Budapesti Hírlap, 1932. december (52. évfolyam, 270-294. szám)

1932-12-01 / 270. szám

Budapest, 1932 Lll. évfolyam 270. szám Csütörtök, december 1 Megjelenik mindennap hétfő kivételével. Elő’ fizetési árak: egy A pengő, negyedévre 10 pengő 80 fillér. _ ^ külföldön ezekn­ek „ összegeknek a kétsze­­rese az előfiz^s, díjBudapesti Hírlap Főszerkesztő: CSAJTHAY FERENC 'Vt'*' Szerkesztőség­ét kiadó­­hivatal: Budapest, VIII. kerület, József­ körút 5. Telefonszám: 444-04- tól 444—09- ig. — Le­vélcím: Budapest, 4. Postafiók 55. — Kiadja a Budapesti Hirlap R.-T. A kolozsvári merénylet Noha orcánk­ig és szívünk bordánkat ■Verdesve torkunkig dobog fel, h­idegvérű jjudiciumra kényszerítjük magunkat, am­­­­ikor híradással kell szolgálnunk a gyáva sértésről, amellyel ma délután Kolozsvá­rott meggyalázták a románok úgy nemzeti önérzetünket, mint a nemzetközi jogot. Egyelőre nem is tudjuk, mi minden történ­hetett az új Romániában. Telefonáltunk Kolozsvárra, Nagyváradra és más magyar városokba. Mindenünnen homályos, kitérő­­feleleteket kaptunk agyonijesztett testvé­reink részéről. A magyar szerkesztőségek üresek. Bizonyos a következő: Kolozsvárott ma délután egy tüntető tömeg, előre meg­­szervezettem­, a hatóságok szeme láttára,­ meg­támadta a­ magyar útlevélkirendeltség épü­letét, ablakait bezúzta, behatolt a hivatalos helyiségekbe, ott repdesett, tört és zúzott, sőt betört az egyik tisztviselő földszinti m­agánlakásába, ahol a­ függönyök meg­gyújtásával tűzbe akarta borítani az egész házat. A vértelen győzelmek óvatos duhaj­fajtája, miután házat megostromolt, fel­dúlt és okkupált, végre diadalmasan tűzte ki a román zászlót a magyar útlevélkiren­deltség épületének ormára. Hősködés ellen­állás nélkül, barbár vandalizmus, gyújto­gatás, demagóg tombolás, végül diadalmi lobogó, a szakasztott így foglalták el egész Erdélyt. Amit az újságok és a politikusok izgatá­sai után természetes következménynek tar­tottak úgy Magyarországon, mint a kül­földön, bekövetkezett: a magyar revízió szellemi győzelmére terrorral válaszolnak az országpréda ijedt martalócai. Esztendőkön át gúnyos mosollyal fitymálta a revízió Dávidját a kisantant Góliátja. Sőt volt rá eset, hogy egyes politikusok a jóakarat szín­lelt melegségével magyarázgatták: nem kell bántani a magyarokat, sőt meg kell érteni őket, amikor egy visszahozhatatlan múlt ábrándjainak romantikus mécsest gyújta­nak. Ám megérett az idő, ahogyan tudtuk és mindig is vallottuk. A revízió gondolata nevti csakhogy nemzetünk egyetemes hitval­lásává fejlődött, hanem beleékelődött a nem­zetközi politikának aktuális kérdései közé is. Itália a maga külpolitikájának élére állítja Trianon korrektúráját, Anglia és Amerika a keleti Közép-Európának rende­zésében látja a világkrízis szanálásának alapfeltételét, sőt még Franciaországban, a kisantant kitartó államában is, napról­­napra­ növekszik a száma a közélet ama je­leseinek, akik felismerik a Magyarországon esett mérhetetlen igazságtalanságát, végze­tes hatását a világhelyzetre. Mindez egy-egy hatalmas lépés a revízió gondolatának vég­leges diadala felé a nemzetközi politikában. •A konstatálhatják a hirtelen megijedt Utódállamok is Legutóbb pedig mi történt? Churchill, a nagy angol államférfi kijelentette a parla­mentben, hogy az európai békének egyik alapfeltétele, hogy