Budapesti Hírlap, 1934. május (54. évfolyam, 97-121. szám)
1934-05-01 / 97. szám
Mindennap képes melléklet ÚRM FILLÉR Budapesti Hirlap Budapest, 1934. Kedd, Május 1 Főszerkesztő: OTTLIK GYÖRGY LIV. évfolyam 97. szám AZ IGAZI DÖMPINGSAJTÓ A pesti sajtó egy része, mintegy titkos (vagy nyílt?) vezényszóra, közös támadást intéz a „sajtódömping” ellen. Csodálatos egyöntetűséggel azt a sajtót vádolja dömpinggel, amely elég vakmerő volt ahhoz, hogy a nemzeti összetartás, a nagy magyar egység, a vállvetett közös munka eszméiért harcoljon. Szerintük ezt a sajtót terheli a dömping bűne. Céljuk, mint mondják, a nagyközönség felvilágosítása. Lássuk csak. Mindenekelőtt tisztázzuk a fogalmakat. Mit jelent a sajtódömping? Azt jelenti, hogy a lapvállalat mélyen leszállított áron juttat újságot az olvasónak és ezzel tisztességtelen versenyt támaszt a többi lapnak. Már most vizsgáljuk meg, hogy az a sajtó, amely ellen kifejezetten az akció irányul, valóban okot adott-e erre a vádra. Mert a közönség bizonyára azt hiszi, aminthogy a támadás elkeseredett hangja után ítélve nem is hihet egyebet, hogy a megvádolt lapok hirtelen leszállították előfizetési, vagy példányonkénti árukat és ezzel bőszítették magukra laptársaikat. Ez pedig nemcsak hogy nem történt meg, hanem éppen ennek az ellenkezője történt: azoknak a kiadóvállalatoknak az exponensei kiáltottak dömping után, akik a tömpingben leginkább ludasak. Olyan lapok, helyesebben mondva: olyan lapkiadók kezdték az akciót, akik maguk estek az árleszállítás bűnébe s különböző kedvezmények nyújtásával egymást gyilkolták éveken át. Tehát a dömping vádja inkább őket illetné, mint mást. Az első támadás egy olyan laptársunk ellen irányult, amely ötnegyed év előtt indult és azóta soha egy fillérrel sem csökkentette árát. Indulásakor senkinek nem jutott eszébe dömpingárról beszélni. Miért támadt hát most egyszerre ez a nagy riadalom, ez a jajjongó műfelháborodás? Megmondjuk nyíltan. Az ötnegyed év bebizonyította, hogy a lap életképes és hogy népszerűsége egyre növekszik. És ugyanezalatt az ötnegyed év alatt a közönség érdeklődése egyre fokozottabban fordult mindama lapok felé, amelyek hazafias érzésük sugallatára a nagy nemzeti összefogás szükségességét hangoztatják. Feltehető, hogy ugyanekkor hasonló mértékben csökkent azoknak az újságoknak a népszerűsége, amelyek ellenkező eszméket hirdettek. Ez és egyedül csak ez okozza most a nagy felhördülést, szülte a mostani harcot — hamis zászló alatt. Dömpingsajtó, s ezzel szembeállítva az újságírók szociális érdeke: szépen hangzó szavak, amelyek fölötte alkalmasak arra, hogy megtévesszék a közönséget és népszerűvé tegyenek egy megindokolhatatlan harcot. Mert a harc hátterében egyesegyedül az üzleti érdek áll. Visszatérve a dömpingsajtó fogalmára: más dömping is van, mint a lap olcsó ára. Hát nem dömping a bérpaloták, a villák, a telkek kisorsolása, a készpénzjutalmak, és nem dömping a titokban féláron adott előfizetési kedvezmény, vagy több lap együttes előfizetése mélyen leszállított áron, vagy nem dömping, nem „erkölcsi” dömping-e a szerelmi botrányok, válópörök, hálószoba-titkok, szekszuális gyilkosságok állandó és kiszínezett pertraktálása, a hátborzongató, véres ponyvaregények sorozatos közlése ? Ha már tisztességtelen versenyről beszélünk, hát ez nem tisztességtelen verseny? Vagy igazán ez volna a legmagasabb etikai fokon álló ideális újságírás? Hát minderről miért nem beszélnek azok, akik a „fair play” elvét írják zászlójukra? Nem történt itt egyéb, mint hogy a kiadók késhegyig menő egymás elleni harcukban meg akarták ölni a tőkeszegényebbet és addig licitáltak egymásra, amíg