Budapesti Hírlap, 1932. május (52. évfolyam, 96-118. szám)
1932-05-22 / 112. szám
He fogadja el a lapot vasárnapi méB^Het nélkül? ARA 20 FILLÉR Budapest, 1932 Lll. évfolyam 112. szám Vasárnap, május 22 hétig kivételért B6* flretéei árak: egy kör* 4 pengő, negyedévre 10 pengő 80 flllér* — A külföldön ezeknek a* ÖMsegeknek m kétese* retoes előfiletéei díjBudapesti Hírlap Főszerkesztő: CSAJTHAY FERENC hivatal, Vili. Jósáéi-köret 5. Telefon* Csémi Jósáéi 444—A fotói termef 444—09-ig. — Levélcím : Budapest, A Poéta fiók 55. — Kiadja a Budapesti Hírlap R T. Lezuhant és porrá égett a római repülőtéren a M katasztrófa közvetlen a leszállás előtt történt — A repülőgép légtölcsérbe került Endresz és Bitót Gyula szörnyethaltak iszonyú tragédia. A Justice for Hun- Igazy, az óceángyőztes magyar repülőgép, amely ma reggel kilenc órakor a magasságokba szárnyalt, délután három órakor, közvetlenül célja előtt, úgyszólván Róma küszöbén lezuhant és lángoló vázának hamuvá emésztő ölelésében szörnyethalt a két hős repülő. Porig sújtva a végzetes csapástól, eltakart arccal fordul a magyarság délnyugat felé, amerre az azúr végtelen országútján eltűnni látta reménységének, tiltakozásának, szeretetének turulmadarát...A kéktestű, pirosszárnyú madár emléke immáron a történelemé. Motorának zúgásával egy magára hagyatott, megalázott, megcsonkított nemzet fájdalmát búgta világgá az óceán fölött és fejedelmi szárnyfcsapásával felírta az égboltozatra Amerikától Európáig átvivő jajkiáltásunkat, mint imádságot az Egek Urához és üzenetet az egész emberiséghez: Igazságot Magyarországnak! Endresz Györgyöt és Magyar Sándort, a levegő két magyar hősét, fájdalmunk és bizakodásunk két nagykövetét, büszkén ölelte szívére az egész nemzet. Ma reggel ismét kitárta szárnyát a turulmadár, hogy elvigye forró üdvözletünket a nagy olasz nemzetnek, amely elsőnek állt mellénk, mint bajtársunk és barátunk a magyar igazság feltámasztásában. Endresz mellett ezúttal Bittay Gyula ült. Gyönyörű májusi reggel volt, tele napsugárral, illatárral. Gyöngyvirágok, ibolyák, orgonavirágok üdvözletével búcsúzott a magyar tavasz a narancsvirágok honába készülő Utasoktól, csupa ragyogás, csupa melegség a természetben és a szívekben, öröm és reménység sátorosünnepének tetszett a gyönyörű szombat. És ugyanaz a nap, amely, mikor e sorokat írom, lassan, lassan hanyatlik lefelé a látóhatáron, reggelének legszebb sugaraival aranyozta be a magasztos jelenetet a budapesti repülőtéren, most pedig rövid néhány óra múlva alkonyának bíborpompájával vonja be a pilótát és aturulmadár zöld ravatalát a római Camipagna dombocskáin. Oh, mi az ember?! Oh, mni az élet! Reggel kilenc órától délután három óráig repült a gép. Szabadon és biztosan. •Az utasok maguk alatt látták a zöld síkságot, a Balaton kék tükrét, Karinthia szelíd városait, a zord Alpeseket, a csipkézett Velencét, a verestéglás Bolognát. Firenzéből felhangzott a harangszó, egymásután tűnt el alattuk a sok áldott olasz falu, míg végre feltűnt a látóhatáron az áhított cél, az ősi Róma... Szent Péter kupolája... a Colosseum... a Via Appia szürke szalagja a sok síremlékkel... Torkolatánál a Quo Vadis-kápolna. Ah Quo Vadis?! Quo Vadis?! Hova tartasz? ők nem tudhatták, hogy Róma helyett, ahol előkelőségek és sokaságok immáron ujjongva üdvözölték a látóhatáron