Budapesti Hírlap, 1932. április (52. évfolyam, 73-95. szám)

1932-04-13 / 80. szám

Hm, Április is, szerda, B.H. * (A Ex-feleség testvérfilmje.) Emlékezetes még az a nagy siker, mely Ursula Forrott Ex­­feleség című világhírűvé vált regényének filmvál­tozatát Budapesten is fogadta. Kozma Shearer, aki az Ex-feleségben a modern asszony típusát vetítette a vászonra, most ugyancsak Ursula For­­rott-nak Szabad a csók! című regényét vitte filmre. Ismét egy modern gondolkodású asszony regénye pereg le izgalmas fordulatokban. Témája nemcsak Kenyorkban játszódik, hanem végigvezet Járiasón, Nizzán, Biarritzon és Mont­ekarlón. MOZI HÍRADÓ A mozisok és a műkedvelők " Megírtuk, hogy a válságos helyzetben lévő moziszakma küldöttség útján memorandumot ad az a belügyminiszternek és a kultuszminiszter­nek, akiktől sürgős segítséget kérnek különösen a­ vidéki mozik számára. A memorandumnak egyik érdekes pontja az, amely a tankedvelő­­előadások szabályozását kéri, mondván, hogy a műkedvelői előadások egyik fő okozói a vidéki mozik válságának. A kulturált szempontból is érdekes kérdéssel kapcsolatban a mozisok kül­döttségét a miniszter elé vezető Gyárfás Gyula elnök a következőket mondotta: " A helyzet az, hogy jelenleg vidéken 217 mozi szünetelteti működését, aminek egyik fő­oka a műkedvelő előadásokban rejlik. Hihetetlen, hogy milyen visszaélés folyik ezen a téren. Ada­tokkal tudjuk bizonyítani, hogy a gombamódra szaporodó egyesületek, klubok, és kaszinók egye­nesen visszaélnek a magyar kultúra nevével, amikor a művészet álruhájába bújtatva rende­zik sorozatos előadásaikat, kabaréikat, amelyek­nek, mondanom sem kell, semmi közük nincs­­az irodalomhoz, hanem tisztára arra jók, hogy az előadást követő bálra közönséget biztosít­sanak. Ugyanakkor azonban teljesen elvonják a kö­zönséget a moziktól, amelyek úgyis csak a hét skáz napján, szombaton és vasárnap játszhatnak. Ilyen körülmények között a mozis nem tudja megfizetni különböző adóit és terheit, ami végül engedélyének megvonására vezet- Mi nem azt íg­érj­ük, hogy a műkedvelői előadásokat szüntes­sék meg, hanem csak azt, hogy olyan megoldást találjanak, amely nem veszélyezt­eti azt a kut* * (A franciák befejezték első ülmüket, csütörtökön kezdik a másodikat.) A budapesti Hunnia-filmgyárban dolgozó Osso-filmgyár, amely tudvalevőleg francia vállalat, április 10-én, vasárnap, befejezte első filmjét, az Ame­rikai fiú-t, mely Pierre Veber és Geraldon szín­műve nyomán, készült. A franciák csütörtökön kezdenek hozzá második filmjükhöz, amelynek címe Tavaszi zápor. A négy verzióban: ma­gyarul, németül, franciául és angolul készülő filmet Fejős Pál rendezi. Zenéjét Angyal László szerzette. A film elkészítésére a gyár 6—7 he­tet irányzott elő. A magyar tárgyú film hős­nője egy kis cseléd, akit a francia Annabella játszik. Kívüle a film valamennyi szereplője magyar. * (Házát adta el a rendező, hogy befejez­hesse filmjét.) A napokban kerül bemutatóra nálunk Joe Magnak, a világhírű rendezőnek Retten egy untóban című filmje, amely volta­képpen első álmje Schneider Magdának, az idő­közben világhírnévre szert tett művésznőnek. Schneider Magdának ez volt első filmszerepe, de a rendező, aki egyben a filmet finanszírozta is, oly nagyszabásúnak képzelte el a Vitéz Miklós szcenáriuma alapján készült filmet, hogy a film