Budapesti Hírlap, 1933. október(53. évfolyam, 223–248. szám)

1933-10-01 / 223. szám

ÁRM 10 FILLÉR Melléklet: a képes Vasárnapi Újság Budapest, 1933 Lill. évfolyam 223. szám Vasárnap, október I ütegjelén!* mindennap hétfő kivételével. Elő­fizetési árak: egy hóra 1 pengő 50 fll­., negyed­évre 7 pengő 50 fll. A külföldön ezeknek az összegeknek a kétsze­rese az előfizetés! díj.Budapesti Hírlap Főszerkesztő: CSAJTHAY FERENC Szerkesztőség és kiadó­­hivatal: Budapest, VII. kerület, József­ körút 5. Telefonszám: 44-4-04 től 44-4-09-ig.­­ Levél­cím : Budapest , Postafiók 55. — Kiadja a Budapesti Hírlap R.-T. ÉVFORDULÓ Egy esztendő nem több, mint a történe­lemnek egyetlen szívdobbanása. Most láza­san, betegen ver a történelem szíve és ilyen­kor megállnak az órák, nyúlnak a percek, örökkévalóságnak tűnik minden pillanat. Ma minden esztendőben, minden órában történelmet kell csinálniok azoknak, akiket a Gondviselés és a népek hatalmas teremtő­­ereje a kenyérért, jobb jövőért, igazságért masírozó hadak élére állított vezérnek. Ezeket a mai mezítlábas, rongyos hadakat, amelyeknek útját a szívük fáklyája vilá­gítja és amelyeknek fegyvere az élniaka­­rás, a nemzetmentés lobogó lelkesedése, — emésztő fanatizmus fűti és ha kell az új, a jobb, a becsületesebb világért akár a bo­rotvák hídjának is nekiindulnak. Ezek a hadak azt követelik, hogy az élenállók mindennap történelmet csináljanak: ez az oka annak, hogy egy esztendő határkövé­nél ma meg kell állnunk. Nem pihenni. Ma nincs idő a pihenésre. Nem napfényes, bárányfelhős ormokról tekintünk vissza a megjárt útra, hanem az úttól porosan, a munkától verítékesen, a gondoktól elcsigázva, de a jövendőben to­vább reménykedve, a még nagyobb küzdel­meknek még jobban nekikészülve tartunk kurta seregszemlét. Nem ünnepi aktus ez, hanem köteles, száraz mérlegelése annak, mit jelentett a magyar életben Gömbös Gyula miniszterelnöknek és kormányának egyéves munkája. Mire jutottunk azóta, hogy most egy esztendeje megmozdult a magyar politika állóvize? Mit irozott a nemzet fölébredt önbizalma, meddig ér­tünk gazdasági talpraállásunk, szociális önmegsegítésünk terén és mindenekfölött mit mond a magyar csillagjós: közeledik-e a magyar föltámadás. Ez az évforduló nem ünnep, csak pilla­natnyi tisztelgés az ütemében meggyorsult magyar munka, a szárnyaló magyar akarat és a megrendíthetetlen magyar hit előtt.­­ Most egy esztendeje, amikor Gömbös Gyula miniszterelnök először fogadta az újságírókat, az egyszerűség, a természetes­ség, az őszinteség valami ismeretlen me­lege ömlött szét körülötte, ahogy kijelen­tette: — Nehéz feladat elé állíttattam. És megjelölte az eszközeit, amelyekkel a nehézségeket le akarja győzni és ma már elmondhatjuk, hogy le is győzte: erős hit­tel, vasakarattal, önmegtartóztatással küz­dött az országnak olyan páratlan érdeklő­dése, csodálatos hirtelenséggel lángra lob­­bant bizalma mellett, amilyet csak rend­kívüli idők rendkívüli embere válthat ki. A magyar nép legszélesebb rétegei szinte órák alatt megértették küldetését. Látták, érezték: Gömbös Gyula nem azért jött, hogy a béketűrés halotti párnáját tegye a fejünk alá, hogy panaszainkat ígérgető szóözönnel belénk fojtsa, hogy a nyomorú­ságunkat, szenvedéseinket, percekre szóló injekciókkal csillapítsa. Nem is ezt várta erre a magyar nép, amely új életre döbt- mint az új és ellenállhatatlan vezéri egyé­niség láttán, az új és megejtő bizalomkeltő hang hallatán. Fegyvert kívánt tőle, fel­éledve letargiájából, de nem olyat, amely pusztít és öldököl, hanem olyat, amely har­col és küzd a jobb jövőért és az igazságért. Ezt a fegyvert adta a nemzet kezébe Gömbös Gyula és testvérként hívott min­denkit a közös munkához. A fegyverhez pedig megvolt már a haditerv is: a Nem­zeti Munkaterv, amely nem üres ígéretek és frázisok gyűjteménye, hanem kódexe a magasabb célkitűzéseknek és amely ma, egy esztendő múltán gazdagon zsúfolódó katalógusa kezd lenni a megvalósított