Budapesti Hírlap, 1932. június(52. évfolyam, 119-143. szám)
1932-06-01 / 119. szám
1932. JÚNNIUS 1, SZERDA Nagy vita az állami színházakról, az egyházak, a tanítók, a lelkészek helyzetéről a képviselőház kultuszvitájában Ellenzéki szónokok osztatlan elismerése az eddigi alkotó kultúrpolitikáért A képviselőház ma folytatta a kultusztárca általános vitáját. Holnap a részleteket tárgyalják és azután a Ház áttér a földmívelésügyi tárcára. » A mai vita szónokai úgyszólván egész nagy területén végigmentek a magyar kultúrpolitikának, érdekes azonban, hogy legtovább az állami színházak, a Nemzeti Színház és az Operaház kérdésénél tartózkodtak. Éber Antal most is le akarná bontani mind a kettőt, miután a haszon, amit eszmei téren jelentenek, pénzben nem fejezhető fi. Ő egyébként azt a fáradságot nem vette, hogy megnézze a költségvetés végöszszegét és így tudomással sem bírt a most végrehajtott 21 milliós redukcióról. Ugyancsak a színházak dolgához szólt hozzá Beck Lajos, míg Sándor Pál és Zsindely Ferenc a legnagyobb elismeréssel nyilatkoztak a két színház vezetéséről. Andreeti Károly az írók és művészek támogatásáról beszélt, Kocsán Károly a községi és felekezeti tanítók helyzetéről, Eckhardt Tibor a diplomáciai ifjúság problémájáról, Söpkéz Sándor pedig a műegyetem és a közgazdasági egyetem összevonását javasolta. Farkasfalvi Farkas Géza a protestáns egyházak és iskolák nehéz helyzetét tette szóvá, Navratil Dezső azt kívánta, hogy a klinikákat ne szüntessék meg. Vázsonyi János az analfabétizmusról beszélt, a szocialisták közül pedig Farkas István az egyházi vagyonokat, Kéthly Anna a leventeintézményt támadta, mind a kettő heves ellenmondást váltva rá a többi pártoknál. Tilain Ferenc a kultuszminisztérium által kezelt alapítványok elszámolását követelte. Kiderült, hogy alaposan elkésve, mert mint Karafiáth Jenő miniszter válaszában elmondta, éppen Klebelsberg Kunó gróf volt az első miniszter, aki az alapítványokat a számvevőszékkel felülvizsgáltatta és ez azzal az eredménnyel járt, hogy mindent a legnagyobb rendben találtak. Egyébként kétségkívül érdeklődésre tarthat Számot az a nagy elismerés, amellyel a legkülönbözőbb pártok szónokai az eddigi alkotó és eredményekben gazdag kultúrpolitikáról nyilatkoztak. Ebben a hangnemben beszélt már tegnap Pakots József, ma pedig Éber Antal ismerte el, hogy aránylag kis összegekkel nagy eredményeket értek el, ha az alkotások sorrendjével nem is ért egyet. Hasonlóan nyilatkozott Farkasfalvi Farkas Géza, Kéthly Anna szocialista csodálkozását fejezte ki azon, hogy az ellenzéki oldalon akadnak képviselők, akik kifogásolják azt a kultúrpolitikát, amely ötezer népiskolát épített. Farkas István szocialista Klebelsberg Kunó gróf európai vonalú kultúrpolitikájáról beszélt, míg Navratil Dezső azt fejtegette, hogy bár ma még sokan félreértik Klebelsberg működését, de eljön az idő, amikor el fogják ismerni kiváló érdemeit. Itt említjük meg, hogy amennyiben holnap nem végez a Ház a kultusztárca részleteivel, akkor a további költségvetési tárgyalásokra tizenkét órás üléseket fognak kérni, azt bizonyítja, hogy a közgazdasági tudás nélkül nem lehet az állami életnek semmiféle pozícióját betölteni. Indítványozza, hogy a középiskolák V—VIII. osztályaiban vezessék be a közgazdasági oktatást. Karafiáth Jenő kultuszminiszter: Tegnap már bejelentettem ezt. Éber