Budapesti Hírlap, 1933. szeptember (53. évfolyam, 198–222. szám)

1933-09-01 / 198. szám

k . „Bácsi, kérem..." írta Kulinyi Ernő Népszerű színész-barátom mesélte, az ismert amoroso, budai kiskocsma asztallá­nál, egy meg­hitt pillanatban a rubintcsillogású kadarka mel­lett: — Egy történet jár az eszemben, amit érdemes volna megírni. Meg is írhatod, ha akarod, velem történt, csak ki ne írd a nevemet! — Miért, talán kellemetlen történet? Asszony­­história? — Ó, dehogy! Egyáltalán nem az. Különben mindjárt meghallod... A történet eleje... Nem! nem mondom meg hány éve történt. Még neked se, pedig te körülbelül tudod, hány éves vagyok. De még neked is csak annyit mondok, hogy tizenöt éves voltam akkor. Elégedj meg ennyivel. Szóval tizenöt éves voltam, sőt épp az­nap töltöttem be tizenötödik évemet és az apám ebből az ünnepélyes alkalomból eg vadonatúj ezüstórával lepett meg. Nagyon, büszke voltam az órámra. De még jobban arra, hogy apám en­­gedelmével felvehettem az első hosszú nadrágot. Barátom, az első hosszú nadrág!... Úgy kép­zeltem, hogy mindenki engem néz, még az an­gyalok az égben is csak rám bámulnak, amint új nadrágomban, zsebemben az ezü­ tórával a kor­zóra sétifikálok. Ha jól emlékszem, a tanárom előtt sem vettem le olyan mélyen a kalapomat, mint azelőtt; elvégre egy hosszúnadrágos fiatal­ember mégse köszönhet olyan alázatosan, mint valami rövidnadrágos kis kölyök! — Mentem, mendegéltem a korzón, barátom, nézegettem a lányokat, észre veszik-e a hosszú nadrágomat, különösen a kis Katona Klári, aki­nek a fekete szeméről pokolian rossz verseket írtam, amikor az egyik kis mellékutca sarkán, épp a Klárikáék boltja előtt, elébem állt egy pöttömnyi szurtos kisfiú. Rám függesztette bi­zalommal ártatlan, kék gyerekszemét és elnyúj­tott hangon kérdezte: — Bácsi, kérem, hány óra? — Az hiszem, ha ma kineveznének kormány­főtanácsosnak, nem örülnék úgy az első „hogy vagy, méltóságos uram?" megszólításnak, mint akkor ennek a „bácsi kérem“-nek! Nem csoda! Először voltam életemben „bácsi", először néz­tek felnőttnek és épp a Klárikáék boltajtója előtt Azt hiszem, ő maga is hallotta, mert egy pillanatra kibukkant sápadt arcocskája a cu­­korsüvegek és konzervdobozok mögül. Nagy körülményességgel vettem elő az ezüst­órát a mellényem zsebéből, s hogy Klárika is hallhassa, jó hangosan adtam meg a választ: — Félhét van, fiacskám! Fiacskám!... Micsoda gyönyörűség volt ki­mondani ezt a szót, nekem, a „bácsinak"! Eb­ben a leereszkedő, vállveregető szóban minden benne volt. Igen, fiacskám, én meg tudom neked mondani, hogy hány az óra, mert nekem már ezüstórám és hosszú nadrágom van, mert én már felnőtt vagyok, „bácsi", aki ma­holnap, — mindössze csekély három év múlva, — érettségi­zik és akkor, ha úgy tetszik és ha ki nem kosa­razzák, feleségül is veheti a Katona Klárikát. Csak mindig fordulj hozzám bizalommal, fiam, ha tudni akarod, hányat ütött az óra. Ez mind benne volt ebben az egy szóban, sőt még sok egyéb is, de gyakorlati következménye mégse volt az esetnek, mert Katona Klárit mégis a nyolcvankilós Babrák Menyus vette fe­leségül és ő maga is hozzáhízott az urához és — épp a múlt hónapban láttam, mikor odahaza jártam, s ma