Budapesti Hírlap, 1932. december (52. évfolyam, 270-294. szám)
1932-12-01 / 270. szám
Budapest, 1932 Lll. évfolyam 270. szám Csütörtök, december 1 Megjelenik mindennap hétfő kivételével. Elő’ fizetési árak: egy A pengő, negyedévre 10 pengő 80 fillér. _ ^ külföldön ezeknek „ összegeknek a kétszerese az előfiz^s, díjBudapesti Hírlap Főszerkesztő: CSAJTHAY FERENC 'Vt'*' Szerkesztőségét kiadóhivatal: Budapest, VIII. kerület, József körút 5. Telefonszám: 444-04- tól 444—09- ig. — Levélcím: Budapest, 4. Postafiók 55. — Kiadja a Budapesti Hirlap R.-T. A kolozsvári merénylet Noha orcánkig és szívünk bordánkat ■Verdesve torkunkig dobog fel, hidegvérű jjudiciumra kényszerítjük magunkat, amikor híradással kell szolgálnunk a gyáva sértésről, amellyel ma délután Kolozsvárott meggyalázták a románok úgy nemzeti önérzetünket, mint a nemzetközi jogot. Egyelőre nem is tudjuk, mi minden történhetett az új Romániában. Telefonáltunk Kolozsvárra, Nagyváradra és más magyar városokba. Mindenünnen homályos, kitérőfeleleteket kaptunk agyonijesztett testvéreink részéről. A magyar szerkesztőségek üresek. Bizonyos a következő: Kolozsvárott ma délután egy tüntető tömeg, előre megszervezettem, a hatóságok szeme láttára, megtámadta a magyar útlevélkirendeltség épületét, ablakait bezúzta, behatolt a hivatalos helyiségekbe, ott repdesett, tört és zúzott, sőt betört az egyik tisztviselő földszinti magánlakásába, ahol a függönyök meggyújtásával tűzbe akarta borítani az egész házat. A vértelen győzelmek óvatos duhajfajtája, miután házat megostromolt, feldúlt és okkupált, végre diadalmasan tűzte ki a román zászlót a magyar útlevélkirendeltség épületének ormára. Hősködés ellenállás nélkül, barbár vandalizmus, gyújtogatás, demagóg tombolás, végül diadalmi lobogó, a szakasztott így foglalták el egész Erdélyt. Amit az újságok és a politikusok izgatásai után természetes következménynek tartottak úgy Magyarországon, mint a külföldön, bekövetkezett: a magyar revízió szellemi győzelmére terrorral válaszolnak az országpréda ijedt martalócai. Esztendőkön át gúnyos mosollyal fitymálta a revízió Dávidját a kisantant Góliátja. Sőt volt rá eset, hogy egyes politikusok a jóakarat színlelt melegségével magyarázgatták: nem kell bántani a magyarokat, sőt meg kell érteni őket, amikor egy visszahozhatatlan múlt ábrándjainak romantikus mécsest gyújtanak. Ám megérett az idő, ahogyan tudtuk és mindig is vallottuk. A revízió gondolata nevti csakhogy nemzetünk egyetemes hitvallásává fejlődött, hanem beleékelődött a nemzetközi politikának aktuális kérdései közé is. Itália a maga külpolitikájának élére állítja Trianon korrektúráját, Anglia és Amerika a keleti Közép-Európának rendezésében látja a világkrízis szanálásának alapfeltételét, sőt még Franciaországban, a kisantant kitartó államában is, naprólnapra növekszik a száma a közélet ama jeleseinek, akik felismerik a Magyarországon esett mérhetetlen igazságtalanságát, végzetes hatását a világhelyzetre. Mindez egy-egy hatalmas lépés a revízió gondolatának végleges diadala felé a nemzetközi politikában. •A konstatálhatják a hirtelen megijedt Utódállamok is Legutóbb pedig mi történt? Churchill, a nagy angol államférfi kijelentette a parlamentben, hogy az európai békének egyik alapfeltétele, hogy Erdély (kimondottan éppen Erdélyt említette) mostani helyzetéből kiszabaduljon. És nem akadt a tiszteletreméltó képviselők között senki sem, aki ellentmondott volna. Ennek a néma eseménynek a jelentőségét különösen érzékelhette Titulescu, a román külügyminiszter minap még hazájának követe Londonban. Várjon nem veszi-e észre, hogy az utóbbi időben a román sajtóban és más politikai megnyilvánulásokban különös izgatás folyik a magyarság ellen. A magyar kisebbség állandó rémületben él félti házát, javait, testi épségét. A postára gyanakszik. Nem mer telefonálni. Leszerelteti rádióját, nehogy azzal gyanúsítsák a prefektúrán, hogy éjjelente magyar nótát úsztat a levegő hullámain át drága hazájából. Magyarok, ha véletlenül találkoznak az utcán, kitérnek egymás elől, nehogy félremagyarázzák magyar beszédükét. A nyilvánosság elé menekülnek. Mert érzik maguk körül a közeledő terrort, des hiába kérik a hatóságok védelmét. Ezt a terrort a régi Románia területéről a rega emberei szervezik, akik rettegve konstatálják a revíziós politika érvényesülését. Van-e ebben része Titulescunak? Igaz-e az, hogy az Universallal, amely a sajtóorgánumok közül leginkább lázít Magyarország ellen, jó barátságban van-e? A nyilvánosság előtt nem igen, de eszünkbe jut Heine verse, amelyben kér egy bizonyos hölgyet, ne köszöngessen neki Unter den Lindenen, majd ha egyszer otthon lesznek, minden rendbe jön. De akár ez az oka a terrornak, akár nem az, egy bizonyos: Titulescu külügyminiszter ma a kabinet egyik legsúlyosabb tekintélyű tagja. Európai látókörű férfiú, aki nemcsak Bukarestből nézi a világot, hanem látta Párizsból, Genfből, Londonból is. Mi, magyarok nem tűrhetjük, hogy szuverenitásunkat gyalázat érje Romániában, ugyancsak nem tűrhetjük, hogy magyar véreinket sanyargassa, kínozza, tönkretegye a román önkény. Meg is történtek már a lépések, hogy a kolozsvári merényletért diplomáciai elégtételt követeljünk és kapjunk. Meg is lesz. Csakhogy ezen a ponton a külföldhöz is kell fordulnunk. Ott künn nem értheti meg mindenki, mi dúl a magyar ember szívében, amikor éppen az ősi Kolozsvárott gyalázzák meg a magyar címert és arra a házra, ahol kétségkívül a mi diplomáciánk egy szerve működik, kitűzik a román zászlót. Hogy mi minden van ebben a balkáni diadalban a nyugati civilizáció fölött, talán nehéz megmagyarázni a külföldnek, de egyet meg kell érteniök a világ hatalmasainak és meg is fogják érteni, tudniillik azt, hogy a román álnokság ilyen kihívó és veszedelmes merényletekkel végzetesen veszélyezteti a világbékének bázisát, a lelkek kiengesztelődését. Európa lelkiismeretének és egyben önzésének is védelme alá helyezzük szegény, üldözött, agyongyötört, magukra hagyott testvéreinket Erdélyben, elsősorban pedig elvárja a minden biztonságából kifosztott Magyarország, hogy azok a nagyhatalmak, amelyek európai jelentőséghez juttatták Romániát, európai módszerekre is oktassák ki a Balkánnak ezt a homo novusát. Vérlázító és gyalázatos merénylet a kolozsvári magyar konzulátus ellen Tüntető csőcselék letépte az épületről a magyar címert és kitűzte a román zászló! — Égő fáklyát hajítottak be a konzulátus ablakán — A tűzveszély! a magyar személyzetnek sikerült elhárítania — Az órákig tartó magyar* gyalázó felvonulásban volt román miniszterek is