egyszerre csak ráeszméltek, hogy kifulladtak, nem bírják a versenyt. Ezt persze nem vallhatják be nyíltan. Hajrá, bűnbakot kellett keresni és meg is találták a maguk szempontjából a legalkalmasabb bűnbakot a nagy magyar egységért küzdő sajtóban, amelynek becsületes eszközökkel kivívott népszerűségét irigyelték. Ezt meg kellett mondanunk annak a közönségnek, amelynek ítéletére ők apellálni próbálnak. Ugyanez történt itt is, mint ami évekkel ezelőtt a könyvkiadás frontján történt. A kiadók egymást élve, hétrőlhétre adták ki az olcsóbbnál olcsóbb könyvsorozatokat, amíg elérkeztek a filléres ponyvaregényig és ezzel együtt a magyar könyvkiadás csődjéig. Sikerült tönkretenni a magyar könyvpiacot, a magyar írót és végeredményben önmagukat. Igazi irodalom helyett ponyvairodalommal táplálták a közönséget. Mintha ehhez hasonló történnék most is. Harcoljon az újságírók egyesülete a sajtódömping ellen, de az igazi ellen, amely az újságkiadás csődjéhez vezet és valóban veszélyezteti az újságírók szociális érdekeit. Vívjon becsületes meggyőződésből tiszta elvi harcot, de ne harcoljon az újságírók nevében üzleti érdekekért, ne használja védő pajzs gyanánt, erkölcsi igazolásul az újságírót, akinek az érdekeiről annyiszor megfeledkezett. Vagy volt-e egyetlen szava is az egyesületnek akkor, amikor egyes nagyvállalatok tömegesen bocsátottak el újságírókat, vagy tiltakozott-e az ellen, amire legutóbb is ismételten lett volna alkalma, hogy az újsáírók fizetését érzékenyen leszállították éppen azok a tőkeerős vállalatok, amelyek házakat sorsolnak ki előfizetőik között? Most aztán egyesek hirtelen megtalálták a szívüket és parancsszóra aggódnak az újságíró sorsáért. Aggódnak pedig azért, mert veszélyeztetve látják azoknak az üzleti magánérdekeit, akiknek a lapjaitól a közönség egyre jobban elfordul. Ez fáj nekik csak. Semmi egyéb. MÁJUS ELSEJÉN ünnepélyes keretek közt hirdetik ki az új osztrák alkotmányt Hétfőn az osztrák parlament mindkét háza megtartotta utolsó ülését BÉCS, ápr. 30. A hétfői nap történelmi jelentőségű volt Ausztria életében. Az osztrák parlamentarizmus, amely hatvan esztendőn keresztül volt az osztrák állam kormányzati formája, a hétfői nappal megszűnt létezni, hogy helyét átadja az új alkotmányban lefektetett és a parlamentarizmus teljes mellőzésével felépített tekintélyi kormányformának. Hétfőn az osztrák parlament mindkét háza még egyszer összegyűlt, hogy még egy utolsó ülést tartsanak és ezen elhatározzák az új tekintélyi alkotmányra való áttérést A nemzeti tanács 14 hónapos szünet után ült össze utolsó ülésére. Közben a kormány pontosan 451 rendeletet, úgynevezett szükségrendeletet fogadott el. Ezek a rendeletek 1933 március 4-ike óta láttak napvilágot, amióta a nemzeti tanács ülésezése szünetelt és a végrehajtó hatalom egyetlen forrása Dolfuss kancellár kormánya volt. A kormány ezeket a rendeleteket még a háborús gazdálkodásról szóló felhatalmazási törvény alapján bocsátotta ki. Rengeteg szükségrendeletek között természetesen a legfontosabb volt az új alkotmány pontjait meghatározó rendelet és az a felhatalmazási törvény, amely a régi alkotmányból az új alkotmányra való átmeneteit szabályozza. Az új alkotmány nem jelöli meg az alkotmánytörvény teljes hatálybaléptetésének időpontját. Ebben a kérdésben a kormány dönt. A pártok egész vasárnapon át tanácskoztak. A nagynémetek elhatározták, hogy pártjuk részéről Foppa, a párt ügyvezetőelnöke tesz a nemzetgyűlés ülése előtt tiltakozó deklarációt; ez a hétfői ülésen meg is történt. A kormány mellett a keresztény szocialista párt nevében Aigner képviselő tett deklarációt és abban kifejtette a