Budapesti Hírlap, 1934. november (54. évfolyam, 247-270. szám)

1934-11-03 / 247. szám

4 Franciaországban kormány­válság fenyeget az alkotmányreform miatt PÁRIZS, nov. 2. A radikális párt és Doumergue minisz­terelnök között az alkotmánymódosító tervezet ügyében felmerült ellentétek kor­mányválsággal fenyegetnek. Lebrun köz­­társasági elnök csütörtökön egész nap azon fáradozott, hogy az ellentéteket elsi­mítsa. Hosszasan tárgyalt Herriot tárca­nélküli miniszterrel, a radikális párt ve­zérével, majd pedig Doumergue minisz­terelnökkel. Eddig nem sikerült közvetítő megoldást találni. Herriot a délutáni órákban a radikális miniszterekkel tár­gyalt és a megegyezés lehetőségeit vitat­ták meg. A képviselőház folyosóin csütörtökön este a radikálisok hangulata meglehető­sen kedvezőtlen volt. Egyesek úgy vélték, hogy Herriot és radikális minisztertársai kilépnek a nemzeti egység kormányából. Pénteken délután Doumergue elnöklete alatt a külügyminisztériumban miniszter­­tanács volt. A Petit Parisien értesülése szerint a nemzeti egység fenntartása érdekében valószínűleg a következő megoldást fo­gadják el: a nemzeti egység kormányá­nak valamennyi minisztere — a radikális minisztereket is beleértve — elfogadja Doumergue miniszterelnök a­lkotmánymó­­dosító tervezetének négy első pontját. Ezzel szemben Doumergue lemond a ter­vezet vitás ötödik pontjáról, amely a házfeloszlatás jogának módosítását tar­talmazza.­­. Lam­oureux francia kereske­delmi miniszter Moszkvába utazik PÁRIZS, nov. 2. Lamoureux kereskedelmi miniszter el­fogadta a szovjet kormány meghívását és a jövő hét elején Moszkvába utazik. A minisztert elkíséri útjára a kereskedelmi minisztérium egyik főtisztviselője, való­színűleg Donneron Craponne, a kereske­delmi szerződések ügyosztályának igaz­gatója. Lamoureux moszkvai tartózkodása alatt előre láthatólag tárgyalásokat kezd az 1935 január elsején lejáró francia­szovjet kereskedelmi szerződés megújí­tása céljából. Döntés holnap az államtanácsban PÁRIZS, nov. 2. Az a rendkívüli minisztertanács, amely délután 5 órakor ült össze, háromórai ta­nácskozás után semmi végleges megoldást sem talált. A minisztertanács végeztével Marchandeau belügyminiszter a következő hivatalos közleményt adta át a sajtó kép­viselőinek . Dies irae Irta: Turcsányi Elek Mi tegnap még oly messze volt, Nyomodban ím a nagy sötétség, Már sápadtabb vagy, mint a hold És betegebb vagy, mint a kétség; A napjaid szürkék, vakok, Kihültebbek a csillagoknál; Kalandok múltak és napok s már nincs kaland és nap se sok vár ... Az ünnep fénye hirtelen Fakóra vált és múlni készül, A báli csarnok cinterem Sötétjét ölti fel merészül; Itt-ott még néhány gyertyaszál, Hogy arcod sárga fény fürössze; S a tánc, a kedv, a csók, a bál Vad ég dörej­jel omlik össze ... A kincskeresők írta: Kosáryné Réz Lola — Azt mondja Gyula, hogy a kulcs a fiókban volt, de nem találom! Könnyű szél libegtette az elefántcsont­színű, horgolással díszített régi függönyt és Gyula, aki a szoba közepén állott, nagyot fújt. Megtörülgette a homlokát. Kövér, nagybajuszú képére pillantott oldalt az aranykeretes tükörben és megigazgatta bal karján a fekete szalagot. — Azt mondtam, hogy a fiókban volt. Szólalt meg mély hangon — de hogy most hová lett, azt nem tudhatom. Némi gyanú is volt már ezekben a sza­vakban. Az elhúnyt rokonnak sok látoga­tója akadt az utolsó héten. Ki tudja, kinek kezébe kerülhetett az íróasztal fiókjának kulcsa. Az ideges, vékony női hang megismételte reszketegen: — Hogy a fiókban volt... de nem találom-A szőnyegen egy rózsaszirom feküdt. A karosszékre egy kendőt dobott oda valaki. Horgolt szürke kendőt. — Itt a kulcs! — szólt egy zengő, mély hang. Fiatal fiú volt, a halott unokaöccse. Benn kotorászott az éjjeliszekrényfiókban s a