Budapesti Hírlap, 1934. november (54. évfolyam, 247-270. szám)
1934-11-03 / 247. szám
4 Franciaországban kormányválság fenyeget az alkotmányreform miatt PÁRIZS, nov. 2. A radikális párt és Doumergue miniszterelnök között az alkotmánymódosító tervezet ügyében felmerült ellentétek kormányválsággal fenyegetnek. Lebrun köztársasági elnök csütörtökön egész nap azon fáradozott, hogy az ellentéteket elsimítsa. Hosszasan tárgyalt Herriot tárcanélküli miniszterrel, a radikális párt vezérével, majd pedig Doumergue miniszterelnökkel. Eddig nem sikerült közvetítő megoldást találni. Herriot a délutáni órákban a radikális miniszterekkel tárgyalt és a megegyezés lehetőségeit vitatták meg. A képviselőház folyosóin csütörtökön este a radikálisok hangulata meglehetősen kedvezőtlen volt. Egyesek úgy vélték, hogy Herriot és radikális minisztertársai kilépnek a nemzeti egység kormányából. Pénteken délután Doumergue elnöklete alatt a külügyminisztériumban minisztertanács volt. A Petit Parisien értesülése szerint a nemzeti egység fenntartása érdekében valószínűleg a következő megoldást fogadják el: a nemzeti egység kormányának valamennyi minisztere — a radikális minisztereket is beleértve — elfogadja Doumergue miniszterelnök alkotmánymódosító tervezetének négy első pontját. Ezzel szemben Doumergue lemond a tervezet vitás ötödik pontjáról, amely a házfeloszlatás jogának módosítását tartalmazza.. Lamoureux francia kereskedelmi miniszter Moszkvába utazik PÁRIZS, nov. 2. Lamoureux kereskedelmi miniszter elfogadta a szovjet kormány meghívását és a jövő hét elején Moszkvába utazik. A minisztert elkíséri útjára a kereskedelmi minisztérium egyik főtisztviselője, valószínűleg Donneron Craponne, a kereskedelmi szerződések ügyosztályának igazgatója. Lamoureux moszkvai tartózkodása alatt előre láthatólag tárgyalásokat kezd az 1935 január elsején lejáró franciaszovjet kereskedelmi szerződés megújítása céljából. Döntés holnap az államtanácsban PÁRIZS, nov. 2. Az a rendkívüli minisztertanács, amely délután 5 órakor ült össze, háromórai tanácskozás után semmi végleges megoldást sem talált. A minisztertanács végeztével Marchandeau belügyminiszter a következő hivatalos közleményt adta át a sajtó képviselőinek . Dies irae Irta: Turcsányi Elek Mi tegnap még oly messze volt, Nyomodban ím a nagy sötétség, Már sápadtabb vagy, mint a hold És betegebb vagy, mint a kétség; A napjaid szürkék, vakok, Kihültebbek a csillagoknál; Kalandok múltak és napok s már nincs kaland és nap se sok vár ... Az ünnep fénye hirtelen Fakóra vált és múlni készül, A báli csarnok cinterem Sötétjét ölti fel merészül; Itt-ott még néhány gyertyaszál, Hogy arcod sárga fény fürössze; S a tánc, a kedv, a csók, a bál Vad ég dörejjel omlik össze ... A kincskeresők írta: Kosáryné Réz Lola — Azt mondja Gyula, hogy a kulcs a fiókban volt, de nem találom! Könnyű szél libegtette az elefántcsontszínű, horgolással díszített régi függönyt és Gyula, aki a szoba közepén állott, nagyot fújt. Megtörülgette a homlokát. Kövér, nagybajuszú képére pillantott oldalt az aranykeretes tükörben és megigazgatta bal karján a fekete szalagot. — Azt mondtam, hogy a fiókban volt. Szólalt meg mély hangon — de hogy most hová lett, azt nem tudhatom. Némi gyanú is volt már ezekben a szavakban. Az elhúnyt rokonnak sok látogatója akadt az utolsó héten. Ki tudja, kinek kezébe kerülhetett az íróasztal fiókjának kulcsa. Az ideges, vékony női hang megismételte reszketegen: — Hogy a fiókban volt... de nem találom-A szőnyegen egy rózsaszirom feküdt. A karosszékre egy kendőt dobott oda valaki. Horgolt szürke kendőt. — Itt a kulcs! — szólt egy zengő, mély hang. Fiatal fiú volt, a halott unokaöccse. Benn kotorászott az éjjeliszekrényfiókban s a