Erdély (kimondottan éppen Erdélyt említette) mostani helyze­téből kiszabaduljon. És nem akadt a tiszte­letreméltó képviselők között senki sem, aki ellentmondott volna. Ennek a néma eseménynek a jelentősé­gét különösen érzékelhette Titulescu, a ro­mán külügyminiszter minap még hazájá­nak követe Londonban. Várjon nem veszi-e észre, hogy az utóbbi időben a román sajtó­ban és más politikai megnyilvánulásokban különös izgatás folyik a magyarság ellen. A magyar kisebbség állandó rémületben él félti házát, javait, testi épségét. A pos­tára gyanakszik. Nem mer telefonálni. Le­szerelteti rádióját, nehogy azzal gyanúsít­sák a prefektúrán, hogy éjjelente magyar nótát úsztat a levegő hullámain át drága hazájából. Magyarok, ha véletlenül talál­koznak az utcán, kitérnek egymás elől, ne­hogy félremagyarázzák magyar beszédü­két. A nyilvánosság elé menekülnek. Mer­t érzik maguk körül a közeledő terrort, de­s hiába kérik a hatóságok védelmét. Ezt a terrort a régi Románia területéről a rega emberei szervezik, akik rettegve konstatál­ják a revíziós politika érvényesülését. Van-e ebben része Titulescunak? Igaz-e az, hogy az Universallal, amely a sajtóor­gánumok közül leginkább lázít Magyaror­szág ellen, jó barátságban van-e? A nyil­vánosság előtt nem igen, de eszünkbe jut Heine verse, amelyben kér egy bizonyos hölgyet, ne köszöngessen neki Unter den Lindenen, majd ha egyszer otthon lesznek, minden rendbe jön. De akár ez az oka a terrornak, akár nem az, egy bizonyos: Titu­­lescu külügyminiszter ma a kabinet egyik legsúlyosabb tekintélyű tagja. Euró­pai látókörű férfiú, aki nemcsak Buka­restből nézi a világot, hanem látta Párizsból, Genfből, Londonból is. Mi, magyarok nem tűrhetjük, hogy szuve­renitásunkat gyalázat érje Romániában, ugyancsak nem tűrhetjük, hogy magyar véreinket sanyargassa, kínozza, tönkretegye a román önkény. Meg is történtek már a lépések, hogy a kolozsvári merényletért diplomáciai elégtételt követeljünk és kap­junk. Meg is lesz. Csakhogy ezen a ponton a külföldhöz is kell fordulnunk. Ott künn nem értheti meg mindenki, mi dúl a magyar ember szívé­ben, amikor éppen az ősi Kolozsvárott gya­­lázzák meg a magyar címert és arra a házra, ahol kétségkívül a mi diplomáciánk egy szerve működik, kitűzik a román zászlót. Hogy mi minden van ebben a balkáni dia­dalban a nyugati civilizáció fölött, talán nehéz megmagyarázni a külföldnek, de egyet meg kell érteniök a világ hatalmasai­nak és meg is fogják érteni, tudniillik azt, hogy a román álnokság ilyen kihívó és ve­szedelmes merényletekkel végzetesen veszé­lyezteti a világbékének bázisát, a lelkek kiengesztelődését. Európa lelkiismeretének és egyben önzé­sének is védelme alá helyezzük szegény, ül­dözött, agyongyötört, magukra hagyott test­véreinket Erdélyben, elsősorban pedig el­várja a minden biztonságából kifosztott Magyarország, hogy azok a nagyhatalmak, amelyek európai jelentőséghez juttatták Romániát, európai módszerekre is oktassák ki a Balkánnak ezt a homo novusát. Vérlázító és gyalázatos merénylet a kolozsvári magyar konzulátus ellen Tüntető csőcselék letépte az épületről a magyar címert és kitűzte a román zászló! — Égő fáklyát hajítottak be a konzulátus ablakán — A tűzveszély! a magyar személyzetnek sikerült elhárítania — Az órákig tartó magyar* gyalázó felvonulásban volt román miniszterek