Budapesti Hírlap, 1934. február (54. évfolyam, 25-47. szám)
1934-02-01 / 25. szám
4 Daladier megváltoztatja a Németországnak adandó választ? Az új kormány tagjai szerdán átvették hivatalukat. Daladier, aki egyúttal a külügyi tárcát is megtartotta magának, már délelőtt átvette Paul Boncourtól a külügyminisztérium vezetését. Röviden megbeszélte a távozó külügyminiszterrel az időszerű kérdéseket és most sürgősen hozzálát az egyes kérdésekről szóló okmányok áttanulmányozásához. Elsősorban a német-francia közvetlen tárgyalások anyagát tekinti át, valamint az angol kormány leszerelt emlékiratát és az olasz kormány szerdán közzétett leszerelési tervezetét. Daladier — hír szerint — a Németországnak adandó és már készen álló válasz szövegén lényeges változtatásokat akar eszközölni. Az olasz sajtó nagy megelégedéssel fogadta, hogy a külügyek intézését maga Daladier veszi kezébe és hogy az új kormányban helyet foglal de Jouvenel, volt római francia nagykövet is, akinek annak idején szerepe volt a nagyhatalmi paktum előkészítésében. A szocialisták maguknak követelik a hatalmat PÁRIZS, jan. 31. A szocialista párt a francia néphez kiáltványt intézett, amelyben magának követeli a kormányhatalmat és egyben éles hangon elégedetlenségét nyilvánítja Lebrun köztársasági elnöknek a legutóbbi kormányválság megoldásánál alkalmazott eljárásmódja miatt. — A szocialista párt — mondja a kiáltvány — az egyetlen politikai párt, amelyet az utóbbi évek sorozatos botrányainak sora nem szenynyezett be. A szocialista párt, mint a képviselőház második legnagyobb csoportja, hivatott arra, hogy átvegye a hatalmat és ezzel egyidősben a baloldali többség irányítását. A szocialista párt szerdai értekezletén megbízta Frossard képviselőt, hogy a kormány általános politikája és a kormány összetétele tárgyában interpelláljon. Ugyanakkor Leon Blum, a szocialisták pártvezére kérdést intéz majd az iránt, hogy Daladier külügyminisztersége jelent-e irányváltozást a francia külpolitikában. Híre jár ugyanis, hogy Daladier személyes szándékait fogja érvényre juttatni a Quai d’Orsay élén és főleg a francia-német kapcsolatokban akar új politikát érvényesíteni. A legkülönösebb a jobboldali Franklin Bouillon interpellációja, amely a következő hangzatos címet viseli: ,Interpelláció a legújabb botrányról azaz a Daladier-kormány megalakulásáról." Hendrik, Németalföld hercege, meghosszabbította budapesti tartózkodását A fővárosnak fejedelmi vendége van. A vendég Hendrik mecklenburgi herceg, Vümer királynő férje, aki vasárnap délután érkezett Budapestre. Úgy volt, hogy szombaton már elutazik Hollandiába, hogy Vilma királynőnek és Juliánna trónörökösnőnek, akik a jövő hét elején fejezik be téli üdülésüket Svájcban, Hágába való megérkezésüknél jelen legyen. Németalföld hercege azonban időközben másként határozott, közölte Marencsics Ottó kormányfőtanácsossal, a Dánapalota-szálló vezérigazgatójával, hogy meghosszabbítja budapesti tartózkodását és csak a jövő hét közepén hagyja el a fővárost. Stendrik herceg a szerdai nap délben József királyi hercegnek és Auguszta hercegasszonynak volt a vendége. A királyi hercegi pár lencsén résztvett Gömbös Gyula miniszterelnök és Bethlen István gróf is. Délelőtt és délután pedig Hendrik herceg a Budapesten élő Borwin hercegi pár és első szárnysegédje, Schmidt ezredes társaságában folytatta a főváros nevezetességeinek megszemlélését. Este már korán megjelent a szálló előcsarnokában, egyedül helyet foglalt a nagy hallban és egymásután szívta cigarettáit, miközben többször is megszólította a szálló alkalmazottait. Később a Borwin hercegi párral a Dunapalota nyilvános éttermében vacsorázott, majd feketekávé mellett sokáig hallgatta a cigányzenét. Csütörtökön Hendrik herceg is