Budapesti Hírlap, 1935. március (55. évfolyam, 50-74. szám)

1935-03-06 / 54. szám

4. napján. Horthy s. k., vitéz Gömbös Gyula s. k. Elnök: A miniszterelnök úr kíván szó­lani. Vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Tisztelt képviselőház! Legfelsőbb kézirat érkezett, kérem annak felolvasását.­­Éljen a kormányzó! Minden oldalról éljenzés és taps, a Ház tagjai felállnak. Élénk felkiál­tások: Éljen! Éljen!) Elnök: A magas kormányzói kéziratot fel fogom bontani. (Felbontja a kéziratot.) Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a leg­felsőbb kormányzói kéziratot felolvasni. Jegyző (olvassa): Magyarország országgyűlésének kormányzói üdvöz­letemet. T. Országgyűlés! Vitéz jak­fái Gömbös Gyulát saját kérelmére magyar királyi miniszterelnöki állá­sától felmentem és magyar királyi miniszterelnökké őt újból kinevezem. (Éljenzés jobb felől.) Elnök: A miniszterelnök úr kíván szó­­lani. A kormányzó feloszlatta az országgyűlést és április 27-re összehívta az újat Vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Tisztelt képviselőház, egy másik kor­mányzói kézirat is érkezett. Kérem an­nak felolvasását. (Mozgás.) Elnök: A magas kormányzói kéziratot felbontom. Kérem a jegyző urat, szívesked­jék azt felolvasni. Dinich Ödön jegyző: — Magyarország országgyűlésének kor­mányzói üdvözletemet. Tisztelt Ország­­gyűlés! A magyar királyi minisztérium előterjesztésére az 1933. évi XXIII. tör­vénycikkben gyökerező jogomnál fogva az 1931. évi július 18­ napjára Budapest székesfővárosba egybehívott országgyű­lést ezennel feloszlatom és berekesztett­­nek nyilvánítom. (Élénk felkiáltások: Él­jen a kormányzó! Hosszantartó lelkes éljenzés.) — Az idézett törvénycikk rendelke­zése alapján, ugyancsak a magyar ki­rályi minisztérium előterjesztésére, Buda­pest székesfővárosba új országgyűlést­­ hirdetek és mindkét Háznak tagéit az 1935- évi április hó 27-ik napjára egybe­hívom. (Felkiáltások: Éljen a kor­mányzó! Hosszan tartó éljenzés és taps.) A szélső­baloldalon nagy zaj: Hol ma­rad a tikos választójog! Az elnök csen­get.) Most, midőn az 1931. évi július 18. napjára egybehívott országgyűlés műkö­dése befejezést nyert, őszinte köszönettel és hálával emlékezem meg az országgyű­lés az ország érdekében kifejtett haza­fias és eredményes munkájáról- kelt Budapesten, 1935. évi április hó 5-ik napján. Horthy s. k. Gömbös Gyula s. k. Peyer Károly: Ígéretet tettek, hogy nem lesz nyílt választás. K­lári Ferenc: Nem elektoros lesz- Nem lesz dupla svindli többé. Az elnök csendet kér és a következőket mondja: Tisztelt képviselőház! A Kor­mányzó úr, mint a nemzetgyűlés által meg­választott államfő, a nemzet által reáruhá­zott jogával élve, 1931—36. évre összehívott országgyűlést feloszlatta. Ezzel az ország­gyűlés működése törvényeink és alkotmá­nyunk értelmében véget ért. Ez az ország­­gyűlés és annak tagjai a nemzet érdekében súlyos és nehéz munkát végeztek. Az ország helyzete változatlan súlyos és nehéz. A haza fiainak önzetlen és áldozatkész munká­ját kérjük és várjuk tőlük. Ezt kívánja a nép és nemzetünk érdeke. (Helyeslés: Zaj.) — Midőn a képviselőháznak a választott tisztviselők iránt nyilvánított bizalmát én megköszönöm, egyúttal bejelentem, hogy hivatalos működésemet az új Ház összeülé­­s­éig a házszabályok értelmében folytatom. Az elnök 5 óra 13 perckor bezárta az ülést. Megindulnak a tanácskozások és­­ a válasz­tási előkészületek A házfeloszlatás ténye egy csapásra meg­változtatta a politikai helyzetképet. A te­remből kitóduló képviselők előtt már nin­csen probléma-" Minden