receptek, orvosságos skatulyák, meg zsebkendők mögött megtalálta. Mind odatolongtak az íróasztal elé. Kinyi­to­tták lélekzetfojtott várakozással. Az íróasztalfiókban nagy halom össze­kötött papiros volt. Egyszerre nyúltak érte a rokonok. — Nem betéti könyv, — mondta Gyula csillapítóan és rátette nehéz kezét a sógor­nője karjára, aki inkább kíváncsiságból, mint kapzsiságból elsőnek fogta meg a zsi­neget. A mélyhangú fiú csak hátul nyújtogatta hosszú nyakát. A sok fekete selyem­blúz, meg fekete szalonkabát között nem tudott beljebb férni. Izgatott suttogást hal­lott aztán és kisvártatva egymásután for­dultak el a rokonok az íróasztaltól. Kedvet­lenség, zavar és bosszankodás volt az ar­cukon, de nem tartották illőnek, hogy szó­­vátegyenek valamit is ilyen rövid idővel a haláleset után. — Azt mondta Gyula, hogy szegény öreg soha életében nem törődött az asszonyok­kal ! — szólt végre szemrehányóan az előbbi ideges női hang. —­ Én csak azt mondtam, hogy tudtom­mal nem törődött — felelte Gyula két kö­vér kezét szétterpesztve, mentegetőző han­gon. —­ Mit tudhattam én, hogy... — A pohárszék kulcsa is megvan! — szakította félbe egy náthás hang. — Gyer­tek át ide, írjuk fel, mi van a pohárszékben. Mind átmentek, csak a fiú maradt hátra. Odalépett az íróasztalhoz és kezébe vette az iratcsomót. Levelek voltak ott és egy fénykép. Egy feketehajú, nagyszemű asszony fény­képe, aki szomorúan és komoran tekintett reá. A fiú nézte és megdöbbent. Csend volt a szobában. Senki más nem volt a bútorok között, csak ő és a fénykép. És talán a halott ember, láthatatlanul? Ennek az asszonynak a szeme titokzatos volt és olyan szép, amilyent még sohasem látott. A fiú körülnézett, aztán betette a képet belső zsebébe és kilopózott a szobából. A többiek után ment. — Tizenkét aranyszélű kistányér, — mondta Gyula emelt hangon. A fiú leült egy székre. Nagyon szeretett volna visszamenni az íróasztalhoz, hogy elolvassa a leveleket, amelyek bizonyosan a feketehajú asszonyra vonatkoznak. Vagy talán az írta őket? De valami különös félelem fogta el. — Hét üvegtálacska, az egyik repedt. — folytatta Gyula és szuszogva törölte meg a homlokát, amint ott térdelt a pohárszék előtt. Kint egyre erősebb lett a szél. A füg­göny két szárnya felrepült egészen a szoba mennyezetéig, ott vergődött, libegett. De sem bírt elszabadulni. — Két régi csésze, tányérkával... — Várj csak! — sikoltotta az ideges női hang.­­— Ez valódi meisseni porcellán... ez valódi kincs ... Mind odagyűltek. Az íróasztalról lerepült előbb egy levél, aztán kettő, aztán valamennyi. Fehér pil­langók módjára keringtek a légvonatban Aztán bágyadtan és tehetetlenül hullottak le mindenfelé a szőnyegre, a padlóra, az ablakdeszkára. — írjuk be: két régi meisseni csésze, tányérkával... egy kávéfőző... A szél új erőre kapott. Néhány levél ki­repült az ablakon. Egy a vizeshordóba került a kertben, egy másik a vadrózsa­bokrok közé, egy harmadik az utcára, ahol egy motorbicikli jött nagy pöfögéssel s átgázolt rajta. Estefelé járt az idő, mikor az egyik feketeruhás asszony így szólt: — Mielőtt elmegyünk, összesöprök itt a szobában. Nem bírom nézni a szemetet. — Gyula azt mondta, holnap jönnek a bútorokért... —­ Mindegy, — szólt szipogva a fekete­­ruhás asszony. ■— Szegény jó Bálint olyan rendszerető és pontos ember volt... úgy érzem, a sírban sem tud nyugodni azzal a tudattal, hogy szemetes a szobája ... Behozta a seprőt s összeseperte a szeme­tet, aztán benyomkodta a kályhába. — Gyula, add ide a cigarettádat. Meggyujtották vele s a láng lobogni kez­dett. Aztán mindnyájan elmentek s becsukták a házat. A fiú vacsora után egyedül maradt. Az asztalra könyökölt, de nem tudott tanulni. A nagybátyja elhagyatott szobáját látta, az íróasztal előtt a karosszéket. Mintha