Budapesti Hírlap, 1931. december (51. évfolyam, 273–296. szám)

1931-12-01 / 273. szám

TS31 DECEMBER 1. KEDD B.H. Nagy-Magyarország térképe az apátfalvai határállomáson A román külügyminiszter válasza egy interpellációra BUKAREST, nov. 30. A képviselőhöz ma délutáni ülésén Ghica kül­ügyminiszter válaszolt Ispir kormánypárti kép­viselőnek néhány nappal ezelőtt elmondott inter­pellációjára, amelyben a képviselő tudomására hozta a külügyminiszternek, hogy az apátfalvi magyar határállomáson még most is olyan térkép van kifüggesztve, amely Magyarországot összes céli országrészeivel, Erdéllyel és T­orvát-Szlavó­­niával agyi­t ábrázolja. Ghica külügyminiszter válaszában a következőket mondotta: — Hasonló esetekben a kormány ilyen észre­vételeire azt a választ szokta adni, hogy régi tér­képről van szó, amelyet ott felejtettek. Ez eset­ben azonban az interpelláló képviselő figyelmes­­szemlélődés tárgyává tette a kifüggesztett térké­pet és megállapította, hogy az 1927. évről datá­lódik. Ebben az esetben sajnálatosnak kell mi­nősítenünk ezt a tényt, amely megérdemli, hogy figyelemmel kísérjük. Éppen ezért tudomására hozom Ispit képviselő úrnak, a budapesti követ­ség már megbízást kapott, hogy eljárjon ebben az ügyben. Ugyanakkor pedig Magyarország bukaresti ügyvivőjének közvetlen után m­egtettiéma észrevételeimet, amelyeket szükségesnek lát­tam. Felhasználtam ezzel kapcsolatban a kedvező alkalmat arra, hogy szélesebb körben is ismer­tessem ezt a kérdést. Legyőzött, vagy győztes ál­lam, szolidáris kell hogy legyen és az általános gazdasági válságra való tekintettel a kormányok­nak meg kel kísérelniök az egymás közötti nor­mális viszony visszaállítását az összes szomszé­dos államokkal. Románia külpolitikájában min­dig azt tartotta szem előtt. Különösen Magyaror­szággal szemben óhajtjuk ezt reális és lojális alapon kiterjeszteni. — A Népszövetség szeptemberi ülésein­­— folytatta a külügyminiszter — felvettem az érint­kezést Genfben Apponyi Albert gróffal és al­kalmam volt megelégedéssel tapasztalni, hogy ez a kitűnő államférfi is őszintén szükségét látja e közeledés kiterjesztésének, félretéve egyelőre azokat a kérdéseket, am­elyele a két országot egy­mástól elválasztják. Mindnyájan megértjük a nemzeti érzület megnyilvánulását, de csak akkor, ha az nem sért meg hasonló nemzeti érzületeket. Ispir képviselő kijelenti, hogy Ghica külügy­miniszter válaszát tudomásul veszi. Flandin útja egyelőre eredménytelen PÁRIZS, nov. 30. Flandin pénzügyminiszter, mielőtt elutazott Londonból, beszélgetést folytatott a pályaudva­­ron az Agence Rádió tudósítójával, aki azt a következtetést vonja le a miniszter kitérő vála­szaiból, hogy az angol és a francia kormány kö­zött fennálló nézeteltérések sem a háborús tar­tozások és a­ jóvátétel, sem a tanácsadó Young­­bizottság hatásköre kérdésében nem enyhültek. Anglia változatlanul azon az állásponton van, hogy a jóvátételi fizetéseket és a háborús tarto­zásokat egyaránt törölni kell, bár kétségtelen, vannak a MacDonald-kormányban olyan miniszterek is, akik nincsenek teljesen egy véle­ményen a többséggel. Kern tudott megállapodni Flandin Chamberlainnel sem a font stabilizálása kérdésében. Az Agence Rádió tudósítója szerint Anglia nem akar hozzáfogni a font stabilizálá­sához, amíg nem rendezték véglegesen a háborús tartozások és a jóvátétel, valamint a befagyott hitelek kérdését. Flandin után a francia keres­kedelmi miniszter is Londonba utazik LONDON, nov. 30. Az angol sajtó túlnyomó része Flandin fran­cia pénzügyiminiszter váratlan angliai látoga­tását az új angol vámpolitika első diadalának tekinti és történelmi jelentőségű eseménynek minősíti, hogy Franciaország a kölcsönös en­gedmények jegyében hajlandó a tárgyaló­asz­talhoz leülni. A Daily Telegraph diplomáciai levelezője szerint Flandin látogatása