Antal: Ezt köszönettel fogadja, mert meg van győződve arról, hogy így néhány év alatt átmenne a népbe a közgazdasági tudás. A költségvetést nem fogadja el. Az írók és művészek támogatásáért Andreetti Károly Éberrel szemben azt fejtegeti, hogy nagy kulturális érdekeket vesztenénk el, ha például a zeneművészeti és képzőművészeti főiskolák támogatására előirányzott amúgy is csekély összegeket még jobban csökkentenénk. Kéri a minisztert, hogy a jövőben a lineáris csökkentés helyett tárcája keretében keresztül vitt átcsoportosítással, racionalizálással biztosítsa a megtakarításokat. Ezután a lineáris csökkentés káros hatását bizonyítja különböző iskoláknál és kultúrintézményeknél. — A művészek és írók támogatására keveset vettek fel a költségvetésben. Körülbelül hatvan százalékos a csökkentés itt. Márpedig a magyar művészek nagy tehetségeket termelnek ki és ezért szükséges, hogy a művészetek támogatására nagyobb anyagi áldozatot hozzunk. A különböző művészeti irányokról beszél és hangoztatja, hogy a modern irányokat is szóhoz kell juttatni. Művészeink nagy eredményeket értek el és a külföldön dicsőséget szereztek az országnak. Éber Antal: Exportképes búzát kell termelni, nem pedig exportművészeket! Felkiáltások a jobboldalon és a középen: Nemcsak közgazdaság van a világon! Andreetti Károly szeretné, ha a tanulnivágyó művészeket minél nagyobb számban lehetne külföldre kiküldeni és kéri a kultuszminisztert, hogy a lehetőséghez képest nyújtson ehhez segédkezet. Bizalommal van a kultuszminiszter iránt és a költségvetést elfogadja. (Élénk helyeslés.) Beck Lajos szerint a színházak világválsága nemcsak anyagi nehézségekre, hanem arra a súlyos lelki válságra is visszavezetendő, amely a háború utáni nemzedéket még ma is leköti. A Nemzeti Színháznak nem kell ezzel a válsággal teljes mértékben megküzdenie. Külön konzervatív közönsége van, amely sokkal jobban ragaszkodik a tradíciókhoz, semhogy ajtót kellene nyitni a merész újításoknak. Ezután arról beszél, hogy állami drámai színházunkra kettős feladat hárul: a nemzeti kultúra és a klasszikusok ápolása. Nálunk az igazgatót a kasszagondok nyomják és a jobb- és baloldalról jövő befolyások gátolják munkájában. Talán ez a magyarázata, hogy az ezévi színházi szezont is bizonytalanság jellemzi. Az Operaház vezetőjének munkáját nem befolyásolhatja kedvezőtlenül a zeneművészeti termelés szegénysége. Az alapvető hibát a kormány követte el, amely hétéves bőkezű beruházása alatt nem tudta az Operaház technikai berendezését felújítani és a nyugdíjkérdést rendezni. A zenei vezetés kérdése ma is megoldatlan még. Mindenki elfogadja azt a felfogást, hogy drámai és zenei színházunkat támogatni kell, mert értékeinket konzerválni, erősíteni kell, hogy egy jobb jövőre átmenthessük. Kócsán Károly szerint mecénásoknak kellene fenntartani az Operát és vannak is ilyen mecénásaink, de ezek inkább arra ügyelnél, hogy a páholyok ára még alacsonyabb legyen és az állam nyakába még nagyobb terheket varrjanak. A nemzeti kultúra igazi harcosai a népiskolák és ezeknek a nívóját fenn kell tartani. A néptanítók ma szörnyűséges nyomorban élnek. Éber Antal: Ez a nemzeti szerencsétlenség, nem az Opera bezárása. Kócsán Károly: Ezektől nem lehet azt a nagy munkát elvárni, ami a hivatásuk volna. Ezért kell tiltakoznia a fizetésleszállítások ellen is. A községi és