Budapesti Hírlap, 1931. április (51. évfolyam, 74–97. szám)

1931-04-05 / 77. szám

A 26 a legjobb Példás vesz részt. A realitás tény­leg arra késztet, hogy Példást kell a „Pest­megyei" győztesének várni, mert minden más számítás csupán tapogatódzás lehet. Ha ugyanis Példás csődöt mondana, úgy minden lehetőség előtt nyitva van az út. Mirjam, a második favorit s erre leginkább azzal szol­gált rá, hogy Schejbalt kötötték le a lovag­lására. Csakhogy az utolsó huszonnégy órá­ban mégis elhatározták Wotan indítását és így Schejbal helyett Blackburne kerül a nyer­gei­é. Ez lesz az új angol zsoké első szerep­lése. Példás és Mirjam mellett a többi még az utolsó napon is hosszabb árfolyamon kapható, ami a legjobban illusztrálja a nyílt helyzetet Akadnak hívei a két bécsi pályá­zónak, Balonak és Kamerádnak, úgyszintén a hároméves Guzmonak is, az autszájder já­tékosok pedig akár Jlenaissance, akár Cipou győzelmét is el tudják képzelni. Teljesen le­szorult ellenben az előtérből a nevezések után elsőként fogadott Mangó, amely a jelek sze­rint távol is marad a starttól. A Új Pest megyei­ mezőnye egyébként a kö­vetkezőkből fog megalakulni: Példás (Beeh) 50 kg, Balé (Szabó L. N­.) 57 kg, Wotan (Scherba­t 56­ kg, Rejtély (Sin­­ger) 54.5 kg, Kamerád (Szilágyi) 53.5 kg, Mij­áké (Csata) 51.5 kg, Mirjam (Blackburne) 51 kg, Cipou (Balogh) 49.5 kg, Nebuló (Csaplár) 48 kg, Add oda! (Telcsik) 45 kg, Gitano (Klim­­scha) 44 kg, Renaissance (Kasszián F.) 44 kg, Mangó­­ (Gutai) 55 kg. Az adott viszonyok mellett igen szép me­zőnye lesz tehát a tizedik „Pestmegyei“-nek. A magunk részéről is csak ismételhetjük, hogy a klasszis képviselőjének, Példásnak kel­lene győzni, ha azonban ez be nem következik, úgy a négyéves valószínűen helyezést sem ér el. Mi lehetne tehát az eredmény ez utóbbi esetet tételezve föl? A bécsiek? Lehetséges. De inkább Hald, mint Kamerád. Ha azonban megfelel a tényeknek, hogy az idei három­évesek öt-hat kilóval értékelhetők többre az előző évjáratoknál, úgy éppenséggel nem je­lenthet meglepetést, ha Gitano nyergében Dréher Jenő népszerű színei haladnak át­ a célvonalon győztesen, bár hároméves alig ját­szott meg döntő szerepet a versenyben. A megnyitó versenyben a bécsi színeket képviselő Pali Mail-t jó hírek előzik meg, a nyerő azonban inkább Három lesz, amely meg­lepően nagy javuláson ment át tavaly óta. A nyeretlenek 1600 méteres versenyében Per­ut mx­tól várható jó szereplés. Partner és Pej paripám a következő sansz. A bécsi Simple Simon állítólag jól jár. A Galgavölgyi-díj kis mezőnyében Creolát illetné a győzelem, de kétes induló. Ha Mangó itt fut, nyerhet. Az­­1800 méteres hendikepben néhány javult há­roméves nevével találkozunk. A tréninghírek szerint Volhynia és Pálinka a legjobb sansz. Az 1000 méteres hendikepben Suzy 60 kg-­­jával is legaloppozhatja mérsékelt ellenfeleit, ő­ouasc-tól jó futást vár istállója. Jelölésünk vasárnapra: I. Hárem—Pali