forgatása közben anyagi ereje kimerült és kény­telen volt komplikált tranzakciókba bocsátkozni; a többi között házit is eladta, hogy valóra vált­hassa elképzelését. Schneider Magda, a kény­szerű szünet közben másik két filmszerepet ját­szott el és ezek előadásra kerültek már nálunk is. Első filmje, amely egyben a legnagyobb sza­bású és legnagyobb szerepe is, most kerül a kö­zönség elé. lturális értéket, amit a műkedvelői előadások jelentenek, de megmentik a pusztulástól a vi­déki moziszakmát, amely nem is jelentéktelen adójövedelmet jelent az államnak, az ugyancsak kulturális érékről nem is szólva. Filmszínházak műsora Cormo (Váci­ utca ) Telefon: A­itouiala 87—4—02*. Április 7. csütörtök óta: Az őserdő titkai. Ri­portfelvétel az Amazonas mentén 8 felvonásban, magyar beszéd kísérettel. — Szépítsen mea, fai­rem/ Burleszk-vígjáték 7 felvonásban. Főszereplő Joe E. Brown. — Rumba-Cocktail. Táncosrevü. — Híradó. — Előadások mindennap 4, 6, 8. 10 órakor. Corvin (József-körút és Üdös-út cárok. Telefon: J. CS9—88 és J. 395—84). Boldog szivek. Ábra­­hám-operette — Előadások kezdete hétköznap fél 6. fél 8. fél 10. vasár- és ünnepnap fél 4. fél 6. fél 8. fél 10. .«« Pénteken ! április 15-ai Vígszínház. (8.) A méltóságos asszony trafikja. Belvárosi Színház. (8.) Aranyfüst. Művész Színház. (8.) Tűzmadár. Városi Színház. (%4.) Szulamit. (%8.) Vőlegé­nyem a gazember. 9 Propaganda-árusítás! Kézi szőttes, príma gyapjú Torontáli szőnyegek métere 12.50 IMS! Spárga futók.................. 1.30 p.tsi Sezlonátvetők................ 7.00 TMS SfflSM!! verhetetlen olcsó áros! KOVÁCSEVICS HILENKÓ IV., Petsik­ Sándor-utca 3 ! az udvarban! Dó­zsi Film­m­íti fifiz (V­. Teréz körút 28. Telefon 259—52, 213—43). A hármak titka. Német detek­­­tívfilm. Főszerepben Gerda Maurus, Trude Berli­ner és Siegfried Arno. — A filma házasodik. Né­met vígjáték. Főszerepben Ralph Artúr, Róbert és Charlotte Ander. — Előadások kezdete 4. 6, 8. Fórum (Kossuth Lajos-u 18. Tel.: 89—5—43 89—7— 07). Sanghai express. Izgalmas történet a sang­­haj—pekingi expessen. Rendezte Josef von Stern­­berg. Főszereplők: Marlene Dietrich, Anna May Wong, Clive Brook, Warner Oland. — Paramount és magyar hangos híradók. — Bimbó hegedülni tanul. Hangos trükk film. — Előadások kezdete hétköznap 4, 6. 8 és 10 órakor, vasárnap és ün­nepnap 2, 4, 6. 8 és 10 órakor. Az első előadás mindennap fél helyárakkal. Elit-moziik (V.: Upol-korut 16. Telefon 161—51). Április 11—15-ig, hétfőtől péntekig. Az üldöző. Németül beszélő filmregény 11 f­elvonásban. Fősz.: Ilana Albers, Eggerth Márta, Gerda Mau­rus. — Köpenicki kapitány. A világhíres szélhá­mos élete filmes, 9 ném­etül beszélő felvonásban. Fősz.: Max Adalbert. — Előadások 4, 7 és 10. Az előadások folytatólagosak. Kamara triol­auv­u­e* Nyer a sarok J. 440—27). Adolár, te csalsz! (Hang Moser, Georg Alexander vígjátéka.) — Magyar hangos világhírűdé. — Előadások mindennap 4, 6. 8, 10. rendes hely­­árakkal. Pnyugat-i­­ozgó (Teréz-körút 41. Automata 271—62). Hétfőtől: Londoni kémnő. Attrakciós dráma 10 felvonásban. — Nekünk beszélhet Afrika. Vígjá­ték 10 felvonásban. Főszerepben Kohn és Kelly. — Fox-híradók. — Előadások fél 4, fél 7, há­romnegyed 10, vasárnap 3, egynegyed 6, fél 8, háromnegyed 10 órakor. Onmin Film­sfim­lift» a József-körút és Kölcsey* utca sarkán. Telefon 1. 