Budapesti Hírlap, 1933. július (53. évfolyam, 146–171. szám)

1933-07-01 / 146. szám

­ A pécsi ügyvédTM gyűlés után Nem szívesen tapasztaljuk, hogy az or­szágos ügyvédi kar képviselői nem mentek el a pécsi döntő tanácskozásra befejezett egységes indítvánnyal. Vagy, ha már nem bírták az egyes ügyvédi pártok különféle követeléseit közös­ nevezőre hozni, legalább maguk, a pártok tárták volna föl külön­­külön kívánságait, hogy Lázár Andor igaz­ságügyminiszter, akit a részvételre meghív­tak, tisztán látta volna és fontolóra vehette volna a különféle kívánságokat és azok ok­fejtését. Egy, de csakis egy kívánság minden­esetre tisztázva volt már előbb is. Világos kifejezésre jutott az a miniszter előtt is, aki e részben mindenesetre egyéniségének egészében volt érdekelve. Mint ügyvéd, hosszú és érdemes pályáján maga tapasz­talta e kitűnő kar mindenféle megpróbál­tatása közt a legnagyobbat, az ügyvédi kar tetemes részének inségrejutását és en­nek következményeit. Lelkének egész részt­vevő melegével jelent meg tehát Pécsett. Viszont azonban, mint a kormány tagja és felelősségének is részese, természetesen, ma­gával vitte azt a nagy kötelességet is, hogy ő egymaga, a kormány és a törvényho­zás nélkül nem ígérhet állami segítséget a kar­ama részének, — közel ezer ínséges ügyvédnek — olyanformán, hogy azok nyugdíjintézeti és kamarai hátralékait az évi 200 ezer pengő segítségen felül is ki­fizeti. Ezt a helyzetet ma az itteni politikai kö­rökben némi humorral hozták analógiába Jókai Mórnak egy talán félszáz év előtti pohárköszöntőjével, amikor a színészek nyugdíjszervezésénél lakomájukra őt hív­ták meg, hogy köszöntőjével a kormány szí­vét jó előre megpuhítsa a pénzbeli segítség irányában. Jókai Mór tósztját azzal a régi mesével kezdte, hogy egy néger király egy­szer meghívta udvari ebédjére a helyi hit­térítő barátot is. A barát azonban, mielőtt elfogadta volna a meghívást, visszaküldte a fekete hírhozót, mondaná meg előbb a fekete felség, hogy milyen minőségben hívja meg őt, — mint vendéget, vagy mint pecsenyét-e ? Nem lehet csodálni ebben az esetben sem, ha az igazságügyminiszter válaszában ki­tért az egyenes ígéret elől. Nem is tehetett mást. Ellenben bejelentette, ami különben egymagában is a miniszter mély részvételé­ről tanúskodik, hogy ezt a fájdalmas kér­dést törvényjavaslat alakjában kívánja megoldani. Amiben már benne van az is, hogy a kart az állampénztár és a nemzet adófizetési képessége határai közt örömmel mentené meg ebből az akut veszedelemből. Amikor természetesen megfontolás alá ke­rül az a kérdés is, hogy az ilyen rendkívüli kisegítés nem szolgál-e ösztönül, — mindig a jogegyenlőséghez ragaszkodva, — száz más ínséges autonóm intézetnek hasonló igények emelésére. Mert a miniszter pécsi válaszában azt is igen helyes okból emlí­tette föl, hogy az ügyvédi kar, — nemes hivatásának teljes elismerése mellett is,­­ a nemzet egészének szintén csak egyik, bár előkelő tagja, amelynek baját, baját, beteg­ségét is a többi taggal együtt érzi. Hogy ezenfölül a nagy szervezeti kérdés igazi okának, a túlzsúfoltságnak és követ­kezményeinek orvoslása tekintetében a mi­niszter erre vagy arra döntött, vagy dönt­hetett volna, e részben az előttünk fekvő tudósításokból azt látjuk, hogy a minisz­tert nem állították a döntés sietős problé­mája elé. Amit őszinte helyesléssel vehe­tünk csak tudomásul. Ez a tapintatosság mindenesetre dicséri a vándorgyűlés veze­tőinek helyes fölfogását a kar dolgai tekin­tetében. Annyi azonban az eddigi tudósí­tásokból kitetszik, hogy a miniszter nem barátja sem a zártszámnak, sem a kar kettéosztásának, sem más olyan szervezeti reformnak, ami az ország mostani nehéz helyzetében újabb fölösleges küzdelmekkel Budapest, 1933 Lili. évfolyam 146. szám Megjelenik mindennap hétfő kivételével. Elő­fizetési árak: egy hóra 2 pengő 50 fill., negyed­évre 7 pengő 50 fill . külföldön ezeknek az összegeknek a kétsze­rese az előfizetési díj.Budapesti Hírlap Főszerkesztő: CSAJTHAY FERENC MAM10FILLÉR Szombat, július I Szerkesztőség és kiadó­­hivatal: Budapest, Vili. kerület, József­ körút­­. Telefonszám: 44-I-M-től 44-M­-ig. — Levél­­cím: Budapest 1. Postafiók 55. — Eladja a Budapesti Hírlap R.