Budapesti Hírlap, 1934. március (54. évfolyam, 48-72. szám)

1934-03-25 / 68. szám

1084 MÁRCIUS 20, VASÁRNAP OL. A STAVISKY­RÉMREGÉNY Immár hónapok múltak el, hogy egy téli napon, Párizsban kirobbant az a példátlan arányú botrány, amely azóta szakadatlanul iz­gatja a francia közvéleményt , a határain túl­eső nyilvánosságot is foglalkoztatja, összetört egy kártyavár, amelynek alapja a csalás volt, a korrupció, az emberek bűnös kapzsisága és jóhiszeműsége, a kártyavár bűvészü­gyességű felépítője pedig Stavisky. Egy mindenre el­szánt levantei, aki évek óta élt Párizsiban és folytatott üzleti tevékenységet, körülbástyázva sötét, egyenesen démoninak tűnő alakját, a maharadzsaszerű fényűzés megtévesztő külső­ségeivel. Az előkelő kaszinók szabad bejárású vendége volt. Milliókat vesztett a játék­asztalnál. Szíversenyistállót tartott, pazar autókkal rendelkezett, mindig feltűnő szépségű nőkkel mutatkozott a saját színházának, az Empire-színház nézőterén és másutt, ahol a könnyű, színes, nagyvilági és félvilági élet zajlik. A derék, dolgos és takarékos párizsi polgár, ha azt a kérdést tette fel, hogy ki ez a mar­káns arcú és irigylésreméltó eleganciája em­ber, azt a választ kapta mástól, vagy önma­­gától,­ hogy egy vidéki, a bayonnei pénzintézet mindenható főrészvényese. Azé az intézetéé, amely többirányú üzletei között optánskötvé­­nyek tranzakciójával foglalkozik. Azt persze nem tudta a párizsi polgár, hogy uzsoraáron és nagyrészt ígéreti alapon megszerzett kötvé­nyekről van szó. Amikor megtudta, akkor rá kellett döbbennie arra is, hogy ennek a bayon­­nei pénzintézetnek minden számítása szédült hazárdjáték, kifelé, a hiszékenyek felé feltün­tetett vagyona holdbéli vagyon. Összeomlott a bayonnei bank s ez az összeomlás töb­bszáz milliós kárt okozva rendített meg töméntelen kispolgárt és maga alá temette a Staviskyt. A világkalandor, amikor a csendőrök és detek­tívek cipőjének kopogását hallotta ajtaja mö­gött, amikor több napi hajsza után a ható­ság már-már rátehette volna kezét, tudva­lévően főbelőtte magát abban a vidéki villá­ban, ahol elrejtőzött. A hónapok óta tartó Stavisky-­úgya­k, amely a többezer méteres kalandorfilm, a folytatásos bűnügyi regény idegfeszítő izgalmait mutatja, ez volt a nyilvánosság előtt lejátszódó első fe­jezete: bankcsőd és halál. Stavisky halála, amely bizonyos feltevések szerint azonban nem halál volt, hanem gyilkosság. Nem ala­p nél­kül kelt ugyanis szárnyra ez a hír, amikor a botránynak a háttere kezdett kibontakozni. Amikor a francia közvélemény előtt egyre jobban világossá lett, hogy itt nemcsak egy nagystílű csaló egyéni manővereiről van szó, hanem azokkal kapcsolatban egész szervezet­ről. Egy szorosan vett maffiáról, amelynek tagjai közvetlenül voltak cinkosai Stavisky­­nek és egy szélesebb hálózatról, amelynek szá­lai közvetve elvisznek a hatósági falak közé, közfunkcionáriusokhoz, s a politika fórumán szereplő személyekhez. Staviskynek meg kellett halnia, mondta a párizsi boulevard és írták a lapok, mert így kívánta a bűntársi szövetke­zet, azoknak az érdeke, akik az elképesztő mé­retű panama súlyos kompromittáltjai. A továbbiak során, a francia társadalomban