Mail. II. Pertinax—Pej paripám. III. Példás —Gitano. IV. Creda—Mungó. V. Volhynia— Pálinka. VI. Suzy—Sohase. A lovaregyesület bevezette az angol pályá­kon igen népszerű kettős fogadást. Vasárnap a harmadik és az ötödik futam van kijelölve kettős fogadásra olyanképpen, hogy külön pénztáraknál lehet megváltani az ötpengős tikettet a két nyerő bejelentésével. Azok a tikettek lesznek a nyerőik, amelyeken mindkét­ gy­őztes száma föl van tüntetve. Ha a har­madik versenyre megnevezett ló nem indul, úgy a tikett máris elveszett, ha pedig az ötödik versenyre megnevezett ló nem indul, az első verseny citál­ásói másik lovat nevezhet­nek meg, a totalizatőrtisztviselő előtt. A Háromévesek nyílt hendikepje Húsvét második napján a tízezer pengővel dotált Háromévesek nyílt hendikepje kerül lefutásra. A versenynek Sátán a favoritja s miután utolsó galoppjában hanyatlás mutat­kozott, fogadás tárgya volt Hopmester és Nürmberg, legújabban pedig Tavasz is szá­llításba került. A versenyt valószínűen Sátán nyeri, nemcsak pehelysúlya miatt, hanem azért, mert kilókkal javult tavaly óta. A Nyílt hendikep indulói: Csak előre (Blackburne) 52% kg, Fonólány (Rózsa) 48%, Hopmester (Szente) 48 kg, Emlék (Fodor) 46%, Tavasz (Csuta) 45% kg, Nonns­­berg (Kümscha) 41% kg, Sátán (Feltschik) 41 kg,­­Péter (Kalzián F.) 40 kg. Eladóverseny nyitja meg a hétfői napot, valószínűen Bizalom győzelmével. A Kispesti­­díjban Bármikor, az 1000 m. hendikepben Gyöngyike és Pártütő, az Ürömi-díjban Ad­mirális s a napot záró wevér-hendikepben Szigliget és Lelkem lehet a sánsz. Jelölésünk: T. Bizalom—Baltimore. IL Bármikor—Habari. Hl. Sátán—Tavasz—Hoppraester. IV. Gyön­gyike—Pártütő. V. Admirális—Igazgyöngy. VT. Szigliget—Lelkem. Kettős fogadás a harmadik és negyedik fu­tamban. A verseny délután fél 4 órakor kez­dődik. * A MAC RÉgi Gárdájának vacsorája. A MAC Régi Gárdája április 7-én, kedden este 8 órakor az Országos Kaszinóban vacsorát rendez, amelynek keretében kisorsolják azokat a műtár­gyakat, amelyeket sportbarát művészek felaján­lottak. A Régi Gárda tagjai május 14-én, Kle­­belsberg Kunó gróf vezetésével Szegedre kirán­dulást rendeznek. S­AKK 94. sz. feladvány, de Moares F. M.-től. (Az „O Globo‘ ‘ brazíliai „Meredith' ‘ versenyen első díjas). Sötét: Kg4; Fe3 és h3; Hf4 és g7. (5). Világos: Kc8; Vf6; Bg1 és h1; Fg6; Hh­ő; s­­gy­ (7­) Világos indul és a S. lépésre mattot ad! Megfejtési határidő április 16. (2 pont.). 134. sz. játszma. (Játszották a nizzai versenyen, 1931 márc. 12 én) Vajda dr.—Boselli marquis. 1. d4, Hf6. 2. e4, e6. 6. Hc3, de. 4. Hf3, Hbd7. 5. e3, c6. 6. Fd3, de. 7. Fc4, b5. 8. Fd3, a6. 9. e4, e5. 10. e5, cd. 11. Hb5, He5! IS. He5, ab. 13. 0—4) (13. Fbcf, Fd7. 14. Hd7, VaSf. IS. Fd7, VbS a sötétnek nyújt jobb játékot.) Vd5. 14. Ve2, Bb8. IS. Fg5, F06. 16. ti, Fe5. (0—0-ra 17. Ff6, gf. 18. Fh7! KW. 19. Vh5­, BfS-mal kapcsolatban mattig vezetne.) 17. le, Hd7. 18. Bf7!! (Váratlan!) Kf7. 