-T. és elkerülhető újabb pénzbeli áldozatokkal járna. Mindezekből azt kell következtetnünk,­­ hogy a meglevő bajokat a kormány a fel­merült gyakorlati szükségek kielégítésé-­­ vel óhajtja orvosolni. Ami mellett joggal föl kell tenni azt is, hogy a­kár meddő vi­tatkozások helyett a nagy nemzeti közér­dekekkel összhangban fog a kormány ke­zére járni. Hindenburg felszólította Hitlert, hogy teremtsen békét az evangélikus egyház és a porosz kormány között mint evangélikus keresztyént és mint a birodalom fejét komoly aggodalmak töltenek el.. Hitler megbízta Frick birodalmi belügy­minisztert, hogy az ellentétek áthida­lására kezdje meg a tárgyalásokat BERLIN, jún. 30. Hindenburg birodalmi elnök az evan­gélikus egyházban történt nézeteltérések ügyé­ben a következő levelet intézte Hitler kan­­celárhoz: Igen tisztelt Birodalmi Kancellár úr! Az evangélikus egyház kebelében történt nézeteltérések és azok az ellentétek, amelyek a porosz állami kormány és a porosz evangélikus tartományi egyház vezetősége kö­zött felmerültek, mint evangélikus keresztyént és mint a birodalom fejét, komoly aggoda­lommal töltenek el. Az a számos hozzám érke­zett távirat és felírat, amelyet német evangé­likus keresztyének hozzám intéztek, bizonyít­ják, hogy ők mélységesen aggódnak az evan­gélikus egyház belső szabadságáért. Ennek az állapotnak a további fenntartása, vagy kiéle­zése rendkívül nagy kárt okozna a népnek és a hazának és káros volna a nemzeti egységre nézve is. Istennel és lelkiismeretemmel szem­ben kötelességemnek tartom, hogy mindent megtegyek e veszély elkerülésére. Az önnel folytatott tegnapi megbeszélésem meggyőzött arról, hogy ön birodalmi kancellár úr, teljes megértéssel hajlandó ebben a súlyos esetben támogatásomra sietni. Ezért bízom abban, hogy ön államférfiúi bölcseségével békét tud teremteni az evangélikus egyház kebelében, valamint az egyház és a porosz kormány kö­zötti nézeteltérésekben. Barátságos üdvözletekkel maradok híve von Hindenburg. Hitler birodalmi kancellár máris megbízta Frick birodalmi belügyminisztert, hogy az államfői kézirat értelmében kezdjen ta­nácskozásokat az ellentétben álló felekkel. A bajor néppárt is feloszlik MÜNCHEN, jún. 30. Hír szerint a bajor néppárt arra az elhatározásra jutott, hogy kimondja feloszlását. Az elhatározás részletei a legközelebbi napokban várhatók. Küszöbön a német centrum önkéntes feloszlása BERLIN, jún. 30. Egész Németországban a legnagyobb eréllyel hajtják végre a nemzeti szocialisták célkitűzé­süket, hogy a teljes és csorbítatlan hatalmat át­vegyék. Most már csak egyetlen párt ál fenn a nemzeti szociaista párt mellett és ez is készül az önkéntes feloszlattak kimondására. A centrum­párt vezérei csütörtökön délután tanácskozásra ültek össze és nem kétséges, hogy a párt ki­mondja feloszlatását. A berlini városi képviselő­testület centrumpárti tagjai már bejelentették, hogy lemondanak mandátumaikról. Köznöm há­rom centrumpárti városi tanácsos bejelentette átlépését a nemzeti szocialista pártba. Brüning, a centrumpárt vezére, Hitler kancel­lár Neudeckből való visszaérkezését várja, az­után kihallgatáson jelenik meg nála, hogy tisz­tázzon néhány kérdést, amelyek a centrumpárt feloszlatásával kapcsolatosak. A péntek reggeli berlini lapok befejezett ténynek tekintik a cen­trumpárt feloszlatását. A lapok szerint egy né­gy katolikus szerveztet ci­rkuláját tervezik, amely átvenné mindazokat a feladatokat, amelyek eddig részben a centrum­párt feladatai közé tartoztak. Politikamentes, társadalmi feladatokról van szó. Korrupciós botrány miatt letartóztatták Bauer volt biro­dalmi kancellárt­­ Nagy feltűnést keltett az a hír, hogy csü­­­­törtökön letartóztatták Bauer volt biro­dalmi kancellárt, aki a feloszlatott szociálde­mokrata pártnak volt a tagja. Az a vád ellene, hogy egy korrupciós botrányban szerepel. Az államügyész utasítására csütörtö­kön több mint száz detektív a főváros külön­böző részeiben, vállalati irodákban házkuta­tást tartott. Harminc közérdekű családiház­­építővállalat és építő­ cég irodájában tar­tottak házkutatást. Az államügyészség sze­rint a hátbéradó-bevételeket nem fordították azokra a lakásjóléti célokra, amelyekre ezeket az összegeket kiutalták. Bauer volt kancellá­ron, kívül ezzel az üggyel kapcsolatban letar­tóztatták