Budapesti Hírlap, 1931. április (51. évfolyam, 74–97. szám)
1931-04-15 / 84. szám
1931. ÁPRILIS 15. SZERDA 17.h. KPUCÁIPASilfl Munka, takarékosság és tőkegyűjtés vezetnek a szebb jövő lété Schober Béla előadása a Cobden Szövetségben Nagyszámú és előkelő közönség jelenlétében tartotta meg kedden este a Cobden Szövetségben Schober Béla, a Magyar Nemzeti Bank vezérigazgatója „Gazdasági és pénzügyi problémák* című előadását. — Az érdekes előadás gondolatmenetét a következőkben ismertetjük: — A jelenlegi gazdasági válság egyike a világtörténelem legsúlyosabb és legkomplikáltabb válságának. Kirobbanása körül számtalan tényező közrejátszott: háború, technikai fejlődés, az aranytermelés mérlege és az aranykészlet elosztásában végbement eltolódások. Közép- Európa szétbontása, Oroszország kikapcsolódása, a fogyasztóképesség lerombolása, a nyersanyagtermelés növekedése, az állami beavatkozás, politikai bizonytalanság, egyoldalú fegyverkezés stb. A válság elhárítására is számtalan javaslat van. Egyesek az aranyeloslás egészséges alakulásától, mások a hosszúlejáratú hitelforrások megnyíltától, ismét mások a technika fejlődésétől, viszont megint mások a termelés korlátozásától várják a gyógyulást. Olyanok is akadnak, akik az európai egyesült államoktól remélik a viszonyok javulását. Nálunk különösen, olyanok is vannak, akik inflációs ideák felelevenítésétől remélik a gazdasági fellendülést. Ezek a földre, vagy a búzatermésre, esetleg a munkateljesítményre mint fedezetre alapított kamatozó és nem kamatozó állami pénzjegyek kibocsátásától, vagy a jegyforgalomnak valami misztikus úton történő megsokszorozásától várják a viszonyok jobbrafordultát. A helyzet azonban az, hogy a válságot Magyarország maga megszüntetni, vagy elhárítani nem képes. Vigasztaló, hogy agrárállam vagyunk s ez gyengeségünk ellenére módot ad, hogy szükségleteinket és termelési kölségeinket jobban visszaszorítsuk, mint az ipari államok. Ha az ország gazdasági diagnózisát nézzük, az három ponton mutat gyengeséget. Három gyenge pont . Az egyik az 1929-ig emelkedő és nagyon magas közterhek. Itt azonban a kormány már igyekszik segíteni a kiadások leszorításával és a közterhek apasztásával, ám ezek a terhek még mindig aránytalanok a lényegesen csökkent nemzeti jövedelemhez képest. A másik gyönge pont külföldi eladósodásunk, amely még szükségszerűen növekedni fog. De már ma is a külföldi tartozásaink után évi 180 millió aranykoronát kell a külföldnek minden ellenszolgáltatás nélkül fizetnünk. Harmadik gyönge pontunk a mezőgazdasági főterményeinkből előálló fölöslegeink nehéz értékesítése. Itt aránylag könnyű a segítés, mégpedig két úton. Bizonyos iparágak, pl. a textilipar fejlesztésével növeljük a belföldi fogyasztó képességet. Másfelől mezőgazdasági termelésünk átszervezésével elérhetjük, hogy gabona helyett fölöslegeinket olyan alakban exportáljuk, amely alakban azok piacképesebbek és könnyebben értékesíthetők jó áron. Példa erre az az eredmény, amit Dánia állat és állati termékek kivitelével elér. 3,3 milliárdra rúgnak külföldi tartozásaink . A külföldi tartozások ügye már lényegesen nehezebb. A külfölddel szemben fennálló tartozásaink összege ma kereken 3,3 milliárdra rúg, ami fejenként ugyan csak 380 pengő, míg Fellner becslése szerint a nemzeti vagyon fejkvótája 3764 pengő, azonban ez a becslés a föld- és egyéb ingatlanárak súlyos esése következtében ma már talán túlságosan optimisztikus is. Nem szabad azonban azt sem elfelejteni, hogy a mi tartozásaink túlnyomóan agrárjellegű országnak