Budapesti Hírlap, 1935. március (55. évfolyam, 50-74. szám)
1935-03-17 / 63. szám
MRJl 20 Budapesti Hírlap Budapest, 1935. Vasárnap, Március 17 POLITIKAI NAPILAP LV. évfolyam 63. szám Diadalmasan a reformok felé írta: Sztranyavszky Sándor dr., a Nemzeti Egység Pártjának országos elnöke . A mai vasárnappal elérkeztünk a választási küzdelem csúcspontjára, ahonnan biztos szemmel tekinthetünk végig a most már teljesen kifejlődött hadállásokon. Ezek a hadállások a következő napokban megkezdik a döntő harcot a haladó magyar konzervatív politika — a reformpolitika — győzelméért, amelynek az idők szelleméből fakadó parancsoló feladata, hogy meghódítsa a nemzet legszélesebb rétegeit. Ez a politika a nemes értékeket megtartó, az elavult, útját vesztett, vagy elsekélyesedett eszméket átformáló erővel indul meg a jövendő útján. Ezt a politikát hivatott megvalósítani a Nemzeti Egység Pártja. Amíg a pártok legtöbbje idejét múlt eszmék elaggott szólamaival igyekszik narkotizálni a választókat, addig a Nemzeti Egység Pártja a múlt termékeny talajában gyökerező életerős fa friss gyümölcseit nyújtja. A Nemzeti Egység Pártja tehát igazságának, programja átütő erejének tudatában nyugodtan megy a küzdelembe, amely a természet és történelem adta törvények szerint sem végződhetik másként, mint a Nemzeti Egység gondolatának fölényes győzelmével. Annak a parlamentnek pedig, amely a mostani, korszakalkotó választás után átveszi a nemzet képviseletét, megingathatatlan, szilárd világnézetet, a nemzeti erkölcsök megújhodásának és a nemzeti haladás szükségességének világnézetét kell reprezentálnia és a ráruházott küldetésnek felelősségteljes tudatában meg kell kezdenie és be kell fejeznie a korszerű alkotások sorát. Gömbös Gyula miniszterelnök rádiószózata a legteljesebb határozottsággal írta elő ennek az új parlamentnek három feladatát. Ezek közül az első az, hogy a parlamentnek egy világnézeti hitvallást követő többsége erőt és nyugalmat biztosítson a kormányzatnak a most elkövetkezendő, egész jövőnket befolyásoló, az ország külpolitikai pozícióját hosszú időre meghatározó nemzetközi tárgyalások tartamára. A másik feladata, hogy megoldja az új vonalakon haladó, a szociális és kulturális vonatkozásokban természetszerűen fokozott kívánságokkal fellépő magyar élet mindennapi problémáit. Végül pedig kötelessége lesz ennek az országgyűlésnek, hogy megvalósítsa azt a nagyarányú reformprogramot, amelynek szükségességét és halaszthatatlanságát ma már senki sem vitathatja. Élő valósággá kell tenni a lelkek vágyában, az emberek sóhajtásában is feltörő újításokat, amelyek nem légvárakat építő politikai romanticizmus, hanem az alkotó realizmus szülöttei lesznek. A kormány reformprogramjában foglalt feladatok megoldása gazdag és termékeny munka lehetőségét biztosítja az új országgyűlés számára, de még ennél is fontosabb az a szellem, amelynek az új törvényhozás tevékenységét át kell hatnia. Ennek a szellemnek pedig épp olyan mértékben kell táplálkoznia a hagyományokból, mint a reformokból, amelyek minden nemzeti irányú politika termőföldjén egy forrásból fakadnak, egymást keltik életre, és egymást táplálják, amíg a tervek valósággá válnak, a nemzet óhajai és kívánságai alkotásokban elégülnek ki. A hagyományok talajában fogant reformokat