résztvettek A magyar kormány erélyes utasítást adott a bukaresti magyar követnek A Magyar Távirati Iroda jelenti: Kolozsvárról érkezett jelentés szerint ma délután a magyar útlevélkirendeltség épülete előtt összegyűlt tömegtüntetés rendezett. A tüntetés folyamán a kirendeltség ablakait bezúzták, az épületbe behatoltak és a földszinten lakó tisztviselő egyik szobájában a függönyöket felgyújtották. A tömeg a kirendeltség épületére a román zászlót kitűzte. Az „Universul*” és gárdájának akciója ja Ruiu2 vau im inuuuuiDJL'iiiuv.n nai u jcimuuih lakó kültéremberre, de nem lep meg bennlünket azok után a hírek után, amelyeket az utóbbi kéthárom hét alatt sorozatosan közölnünk kellett. A kolozsvári rombolás, a magyar kirendeltség meggyalázása és brutalizálása nem jött váratlanul. Bukarestben valóságos megszervezett hadiszállása van a magyarság elleni gyűlöletnek s ennek a hadiszállásnak az Universulnak, ennek a szélsőséges román soviniszta lapnak a szerkesztősége a színhelye. Az Universul vette kezébe a nemzeti gyűlölet megszervezését, ez adta ki azt a jelszót, hogy a revíziós mozgalom megerősödésére a Romániába szakadt, a román becsületre bízott magyarság megfélemlítésével és meggyalázásával kell válaszolni. És ehhez a jelszóhoz az Universul dolgozta ki a „tettek" haditervét is. A sorozat legelső darabja az a bukaresti gyűlés volt, amelyen a magyarság ellen kiöntött ádáz gyűlöletet úgy dokumentálták, hogy félholtra vertek egy magyar újságírót, mert közvetlen szomszédai észrevették, hogy az magyar nyelven mert feljegyzéseket készíteni a gyűlés lefolyásáról. Hozzátartozik a román mentalitáshoz, hogy ezt nem ebben a formában hozták tudomására a nagyvilág sajtójának. Ehhez azt a regényt találták ki, hogy ez az újságíró a gyűlés közben azt kiáltotta volna: ,,Éljen Gömbös! Éljen a reintegrált Magyarország !“ Természetesen nem akadt egyetlenegy józan ember sem, aki ennek a vakmerő kitalálásnak csak egy pillanatra is hitelt adott volna. De hozzátartozik a román módszerekhez, hogy a valóságot csak ferdítésekben, csak hazugságokban szabad a nagyközönség elé adni. Néhány napra ez után a szégyenteljes és egyben szomorú esemény után a bukaresti parlamentben is szóba került a magyarság ügye. Tibner József, a Magyar Párt képviselője, vonta felelősségre a kormányt, amelynek nevében maga a „nagy" Titulescu válaszolt és szemforgató jóindulattal jelentette ki, hogy „a román kormány szeretettel kezeli a magyar kisebbség ügyeit". — Ez a szeretet érlelte meg ezeket a gyümölcsöket. Ez tette, hogy a kisebbségi sorsba taszított erdélyi magyaság minden esztendővel több és több jogot veszít. Ez okozta, hogy ma már alig akad magyar az erdélyi közigazgatásban, nincsenek a vasutaknál, a magyar nyugdíjasok éhhalálra ítéltettek, a gyermekek elől elvették a magyar iskolázásnak a lehetőségét. Ennek a szeretetnek a gyümölcse az, hogy ma Erdélyben, aránylag éppen egy tizedrész annyi magyar gyermek jár középiskolába, mint a szegény és megsarcolt Magyarország határain belül. Ez, hogy a most felnövekvő erdélyi magyarság számára újjászületett az analfabétizmus ... A románkamarában elhangzott képmutató szavak természetesen csak megerősítettékaz Universulnak és gárdájának akcióját. Most már többet kellett kitűzni a bukaresti nagygyűlésnél; megszületett