Budapesti Hírlap, 1932. augusztus (52. évfolyam, 171-194. szám)
1932-08-02 / 171. szám
Lll. évfolyam 171. szám Budapest, 1932 Ma: Szent István-keresztrejtvény Kedd, augusztus 2 Megjelenik mindennap, hétfő kivételével. Előfizetési árak: egy hóra 4 pengő, negyedévre 10 pangó 80 fülés. — A külföldön ezeknek az összegeknek a kétszerese aa előfizetési díjBudapesti Hírlap Főszerkesztő: CSAJTHAY FERENC Szerkesztőség és kiadói hivatal: VIII. kerület, József körút 5. Telefonszámi József 444 — Déter József 444—09-ig. Levélcím : Budapest, 4. Postafiók 55. — Kiadja a Budapesti Hírlap R.-T. Megmaradt kérdőjel Németország néhány hónapon belül elmúlt vasárnap érte meg a negyedik választási aktust. A birodalmi elnökválasztás két menete, majd a poroszországi tartománygyűlési választás előfutárai voltak a birodalmi gyűlési választásnak. És ez a, jelentőségben legnagyobb, előkészületei során drága ex ikervérrel bőven öntözött választási ceremónia sem hozta meg a minden, kétséget kijáró választ arra az egyre jobban égető kérdésre: mi lesz Németországgal, mi lesz Európával, mi lesz a háború immár elviselhetetlen gazdasági nyavalyájában vonagló embermilliókkal és az ingásba hozott társadalmi renddel. Mert ezek a sokkalta súlyosabb problémák húzódnak meg a weimari alkotmány megtartása, vagy meg nem tartása, a monarchikus restauráció és egyéb, többé-kevésbbé pártkérdéssé devalválódott jelszavak és mondhatni kurta rádiással bíró célkitűzések mögött, melyek között épp a kaotikus krízisnek egyetlen gyökeret érő momentumáról nem beszél senki s ez a beleérevízió. Legkevésbbé a volt hatalmas ellenséges államok, jóllehet tudják, hogy a gazdasági válságnak túlnyomórészben ez volna a még ma is biztosan ható orvosszere. A vasárnapi német választás megkétszerezte Hitler pártjának, a nemzeti szocialistáknak birodalmi gyűlési mandátumszámát, s ezzel hozzájuttatta Hitleréket a relatív többséghez, de nem hozott többséget sem a jobbpártok elképzelhető, sem pedig a balpártok elképzelhetetlen együttese számára. A legutóbbi birodalmi gyűlési választás során Hitler mögött váratlanul hatmillió választó sorakozott fel. Ez a szám a birodalmi elnökválasztás első menetében tizenegymillióra, második menetében tizenhárommillióra szökött fel, amely bámulatos gyarapodás méltán kelthette könnyen hevülő lelkekben azt a hitet, hogy a vasárnapi választáson Hitler mellett nyilatkozik meg a harminchatmillió német választósereg abszolút többsége. Hitler — úgy látszik valóban jó ismerője a tömegpszichének — nem várt ily átütő eredményt s amikor mértéket tartva, mindössze tizenötmillió szavazatra számított, megközelítette a hétszázezer fő szavazatgyarapodást, amellyel a birodalmi gyűlési választás, megörvendeztette. — Ez a választás megint csak azt bizonyítja, hogy filozófiai lélektani és jogi elméletek benső értékét a legtöbbször az dönti el, ki nondja ki őket és hogy Montesquieu ama megállapításának, hogy a nép csodálatosan biztos érzékkel tudja kiválasztani azokat, akik érdekeit a legjobban képviselik, — akadémikus értéke is csak azért van, mert ez elméletnek Montesquieu a szerzője. A nemzetközi közvélemény által nem alaptalanul világhistóriai jelentőséggel felruházott és nagy izgalommal várt németországi választás nem hozott fordulatot és nem teremtette meg az esetleg évtizedekre kiható német belső és külső politikai irányváltozás előfeltételeit. A Papen-kormány, amikor átvette a hatalmat, meg sem kísérelte, hogy a régi Reichstagban szerezzen magának támogató többséget, hanem