301—25). Április 9-től: Western Electric-leadás! Gerda Maurus és Bern­­hard Goetzke: Hármak titka. Ralph Arthur Ró­bert*, Charlotte Ander és Oskar Karlwell: A firma házasodik. — Híradó. — Előadások kezdete hétköznap fél 5. 7 és fél 10. vasár- és ünnepnap 2, fél 5. 7 és fél 10 órakor. Az első előadás fél helyárakkal. Jegyelővétel naponta d. e. 11—1-ig. Orion (IV., Efikü-út 1. Telefonszám 83—1—02). Az ember születése. (A magzat fejlődése a gyér. meg megszületéséig.) — Utazás a föld körül 10 vevő alatt. — Híradók. — Előadások fél 4. fél 0. fél 8. fél 10. ram­ee KiltiuíKfuihá? Il Erzsébet-körút 8. J. So­k 23). Április 7-től: Petri Éva szerencséje. Regé­nyes filmjáték 8 fejezetben. Főszerepben Bánky Vilma. — Szerelmes szép asszony. (önagysága ki­menője.) Főszereplők: Liane Hald, Albert Pre- Jean. Hans Braucevetter. Vidám történet 10 fel­vonásban. — Hangos magyar híradó. — Előadá­sok kezdete hétköznap (szombat kivételével) 5. fél 8 és 10 órakor. Szombat, vasárnap és ünnep­nap fél 4. háromnegyed 6. 8. 10.10 órakor. R­ Iell­i*-Metro (Nagymező-u­. 22—24. Tel.: 220—98 292—50). Joan Crawford első németül beszélő filmje: Tánc az Örvény felett. — Flippy mint tej­­gyáros. Trükkfilm. — Metro-Goldwyn-Mayer-vi­­lághíradó. — Mad­­ar hangos világhíradó. — Elő­adások 2—6-ig folytatólagosan, azután 6. 8. 10 vasárnap 1—4-ig folytatólagosan, azután 4. 6. 8. 30 órakor. 800 ülőhely 1 pengőtől 2 pengőig. — Vasárnap délelőtt fél 11 órakor óriási Micky és Fu­ppy-matiné. Romi Apolló­ (Erzsébet-körút 45. Tel. 429—48 és 419—02). Április 9-től: Varsói bál. (a poklok asz­­szonya.) Egy kapitány és egy titokzatos asszony története. Főszereplők Gustav Fröhlich, Charlotte Susa. — Magyar hangos híradó. — Előadások kez­dete hétköznap 4. 6. 8. 10 órakor, vasárnap és ünnepnap 2. 4. 6. 8 és 10 órakor. Az első előadás mindennap fél helyárakkal. , (Jia (Teréz-körút 60. Telefon: A. 197-67. 197-63)­Április 7-től, csütörtöktől: Adolár, te csalsz! Hans Moser. Georg Alexander. — Előadások kez­dete hétköznap, szombat kivételével fél 6. fél 8. fél 10. szombat. vasár- és ünnepnap 4. 6, 8. 10. IJr Ilii!'-IC/.I­IIl n Tét ( 4HP—45 J 4611—4K). Március 31-től. csütörtöktől: Viharzó szenvedély. Emil Jannings, Anna Sten. — Híradó. — Előadá­sok kezdete hétköznap, szombat kivételével 5. egynegyed 8 fél 10. szombat, vasár- és ünnepnap 4. 6. 8. 10. Fővárosi Operettszínház. (8.) Régi orfeum. Andrássy­ úti Színház: Fejes Teri, Vaszary Pi­roska, Dajbukát Hona, Gózon, Delly, Békeffi, Bársony, Eadó, Peti, Keltai felléptével: Rózsa­­domb. Zsák, meg a foltja. Boszorkánykonyha, így játsztok ti! Békeffi konferál. Kade uj kup­­lékkal. Kezdete 0 órakor. Vasár- és ünnepnap délután 1 órakor. Bethlen-téri Színpad. (Tel.: 443—76). Új áprilisi műsor. Mende Klári, Verbőczi Ila, Tamás Benő, Kompothy Gyula, Ormos Béla, Kende Mária, Erik Joker, Weigand Tibor, Szentiványi Kál­mán konferál. Előadások kezdete 6 és 9 óra­kor. Royal Orfeum: Tropikus Express. Villámrevü, 68 képben. Mindennap 1 5 és 0,9, vasárnap 3, 6, 9 órakor. Terézkörúti Színpad: Salamon Béla és Bátkay Márton vendégjátéka. „Üldöznek a nők". „A betörő". „Ha Sekszpij filmet írna ...". „El­rabolták a Bethlen-babyt". „A tisztességes asszony". „Hacsek és Sajó". (0 órakor.) Minden vasárnap d. u. 4 órakor a teljes esti műsor olcsó helyárakkal! Steinhardt Színpad. (VII., Akácfa­ utca 4. Tele­fon: 429—74). Az éjjeli portás és a szenzációs áprilisi műsor. Előadások kezdete este %9-kor, vasár- 63 ünnepnap d. u. %5-kor. Komédia Orfeum. (Jókai-tér 10.) Új áprilisi mű­sor és a Kalábriász-parti (prolongálva). Bott, Solti Hermin, Virágh, Vidos. Kezdete fél 9, vasárnap, ünnepnap d. u. fél 5-kor is. Színházak és mulatók műsora SZERDA. Magy. kir. Operaház. (V 8.) A mosoly országa. Nemzeti Színház. (V-8.) Cifra nyomorúság. (D. bérlet). RÁDIÓ SZERDA. 