fel­adatoknak, a megindított alkotásoknak és az élethez, a nemzet lelkéhez mind köze­lebb kerülő távolabbi céloknak. — Fáklyavivője akarok lenni nemzetem­nek, — mondotta Gömbös Gyula pártjá­ban tartott bemutatkozó beszédében, — mert tudom, hogy fáklyám el fog aludni a felkelő nap világossága mellett. A felkelő nap világossága attól függött, vájjon a megviselt, elárvult magyar társa­dalom össze tudja-e szedni megőrzött, de szunnyadó energiáit, hogy olyan belső egy­séget teremtsen, amely a külföld felé tör­hetetlen, megingathatatlan erőt sugároz és azt tükrözi, hogy belső megújhodásunk ré­vén mindenkor és mindenben számolni kell velünk. Gömbös Gyula fáklyája fényt vert az alvók szemébe, összeterelte, egybeolvasz­totta mindazokat, akikben volt hit, remény és akarat. A fiatal erők kirobbanása, az alkotó lelkiség, a nemzeti újjáéledés nagy koncentrációja lehetővé tette, hogy befelé és kifelé egyaránt érvényesüljön a nemzeti egység parancsoló akarata. „Veszve csak az a nemzet lehet, — mondta Kossuth Lajos, — amely lemondott önmagáról." Ez a mai évforduló bizonyítja, hogy a magyar nem­zet nem mondott le önmagáról, hanem ráta­lált önmagára. * A belső egység külső erőt jelent. Egy esztendő alatt ez a mi külső erőnk nagy mértékben emelkedett, aminek döntő bizonyítéka, hogy a magyar külpolitika képviselői külföldi útjaikon mindenütt ha­tározott és jelentős sikereket értek el. Belső egység, külső erő és államférfiaink agili­tása nélkül elképzelhetetlen volna, hogy külpolitikánk legfőbb céljait, a nemzetek egyenjogúságára és a békeszerződéseknek a jog­ és igazság szellemében való megvál­toztatására irányuló békés törekvéseinket a világ már-már egybehangzó közvélemé­nye meleg rokonszennel fogadja. Külpolitikánkat mélyen járó történelmi tanulságok pilléreire építjük. Minden öntu­datos külpolitikai gesztusunkat az irányítja, hogy az integer Magyarország, de a mai maradék­ föld is itt a Dunavölgy ölében Közép-Európa politikai és gazdasági életé­nek a honfoglalás óta sorsdöntő tényezője. Ma még sokkal inkább, mint valaha. Füg­getlen, semerre el nem kötelezett magányos kis ország vagyunk és éppen ezért megvan a módunk a tisztánlátásra, magunk iránti kötelességünk a józanság és a mindenkitől független, de mindenkiben jóbarátot ke­reső, öncélú külpolitika. Mindezek meggondolásából fakadt az a még ellenségeink szemében is kristálytisz­tán álló békepolitika, amelyet Gömbös Gyula mindenkor nyomatékosan hangozta­tott s amely az egész világ rokonszenvét mellénk állította. Ez az a békepolitika, amely a maga tökéletes őszinteségével tu­datában van annak, hogy mást gyilkolni öngyilkosság, viszont másnak segíteni any­­nyit jelent, mint önmagunknak használni. Ezzel szemben klasszikusan igaz az is, hogy „amely nemzetnek nincs történelmi étvágya, annak számára a történelem logi­kája nem főz ebédet." Fájdalom, a mi tör­ténelmi étvágyunkat keservesen ránk kény­szerítették Trianonban. Gömbös Gyula kormányra kerülésének évfordulóján pedig elmondhatjuk, hogy a „történelem logikája által főzött ebédet", nemcsak a Nemzeti Munkaterv követeli a leghatározottabban, hanem a kormányzat minden külpolitikai akciója is a revízió jegyében születik. Rendkívüli erőt ad ennek a kormánytevé­kenységnek elsősorban a mellénk állott vi­­lághagulat, amely a kisantantsajtó foj­tott dühétől az olasz, angol és a többi nem­zet lelkes sajtómegnyilatkozásáig min­denütt diadalmasan bontakozik ki. A re­vízió ügyének ma már a Népszövetség elé való vitelét követeli az a hatalmas, majd­nem másfélszáz főnyi képviselőből álló an­gol parlamenti csoport is, amelyet Sir Ro­bert Gower és társai toboroztak össze. Egy esztendő öntudatos és céltudatos munkája terjesztette ki hatalmasan és állította a vi­­lágérdeklődés homlokterébe ezt a nagysza­bású és ellenállhatatlan akciót, de mindezt bekoronázza Mussolini és MacDonald nagy műve, a római négyes paktum, amely, hogy gazdag gyümölcsöt teremjen, a ma­gyar kormány legfőbb