Budapesti Hírlap, 1934. május (54. évfolyam, 97-121. szám)

1934-05-01 / 97. szám

Mindennap képes melléklet ÚRM FILLÉR Budapesti Hirlap Budapest, 1934. Kedd, Május 1 Főszerkesztő: OTTLIK GYÖRGY LIV. évfolyam 97. szám AZ IGAZI DÖMPINGSAJTÓ A pesti sajtó egy része, mintegy tit­kos (vagy nyílt?) vezényszóra, közös támadást intéz a „sajtódömping” ellen. Csodálatos egyöntetűséggel azt a sajtót vádolja dömpinggel, amely elég vak­merő volt ahhoz, hogy a nemzeti össze­tartás, a nagy magyar egység, a váll­vetett közös munka eszméiért harcol­jon. Szerintük ezt a sajtót terheli a dömping bűne. Céljuk, mint mondják, a nagyközönség felvilágosítása. Lássuk csak. Mindenekelőtt tisztáz­zuk a fogalmakat. Mit jelent a sajtó­dömping? Azt jelenti, hogy a lapválla­lat mélyen leszállított áron juttat újsá­got az olvasónak és ezzel tisztességte­len versenyt támaszt a többi lapnak. Már most vizsgáljuk meg, hogy az a sajtó, amely ellen kifejezetten az akció irányul, valóban okot adott-e erre a vádra. Mert a közönség bizonyára azt hiszi, aminthogy a támadás elkesere­dett hangja után ítélve nem is hihet egyebet, hogy a megvádolt lapok hir­telen leszállították előfizetési, vagy pél­dányonkénti árukat és ezzel bőszítették m­agukra laptársaikat. Ez pedig nem­csak hogy nem történt meg, hanem ép­pen ennek az ellenkezője történt: azok­nak a kiadóvállalatoknak az exponen­sei kiáltottak dömping után, akik a t­ömpingben leginkább ludasak. Olyan lapok, helyesebben mondva: olyan lapkiadók kezdték az akciót, akik maguk estek az árleszállítás bű­nébe s különböző kedvezmények nyúj­tásával egymást gyilkolták éveken át. Tehát a dömping vádja inkább őket illetné, mint mást. Az első támadás egy olyan laptársunk ellen irányult, amely ötnegyed év előtt indult és azóta soha egy fillérrel sem csökkentette árát. Indulásakor senkinek nem jutott eszébe dömpingárról beszélni. Miért támadt hát most egyszerre ez a nagy riadalom, ez a jajjongó műfelháborodás? Meg­mondjuk nyíltan. Az ötnegyed év be­bizonyította, hogy a lap életképes és hogy népszerűsége egyre növekszik. És ugyanezalatt az ötnegyed év alatt a kö­zönség érdeklődése egyre fokozottabban fordult mindama lapok felé, amelyek hazafias érzésük sugallatára a nagy nemzeti összefogás szükségességét han­goztatják. Feltehető, hogy ugyanekkor hasonló mértékben csökkent azoknak az újságoknak a népszerűsége, amelyek ellenkező eszméket hirdettek. Ez és egyedül csak ez okozza most a nagy fel­hördülést, szülte a mostani harcot — hamis zászló alatt. Dömpingsajtó, s ezzel szembeállítva az újságírók szociá­lis érdeke: szépen hangzó szavak, ame­lyek fölötte alkalmasak arra, hogy meg­tévesszék a közönséget és népszerűvé tegyenek egy megindokolhatatlan har­cot. Mert a harc hátterében egyesegye­­dül az üzleti érdek áll. Visszatérve a dömpingsajtó fogal­mára: más dömping is van, mint a lap olcsó ára. Hát nem dömping a bérpalo­ták, a villák, a telkek kisorsolása, a készpénzjutalmak, és nem dömping a ti­tokban féláron adott előfizetési kedvez­mény, vagy több lap együttes előfize­tése mélyen leszállított áron, vagy nem dömping, nem „erkölcsi” dömping-e a szerelmi botrányok, válópörök, háló­szoba-titkok, szekszuális gyilkosságok állandó és kiszínezett pertraktálása, a hátborzongató, véres ponyvaregények sorozatos közlése ? Ha már tisztességte­len versenyről beszélünk, hát ez nem tisztességtelen verseny? Vagy igazán ez volna a legmagasabb etikai fokon álló ideális újságírás? Hát minderről miért nem beszélnek azok, akik a „fair play” elvét írják zászlójukra? Nem tör­tént itt egyéb, mint hogy a kiadók kés­hegyig menő egymás elleni harcukban meg akarták ölni a tőkeszegényebbet és addig licitáltak egymásra, amíg