feltűnt magyar madarat, ha tűzhalálba érkeznek. Mi se sejthetjük, hogyan is volt, amikor a levegő végtelen magányosságában egy pillanat alatt az elpusztulás rettenetes tudatára eszméltek. A robbanás tüzes nyila halálra sebezte a Turulmadarat. Lezuhant. Vörös, sárga, lila lángokkal rajzolta meg útját a római horizont mélységesen kék hátterén. Aztán eltűnt. És ősi máglyahalálban találta útjának utolsó célját a két repülő. Holnap tiltakozik Trianon ellen a magyar nemzet, ország-világhoz intézvén tiltakozásának szózatát. És a revízió nagyünnepének vigíliáján, mint áldozati tűz fehér gomolygása száll az ég felé Istenhez, és szerte a világon az egész emberiséghez a római máglyahalál füstje. És az ősi Róma színe előtt tűzbetűkkel még egyszer és utoljára odaírta az égre a lángoló Turulmadár és két hőse: Igazságot Magyarországnak ! Vértanúhalállal hirdették a ma,gyar fájdalmat, a magyar igazságot, a magyar reménységet, a magyar követelést. Hirdették és hirdetik mindaddig, amíg nem üt az új világrend órája. Hirdették mindenfelé és mindeneknek. Urbi et orbi. A Turulmadár, a levegő zarándoka, arccal az áhított Róma felé, bukott le. De tragikumával közelebb jutott céljához, mintha ünnepi örömben érkezett volna a kitűzött végállomásra. Mert az igazi barátság frigyét szorosabbra tudja összekötni a balsors, mint a jószerencse. Nemzeti katasztrófánk e tragikus pillanatában különösen érezzük az erős olasz kéz meleg kézszorítását. Érezzü e nagy nemzet barátságát és részvétét. És tudjuk, mily mély a jelentősége a jelképes látványnak, amikor lassú gyászban keringenek a magyar Turulmadár kormos hamvai fölött a római sasok, vette a gép, a szárnya megbillent s a nehéz gép lezuhant és eltűnt a nézők szeme elé, mert egy domb mögé esett. A repülőtéren azonnal mozgósították az autós ambulanciát, de már későn érkeztek a szerencsétlenség színhelyére. A gép lángokban állott és a repülők már nem éltek. A hozzáértők azt mondják, hogy valószínűleg a lezuhanás percében mindkét repülő meghalt, mert fejük szét van roncsolva. A repülőgép teljesen elégett, csak a váza maradt meg. Alig félóra múltával kint volt a repülőtéren Italo Balbo olasz légügyi miniszter, aki megtette a szükséges intézkedéseket. A holttesteket beszállítják a repülőtérre, ahol felravatalozzák. Innen valószínűleg a római magyar követségre, vagy pedig a magyar akadémiára szállítják. A temetés ügyében az olasz kormány a magyar kormánnyal egyetértőleg intézkedik. Italo Balbo olasz légügyi miniszter a legőszintébb részvétét nyilvánította a tragikus eset felett. Mint mondotta, Endreszt igen jól ismerte és jó barátja volt és így rájuk nézve is rettenetes csapás ez a szerencsétlenség. Borzalmas dolog, — mondotta — hogy ilyen „banális" katasztrófa következtében pusztultak el. Valószínű, hogy hétfőn hazaszállítják Endreszék holttestét. A koporsót az itttartózkodó repülők vállukon fogják kivinni az állomásra. Lángban álló gép, halott pilóták RÓMA, máj. 21. Endresz György római repülése borzalmas tragédiával végződött. A magyar repülők fogadására igen nagy tömeg jelent jelent meg a Líttmo-repülőtéren. Ott volt az egész római magyar külképviselet, Wodiáner Andor követségi tanácsos, Lukács György első követségi titkár, Schindler Szilárd ezredes, katonai attasé, Huszk István sajtóattasé, a római magyar kör tagjai és igen