Budapesti Hírlap, 1935. március (55. évfolyam, 50-74. szám)

1935-03-02 / 51. szám

8 ­nfm Szicília magyar hőse Alig tíz egynéhány esztendeje, hogy a szi­cíliai tavasz, a „Primavera Sicilana” a maga különleges pompájával, ezerszínű­ ragyogá­sával magára vonta a világ figyelmét. Az új Olaszország, az új Szicília néhány lelkes férfia Mussolini fasizmusának szellemétől ve­zéreltetve, megindította azt a mozgalmat, amely néhány év alatt Európa egyik legna­­gyobbszabású és egyik legismertebb idegen­forgalmi akciójává fejlődött. A Florio által megteremtett palermói automobil klub volt a bölcsője ennek a Szicília népszerűsítését céljául kitűző mozgalmaknak, amelynek első nagy idegenforgalmi vonzóerejeként megszü­letett az egész világon annyira ismert nehéz hegyi terepű autóverseny, a Targa Florio. Ez volt a magja annak a ma már több hónapon át tartó szicíliai utazási alkalom­nak, amely az egész világot bejáró idegen­forgalmi propagandával igyekszik közis­­mertté tenni ennek az eredetiségében párat­lan szigetnek megkapó szépségeit. Ils most, a fasizmus tizenharmadik eszten­dejében, a Primavera Siciliana-nak már nemcsak külön, nagyszabású egyesülete van hanem gyönyörű kiállítású, havonként meg­jelenő folyóirata is ,prassegna Pomavera Sicialiana” címmel. Az első szám októberben jelent meg di Bpadatora herceg, a folyóirat főszerkesztője előszavával s a lelkes szicíliai herceg személyesen mutatta be Mussolininak lapja első pldányát és annak programját, amelyet a Duce a legnagyobb helyesléssel fogadott. A művészi illusztrációkkal gazdag folyó­irat egyik számában nagy cikkben foglalko­zik Szicilia és Magyarország közös törté­nelmi múltjával s rendkívül meleg elismerés­sel emlékszik meg Tüköry Lajosról, a ma­gyar Garibaldista hősről, aki 1860. május 27-én Palermóban, az olasz szabadság védel­mében esett el. A „Szicilia és Magyarország” című cikk, amelynek keretében a folyóirat Tüköry La­jos arcképét is közli, a sziciliai-magyar törté­nelmi kapcsolatok ismertetését a XI. század­tól vezeti le. Rámutat azokra az érdekes történelmi találkozásokra, amelyek az akkor még független országot alkotó Szicília és Magyarország múltjában volt, majd az Anjou királyok és Corvin Mátyás korával foglal­kozik és ezzel kapcsolatban kiemeli, hogy a palermói Pietro Ranzano több évet töltött Mátyás király udvarában mint követ s az ottani életről értékes munkát hagyott hátra „Epitome rerum Hungaricarum” címmel, amelynek kéziratát a palermói könyvtárban őrzik. A történelem további eseményeit ismertetve, igen részletesen foglalkozik a cikk Garibaldi szabadságharcával és ennek különösen Szicí­liában lejátszódott eseményeivel. Különös elismeréssel adózik a körösladányi születésű Tüköry Lajos emlékének, aki Garibaldi egyik kis csapatának élén 1860 május 27-én első­ként vonult be Palermóba, Szicília főváro­sába, hogy azt felszabadítsa az idegen ura­lom alól. A hős magyar a palermói Ponte Ammiraglio-en halálos sebet kapott és ott vérzett el az olasz szabadságért. Emlékét a szicíliaiak ma is hűségesen megőrizték és Palermo városa külön pantheonban helyezte el földi maradványait, amelyek fölött már­vány emlékmű emelkedik. — Palermónak Tüköry által történt fel­szabadításának napján — írja a lap — a két nép testvériségét vérrel pecsételték meg a csatatéren. Azután Garibaldi szavait idézi a cikk: „Az olaszok esküt tesznek a hős mártír sírjánál, hogy Magyarország ügye az ő saját ügyük és testvéreikért vérüket ontják.”