Budapesti Hírlap, 1934. február (54. évfolyam, 25-47. szám)
1934-02-01 / 25. szám
Mindennap képes melléklet ARA 10FILLÉR Budapesti Hírlap Budapest, 1934. Csütörtök, Február 1 Főszerkesztő: CSAJTHAY FERENC LIV. évfolyam 25. szám Megjelenik mindennap hétfő kivételével. Előfizetési árak: egy hóra 2 pengő 50 fillér, negyedévre 7 pengő 50 fillér. A külföldön ezeknek az összegeknek a kétszerese az előfizetési díj. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Vili. ker,. József-körut 5. Telefonszám : 44-4-04-től 44-4-09-ig — Levélcím: Budapest 4. Postafiók 55. — Kiadja a Budapesti Hirlap R.-T. OPERABÁL 1911-ben, három évvel a világháború kitörése előtt volt az utolsó Operabál és tizenhat évvel a háború után, ma van megint az első. Ebből azt következhetnék, hogy most érkeztünk el oda, most tért annyira magához gazdasági és társadalmi életünk, hogy csaknem egy negyed évszázados szünet után végre folytathatjuk az életet ott, ahol egy tragikus pillanatban kényszerűségből abbahagytuk. Sajnos, itt még nem tartunk. Életünk körülményei, gazdasági erőnk, társadalmi életünk messze elmaradtak még amaitól a hajdanitól. De ha az újra feléledő Operabál nem jelenti is szimbolikusan régi erőnk és tehetőségünk helyreállását, igenis jelenti, hogy a bizalom, a remény, a fokozott élniakarás és az életben való hit visszatért a társadalomba. A magyar fajta egyik legjellegzetesebb — és tegyük hozzá: legértékesebb — vonása, hogy önbizalmát nehéz időkben is megtartja és hogy felszegett fejjel vállalja a küzdelmet, mert bízik önmagában. Bízik ellentálló erejében, elpusztíthatatlanságában, bízik abban, hogy keménységével és optimizmusával legyűri a bajt. És a másik sajátossága ennek a fajtának, ennek a mi társadalmunknak, hogy gondjai fölé kerekedik és derült arcot mutat nehéz lélekkel is. Ezeket a lelki motívumokat mutatja és szimbolizálja az Operabál az Úr 1934. esztendejében, a ránkszakadt gazdasági válság és a trianoni hősies küzdelem kellős közepette. A magyar társadalom megmutatja, meg akarja mutatni, hogy él, hogy ereje, rugalmassága, kedélye csorbítatlan ma is, minden megpróbáltatás ellenére. Mint ahogy ezt megmutatta ugyanez a társadalom nem egyszer a múltban, nehéz időkben. A társadalmi élet a nemzeti élet csillogó tükre, amelynek fodrozása az alatta rejtőző erőket tükrözi. Lankadt, reményvesztett társadalom, lankadó, reményvesztett nemzetet jelent. A társadalom közönye, apatikus beletörődése a legnagyobb veszély a nemzetre, mert önfeledést jelent. Ez lelki gátakat emel az újbóli fellendülés elé. Tudjuk, hogy vannak, akik nem helyeslik az Operabált, mondván, hogy egy ilyen lukszusból kirívóbbá teszi a szociális ellentéteket és provokálja azokat, akik súlyos sebesültjei a mai megnehezült életnek. Mi erre azt feleljük: ellenkezően, az Operabál gazdasági kihatásában segítséget jelent. Mert kétségtelen, hogy a tőkének, a pénznek egyik legfőbb kötelessége, hogy alimentálja az életet és mennél több kereseti alkalmat teremtsen. Márpedig az Operabál csak az egyik oldalán ad mulatságot a mulatni vágyóknak és dokumentálja társadalmi életünk vállalkozó kedvét, a másik oldalon azonban, — s ezzel hivatást teljesít — számtalan munkáskéznek ad munkaalkalmat, sok iparost és vállalatot juttat nem várt bevételhez. Tehát, ha ragyogása optimista is a mai viszonyokhoz mérten, kihatása szociális. A gazdasági életnek van egy faktora, amelyről kevés szó esik, és rendszerint még a gazdasági szakemberek is megfeledkeznek róla: ez a gazdasági élet lírája. Ez a líra vezet azokra az optimisztikus cselekedetekre, amelyekből önbizalom, remény és további vállalkozókedv fakad. Ebből a lírából sarjad ki az optimizmus, amely nélkül prosperitás alig képzelhető. Ez a líra teremtette meg az idei Operabált, amelyről kishitűség azt állítani, hogy csillogása hazug és csak gondokat takar, okosabb és igazabb azt mondani róla, hogy csillogása megvillantja azokat a ragyogó képességeket, amelyeket csak a kényszerűség, fojt el ideig-óráig a magyar életben, de amelyek töretlen fénnyel kivillannak belőle, mihelyt erre alkalom adódik. A gazdasági életet is, ugyanúgy, mint az egyéni életet, szuggerálni kell. Szuggerálni kell a javulás, a felemelkedés felé. Mert a javulás nem egyedül az adottságokon múlik, hanem az akaraton is. Hogy báli kifejezéssel éljünk, kissé előtte kell táncolni az