a külfölddel szembeni tartozásait jelentik. A külfölddel szemben való adósság csak akkor nem jelent nemzeti veszedelmet, és konszolidált, tehát föl nem mondható, ha új és állandó gazdasági erőforrásokat nyitott meg, ha az utána fizetendő évi kamat és törlesztés nem haladja meg azt a mértéket, amelyet a fizetési mérleg minden körülmények között elbír nemzeti vagyonelemek elkótyavetyélése és az értékes emberanyag kényszerű exportálása nélkül, végül ha megvan a kilátás arra, hogy a az adósság belső tőkegyarapodás révén, lassan is, de visszafizethető. A külföldi terhek növelése ennélfogva másnak, mint egyelőre még nélkülözhetetlen, kényszerű megoldásnak, nem tekinthető. A közteher a polgár jövedelmének 24 6 százalékát teszi A közterhek alakulására jellemző, hogy ha a nemzeti jövedelem fejkvótáját Fellner szerint 514,13 pengőnek vesszük (ami azonban az azóta bekövetkezett csökkenés következtében ma már kétségtelenül túl magas), a közszolgáltatás jellegű állami bevételek az egyes polgár jövedelmének 17,2%-át veszik igénybe, de Fellner szerint a törvényhatóságok, városok és községek hasonló jellegű kiadásait is számítva, az igénybevétel 24,6%. Óriási tehát a feladat, amely a kormányra hárul, amelynek a mezőgazdaságot a válságon át kell segítenie, az állami kiadásokat és közterheket fokozatosan, de lényegesen csökkentenie s amellett a külföldi eladósodást az elkerülhetetlenül szükséges méretekre kell szorítania, azonban a kormány, különösen annak elnöke részéről elhangzott nyilatkozatok szerint a kormány teljes tudatában van a helyzet nehézségeinek és el van tökélve ezek leküzdésére. A szrlés eszközei Az előadás második része sorba vette azokat a javaslatokat, amelyek a válság elhárítását célozzák. Különösen behatóan foglalkozott azzal a felfogással, amely szerint nem szabad takarékoskodni, hanem úgy a közületeknek, mint az egyeseknek is többet kell költeniök. Kimutatta, hogy ez a felfogás Keynesnek félreértett nyilatkozatára támaszkodik, de nem helytálló. Azután kifejtette, hogy a javulás útját csak munkával, takarékossággal és tőkegyűjtéssel tudjuk elérni. A kölcsön alapján eszközölt befektetéseknél pedig szigorúan vigyázni kell arra, hogy csak a befektetés terhét fedező, jövedelmet hozó beruházások történjenek. Elfogadott közgazdasági tétel, — folytatódott az előadás, — hogy az állami költségvetés felállításánál a szükséglet az elsődleges szempont. Ez a tétel azonban veszélyessé válhatik, ha oly alakot nyer, hogy míg az egyén kiadási előirányzatát jövedelme, addig az államét kizárólag szükséglete szabja meg, amelyhez a bevételeknek minden körülmények között igazodniuk kell, éspedig akkor, ha egyrészt nem vesszük nagyon szigorúan a szükséglet fogalmát, másrészt nem vesszük kellően tekintetbe a polgárok teherbíróképességét. Az államnak vagy más közületnek minden kiadása, származzék annak fedezete adókból, illetékekből, vámokból, monopóliumokból, üzemekből, vagy kölcsönökből, a polgárokat terheli. A belföldi kölcsön kamata visszakerül a polgárokhoz, ez tehát helyes felhasználás esetén csak jövedelemeloszlási kérdés. Az állam kiadásai közül azonban a személyzeti kiadások már csak annyiban produktívak, amennyiben a köz szempontjából szükséges teljesítmények ellenértékei. Ugyanily nagyjelentőségű a dologi kiadások szükségességének és produktivitásának kérdése. Minthogy az állam, vagy más közület mindent, amit kiad a magángazdaságtól von el, ktségtelen, hogy amennyiben ez az elvonás nem történt a magángazdaság könnyen nélkülözhető feleslegeiből, az