­­ (A hercegprímás és Ravasz püspök látogatása a főpolgármesternél.) Sipőcz Jenő főpolgármester beiktatása után hiva­talosan meglátogatta a közéleti előkelősé­geket, s így elsősorban felkereste az egy­házfőket is. A látogatások viszonzása­kép­­pen pénteken délben tizenkét órakor Serédi Jusztinián bíboros-hercegprímás látogatta meg Sipőcz Jenő dr.-t, egy óra tájban Ravasz László dr. református püspök vi­szonozta a főpolgármester bemutatkozó látogatását.­­ (A Szarvasi öregdiákok márciusi ün­nepe.) Szombaton este nyolc órakor a Vilmos császár­ úti Alkotmány-étteremben rendezi a Szarvasi öregdiákok Szövetsége márciusi ünnepét, amelyen Raffay Sándor dr. püspök elnöki megnyitót, Szuchovszky Lajos dr. evangélikus lelkész ünnepi beszédet mond. Bt He 1935 MÁRCIUS 2. SZOMBAT A Budapesti Hírlap írja 1885 március 2-án TŰZZEL DOLGOZIK, vizet hasogat, állam­mal köt szerződést, minden három esztendő­ben újra kifizeti magát és a közönséget, ame­lyet lelkesedve bámul, gúnyosan kineveti. Mi ez? Bizonyára nem nehéz találós mese. Min­denki megérti Budapesten, hogy a propeller­vállalatot értjük. A propeller-vállalatot, amely a hidvámmal együtt hét krajcárért viszi át az embert Pestről Budára és Budáról Pestre az első helyen, ezért a második helyen. A propeller-vállalat 33 százalékos haszonra dol­gozik. Mégsem lehet tűrni, hogy a közönség pénztárcáját ennyire igénybe vegyék, mert kedvező szerződés birtokában vannak. TISZA KÁLMÁN MINISZTERI JUBI­LEUMA. Tisza Kálmán miniszterelnök most tíz esztendeje került a kormány élére. Ebből az alkalomból a főváros hetven tagú küldöttsé­get menesztett a miniszterelnöki palotába. Ráth főpolgármester vezette a küldöttséget, köszöntötte a jubiláns államférfit. Tisza Kál­mán miniszterelnök meghatottan válaszolt. Hangoztatta, hogy ha Magyarország magyar állam akar lenni, első szükség az, hogy Budapest nemcsak Magyarország fővárosa,­­ hanem valóságos magyar főváros legyen nyelvben, érzületben. Továbbá szükséges, hogy­­ az európai fővárosok között méltó helyet fog­laljon el. MAGYAR ÍRÓK HUGÓ VICTORNAK, I Hugó Victor 83-ik születésnapja alkalmából I díszes emléklapokat adtak át az írónak a­­ világ minden részéből. A magyar emléklapra írtak Jókai Mór, Vadnai Károly és Ferenc I József. Ferenc József a következő emléksort írta: „Amit mi a szószékről hirdetünk: az örök életet, azt te a műveidben megvalósítod.” AZ ARANYEMBER BÉCSBEN. A Thea-­­­ter an der Wien még nem hallott oly falren­gető éljeneket és oly frenetikus tapsokat, mint­­ amikor m­ost bemutatták Jókai Mór Arany­­emberét. Ranzenberg úr, az aranyember ábrá­­­zolója, nehezen tudott megbirkózni feladatá­val. Jókait sokszor hívták ki a függöny elé,­­ koszorúkat kapott s a zenekar az ovációk sorozatát hatalmas tussal fejezte be. . (Református teológiai tanár előadása Franciaországról.) Demján János dr., a buda­pesti református teol. akadémia m. tanára vasárnap este fél hétkor a Kálvin-téri egy­házközségnek a templom mögött lévő Kál­­vin-termében legutóbb tett franciaországi út­jának tapasztalatairól előadást tart. Belépő, díj nincs. — (A helsinkii Kalevala-ünnep.) Helsinki­ből jelentik: A népköltészet remekének, a