már négy kövér gyerekkel sétál a korzón a papája fűszeresboltja előtt. S itt, a kis vidéki város korzóján, miközben kissé nehéz szívvel megemeltem a kalapomat Babrákné, született Katona Klári őnagysága előtt, átfutott egy kis borzongás a hátgerin­cemen, hogy „jóságos Isten, ha én veszem el feleségül Klárikát, most én mellettem sétálna ilyen impozáns méretekben..." s átesve a vi­szontlátás szomorkás kis döbbenetén, hirtelen eszembe jutott egy másik hasonló eset, amely nyár elején történt velem Pesten, — nem, még neked se mondhatom meg, hogy hány évvel az első után. Május volt és én szokásomhoz híven sétálni mentem a korzóra. Színészember mindig szí­vesen jár olyan helyekre, ahol nézik és némán ünnepük, elvégre szép a művészet, de, ugy­e, sokkal szebb a népszerűség, mert az utóbbit néha még ma is fel lehet váltani aprópénzre. Szóval megyek a Váci­ utca felé, amikor egy­szer csak észreveszem, hogy megint gyűjtenek a jótékony hölgyek a piros sátrak alatt. Ki­választottam a legbájosabbat, átadtam neki az adományomat, s mint aki eleget tett emberba­ráti kötelességének, szépen tova lejtettem. És ekkor történt a váratlan, a hihetetlen, a le­sújtó eset. A Klotild-palota előtt elébem áll egy szőke fruska, tizenhatéves bájos kislány, s míg eleven, pajkos kék szeme utánavillant egy nyurga, barna ludovikás fiúnak, gépiesen meg­csörrentette orrom alatt a zöld perselyt és ezt csicseregte édesen: — Bácsi kérem, csak egy fillért a szegény gyerekeknek... Mintha mellbevágtak volna, a lélekzetem is elállt. Engem eddig tíz-húsz évvel fiatalabbnak néztek az asszonyok, még azok is, akik egész közelről ismertek és most ez a kis szőke csitri egyszerűen bácsinak szólít? Máról-holnapra megöregedtem volna, vagy csak ez a kislány merte a szemembe mondani az igazat, hogy bácsi vagyok, öreg vagyok, semmi keresni va­lóm a korzói fiatalság sorában? „Bácsi, ké­rem!" ... Ha kikacagott volna egy szépasszony, amikor csókot kérek tőle, talán még az se hű­tött volna le annyira, mint ez az egyébként ár­tatlan megszólítás, mint az a keserű érzés, hogy engem már csak bácsinak néznek a tizenhat­éves lányok, nem pedig hozzájuk illő udvarié­nak ... Egy pillanatra már arra gondoltam, hogy más szerepkörre térek át: nem játszom többé „amorosokat", „naturburschokat", hanem jellem­színész leszek, francia vígjátékok finom, mélabús rezonőrje, elég volt ez az egy csalódás, a többit, az igaziakat megspórolom. De mire a Váci­ utca közepére értem, meggondoltam a dol­got. Miért vonjam le mindjárt a végső konzek­venciát? Talán a miniszterek mindjárt levon­ják, ha egyszer leszavazzák őket? Azért is meg­maradtam amorosonak, de azért bevallom, azóta mindig félve kezdek bele a szerelmes jelenetbe. Hátha felkacag egy csitri a nézőtéren és azt mondja: „Bácsi f­érem, csak egy fillért a szegény gyerekeknek...“ Szegény barátom lehorgasztotta a fejét és gépiesen, némán nyelte a kadarkát. Nem akar­tam, hogy elhatalmasodjon felette a méla han­gulat, megkérdeztem tehát tőle: — Még nem fejezted be a persely­ügyet. Mit mondtál a perselyes kislánynak? Adtál neki pénzt? Az asztalra csapott, dühösen. — Pénzt?! Még pénzt is adjak neki, mikor bácsinak szólított?! Sarkon fordultam és szó nélkül otthagytam! — Ez nem volt szép tőled. — Nem volt szép, igaz, de meg lehet — És azóta nem találkoztál a kislánnyal? Ma se tudja, ki vagy? Kit nevezett bácsinak? Barátom, a színész furcsán mosolygott. — Már nem nevez bácsinak. Most már fiacs­kámnak nevez. Színésznő lett és most együtt lépünk fel az „Arany őzike" című operettben. 