megjelenik az Operabálon. Előzőleg szűkebb körű ebédet ad a Dunapalota-szállóban, melyre többen hivatalosak. Délelőtt a királyi várt, a Szent Jobbot és a koronázó-templomot tekinti meg. Pénteken a Margitszigeten tesz a királyi herceg látogatást s felkeresi a fedettuszodát is, majd pedig a budai fürdőket mutatják be a fejedelmi vendégnek, aki máris elragadtatással beszél Budapest gyönyörű fekvéséről és a magyar főváros látnivalóiról. Hétfőn nagy vadászatot rendeznek Hendrik herceg tiszteletére Gödöllőn. Ezen a vadászaton a kormányzó is részt vesz. Gépkocsikirándulást tesz a holland királynő Buda A BODO írta: KELLER ANDOR A könyvem az ablakmélyedésben pihent, én meg szórakozottan bifláztam. „Remmius docet Aulum quoque“. Néha ellankadtam és vágyva bámészkodtam a nyitott ablakon ki a Városliget friss szagú tavaszába. A fásban már rugdosták a rongylabdát Matoracék és Kulhanekék. Én meg otthon kínlódtam a gyötrelmes memoriterrel. Az ebédlőasztalnál anyám és két nagynéni kézimunkáztak. Marosa néni éppen azt mesélte, micsoda darabot látott a Vígszínházban. — Iduskám, — fordult anyámhoz — meg kell nézned... Tanay csodás ... — Albert mindig fáradt este, — sóhajtott anyám — nincs kedve színházba menni. Nincs szívem nógatni, hogy öltözzék fel. Ezért este mindig itthon maradunk. Most csend ereszkedett a szobára. Fontoskodva sétáltam körül a szobán és fújtam a praepositiókat: — Ante, apud, ad... ad. Itt belesültem. Akkor anyám felvetette jóságos fejét a kézimunkából és kedves mosollyal folytatta: — Ad, adversus... •— Igaz, — emlékeztem már ekkor — ad, adversus, circum, circa, citra, cis ... Később illedelmesen meghajoltam és átvonultam a gyerekszobába. Az ajtót — úgy emlékszem, véletlenül — nyitva hagytam. •— Iduska, — kérdezte benn az ebédlőben Irén néni — honnan tudtad te a latin szöveget? Hiszen felsőbb leányba jártál... Anyám nem nézett fel a készülő asztalterítőből •— Bodó tanított rá — válaszolt halkan. Hja úgy, Bodó... — Igen, ő akkoriban fejébe vette, hogy műveli a menyasszonyát. Megígértem, hogy megcsókolom, amint tudok latinul... Sohasem tanultam meg latinul és sohasem csókoltam meg... — Pedig szeretted — vágta ki, mint valami szentenciát, Maresa néni. Több szó akkor erről nem esett. Még azon a héten Gyuszi, a nagybátyám lábsérüléssel tért haza Galíciából. Emlékszem, paprikáscsirke volt a vacsora, a galuska bőrében úszott. Gyuszi egyhangúan és fáradhatatlanul öntötte a harctéri élményeket. Hirtelen anyámhoz fordult: — Hja, igaz... Bodó már őrnagy... A németektől megkapta a vaskeresztet. Igazi hős... A galuska tokomon akadt és a krémeslepényhez, bár már reggel óta csiklandozta az ínyemet, hozzá sem nyúltam. Szorongatott ez a Bodó-ügy. Gyakran sírtam ok nélkül. Anyámat nem mertem kérdezgetni. Egyszer aztán Irén nénihez fordultam és kertelés nélkül, de alaposan közömbösített hangon, megkérdeztem: — Tessék mondani... Tulajdonképpen, ki az a Bodó? Irén néni egész könnyedén felelt: — Katonatiszt... Amikor még édesanyád kislány volt, udvarolt neki.— És anyám nem ment férjhez hozzá? — Nem. — Nem szerette? Irén néni mosolygott: — Sőt... Azt hiszem, igen ... De nagyapád nem adta hozzá, mert nem volt kauciója. Ez a magyarázat nem elégített ki. — És apám? ő mit szit az egészhez? — Te csacsi! — Irén néni elmosolyodott, markolt bele tréfásan az üstökömbe. —• Apád ! csak később ismerte meg anyádat. Égetett a kíváncsiság. Éjszaka felkönyöltem a párnán, belebámészkodtam a sötétbe. Miért nem adott kauciót a nagyapám Bodó hadnagynak? Hiszen nagyapámnak volt pénze, anyám hozománnyal ment férjhez. Hányszor hallottam, hogy nagyapa a szűk tanítói fizetésből is tudott takarékoskodni. Talán nem szerette a hadnagyot, bizalmatlan volt iránta, nem merte gondjaira bízni anyámat. Abban