egy szóban foglal­ható össze­ volt. Egyik-másik tréfálkozik is, hogy a v-betűt rá lehet nyomni a név­jegyre: volt országgyűlési képviselő. Gömbös Gyula miniszterelnök az ülés be­zárása után a teremből nyomban távozott és dolgozószobájába ment. Követte Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter és Kánya Kál­mán külügyminiszter, valamint Bornemissza Géza kereskedelmi miniszter, később Ba­ross Gábor. A miniszterelnöknél folyó ta­nácskozásokkal egyidőben Sztranyavszky Sándor országos pártelnök Wolff Károllyal és Eckhardt Tiborral vonult vissza.­­ Hét óra után Gömbös Gyula miniszter­elnöknél befejeződtek a tárgyalások. Elő­ször Bornemissza Géza távozott el, majd a többi miniszter, végül a miniszterel­nök is elhagyta dolgozószobáját s a jobb­oldali folyosón nagy tömegben összeverő­dött képviselők közé ment. A képviselők körülfogták, kérdésekkel ostromolták, a miniszterelnök azonban kitért a politikai természetű kérdések elől. Közben az egyik képviselő, aki még a régi jó időkből hozzá­szokott, hogy cukorral kínálja meg a mi­nisztereket és képviselőtársait, ez alka­lommal is a miniszterelnök felé nyújtotta a cukrosdobozt. A miniszterelnök­ elvette Erzsébet elment Írta: BIBÓ LAJOS Valahányszor számot vetettem önma­gammal, mindannyiszor megállapítottam, Silány fickó voltam egész életemben. Nem hitvány, nem aljas, még kevésbé romlott,­­egyszerűen silány emberdarab. A matéria volt olcsó, amelyből a felelőtlen Akarat egy unalmas pillanatban összegyúrt. Mi hát mégis az oka, hogy néha tudok Erzsébet elvesztésébe belenyugodni? Fáj­dalom nem kínoz, mert húsomban és ide­geimben már régen végtelenné torzult min­den szenvedésnek a mértéke. Veszteség nem ért, mert már régen mindent előre el­vesztettem. Várni sem várok semmit ettől a szerelemtől, mert semmifajta szerelem nem bonthatja ki többé szárnyát szegény lelkemnek. Nem tudom elviselni a vereséget? A hiúságom próbál lázadozni még? Lehet. Utolsó találkozásunk a következőképpen esett. Az erkélyen ültem. Figyeltem a halkan összezáruló esti csöndet. Erzsébet az utcá­ról szólt föl:­­— Itt vagyok. — Nem jön föl? —* Nem. Át akarok sétálni Budára. Lementem. Erzsébet Valósággal sugár­zott a frisseségtől. Arca halvány pírban égett, szelíd szőkesége hamvasan csillogott az alkonyat bágyadt fényében. Rátekintettem: ■— Budára . —■ Igen. — Gyalog? — Igen. Nyilván maga sem volt tisztában magá­val. Megszokásból jött a rendes, pontos időben, vagy a tavaszi alkony megejtette és ösztönszerűleg belém fogódzkodott, hogy átélhesse valamelyik hirtelen megelevene­dett régi emlékét. Szótlanul haladtunk egymás mellett. Beszélni akartam, de a rettegés, hogy nincs többé mit mondanom a számára, erőlkö­désnek tetszenék minden szó, amelyet ki* ejtenék, teljesen megbénított. Valamit mégis kellett mondanom, mert már fojtogatott a hallgatás. Gyönyörű este *■— szóltam. — Igen. Örültem a kurta válasznak. Már most beszélhettem. — Harmadszor felel igen­nel. Szándé­kosan teszi? — Véletlenül történt. — Akkor szépen beszéljük meg, hova megyünk. Ne rontsuk el a mai esténket is. *— Nem tehetek róla, hogy maga olyan tehetségtelen. Már kezdte, de türtőztettem magamat. —* Beismerem, nincs szerencsém a helyek megválasztásában. De közben én már arra is gondoltam, hogy talán bennünk és nem a helyiségekben van a hiba. Három évvel ezelőtt mindegy volt, hova tértünk be megpihenni vagy megvacsorázni. A leg­hazugabb hangulatú göthös kis korcsmában is szépnek, simogatónak, békéltetőnek ta­láltunk mindent. Ma? Üres a fény, alat­tomos hűvösségű a levegő és bántó az élet leghalkabb