Ka­levala című finn eposznak centenáriumát a kormány nemzeti ünnepként üli meg, külön­böző műkiállításokkal, hangversenyekkel és nagy díszünnepéllyel, amelyet ma tartottak meg a nemzeti vásár palotájában. A köztár­saság elnöke mondta a megnyitó beszédet a meghívottak ezrei, köztük 25 ország képvise­lői, a kormány és a diplomáciai testület tag­jai, valamint különböző külföldi szervezetek kiküldöttei előtt. Pénteken este a közoktatás­­ügyi miniszter estélyt adott a külföldi képvi­selők tiszteletére. Az ünnepségek négy napig tartanak. Magyarország hódolatát nemeskéri Kiss Sándor követ tolmácsolta.­­ (Itt a tavasz: megjelentek a bíbicek.) Gyönkről jelentik: Gyönk vidékén széjjel­oszlottak a fogolycsapatok és a foglyok pá­rokba verődtek. A Kapos völgyében megje­lentek a bíbicek. Ezek biztos jelei a ta­vasznak. Tavaly csak március közepén voltak észlelhetők, februárban évek óta nem volt erre eset.­­ (Meghűlés esetén) a bacillusok csak ott fejthetik ki rombolásukat, ahol gyengébb táp­lálkozás folytán csökkent az ellentállóképes­­ség. Ovomastine fokozza az ellentállóképessé­­get, növeli az egészséget, 80 fillér a „kezdő­­doboz" ára. MŰTEREMBEN — Mi? Kétezer pengőt kér ezért a képért?! Hiszen ez olyan nagy összeg, mintha ön már legalább háromszáz év­vel ezelőtt meghalt volna. — (A Protestáns Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Bethlen Gábor Köre) most tartotta rendkívüli közgyűlését. Forrás József elnöki beszámolója után elfoglaltságára való tekin­tettel, az ügyek továbbviteléről tisztikarával együtt lemondott. A közgyűlés elnökül Gönczy Sámuelt, alelnökökül Szöllössy Árpádot, László Delit, Kovács Lászlót, Fóris Gyulát és Debreczeny Árpádot egyhangúan válasz­totta meg.­­ (Meghalt Telbisz Imre dr.) Temesvár­ról jelentik. Nyolcvanhét esztendős korá­ban végelgyengülésben Temesváron elhúnyt óbessenyői Telbisz Imre dr. nyugalmazott királyi közjegyző. Telbisz Imre dr. 1848-ban született Szegeden régi polgári családból és az ottani gimnáziumban iskolatársa volt Wekerle Sándornak, Darányi Ignácnak és Földes Bélának is. 1875-ben Lippára nevez­ték ki közjegyzőnek, ahonnan 1878-ban Te­mesvárra került és ott 1921-ig működött mint királyi közjegyző. Közjegyzői tevé­kenységén kívül élénk közéleti tevékenysé­get is fejtett ki. Tisza István idejében el­nöke volt a nemzeti munkapárt megyei ta­gozatának, elnöke a Délvidéki Kaszinónak, alapító tagja a Regatta egyesületnek, majd az Autóklubnak. Mint Telbisz Károlynak, a nagynevű polgármesternek unokafivére, a város fejlesztése körül is érdemes tevékeny­séget fejtett ki. Halálát kiterjedt és előkelő rokonságán kívül Temesvár polgársága is mélyen gyászolja.­­ (Ideges embereknek és lelki betegeknek) az igen enyhén hajtó, mindig megbízható ter­mészetes „Ferenc József“ k­eserűvíz — reggel éhgyomorra egy pohárral bevéve — rendes bérműködést, jó emésztést és elegendő étvágy­érzetet teremt. E­SŐS IDŐ A Meteorológiai Intézet jelenti március 1-én este kilenc órakor. Európaszerte változékony, szeles és esős az időjárás. A Balti-tenger déli partvidé­kein és Lengyelországban havazások is vannak. Dél-Olaszországból zivatart jelen­tettek. Hazánkban mindenfelé esik az eső. Este hét óráig Kaposvár 8, Szombathely 7, Pécs, Kecskemét és Sátoraljaújhely 3, Szeged 2, Eger és Debrecen 1 milliméter esőt