kormányzópártok állásfoglalását. A nevezetes ülést az elnöki székben ülő Ramek dr. beszéde fejezte be. A nemzeti tanács ülését nyomban követte Ausztria felsőházának, a szövetségtanácsnak ülése, amely Dollfuss kancellár és a kormány lelkes ünneplése közben szintén elfogadta az új alkotmányt. A tizennégy hónapja félbemaradt ülés folytatása BÉCS, ápr. 30. Ramek elnök pontban fél tizenegy órakor nyitotta meg a múlt év március 4-én félbemaradt ülést. A kormány tagjai közül senki sem volt jelen, miután ez az ülés csak formaságokra szorítkozott. A keresztényszocialista képviselők teljes számban eljöttek. A két ellenzéki párt közül a Gazdaszövetség csak megfigyelőt küldött ki. Tauschitz képviselő, berlini osztrák követ személyében, miután a kora délelőtti órákban megtartott pártértekezlet úgy határozott, hogy a párt sem az érdemleges vitában, sem a szavazásban nem vesz részt. A nagy német párt hasonló határozatot hozott, egyúttal azonban kiküldte az ülésre Foppa és Hampel dr. képviselőket, hogy tiltakozó deklarációt terjesszenek elő. Ramek dr. a következő szavakkal nyitotta meg a történelmi jelentőségű ülést: — Folytatom a félbeszakadt ülést. Az elnöki bejelentések után a nagynémet párt tiltakozó deklarációjának bejelentése következett. Hampel dr. hosszabb beszédben tiltakozott a mai ülés érvényessége ellen. Ramek dr. néhány rövid szóval visszautasította Hampel dr. érveit és berekesztette az ülést, miután napirendi indítványát, amelynek értelmében a következő ülés azonnal megkezdődik, elfogadták. Kétperces szünet után, 10 óra 50 perckor Ramek elnök már meg is nyitotta az új ülést, a nemzeti tanács folyó ülésszakának 126. és az osztrák parlamentarizmus történetének utolsó ülését. Erre az ülésre már a kormány tagjai is testületileg eljöttek Dollfuss kancellárral az élükön. A bevonuló minisztereket a keresztényszocialista és heimwehrpárti képviselők viharos éljenzéssel és tapssal üdvözölték. Ramek elnök mindenekelőtt kivette a hivatali esküt a papképviselők helyébe behívott pótképviselőktől, majd közölte, hogy a 126. ülés napirendjén 471 kormányrendelet szerepel, amelyeket a kormány a háborús felhatalmazási törvény alapján bocsátott ki. A jóváhagyandó rendeletek között szerepel az új osztrák alkotmány is, amelynek szövege már hétfőn reggel megjelent a hivatalos lapban. A Ház a javaslatokat az alkotmányjogi bizottság elé utalta s Ramek elnök félbeszakította az ülést, hogy időt adjon az alkotmányjogi bizottságnak a parlament elé terjesztendő határozat megszövegezésére. Az alkotmányjogi bizottság ülése alig fél óra hosszat tartott s féltizenkettőkor Ramek dr. újból megnyitotta az ülést. Az ellenzéki pártok közül ekkor már csak a nagynémet párt volt képviselve, Foppa és Hampel képviselők személyében. Hampel dr. rögtön az ülés megnyitása után szólásra emelkedett és tiltakozott az ellen, hogy az alkotmányjogi bizottság jogosnak ismerte el a háborús felhatalmazási törvény alapján hozott 471 szükségrendeletet. Ramek dr. rövid nyilatkozattal meglátotta Hampel fejtegetéseit s álláspontját a Ház is magáévá tette. A szavazásnál mindössze a két nagynémet képviselő szavazott nemmel. A keresztényszocialista párt egyhangúan az elnök mellett szavazott és túlnyomó többségével határozattá emelte azt a megállapítást, hogy a kormány csak szükségparancsolta jogával élt, amikor az 1917. évi kivételes törvény alapján rendeleteket bocsátott ki. Ezután Lindauer keresztényszocialista képviselő terjesztette be alkotmányjogi bizottság jelentését, amely szintén arra a megállapításra jut, hogy a kormánynak, miután a parlament önként kikapcsolta magát, kötelessége volt az állam fenntartása.