Budapesti Hírlap, 1933. október(53. évfolyam, 223–248. szám)
1933-10-01 / 223. szám
ÁRM 10 FILLÉR Melléklet: a képes Vasárnapi Újság Budapest, 1933 Lill. évfolyam 223. szám Vasárnap, október I ütegjelén!* mindennap hétfő kivételével. Előfizetési árak: egy hóra 1 pengő 50 fll., negyedévre 7 pengő 50 fll. A külföldön ezeknek az összegeknek a kétszerese az előfizetés! díj.Budapesti Hírlap Főszerkesztő: CSAJTHAY FERENC Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VII. kerület, József körút 5. Telefonszám: 44-4-04 től 44-4-09-ig. Levélcím : Budapest , Postafiók 55. — Kiadja a Budapesti Hírlap R.-T. ÉVFORDULÓ Egy esztendő nem több, mint a történelemnek egyetlen szívdobbanása. Most lázasan, betegen ver a történelem szíve és ilyenkor megállnak az órák, nyúlnak a percek, örökkévalóságnak tűnik minden pillanat. Ma minden esztendőben, minden órában történelmet kell csinálniok azoknak, akiket a Gondviselés és a népek hatalmas teremtőereje a kenyérért, jobb jövőért, igazságért masírozó hadak élére állított vezérnek. Ezeket a mai mezítlábas, rongyos hadakat, amelyeknek útját a szívük fáklyája világítja és amelyeknek fegyvere az élniakarás, a nemzetmentés lobogó lelkesedése, — emésztő fanatizmus fűti és ha kell az új, a jobb, a becsületesebb világért akár a borotvák hídjának is nekiindulnak. Ezek a hadak azt követelik, hogy az élenállók mindennap történelmet csináljanak: ez az oka annak, hogy egy esztendő határkövénél ma meg kell állnunk. Nem pihenni. Ma nincs idő a pihenésre. Nem napfényes, bárányfelhős ormokról tekintünk vissza a megjárt útra, hanem az úttól porosan, a munkától verítékesen, a gondoktól elcsigázva, de a jövendőben tovább reménykedve, a még nagyobb küzdelmeknek még jobban nekikészülve tartunk kurta seregszemlét. Nem ünnepi aktus ez, hanem köteles, száraz mérlegelése annak, mit jelentett a magyar életben Gömbös Gyula miniszterelnöknek és kormányának egyéves munkája. Mire jutottunk azóta, hogy most egy esztendeje megmozdult a magyar politika állóvize? Mit irozott a nemzet fölébredt önbizalma, meddig értünk gazdasági talpraállásunk, szociális önmegsegítésünk terén és mindenekfölött mit mond a magyar csillagjós: közeledik-e a magyar föltámadás. Ez az évforduló nem ünnep, csak pillanatnyi tisztelgés az ütemében meggyorsult magyar munka, a szárnyaló magyar akarat és a megrendíthetetlen magyar hit előtt. Most egy esztendeje, amikor Gömbös Gyula miniszterelnök először fogadta az újságírókat, az egyszerűség, a természetesség, az őszinteség valami ismeretlen melege ömlött szét körülötte, ahogy kijelentette: — Nehéz feladat elé állíttattam. És megjelölte az eszközeit, amelyekkel a nehézségeket le akarja győzni és ma már elmondhatjuk, hogy le is győzte: erős hittel, vasakarattal, önmegtartóztatással küzdött az országnak olyan páratlan érdeklődése, csodálatos hirtelenséggel lángra lobbant bizalma mellett, amilyet csak rendkívüli idők rendkívüli embere válthat ki. A magyar nép legszélesebb rétegei szinte órák alatt megértették küldetését. Látták, érezték: Gömbös Gyula nem azért jött, hogy a béketűrés halotti párnáját tegye a fejünk alá, hogy panaszainkat ígérgető szóözönnel belénk fojtsa, hogy a nyomorúságunkat, szenvedéseinket, percekre szóló injekciókkal csillapítsa. Nem is ezt várta erre a magyar nép, amely új életre döbt- mint az új és ellenállhatatlan vezéri egyéniség láttán, az új és megejtő bizalomkeltő hang hallatán. Fegyvert kívánt tőle, feléledve letargiájából, de nem olyat, amely pusztít és öldököl, hanem olyat, amely harcol és küzd a jobb jövőért és az igazságért. Ezt a fegyvert adta a nemzet kezébe Gömbös Gyula és testvérként hívott mindenkit a közös munkához. A fegyverhez pedig megvolt már a haditerv is: a Nemzeti Munkaterv, amely nem üres ígéretek és frázisok gyűjteménye, hanem kódexe a magasabb célkitűzéseknek és amely ma, egy esztendő múltán gazdagon zsúfolódó katalógusa kezd lenni a