óriási fölháborodást keltő botrány következ­ménye az volt, hogy két kormánynak is kellett távozni a helyéről. Az ügy a politikát érintő korrupciós részével a képviselőházi pártok éles harcává vált. Az utca valósággal forradalmi ké­pet öltött, barrikádokkal, rohamokkal és sor­­tűzzel, amikor február hatodikán a Stavisky­­panama szóba kerü­lt a kamarában. Chautemps miniszterelnöknek le kellett mondani az utcai események miatt, de azért is, mert rokoni kap­csolat fűzte a Stavisky-ügybe kevert egyik sze­replőhöz. Lemondott utána Daladier második kormánya is. Elmozdították állásából Chiappe párizsi rendőrfőnököt, akit azzal vádolnak, hogy Staviskyval baráti érintkezést tartott fenn. Felfüggesztették állásától Pressard főállam­­ügyészt, aki a jelek szerint el akarta tussolni azt a vizsgálatot, amelyet Prince párizsi vizs­gálóbíró folytatott a Stavisky-ügyben. Az a Prince, akit összekötözve és szörnyen megcsonkítva találtak a dijoni vasútvonal men­tén, egy nap­pal azelőtt, hogy a Stavisky-ügy­­nek bizonyos, szinte csak általa jól ismert tit­kairól jelentést kellett volna tennie. Ez a gyil­kosság, amelynek megrendezése ugyancsak a sokszor emlegetett Stavisky-maffiát tolta elő­térbe, olaj volt a háborgó közvélemény tüzére. Az új kabinet, a Doumergue-kormány, bemutat­kozásakor a legelső feladatai egyikének tűzte ki, hogy könyörtelen vizsgálattal végére jár en­nek az ügynek, úgy a közéleti korrupcióra, mint a kriminalisztikára tartozó vonalában. Azóta parlamenti bizottság és az ügyészség párhuzamosan vezeti a vizsgálatot, amely nap­nap után újabb neveket vetett föl, előkelő sze­mélyiségek, volt miniszterek, képviselők, szená­torok, újságírók neveit s rendőri irányból tizen­­kienc letartóztatást eredményezett. Voltak ön­gyilkosai is ennek a fantasztikus bűnügyi re­génynek. Stavisky magántitkárának ügyvédje, egy felfüggesztett miniszteri főtisztviselő, egy Szajnába ugró nő, aki Prince végzetes elutazá­sának tanúja volt a pályaudvaron. Nem múlik el na­p, hogy ne hozzon valami fordulatot, le­leplezést és meglepetést a panama hátteréről és Staviskyról, aki már évek óta gyanús üzletek­kel operált, a múltjában Galmot guayanai kép­viselő megmérgezése terheli s mégis sikerült elkerülnie a büntető hatóságok kezét. A vizs­gálat folyik, de hogy eredményében hol fog végződni, kit és mit hogyan fog találni, az egy­előre kiszámíthatatlan.9 NYERHET 300.000 pengőt ha rendel ezen osztálysorsjegy számokból 33468 29993 63426 a Szűcs Pál bankház rt. Budapest, Vill. Jóxaes-k­örut 9. Vja­p 24, i/2=12, i/4=6, i/813 Tízmillió frank értékű Stavisky-ékszert találtak Londonban PÁRIZS, márc. 24. A Stavisky-féle ékszerek nagy részét sikerült London egyik zálogházában megtalálni. A pá­rizsi ügyészségnek márc. 21-én tudomására ju­tott, hogy a londoni Sut­ton-zálogházban nem­régiben nagymennyiségű ékszert zálogosítottak el. Az ügyészség intézkedésére azonnal egy rendőrbiztost küldtek Londonba. Ez utóbbi a Scotland Yard közreműködésével megindította a vizsgálatot és a zálogházban rábukkant Sta­visky mintegy tízmillió frank értékű ékszerére. A zálogház összesen nyolcezer font sterlinget kölcsönzött az ékszerekre, amelyeket túlnyomó