Budapesti Hírlap, 1932. április (52. évfolyam, 73-95. szám)

1932-04-01 / 73. szám

MA RÁDIÓMELLÉKLET Budapest, 1932 --------------------------­L11. évfolyam 73. szám PenneTc, április 1 Megjelenik mindennap, Jhétió kivételével. Elő­­fizetési árak: egy bóra * pengd, negyedévre 10 pengd 80 Allét. — A küföldöv ezeknek az összegeknek a kétsze­­rese az előfizetési díjBudapesti Hírlap Főszerkesztő: CSAJTHAY FERENC Szerkesztőség és kiadó* hivatal: Vili. kerület, József-konkt 5. Telefon* szám: József 444-04* tói József 444—09-ig. —• Levélcím : Budapest, 4. Postafiók 55. — Kiadja a Budapesti Hirlap R.-T. A véres száj Egy hónapig szünetelt a képviselőház s írta megint összeült. Ez az egy hónap, a mi­niszterelnök szerint, arra kellett, hogy a kormány sürgős gazdasági kérdésekkel fog­lalkozzék és megtegyen, vagy előkészítsen olyan intézkedéseket, amelyekre nem lett volna ideje, ha napjait ezalatt a képviselő­házban kellett volna töltenie. No, de most aztán lássuk, mit cselekedett az Isten bé­kességének ebben az egy hónapjában! Megmentette-e a hazát? — kérdezték ma a Házban, amihez egy vállalkozó szellemű laptársunk hozzá­teszi: — mert hogy néha egy hónap alatt történelmet is lehet csinálni. Igaza van. Egy hónap, az már valami, sőt történelmet még rövidebb idő, néha percek alatt is lehet csinálni, ha például valaki felgyújtja a párizsi Louvre-t, vagy legyilkol egy államférfit, akin esetleg egy ország sorsa fordul meg. Általában, a rom­bolás terén hihetetlen rekordokat lehet el­érni. Magyarország fölépítéséhez ezer év kellett; elveszejtéséhez, itt benn, elég volt a háború utolsó féléve, vagy másfél éve. Mi tehát távolról sem fűzzük a Károlyi­kormányhoz azt a várakozást, hogy a par­lament szünetében most már végképpen megmentette volna az országot, de erősen gyanítjuk, hogy ez akkor sem, sőt talán még kevésbbé telt volna tőle, vagy más kor­mánytól, ha nem is szünetelteti a törvény­­hozást. Hogy egyébként mit végzett, azt ez­után fogjuk csak megtudni, hogy azonban mit vesztettünk az egyhónapos parlamenti szünetben, azt megtudtuk már ma délelőtt, a szünet utáni első ülésen. Ennek az ülésnek még nem volt érdem­leges tárgya, de botránya, visszataszító és felháborító jelenetei annál bőségesebben. Mondani sem kell, hogy a szocialisták hős­­ködtek és vezettek, akikről, nem tudni, mi­től kaptak vérszemet, hogy most már épp oly nyíltan és piromániás szenvedéllyel tör­nek az ország, a társadalom rendjének és biztonságának felborítására, mint másfél évtizeddel ezelőtt.­ Akkor azt mondták, azért nem hazájuk ez az ország és legválságosabb napjaiban azért nem vállalnak vele közös­séget, mert jogtalanok, nem engedik be őket a parlamentbe. Azóta bekerültek s most már a törvényhozás sem való nekik másra, mint­hogy annak magas pódiumáról még mesz­­szebbre ellátszóan, még hatékonyabban és védettebb helyzetből folytassák a tömegiz­gatás, a néplázítás és országháborítás dü­hödt munkáját. Minden szavuk kizsigerelése a nyomornak, már fenyegetnek, nyílt és fegyveres lázadásra uszítanak, é­s annyira nyeregben érzik magukat, hogy vádlók lettek a vádlottakból és „véres kezekről"* beszélnek azok, akik intézői és támaszai vol­tak az ország egyetlen, fizikailag hóhérkezű kormányzatának Ennek az eltökélt roham­nak tébolyult és vérszomjas csatakiáltásai­tól harsogott ma egész délelőtt az ülésterem, mintegy válaszképpen, hogy várjon csak­ugyan sokat veszített-e az ország azzal, ve­­szített-e nyugalmában, biztonságában, anyagi javaiban és előrehaladásában, a­hogy egy hónapig szünetelt a képviselőház. Mélyen meg vagyunk győződve a magyar államhatalom erejének épségéről; nincs semmi kétségünk a magyar közönségnek iszonyú tűzvészen megedzett józansága iránt. Dobálózni sem szeretünk nagy sza­vakkal, főképpen történelmi reminiszcen­ciákkal, amelyek egy nemzet katasztrófájá­nak