ily közpénzeket csakis feltétlenül produktív, a gazdasági életnek hasznot hozó és az attól elvont értékeket annak más alakban visszaadó, vagy ha gazdaságilag nem is produktív, de közérdekből feltétlenül nélkülözhetetlen feladatokra, mégpedig a szükségesség logikus sorrendjében szabad csak fordítani. Mire költsünk? — Kétségtelen, hogy a háború után a magyar állam, valamint más közületek, vállalatok és más gazdasági egyedek is abban a szomorú kényszerhelyzetben voltak, hogy a háború és annak következményei okozta károkat kellett oly óriási kiadások árán helyreállítaniuk, amelyek a békés fejlődés során egyáltalán nem merülhettek volna fel. Ez azonban fokozott mértékben teszi kötelességünkké azt, hogy ma elkerülhetetlen és elodázhatatlan nemzeti feladatoktól eltekinve, csak produktív célokra költsünk. A legnagyobb és ma igen gyakran tapasztalt önámítás, ha közületek a munkanélküliség enyhítése érdekében fordítanak tetemes összegeket improduktív munkálatokra, különösen ha ezt kölcsönpénzből teszik, mert hiszen a fölösleges munkálatok elvégzése után a gazdasági élettől elvont tőkeerő, különösen pedig a külföldi adósság növekedése a munkanélküliséget és a gazdasági élet nehézségeit csak súlyosbíthatja. Élénk példájául szolgál ennek nem egy vidéki városnak esete, ahol külföldi kölcsönpénzből nem feltétlenül szükséges középületeteket létesítettek. Részletesen ismertette ezután az előadás az egyes államoknak takarékosságra törekvő erőfeszítéseit és idézte A. Bennet nemrég elhunyt angol író megállapítását, amely szerint az angol olyan sokat költ, amennyit csak költhet, míg a francia ollyan keveset költ, amennyit csak lehet, s arra a megállapításra jutott, hogy Magyarországnak és a magyar népnek most a francia példát kell követnie. — Ezelőtt a magyar, mint Kelet népe, szerette nemcsak a jólétet, de a pompás és fényűzést is. A jövőben azonban csak a demokratikus polgári erények vihetik a nemzetet újból a magasba. A régi hazaszeretettel párosult ernyedetlen munka, a takarékosság és a tőkegyűjtés azok a feltételek, amelyek a számunkra erőt, függetlenséget és haladást jelentenek egy szebb jövő felé. Mindebben kétségtelenül az államnak kell előlhaladnia, de az állam a gazdasági életnek csak az utat mutathatja, irányíthatja és egyengetheti. A kormányzat legjobb akarata és minden erőfeszítése is a munka, takarékosság és gazdaságosság terén azonban csak úgy vezethet eredményre, ha ebben az egész társadalom önzetlen odaadással és egész erejével támogatja, amit minden felelős politikai és közgazdasági tényezőnek kötelessége legjobb tudása és képessége szerint előmozdítani. A nagy tetszéssel fogadott előadásért Balmi- Fischer Ödön, a szövetség elnöke mondott köszönetet. Előadás után a Cobden Szövetség vacsorát rendezett Schober Béla tiszteletére, amelyen sokan vettek részt a társadalom és gazdasági élet előkelőségei közül. — ' —1« Nem sikerült az osztrák állatprémium bevezetése A nagy felhajtás következtében előállott árveszteség felemésztette a sertésprémimot — Az osztrák földmivelési miniszter tervei BÉCS, ápr. 14. A magyar-osztrák kereskedelmi tárgyalások befejezés előtt állanak. Érthető, ha a magyar gazdasági közvélemény a szokottnál is nagyobb figyelemmel nézi, milyen irányban halad az osztrák agrárpolitika, hiszen bizonyos mértékig ennek hatása érvényesül a két ország gazdasági viszonyában is. Az új osztrák földmívelési miniszter működése óta először néhány nap előtt egy választói gyűlésen nyilatkozott céljairól és tárcájának feladatairól. Ebben a