is résztvettek A magyar kormány erélyes utasítást adott a bukaresti magyar követnek A Magyar Távirati Iroda jelenti: Kolozsvárról érkezett jelentés szerint ma délután a magyar útlevélkirendeltség épülete előtt összegyűlt tömeg­tüntetés ren­dezett. A tüntetés folyamán a kirendeltség ablakait bezúzták, az épületbe beha­toltak és a földszinten lakó tisztviselő egyik szobájában a függönyöket felgyúj­tották. A tömeg a kirendeltség épületére a román zászlót kitűzte. Az „Universul*” és gárdájának akciója ja R­uiu2­ vau im inuuuuiDJL'iiiuv.n nai u jcimuuih lakó külté­remberre, de nem lep meg bennlünket azok után a hírek után, amelyeket az utóbbi két­­három hét alatt sorozatosan közölnünk kellett. A kolozsvári rombolás, a magyar kirendeltség meggyalázása és brutalizálása nem jött váratla­nul. Bukarestben valóságos megszervezett hadi­­szállása van a magyarság elleni gyűlöletnek s ennek a hadiszállásnak az Universulnak, ennek a szélsőséges román soviniszta lapnak a szerkesz­tősége a színhelye. Az U­niversul vette kezébe a nemzeti gyűlölet megszervezését, ez adta ki azt a jelszót, hogy a revíziós mozgalom megerősö­désére a Romániába szakadt, a román becsületre bízott magyarság megfélemlítésével és meggya­­lázásával kell válaszolni. És ehhez a jelszóhoz az Universul dolgozta ki a „tettek" haditervét is. A sorozat legelső darabja az a bukaresti gyű­lés volt, amelyen a magyarság ellen kiöntött ádáz gyűlöletet úgy dokumentálták, hogy félholtra vertek egy magyar újságírót, mert közvetlen szomszédai észrevették, hogy az magyar nyelven mert feljegyzéseket készíteni a gyűlés lefolyásá­ról. Hozzátartozik a román mentalitáshoz, hogy ezt nem ebben a formában hozták tudomására a nagyvilág sajtójának. Ehhez azt a regényt talál­ták ki, hogy ez az újságíró a gyűlés közben azt kiáltotta volna: ,,Éljen Gömbös! Éljen a re­­integrált Magyarország !“ Természetesen nem akadt egyetlenegy józan ember sem, aki ennek a vakmerő kitalálásnak csak egy pillanatra is hi­telt adott volna. De hozzátartozik a román mód­szerekhez, hogy a valóságot csak ferdítésekben, csak hazugságokban szabad a nagyközönség elé adni. Néhány napra ez után a szégyenteljes és egy­ben szomorú esemény után a bukaresti parla­mentben is szóba került a magyarság ügye. Tibn­­er­ József, a Magyar Párt képviselője, vonta felelősségre a kormányt, amelynek nevében maga a „nagy" Titulescu válaszolt és szemforgató jó­indulattal jelentette ki, hogy „a román kormány szeretettel kezeli a magyar kisebbség ügyeit". — Ez a szeretet érlelte meg ezeket a gyümölcsöket. Ez tette, hogy a kisebbségi sorsba taszított erdé­lyi magyaság minden esztendővel több és több jogot veszít. Ez okozta, hogy ma már alig akad magyar az erdélyi közigazgatásban, nincsenek a vasutaknál, a magyar nyugdíjasok éhhalálra ítél­tettek, a gyermekek elől elvették a magyar isko­lázásnak a lehetőségét. Ennek a szeretetnek a gyümölcse az, hogy ma Erdélyben, aránylag éppen egy tizedrész annyi magyar gyermek jár középiskolába, m­int a szegény és megsarcolt Magyarország határain belül. Ez, hogy a most felnövekvő erdélyi magyarság számára újjászüle­tett az analfabétizmus ... A román­­kamarában elhangzott képmutató szavak természetesen csak megerősítették­­az Universulnak és gárdájának akcióját. Most már többet kellett kitűzni a bukaresti nagygyűlés­nél; megszületett