megrázó emlékeit idézik föl. Mégsem lehet észre nem venni a fokozatos kibonta­kozását és előretörését mindazoknak az ele­meknek és tényezőknek, melyek a nagy ka­tasztrófát okozták és ennek a politikának az eszközei és módszerei is csalódásig olyanok, mintha csak az 1917-es szögről akasztottál? Volna le. A szocialisták már ott vannak, ahol ekkor voltak. Ami Budapest székesfőváros tegnapi közgyűlési határozatát illeti, az m­agában nem döntő jelentőségű, még csak nem is kiemelkedő ténye a politikának, de analógiája 1917-es figyelemreméltó. Nemes fővárosunknak akkor, az ország sorsdöntő napjaiban sem volt sürgősebb dolga a vá­lasztójognál, akkor is az egész ország nevé­ben követelt, holott erre az országtól épp oly kevéssé volt felhatalmazása, mint amennyire ma nincsen. A városházán ütötte föl tanyáját a felforgatás nagyvezérkara, kövér ügyvédek és sovány forradalmá­rok, onnan küldték fenyegető üzenetüket a királynak, miközben épp oly kevéssé volt nekik fontos a választójog, mint az ország és mint amennyire ma sem fontos. Fontos volt a zavarkeltés, a terror, a hatalom meg­szerzése és ami választójogi front néven kialakult, az nem volt egyéb, mint hivatá­sos lázadók és elvakult, hazardőr polgári politikusok szövetsége. Az analógiák, a személyi és tárgyi hason­lóságok, a módszertani megegyezések gyűj­teménye napról-napra bővül, de mi meg va­gyunk róla győződve, hogy mindezzel szem­ben nem hogy gyengülni, de napról-napra még inkább erősödni fog a társadalom el­lenállása és csömöre a bősz tirádák, véres, de üres forradalmi frázisok, pózok és hen­cegések iránt. Lehető, de jó gazdasági poli­tikát kell csinálni, intézkedni gyorsan, ra­dikálisan és hatékonyan kell és nem kétsé­ges, hogy ha a közönség, le a legalsó nép­­rétegekig, megérzi egy-egy jó intézkedés közvetlen hatását, ha tágulását és lazulását érzi a válság szorító gyűrűjének, akkor ezek fejében szívesen meg fogja bocsátani azokat az elmaradt parlamenti napokat, melyek lakatot tettek a lazítás szörnyű és véres szájára. Elkészült a költségvetés, a földteherrendezés és a mezőgazda­ság megsegítésének tervezete A miniszterelnök a kormány egyhónapi munkájáról — Korányi részletesen nyilatkozott a kamatproblémák­ról — Kenéz Béla az ipari árak kedvező alakulásáról Az egységes párt Pásth­y Pál elnöklésével csü­törtökön este értekezletet tartott, amelyen a kormány tagjai közül Károlyi Gyula gróf mi­niszterelnök, Zsitvay Tibor igazságügyminiszter, Kenes Béla kereskedelemügyi miniszter, Ko­rányi Frigyes pénzügyminiszter, Karafiáth Jenő kultuszminiszter, Keresztes-Fischer Ferenc bel­ügyminiszter, Purgly Emil földmívelésügyi mi­niszter és a párt tagjai közül igen sokan jelen­tek meg. A miniszterelnök bejelentései A párt belső életét érintő ügyek elintézése után Károlyi Gyula gróf miniszterelnök szó­lalt fel. — Amikor egy hónappal ezelőtt — mondotta a miniszterelnök, — kormányzói kézirattal el­napoltuk a Ház ülését, annak megokolásául azt hoztam fel elsősorban, hogy a kormánynak a költségvetés összeállításához időre van szüksége. Mindannyian tisztában vagyunk ugyanis azzal, hogy a költségvetésnek idejében való beterjesz­tése és törvényerőre való emelése igen nagy fon­tossággal bír és annak elmulasztása az országra úgy belpolitikai, mint külpolitikai szempontból kelleműtlen következményekkel járna. A kor­mány tehát a rendelkezésére álló időt elsősorban a­ költségvetés összeállítására használta fel. És hogy ez nem volt könnyű feladat, azt nem szük­séges bővebben megokolnom. Azt hiszem, hogy a jövő hét folyamán a pénzügyminiszter abban a helyzetben lesz, hogy a költségvetést a Ház elé terjesztheti s ezzel biztosítjuk azt is, hogy kellő időben törvényerőre emelhető legyen a költség­­vetés. A mezőgazdaság megsegítése és a földteher­rendezés . Erre az időre azonban szüksége volt a kor­mánynak azért