Budapesti Hírlap, 1932. június(52. évfolyam, 119-143. szám)

1932-06-01 / 119. szám

1932. JÚNNIUS 1, SZERDA Nagy vita az állami színházakról, az egyházak, a tanítók, a lelkészek helyzetéről a képviselőház kultuszvitájában Ellenzéki szónokok osztatlan elismerése az eddigi alkotó kultúrpolitikáért A képviselőház ma folytatta a kultusztárca általános vitáját. Holnap a részleteket tárgyal­ják és azután a Ház áttér a földmívelésügyi tárcára. » A mai vita szónokai úgyszólván egész nagy területén végigmentek a magyar kultúrpolitiká­nak, érdekes azonban, hogy legtovább­­ az ál­lami színházak, a Nemzeti Színház és az Opera­­ház kérdésénél tartózkodtak. Éber Antal most is le akarná bontani mind a kettőt, miután a haszon, amit eszmei téren jelentenek, pénzben nem fejezhető f­i. Ő egyébként azt a fáradságot nem vette, hogy megnézze a költségvetés végösz­­szegét és így tudomással sem bírt a most végre­hajtott 21 milliós redukcióról. Ugyancsak a színházak dolgához szólt hozzá Beck Lajos, míg Sándor Pál és Zsindely Ferenc a legnagyobb elismeréssel nyilatkoztak a két színház vezeté­séről.­­ Andreeti Károly az írók és művészek támoga­tásáról beszélt, Kocsán Károly a községi és fe­lekezeti tanítók helyzetéről, Eckhardt Tibor a diplomáciai ifjúság problémájáról, Söpkéz Sándor pedig a műegyetem és a közgazdasági egyetem összevonását javasolta. Farkasfalvi Farkas Géza a protestáns egyhá­zak és iskolák nehéz helyzetét tette szóvá, Nav­­ratil Dezső azt kívánta, hogy a klinikákat ne szüntessék meg. Vázsonyi János az analfabétiz­musról beszélt, a szocialisták közül pedig Far­kas István az egyházi vagyonokat, Kéthly Anna a leventeintézményt támadta, mind a kettő heves ellenmondást váltva rá a többi pártoknál. Tilain Ferenc a kultuszminisztérium által ke­zelt alapítványok elszámolását követelte. Kide­rült, hogy alaposan elkésve, mert mint Kara­­fiáth Jenő miniszter válaszában elmondta, éppen Klebelsberg Kunó gróf volt az első miniszter, aki az alapítványokat a számvevőszékkel felül­vizsgáltatta és ez azzal az eredménnyel járt, hogy mindent a legnagyobb rendben találtak. Egyébként kétségkívül érdeklődésre tarthat Számot az a nagy elismerés, amellyel a legkü­lönbözőbb pártok szónokai az eddigi alkotó és eredményekben gazdag kultúrpolitikáról nyilat­koztak. Ebben a hangnemben beszélt már teg­nap Pakots József, ma pedig Éber Antal ismerte el, hogy aránylag kis összegekkel nagy eredmé­nyeket értek el, ha az alkotások sorrendjével nem is ért egyet. Hasonlóan nyilatkozott Far­kasfalvi Farkas Géza, Kéthly Anna szocialista csodálkozását fejezte ki azon, hogy az ellenzéki oldalon akadnak képviselők, akik kifogásolják azt a kultúrpolitikát, amely ötezer népiskolát épített. Fa­rkas István szocialista Klebelsberg Kunó gróf európai vonalú kultúrpolitikájáról beszélt, míg Navratil Dezső azt fejtegette, hogy bár ma még sokan félreértik Klebelsberg műkö­dését, de eljön az idő, amikor el fogják ismerni kiváló érdemeit. Itt említjük meg, hogy amennyiben holnap nem végez a Ház a kultusztárca részleteivel, akkor a további költségvetési tárgyalásokra ti­zenkét órás üléseket fognak kérni, azt bizonyítja, hogy a közgazdasági tudás nélkül nem lehet az állami életnek semmiféle pozíció­ját betölteni. Indítványozza, hogy a középisko­lák V—VIII. osztályaiban vezessék be a köz­­gazdasági oktatást. Karafiáth Jenő kultuszminiszter: Tegnap már bejelentettem ezt. Éber