beszédében részletesebben foglalkozott a gabonatermelés ügyével s ismertette azt az intézkedését, amellyel a sertés és marhaárak feljavítását akarja elérni. A gabonatermelés védelme érdekében a miniszter bejelentette, hogy az áralakuláshoz igazodó hullámzó, vagyis lejtővámokat tervez s amennyiben a számbajövő fontos országokkal — tehát velünk is — aratásig nem tudna megállapodni, akkor a gabona-behozatal központi szabályozására fog törekedni. Érdekes, hogy igen jelentékeny osztrák közgazdászok kételkednek abban, hogy a gabonavámok emelése döntő befolyással lehet az osztrák gabonapiac áralakulására. Ezt a nézetet vallja Strakosch dr. a legkiválóbb osztrák agrárteoretikus is, aki mint Ausztria egyik legnagyobb mezőgazdasági üzemének a tulajdonosa, önmagára nézve levonva a konzekvenciákat, és az idén 40 százalékkal csökkentette gabonaterületét. Az osztrák gabonatermelés haszon nélküli voltát nem tagadja Dollfuss miniszter sem, de mégsem tartja szükségesnek a termesztés csökkentését, mert, mint mondja, abban reménykedik, hogy a gabonatermelés deficitjét ellensúlyozni tudja vagy a vámokkal, vagy a behozatal szabályozásával. Érdekes, hogy egyetlen szóval sem említette a gabonatermelő gazdák kárpótlásának azt a módját, melyet ma egy éve még másokkal együtt egyedül célravezető eszköznek jelentett ki: a hektáronkint 5 schillinggel való szubvencionálást. Ez a kísérlet 70 millió schillingjébe került az osztrák kincstárnak és azonfelül, miután a belföldi piacnak kellett viselni a behozott külföldi gabona árának mesterséges emelését, ugyanannyival többet fizetett a piacra került gabonáért a fogyasztók tömege, köztük a hegyvidéki állattartó gazdák. Nem csoda, hogy ezt a kísérletet nem fogják többé megismételni. Feltűnő optimistán látja a földmívelési miniszter az osztrák állattenyésztés jövőjét és hogy ezen a téren folytatandó politikájának irányát megjelölje, rögtön ismertette rendeszetét, mely arra utasítja az illetékes hatóságokat, hogy minden darab belföldi élő sertés után, ami Bécs és négy más osztrák város piacára kerül, az elért eladási ár 15 százalékát, minden darab belföldi élő marha után a piaci ér 8 százalékát, mint minőségi jutalmat fizessék ki az eladónak. A fedezetet a kormány utalja ki, egyelőre kilencmillió schillinges keretben. A rendelet vasárnap megjelent és nagy kavarodést idézett elő. Elsősorban az érdekelteknél, mégpedig úgy a termelői, mint a kereskedői és a húsfeldolgozó iparhoz tartozó érdekeltségnél. A gazdák megmozdulásának részben politikai okai vannak, mert a kormánypárti többséghez tartozó, de a maga útjain járó Gazdaszövetség (Landbund), mely hoszszú idő óta követeli az állattenyésztés támogatását, nem szívesen nézi, hogy egyik leghangzatosabb programmpontját kisajátítsa egy más párthoz tartozó miniszter. Azonfelül a gazdák azt is kifogásolják, hogy csupán a városi nagypiacokra hozott állatok után fizetik a prémiumot, míg a túlnyomó mennyiségű vágott állat után semmit sem kap a tenyésztő. A tenyésztők nagy része tehát elesik a támogatás előnyeitől. A húsipari és állatkereskedői érdekeltség pedig attól tart, hogy a kormány bevatkozása a piaci helyzetnek nem a javulását fogja előidézni, hanem az élőállatpiacok elözönlőét és egy nagy árcsökkenést, amin nem fog segíteni aztán a prémium sem. A keddi bécsi sertésvásáron jelentkezett először a vasárnap rendszeresített prémium hatása. A bécsi piac felé exportáló külföldi érdekeltség nagy érdeklődéssel várta, hogy mi lesz a hatás. Várta természetesen azért is, hiszen ez fogja valószínűleg