egy árnyék állott volna fel onnan s végig­járná a lakást. Belenéz a pohárszékbe, legyint. A fehér­neműszekrénybe: vállat von. Megáll az író­asztal előtt__belenéz a fiókba ... össze­görnyed és felsóhajt, két csontos öklét megrázza ... Semmi kincsét nem sajnálja a rokonoktól. De az asszony levelei és az asszony arcképe__ez volt a legértékesebb kincs a számára ... ezért haragszik ... A fiú hideglelősen megborzongott. Elő­vette a képet és soká nézte. Aztán hirtelen a kályhához lépett. Begyűrte és meggyúj­­totta. És azonnal lefeküdt. Mikor behúnyta a szemét, hirtelen vég­­hetetlen megkönnyebbülés simította végig a szívet. Messzi, fehér mezőt látott. A messzi fe­hér mezőn a nagybátyja közeledett lógó, őszes bajuszával és kézenfogva vezette a feketeszemű asszonyt. Hogy hová mentek, a fiú nem merte megkérdezni. Csak nézett utánuk vissza a fojtott lélekzettel. A kályhában hamuvá lett az arckép. ­ A miniszterelnök a minisztertanácson ismertette a kormány tagjaival az alkot­mánymódosításra vonatkozó tervezetét, valamint azokat az okokat, amelyek őt a tervezet előterjesztésére késztették. A mi­nisztertanács vizsgálat tárgyává tette a tervezetet­. A döntést a holnapi állam­tanácsra halasztották. „Krisztus a gyárban" Ravasz püspök beszéde a pestkörnyéki gyárimun­kások és iparosok egyházmegyei konferenciáján Csütörtökön délelőtt érdekes gyülekezet­tel telt meg a budapesti református teoló­giai akadémia nagyterme, a Pestkörnyék gyárimunkásaival és iparosifjaival, akiket a pestmegyei református egyházmegye hí­vott össze munkakonferenciára. A munkás­ifjúság soraiban ott volt Teleki Tibor gróf koronaőr, az egyházmegye gondnoka is, Benkó Ferenc ny. államtitkárral s igen sok lelkésszel. Ravasz László dr. püspök szolgált a be­vezető istentiszteleten, majd beszédet mon­dott ezzel a címmel: „Krisztus a gyárban”. — Krisztus a gyárban, — lehet, hogy napközben mint egy fáradt, poros, isme­retlen látogató megjelennék egy nagy gyár­ban, amely sokezer embert foglalkoztat, sokmillió pengő tőkét forgat, nagy össze­függésben él az egész világ gazdasági szer­vezetével, ahol rettentő zaj, por, jövés­menés, káosz van, ahol úgy látszik, mintha mindenki elvesztette volna fejét, mégis olyan halálos biztonsággal végzi el a mun­káját,­­ ha ide lép be Krisztus váratlanul és ismeretlenül, mit érezne, mit gondolna? E­gy pillanat alatt átlátná, hogyan szüle­tett a gyár, mik a szépségei és a csodái,­ azzal a tekintettel, amellyel egykor átlátott tengereken és csillagvilágokon. Tehát nem érezné magát idegennek a gyárban sem, mert az Isten eleve­ elrendelésében ott van már a műhely is. — De ezenkívül Jézus még szerelmese is volt a munkának, ő volt az, aki a munka nagyságát megérezte. Istennel nem lehe­tünk közösek gondolatban, érzésben, szent­ségben. — Istennel közösek lehetünk mun­kában. Azért a munka magában véve: isteni kiváltság, a legnagyobb lehetőség, út az élet csúcspontja felé, alkalom örökkévaló szépségek, igazságok és dicsőségek meg­ragadására ... — De vájjon Krisztus benyomása csak ennyi volna? Azt hiszem, rögtön látna valami mást: látná a munka megátkozott arcát, azt, hogy milyenné vált a munka Bűneset után, hogy milyenné vált az el­bukott ember számára, amit a munka ro­botja jelent az emberre nézve. Látná a munkát, mint robotot, látná a munkát, amelynek az a tragikuma, hogy van, — ugyanekkor pedig látná azt a munkát is, ami nincs! A kihagyó szívdobbanást az élet nagy vérkeringéséből, a kikapcsolt idegszálakat egy óriási nagy organizmus­ból, az üresen maradt helyeket, amelyeket nem lehet kitölteni, mert munkanélküliség van a világon ... Látná a léleknek azt a megüresedését, amelybe a munkanélküli­ség kergeti bele az embert, érezné, hogy ez az igazi rabság, az igazi kín. — Hamar meglátná Jézus a