19. Vh5t, g6. (Kg8-ra S0. Bfl védhetetlen mattal. A fonalasnak látszó Ve81, Hf8. S1. Bfl, VgSf miatt hibás, mert Fb7 után Be8 mindent leszerel.) SO. Bfb­, Hf6. (Kényszerlépés, mert különben Fg6 vagy VhG gyors befejezéshez vezetne.) ti. Bf6tt (Vajda mestert itt elragadta a bábszerzés heve. Pedig ha a lépéseket nem cseréli fel s előbb húzza Fg6­-ot, úgy, hg SS. Bf61, Ke7. SS. BfS.'f, Kd7. (A bástya nem üthető, mert 24. Vh8t, Kf7. 25. Vh7t, Kf8. 26. Ve7t, Kg8. 27. Ve8t, Kg7. 28. Ff6t, Kh6. 29. Vh8 matt.) S4. Vh8 után nyerésre vihette volna a ritka szellemesség­gel megjátszott partit. A versenyek elején tör­ténő ilyen kilengés hatással van a későbbi partik megalapozására is és ha a szerencse ott is el­pártol, úgy az elért eredmény a nagy közönség előtt érthetetlen marad.) Ke8M. SS. Fg6f (Miért oly későn?...) Kd7! SS. Fd3, Kc7. 24. B£4, Fd7. SS. Fe7, Bbc8. S6. b4, Kb6. 37, Fc6jj, Bc6. 28. bet, Vc5. S9. Ve2 és a sötét ajánlatára remisre adták. Egy küzdelmes végjáték. Taies (sötét): Kg7, f7, g6 és h7 gy. Bb4. Capablanca (Világos): Kg2, Ba3, e3, f2, g3 és h2. Capablanca—Faléc. (Hastings 1931. január.) 36. Ba6, Bb4. 37. h3, Bc4. 38. Kf3, Bb4. 39. Ba5, Bc4. 40. g4, h6. 41. Kg3, Bel. 17. Kg2, Bc4. 43. Bd5, Ba4. 44. f1, Ba2­. 45. Kg3, Be2. 46. Be5, Bel. 47. Kf2, Bhl. 48. Kg2, Bel. 49. h4, Kf6. 60. h5, Be21. (Ha 50... gh, úgy 51. KfS , Bh5. 50... g5-re 51 Bf51 K lép 51. KfS B lép 53. fg, hg. 54. Bg5 gyalogot nyer.) 51. Kf3, Bel. 52. Ba5, Kg7. 53. hg, Kg6. (fg-re a szabad e gyalog döntő!) 54. c4! (Finom lépés!) Bfl­. 55. Kg3, Bglt. 56. Kh3, Bfl. (Bh1-re Kg1 s a világos ismét tempót nyer.) 57. Bf5, Bel. 68. e5, Be3t. 59. Kg2. (59. Kg! BfS. 60. Bf6, Kg7 sötétre remis színezettel). Ba3. 60. Bf6t, Kg7. 61. Bb6, Be3. 62. Bb4, Bc3. 63. Kf2, Ba3. 64. Bb7, Kg8. 65. Bb8t, Kg7. 66. f5! (Fenyeget f6­ Kg6-ra Bg8 és Bg7-tel kapcsolatban gyalo­gost nyer. 67. f6, Kh7. 68. e6, fg. 69. f7! nyer.) Ba2t (Ez ellen csak sakkokkal lehet védekezni.) 67. Ke3, Ba3t. 68. Ke4, Ba4f. 69. Kd5!, Ba5t. (Bg4 hibás, fbt Kh7. 71. Bf8 miatt. Kg6-ra bástyacsere és e6!). 70. Kd6, Ba3t. 71. Ke7, Kh7. 72. Kd7, Ba7f. 73. Kd6, Kg7. 74. Bd8, Ba5. 75. f6t, Kh7. 76. Bf8, Ba7. 77. Kc61? (C, ha kedvében van utolérhetetlen a végjáték vezetésben. E folytatás lépéskényszeres helyzetbe hajtja a sötétet. Kd7-e8-f7 séta fenyeget.) Kg6. 78. Bg81 Kh7. 79. Bg7t, Kh8. 80. Kb6, Bd7. 81 Ke5, Beit. 82. Kd6, Ba7. 83. e6­, Ba6f. 84. Ke7. Be6f. 85. Kf7, Be4. (Be6-re 86. gSt). 80. g5!, Kg. 87. Kg6 (Fenyeget 88. Bh71, Kg8. 89. f7\, Kf8. 90 Bh8­. 87__ Bhi-re v. Be6-ra. 88. Be71 nyer) sötét feladta. Rendkívül tanulságos végjáték, melyben Capa­­blancának kristálytiszta játékvezetése, a nehéz bástya-gyalog végjátékban, 50 lépésen keresztül ki­ kicsillant. Sakhhireh * A MLSz április 10-én tartja e havi tanács ülését a BEK helyiségében (IV., Ferenciek­ tere 3., I. 1.). * Csapatbajnoki eredmények: I. oszt BST— Zugló 12—3, PH—Proe 14:1, BSE—MMSK 8%—6%, IV. oszt. Magántisztv.