receptek, orvosságos skatulyák, meg zsebkendők mögött megtalálta. Mind odatolongtak az íróasztal elé. Kinyitották lélekzetfojtott várakozással. Az íróasztalfiókban nagy halom összekötött papiros volt. Egyszerre nyúltak érte a rokonok. — Nem betéti könyv, — mondta Gyula csillapítóan és rátette nehéz kezét a sógornője karjára, aki inkább kíváncsiságból, mint kapzsiságból elsőnek fogta meg a zsineget. A mélyhangú fiú csak hátul nyújtogatta hosszú nyakát. A sok fekete selyemblúz, meg fekete szalonkabát között nem tudott beljebb férni. Izgatott suttogást hallott aztán és kisvártatva egymásután fordultak el a rokonok az íróasztaltól. Kedvetlenség, zavar és bosszankodás volt az arcukon, de nem tartották illőnek, hogy szóvátegyenek valamit is ilyen rövid idővel a haláleset után. — Azt mondta Gyula, hogy szegény öreg soha életében nem törődött az asszonyokkal ! — szólt végre szemrehányóan az előbbi ideges női hang. — Én csak azt mondtam, hogy tudtommal nem törődött — felelte Gyula két kövér kezét szétterpesztve, mentegetőző hangon. — Mit tudhattam én, hogy... — A pohárszék kulcsa is megvan! — szakította félbe egy náthás hang. — Gyertek át ide, írjuk fel, mi van a pohárszékben. Mind átmentek, csak a fiú maradt hátra. Odalépett az íróasztalhoz és kezébe vette az iratcsomót. Levelek voltak ott és egy fénykép. Egy feketehajú, nagyszemű asszony fényképe, aki szomorúan és komoran tekintett reá. A fiú nézte és megdöbbent. Csend volt a szobában. Senki más nem volt a bútorok között, csak ő és a fénykép. És talán a halott ember, láthatatlanul? Ennek az asszonynak a szeme titokzatos volt és olyan szép, amilyent még sohasem látott. A fiú körülnézett, aztán betette a képet belső zsebébe és kilopózott a szobából. A többiek után ment. — Tizenkét aranyszélű kistányér, — mondta Gyula emelt hangon. A fiú leült egy székre. Nagyon szeretett volna visszamenni az íróasztalhoz, hogy elolvassa a leveleket, amelyek bizonyosan a feketehajú asszonyra vonatkoznak. Vagy talán az írta őket? De valami különös félelem fogta el. — Hét üvegtálacska, az egyik repedt. — folytatta Gyula és szuszogva törölte meg a homlokát, amint ott térdelt a pohárszék előtt. Kint egyre erősebb lett a szél. A függöny két szárnya felrepült egészen a szoba mennyezetéig, ott vergődött, libegett. De sem bírt elszabadulni. — Két régi csésze, tányérkával... — Várj csak! — sikoltotta az ideges női hang.— Ez valódi meisseni porcellán... ez valódi kincs ... Mind odagyűltek. Az íróasztalról lerepült előbb egy levél, aztán kettő, aztán valamennyi. Fehér pillangók módjára keringtek a légvonatban Aztán bágyadtan és tehetetlenül hullottak le mindenfelé a szőnyegre, a padlóra, az ablakdeszkára. — írjuk be: két régi meisseni csésze, tányérkával... egy kávéfőző... A szél új erőre kapott. Néhány levél kirepült az ablakon. Egy a vizeshordóba került a kertben, egy másik a vadrózsabokrok közé, egy harmadik az utcára, ahol egy motorbicikli jött nagy pöfögéssel s átgázolt rajta. Estefelé járt az idő, mikor az egyik feketeruhás asszony így szólt: — Mielőtt elmegyünk, összesöprök itt a szobában. Nem bírom nézni a szemetet. — Gyula azt mondta, holnap jönnek a bútorokért... — Mindegy, — szólt szipogva a feketeruhás asszony. ■— Szegény jó Bálint olyan rendszerető és pontos ember volt... úgy érzem, a sírban sem tud nyugodni azzal a tudattal, hogy szemetes a szobája ... Behozta a seprőt s összeseperte a szemetet, aztán benyomkodta a kályhába. — Gyula, add ide a cigarettádat. Meggyujtották vele s a láng lobogni kezdett. Aztán mindnyájan elmentek s becsukták a házat. A fiú vacsora után egyedül maradt. Az asztalra könyökölt, de nem tudott tanulni. A nagybátyja elhagyatott szobáját látta, az íróasztal előtt a karosszéket. Mintha