a gondolat, hogy a magyar revíziós mozgalom sikerére Nagyváradon kell válaszolni. Azon a Nagyváradon, amely néhány évvel ezelőtt már belügyminiszteri segédlettel élte végig egy hasonló román tüntetésnek rémségeit és így kellő tisztelettel fogja fogadni az Universul gárdáját. A gyűlés vasárnap zajlott le és úgy látszik, ugyancsak itt beszélték meg a további akciót is, amelynek legutolsó állomása a mai kolozsvári rombolás volt. Meg kell állapítanukrte, hogy még nem látunk elég tisztán a dologban. Telefonon felhívtuk Kolozsvárt, ahol azonban nem mernek beszélni az esetről. A sziguranca és a román rendőrség hazájában nem is vehetjük rossz néven, ha senki sem mer őszinte képet rajzolni a budapesti érdeklődésre a történtekről. A titkolózásra annál több aiklum, mert biztos jelek vannak arra, hogy nem ez volt a mai nap egyetlen szomorú szenzációja Kolozsvárt. A tömeg, amely felbőszülten behatolt a magyar útlevélkirendeltség helyiségeibe, nem elégedett meg az, itt elért diadallal és az egyik szerkesztőségben is hasonló tüntetést, sőt valószínűen rombolást is rendezett. És a városban, elsősorban pedig a magyar újságírók köreiben olyan pánik uralkodik, hogy az Újságírók Klubjában, amelyben rendesen nemcsak a magyar újságírók, hanem a kolozsvári magyar és részben román vezető társadalom is együtt szokott lenni, ma este egyetlenegy lelket sem lehetett találni. Annál kevésbbé olyat, aki hajlandó lett volna részletes tájékoztatást adni az eseményekről. S megállapítottuk azt is, hogy a román hivatalos sajtószolgálat a kolozsvári eseményeket a saját vidéki sajtója előtt is titkolja. A kolozsvári Rador, a hivatalos kőnyomatos újság ma délután a határszéli lapoknak egészen nyugodt hangon azt a jelentést adta le, hogy a kolozsvári gyűlés csak holnap lesz, a városban a legteljesebb rend és nyugalom uralkodik. • A magyar közvélemény a legnagyobb feszültséggel várja e hírek folytatását. Itt mindenki tudatában van annak, hogy nemcsak a jelenről, hanem a jövőről is szó van ebben a pillanatban Kolozsvárt. Az Universul valóban nagy politikát csinál, amidőn mindezeket a fekélyeket így felfakasztja. Eddig ugyanis még csak annyi történt, hogy a román nemzet nagy ajándékban részesült, amely nem volt arányban érdemeivel. Ha ezt az ajándékot meg akarta tartani, ahhoz legelsősorban az kellett volna, hogy arra méltónak mutatkozzék. Ha van a világ közvéleményében bárki is, aki a győzelem mámorában és elvakultságában meggondolatlanul tett ajándékot, — legalább amíg ez az elfogultság tartott, — megokoltunk vette, — akkor az Universal és akciója most meggyőzheti arról, hogy valóban elérkezett a revízió időpontja. A szerencse és a világpolitikai konstelláció megalapozhat egy váratlan átalakulást. De ahhoz, hogy ebből állandó valóság legyen, politikai bölcseség és érettség kell. Az Universul akciója a bizonysága annak, hogy a román politikai szervezet méltatlan a világ bizalmára. A kolozsvári események lehetnek bármilyen fájdalmasak, azt a kétségtelen tanulságot mégis magukban hordják, hogy a revízió ügye valóban sürgős. Meg kell fontolni, hogy kikre bíz rá a világhatalmak együttese más nemzetek testéből, véréből kiszakított élő részeket. . . A kolozsvári eseményekről az alábbi jelentésekben számolunk be. Ára 16 fillér