nyomban új választást írt ki. Ez az új választás azonban egyáltalán nem változtatta meg a német belső politikai helyzet képét, s mindössze annyi történt, hogy a poroszországi tartománygyűlési választás után Poroszországban kialakult helyzetkép transzponálódott az egész birodalomra. Diktatúrára azonban aligha kerül a sor. Valószínűbb Hitler—Hugenberg és a centrum koalíciója. Igaz, hogy a nemzeti szocialisták és centrum a választási küzdelem folyamán ádáz harcot vívtak és. kérdés: Vájjon a kölcsönös megbocsátás és ki- engesztelőd és felül tud-e kerekedni a szenvedélyeken, hogy győznek-e a taktikai szempontok és a tiszta ész szava, amely azt diktálja, hogy ne tolják egyszerűen félre a weimari köztársasági alkotmányt és vele az annyira féltett demokráciát. Ez a demokrácia ugyan csődöt mondott. Ámde nehéz eldönteni, vajjon mennyi része van ebben az állami berendezkedésnek és mennyi a világkrízisnek. De épp oly nehéz volna eldönteni, mennyiben van igazuk azoknak, akik egyként sürgetik az anyagi, erkölcsi, lelki és politikai értékek átértékelését. Ez az a forradalmi szellem, amelynek a szelét érezzük mindenfelé valamennyien, amely mélyreható reformokat követelve döngeti a régi gazdasági rend kapuit. És ennek a szellemnek köszönhetik nemcsak a kommunisták, hanem Hitlerék is káprázatos erőrekapásukat. Annak a szellemnek, melynek zászlóvivője az a fiatalság, melynek már a huszadik életév betöltésével épp a weimari alkotmány adta meg a szavazati jogot. Csodálatos, hogy a német belpolitikai mozgalmakat még mindig a régi politikai mentalitás mértékével méri a külföld. Pedig a Németországban folyó harc nem is osztályharc, hanem generációk harca. A tizennyolc-harminckét éves fiatalembereké, akik nem harcolták végig a világháborút s akik majdnem száz százalékig a jobb- és baloldali radikalizmus, a nemzeti nihilizmus karjaiba dobott békeszerződések által felidézett nyomorúság. Hiába igyekszik az ifjúság rohamhullámait megkötni a negyven-ötven esztendősökből rekrutálódó szociáldemokrácia és demokrácia. A mérsékeltebb irány, a középút iránt nincs érzéke a megalázott német nemzet éhező és munkátlan tömegifjúságának. Érdeklődésének, titkos vágyainak kielégítését a nemzeti szocialistáktól reméli. Ezért nem lehet szó a hitlerizmus stagnálásáról, avagy gyengüléséről. Bárminő megoldást üt tehát nyélbe majd a tíznapos politikai fegyverszünet után a Papen-kormány, avagy Utóda, ez a megoldás csak félmegoldás lehet. Mert a német és vele a középeurópai konszolidálódás gátjai a legyőzött országok határain kívül meredeznek. A német választás Hitler pártjának juttatott legtöbb mandátumot, de nem hozott kormányképes többséget 607 képviselőségből 230 a nemzeti szocialistáké — A vasárnapi küzdelem nem döntötte el a felsőbbség kérdését és egyetlen pártnak sem hozott abszolút többséget — A nemzeti szocialisták megkétszerezték mandátumaik számát, de a kommunista mandátumok száma is gyarapodott —'1 '— — Parlamentárisan csak koalíciós kormányról lehet szó BERLIN, aug. 1. (A Budapesti Hírlap tudósítójának telefon,jelentése.) A német nép tegnap választott, de arra a kérdésre, hogy mily értelemben döntött, nehéz a válasz. Az új Reichstag, amely 607 tagból áll, összeállításában olyan, hogy vele voltaképp mindenféle politika lehetséges. Lehet azt is álltatni, hogy az ij Reichstag köztársaságellenes, mert a nemzeti szocialisták és a kommunisták egyesült szavazataikkal egyszerűen eltörölhetik a weimari alkotmányt. De azt is lehetne mondani, hogy az új Reichstag