részben hamis nevek alatt zálogosítottak el Az első zálogletét Romagnino felesége nevére szól. Romagninone azonban kijelentette, hogy a mű­veletet tudomása nélkül hajtották végre. Meg­állapították, hogy az asszony az elzálogosítás időpontjában csakugyan nem járt Londonban. A Temps értesülése szerint úgy látszik, hogy az ékszerek egy részét Romagnino, Stavisky ma­gántitkárának barátnője, Nono kisasszony szál­lította Londonba. Nono az Empire-színházban a Katalin című operettben játszott kisebb szere­pet. Valószínű, hogy az ékszerek nagy részét maga Romagnino zálogosította el. Mint emléke­zetes, Romagnino letartóztatása előtt kevéssel ismeretlen célból Londonba utazott. Az ékszerek egy része még hiányzik. Letartóztattak és a hadsereg­ből töröltek egy tábornokot A Stavisky-ügy legújabb szenzációja Barby de Fourtou tábornok letartóztatása. A táborno­kot azzal vádolják, hogy elősegítette Stavisky csalásait és bűntársa volt a vezérkirálynak. Sta­visky ügynökei a tábornok nevével házaltak és a magasrangú katonatiszt bizalomgerjesztő ne­vével sikerült számos esetben vállalatokat is rá­venni arra, hogy jegyezzenek a Stavisky-féle kötvényekből. A hadügyminiszter rendeletére Bardi de Fourton tábornokot törölték a hadsereg tag­jai közül. Két képviselő és két szenátor a botrány porondján A Stavisky-ügy kivizsgálására kiküldött par­lamenti bizottság már meghozta erkölcsi ítéletét négy politikai személyiség fölött. Pro­ust és Hulin radikálispárti képviselők, Puis és Odin szenáto­rok ügyében a bizottság úgy határozott, hogy a kihallgatásukról szóló jegyzőkönyveket megküldi 11 H­úsvéti vásárunk t­inélnyün­ M­TlMlM _ _ • Uridivat: Divat sporting , Zephiring erfa nlnJ.*_________ Divat freskóing u­mm*.*._____ Puplínett sporting Mikádó puplinetting 'XföLn Puplining tlBom ________ Pólóing complett, J6 mintae*._ __________ Zephirnadrág rtTM__________ Rayé rövidnadrág­­.*», Férfizokni hiumbh___ —.89, Férfizokni * minMe_____ 1.05 1.95 3.45 4.75 5.25 5.95 3.95­­.95 1.15­­.25­­.55 Nyakkendő ****** 1.* Női divat: Műselyemharisnya kU UMnI__—.59 Műselyemharisnya ldi'h*b4T»­__ 1.15 Műselyemharisnya *.*«, 1.95 Divatkesztyű „ip _u», —.95 Mosóbőrkesztyű «loser„.__2.95 Bőrkesztyű itT. ________3.75 Bőrkesztyű Mim, MI. minikéi____5. 50 Műselyemnadrág_______—.95 Kombiné mftMiremmal klmorr«._ _ _ _ 1*35 Kombiné 1.95 Kombiné u M ___2.95 Divat Pulioverm) Uvuil alnak _1.95 herczeg^Podor divatáruház# Budapest, VII., Thököly-út 24. "“SÜS Fióküzlet, Kispest, Ullai-út 107. a vizsgálóbírónak. A négy politikust pénteken este újból kihallgatták és a bizottság ezek után a helyzetet érettnek látta arra, hogy a politikusok ügyét áttegye a vizsgálóbíróhoz. Jólértesült kö­rökben úgy tudják, hogy a kamara és a szenátus a jövő héten rendkívüli ülésre ül össze s ez alka­lommal csak a négy parlamenti személyiség men­telmi jogának felfüggesztését tűzik napirendre. Kihantolták Stavisky holttestét A chamonixi temetőben szombaton reggel ki­hantolták Stavisky koporsóját. A vizsgálóbíró, úgy látszik, attól félt, hogy Stavisky holttestét esetleg kilopták a koporsóból, mert azt az uta­sítást adta a kihantolásnál segédkező munkások­nak, hogy lékeljék meg