—33 FC. 9—6, Gyom­ró—Pécel 15—0, O. Vasas—Afalva 15—0. * PH vezet az I. osztályban veretlenül 124—* 56 pontaránnyal. * Cegléd bajnoka Wertzenfeld A. lett. Perle B. második, míg Schweig G. dr. a harmadik helyre került. * Székely Sándor mérnök, a Zuglói Sakkör elnöke, a MLSz. alapító tagjai sorába lépett. * Tóth László Salgótarjánban 22:10:7 ered­ménnyel szimultánozott. * Szávay Zoltán emlékverseny április 18-án délután 5 órakor kezdődik a Prechsler kávéház félemeleti különtermében 400,­­300, 220, 150, 100, 75 pengő díjazáson kívül játszma-honorárium. V­q oV 9 i­b­H 8 11!^? fjjp it |0! 7jj§ Bt■ i 6 |gjj■ 1® IS Üt 5• ■ W\9 4 HH.• ip)§§ 6HH !§§m « To u ■ Ütá fű i H­m 9 fpI a b ed e / 1 7h­t­ i 9­p 9 i 6­H 8 Üt W, f|8 7■ H! OH? 0 I­i 6 üt Éf? • 9 5Wad 2 4 ■ !S • 9 f 3|!§ HÉ■ ?. 2 mtP Z 1m ■1 t­tI a b c­d é t 9­h E* 1931, Áprils 5, vasárnap AUTÓ és MOTOR Hőellenálló tömlők. Az automobilizmus rohamos fejlődése mindenkor nagy fel­­adat elé állította a pneumatikgyárakat, mert a modern kocsik növekvő sebessége mind nagyobb és nagyobb teljesítményt igényel a pneumatikoktól. A pneumati­­kok sebességének elérhető maximumát, valamint az üzembiztonság tökéletességé­nek fokát — mint köztudomású — az U­­S. Rubber Co. Newyork oldotta meg. Az általuk gyártott U. S. „Royal“ pneumati­kák világszerte a legnagyobb elismerés­nek örvendenek. A ■ tökéletesített köpe­nyek előállítása után U. S. Rubber Co. egy szabadalmazott úton előállított új tömlővel lepte meg az 1931-es évadban az autózó közönséget, ugyanis forgalomba hozta „fleat Resisting“ jelzésű tömlőit, mely tömlőknek főtulajdonsága maximá­lis hőellenálló képességük. A modern ko­csi sebessége magával hozza a tömlőbe préselt, levegő felhevülését és tudvalévő dolog, hogy­ az erősen felhevült tömlő fala átmelegedett állapotban veszít az el­lenállóképességéből. A „Heat Resisting (hőellenálló tömlő) fő előnye, hogy a ke­rekek leggyorsabb fordulatszáma mellett sem hevülnek át, tehát minden külső be­hatásnak jobban ellenállnak. Ha még te­kintetbe vesszük, hogy a „Royal Heat Re­si­st­in­g“ tömlők ára kiváló tulajdonságuk dacára nem drágább, mint az eddigi Bot­u tömlőké, biztosra vesszük, hogy az autózó közönség között a legnagyobb közkedveltségnek fog örvendeni. Itt a tavasz! Minden automobiltulajdonos lassan előveszi újra kocsiját, melyet a tél folya­mára leállított, vagy pedig megkezdődik a nagy­­takarítás és a nagyjavítás. Jön a nyár, megkez­dődnek a Week-endek, a kisebb-nagyobb túrák, az üzleti utak és bizony ilyenkor a kocsinak rend­ben kell lenni. Elsősorban mindig a pneukérdés jön számításba. Mi volna az a pneumatik, ami legjobban megfelel a mai nehéz gazdasági viszo­nyok között. Olyan pneut kell keresnünk, amelyik jó úttartó, erős, nem drága, kitűnő futófelülettel bír. Erre a legőszintébb és legigazibb feleletet a Szilárd Béla cég adja meg az autópneu-vásár­­lóknak. Próbálják ki az amerikai