sokan a Rómában idős magyarok közül. A repülőtéren rengetek olasz érdeklődő is, igen sok repülőtisz megjelent. Pontosan három óra öt perckor látták feltűnni a Justice for Hungary piros testéi a környező dombok fölött. A gép teste a gyönyörű napsütéses időben ragyogóan tanllogott. Ekkor a gép körülbelül 100—120 méter magasságban volt, 700—800 méter távolságra a repülőtértől. Itt egy kis kanyarodót kellett végeznie Endresznek, vagy betérjen a repülőtér irányába. Úgy látszik, hogy ezt a kanyarodót kissé élesen Károlyi Gyula gróf miniszterelnök Endresz és Bitai halálának hírülvételekor az alábbi nyilatkozatot tette: " Mély megrendüléssel fogadta a kormány az egész magyar nemzettel együtt a gyászhírt, hogy Endresz György és Bitai Gyula, a Justice for Hungary pilótái, közvetlenül a baráti Róma kapui előtt hősi halált haltak. — A magyar Nemzet Magyarország igazságáért fiainak színét-virágát már nem egyszer látta meghalni. — Endresz és Bitai neve egy-egy újabb hervadhatatlan levél a magyar igazság hatalmas babérkoszorúján, amely mindig megőrzi erőteljes frissességét és amely elválaszthatatlan a magyar nemzettől. — Endresz és Bitai az óceánrepülők római világkongresszusára indultak. Kötelességet teljesítettek, amikor kezet akartak szorítani mindazokkal, akik hazájuknak megszerezték az óceán átrepülésének dicsőségét. — Baráti földön emelkedik a két ravatal, amely körül a messze távolból levett kalappal áll az egész magyar nemzet. Megkönnyezi azokat a férfiakat, akik százezernyi elődeikkel együtt egy pillanatra sem haboztak életüket kockára tenni azért, hogy egy kis nemzet nagy igazságára újra és újra felhívják a világ figyelmét. — Halottaink emléke azáltal lesz igazán halhatatlanná, ha a Justice for Hungary roncsait senki sem tekinti szárnyszegett madárnak, hanem olyan élő hatóerőnek, amelynek lángjaiból feltámad a phönix-madár, amely utat kell hogy mutasson minden magyarnak. — Hálás szívvel fogadjuk azt a mély testvéri részvétet, amely az olasz nemzet aprajában és nagyjában egyaránt olyan hatalmas együttérzésben jutott kifejezésre. Ezt azzal viszonozhatjuk, ha azt üzenjük Olaszországnak, hogy — ha a szerencsétlenségnek már meg kellett történnie — fájdalmunkat tompítja az a tudat, hogy az baráti, majdnem anyai földön következett be. ■— Az örök Város talajából Endresz és Bitai életük árán fakasztottak új tápláló erőt az örök magyar ianzságnak. A Budapesti Hírlap telefonon beszél az egyik szemtanúval, Huszka István sajtóattaséval A megdöbbentő távirat vétele után a Budapesti Hírlap szerkesztőségéből nyomban felhívtuk Rómát, a római magyar követséget, ahol Huszka István sajtóattasé, aki szemtanúja volt a katasztrófának, a következőket mondotta nekünk: — Sajnos a szerencsétlenség valóban megtörtént és egycsapásra gyászos hangulatot teremtett a repülőtéren összegyűlt nagy számú előkelő közönség soraiban. — Ragyogó napsütésben, a legderűsebb hangulatban várakozott a disztingvált magyar társaság, mely mellett ott voltak az olasz légügyi hatóságok képviselői. A repülőtérre érkezett rádiójelentések szabályos időközökben számoltak be a Justice for Hungary útjáról. A jelentésekből kiderült, hogy a repülőgép menetrendszerű pontossággal közeledett Róma felé és ezek a jelentések megnyugtattak, hogy a motor kifogástalan, s dolgozik és repülőink baj nélkül fog-