is, mert több igen nagy fontos­ságú tervezetet kellett előkészítenie, amelyeknek összeállítása és kidolgozása sok munkát és időt vett igénybe. Ezek között első helyen említem meg a mezőgazdaság megsegítését célzó terveze­tet, azután a földteherrendezésre vonatkozó ja­vaslattervezetet, amelyekre vonatkozóan most részletesen nem kívánok nyilatkozni, de amelyek már olyan stádiumban vannak, hogy a jövő hé­ten végleges formát is ölthetnek. Több más ki­sebb rendelkezésre nem akarok kitérni, mert bár azok is fontosak, de ezek mégsem vettek olyan sok időt igénybe, hogy megokolttá tették volna a Ház elnapolását. Miért kellett a parlament szünete ? — Ma a Házban az ellenzék felvetette azt a kérdést, vájjon mit csinált a kormány ez alatt az egy hónap alatt. Úgy állították be ezt a kérdést, mintha a kormány ezt az egy hónapot tétlenül töltötte volna el. Nekem ebből a szempontból nyugodt a lelkiismeretem. A kormánynak igenis szüksége volt erre az egy hónapra, hogy az ország érdekében teendő intézkedéseket elő­készítse. Nyugodt a lelkiismeretem, hogy ezt az időt valóban erre a célra használtuk fel, sőt azt is merem állítani, hogy ez az idő nagyon rövid volt, úgyhogy csak megfeszített munkával tud­tuk az intézkedéseket kellő formába önteni és előkészíteni. Részletekre nem akarok ma kiter­jeszkedni. Remélem, hogy a jövő pártértekezle­ten ezeknek a tervezeteknek kész és végső alak­ját már be tudjuk mutatni és a párt tagjai már hozzászólhatnak ezekhez a nagyfontosságú kér­désekhez. Az összeférhetetlenségi tör­vény — a nyár előtt — A Ház munkarendjéről sem akarok szólni, mert hiszen az elnök napirendi indítványa tulaj­donképpen teljes felvilágosítást ad arra vonat­kozóan, hogy a költségvetési vita megkzdéséig milyen penzum az, ami az országgyűlés képviselő­házára vár. A költségvetés letárgyalása után első­sorban az összeférhetetlenségi törvény letárgya­­lását tartom kívánatosnak, nehogy az őszre ma­radjon. Természetesen, az összeférhetetlenségi javaslatnak törvényerőre való emelése nincs nap­hoz kötve. Remélem, hogy ennek a javaslatnak letárgyalása nem fog a nyárba belenyúlni. Hogy ez a javaslat még a nyári szünet előtt tető alá kerüljön, ez mindannyiunk óhajtása és azt hi­szem, hogy az országban is megnyugvást fog kel­teni, míg a tárgyalásnak őszre való halasztását tendenciózusan a kormány és a kormánypárt el­len használnák ki. A pénzügyminiszter a kamatleszállításról Létay Ernő köszönettel vette tudomásul a párt nevében a miniszterelnök kijelentéseit. Ezután a kamatláb leszállításának kérdésével foglalkozott, bírálta a Nemzeti Banknak ebben a kérdésben elfoglalt álláspontját és sürgette a kamatláb le­szállítását. Tóth Pál szintén a kamatláb leszál­lításának ügyével foglalkozott. Korányi Frigyes báró pénzügyminiszter vála­szolt ezután a felszólalásokra. Hangoztatta, hogy azt a sok nyomorúságot, amit a képviselők ismer­tettek, ő fokozottabban látja, mert az ország min­den részéről hozzá érkeznek be a panaszok s a gazdasági élet minden terét figyeli. Ismeri azt a hangulatot, amely a kamatláb leszállítására irá­nyul. S ha könnyűvé akarn­á tenni a dolgát, elég volna az, hogy engedjen ennek a hangula­tnak és maga is panaszkodjék. De bár ismeri a szenve­dők óhajtását, neki nem az a kötelessége, hogy a közhangulatnak engedve, éljenekre pályázzék. Tudja azt, hogy sokat fogják kritizálni, hogy intézkedéseivel nem lesz mindenki megelégedve az országban, de az a meggyőződése, hogy az em­ Ára 16 fillér berek magukban mégis érezni fogják, hogy a pénzügyminiszter tudja, mit akar s miért akarja így, s nem fogják akadályozni abban, hogy mun­káját, el­végezze. Áttért ezután a kamatlábleszállí­tás kérdésének ismertetésére. Kétségtelen, hogy a mai kamatterhek túlságosan magasak. Azon­ban a kérdés nem az, hogy a kamatot egy vagy két százalékkal leszállítsák, mert sok