az időben hallottam ezt a fogalmat: cifra nyomorúság... Áhá, jöttem rá a titok nyitjára, a cifra nyomorúságtól féltette anyámat nagyapám. Ha anyám férhezmegy Bodó hadnagyhoz, akkor ... Elborultan gondoltam éjszakánként apámra, aki a harmadik szobában aludt. Apám... Mindig gyöngéd és jóságos volt. Soha nem ütött meg. Aranyláncán hordta a bubigalléros, bámészszemű fényképemet. Engem így hívott: „a nagyfiam." Büszke volt rám, a latintudásomra ő a kiskereskedő, aki soha nem járt gimnáziumba és a fiában akarta kiélni minden becsvágyát. Kivel büszkélkedne apám vasárnap délelőtt, amikor kivisz minket a városligeti tóhoz morzsát szórni a halaknak... Milyen szépek a vasárnap délelőttök... Fél egykor indulunk haza, ebédhez ülünk, rántott csirkét kapunk és krémeslepényt... Apróságokból, félszavakból, emlékezésfoszlányokból lassan megvilágosodott előttem a Bodóügy. Bodó hadnagy szerelmes volt édesanyámba, éjjeli zenékkel, csokrokkal, préselt virágokkal hódolt annak idején a kilencvenes évek szokásai szerint. Egy vasárnap délelőtt tisztelgett nagyapámnál és összeütött sarkantyúkkal megkérte lánya kezét. Kosarat kapott. A kaució miatt. De ő volt az, aki hosszú időkre elrabolta anyám álmait. Egyszer, a könyvek között turkálva, barnabőrbe kötött, csattos könyvet találtam. Heineversek. Mindig szerettem a finomtapintású, selymes érintésű könyvlapokat. Ezek ilyenek voltak. Kedvtelve lapozgattam a verseskötetben. Voltak versek, amelyeknek sorait energikus kézzel aláhúzták piros tintával. Amikor anyám megpillantotta a csattos könyvet a kezemben, rosszalóan csóválta a fejét: — Nem való neked ez a könyv ... Ábrándozó kislányok olvassák az ilyesmit. Tedd vissza a szekrénybe. Ez volt az egyetlen eset, hogy anyám könyvet kiparancsolt a kezemből. A minap társaságban voltam. Kelletlenül indultam el. Előre rettegtem attól, hogy hány új emberrel kell majd megismerkednem. Valóban... A bemutatkozás fárasztó és banális formaságaitól sokat szenvedtem. A többi között megismertem egy magas, vállas, őszülő halántékú urat is. Amikor bemutatkoztam, látható érdeklődéssel csillant fel a szeme. Megismételtette a nevemet. Majd csendesen így szólt: — Bodó, nyugalmazott alezredes vagyok. Láthatóan örült, hogy megismerhetett. Rögtön tudta, kinek vagyok a fia. Fürkészően nézett végig, veregette a vállamat és kérdezősködött. — Mondd, fiam, — mosolygott később rám, — megvan még anyádnak az a barnacsattos Heine-je? Ahogy eddigi pályádat hírből ismerem, könyvmoly vagy. Bizonyára gyakran turkáltál könyvei között. Nem emlékszel arra a verseskönyvre? Várakozva leste a válaszomat. Összevont szemöldökkel, ráncolt homlokkal mímeltem az emlékezést. — Barnabőrkötés? Hm ... Nem emlékszem... Egyáltalán. Csattos könyvet soha nem találtam 4 töDijveijji közőlet, Nem..* mm emlékszem..* 1934 FEBRUÁR 1. CSÜTÖRTÖK B.H. pesten időző férje előreláthatólag Lillafüredre s így útba fogja ejteni Mezőkövesdet és Eger városát. Szó van arról is, hogy ellátogat Bábolnára is. A holland királynő udvartartásában ugyanis több bábolnai és kisbéri eredetű, ló van, így négy gyönyörű magyar nevelésű lippicai is, ezt a négyest ötesztendővel ezelőtt Magyarország kormányzója adta ajándékba Hollandia uralkodónőjének. (ke.) BOLSEVIZMUS A VILÁGŰRBEN A hullámhossz-anarchia új eseményei — Moszkva zavaró közvetítésekkel fenyegetődzik — Megkötötték az osztrák-cseh rádióbékét A rádió első két-három éve — ez az emberiség egyetlen hőskora, amelyre, a csecsemőket kivéve, mindenki emlékszik — az aranykor békéjére emlékeztetett. Amidőn az első hullámok átcsengtek az éteren, csak a süllyedő hajók segélykiáltását és a mentőkészség biztató szavait hallotta meg belőlük az, aki értette a módját. Később már a halhatatlan mesterek akkordjai és a népek ősi