a megfontolt haladás napsugara érleli meg, az újításoknak pedig megmaradt és meglévő értékeink, megingathatatlan társadalmi rendünk fundamentumán kell felépülniük. A jövő feladata már nem is új eszmék és új tervek felvetése, hanem régi ígéretek beváltása, régi jogos népi követelések valóra váltása, amelyekről már a háború előtt énekelte a költő: „Verecke híres útján jöttem én, fülembe még ős magyar dal rivall, szabad-e Dévénynél betörnöm új idők új dalaival.” Az új idők új dalai, a jogos népi követelések tehát már régen megoldásra várnak és ezeknek a megoldásoknak a kényszerű, vagy nem kényszerű elmaradása olyan sok organikus zavarnak és politikai egyensúlytalanságnak volt okozója. Ha a kormány reformtervezetét szemügyre vesszük és őszintén, objektíven keressük, az igazságot, akkor tulajdonképpen nemcsak arra a gondolatra kell jutnunk, hogy ezeket a reformokat sürgősen meg kell valósítani, hanem föltámad bennünk az a kérdés is, hogy miért ilyen későn jutunk el ezeknek az ország békéjét és nyugalmát szolgáló átalakulásokhoz, amelyek már a nagyvilág legalkotmányosabb országait is jellemzik. Az óvatosság szelleme, vagy a szociális magyar viszonyok okozták-e ezt a késedelmet, ez a kérdés ma már sem fontos, sem döntő jelentőségű nem lehet, de annál inkább törekednünk kell arra, hogy az ezeréves magyar alkotmány szellemében ennek az alkotmánynak fejlesztése és alátámasztásaként minél gyorsabban jussunk el azokhoz a reformokhoz, amelyek egyenesen megerősítik a magyar társadalmi rendet és amelyek — a magyar sorsközösség jegyében — biztosítják az osztályoknak ma már meginogni látszó egyensúlyát. Ezeknek a reformoknak meg kell hozniuk a magyar társadalom rétegei között az eddiginél bensőségesebb együttműködést és a nemzet vezetőinek igazságérzetébe vetett őszinte hitet, valamint a gazdasági életnek a nemzeti élettel való zavartalan tiszta harmóniáját. Annál természetesebb ez, mert hiszen a magyar társadalomnak a miniszterelnök rádióbeszédét követő megnyilatkozásai tanúságot tesznek arról, hogy a kormány gazdasági reformprogramját a legkonzervatívabb, a gazdasági adottságokkal bölcsen számoló elemek is minden aggodalom nélkül magukénak vallják. Rendületlenül hiszek a Nemzeti Egység elhatározó választási győzelmében, amely azt jelenti, hogy az ország vezetése tapasztalt, megfontolt, lelkiismeretes politikusok kezében marad, akik megingathatatlan hívei a haladó konzervatív politikának, de akik élő bástyaként szegik útját minden kiforratlan kísérletnek. Ezek a politikusok tisztában vannak azzal, hogy ez a megcsonkított, nyomorba taszított Magyarország csak biztos úton haladhat és kalandokba nem sodorható bele. A mi győzelmünk az igazi konszolidációt jelenti, amely a békés munkán, a társadalmi rétegek és felekezetek között való megértésen, a tiszta ideálokért való lelkesülésen, a magasabb erkölcsi élet megvalósításán épül föl. Mi az újabbkori magyar történelem második reformkorszakát akarjuk megteremteni, amelynek azonban, bár nagy feladatai gyors lépéseket sürgetnek, éppen úgy a körültekintően bölcs és a lehetőségekkel számoló evolúciónak kell lenni, mint amilyen a száz esztendő előtti volt. Szem előtt tartjuk a történelem tanúságait, meg kell valósítanunk az immár halaszthatatlan reformokat és ehhez felelősségtettel