jelen­tett. A hőmérséklet a Dunántúlon 10—12 Celsius-fokig, egyebütt 14—15 Celsius­­fokig emelkedett. Budapesten este kilenc órakor a hőmér­séklet 1 8 Celsius-fok, a tengerszintre átszá­mított légnyomás 744 milliméter, mérsé­kelten süllyedő irányzatú. Várható időjárás a következő 24 órára: Élénk szél, sok helyen eső, egy-két helyen esetleg zivatar. A hőmérséklet — legalább is a Dunántúlon — kissé csökken. — (Szíven lőtte magát egy szegedi orvos felesége.) Szegedről jelentik: Magyari István szegedi orvos felesége a házaspár sándorfalvi villájában szívenlőtte magát és meghalt. A feltűnő szépségű úriasszony az utóbbi időben több műtéten esett keresztül és ennek következtében férje elhatározta, hogy március elsején szanatóriumba küldi. Magyari Istvánné dr.-né a szanatóriumban való elhelyezésére nem mutatott hajlandó­ságot. Az öngyilkos úriasszonyt — akinek halála Szegeden nagy feltűnést keltett — Szegeden temetik el. — (Magyar tudós előadása francia egyete­men.) Párizsból jelentik: Huzella Tivadar dr. egyetemi nyilvános rendes tanár a montpel­­liezi egyetem meghívására „Régi gondolatok és új eredmények a kötő­szövet organizáció­jának kérdésében" címmel előadást tartott az egyetem előadótermében. Huzella profesz­­szort Turchini professzor üdvözölte. A ma­gyar előadó Bordeau, a nagy hisztológus munkásságából kiindulva ismertette saját kí­sérleteit vetített képek és film bemutatásá­val. A nagy érdeklődéssel hallgatott előadást az orvosi kar dékánja, Buziere professzor köszönte meg.­­ (Rádión körözik Perczel Zita tolva­ját.) Megírtuk, hogy Perczel Zita édes­anyja, Perczel Attila ezredes felesége fel­jelentést tett a főkapitányságon egy fiatal festőművész ellen, aki engedélyt kapott arra, hogy Perczel Zitáról portrét készítsen, bejáratos volt a házukba és kiderült, hogy ékszereket és értéktárgyakat lopott. A fiatal festőt, Bonyhádi Hoffmann Elemért a leg­utolsó lopásnál tettenérték. Azzal védeke­zett, hogy kleptomániás és megígérte, hogy az elvitt ékszereket visszahozza, többé azonban nem jelentkezett. A feljelentés alapján a főkapitányságon megindult a nyomozás. Kiderült, hogy Bonyhádi Hoff­mann Elemér jó családból származik, de elzütlött és már többször meggyűlt a baja a hatóságokkal. Sokat járt külföldön és leg­utóbb Zürichben nyolchónapi fogházra ítél­ték lopás miatt. Nemrégiben jött Buda­pestre és fellépésével sikerült elérnie, hogy befurakodott a jobb társaságokba. A We­kerle Sándor­ utca 19. számú házban lakott. Detektívek mentek a lakására, de nem ta­lálták otthon, megszökött. Állítólag Buda­pesten bujkál, két nappal ezelőtt egy budai kávéházban látták. A rendőrség rádiókörö­zést adott ki ellene. (Rekedtségnél), torokfájásnál: Anar­cot. C. P. . (Ülést tartott a Helyiérdekű vasutak igazgatósága.) A HÉV igazgatósága pénteken délelőtt Usetty Béla dr. elnökletével ülést tar­tott, amelynek keretében tárgyalták a Helyi­érdekű Vasutak tarifaleszállításának kérdé­sét. Miután az angol kisebbségi részvényesek képviselője még nem kapta meg megbízóinak hozzájárulását, ennélfogva az igazgatóság az ügyben a határozathozatalt legközelebbi ülé­sére halasztotta.