a központi lakáshivatal jelenleg sza­badságon lévő igazgatóját, Schöllberger dr. városi építészeti tanácsost. Betiltották a nemzetközi biblia­­kutató intézet német szervezetét A porosz belügyminiszter feloszlatta a nem­zetközi bibliakutató intézet valamennyi német­­országi szervezetét. A feloszlatási végzést az­zal okolják meg, hogy a szervezet félreérthe­tetlenül izgatást folytatott a nemzet­szocialista rezsim ellen. k Hitler tanácskozása Hindenburggal NEUDECK, jún. 30. Hitler birodalmi kancellár a marienbergi re­pülőtérről gépkocsiján csütörtökön délután fél 6 órakor érkezett Kendénkbe. Itt a birodalmi elnök háza bejárata előtt üdvözölte. Nyomban ezután a birodalmi elnök kétórás megbeszélést folytatott a kancellárral a politikai helyzetről. Kommunisták agyonlőttek egy rohamosztagost BRAUNSCHWEIG, jún. 30. Landmann Gerhardot, a rohamcsapatok tagját, a péntekre virradó éjszaka kommunisták agyon­lőtték. Landmann a rohamcsapatok néhány tag­jából álló különítménnyel útban volt, hogy a rohamcsapatok segédrendőrsége megbízásából til­tott röpiratok után házkutatásokat rendezzen. Kevéssel éjfél után az egyik vendéglőben nagy­­mennyiségű kommunista röpiratot találtak, ame­­lyeknek tulajdonosai elmenekültek. Mikor Land­mann a menekülők után kiáltott, néhány lövés dördült el, amelyek Landmannt oly súlyosan találták el, hogy rövidesen elvérzett. Az egész városnegyedet azonnal körülzárták és mintegy harminc gyanús egyént letran­zttttták. Jeleiből előtáncosnak nevezték. Hindenburg elfogadta Hugenberg lemondását BERLIN, jún. 29. Mint Neudeckből, Hindenburg birodalmi elnök nyári tartózkodási helyéről hivatalosan jelentik, Hindenburg eleget tett Hugenberg birodalmi gaz­dasági, közélelmezési és mezőgazdasági miniszter kérésének és felmentette állásaitól. Ugyanekkor az Aliance Biztosító Társaság vezérigazgatóját, Kurt Schmittet birodalmi gazdasági miniszterré, Parré parasztvezért pedig birodalmi mezőgazda­­sági miniszterré nevezte ki. Az eddig Hugenberg kezében egyesített gazdasági tárcák tehát most különböző személyiségek irányítása alá kerültek. A birodalmi elnök további intézkedése, hogy Bang birodalmi gazdasági államtitkárt ideiglenesen nyugállományba helyezte és helyette Gottfried Feder mérnököt, a nemzeti szocialista párt ismert gazdaságteoretikusát nevezte ki gazdasági állam­titkárrá. Pfalz több községében elkobozták a katolikus egyesületek vagyonát LUDWIGSHAFEN, jún. 30. (Wolff.) A kormány rendeletére tegnap este Pfalz sok községében rendőrség és csendőrség elkobozta a katolikus egyesületek vagyonát. Magában Ludvigshafenben nyolc plébánia va­gyonát foglalták le. Öt lengyel katonai repülőgép egy órán át keringett német terület fölött BERLIN, jún. 30. A birodalmi légügyi minisztériumhoz érke­zett jelentések szerint kétségtelenül megálla­pították, hoogy tegnap délelőtt öt lengyel katonai repülőgép, tehát egy egész katonai egység, a pomerániai Bytow és a Keleti-tenger partja közötti területen egy óránál tovább német terület fö­­lött repül. Az egyik repülőgép mindössze 200 méter magasságban szállt. Német részről a legélesebben tiltakoz­­nak a lengyel kormánynál ez ellen az újabb határsértés ellen, amely ezúttal különösen súlyos. ­ Újabb magyarellenes táma­dás Erdélyben MAROSVÁSÁRHELY, jún. 30. Marosludas községben a helybeli tűzoltó egye­sület tisztújító gyűlésével kapcsolatban ismét magyarellenes kilengésekre került a sor. A tűz­oltó egyesület román tagjai ugyanis a szavazás során leszavazták Alex Endre elnökjelöltet, aki már 35 éve tölti be ezt a tisztet a községben. A szavazás után a románok gyalázkodó hangot használtak a magyarokkal szemben, mire azok kivonultak az ülésről. A románok erre a tűzoltó egyesületet megalakították, úgy, hogy annak minden hivatalát románoknak osztották ki. Si­keres akciójuk örömére a falubeli kocsmába mentek, ahol a késő esti órákig mulattak. A kocsmából hazatérve, illuminált állapotban ösz­­szetörték Keresztes Ödön dr. magyarpárti ve­zető kerítését és házát kövekkel dobálták meg. Az illuminált románok erre továbbhaladtak, majd két, velük szembejövő magyar gazdálko­dóba kötöttek, akiket véresre vertek. A két meg­vert ember és Keresztes dr. följelentést tettek a hatóságnál a verekedő románok ellen.

Next