a hivatalos tárgya­lások bevezetését jelenti, melyeknek folytatása céljából Rob­in francia kereskedelemügyi mi­niszter rövidesen Londonba érkezik. Az ellenzéki Daily Herald úgy tudja, hogy Franciaország azzal fenyegetőzik, hogy ha Anglia nem nyújt engedményeket, akkor nem újítja meg a­­röviddel ezelőtt felvett, fontstabi­­lizációs kölcsönt, amelyből 15 millió font január 31-én válik esedékessé. A font újabb esése a párizsi és berlini tőzsdén PÁRIZS, nov. 30. Ma délelőtt a tőzsdén az angol font újból rohamosan veszített értékéből. Záráskor 87.810 frankkal jegyezték. Ez az áresés az egész piacra kihatott és jóformán valamennyi érték­papír tekintélyes veszteséget szenvedett. Ber­lini jelentés szerint ott az angol font az arab­y­ A szegény özvegy diócskája írta Szász Károly — Higyjátok el, kedves atyámfiai — végezte Vasárnapi prédikációját a Márk evangéliumából vett ige alapján e­z öreg nagytiszteletű úr — ma is kedvesebb a gazdag adakozóknál az Isten előtt az olyan szegény özvegy asszony, aki ha csak két fillért dob is a templom perselyébe, de azzal mindenét odaadja a szent célra... Aztán felhangzott a záróének fenséges dal- l'tih : Hallók, Uram, szent igédnek Gyönyörűséges hangját... És felálltak — mintegy vezényszóra — a leá­nyok és asszonyok, s megindult a sor kifelé, hogy nyomukban a férfinép következzék, hosszú, méltóságos menetben. Az öreg nagytiszteletű — meghajlott vadain 75 esztendő nehéz terhével — reszkető térdek­kel lépegetett le a katedráról, s verejtékező homlokát törölgetve, lassan ment át a kis udva­ron, megpihenni az őt mégis csak fárasztó szent szolgálat után, fehérfalú, barátságos kis „mú­­zeum“-ában. Leoldotta palástját, elhelyezte a szekrényben, s letelepedett az öreg karszékbe, melynek fakó bőrhuzata erősen foszladozott már. Nem csoda! Ez a karszék körülbelül egy idős a nagytiszte­­letűvel, ki gyermekkorában — odahúzódva apja ölébe — buksi fejét sokszor hajtotta álmosan a ezek támlájára. A nagytiszteletű úr néma pihenését egy idő m­úlva kopogás zavarta meg.­­— Hozta Isten, kurátor uram ... — Magam­ is igyekeztem, nagytiszteletű­ uram. Köszönjük a mai lélekerősítő szép igéket... — Istené a bála ... Egy kis áhitatos csönd következett. — Hanem aztán aggodalom is van ám elég ?— folytatta a kurátor. — No, mi az, kurátor uram? Talán hogy ham ömlik az egyházi adó? — kérdezte szelíd Jaeeohytul a nagytiszteletűi úr, hosszúszárú pipá­ját tömködve. — Hogy nem ömlik? Még csak nem is foly­­dogál, alig-alig csurran-csöppen. Pedig immár utána vagyunk nemcsak aratásnak, cséplésnek, hanem a szüretnek meg kukoricatörésnek is. Ilyet nem láttam még soha, pedig Dömötör­kor beléptem én is a hatvanba — Isten segít­ségével. — Aki Isten nevével szól, annak megvan a vigasztalódása a legnagyobb nyomorúságban is, kurátor uram — felelt a nagytiszteletű úr. — Hogyan is írta meg az Úr Jézus szavait a sze­­lid tekintetű János evangélista: „Ti pedig szo­­morkodtok, de a ti keserűségtek örömre for­dul ...“ — Bár adná az a felséges Úristen ... — Megadja, kurátor uram, megadja, csak kérjük tőle szent fia nevében. Kurátor uram leült a kis zöld fakanapéra, s kevésbbé keserű hangon, de azért csak aggo­dalmaskodva beszélt tovább, hogy hejh, milyen rossz idő ez a mostani, hogy megsínyli ezt mindenki, milyen gyötrelm­es lett az élete az embernek, még a tehetősebbnek is, még annak is, akit megszoktak gazdagnak nevezni. — Rettentően szörnyű dolog az, nagytiszte­letű uram, miko ma Fekete Nagy Bálint gazd­­áram is panaszkodik nemcsak az irtóztatóan fölsrófolt állami adó miatt, hanem még az egy­házi adót is nagyon magasolja, amit pedig is igazán jó szívvel fizetett mindig. Somogyi Gá­bor meg igyengesen aszologya, hogy a meg se tuggya fizetni — pedig hát neki is cserepes ta­nyája van. Hát hova leszünk így, nagytiszte­­letű m­ara? — Én csak azt