Antal: Ezt köszönettel fogadja, mert meg van győződve arról, hogy így néhány év alatt átmenne a népbe a közgazdasági tudás. A költségvetést nem fogadja el. Az írók és művészek támogatásáért Andreetti Károly­ Éberrel szemben azt fej­tegeti, hogy nagy kulturális érdekeket veszte­nénk el, ha például a zeneművészeti és képző­művészeti főiskolák támogatására előirányzott amúgy is csekély összegeket még jobban csök­kentenénk. Kéri a minisztert, hogy a jövőben a lineáris csökkentés helyett tárcája keretében kereszt­ül vitt átcsoportosítással, racionalizálással biztosítsa a megtakarításokat. Ezután a lineáris csökkentés káros hatását bizonyítja különböző iskoláknál és kultúrintézményeknél. — A művészek és írók támogatására keveset vettek fel a költségvetésben. Körülbelül hatvan százalékos a csökkentés itt. Már­pedig a magyar művészek nagy tehetségeket termelnek ki és ezért szükséges, hogy a művészetek támogatására nagyobb anyagi áldozatot hozzunk. A külön­böző művészeti irányokról beszél és hangoztatja, hogy a modern irányokat is szóhoz kell juttatni. Művészeink nagy eredményeket értek el és a külföldön dicsőséget szereztek az országnak. Éber Antal: Exportképes búzát kell ter­melni, nem pedig exportművészeket! Felkiáltások a jobboldalon és a középen: Nemcsak közgazdaság van a világon! Andreetti Károly szeretné, ha a tanulni­­vágyó művészeket minél nagyobb számban le­hetne külföldre kiküldeni és kéri a kultuszmi­nisztert, hogy a lehetőséghez képest nyújtson ehhez segédkezet. Bizalommal van a kultuszmi­niszter iránt és a költségvetést elfogadja. (Élénk helyeslés.) Beck Lajos szerint a színházak világvál­sága­ nemcsak anyagi nehézségekre, hanem arra a súlyos lelki válságra is visszavezetendő, amely a háború utáni nemzedéket még ma is leköti. A Nemzeti Színháznak nem kell ezzel a válsággal teljes mértékben megküzdenie. Külön konzerva­tív közönsége van, amely sokkal jobban ragasz­kodik a tradíciókhoz, semhogy ajtót kellene nyitni a merész újításoknak. Ezután arról be­szél, hogy állami drámai színházunkra kettős feladat hárul: a nemzeti kultúra és a klassziku­sok ápolása. Nálunk az igazgatót a kasszagon­dok nyomják és a jobb- és baloldalról jövő be­folyások gátolják munkájában. Talán ez a ma­gyarázata, hogy az ezévi színházi szezont is bi­zonytalanság jellemzi. Az Operaház vezetőjének munkáját nem befolyásolhatja kedvezőtlenül a zeneművészeti termelés szegénysége. Az alapvető hibát a kormány követte el, amely hétéves bő­kezű beruházása alatt nem tudta az Operaház technikai berendezését felújítani és a nyugdíj­kérdést rendezni. A zenei vezetés kérdése ma is megoldatlan még. Mindenki elfogadja azt a fel­fogást, hogy drámai és zenei színházunkat tá­mogatni kell, mert értékeinket konzerválni, erő­síteni kell, hogy egy jobb jövőre átmenthessük. Kócsán Károly szerint mecénásoknak kel­lene fenntartani az Operát és vannak is ilyen mecénásaink, de ezek inkább arra ügyelnél­, hogy a páholyok ára még alacsonyabb legyen és az állam nyakába még nagyobb terheket varrjanak. A nemzeti kultúra igazi harcosai a népiskolák és ezeknek a nívóját fenn kell tar­tani. A néptanítók ma szörnyűséges nyomorban élnek. Éber Antal: Ez a nemzeti szerencsétlen­ség, nem az Opera bezárása. Kócsán Károly: Ezektől nem lehet azt a nagy munkát elvárni, ami a hivatásuk volna. Ezért kell tiltakoznia a fizetésleszállítások el­len is. A községi és felekezeti