antikapitalista, mert a nemzeti szocialisták és a kommunisták együttesen a legszélsőbb értelemben a vagyonjogot újjáformálhatják. De azt is lehet állítani, amit e pillanatban a köztársaságiak minden árnyalata lehetőleg hangosan tesz, amikor azt hirdeti, hogy a német nép a Papen-kormány és a diktatúra ellen döntött, mert az új birodalmi gyűlésben antifasiszta többség van. Az utóbbi állítás is való, amiből azonban még nem következik, hogy az új birodalmi gyűlés első tette lesz a Papen-kormányt megbuktatni. E pártállításokkal szemben a valóság az, hogy a tegnapi választás még nem döntött a német nemzet sorsa fölött és kétségessé vált, vájjon egyáltalában a választások útján tisztázni lehet-e a német belső poltikai helyzetet. E föltevésnek megfelelően ma a politikailag mérsékeltek azt az álláspontot képviselik, hogy a német nép tegnap hosszabb időre utoljára választott. A választások tényleges eredménye három jelentős pontba foglalható össze. Először abban, hogy a nemzeti szocialisták sem egyedül, sem a német nemzeti párttal együttesen az abszolút többséget nem tudták elnyerni. Hogy a Hitlerpárt mandátumainak számát meg fogja kétszerezni, előrelátható volt, de mit ér ez az eredmény, ha a programra keresztülvitelére, vagy legalább is a hatalom elnyerésére a parlamenti többség hiányzik. A második jelenség, hogy a kommunista szavazatok száma megszaporodott, s ha nem is jelentékenyen, de a kommunisták ma a Reichstagban a harmadik helyet foglalják el és 89 szavazatukkal minden fontosabb kérdésben a döntést magatartásuktól tehetik függővé. Hogy a Papen-kormány minő következtetéseket fog az előretörő kommunizmusból levonni, nem lehet tudni. Néhány héttel ezelőtt még a kommunista párt feloszlatását emlegették; ma ez a fegyver aligha hozná meg a kívánatos eredményt, mert a kommunista képviselőket alig lehetne a Roichstagból kitiltani. Egyébként a kommunista szavazatok számának megszaporodását úgy magyarázzák, hogy részben a gazdasági nyomor fokozódott, részben pedig a szocialista munkások egy része a kommunistákra szavazott. A harmadik feltűnő jelenség, hogy a polgári középpártok majdnem teljesen szétmorzsolódtak és alig maradt hírmondó belőlük. A Reichstagban most már csak egy erőteljes polgári párt van és ez a katolikus centrum. Előreláthatóan — amit komoly politikai körökből hallunk — a jövendő helyzet a következőképp fog kialakulni: A Papen-kormány, amely eddig kizárólag Hindenburg bizalmára támaszkodott, megmarad a helyén és meg fogja próbálni az új Reichstagtól a felhatalmazást megkapni, amely lehetővé tenné, hogy legalább formailag az alkotmányra támaszkodva kormányozhasson. Felhatalmazási törvény készül, amely gazdasági és pénzügyi intézkedésekben a kormánynak szabadkezet biztosítana. Nem valószínű, hogy lehetséges lesz ezt a politikai programmot megvalósítani, mert a felhatalmazási törvényhez kétharmad többség kell és a szocialisták a kommunistákkal együttesen megakadályozhatják a törvény keresztülvitelét. De a tárgyalásoknál, amelyeket a kormány ebben az irányban folytatni fog, tisztázódni fog a helyzet. Két dologról van szó: elsősorban arról, vájjon a nemzeti szocialisták hajlandók-e a felelősségben osztozkodni és a kormányba belépni, és másodszor: vájjon a centrumpárt hajlandó-e a Papen-kormányt támogatni, vagy legalább is uralmát megtűrni. Brüning, a bukott kancellár megkapta tegnap a német néptől azt az elégtételt, hogy mint egy megerősödött és tekintélyében meggyarapodott párt feje vonul be a parlamenbe és éppen pártjának