a koporsót, mert bele akar nézni a belsejébe. Amikor azután meggyőződött arról, hogy a holttest benne van a koporsóban, kivitette a chamonixi pályaudvarra, ahonnan a holttestet még az éjszaka folyamán Párizsba szállítják. Elkedvetlenedést okozott a francia leszerelési válaszjegyzék Angliában LONDON, márc. 24. A leszerelés ügyében Angliához intézett francia válaszjegyzék rideg, elutasító állás­pontja­­általános elkedvetlenedést okozott. Eden lordpecsétőr pénteken este Brentfordban tartott beszédében hangsúlyozta, hogy az angol emlékirat a megegyezés elképzelhető utolsó alapja és rámutatott arra, hogy a tárgyalások megszakításának beláthatatlan következményei lehetnek. — Mégis vannak olyan tényezők, — mondotta, — amelyek bizalomra adnak okot. Látjuk a nehézségeket, de nem akarjuk ismerni a lehetetlen szót. Minden nemzetnek joga van az önvédelem eszközeire — írja a Times LONDON, márc. 24. Az angol sajtó behatóan foglalkozik a fran­cia leszerelési jegyzékkel A Times a követke­zőket írja: — Ha azt akarjuk, hogy megegyezésen ala­puló korlátozások foglalják el a korlátlan fegyverkezés helyét, az egyezményt aláíró min­den egyes államnak felelősséget k­ell vállalnia azért, hogy az egyezménynek érvényt szerez. Másrészt azonban nem szabad elfelejteni, hogy Németország — ha jogilag nem is — erkölcsi­leg követelheti, hogy adják meg neki az önvé­delem eszközeit. Az egyezmény lényege az le­gyen, hogy minden nemzet rendelkezzék a vé­delemhez szükséges eszközökkel. Anglia nem garantálhatja a jelenlegi középeurópai határokat A Daily Telegraph szerint Anglia semmi­esetre sem hajlandó azokat a kötelezettsége­ket, amelyeket a francia, belga és német ha­tárok védelmére vállalt, a messzi keleti, balkáni és egyéb határokra is kiterjeszteni. Francia­­ország nyilván Csehországra és Ausztriára gondol, de szó sem lehet arról,­­hogy­­­Anglia a középeurópai szárazföldi államok határait sza­vatolja. Április 10-re összehívják a leszerelési értekezlet elnöki tanácsát PÁRIZS, márc. 24. A Journal des Débats genfi tudósítója úgy tudja, hogy a Londonban hozott határozat sze­rint a leszerelési értekezlet elnöki tanácsa ápri­lis 10-én, értekezletre ül össze. Ha Francia­­ország és Anglia a leszerelési egyezmény végre­hajtási biztosítékaira vonatkozó jegyzékváltás céljából az elnöki tanács egybehívásának el­halasztását kérné, akkor ezirányú óhajukat leg­később a jövő hét első napjaiban kellene elő­­terjeszteniök és ebben az esetben is csak két­heti elhalasztásról lenne szó. Genfben általános az a nézet, hogy az elnöki tanács április 10-én összeül. Szépen ondolált, selymes, ragyogó fényű, tiszta és nem hulló hajával elbűvöli környezetét és AZT, aki legközelebb áll Önhöz! Tegyen próbát még ma a Hölgyek Kedvencével, a BOMBIN samponnal, mely tartósabbá teszi az ondolálást, a durva haj selymes lesz minden haj ragyogó lényt kap, vé­gül megszünteti a hajhullást és korpaképződést. Nagy megtakaritás rövidhajúak részére. Kérje a kettőscsomagolóan Bombint, mely dara­bonként 22 fillérbe kerül. A Bombin shampon külön készül: Szőkéknek — Barnáknak — Feke­téknek — Vörösöknek HUNNIA gyógyszertár, Budapest, VII., Erzsébet­ körút 56. szám.

Next