munkás rab­ságát, észrevenné, hogy a mai modern vi­lágnak csakugyan van egy elrejtett, titok­zatos rabszolgasága, amelyből nem lehet ki­szabadulni. . — És még ez sem az volna, amit Neki leginkább fájna. Sokkal inkább fájna Neki, amit akkor látna, ha a lélekre kellene figyelmeznie, mert akkor elébe tűnik az, hogy a gyárban az ember géppé válik, élő, olcsó, hamar elkopó és hamar kicserélendő géppé. Krisztus látná, hogy a legnagyobb veszedelem, amely a munkást éri, az, hogy géppé válik, hogy elvész belőle a lélek... S a géppé vált ember szomorúbb látvány az elbukott embernél, a megromlott ember­nél ... És azt hiszem, még keserűbb dolgot is látna Jézus: hogy a teremtés közös, egy­séges munkája miképpen vált két részre: tőkére és munkára. Látná, hogy a tőke mi­lyen szívtelen, milyen személytelen, csak önmaga hasznát kereső, mennyire menekül az érzésektől, a szánalomtól, a szeretettől. És látná Krisztus, hogy a személytelen tőke felett sokszor milyen lelketlen személyek rendelkeznek s látná, hogy a másik tábor­ban, a munkások seregében éppen olyan személytelen, lelketlen emberek élnek, a küzdelmes emberek sok igazságából meny­nyien élnek és akkor kitárulna előtte a ret­tentő hasadás, amely a munka és a tőke között fennáll.­­ És akkor felzendülne száján az Ige, amelyet a zsinagógákban, a fügefalige­tekben, a halászbárkákban mondott, amikor látta népe gyámoltalanságát, elhagyatottságát, — ismételné ezt az igét a gyárban is: „Az aratnivaló gabona sok, de az arató kevés.” „Kérjétek az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába.” Hogy ol­dódjék meg a teremtés munkájában , az a nagy meghasonlás, amely szembeállította a tőkét és a munkást. Állítsátok helyre a munka megromlott mivoltát: a megátkozott munkát tegyék a megáldott munkává, a robotból legyen hivatás, a rabszolgaságból legyen pálya­tér, az egyéniség kibontakozása, a szol­gálatból legyen világ felett való győzel­mes uralkodás, a teremtéskor elhangzott nagy parancsolat beteljesedése. Legyetek úrrá a világon. Olyan időket élünk, ami­kor semmi más, csak a Krisztus evangé­liuma tudja meggyógyítani a világ ret­tentő szociális nyomorúságát és az egy­mással szembenálló ősi ellenfeleket test­vérekké összefogni. Ravasz püspök megkapóan szép be­széde után Mocsy Mihály esperes mondott megnyitót, majd egymásután szólaltak fel a következő községek gyári munkásokból és iparosifjakból álló Ker. Ifjúsági Egye­sületeinek kiküldöttei: Laky László KIE-titkár, Batiz Dénes dr. főorvos, Karácsony Sándor dr. egye­temi m. tanár, Ravasz László dr., Szőke Imre lelkész, Dobos Károly lelkész tartot­tak előadást, Bogdán Gyula wekerletelepi lelkész pedig záróáhítatot vezetett. 1934 NOVEMBER 3. SZOMBAT Munkáspárti győzelem az angol képviselőtestületi választásokon LONDON, nov. 2. Londonban és Anglia legnagyobb részei november elsején tartották meg a község­tanácsi és városi képviselőválasztásokat. A választások eredménye jelentős győzelmet jelent a munkáspárt számára. Londonban a város közigazgatása máris a munkáspárt kezében van, de a mostani választások még jobban megerősítették a fővárosban a munkáspárt helyzetét. Az 1931-iki válasz­tásokon a konzervatív pártot jeentő köz­ségi reformpártnak még több mint ezer képviselője volt, a munkáspárt 257 képvi­selőjével szemben. A most lefolyt választá­sok végleges eredménye eddig még nem vált ismeretessé, de az eddig közzétett eredmények azt mutatják, hogy a községi reformpárt a munkáspárttal szemben ki­sebbségben fog maradni. Az arány pénte­ken reggel az volt, hogy 340 konzervatív párti megválasztott képviselővel szemben a megválasztott munkáspárti képviselőkkel száma 362 volt. A vidéki városok közül a munkáspárt győzelmét a következő helyekről jelentik: Hull, Derby, Lincoln és Birkenhead.

Next