gondja. A történelmi erők különben is döntő órá­kat hoztak Közép-Európára. Azok a sűrű külföldi utak,­­ egytől-egyig a magyar külpolitika esztendejének komoly, nagysza­bású és reményt keltő mérföldkövei,­­ amelyeken Gömbös Gyula miniszterelnök és Kánya Kálmán külügyminiszter fárad­hatatlan munkával ápolnak barátságokat, törnek új utakat, harcolnak ki gazdasági előnyöket, tesznek tanúságot törhetetlen békevágyunkról és meggyőzik a világ urait, hogy a Magyarország ellen elkövetett törté­nelmi bűn jóvátétele nélkül nincs európai konszolidáció. * A nemzeti munkaterv vezető gondolata a nemzeti öncélúságot szolgáló és erősen szo­ciális hangsúlyú népies politika kiépítése. Ebben voltaképpen az a felismerés jutott gyakorlati érvényesüléshez, hogy csak ilyen módon lehet megerősíteni a magyar töme­geket, amelyekre támaszkodnunk kell, ha az egyetemes magyarságot összefogó erős és nagy történeti célok megvalósítását vál­laló országnak alapját akarjuk megvetni. Ilyen kiadásan, szociális ízű népies politika folytatásának azonban két feltétele van. Az egyik a gazdasági, a másik pedig a társa­dalmi nyugalom, valamint egyensúly. Nos, ha visszanyúlunk az egy év előtti állapotok­hoz, éppen ezeken a pontokon tudjuk ki­tapintani az akkor megmutatkozó zavaró jelenségeket. Az államháztartás a legsúlyo­sabb gondokkal küzködött és a pénz értéke állandó támadásoknak volt kitéve. Mind in­kább hangot kapott az a pesszimista véle­kedés, hogy mennyire meddő és kilátásta­lan erőfeszítés akár a költségvetési egyen­súlyra, akár pedig a pengő eredeti érték­állandóságának fenntartására törekedni. A munkanélküliség állandóan növekedett, az ellátatlanok száma szaporodott és a csüg­gedő lelkek aggódva kérdezték: mi lesz a télen? Nincs elég gabonánk, nem tudunk munkát adni és nem bírunk az ellátatlanok­ról gondoskodni. A szociális feszültség mindezeknek nyomán szembeötlően erősö­dött. Most már mögöttünk van az esztendő, amely elé sokan olyan kishitűen néztek ak­kor, amikor a kormányváltozással megkez­dődött az új stílus. Mi történt ez alatt az esztendő alatt gazdasági és szociális téren? Mindkét irányban olyan értékes eredménye­ket sikerült elérnünk, hogy azok nemcsak a belföldi, hanem a távolabbálló külföldi szakértők elismerését is megszerezte. Az államháztartás terén elsősorban tiszta hely­zetet teremtettünk. Pontosan megállapíto­­tuk a költségvetés várható deficitjét s ennek számbavétele után úgy a kiadások lefaragá­sával, mint pedig az arra alkalmasnak mu­tatkozó bevételi források hozamának to­vábbi kimunkálásával igyekeztünk a költ­ségvetés egyensúlyát megteremteni. A mégis mutatkozó hiányt megfelelő belföldi kölcsönműveletekkel és a népszövetségi hoz­zájárulás alapján bizonyos transzferpénzek felhasználásával fedeztük. A költségvetés terén tehát olyan nyugalmi helyzetet terem­tettünk, amit bármelyik ország büdzsetális helyzetével szembeállíthatunk. Ez a pénz­ügyi politika karöltve az élethez józanul simuló devizagazdálkodással megérlelte a munka másik eredményét. Sikerült a pengő úgy belső, mint külföldi vásárlóerejét csor­bítatlanul fenntartani. De itt sem álltunk meg, hanem tovább­mentünk és hozzáfogtunk az egész állami és önkormányzati közigazgatási apparátus olyan átalakításához, ami hozzáigazodik változott helyzetünkhöz, vagyis olcsóbb, egyszerűbb és gyorsabb. A költségvetési egyensúly megteremtéséhez irányuló akció ezenfelül szorosan összekapcsolódott olyan adópolitikai intézkedésekkel, amelyek vi­szont a szociális gondolatot igyekeztek bele­vinni az adózásba. Ugyanakkor, amikor az adózás egész vo­nalán szociális hangsúlyhoz jutott a pénz­ügyi politika, ezzel párhuzamosan a gazda­sági tevékenység területén is megtörténtek azok az intézkedések, amelyek a befagyott hitelélet felolvasztásával, új hitelforrások megnyitásával, beruházásokkal és hitel­­rögzítő megállapodásokkal és egyéb módon, így a hitelező érdekét is szolgáló gazda-­­védelemmel a megdermedt termelői munka

Next