életnek, hittel, csalogatón, ha azt akarjuk, hogy az utánunk táncoljon. És mindezeken felül: felújul egy szép emlék, sőt, ami több ennél, egy gyönyörű tradíció. Abban a teremben, amely világszép freskóival méltán egyik büszkesége nemzeti kultúránknak, megmutatkozik társadalmunk régi pompájában és ez a „pompa11 lelki pompát jelent mindenekelőtt. Íme úrrá lettünk sorscsapáson, úrrá lettünk gyötréseken, úrrá lettünk a méltatlanságok özönén, lelkierőnk nem engedte, hogy dalos és táncos kedvünket örökre elvegyék. A fájdalom mosolyunk alatt is kínoz, de mosolyogni tudunk mégis, mert élni akarunk, bízunk elpusztíthatatlan vitalitásunk diadalmasságában, hiszünk a holnapban s a kegyetlen mát csak átmenetnek tekintjük. És mert átmenetnek tekintjük, nem öltünk gyászt, hanem bizakodó magyar kedélyünk minden erejével készülünk a szebb jövőre. Ennek a bizalomnak kifejezője, mintegy előlege a mai Operabál. Ennek kell tekinteni. És ennek is kell lennie. AZ OLASZ ÉS ANGOL leszerelési javaslatok A további csalogatás fegyverkezési versenynyel lényegét — hangsúlyozza Olaszország Az angol emlékirat szerint bizonyos hatalmaknak megengedett fegyvereket nem lehet az idők végtelenségéig más hatalmaktól megtagadni RÓMA, jan. 31. (Stefani) A Rómában január 3-án és 4-én Mussolini és Sir John Simon között folytatott megbeszélések során Mussolini miniszterelnök Nagybritannia külügyminiszterének átadott egy okmányt, amelyet ma nyilvánosságra hoztak. Az okmány összefoglalja Olaszország nézetét a leszerelési helyzetről és annak kilátásairól. Mindenekelőtt megállapítja az okmány, hogy az olasz kormány meggyőződése szerint a leszerelés kérdése holtpontra jutott és hogy már majdnem elérték a végső határt, amelyen belül még megoldható. Az olasz kormány szem előtt tartja, hogy milyen nagy veszedelem származik a megoldás további halasztásából, így Európa ellenséges csoportokra oszlik és folyik a fegyverkezési verseny. Elérkezett az időpont, amikor minden kormánynak magára kell vállalnia a felelősséget és határozottan magáévá kellene tenni egy világosan megállapított álláspontot, amelyről azután számot kellene adnia a közvéleménynek. A jegyzék kijelenti, hogy a mostanáig követett eljárás a legalaposabb kétségeknek ad táplálékot abban a tekintetben, hogy lehetséges-e a megegyezés. Hangsúlyozza, meg kell jegyeznie, hogy Németország, amikor arra szorítkozott, hogy csupán úgynevezett védelmi anyagot kért, egyszersmind abban a helyzetben volt, hogy kiemelje, hogy a jogegyenlőség kérdése mindenesetre különálló kérdés a tényleges leszerelés kérdésétől. A tényleges leszerelés ugyanis, német felfogás szerint, a jövőben kizárólag a felfegyverzett hatalmak feladata, tekintve, hogy Németország ezt már teljes mértékben régi idők óta megvalósította. Az olasz kormány — folytatja az okmány — hangsúlyozni kívánja, hogy leszerelési politikát folytatott és a jövőben is ilyet akar folytatni. Ennek legutóbb adta a legszembeszökőbb példáját, amikor feltétlenül csatlakozott Nagybritannia 1923 március 16-án közölt tervéhez. A békeszerződések elismerték a lefegyverzett államok jogegyenlőségét Az olasz kormány, teljesen őszintén kijelenteni kívánja, hogy a siker némi reményével csak a szabatosan meghatározott szándékok kecsegtetnek, ha ezeket a lehető leghamarabb meghatározzák és ha ezeket nem kötik olyan feltételekhez és záradékokhoz, amelyeket más hatalmak már eleve nem fogadhatnak el. Az olasz kormány, a mostani helyzet rend kívüli sürgősségének figyelembevételével, három alapvető elgondolásra utal, amelyek együttesen körülhatárolják a megoldások terét és a lehetséges módozatokat, vagyis a tényleges viszonyokat, a jogi helyzetet és a valószínűségek összefoglalását. A tényleges viszonyok körébe tartozik az a veszedelem, amely abból származik, hogy hiányzik a szövetségeken kívüli paritás tényleges megoldása, amelynek célja volna ezt a paritást megadni és szabályozni annak módozatait. Ez a kérdés természetesen magában foglalja a szankciók élét, amelynek egyszerű fontolóra vétele megadja a helyzet komolyságának mértékét. A jogi viszonyok körébe tartozik az a tagadhatatlan tény, hogy a többi békeszerződések ünnepélyesen elismerték Németország és a többi lefegyverzett állam jogegyenlőségét. Hindenburg és Hitler békenyilatkozatai Ami a valószínűségek megfontolását illeti, az olasz kormány