Goodrich-ot. Azért mondjuk, hogy próbálják ki, mert aki már egyszer kipróbálta, annak már nem kell újból kipróbálni, az hallani sem akar más pneumatik­­ról és kerekein csak az Utak királyát, a kitűnő Goodrich-ot fogjuk látni bármikor és bármilyen körülmények között. Amilyen kitűnő a pneuma­­tikban a Goodrich, éppen olyan kitűnőek a Szi­­lárd-cég többi képviseletei is, amelyekből éppen most adott ízelítőt a cég a Nemzetközi Automo­bilkiállításon elhelyezett dekoratív standjával A hív golyós-csapágyak, amelyekről csak azt kell elmondanunk, hogy az óceánrepülő olasz Fiat­motorok Riv golyós-csapágyakkal voltak fölsze­relve. Legújabban a Szilárd-cég megszerezte a világhírű KLG-gyertyák képviseletét, hogy a KLG jóságáról és megbízhatóságáról fogalmat adjunk, csak azt kell elmondanunk, hogy úgy Legrave, mint Campbell sebességi világrekord­­jaikkal angol KLG-gyertyákat használtak, ugyan­ilyen elitmárka a Zenith-carburator, mely fogyasz­tás tekintetében, valamint akcelerálás szempont­jából ma egyike a legjobb gázosítóknak a világon.­­ (Autóbuszközlekedés Eger és Lilla­füred közt.) Az eger—lillafüredi új mű­úton rövidesen megindul az autóbuszjá­rat. A Bükk­ön át vezető és nagyarányú­nak ígérkező autóforgalomnak Eger lesz a központja. Az autóbuszok viteldíját Egertől Lillafüredig és vissza 7 pengőben állapították meg. É Hirdetéseit az • m •• -ből egész Erdély olvassa! Ha a rádióengedélyes a lakásból elkölt­­özik, ne felejtse el az érdekelt postahiva­talnál bejelenteni.* Postai panaszokkal, kérésekkel fordul­junk elsősorban a postahivatal főnöké­hez.♦ Tagsági díjak, kisebb járulékok besze­désére legegyszerűbb és legolcsóbb a post­fal megbízási lap. MINDEN AUTÓHOZ ACCUMULATOROZó Készítés. Javítás Budapest,Szentkirályi­ u.31. Tel.: J. 434-49 A FIAT-automobilok kiállítási sikere. A vasárnap megnyílt automobil-kiállítás FIAT-standja állandóan nagy érdeklődés­sel találkozik a látogatók körében és a cég már számos rendeléssel dicsekedhe­tik. A siker titka az, hogy a FIAT min­­den vevő kívánságának meg tud felelni, ami a kocsik teljesítőképességét és kiállí­tását illeti, azonfelül pedig kedvező fize­tési feltételeivel rendkívül megkönnyíti a­ vásárlást A FIAT-tulajdonosok azonfelül azzal a nagy előnnyel is rendelkeznek, hogy a cég eredeti alkatrészeinek dús rak­tára lehetővé teszi az esetleg sérült részek azonnali kicserélését Castrol-olajat használnak az angol ver­senyzők. Angol sportkörökből vett értesü­lésünk szerint legutóbb egy verseny al­kalmával megszavaztatták a versenyzőket arra nézve, hogy a versenykocsik és mo­toroknál melyik olaj vált be a használat­ban a legjobban. A versenyzők között olyan hírességek is leadták szavazatukat, mint pl­ Campbell, Dod­son, Kage Don stb. A szavazás egyöntetűen azt eredmé­nyezte, hogy a Wakefield-gyártmányú Castros-olajok váltak be a legjobban és ez a szavazás eredménye, igazolja Magyaror­szágon is a Cirfros-olaj erős elter­jedését

Next