iskolák tanítói­nak évekre vissszamenően tartoznak fizetési részletekkel és ezek egyeseknél több, mint ezer pengőt is kitesznek. Ezután a lakásbérek leszál­lítása ellen foglalt állást. Vissza a faluba Eckhardt Tibor szólalt fel ezután. A fiatal­ság — mondotta, — ha tovább tart a munka­­nélküliség, a kenyörtelenség, az erkölcsi züllés karmai közé kerül és veszélyes lehet az or­szágra, amit pedig nem szabad megengedni. Az országgyűlésnek kell elüljárnia abban, hogy az ifjúságnak elhelyezkedést biztosítsunk. Most körülbelül tízezer az állásnélküli diplomások száma és ezek várják az elhelyezkedést. Ezután az álláshalmozások rendszerének megszüntetésé­ről beszél. A fiatalság elhelyezk­edesénél első­sorban azt tartja szükségesnek, hogy a „vissza a faluba!" elv érvényesüljön. Ezerszámra van­nak Budapesten állásnélküli diplomások és ugyanakkor a falun hiányoznak azok az intelli­gens elemek, amelyek nagy feladatokat tudná­nak a falun megoldani. Gyakorlati gazdasági oktatást kíván az isk­olák minden ágazatában és a holt nyelvek tanítása helyett élő nyelvek tanítását sürgeti. Karafiáth Jenő kultuszminiszter: Ebben egyetértünk. Eckhardt Tibor beszéde végén arról szól, hogy túlságosan sok a női munkaerő a közszol­gálatban, ezen is változtatni kell, mert csalá­dok, férfiak kenyerét veszik el, aktig különben, ha álláshoz jutnának családot alaptanának. A költségvetést nem fogadja el. Éber minden áron meg akarja szüntetni az Operát A képviselőház ma folytatta a kultusztárca költségvetésének általános vitáját. Éber Antal azt fejtegeti, hogy Magyaror­szág nem bírja el a kultusztárca 140 milliós költségvetését. Nem szabad közpénzeket olyan intézmények fenntartására fordítani, mint az Operaház. Olyan kultúralkotásokra van szüksé­günk, amelyek a szegény emberek termelését mozdítják elő. Budán a gabona- és lisztkísérleti állomás, amelynek élén egy nagy­ tudósunk áll, mostohább elbánásban részesül, mint egy nép­iskola. Ugyanígy van a többi m­ez­őgazdasági intézménnyel is. Ellenben annál több jut mű­vészeti és testevelési célok támogatására és a gyűjteményegyetemre. A tanyákon a tanító az egyetlen oszlopa a tudománynak, de a tanyai tanítók éheznek és ez kultúrellenes. Nagyon drá­gák az egyetemek, s akik elvégzik tanulmányai­­kat, azok sem tudnak kenyérhez jutni. Dániá­nak csak egy egyeteme van, ellenben mező­­gazdasági kultúrája rendkívül magas nívón áll. Mit szólnának a Népszövetség urai, ha meg­mutatnánk nekik a kultúrának azokat az ágait, melyeket eddig elhanyagoltunk? Beismeri, hogy a miniszter emberfeletti munkást végez a meg­takarítás érdekében, de erélyesebb, radikálisabb eszközökre van szükség, hogy megfelelőbb ered­ményeket tudjon elérni. Klebelsberg működése A műegyetem és a közgazdasági egyetem összevonása Söpkéz Sándor kifejti, hogy az egyetemek­nél keresztülvitt 25 százalékos költségvetési csökkentés veszélyes lehet, mert fél, hogy meg­bénítja az egyetemek munkásságát. Ezután a közgazdasági karnak a műegyetem­mel való egybevonásáról szól. Ezzel tulajdon­képpen nem leépítésről, hanem az államháztar­tás külön megterhelése nélkül egy új nagy al­kotás éle­trehívásáról van szó. A közgazdasági egyetemi karnak a műegyetemhez való kapcso­lása nagyfonto­ságú tudománypolitikai kérdés. A két, egyetem összevonása útján megteremthető a technikai és közgazdasági tudományok hatal­mas egyeteme. Ha azonban takarékosság vagy más ok