516: Hangverseny. Közreműködik Gergely Edit (ének), Meggyessy Ilonka (zon­gora) és Szijj Dénes (tárogató). Zon­gorán kísér Polgár Tibor. 1. Közben: 9.30: Hírek. 11.10: Nemzetközi vízjelzőszolgálat. Vízállás­­jelentés magyarul és németül. 13.00: Déli harangszó az Egyetemi templom­ból, idő­járás jelentés. 13.05: Columbia grammofón hangverseny. Közben: 13.35: Hírek. 1.00: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállás­jelentés. 3.45: Hírek, élelmiszerárak, piaci árak, ár­folyamhírek. S.S.: Morse tanfolyam. 4.00: Híres terzettek Verdi operáiból. His Mester' s Voice grammofonhangver­­seny. 4.45: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállás­jelentés. 5.00: „A fogas kérdés." Csermely Gyula no­vellája. Felolvassa a szerző. 5.30: Operettrészletek és keringők. Zenekari hangverseny. Karnagy Berg Ottó. 6.30: Olasz nyelvoktatás (Gallerani Bona­­ventura). 6.50: Bura Károly és cigányzenekarának hangversenye. 7.50: Éber Antal dr., a Budapesti Kereske­delmi és Iparkamara elnökének elő­adása: „A Nemzetközi Árumintavásár közgazdasági jelentősége11. 8.30: Lakos Tibor és Mocsányi László zene­humoristák hangversenye. 9.30: Haydn kamarazene-est. A Waldbauer —Kerpely vonósnégyes hangversenye. 10.10: Pontos időjelzés, időjárásjelentés, hí­rek. 10.35: Bartók Béla zongorahangversenye. 1. Beethoven: D-dúr szonáta, op. 10. no. 3. — 2. Debussy: a) Sarabande; b) Prelude a-moll. 3. Bartók: a) II. Elé­, gia; b) Három burleszk. Utána: A Malcsiner—Jávor jazz-zene­kar hangversenye a Bellevue-szállóból , Vajda Károly énekszámaival. TELEFONHÍRMONDÓ: A műsor egész nap azonos a Budapest I. műsorával. / A SZÍNHÁZAK heti műsora M. isii. Opera 3. 08 Bertát I Nemzeti 8. ^8* so a Kamara V~*. */1 8 JS­oa Víg H4. 8 Belvárosi M.4. 8 Király 3. 8 Magyar Városi Színház 8. l/»8 Főv. Operett *44. 8 Művész Sz. u­.4 és 8 Terézkörúti 4. 6 An­drássy­ úti 4. 9 Csütörtök A hamis Har elein­­ B 25 A krítakör­--Melt. asz­ trafikjaA torockói meny.­-Rigólet­to Régi orfeum Tűzmadái Salamon, Ratkai Rózsadomb Péntek - 1-A magyar a»sz. A31— -Angliai E­ssébet Alanyfüst-Vőlegenyem Régi orfeum tuzmadái Salamon, Ratkai Rózsadomb Szombat A nÜ nbergi “­A magyar as«sk3»— -Mélt. asz­trafikisA torockói meny.­Vőlegényem Régi orfeum t­űzmadár Salamon, Rátkai Rozsadomb d. n.— -Cifra nyomomnáv­--Angliai Er­zsebet Aranytűll— -Vőlegényem Régi orfeum Tűzmadár Salamon. Rátkai Rózsadomb vasárnap C8te A tenorF17 Porc*­­­án-1-Mill asz. trafikja) A torockói meny.­Vőlegényem Régi orfeum Tűzmadai Sí­­mon. Ratkai Rózsadomb Bethlen téri Színpad: U apuim mitsoi S«entivao­ i k­onferát — Komédia Orfeum* U­ apum műsor. — Kovár Orfeum: Tropisfut Explo»a. — Steinhardt Színpad * Az éjjeli Vígszínház; szombat d. a: A templom egeje. (Vizsgaelőadás.) Vasárnap d. e. Tu-kor Gyermek előadás, po­tás és a szenzációs áprilisi műsor.

Next