dalai vándoroltak tömött sorokban a világűr végtelen útjain s egészen jól megfértek egymás mellett, míg annyira el nem szaporodtak, hogy a hullámok forrásai körül megbomlott a béke. Ma a hullámhosszok körül teljes a zavar és a Nemzetközi Unió ismételt erőfeszítései sem tudnak békét teremteni az új beosztást elfogadó és az elégedetlen országok között. Ez az éterforradalom azonban csak egy fejezete a világűrben dúló ellentéteknek, mert a műszaki és jogi félmegoldások mellett már évek óta politikai küzdelmek is zavarják a hallgatókat Nemcsak az orosz állomások közvetítenek kommunista propagandát. Németországban az utolsó három évben nagyon gyakori eset volt az is, hogy a rádiórendőrség — mert ilyen is van már — egyre-másra fedezte föl a titkos kommunista leadó-állomásokat, amelyek központi, moszkvai utasítás szerint, állandóan zavarták a polgári államok rádióműsorát. A német kormány a bolsevizmus ellen folytatott harcról kiadott könyvében külön fejezetet szentelt ezeknek a leleplezett kommunista állomásoknak, amelyek nagy részét ma már a berlini bűnügyi múzeumban őrzik lakat alatt. Felesleges volna szavait idézni, hiszen nagyon is jól ismerjük a kommunista frazeológiát és mer vagyunk győződve arról, hogy már a marslakók is — ha vannak — unják az örökös izgatás elé kopott grammofonlemezét. A kommunista propagandát két héttel ezelőtt azonban kellemetlen meglepetés érte. Kiderült, hogy az új hullámhosszak mellett alig lehet Európában az orosz állomásokat hallgatni. A nyíltan be nem vallott bolseviki-ellenes törekvés nem új keletű a rádió világában, hiszen az orosz állomások egyebet sem tesznek évek óta, mint, hogy Európa és a polgári államok ellen izgatják az orosz munkásságot. Abban, hogy Oroszországban ma kifejezetten Európa-ellenes hangulat uralkodik, igen nagy szerepe van a moszkvai rádiónak, így valósággal humorosan hatott a moszkvai rádió egyik múlt heti német előadásán a szónok ama elejtett megjegyzése, hogy Oroszország kíméletlen harcot indít az új hullámelosztás ellen, mert a mai viszonyok határozottan szovjetellenesek. Azt is hozzátette, hogy amennyiben a rendszer nem változik meg, mindent el fognak követni, hogy megzavarják, sőt lehetetlenné tegyék a külföldi rádiók működését. Beavatott helyen megkérdeztem, hogy lehet-e komolyan számolni a bolseviki éterháborúval. A következő választ kaptam: — A Nemzetközi Unióban tömörült polgári államok között a jelen pillanatban sajnos, nincs megegyezés az új hullámhosszok kérdésében. Moszkva azonban sohasem volt a tagja az Uniónak és a rádió terén eddig sem volt tekintettel a többi állam megegyezésére. Oroszország tehát továbbra is azt teszi, amit akar. Ma, amikor az állomások megfelelő elhelyezkedése nagy nehézségeket okoz, műszakilag megvan annak a lehetősége, hogy a szovjet megzavarja az egyes leadók működését. Tekintettel azonban arra, hogy ilyen eset mindeddig nem fordult elő, valószínű, hogy csak agitációs szóbeszéd az egész. Ha egyébként a polgári államok meg akarnák zavarni az orosz rádióleadások közvetítéseit, a szovjet kerülne hátrányosabb helyzetbe. A szovjet esetleges rádió háborúja minden valószínűség szerint elő fogja segíteni a polgári rádiós országok megegyezését. Ebből a szempontból érdekes esemény játszódott le az elmúlt héten. Az osztrák és a cseh rádiótársaságok január 20-án megkötötték a világ első éter-békeszerződését, amelyben mindkét fél kötelezte magát, hogy nem tűz műsorra olyan közvetítést, amely a másikat nevetségessé teheti, vagy megzavarná a két állam jó szomszédságát. A világ rádióhallgatói remélik, hogy ezt az első megegyezést több rádió-békekötés is követni fogja, őszintébb, becsületesebb és jobb szerződések, mint amilyenek körül a mai nemzetközi politika vajúdik... ORMAY IMRE