1933. SZEPTEMBER 1. PÉNTEK K. ). Az igazságügyminiszter nyilatkozott az agrárollóról, az adósérelmekről, a gazdaadós­ságok rendezéséről és a tisztviselői fizetésekről Szentesről jelentik. Lázár Andor igazságügy­miniszter, a szentesi kerület országgyűlési kép­viselője, szerdán este Szentesre érkezett. A mi­niszter ma délelőtt fogadta a csongrád megyei gazdák ötszágtagú küldöttségét. Pataki Imre kisgazda, a küldöttség vezetője, emlékiratot nyújtott át a miniszternek, amelyben a gazdák a búzaár emelését, a közterhek csökkentését és a tisztviselői fizetések leszállítását kérik a kor­mánytól. Lázár Andor igazságügyminiszter a küldött­ségnek adott válaszában többek között a követ­kezőket mondotta: — Magyarországnak az idén bőséges termése volt. Hivatalos megállapítás szerint hét-nyolc­millió méter mázsával több búza termett, mint tavaly. Ez azt jelenti, hogy aratórészben a leg­szegényebb földmívesnép 7—800.000 mázsával több gabonához jutott, ennyivel több kenyérre­valója van, mint tavaly. Ne csak a bajokat néz­zük tehát, hanem amikor panaszkodunk, gon­doljunk az áldásra is, amely a többtonnásból sokakra hárul.­­— A termelőket általában sújtja az, hogy az adó megállapítása független a termények érté­kétől. Ez kétségtelenül sérelmes dolog és ezzel a kérdéssel a kormánynak foglalkoznia kell. A tisztviselősi kietások­ről szólva a miniszter a következőket mondotta: Az állami szerkezet olyan bonyolult, hogy több tisztviselő van, mint amennyit rendesen meg tudnának fizetni a tiszt­viselői fizetésekre rendelkezésre álló összegből. Le kell tehát egyszerűsíteni az állami szerveze­tet, hogy kevesebbe kerüljön az adminisztráció és a megtartott tisztviselők rendes megélhetés­hez jussanak. Igenis, rendes fizettet kell adni a tisztviselőknek, mert rosszul fizetett tisztvise­lőkkel csak rossz kormányzatot lehet fenntar­tani, márpedig mi nem akarunk ezen a téren balkáni nívóra sülyedni.­­ A meződ­azdasági termények és az ipar­cikkek ára közötti nagy különbség hátrányait kétségtelenül nagyon is megérzi a gazdaközön­ség. Ez az a kérdés, amelyet a nemzetnek a kormánnyal egyetértően a legközelebbi jövőben múlhatatlanul és erélyesen megoldásra kell jut­tatnia. Teljesen érthetetlen és indok­olatla­n, hogy egyes iparcikkek ára lényegesen nagyobb náluunk a világpiaci árnál. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni azt a körülményt sem, hogy a trianoni Magyarország nem rendelkezik az egyes iparcikkek előállításához szükséges nyersanyaggal. Ezeket mind külföldről kell be­hoznunk és nagy árat kell fizetnünk érte.