egy­szerre csak ráeszméltek, hogy kifullad­tak, nem bírják a versenyt. Ezt persze nem vallhatják be nyíltan. Hajrá, bűn­bakot kellett keresni és meg is találták a maguk szempontjából a legalkalma­sabb bűnbakot a nagy magyar egy­ségért küzdő sajtóban, amelynek becsü­letes eszközökkel kivívott népszerűsé­gét irigyelték. Ezt meg kellett monda­nunk annak a közönségnek, amelynek ítéletére ők apellálni próbálnak. Ugyanez történt itt is, mint ami évek­kel ezelőtt a könyvkiadás frontján tör­tént. A kiadók egymást élve, hétről­­hétre adták ki az olcsóbbnál olcsóbb könyvsorozatokat, amíg elérkeztek a filléres ponyvaregényig és ezzel együtt a magyar könyvkiadás csődjéig. Sike­rült tönkretenni a magyar könyvpiacot, a magyar írót és végeredményben önmagukat. Igazi irodalom helyett ponyvairodalommal táplálták a közön­séget. Mintha ehhez hasonló történnék most is. Harcoljon az újságírók egyesülete a sajtódömping ellen, de az igazi ellen, amely az újságkiadás csődjéhez vezet és valóban veszélyezteti az újságírók szociális érdekeit. Vívjon becsületes meggyőződésből tiszta elvi harcot, de ne harcoljon az újságírók nevében üzleti érdekekért, ne használja védő pajzs gyanánt, erkölcsi igazolásul az újságírót, akinek az érdekeiről annyiszor megfeledkezett. Vagy volt-e egyetlen szava is az egyesületnek akkor, amikor egyes nagyvállalatok tömegesen bocsátottak el újságírókat, vagy tiltakozott-e az ellen, amire leg­utóbb is i­smételten lett volna alkalma, hogy az újsáírók fizetését érzékenyen leszállították éppen azok a tőkeerős vállalatok, amelyek házakat sorsolnak ki előfizetőik között? Most aztán egye­sek hirtelen megtalálták a szívüket és parancsszóra aggódnak az újságíró sor­sáért. Aggódnak pedig azért, mert ve­szélyeztetve látják azoknak az üzleti magánérdekeit, akiknek a lapjaitól a közönség egyre jobban elfordul. Ez fáj nekik csak. Semmi egyéb. MÁJUS ELSEJÉN ünnepélyes keretek közt hirdetik ki az új osztrák alkotmányt Hétfőn az osztrák parlament mind­két háza megtartotta utolsó ülését BÉCS, ápr. 30. A hétfői nap történelmi jelentőségű volt Ausztria életében. Az osztrák parlamenta­­rizmus, amely hatvan esztendőn keresztül volt az osztrák állam kormányzati formája, a hétfői nappal megszűnt létezni, hogy he­lyét átadja az új alkotmányban lefektetett és a parlamentarizmus teljes mellőzésével felépített tekintélyi kormányformának. Hét­főn az osztrák parlament mindkét háza még egyszer összegyűlt, hogy még egy utolsó ülést tartsanak és ezen elhatározzák az új tekintélyi alkotmányra való áttérést A nemzeti tanács 14 hónapos szünet után ült össze utolsó ülésére. Közben a kormány pontosan 451 rendeletet, úgynevezett szük­­ségrendeletet fogadott el. Ezek a rendeletek 1933 március 4-ike óta láttak napvilágot, amióta a nemzeti tanács ülésezése szüne­telt és a végrehajtó hatalom egyetlen for­rása Dolfuss kancellár kormánya volt. A kormány ezeket a rendeleteket még a há­borús gazdálkodásról szóló felhatalmazási törvény alapján bocsátotta ki. Rengeteg szükségrendeletek között természetesen a legfontosabb volt az új alkotmány pont­jait meghatározó rendelet és az a felhatal­mazási törvény, amely a régi alkotmány­ból az új alkotmányra való átmeneteit sza­bályozza. Az új alkotmány nem jelöli meg az alkotmánytörvény teljes hatálybalép­tetésének időpontját. Ebben a kérdésben a kormány dönt. A pártok egész vasárnapon át tanácskoz­tak. A nagynémetek elhatározták, hogy pártjuk részéről Foppa, a párt ügyvezető­elnöke tesz a nemzetgyűlés ülése előtt til­takozó deklarációt; ez a hétfői ülésen meg is történt. A kormány mellett a keresztény szocialista párt nevében Aigner képviselő tett deklarációt és abban kifejtette a