emberen ez sem­ volna segítség. Külföldi tárgyalásaink a kamatmérséklés végett­ ­■ A magyar közvélemény, sajnos, még min­dig nem értékelte teljesen a gazdasági válságot. Ő ugyan a végcélok tekintetében, amelyeket lát és amelyekhez a kivezető­ utat is látja maga előtt, optimista, de tudja azt is, hogy ma nehéz hely­zeten kell keresztülvergődni. Tény az, hogy olyan lépésekben haladt előre az eladósodás az utóbbi időben, ami megdöbbentő. A közszellemnek ebben a tekintetben át kell alakulnia és meg kell szűn­nie a hitnek, hogy a más pénzével úgy gazdál­kodhatunk, hogy­ ha sikerül, akkor jó és ha nem, akkor legfeljebb nem fizetünk.­­ Eladósodásunk nagy része, mintegy négy­­milliárd pengő, külföldi eredetű. A külföld, természetesen, Magyarországnak sem adott ol­csóbban kölcsönt, mint általában a környező államoknak. Ezek a kamatok magasak s leszál­lításuk egyik legfőbb gondját képezik. Három­hónapos minisztersége alatt annak előkészítésén dolgozott, hogy a kamatokat leszállíthassa. Ez roppant nagy munkát igényel. Hitelezőink kü­lönböző csoportjai hét-nyolc különböző állam­ban vannak elszórva. Érdekeik részben külön­bözőek, érzelmi momentumokkal nem lehet rá­juk hatni és velünk szemben bármikor a szer­ződésre és aláírásokra hivatkozhatnak. Sikerült már őket bizonyos fokig belátásra bírni s re­ménye szerint rövid időn belül kedvező lesz ezeknek a tárgyalásoknak eredménye. Az egyik tényező tehát a belföldi kamatláb leszállítására régebbi külföldi adósságainl, kamatainak le­szállítása. A belföldi szempontok — A kölcsönök másik része, a pénzintézetek betéteiből származik. Ezek egy részét­ a pénz­piac feszültsége óta a betevők kivonták s ne­künk arra kell törekednünk, hogy ez a folya­mat ne folytatódjék, mert különben nehézsé­gek állhatnak elő. A betétek kamatlába pedig ma még meglehetősen magas, viszont ha nem engedjük a betevők ízlésének megfelelő kamat­lábat érvényben maradni, akkor megint csak azt veszélyeztetjük, hogy felmondják a be­téteiket. Figyelembe veendő, hogy a betétek elvonása folytán előállható bankválságoknak igen súlyos kihatásuk volna. A betevők egy része éppen a mezőgazda-közönség sorából kerül ki. A kamatláb és a Nemzeti Bank szerepe Ezután a Nemzeti Bank szerepével foglalko­zott a pénzügyminiszter. A Nemzeti Bankot nekee szabad úgy felfogni, — mondotta — mint kö­zönséges pénzintézetet, amelynek privilégiumot adott a törvényhozás. A törvényhozás tudta mit tesz, amikor olyan autonómiát adott a banknak, amely szinte megtiltja a kormánynak, hogy bele­­avatkozzék a banknak abba a működésébe, amely összefügg a pénz értékállóságának a megvédésé­­vel. Ez tudniillik sarkalatos pontja minden gaz­dasági élet funkcionálásának. A Nemzeti Bankra tehát olyan feladat van bízva, amely a­ gazdasági élet egyik fontos részét jelenti. A tör­vény a­ kormányt akadályozza abban, hogy mást, mint ellenőrző befolyást gyakoroljon a banknak ebbe a működésébe és ez helyes is, mert ha a pénzügyminiszter engedne valamilyen nyomás­nak és azt továbbítaná a bankhoz, akkor nem tudna többé ellenállni annak, hogy az ilyen nyo­mások megismétlődjenek és akkor tönkremenne iá pénz. De nincs is szükség ilyen nyomásra. A Nemzeti Bank vezetősége is tudja, mire van szük­sége a gazdasági életnek és a bank vezetőségének sem kellemes, hogy ha nem szállíthatja le a ka­matot olyan időben, amikor azt bizonyos szem­pontból kívánatosnak tartaná. De az ilyen lé­pésnél igen sok nehéz kérdést kell figyelembe venni és nem szabad egyedül az adósok szem­pontjából megítélni a pénzügyi helyzetet. A leg­utóbbi esetben ő is kívánatosnak tartotta volna a kamatleszállítást, de belátta, aminthogy min­denkinek be kell látni, hogy ultime előtt — és ekkorra esett a Nemzeti Bank főtanácsának az ülése, — a dolog nehezebb, mint máskor. Ezenkí­vül figyelembe kellett venni, hogy a Nemzeti

Next