egy árnyék állott volna fel onnan s végigjárná a lakást. Belenéz a pohárszékbe, legyint. A fehérneműszekrénybe: vállat von. Megáll az íróasztal előtt__belenéz a fiókba ... összegörnyed és felsóhajt, két csontos öklét megrázza ... Semmi kincsét nem sajnálja a rokonoktól. De az asszony levelei és az asszony arcképe__ez volt a legértékesebb kincs a számára ... ezért haragszik ... A fiú hideglelősen megborzongott. Elővette a képet és soká nézte. Aztán hirtelen a kályhához lépett. Begyűrte és meggyújtotta. És azonnal lefeküdt. Mikor behúnyta a szemét, hirtelen véghetetlen megkönnyebbülés simította végig a szívet. Messzi, fehér mezőt látott. A messzi fehér mezőn a nagybátyja közeledett lógó, őszes bajuszával és kézenfogva vezette a feketeszemű asszonyt. Hogy hová mentek, a fiú nem merte megkérdezni. Csak nézett utánuk vissza a fojtott lélekzettel. A kályhában hamuvá lett az arckép. A miniszterelnök a minisztertanácson ismertette a kormány tagjaival az alkotmánymódosításra vonatkozó tervezetét, valamint azokat az okokat, amelyek őt a tervezet előterjesztésére késztették. A minisztertanács vizsgálat tárgyává tette a tervezetet. A döntést a holnapi államtanácsra halasztották. „Krisztus a gyárban" Ravasz püspök beszéde a pestkörnyéki gyárimunkások és iparosok egyházmegyei konferenciáján Csütörtökön délelőtt érdekes gyülekezettel telt meg a budapesti református teológiai akadémia nagyterme, a Pestkörnyék gyárimunkásaival és iparosifjaival, akiket a pestmegyei református egyházmegye hívott össze munkakonferenciára. A munkásifjúság soraiban ott volt Teleki Tibor gróf koronaőr, az egyházmegye gondnoka is, Benkó Ferenc ny. államtitkárral s igen sok lelkésszel. Ravasz László dr. püspök szolgált a bevezető istentiszteleten, majd beszédet mondott ezzel a címmel: „Krisztus a gyárban”. — Krisztus a gyárban, — lehet, hogy napközben mint egy fáradt, poros, ismeretlen látogató megjelennék egy nagy gyárban, amely sokezer embert foglalkoztat, sokmillió pengő tőkét forgat, nagy összefüggésben él az egész világ gazdasági szervezetével, ahol rettentő zaj, por, jövésmenés, káosz van, ahol úgy látszik, mintha mindenki elvesztette volna fejét, mégis olyan halálos biztonsággal végzi el a munkáját, ha ide lép be Krisztus váratlanul és ismeretlenül, mit érezne, mit gondolna? Egy pillanat alatt átlátná, hogyan született a gyár, mik a szépségei és a csodái, azzal a tekintettel, amellyel egykor átlátott tengereken és csillagvilágokon. Tehát nem érezné magát idegennek a gyárban sem, mert az Isten eleve elrendelésében ott van már a műhely is. — De ezenkívül Jézus még szerelmese is volt a munkának, ő volt az, aki a munka nagyságát megérezte. Istennel nem lehetünk közösek gondolatban, érzésben, szentségben. — Istennel közösek lehetünk munkában. Azért a munka magában véve: isteni kiváltság, a legnagyobb lehetőség, út az élet csúcspontja felé, alkalom örökkévaló szépségek, igazságok és dicsőségek megragadására ... — De vájjon Krisztus benyomása csak ennyi volna? Azt hiszem, rögtön látna valami mást: látná a munka megátkozott arcát, azt, hogy milyenné vált a munka Bűneset után, hogy milyenné vált az elbukott ember számára, amit a munka robotja jelent az emberre nézve. Látná a munkát, mint robotot, látná a munkát, amelynek az a tragikuma, hogy van, — ugyanekkor pedig látná azt a munkát is, ami nincs! A kihagyó szívdobbanást az élet nagy vérkeringéséből, a kikapcsolt idegszálakat egy óriási nagy organizmusból, az üresen maradt helyeket, amelyeket nem lehet kitölteni, mert munkanélküliség van a világon ... Látná a léleknek azt a megüresedését, amelybe a munkanélküliség kergeti bele az embert, érezné, hogy ez az igazi rabság, az igazi kín. — Hamar meglátná Jézus a