áthatott alkotmányos érzésű parlamentre van szükségünk. Ebből a választásból tehát az 5 ezer éves magyar alkotmánynak megerősödve kell kikerülnie, a nemzetnek mindazokkal a nagy érdekeivel együtt, amelyekért a múlt század harmincas éveinek nagy reformpolitikusai küzdöttek és dolgoztak. Amikor a választási küzdelem csúcspontjára érve körültekintünk a Nemzeti Egység Pártjának diadalra induló hadállásain, jobban hiszünk, mint eddig az ország jólétének és a nemzet fölemelkedésének hajnalhasadásában. A gróf házasodik Írta: SURÁNYI MIKLÓS Augusztusban már egész Bécs tudta, hogy a gróf házassági terveket forgat a fejében s választása sógornőjére, lady Selmára esett. Efféle hírek a legfelsőbb körökben is mindig élénken megmozgatják a kedélyeket. Azok a hölgyek, akiknek húsz évnél idősebb leányaik voltak, mindenféle házasságot elvből elleneztek, kivéve a saját lányukét, ezek kijelentették, hogy a legfiatalabb Széchenyi gróf szándéka nem lehet komoly, mert köztudomás szerint a sógornőjébe, Karolina grófnéba szerelmes. A Lichnovszky-szalonban, amely újra átvette vezető szerepét a császárváros társadalmi életében, István grófnak, valamint lady Selmának minden lépéséről tudtak. Tudták, hogy köztük a szerelmi postát Esterházy Vince gróf és felesége, Liechtenstein Zsófia hercegnő hordja, egyelőre nem nagy sikerrel ugyan, de napról-napra több reménységgel oly irányban, hogy lady Selina érthető vonakodása enyhüljön és gyermekded szíve szerelmes sógora iránt felmelegedjék. A teljes sikerben csak néhány egészen érdektelen, vagy be nem avatott jámbor lélek bízott. A jól értesültek körében egy esti teán,amelyre az özvegy Christiane hercegnő csak legbizalmasabb barátnőit és barátait hívta meg, a Stefferl—Selma-kérdésben valóságos pártok alakultak ki. Nimptsch Ferdinánd grófné szerint lady Selmának több esze lesz, semhogy egy közismert nőcsábító áldozata legyen, mert a fiatal gróf iszákos, durva, cinikus kéjenc, aki már egész vagyonát eltékozolta s azon a ponton áll, hogy megfosztják tiszti rangjától és száműzik az udvar közeléből. Ez a párt olyan többleányos grófnékból és hercegasszonyokból alakult, akik szerették volna István grófot a saját gyermekük kezével megmenteni és rehabilitálni. Hohenzollrn Paulina hercegnő és köre viszont azt hangoztatta, hogy az öreg Ferenc gróf volna az, aki sohasem engedné meg ezt a házasságot. Az öreg gróf sokat ad a család fényének emelésére s minthogy két idősebb fia amúgy is romantikus szerelmi házasságot kötött és sem vagyon, sem összeköttetések tekintetében nem járult hozzá a családi tekintély emeléséhez, legkisebb fiát, aki a három testvér között nemcsak a legkiválóbb, de a leggazdagabb is, a monarchia legelőkelőbb családjának, a Liechtensteineknak, Esterházyaknak, vagy a Kaunitzok valamelyik ivadékával akarja összeházasítani. Windischgraetz hercegné úgy tudta, hogy az öreg Ferenc gróf a monarchia legpénzsóvárabb. István gróf pedig a legbecsvágyóbb embere lévén, csak oly házasságról lehet szó, amelyben a menyaszszony készpénzhozománya legalább is fölér István gróf birtokainak értékével. Ez legalább egymillió forint. — Kinek lehet ekkora hozománya? — kérdezte egy elszegényedett Schwarzenberg hercegnő. — Vagy egy zsidó bankár, vagy egy uralkodó herceg leányának. A menyaszszonyt