmét, hogy a gabonaértékesítést a kormány úgy sz­­­bályozza, hogy a gabonakereskedők sza* bad tevékenysége korlátozás nélkül le* gyen folytatható. Prónay György báró ál­­lamtitkár figyelemmel hallgatta meg az előterjesztést és kijelentette, hogy csak a­­londoni tárgyalások befejezése után lesz módja a kormánynak a kérdésben végle­­gesen állást foglalni. 17

Next