­­ (Súlyos fegyházbüntetést kapott a pécsi rablógyilkos.) Pécsről jelentik: Csó­­kási András napszámos és Csupor Júlia bejárónő januárban ellopta Gergela Illés lőhajcsár óráját és Halbich Jakab keres­kedő pénztárcáját. A kereskedő, aki észre­vette a lopást, rátámadt Csókásira. A du­lakodás során Csókási zsebkésével Halbich arcába szúrt. A kereskedő néhány perc alatt elvérzett. A pécsi törvényszék ma tárgyalta a tolvajok ügyét. Csókásit rab­lással párosult halált okozó súlyos testi sértés vétségében bűnösnek mondotta és ezért 14 évi fegyházra ítélte. Csupor Jú­liát, mint tettestársat, egyévi és nyolc­hónapi börtönre ítélték. Az ítélet nem jog­erős.­­ (Katolicizmus és nemzeti szocializmus.) címmel tartotta meg előadását Kovrig Béla dr. egyetemi magántanár a Katolikus Szemle előadássorozata keretében, díszes közönség előtt. Az előadó a katolicizmus szellemét és értékszempontjait állította szembe a nemzeti szocializmus ideológiájával, hogy megál­lapítsa, egyengeti-e, vagy keresztezi-e a nem­zeti szocializmus a keresztény lélek szárnya­lásának útját az örök értékek felé. A fajel­mélet, a totális államfelfogás és a vezéri elv jellemzi a nemzeti szocialista szellemiséget. Fajfogalomról szólnak, de nem nyilatkoz­nak, hogy kit követnek, Lamarckot, vagy Mendelt, pedig egészen más a faj jelentősége, ha elismerjük, vagy ha kétségbe vonjuk a szerzett tulajdonságok átöröklődését. A tudo­mány nem hozott ítéletet a vérharcokban és a fajok perében, mert azt sem bizonyítja, hogy egy fajt csak egy szellem jellemez és egy szellemiség csak egy fajban lakozik. Az előadó visszautasítja azt a német fajelméle­tet, amelyből a magyarság alacsonyabbren­­dűsége következik. Az árja faj célját szol­gáló totális állam is összeférhetetlen a ke­resztény államfelfogással. A totális állam vezéri elvéről szólva, Kovrig rámutatott arra, hogy a történelmünkben kimagasló korlátlan fejedelmek született vezérek voltak, királyok és nem diktátorok. A király élő hite alatt­valói szabadságának legfőbb biztosítéka. Ez­zel szemben a diktátor irányelve önmaga, in­nen a fogyatékosságok arányértékben és mértéktartásban. Az előadó annak megálla­pításával fejezte be beszédét, hogy a szabad­ság és megkötés nem egyenrangú elv, mert az utóbbi csupán eszköze a minél teljesebb szabadság elérésének.­­ (Spanyol halászgőzös és francia mentőhajó katasztrófája: 14 halott.) Pá­rizsból jelentik: Az Ursula nevű spanyol halászgőzösnek a marokkói Casablanca kö­zelében szenvedett hajótörése a kiegészítő jelentések szerint is halálos áldozatot kö­vetelt. Az Ursula segítségére készülő el­süllyedt francia mentőhajó kapitánya és négy matróza veszett oda a hullámokban. A szintén elsüllyedt spanyol halászhajó le­génységének kilenc embere fúlt a vízbe, a többiek egy kis szigetre menekültek. A casablancai katonai állomás repülőgépről dobott le a hajótörötteknek élelmiszert és takarókat, hogy az éjszakát a szigeten tölt­hessék. A legénység egyik tagja a part közelében egy kis sziklára menekült. Két­ségesnek tartják, hogy ez a szerencsétlen túléli-e az éjszakát. HAZASSAG Vitéz ruhmwerthi Rapaich Richard m. kir. altábornagy és felesége, nemes Fabiny Lili leányát, Maryt március 5-én déli 12 órakor vezeti oltárhoz a Belvárosi plébánia­templom­ban szenkvici Palkovics Pál dr. kultuszmi­nisztériumi tanügyi s. fogalmazó, emléklapos huszárhadnagy, néhai szenkvici Palkovics László, Komárom és Esztergom vármegyék alispánja és alsó- és felsőmattyasóci Mattya­­sovszky Margit fia.

Next