miatt csak a műegyetem szárnyai alá helyeznék a közgazdasági kart a­nélkül, hogy annak mai szervezetét megváltoztatnák, akkor a közgazdasági kar idegen testként maradna a műegyetem szervezetében, a­nélkül, hogy azt ki­egészítené a termelési tudományok nagy, egysé­ges egyetemévé. Imertette ezután a közgazdaságtudományi kar és a műegyetem jelenlegi szerepét. A mű­egyetemen 1914 óta működik a közgazdasági osztály. Most a közgazdasági kar és a műegye­tem egybeolvasztása után megoldható volna, hogy a közgazda­­gi és a kereskedelmi osztály beolvadna a műegyetem közgazdasági osztá­lyába, míg a mezőgazdasági a maga egész ter­jedelmében szintén átmenne a műegyetemre, ahol egy új mezőgazdasági fakultást alkotna, így szükségessé válnék a Keleti Kereskedelmi Akadémia pótlására egy új kétesztendős felső­kereskedelmi iskolának a felállítása, hogy azok­nak, akik kimondottan gyakorlati keresedelmi pályára készülnek, ne kelljen négyéves egyetemi tanfolyamot végighallgatni. A közgazdasági kar mezőgazdasági szakosztályának a műegyetembe való beolvasztása egészen kézenfekvő. Ilyen irányú tanszékekkel a­­ műegyetem már régen rendelkezik. Szükségesnek látná a sikeres okta­tás érdekében, hogy az egyik állami birtok tangazdaságut rendelkezésre bocsáttassék és a szükséges laboratóriumokat berendezzék. A közgazdasági karon működő kereskedelmi iskolai tanárképző a jövőben a műegyetem fel­ügyelete alatt, mint önálló intézet működnék. Ezt ki kellene egészíteni egy általános szakta­nárképző intézetté, ahol a kereskedelmi iskolák, felső ipariskolák és esetleg a gazdasági akadé­m­iák tanárképzése történnék. Végül figyelmébe ajánlja a miniszternek a műegyetem régi kéré­sét, hogy nyújtsanak módot arra, hogy a jogi és közgazdasági tudástöbblettel ellátott mérnö­kök bejuthassanak a közigazgatási fogalmazási szakba. A költségvetést elfogadja. Sándor Pál elismerése az Opera és a Nemzeti Színház vezetőségének Sándor Pál beszéde elején reflektált Éber Antalnak az állami színházakra tett megjegyzé­seikre. Nyugodtan mondhatja, hogy a mi ope­ránk mintaszerű vezetés alatt áll és ha nem is a milánói Scalával, vagy­ a bécsi Operaházzal, de a többi operával felveszi a versenyt. (He­lyeslés minden oldalon.) Színészeink a többi ál­lam művészei fölött állnak. Az Operaházban megrendezett Wagner-ciklus és a Verdi Itequiem 'n­agyszerű előadása olyan volt, amelyet min­denki a legnagyobb elismeréssel fogadhatott. Ezt el kell ismernie neki, mint ellenzékinek is. A Nemzeti Színházról is csak elismeréssel, szólhat. (ügy van!) A Shakespeare-ciklus min­dig igen szépen sikerült. Az én véleményem sze­rint állami színházaink vezetése mintaszerű. Ha kultúrintézményeinket megszüntetjük, akkor megszüntetjük az Operát is. De ez nem lehet célunk. Ez az egyetlen színházunk, ahová a külföldiek is elmennek. Kéri ezután, hogy a miniszter ne semmisítse meg a közgazdasági kart. Nem tudja, milyen tárgyalások folynak a Műegyetembe történő beolvasztásról, de ezt a tervet nem tudja he­lyeselni. Karafiáth Jenő kultuszminiszter: A köz­­gazdasági egyetem maga kéri a beolvasztást. Sándor Pál: A közgazdasági kar fontos szerepéről szól ezután, majd azt mondja, hogy h­a kérik is a tanárok a közgazdasági egyetem beolvasztását, a miniszter ne engedje magát zsákutcába csalni. Fitz Artúr a katolikus középiskolák ré­szére követelt autonómiát. Ellenzi a rostavizs­gát, mert pubertás korában nem lehet a tehet­séget vizsgálni. A költségvetést elfogadja. Az elnök ezután az ülést­ 10 percre felfüg­geszti. 