felekezeti iskolák tanítóinak évekre vissszamenően tartoznak fizetési részletekkel és ezek egyeseknél több, mint ezer pengőt is kitesznek. Ezután a lakásbérek leszállítása ellen foglalt állást. Vissza a faluba Eckhardt Tibor szólalt fel ezután. A fiatalság — mondotta, — ha tovább tart a munkanélküliség, a kenyörtelenség, az erkölcsi züllés karmai közé kerül és veszélyes lehet az országra, amit pedig nem szabad megengedni. Az országgyűlésnek kell elüljárnia abban, hogy az ifjúságnak elhelyezkedést biztosítsunk. Most körülbelül tízezer az állásnélküli diplomások száma és ezek várják az elhelyezkedést. Ezután az álláshalmozások rendszerének megszüntetéséről beszél. A fiatalság elhelyezkedesénél elsősorban azt tartja szükségesnek, hogy a „vissza a faluba!" elv érvényesüljön. Ezerszámra vannak Budapesten állásnélküli diplomások és ugyanakkor a falun hiányoznak azok az intelligens elemek, amelyek nagy feladatokat tudnának a falun megoldani. Gyakorlati gazdasági oktatást kíván az iskolák minden ágazatában és a holt nyelvek tanítása helyett élő nyelvek tanítását sürgeti. Karafiáth Jenő kultuszminiszter: Ebben egyetértünk. Eckhardt Tibor beszéde végén arról szól, hogy túlságosan sok a női munkaerő a közszolgálatban, ezen is változtatni kell, mert családok, férfiak kenyerét veszik el, aktig különben, ha álláshoz jutnának családot alaptanának. A költségvetést nem fogadja el. Éber minden áron meg akarja szüntetni az Operát A képviselőház ma folytatta a kultusztárca költségvetésének általános vitáját. Éber Antal azt fejtegeti, hogy Magyarország nem bírja el a kultusztárca 140 milliós költségvetését. Nem szabad közpénzeket olyan intézmények fenntartására fordítani, mint az Operaház. Olyan kultúralkotásokra van szükségünk, amelyek a szegény emberek termelését mozdítják elő. Budán a gabona- és lisztkísérleti állomás, amelynek élén egy nagy tudósunk áll, mostohább elbánásban részesül, mint egy népiskola. Ugyanígy van a többi mezőgazdasági intézménnyel is. Ellenben annál több jut művészeti és testevelési célok támogatására és a gyűjteményegyetemre. A tanyákon a tanító az egyetlen oszlopa a tudománynak, de a tanyai tanítók éheznek és ez kultúrellenes. Nagyon drágák az egyetemek, s akik elvégzik tanulmányaikat, azok sem tudnak kenyérhez jutni. Dániának csak egy egyeteme van, ellenben mezőgazdasági kultúrája rendkívül magas nívón áll. Mit szólnának a Népszövetség urai, ha megmutatnánk nekik a kultúrának azokat az ágait, melyeket eddig elhanyagoltunk? Beismeri, hogy a miniszter emberfeletti munkást végez a megtakarítás érdekében, de erélyesebb, radikálisabb eszközökre van szükség, hogy megfelelőbb eredményeket tudjon elérni. Klebelsberg működése A műegyetem és a közgazdasági egyetem összevonása Söpkéz Sándor kifejti, hogy az egyetemeknél keresztülvitt 25 százalékos költségvetési csökkentés veszélyes lehet, mert fél, hogy megbénítja az egyetemek munkásságát. Ezután a közgazdasági karnak a műegyetemmel való egybevonásáról szól. Ezzel tulajdonképpen nem leépítésről, hanem az államháztartás külön megterhelése nélkül egy új nagy alkotás életrehívásáról van szó. A közgazdasági egyetemi karnak a műegyetemhez való kapcsolása nagyfontoságú tudománypolitikai kérdés. A két, egyetem összevonása útján megteremthető a technikai és közgazdasági tudományok hatalmas egyeteme. Ha azonban takarékosság vagy más