megjegyzi, hogy mindenesetre a legnagyobb mértékben számításba veszi Hindenburg és Hitler békenyilatkozatait. Az a mélyreható átalakító munka és a belső megerősödés folyamata, amelynek Németország most erejét szenteli, bajosan volna összeegyeztethető a határokon túlmenő háborús jellegű kezdeményezésekkel. Az olasz kormány természetesen figyelemben tartja a biztonság kérdésének egyéb, nagyobb mértékben anyagi természetű szempontjait is. Mindezeket figyelembe véve, az olasz kormány még mindig lehetségesnek tartja a leszerelési egyezmény létrejöttét, olyan feltételek mellett, amelyek kielégíthetik a világ lelkiismeretét. Olaszország most már kifejezésre juttatja, hogymeggyőződése szerint a legfontosabb kérdés nem Németország újrafegyverkezésének megakadályozása, hanem annak elkerülése, hogy ez az újrafegyverkezés teljesen szabálytalanul és ellenőrizetlenül történjék. A vegyi háború és a polgári lakosság bombázásának eltiltása Az olasz kormány ezután áttér annak az egyezménynek részleteire, amelyet megvalósíthatónak tart és amely 1940. január 31-éig lehetne érvényben. A leszerelési egyezménynek mindenekelőtt gondoskodnia kellene a vegyi háború eltörléséről. Másodszor el kell tiltania a polgári lakosság bombázását, figyelembe véve, hogy a légi bombázás eltiltása terén gyökeresebb rendszabályokhoz lehet majd nyúlni, ha a szárazföldi, tengeri és légi fegyverkezés kölcsönös összefüggésének szabályozása lehetővé teszi. Harmadszor a mostani színvonalra kell korlátozni a katonai kiadásokat. Negyedszer, a mostani színvonalon kell korlátozni a szárazföldi hadianyagot, minthogy a nagyhatalmak ebben a tekintetben nincsenek megkötve, kivéve bizonyos pótlásokat. A tényleges katonai létszám kérdése Ami a tényleges létszámot illeti, figyelembe veendő, hogy Németországnak 300.000 főnyi katonaságra irányuló kívánsága attól a körülménytől függ, hogy a többi nagyhatalom nem csökkenti-e tényleges létszámát a MacDonaldtervben javasolt mértékre,, hanem fenntartja a mostani létszámokat. Ha figyelembe veszik, hogy a tényleges létszámok csökkentése és egyöntetűvé tétele rendkívül bonyolult kérdés és épen ezért az egyezmény megkötését késlelteti, az olasz kormány hajlandó a status quo és a német javaslatokban felajánlott korlátozások alapján tárgyalni, úgy, hogy ezek a korlátozások fokozatonként egymást felváltó kötelezettségek értelmében valósulnának meg. A francia biztonság garantálása A védőfegyverek tekintetében az okirat azt tartja, hogy elvben nehéz volna a német követeléseket megtagadni. Éppen ellenkezően, a körül lehetne vitába bocsátkozni, milyenek legyenek a határai és az arányai a védelmi fegyvereknek és a megengedett tényleges létszámoknak. A tengerészeti fegyverkezésre áttérve, Németország tengerészeti állományának revízióját a legközelebbi tengerészeti értekezlet elé lehetne utalni. A fenti irányvonalakat követő egyezményben foglalandó engedmények ellenértékét Franciaország azonnal és hatályosan megtalálná abban, hogy egész fegyverkezését megtarthatja. Ez kétségtelenül elegendő volna arra, hogy elvitathatalanul garantálja biztonságát az egyezmény tartamára oly módon, hogy anyagi szempontból ezt a kérdést kedvezően megoldottnak lehetne tekinteni. Még inkább áll ez, ha valaki figyelembe veszi a határokon létesített állandó védelmi rendszerek hatásosságát és az érvényben lévő szerződésekben biztosított segítséget. A négyhatalmi egyezmény nema biztonság szokványos és formális elemeiből adódott, hanem abból a folytonos módszeres együttműködésből, amelynek fenntartásáról gondoskodik a nyugati nagyhatalmak között mind a leszerelés terén, mind más területeken. Olaszország lojálisan úgy érzi, hogy kötelezi a locarnói egyezmény és azt hiszi, nem távolodik el a londoni kormány gondolatától, amikor kifejezi azt a véleményét, hogy a támadások elleni legutóbbi diplomáciai garanciák nem tettek egyebet, mint csökkentették e garanciák értékét. A német kormány éppen a legutóbbi időben ajánlotta fel, hogy tíz évre megköti minden szomszédjával a támadástkizáró egyezményt. A német kívánságok teljesítésének végső és alapvető fontosságú ellenértéke lehetne , s ez egyidejűleg a biztonság újabb alátámasztását jelentené, ha Németország kötelezettséget vállalna arra, hogy visszatér Genfbe. Az olasz kormány végül nem hangoztathatja kellő nyomatékkal, mennyire szükséges, hogy