mondom, kurátor uram. Jól tudja a mi mennyei Atyánk, hogy mi nélkül szűkölködünk... Az ándhitusról csoszogó léptek nesze hallat­szott be. A jövevény, úgy látszik, megállt az ajtó előtt, s csak kisvártatva hallatszott­ félénk kopogás. — Tessék!... Öreg, töpörödött parasztasszony lépett be, keshedt gúnyában, orra nyergén pápaszemmel, melynek egyik, hiányzó syárát késmadzag pó­tolta. —■ Adj’ Isten, Zsófi néni. — Szerencsés jó napot, kívánok, n­agytiszte­letű uram. Ne tessék megneheztelni. — Már ugyan hogy neheztelnék? Üljön le a kanapéra, kurátor uram mellé — látom, el­fáradt. — El egy kicsit. Hetvenkét esztendő nagy terű. . Az öreg pap elmosolyodott s derűs hangon szólt: • — Ugyan öcsémasszony! Még az is kor? Ha én még­ egyszer hetvenkét esztendős le­hetnék !... Kurátor uram vágigsimított deresedő bajszán s nagy komolyan szólt: — No, no. — Az adó dógában gyüttem, nagytiszteletűi uram — mondotta Zsófi néni csöndesen, kicsit félénken is, — amit még mút héten teecött ki­­pregyikáni Kurátor uram azt akarta mondani, hogy: Áhá — de nem mondta, csak köhentett egyet, a homlokát ráncolta hozzá. Az öreg pap szelíden nézett az istenes vén­asszonyra. — Hát bizony nehéz időket élünk, Zsófi néni — már csak így mondom, ha öregebb vagyok is, hiszen mindenki így hívja a faluban. — így, hála Istennek. Kis csönd következett, csak az öreg falióra ketyegése hallatszott. — Az adó dógába gyüttem, karom alássan, mer ma egy hét óta nem tudok alunni miatta. — No, majd megsegíti az Isten. — Megsegít. Talán ma meg is segített. A kurátor fölfigyelt. — No? Tán meghozta kend az adót? Zsófi néni igazított egyet ingadozó pápasze­mén, melynek domború lencséje mögött olyan furcsán gömbölyödtek nagy szemgolyói. — Nem tudok én most pézt hozni, kérem a lássan, nem tudok... Kurátor uram szaporábban köhögött. — Persze. Úgyis fáttam. Zsófi néni azonban folytatta. — Hanem hát, ha lehetséges, meghoztam adóba a kis diócskámat-Kurátor uram abbahagyta a köhécselést, nagytisztelet­i uram pedig fejét csöndesen in­gatván, hófehér haja és tisztes szakálla úgy csillogott a ráeső napfényben, mint a színezüst. — Ne tessék haragulni — öltögette szavát tovább Zsófi néni. — Igazán nincs egyebem. Az a vén diófa a szőllőcskémben — még boldo­géit uram ütette, most negyven esztendeje — az megtermett egy vékára valót, ebben a rossz esztendőben. Ászt hoztam el, ha még nem sér­tem ... Gondolom, kitellik belőle... Nagytisztelet­i uram előhúzta nagy ■sárga zsebbevalóját, mert úgy­ érezte, hogy valami beleesett a szemébe, elkezdte hát buzgón dör­gölni. — Ki, ki, kitellik — mormogta kurátor uram. — Nyóc pengőjével viszik most vékáját. — Az adója pedig — mondotta a nagytiszte­letfi úr s felállva, lapozni kezdett valami írás­­ban-miben, az álló íróasztalon — az adótarto­zása Zsófi néni: négy ötven. — Hála legyen a jó Istennek — szakadt föl a megkönnyebbülés sóhaja az öreg asszony melléből. — Hát csak ággyá el kend, — sietett a krb­­rátor a gyakorlati megoldás felé terelni az adó­ügyet. — Én vagyok rá vevő, — mondta egyszeribe a nagy tiszteletű úr. — Hol a dió? — Itt van kérőm a lássan az ámbituson.­ Ta­licskán fótam ide. — Jól van, Zsófi néni, majd szóljon be a konyhába a feleségemnek. S már nyúlt a bugyellárisa után a nagytisz­teletfi úr s kiolvasta szépen csengő pengőkben a négy ötvenöt az asztalra. — Ez az adó. S tovább babrált a bugyellárisban. — Ez a negyed fél pengő meg a magáé, Zsófi néni, ami a nyolcból visszajár, az adón felül. S nyujtotta az asszony felé. Ám Zsófi néni nem kapott a pénz után, in­kább visszahúzódott s két kezét a háta mögé dugta. — Nem érti kend? — indulatoskodott a ku­­rátor. — Nyóc pöngő a dió ára, négy ötven az adó, három ötven megmarad kendnek. Tegye csak el hamar, úgy is hamarosan elnegy kendtűl. Zsófi néni tovább szerénykedett. — Ne tessék visszasírni nékem