tehát a Fries-grófok, az Eskeles és Arnheim bankcég, esetleg a frankfurti, vagy párizsi Rotschildok között kell keresni. — Ez már mégis szörnyűség — jajdult fel Nimptsch grófné. — Ha csak számításba nem vesszük a bajor király leányát — folytatta gúnyos mosollyal a hercegasszony. . . — Hohó, ez egy kicsit sok volna a jóból. — Tudniillik a bajor király leánya sánta és púpos és szívgörcsökben szenved. Lauray Zenóné, Hunyady Gabriella pártja egész más vizeken portyázott. A szép Gabriella, aki nemrég még jóindulatú pajtáskodással kezelte a szerelmes grófot, most — nem tudni miért — gyilkos gyűlölettel üldözte. Szerinte a gróf a társadalom legfelsőbb, de egyszersmind legromlottabb köreiből házasodik. Sagan hercegnőnek például, akinek temérdek vagyonánál csak viszonya, botránya és törvénytelen gyermeke temérdekebb, szüksége volna egy jónevű és elnéző férjre. Perigord hercegnő, Dino herceg felesége is válniakar s végül a szép meztelen angyal, a kis Bagration, aki ugyan szegény, mint a templom egere, de pénzszerzési lehetőségekben gazdagabb, mint a párizsi Rotschild, szintén kivetette hálóját a magyar gróf felé. — Ebben sok a valószínűség. A bécsi kongresszus alatt viszonyuk is volt. — Ah, az orosz trónörökös! A kisebb pártok éles ellenzéki álláspontot foglaltak el, ezekkel szemben. Zichy- Feraris grófné azt állította, hogy István gróf elválasztja férjétől Karolinát és kimegy vele Amerikába. Liechtenstein Vincéné szerint egy gazdag magyar tőzsér leánya a kiszemelt menyasszony, aki István gróf szétzilált anyagi helyzetét rendbehozza. Kaunitz hercegné pedig úgy hallotta, hogy egy török hercegnőt szöktetett meg Konstantinápolyból, amivel szemben Pálffy Ferdinándné grófné azt erősítette, hogy a gróf egy táncosnő rabja és esze ágában sincs a házasodás. Lichnovszky hercegasszony termeiben aznap Stefferl gróf házassága volt a társalgás egyetlen tárgya. Mindenki izgatott volt, mindenki felháborodott, mindenki tiltakozott s maga a ház úrnője, Christiane hercegasszony, aki a Karolina-eset óta egész emberfeletti erényességével gyűlölte és üldözte a fiatal grófot, dühében tajtékzott s magához intette Schwarzenberg tábornagyot. — Mit szól ehhez, herceg? A tábornagy tágra meredt szemmel bámulta egy ideig a hercegnőt s aztán hirtelen kifeszítve domború mellkasát, amelyen megcsörrentek a drágaköves arany érdemkeresztek,s egész a tüdeje fenekéig teleszívta magát levegővel. — Semmit — felelte elszántan és tüdejéből a levegőt kissé asztmásan kieresztette. — Semmit — lihegte a hercegasszony és ég felé emelte a tekintetét, mintha félne, hogy a mennyezet rászakad erre a léha katonára. A tábornagy meghökkent és igazolni próbálta magát. — Semmit, éppen semmit. A fiatal gróf rangjához mérten el tudja látni lady Selmát. A gróf nagyon gazdag. Christian hercegnő szánalommal nézte a tábornagy izzadó homlokát. — Hát csak erről van szó? — A lady nem akarja? — kérdezte a tábornagy félénken. A hercegnő intett, hogy ne folytassa. — Félek, hogy az a csábító máris elcsavarta a kicsike fejét. — Akkor semmi baj. Gazdagok, szépek, fiatalok, egyenlő rangúak, szeretik egymást. — De a férfi múltja — csattant fel Christiane hercegasszony, aki elérkezettnek látta, hogy a tábornagyot Karolinára emlékeztesse. A tábornnev av'wlesfi csodálatos erköly