ok miatt csak a műegyetem szárnyai alá helyeznék a közgazdasági kart anélkül, hogy annak mai szervezetét megváltoztatnák, akkor a közgazdasági kar idegen testként maradna a műegyetem szervezetében, anélkül, hogy azt kiegészítené a termelési tudományok nagy, egységes egyetemévé. Imertette ezután a közgazdaságtudományi kar és a műegyetem jelenlegi szerepét. A műegyetemen 1914 óta működik a közgazdasági osztály. Most a közgazdasági kar és a műegyetem egybeolvasztása után megoldható volna, hogy a közgazdagi és a kereskedelmi osztály beolvadna a műegyetem közgazdasági osztályába, míg a mezőgazdasági a maga egész terjedelmében szintén átmenne a műegyetemre, ahol egy új mezőgazdasági fakultást alkotna, így szükségessé válnék a Keleti Kereskedelmi Akadémia pótlására egy új kétesztendős felsőkereskedelmi iskolának a felállítása, hogy azoknak, akik kimondottan gyakorlati keresedelmi pályára készülnek, ne kelljen négyéves egyetemi tanfolyamot végighallgatni. A közgazdasági kar mezőgazdasági szakosztályának a műegyetembe való beolvasztása egészen kézenfekvő. Ilyen irányú tanszékekkel a műegyetem már régen rendelkezik. Szükségesnek látná a sikeres oktatás érdekében, hogy az egyik állami birtok tangazdaságut rendelkezésre bocsáttassék és a szükséges laboratóriumokat berendezzék. A közgazdasági karon működő kereskedelmi iskolai tanárképző a jövőben a műegyetem felügyelete alatt, mint önálló intézet működnék. Ezt ki kellene egészíteni egy általános szaktanárképző intézetté, ahol a kereskedelmi iskolák, felső ipariskolák és esetleg a gazdasági akadémiák tanárképzése történnék. Végül figyelmébe ajánlja a miniszternek a műegyetem régi kérését, hogy nyújtsanak módot arra, hogy a jogi és közgazdasági tudástöbblettel ellátott mérnökök bejuthassanak a közigazgatási fogalmazási szakba. A költségvetést elfogadja. Sándor Pál elismerése az Opera és a Nemzeti Színház vezetőségének Sándor Pál beszéde elején reflektált Éber Antalnak az állami színházakra tett megjegyzéseikre. Nyugodtan mondhatja, hogy a mi operánk mintaszerű vezetés alatt áll és ha nem is a milánói Scalával, vagy a bécsi Operaházzal, de a többi operával felveszi a versenyt. (Helyeslés minden oldalon.) Színészeink a többi állam művészei fölött állnak. Az Operaházban megrendezett Wagner-ciklus és a Verdi Itequiem 'nagyszerű előadása olyan volt, amelyet mindenki a legnagyobb elismeréssel fogadhatott. Ezt el kell ismernie neki, mint ellenzékinek is. A Nemzeti Színházról is csak elismeréssel, szólhat. (ügy van!) A Shakespeare-ciklus mindig igen szépen sikerült. Az én véleményem szerint állami színházaink vezetése mintaszerű. Ha kultúrintézményeinket megszüntetjük, akkor megszüntetjük az Operát is. De ez nem lehet célunk. Ez az egyetlen színházunk, ahová a külföldiek is elmennek. Kéri ezután, hogy a miniszter ne semmisítse meg a közgazdasági kart. Nem tudja, milyen tárgyalások folynak a Műegyetembe történő beolvasztásról, de ezt a tervet nem tudja helyeselni. Karafiáth Jenő kultuszminiszter: A közgazdasági egyetem maga kéri a beolvasztást. Sándor Pál: A közgazdasági kar fontos szerepéről szól ezután, majd azt mondja, hogy ha kérik is a tanárok a közgazdasági egyetem beolvasztását, a miniszter ne engedje magát zsákutcába csalni. Fitz Artúr a katolikus középiskolák részére követelt autonómiát. Ellenzi a rostavizsgát, mert pubertás korában nem lehet a tehetséget vizsgálni. A költségvetést elfogadja. Az elnök ezután az ülést 10 percre felfüggeszti. 