3 MOST vásárolhat legolcsóbban IV., Hé­si-OtCft 2 a közremért VELENCZEI cégnél a LIKVIDÁLÁS tartama alatt nagy árleszállítás FÜRDŐTRIKÓK FEHÉRNEMŰEK és mindennemű nyári OCCASIÓS cikkekben. Szocialista támadás a leventeintézmény el­len­­ a külföld felé A délutáni ülést három órakor nyitotta meg Czettler Jenő alelnök. Kéthly Anna szocialista az ifjúság problé­májáról beszél. Csodálja, hogy még ellenzéki oldalon is vannak, akik kifogásolják az 5000 népiskolát építő kultúrpolitikát. A tankönyvek harcias szelleméről beszélt. Farkas Gyula: Az oláh és a cseh tanköny­vekről beszéljen, ahol kutyafejűeknek neveztek minket! Kéthly Anna szocialista ezután a levente­intézményt támadja. Kabók Lajos szocialista: Kurzusintézmény! (Zaj a Ház minden oldalán.) Farkas Gyula: A Szokol-egyesületekről be­széljen ! Kéthly Anna szerint a leventeintézmény kaszárnyaszellemben neveli az ifjúságot, kézi­gránát-hajításra tanítják... Farkasfalvi Farkas Géza: Ezt csak azért mondja, hogy külföldön is meghallják! (Nagy zaj a szocialistáknál.) Büchler József: Egy leventeoktató két le­ventét agyonlőtt! (Nagy zaj a Ház minden oldalán.) Simon András: Ez a bíróságra tartozik! (Nagy zaj.) Kéthly Anna szocialista a költségvetést nem fogadja el. Zsindely Ferenc megállapítja, hogy Kéthly beszéde — melyet a szocialisták kórusszerűen kísértek közbeszólásaikkal, — nem annyira a belső közvélemény felé, mint inkább a rossz­­ind­ulatú külföld felé szólt. (Zaj a szocialisták­nál, az elnök Beisin­gár Ferenc szocialisták rendreut­asítja, aki erre­­ kimegy a teremből.) A főváros is támogassa a színházakat Zsindely Ferenc ezután az állami színházak helyzetével foglalkozott s azok fenntartása mel­lett foglalt állást. A színházak — a Nemzeti Színház és Operaház — együtt 2.400.000 pengő szubvenciót kapnak, míg Ausztria 5, Porosz­­ország 2­2 milliót ad a színházaknak, de a ro­mán színházak is többet kapnak, mint a ma­gyar színházak. Tehát a környező államok kö­zött a magyar színházak a legmostohábban kap­nak támogatást. Elérkezett az ideje annak, Budapest főváros ne csak előnyeit élvezze az állami színházaknak, hanem anyagilag is tá­mogassa azokat, vízdíj, világítási és egyéb üzemi díjakat mérsékelten bocsássa a színházak rendel­kezésére. Ezután azt hangoztatta, hogy a nagytőkének nem szabad megfeledkeznie a kistőkés, élő mű­vészetiről. Nem megokolatlan a gépzene meg­adóztatása az élő művészet javára. A legnagyobb dicséret illeti meg az állami színházak vezetőit, hogy a­ mai színházi válság idején még egyáltalában játszani tudnak, sőt olyan nagyszerű kiállítással, mutatnak be új da­rabokat, amely minden igényt kielégített. Ilyen volt például a Gyöngykaláris című darab dísz­­letezése is. Kasnya Béla: A tervező művészt, Oláh Gusztávot, mégis áthelyezték. Karafiáth Jenő kultuszminiszter: Előlép­tették! Zindely Ferenc válaszolt Beck Lajosnak arra a kifogására, hogy a színházak vezetésében nincsen egységes irányzat. Kifejtette, hogy a közönség kívánalmait az állami színházak veze­tőségének mindig figyelemmel kell kísérni. A színházak igazgatását a kormány akkor gyako­rolja legtökéletesebben, ha közvetlenül minél kevésbbé avatkozik bele a színházak irányításába. . Az állami színházak munkarendjéről szólva, az a­ leleménye, hogy a külföldi törekvésekről is les

Next