­­ A kormánynak az adott helyzetben az a feladata, hogy a külföldi értékesítés megszerve­zésével igyekezzék kivonni a feleslegeket a bel­földi piacról, nehogy a belföldi túlkínálat le­rontsa az árakat. Olyan áraknak kell kialakul­­niuk, hogy a termelő megtalálja számítását. További feladata a kormánynak, hogy igyekez­zék a vámtörvény olyan alkatmezeására, amely az iparcikkek és a mezőgazdasági termények árának egymáshoz való viszonyát minél elvisel­hetőbbé tegye. Harmadik feladata a kormány­nak, hogy igyekezzék az adózás terén olyan meg­oldásra, hogy minden gazda teljesíthesse köz­tartozásait, anélkül, hogy anyagilag tönkre­menne. Végül, a negyedik feladata a kormány­nak az, hogy a gazdaadósságok rendezésénél olyan megoldási módot találjon, amely egyfelől nem teszi tönkre a gazda jövőbeli hitelét, más­részt megmenti exisztenciáját a jövő eszten­dőre. A küldöttség a miniszter válaszát nagy meg­nyugvással vette tudomásul. ­Mitozáskor kérjük t. előfizetőinket, hogy új címük közlésekor egyben a régi címet is írják meg 2—3 nappal előzetesen, nehogy fenn­akadás va­n zavar álljon elő n­ap küldésénél! Nincs idegen­ beszivárgás Magyarországba A belügyminiszter nyilatkozata nem teszek megkülönböztetést hitlerista és nem­ Az egyik politikai párt legutóbbi értekezle­tén elhatározta, hogy követelni fogja az állam­­polgári jog reformját, a végből, hogy az ide­genek beszivárgását megakadályozzák. Erre vo­natkozóan Keresztes Fischer Ferenc belügymi­niszter ma a következő nyilatkozatot tette: — Az első pillanattól kezdve a legszigorúbb intézkedéseket tettem ennek megvizsgálásáéra, vájjon külföldről nem áramlonak-e be Magyar­­országba olyan elemek, akik itt bármilyen szempontból nem kívánatosak. Nemkívánatos elem alatt értek mindenkit, aki kenyeret vesz el magyar állampolgár elől és ebből a szempontból hitlerista között. Meg kell már most állapítanom, hogy egyáltalában nem történt semmiféle ide­gen elemek beszivárgása Magyarországra és nem történik. Nyilatkozott ezután a miniszter a fővárosi Vásárpénztár ügyéről is, a következőképpen: — A Vásárpénztár ügyében megindult vizs­gálat iránt nagyon is érdeklődöm, most termé­szetesen megvárom, amíg az autonómia elvégzi a maga dolgát és akkor meglátom, hogy nekem mi lesz a teendőm ebben a kérdésben. Miután látom, hogy az autonómia a helyzetnek teljes tisztázását tűzte ki feladatául, amíg ez meg nem történik, addig nem szólok bele ebbe a kérdésbe. A LESZERELÉSI TANÁCSKOZÁS egyetlen eredménye újabb fegy­verkezési verseny lesz — mond­ják az amerikai államférfiak PÁRIZS, aug. 31. A Paris Midi washingtoni tudósítója jelenti: Norman Davis a Roosevelttől nyert utasításai értelmében voltaképpen a jövőben már csak hivatalos megfigyelő szerepét játssza Genfben a leszerelési tanácskozáson. Ameri­kának ugyanis semmi javasolni valója nincs már az értekezleten. Sem Roosevelt, sem a külügyminisztérium nem ringatja magát ábrándokban az értekezlet eredményei tekin­tetében. Hivatalosan még hangoztatják ugyan reményüket, hogy Genfben sikerül majd a fegyverkezéseket csökkenteni, a magánmeg­beszélések során azonban az amerikai állam­férfiak attól tartanak, hogy az értekezlet egyetlen eredménye újabb fegyverkezési ver­seny lesz. Mindenki biztosra veszi, hogy Né­metország haladéktalanul kérni fogja újra­fegyverkezését. Megbízható értesülések szerint Németország nemcsak Angliában, hanem Amerikában is nagymennyiségű hadianyagot, főleg repülőgépeket szándékozik rendelni. Két és félévi fegyházra ítélték