kor­mányzópártok állásfoglalását. A nevezetes ülést a­z elnöki székben ülő Ramek dr. be­széde fejezte be. A nemzeti tanács ülését nyomban kö­vette Ausztria felsőházának, a szövetség­tanácsnak ülése, amely Dollfuss kancellár és a kormány lelkes ünneplése közben szin­tén elfogadta az új alkotmányt. A tizennégy hónapja félbemaradt ülés folytatása BÉCS, ápr. 30. Ramek elnök pontban fél tizenegy órakor nyitotta meg a múlt év március 4-én félbe­maradt ülést. A kormány tagjai közül senki sem volt jelen, miután ez az ülés csak for­maságokra szorítkozott. A keresztényszo­cialista képviselők teljes számban eljöttek. A két ellenzéki párt közül a Gazdaszövetség csak megfigyelőt küldött ki. Tauschitz kép­viselő, berlini osztrák követ személyében, miután a kora délelőtti órákban megtartott pártértekezlet úgy határozott, hogy a párt sem az érdemleges vitában, sem a szavazás­ban nem vesz részt. A nagy német párt ha­sonló határozatot hozott, egyúttal azonban kiküldte az ülésre Foppa és Hampel dr. kép­viselőket, hogy tiltakozó deklarációt ter­jesszenek elő. Ramek dr. a következő szavakkal nyitotta meg a történelmi jelentőségű ülést: — Folytatom a félbeszakadt ülést. Az elnöki bejelentések után a nagynémet párt tiltakozó deklarációjának bejelentése következett. Hampel dr. hosszabb beszédben tiltakozott a mai ülés érvényessége ellen. Ramek dr. néhány rövid szóval vissza­utasította Hampel dr. érveit és berekesztette az ülést, miután napirendi indítványát, amelynek értelmében a következő ülés azon­nal megkezdődik, elfogadták. Kétperces szünet után, 10 óra 50 perckor Ramek elnök már meg is nyitotta az új ülést, a nemzeti tanács folyó ülésszakának 126. és az osztrák parlamentarizmus törté­netének utolsó ülését. Erre az ülésre már a kormány tagjai is testületileg eljöttek Dollfuss kancellárral az élükön. A bevonuló minisztereket a keresztényszocialista és heimwehrpárti képviselők viharos éljenzés­sel és tapssal üdvözölték. Ramek elnök mindenekelőtt kivette a hivatali esküt a papképviselők helyébe behívott pótképvise­lőktől, majd közölte, hogy a 126. ülés na­pirendjén 471 kormányrendelet szerepel, amelyeket a kormány a háborús felhatal­mazási törvény alapján bocsátott ki. A jó­váhagyandó rendeletek között szerepel az új osztrák alkotmány is, amelynek szövege már hétfőn reggel megjelent a hivatalos lapban. A Ház a javaslatokat az alkotmány­­jogi bizottság elé utalta s Ramek elnök fél­beszakította az ülést, hogy időt adjon az al­kotmányjogi bizottságnak a parlament elé terjesztendő határozat megszövegezésére. Az alkotmányjogi bizottság ülése alig fél óra hosszat tartott s féltizenkettőkor Ramek dr. újból megnyitotta az ülést. Az ellenzéki pártok közül ekkor már csak a nagyném­et párt volt képviselve, Foppa és Hampel képviselők személyében. Hampel dr. rögtön az ülés megnyitása után szólásra emelkedett és tiltakozott az ellen, hogy az alkotmányjogi bizottság jogosnak ismerte el a háborús felhatalmazási törvény alap­ján hozott 471 szükségrendeletet. Ramek dr. rövid nyilatkozattal meglá­­totta Hampel fejtegetéseit s álláspontját a Ház is magáévá tette. A szavazásnál mind­össze a két nagynémet képviselő szavazott nemmel. A keresztényszocialista párt egy­hangúan az elnök mellett szavazott és túl­nyomó többségével határozattá emelte azt a megállapítást, hogy a kormány csak szük­ségparancsolta jogával élt, amikor az 1917. évi kivételes törvény alapján rendeleteket bocsátott ki. Ezután Lindauer keresztényszocialista képviselő terjesztette be alkotmányjogi bi­zottság jelentését, amely szintén arra a megállapításra jut, hogy a kormánynak, miután a parlament önként kikapcsolta ma­gát, kötelessége volt az állam fenntartása.

Next