eldönteni, hogy csak kísérletről és átmeneti intézkedésről van szó, vagy pedig az osztrák agrárpolitika tartós irányváltozásának első próbálkozásáról. Nos, a sertésprémium a keddi bécsi vásáron megbukott. A prémium hírére a szokásos háromezer darabos felhajtás helyett a belföldi felhajtás hatezer darab volt. Külföldi sertést is nagyobb számban vittek a vásárra úgy, hogy az egész felhajtás a rendes 12.000 drib helyett 18.000 darab volt. Az árak végeredményben 15—20 garassal estek s igy az árveszteség fölemésztette a prémium egész öszszegét. A termelők megsegítése és a jobb árakbiztosítása tehát a prémium révén kedden nem sikerült. ■—■— ■ * A burgonya megmunkálása 15 millió napszámot jelent Az Országos Mezőgazdasági Kamara rendszeresen folytatja azokat a tárgyalásait, amiket az egyes termelési ágak helyzetének feltárására tervbe vett és a búzanapokkal megkezdett. Most a burgonyatermelés kérdése került szőnyegre , hogy a tárgyalások szakszerűsége biztosíttassék a kamara megalakította burgonyatermelői szakosztályát. A szakosztály alakuló ülésén Koós Mihály kamarai igazgató mindenekelőtt rámutatott arra, hogy az utóbbi évek statisztikája szerint minden termelési ág fejlődött, egyedül a burgonyatermelés stagnál, mintha hiányoznék a további fejlődés lehetősége. Ezen az állapoton változtatni kell, megértést és kapcsolatot kell keresni a kormányzat és a gazdatársadalom között és értékesíteni kell a a termelők közvetlen tapasztalatait, valamint a szakemberek szaktudását. Ez lesz a feladata a szakosztálynak, amely elnökéül Eszenyi Jenő gazdasági főtanácsost választotta. Eszenyi Jenő elnök vázolta a szakosztály munkaprogrammját. A burgonyatermelés megérdemli, hogy vele behatóan foglalkozzunk, mert a burgonya megmunkása évente 15 millió napszámot jelent, ami több mint 300.000 embernek a megélhetése. A burgonya termeli a legtöbb keményítő értéket és azonkívül nagy vidékeknek a boldogulását jelenti. A burgonyatermelés előmozdítását célzó kérdéseket három csoportba osztja: 1. A termelés tekintetében fontos a fajták helyes megválasztása és azok helyes területi elosztása. Megfelelő intézkedésekkel ki kell egyenlíteni az országonként mutatkozó hiányt és föösleget. Foglalkozni kell a burgonya öntözésének, a belföldi fogyasztás emelésének, valamint a takarmányozás céljaira való felhasználásnak a kérdésével. 2. Helyes vasúti tarifapolitikával kell kiegyenlíteni a belföldi szükségletet és előmozdítani az exportot. 3. A kereskedelem megszervezésével és az exportkereskedelem külföldi érdekvédelmével elő kell mozdítani az értékesítést és az exportot. Vitéz K. Takács Gyula rámutatott a fajták megválasztásánál figyelembe veendő szempontokra és az előcskáztatással való korai burgonyatermelés fontosságára. Csaplár József szerint a kisgazdák ma már általában, elég jól mívelik a földjüket ahhoz, hogy a termelésnél rájuk komolyan lehessen számítani. Azonban a kisgazdák várják az irányítást. Beke László a burgonyatermelést a hússertés-tenyésztéssel javasolta szoros kapcsolatba hozni. A vita során szóba került a burgonyabehozatal mellőzésének lehetősége és számos szakkérdés. A szakosztály úgy határozott, hogy az egyes kérdéseket külön-külön fogja megvitatni. Legközelebb a termelendő fajták megválasztása és területi megoszlása kerül sorra, majd a megfelelő vetőmagvak elterjesztését és a burgonya helyes megmívelésének kérdéseit fogják megtárgyalni. a Budapesti Hírlap TELEFONSZÁMAI: József 444—04. József 444—07. József 444—05. József 444 —08. József 444—06. József 444—05