a szombathelyi zálogház vezetőjét SZOMBATHELY, aug. 31. A szombathelyi törvényszék ma hirdetett íté­letet Simon Miklós volt szombathelyi zálogház­vezető bűnperében, aki, mint tudvalévő, fiktív zálogcédulákkal súlyos kárt okozott a zálogház­nak. A vád- és védőbeszédek elhangzása után a bíróság félórai tanácskozás után hirdette ki íté­letét, amelyben Simon Miklóst egyrendbeli foly­tatólagosan elkövetett csalás bűntettében és ezzel anyagi halmazaiban álló 46 rendbeli ma­gánok­irathamisítás vétségében mondotta ki bű­nösnek és ezért összbüntet­őül két évi és hat hónapi fegyházra, tízévi hivatalvesztésre és po­litikai jogtárnak ugyanilyen időre való felfüg­gesztésére ítélte. Hompase Rózsi volt pénztárosnőt a bíróság a vád alól felmentette. Az ügyész indítványára a bíróság elrendelte Simon Miklós azonnali le­tartóztatását. Az ügyész és az elítélt felleb­bezett. a Ujjácsiszolt régi márvány és gránit a sírkövek! még az eddigi áraknál is olcsóbban ! ! Szabó és Zanottil X., K­ibányai Tat 43/b.­­ Telefon : 404-336­­ Villamosmegálló az Északi főműhelynél A trianoni határ újabb dicsőségére.•• KAPOSVÁR, ang. 3. A Dráva somogyi partján fekvő Bolhó köz­­ségnél a trianoni határt olymódon vonták meg, hogy a közs­g maga Magyarországhoz, az utolsó ház, a mellette lévő ház kertjével és a falu ösz­­szes szántóföldjével Jugoszláviához tartozik. A község lakói most fejezték be a cséplést és a gabonát haza akarták szállítani a faluba. A szerbek ezt megakadályozták és az egész gabona­készletet adó címén lefoglalták, illetve 48 óra határidőt adtak a gazdáknak a gabona értéke­sítésére és az adó befizetésére. A bajbajutott gazdák kénytelenek voltak egész évi termésük­két potom áron elkótyavetyélte­, úgy, hogy az érte kapott összeg nem volt elégséges a kivetett adó letörlesztésére. FORD HARCA ROOSEVELT ELLEN Nem megy simán minden iparág­ban a munkakódex elfogadtatása LONDON, aug. 31. Newyorki jelentések szerint Roosevelt elnök és Ford között tovább folyik a harc. A Reuter- Iroda szerint Ford számára mindössze két lehe­tőség van: vagy csatlakozik a gépkocsiipari munkakódexhez, vagy pedig külön kódexet kér a maga számára. Nem valószínű azonban, hogy követelését teljesítik. A szénipari munkakodeccel is veszedelem fe­nyegeti, mert a bányatulajdonosok nem hajlan­dók elismerni a bányászok szakszervezetét. Rooesvelt elnök a petróleumipar elintézetlen kérdéseinek megoldására a tizenkét petróleum­­mágnás bevonásával külön bizottságot nevezett ki, amelyben a kormányt Icks belügyminiszte­ren, az újonnan kinevezett olajdiktátoron kívül, Moffett, a Standard Oil Company volt alelnöke képviseli. A bizottság, bár szerint, a kőolajárak megállapításával fog foglalkozni.­­ (Katolikus tanítónők és tanárnők bécsi tanulmányútja.) A bécsi katolikus nagygyű­léssel kapcsolatban tanulmányutat rendez taní­tónők és tanárnők részére szeptember 6-tól 13-ig a Katolikus Tanítónők és Tanárnők Országos Egyesülete (IV., Veres Pálné­ utca 9., I. 2.). Indulás Budapestről szeptember 6-án, visszaér­kezés szeptember 12-én este. Jelentkezési határ­idő szeptember 4. Az egyesületi főtitkár részle­tes felvilágosítással szolgál délelőtt 10-től 1-ig és délután 5 és 7 óra között.

Next