magatartásától függ, várjon a Reichstag egyáltalban munkaképes marad-e. Mert a centrumpárttal együttesen nemcsak egy erős jobololdali kormányt lehet alakítani, és azt a kormányon megtartani, de lehetséges volna esetleg a Papen-kabinetnek megmaradását is hosszabb időre lehetővé tenni. Viszont, ha a centrum ellenzékbe mennie, akkor nincs semmi tilátás arra, hogy a Reichstag komoly munkát végezhessen. A centrumpárt a mústban sem vonakodott államfenntartó munkát végezni, s Brüning választási beszédeiben ismételten kiemelte, hogy ő már régóta arra törekedett, hogy legalább Poroszországban egy jobboldali kormány alakítását a nemzeti szocialisták bevonásával lehetővé tegye. Ily körülmények között tehát lehetőséges, hogy a Papen-kormány a centrumpártnál bizonyos előzékenységet fog találni. De mindenképp csak hosszú tárgyalások után fog eldőlni a kérdés, hogy s mint lehetne a birodalomban a parlamentarizmus lelkét megmentéi. A Papen-kormány rendkívül erős próbának lesz alávetve és sok államférfiúi bölcseség, szerencsés kéz és ügye taktika lesz szükséges a cél elérésére. Talán a Papen-kormány akcióját meg fogja könnyíteni az a tény, hogy a Hitlerpárt most már maga is látszólag midenáron hatalomra tör és fél a felelősségtől. Lehetséges, hogy a Papen-kormány vissza fog térni a már a Brüning-kadenit idejében felvetett tervhez, hogy Poroszországot átengedi a nemzeti szocialisták és a centrumpárt koalíciójának viszont a birodalomban Hitlerék megegedik és megtűrik, hogy egy nem az ő vérükből és húsukból kikerült kormány vezesse az ügyeket. Ebben a pillanatban ez az utóbbi kombináció látszik a legvalószínűbbnek, amely azután hosszú időre ellenzékbe sodorná a szocialistákat s lehetővé tenné a birodalomban az entimarxista front megalakítását. A Papen-kormány tagjai, mielőtt a jelentős tárgyalásokat megkezdenék, rövid szabadságra mennek. Mert úgy vélik, hogy a választási izgalmak lecsillapodását Berlintől távol, nyugodtabban bevárhatják. Sajnos, az utolsó órákban a választási izgalmak is végzetesebb formákat vesznek fel és a rend és csend fenntartása érdekében rendkívül erőteljes intézkedésekre lesz szükség. A külföld sem tud magának tiszta képet alkotni a választásokról. A külföldön részben azt állítják, hogy Papén győzött, részben azt, hogy a választásnak egyetlen győztesei a kommunisták; részben azt állítják,hogy a német köztársaság veszedelemben forog, részben pedig megelégedéssel konstatálják, hogy a Hitler-mozgalom legalább is újabb jelentős eredményt nem tudott elérni. Mindez együttesen azt bizonyítja, hogy a német belpolitikai helyzet ma zavarosabb, mint valaha és az egyedüli megnyugtató gondolat, hogy Hindenburg még mindig Hatalma egész erejével, diktatúrával, vagy diktatúra nélkül, a parlamenttel, vagy pedig a parlament ellen őrködik Németország belső békéjén és nyugalmán. VÉRTESI DEZSŐ Ára 16 fillér 36 millió szavazatból 13,700 000 esett Hitlerékre BERLIN, aug. 1. (Wolff.) A birodalmi választások vezetője a következőket közli: A mandátumok teljes száma a jelenlegi helyzet szerint 607. Ebből kaptak a szociáldemokraták 133, a nemzeti szocialisták 230, a kommunisták, a szocialista munkáspárttal együtt 89, a centrum 76, a német néppárt, a német nemzeti néppárt, a Landvolk és a radikális közép együtt 45, a német állampárt 4, a bajor néppárt és gazdasági párt 22, a német parasztpárt 2 és a Landbund 2 mandátumot. A szavazatok a következőképpen oszlottak meg: Szociáldemokraták 751.245, nemzeti szocialisták 13,732.779, kommuniták 5,278.0941 cent-