3 MOST vásárolhat legolcsóbban IV., Hési-OtCft 2 a közremért VELENCZEI cégnél a LIKVIDÁLÁS tartama alatt nagy árleszállítás FÜRDŐTRIKÓK FEHÉRNEMŰEK és mindennemű nyári OCCASIÓS cikkekben. Szocialista támadás a leventeintézmény ellen a külföld felé A délutáni ülést három órakor nyitotta meg Czettler Jenő alelnök. Kéthly Anna szocialista az ifjúság problémájáról beszél. Csodálja, hogy még ellenzéki oldalon is vannak, akik kifogásolják az 5000 népiskolát építő kultúrpolitikát. A tankönyvek harcias szelleméről beszélt. Farkas Gyula: Az oláh és a cseh tankönyvekről beszéljen, ahol kutyafejűeknek neveztek minket! Kéthly Anna szocialista ezután a leventeintézményt támadja. Kabók Lajos szocialista: Kurzusintézmény! (Zaj a Ház minden oldalán.) Farkas Gyula: A Szokol-egyesületekről beszéljen ! Kéthly Anna szerint a leventeintézmény kaszárnyaszellemben neveli az ifjúságot, kézigránát-hajításra tanítják... Farkasfalvi Farkas Géza: Ezt csak azért mondja, hogy külföldön is meghallják! (Nagy zaj a szocialistáknál.) Büchler József: Egy leventeoktató két leventét agyonlőtt! (Nagy zaj a Ház minden oldalán.) Simon András: Ez a bíróságra tartozik! (Nagy zaj.) Kéthly Anna szocialista a költségvetést nem fogadja el. Zsindely Ferenc megállapítja, hogy Kéthly beszéde — melyet a szocialisták kórusszerűen kísértek közbeszólásaikkal, — nem annyira a belső közvélemény felé, mint inkább a rosszindulatú külföld felé szólt. (Zaj a szocialistáknál, az elnök Beisingár Ferenc szocialisták rendreutasítja, aki erre kimegy a teremből.) A főváros is támogassa a színházakat Zsindely Ferenc ezután az állami színházak helyzetével foglalkozott s azok fenntartása mellett foglalt állást. A színházak — a Nemzeti Színház és Operaház — együtt 2.400.000 pengő szubvenciót kapnak, míg Ausztria 5, Poroszország 22 milliót ad a színházaknak, de a román színházak is többet kapnak, mint a magyar színházak. Tehát a környező államok között a magyar színházak a legmostohábban kapnak támogatást. Elérkezett az ideje annak, Budapest főváros ne csak előnyeit élvezze az állami színházaknak, hanem anyagilag is támogassa azokat, vízdíj, világítási és egyéb üzemi díjakat mérsékelten bocsássa a színházak rendelkezésére. Ezután azt hangoztatta, hogy a nagytőkének nem szabad megfeledkeznie a kistőkés, élő művészetiről. Nem megokolatlan a gépzene megadóztatása az élő művészet javára. A legnagyobb dicséret illeti meg az állami színházak vezetőit, hogy a mai színházi válság idején még egyáltalában játszani tudnak, sőt olyan nagyszerű kiállítással, mutatnak be új darabokat, amely minden igényt kielégített. Ilyen volt például a Gyöngykaláris című darab díszletezése is. Kasnya Béla: A tervező művészt, Oláh Gusztávot, mégis áthelyezték. Karafiáth Jenő kultuszminiszter: Előléptették! Zindely Ferenc válaszolt Beck Lajosnak arra a kifogására, hogy a színházak vezetésében nincsen egységes irányzat. Kifejtette, hogy a közönség kívánalmait az állami színházak vezetőségének mindig figyelemmel kell kísérni. A színházak igazgatását a kormány akkor gyakorolja legtökéletesebben, ha közvetlenül minél kevésbbé avatkozik bele a színházak irányításába. . Az állami színházak munkarendjéről szólva, az a leleménye, hogy a külföldi törekvésekről is les