megvalósított feladatoknak, a megindított alkotásoknak és az élethez, a nemzet lelkéhez mind közelebb kerülő távolabbi céloknak. — Fáklyavivője akarok lenni nemzetemnek, — mondotta Gömbös Gyula pártjában tartott bemutatkozó beszédében, — mert tudom, hogy fáklyám el fog aludni a felkelő nap világossága mellett. A felkelő nap világossága attól függött, vájjon a megviselt, elárvult magyar társadalom össze tudja-e szedni megőrzött, de szunnyadó energiáit, hogy olyan belső egységet teremtsen, amely a külföld felé törhetetlen, megingathatatlan erőt sugároz és azt tükrözi, hogy belső megújhodásunk révén mindenkor és mindenben számolni kell velünk. Gömbös Gyula fáklyája fényt vert az alvók szemébe, összeterelte, egybeolvasztotta mindazokat, akikben volt hit, remény és akarat. A fiatal erők kirobbanása, az alkotó lelkiség, a nemzeti újjáéledés nagy koncentrációja lehetővé tette, hogy befelé és kifelé egyaránt érvényesüljön a nemzeti egység parancsoló akarata. „Veszve csak az a nemzet lehet, — mondta Kossuth Lajos, — amely lemondott önmagáról." Ez a mai évforduló bizonyítja, hogy a magyar nemzet nem mondott le önmagáról, hanem rátalált önmagára. * A belső egység külső erőt jelent. Egy esztendő alatt ez a mi külső erőnk nagy mértékben emelkedett, aminek döntő bizonyítéka, hogy a magyar külpolitika képviselői külföldi útjaikon mindenütt határozott és jelentős sikereket értek el. Belső egység, külső erő és államférfiaink agilitása nélkül elképzelhetetlen volna, hogy külpolitikánk legfőbb céljait, a nemzetek egyenjogúságára és a békeszerződéseknek a jog és igazság szellemében való megváltoztatására irányuló békés törekvéseinket a világ már-már egybehangzó közvéleménye meleg rokonszennel fogadja. Külpolitikánkat mélyen járó történelmi tanulságok pilléreire építjük. Minden öntudatos külpolitikai gesztusunkat az irányítja, hogy az integer Magyarország, de a mai maradék föld is itt a Dunavölgy ölében Közép-Európa politikai és gazdasági életének a honfoglalás óta sorsdöntő tényezője. Ma még sokkal inkább, mint valaha. Független, semerre el nem kötelezett magányos kis ország vagyunk és éppen ezért megvan a módunk a tisztánlátásra, magunk iránti kötelességünk a józanság és a mindenkitől független, de mindenkiben jóbarátot kereső, öncélú külpolitika. Mindezek meggondolásából fakadt az a még ellenségeink szemében is kristálytisztán álló békepolitika, amelyet Gömbös Gyula mindenkor nyomatékosan hangoztatott s amely az egész világ rokonszenvét mellénk állította. Ez az a békepolitika, amely a maga tökéletes őszinteségével tudatában van annak, hogy mást gyilkolni öngyilkosság, viszont másnak segíteni anynyit jelent, mint önmagunknak használni. Ezzel szemben klasszikusan igaz az is, hogy „amely nemzetnek nincs történelmi étvágya, annak számára a történelem logikája nem főz ebédet." Fájdalom, a mi történelmi étvágyunkat keservesen ránk kényszerítették Trianonban. Gömbös Gyula kormányra kerülésének évfordulóján pedig elmondhatjuk, hogy a „történelem logikája által főzött ebédet", nemcsak a Nemzeti Munkaterv követeli a leghatározottabban, hanem a kormányzat minden külpolitikai akciója is a revízió jegyében születik. Rendkívüli erőt ad ennek a kormánytevékenységnek elsősorban a mellénk állott világhagulat, amely a kisantantsajtó fojtott dühétől az olasz, angol és a többi nemzet lelkes sajtómegnyilatkozásáig mindenütt diadalmasan bontakozik ki. A revízió ügyének ma már a Népszövetség elé való vitelét követeli az a hatalmas, majdnem másfélszáz főnyi képviselőből álló angol parlamenti csoport is, amelyet Sir Robert Gower és társai toboroztak össze. Egy esztendő öntudatos és céltudatos munkája terjesztette ki hatalmasan és állította a világérdeklődés homlokterébe ezt a nagyszabású és ellenállhatatlan akciót, de mindezt bekoronázza Mussolini és MacDonald nagy műve, a római négyes paktum, amely, hogy gazdag gyümölcsöt teremjen, a magyar kormány