semmit! standard felfüggesztése óta ma érte el leg­mélyebb pontját. Az utóbbi napok során a fontjegyzés általában gyenge nívón mozgott és angol pénzügyi körökben azt­­ állították, hogy ennek a gyengülésnek oka francia részről tör­ténő föntkínálásban rejlik. A kontinens tőzs­déin ma ismét nagyobb fonttételeket kínáltak francia kezek, úgy hogy a font jegyzése 3,38 & háromnegyedre gyengült. , Németország amerikai hitele­zőinek szervezkedése NEW YORK, nov. 30. Az amerikai bankok kísérletet tesznek arra, hogy az Amerikában elhelyezett német érték­papírok és járadékok tulajdonosait, amelyek összértékét 1,125 millió dollárra teszik, érde­keik védelmére csoportban megszervezzék. Né­metország külföldi hitelezői közül egyedül ez a csoport az, amely idáig­­ nem szervezkedett valami módon. De viszont ez a most meginduló szervezkedés is csupán esetleges védelmi célokat szolgál. Hangsúlyozzák, hogy csupán elővigyá­zatossági intézkedésről van szó, amelyeket rész­ben szükségessé tettek Laval olyan kijelentései, hogy nem fog hozzájárulni a magán­adóssá­gok prioritásában a jóvát­ételi fizetésekkel szemben. Az amerikai válság gigantikus méretei WASHINGTON, nov. 30. Az Egyesült Államok kereskedelemügyi mi­nisztere, Lamont most adta ki az elmúlt költ­ségvetési évre szóló jelentését, amelyben a vál­ság okait a következőkben foglalja össze: Óriási nyersanyag- és élelmiszerkészletek felhal­mozása, általános árcsökkenés, bizonytalanság politikai és adózási téren, végül a munkanélkü­­liség terjedése a világ legtöbb államában. A miniszter jelentése szerint az 1931. június 30-án végződő költségvetési évben a vas- és acéltermelés 37, az autógyártás 36 százalékkal csökkent, míg az élelmiszerek termelése csak 3 százalékkal, a dohánytermelés csak 4 száza­lékkal lett kevesebb. A gumi- és bőrgyártás 11 százalékkal csökkent, a munkátlanság hó­na­pról-hónapra nőtt és 1931. első napjaiban a 6 milliós számot érte el. A Federal Reserve Bank aranytartaléka 4533 millió dollárról 4985­ millió dollárra emelkedett. A nemzeti adósság­ lakosonként 461 dollárra emelkedett, a kivitel 3064 dollárral, azaz 34 százalékkal csökkent, a behozatal pedig 3423 millió dollárral, vagyis 37 százalékkal volt ki­sebb, mint az előző évben. Az Európába irá­nyuló amerikai kivitel csökkenése 30 százalék, míg a többi világrészbe irányuló export ennek a számnak a kétszeresével, azaz 60 százalékkal esett vissza. Az Európából Amerikáb­a irányuló s­ t a legnagyobb kincs! Megőriz­heti, ha Kathreiner Kneipp malátakávét iszik — valódi Franck kávéval ízesítve. kivitel csökkenési aránya 39 százalékot ért el 1929-hez képest az amerikai nemzeti jövede­­lem 7073 millió dollárral csökkent, a takarék­betétek összege pedig 1200 millióval kevere­dett. Rendkívüli mértékben kisebbedett a nagy vagyonok és nagy jövedelmek száma is. Az 500.000 dollár évi jövedelmen felüli jövedelmek száma felével esett vissza, az egymillió dolláron felüli jövedelmek száma pedig 513-ról 419-re csökkent. Amerikai hang a revízió mellett NEW YORK, nov. 30. A itteni lapok kivonatokat közölnek Frank Simonds publicistának ma megjelenő könyvéből, amely­nek a címe Fenntarthatja-e Európa a bé­kén A szerző, aki másfél évig élt Európában, azt a meggyőződését fejezi ki, hogy az európai kontinens békéje ma épp oly kevéssé van bizto­sítva, mint volt a világháború kitörése előtt. Ez főképpen a párizsi békekonferencián múlik, amely nem teremtette meg egy nemzetközi együttműködés előfeltételeit. A népesség elsze­gényedése egyre fokozódik. Ezért a háborús adósságok és jóvátételek megfizetése képtelenség. i­ és egyéb elsőrendű készitményű cipőadócsizma árukészletemet december havában feloszlatom mélyen leszállított árakon epeszen EflO. -ig terjedő ármérsékléssé! wU /Q csak rövid ideig árusítom. Szabó, alkalmi­ám­kereskedős Pécsi u.1

Next