a gondolat, hogy a magyar revíziós mozgalom sikerére Nagyváradon kell válaszolni. Azon a Nagyváradon, amely néhány évvel ezelőtt már belügyminiszteri segédlettel élte végig egy hasonló román tüntetésnek rém­ségeit és így kellő tisztelettel fogja fogadni az Universul gárdáját. A gyűlés vasárnap zajlott le és úgy látszik, ugyancsak itt beszélték meg a további akciót is, amelynek legutolsó állo­mása a mai koloz­svári rombolás volt. Meg kell állapítanuk­rte, hogy még nem látunk elég tisztán a dologban. Telefonon felhívtuk Kolozsvárt, ahol az­onban nem mernek beszélni az esetről. A sziguranca és a román rendőrség hazájában nem is vehetjük rossz néven, ha senki sem mer őszinte képet rajzolni a buda­pesti érdeklődésre a történtekről. A titkolózásra annál több aik­lum, mert biztos jelek vannak arra, hogy nem ez volt a mai nap egyetlen szomorú szenzációja Kolozsvárt. A tö­meg, amely felbőszülten behatolt a magyar útlevélkirendeltség helyiségeibe, nem elégedett meg az, itt elért diadallal és az egyik szerkesz­tőségben is hasonló tüntetést, sőt valószínűen rombolást is rendezett. És a városban, elsősor­ban pedig a magyar újságírók köreiben olyan pánik uralkodik, hogy az Újságírók Klubjában, amelyben rendesen nemcsak a magyar újság­­írók, hanem a kolozsvári magyar és részben ro­mán vezető társadalom is együtt szokott lenni, ma este egyetlenegy lelket sem lehetett találni. Annál kevésbbé olyat, aki hajlandó lett volna részletes tájékoztatást adni az eseményekről. S megállapítottuk azt is, hogy a román hi­vatalos sajtószolgálat a kolozsvári eseményeket a saját vidéki sajtója előtt is titkolja. A kolozs­vári Rador, a hivatalos kőnyomatos újság ma délután a határszéli lapoknak egészen nyugodt hangon azt a jelentést adta le, hogy a kolozs­vári gyűlés csak holnap lesz, a v­árosban a leg­teljesebb rend és nyugalom uralkodik. • A magyar közvélemény a legnagyobb feszült­séggel várja e hírek folytatását. Itt mindenki tudatában van annak, hogy nemcsak a jelen­ről, hanem a jövőről is szó van ebben a pilla­natban Kolozsvárt. Az Universul valóban nagy politikát csinál, amidőn mindezeket a fekélye­ket így felfakasztja. Eddig ugyanis még csak annyi történt, hogy a román nemzet nagy aján­dékban részesült, amely nem volt arányban érdemeivel. Ha ezt az ajándékot meg akarta tar­­tani, ahhoz legelsősorban az kellett volna, hogy arra méltónak mutatkozzék. Ha van a világ közvéleményében bárki is, aki a győzelem má­morában és elvakultságában meggondolatlanul tett ajándékot, — legalább amíg ez az elfogult­ság tartott, — megokoltunk vette, — a­kkor az Universal és akciója most meggyőzheti arról, hogy valóban elérkezett a revízió időpontja. A szerencse és a világpolitikai konstelláció megalapozhat egy váratlan átalakulást. De ahhoz, hogy ebből állandó valóság legyen, poli­tikai bölcseség és érettség kell. Az Universul akciója a bizonysága annak, hogy a román po­­litikai szervezet méltatlan a világ bizalmára. A kolozsvári események lehetnek bármilyen fájdalmasak, azt a kétségtelen tanulságot mégis magukban hordják, hogy a revízió ügye való­ban sürgős. Meg kell fontolni, hogy kikre bíz rá a világhatalmak együttese más nemzetek testéből, véréből kiszakított élő részeket. . . A kolozsvári eseményekről az alábbi jelenté­­­sekben számolunk be. Ára 16 fillér

Next