legfőbb gondja. A történelmi erők különben is döntő órákat hoztak Közép-Európára. Azok a sűrű külföldi utak, egytől-egyig a magyar külpolitika esztendejének komoly, nagyszabású és reményt keltő mérföldkövei, amelyeken Gömbös Gyula miniszterelnök és Kánya Kálmán külügyminiszter fáradhatatlan munkával ápolnak barátságokat, törnek új utakat, harcolnak ki gazdasági előnyöket, tesznek tanúságot törhetetlen békevágyunkról és meggyőzik a világ urait, hogy a Magyarország ellen elkövetett történelmi bűn jóvátétele nélkül nincs európai konszolidáció. * A nemzeti munkaterv vezető gondolata a nemzeti öncélúságot szolgáló és erősen szociális hangsúlyú népies politika kiépítése. Ebben voltaképpen az a felismerés jutott gyakorlati érvényesüléshez, hogy csak ilyen módon lehet megerősíteni a magyar tömegeket, amelyekre támaszkodnunk kell, ha az egyetemes magyarságot összefogó erős és nagy történeti célok megvalósítását vállaló országnak alapját akarjuk megvetni. Ilyen kiadásan, szociális ízű népies politika folytatásának azonban két feltétele van. Az egyik a gazdasági, a másik pedig a társadalmi nyugalom, valamint egyensúly. Nos, ha visszanyúlunk az egy év előtti állapotokhoz, éppen ezeken a pontokon tudjuk kitapintani az akkor megmutatkozó zavaró jelenségeket. Az államháztartás a legsúlyosabb gondokkal küzködött és a pénz értéke állandó támadásoknak volt kitéve. Mind inkább hangot kapott az a pesszimista vélekedés, hogy mennyire meddő és kilátástalan erőfeszítés akár a költségvetési egyensúlyra, akár pedig a pengő eredeti értékállandóságának fenntartására törekedni. A munkanélküliség állandóan növekedett, az ellátatlanok száma szaporodott és a csüggedő lelkek aggódva kérdezték: mi lesz a télen? Nincs elég gabonánk, nem tudunk munkát adni és nem bírunk az ellátatlanokról gondoskodni. A szociális feszültség mindezeknek nyomán szembeötlően erősödött. Most már mögöttünk van az esztendő, amely elé sokan olyan kishitűen néztek akkor, amikor a kormányváltozással megkezdődött az új stílus. Mi történt ez alatt az esztendő alatt gazdasági és szociális téren? Mindkét irányban olyan értékes eredményeket sikerült elérnünk, hogy azok nemcsak a belföldi, hanem a távolabbálló külföldi szakértők elismerését is megszerezte. Az államháztartás terén elsősorban tiszta helyzetet teremtettünk. Pontosan megállapítotuk a költségvetés várható deficitjét s ennek számbavétele után úgy a kiadások lefaragásával, mint pedig az arra alkalmasnak mutatkozó bevételi források hozamának további kimunkálásával igyekeztünk a költségvetés egyensúlyát megteremteni. A mégis mutatkozó hiányt megfelelő belföldi kölcsönműveletekkel és a népszövetségi hozzájárulás alapján bizonyos transzferpénzek felhasználásával fedeztük. A költségvetés terén tehát olyan nyugalmi helyzetet teremtettünk, amit bármelyik ország büdzsetális helyzetével szembeállíthatunk. Ez a pénzügyi politika karöltve az élethez józanul simuló devizagazdálkodással megérlelte a munka másik eredményét. Sikerült a pengő úgy belső, mint külföldi vásárlóerejét csorbítatlanul fenntartani. De itt sem álltunk meg, hanem továbbmentünk és hozzáfogtunk az egész állami és önkormányzati közigazgatási apparátus olyan átalakításához, ami hozzáigazodik változott helyzetünkhöz, vagyis olcsóbb, egyszerűbb és gyorsabb. A költségvetési egyensúly megteremtéséhez irányuló akció ezenfelül szorosan összekapcsolódott olyan adópolitikai intézkedésekkel, amelyek viszont a szociális gondolatot igyekeztek belevinni az adózásba. Ugyanakkor, amikor az adózás egész vonalán szociális hangsúlyhoz jutott a pénzügyi politika, ezzel párhuzamosan a gazdasági tevékenység területén is megtörténtek azok az intézkedések, amelyek a befagyott hitelélet felolvasztásával, új hitelforrások megnyitásával, beruházásokkal és hitelrögzítő megállapodásokkal és egyéb módon, így a hitelező érdekét is szolgáló gazda-védelemmel a megdermedt termelői munka