munkás rabságát, észrevenné, hogy a mai modern világnak csakugyan van egy elrejtett, titokzatos rabszolgasága, amelyből nem lehet kiszabadulni. . — És még ez sem az volna, amit Neki leginkább fájna. Sokkal inkább fájna Neki, amit akkor látna, ha a lélekre kellene figyelmeznie, mert akkor elébe tűnik az, hogy a gyárban az ember géppé válik, élő, olcsó, hamar elkopó és hamar kicserélendő géppé. Krisztus látná, hogy a legnagyobb veszedelem, amely a munkást éri, az, hogy géppé válik, hogy elvész belőle a lélek... S a géppé vált ember szomorúbb látvány az elbukott embernél, a megromlott embernél ... És azt hiszem, még keserűbb dolgot is látna Jézus: hogy a teremtés közös, egységes munkája miképpen vált két részre: tőkére és munkára. Látná, hogy a tőke milyen szívtelen, milyen személytelen, csak önmaga hasznát kereső, mennyire menekül az érzésektől, a szánalomtól, a szeretettől. És látná Krisztus, hogy a személytelen tőke felett sokszor milyen lelketlen személyek rendelkeznek s látná, hogy a másik táborban, a munkások seregében éppen olyan személytelen, lelketlen emberek élnek, a küzdelmes emberek sok igazságából menynyien élnek és akkor kitárulna előtte a rettentő hasadás, amely a munka és a tőke között fennáll. És akkor felzendülne száján az Ige, amelyet a zsinagógákban, a fügefaligetekben, a halászbárkákban mondott, amikor látta népe gyámoltalanságát, elhagyatottságát, — ismételné ezt az igét a gyárban is: „Az aratnivaló gabona sok, de az arató kevés.” „Kérjétek az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába.” Hogy oldódjék meg a teremtés munkájában , az a nagy meghasonlás, amely szembeállította a tőkét és a munkást. Állítsátok helyre a munka megromlott mivoltát: a megátkozott munkát tegyék a megáldott munkává, a robotból legyen hivatás, a rabszolgaságból legyen pályatér, az egyéniség kibontakozása, a szolgálatból legyen világ felett való győzelmes uralkodás, a teremtéskor elhangzott nagy parancsolat beteljesedése. Legyetek úrrá a világon. Olyan időket élünk, amikor semmi más, csak a Krisztus evangéliuma tudja meggyógyítani a világ rettentő szociális nyomorúságát és az egymással szembenálló ősi ellenfeleket testvérekké összefogni. Ravasz püspök megkapóan szép beszéde után Mocsy Mihály esperes mondott megnyitót, majd egymásután szólaltak fel a következő községek gyári munkásokból és iparosifjakból álló Ker. Ifjúsági Egyesületeinek kiküldöttei: Laky László KIE-titkár, Batiz Dénes dr. főorvos, Karácsony Sándor dr. egyetemi m. tanár, Ravasz László dr., Szőke Imre lelkész, Dobos Károly lelkész tartottak előadást, Bogdán Gyula wekerletelepi lelkész pedig záróáhítatot vezetett. 1934 NOVEMBER 3. SZOMBAT Munkáspárti győzelem az angol képviselőtestületi választásokon LONDON, nov. 2. Londonban és Anglia legnagyobb részei november elsején tartották meg a községtanácsi és városi képviselőválasztásokat. A választások eredménye jelentős győzelmet jelent a munkáspárt számára. Londonban a város közigazgatása máris a munkáspárt kezében van, de a mostani választások még jobban megerősítették a fővárosban a munkáspárt helyzetét. Az 1931-iki választásokon a konzervatív pártot jeentő községi reformpártnak még több mint ezer képviselője volt, a munkáspárt 257 képviselőjével szemben. A most lefolyt választások végleges eredménye eddig még nem vált ismeretessé, de az eddig közzétett eredmények azt mutatják, hogy a községi reformpárt a munkáspárttal szemben kisebbségben fog maradni. Az arány pénteken reggel az volt, hogy 340 konzervatív párti megválasztott képviselővel szemben a megválasztott munkáspárti képviselőkkel száma 362 volt. A vidéki városok közül a munkáspárt győzelmét a következő helyekről jelentik: Hull, Derby, Lincoln és Birkenhead.