ujjongása is. Erzsébet rejtett indulattal felelt: — Mert vége kedvesem. Már nem sze­retjük egymást. Ennyi az egész. Úgy mondtam, mint mindig, hév, szen­vedély nélkül, de makacs, csaknem két­ségbeesett tompa hittel. —*■ Tévedés. Én még mindig szeretem magát. Erősebben, állhatatosabban, kitar­tóbb és megingathatatlanabb érzéssel, mint bármikor és ez a tudat óvással tölt el. Elmosolyodott­ . — Szóval... Nem engedtem, hogy folytassa. —­ Szóval, most szeretem igazán. Az első napokon, a bizonytalanság viharos órái­ban, a kezdődő érzés gyötrelmes vajúdá­saiban még nem szeret senki sem, a harag, a vágy, a vad féltékenység még nem sze­relem, csupán nyomorult hősiesség, amikor az ember a megsemmisülés szépségéért és nagyszerűségéért teszi kockára az életét. A szerelem ez a mostani. Ragaszkodásom, hűségem magéhoz, a megszokásnak az a mindenekfelett való hatalma, amely csak magával adja meg a kenyerem ízét, regge­leim világosságát, a világ színét és képét és az élet megmaradt és megmentett értelmét. Megvárta, amíg átértünk Budára. A Gellért-hegy déli lejtőjén állott meg. Szembefordult velem. Idegesen fölkaca­gott, de még mindig nem nézett rám. — És ... és... —* kereste a szavakat. — Van bátorsága a szemembe mondani, hogy megúnt. Nem ingerelt, hogy elferdítette a sza­vaimat El voltam rá készülve. — Nem azt mondtam, hogy megúntam, hanem azt, hogy megszoktam. Ez a szó ebben az értelemben, ahogyan én használ­tam, többet jelent a legcsábítóbban hangzó kifejezésnél is. “ Elég. Ne vitatkozzunk. Most már igazán mindent tudok. Elöntött a harag. Nem volt szándékom­ban megbántani, tehát meg kellett győz­nöm az ellenkezőjéről. *— Hallgasson ide... — nyúltam a keze után. Végigmért. Arca lángolt. —­ Mit hallgassak? Az újabb durva­ságait? Elborultam. — Ne kössön bele minden kijelenté­sembe. Nincs okom, hogy bármit is titkol­jak. Ha nem szeretném már, azt is meg­mondanám. Hallgasson meg egyszer türe­lemmel és majd akkor nyilatkozzék, ha mindent megmagyaráztam. Megindult. Utána kiáltottam: — Erzsébet!? Futni kezdett. Ott maradtam. Nem men­tem utána. Abban a percben gyűlöltem. Gyűlöltem asszonyi konokságát és vak­ságát.* Ennek három hete. Azóta nem jött. Azóta nem láttam. Én sem kopogtattam az ajtaján. De belül fojtogat, emészt és dühít valami. Ha megrohan, a lassú tűz az agyvelőm kaparja. Mi ez ? Nem tudom. Ha megölném, igen, ha megölhetném Erzsébetet, akkor egy­szerre megnyugodnám. Borzalmas boldogság volna. B. H. 1985 MÁRCIUS 6. SZERDA az egész dobozt és óriási derültséget keltve, sorra kínálta a körülötte lévőket, még az — ellenzékieket is. — Jó éjszakát, spóroljunk a világítás­sal, — mondta nevetve a miniszterelnök és eltávozott. Időközben Pesthy Pál talált még alkal­mat, hogy Gömbös Gyulával beszéljen. A folyosó még azután is sokáig zsúfolva volt képviselőkkel. Csak fél nyolc óra táj­ban kezdtek oszladozni. Eckhardt Tibort a jobboldalon láttuk egy ideig, Pallavicinit a baloldali folyosó végén a szocialisták­kal. Mintha a pártkeretek felbomlottak volna és a piros bársonypamlagokon egy­más mellett hosszan tanácskoztak a poli­tikusok, máris megindultak a választási előkészületek. Bethlen István gróf és híveinek tanácskozása Amikor az ülés véget ért, a képviselők egy csoportja Bethlen István grófot vette körül. Néhány perc múlva ez a csoport az egyik bizottsági terembe vonult vissza, ahol tanácskozást folytatott. Amint híre terjedt, hogy Bethlen politikai barátaival tárgyal, többen bementek a terembe, viszont közülök többen ki is jöttek. Bethlenen kívül Ráday Gedeon gróf, Búd János, Péchy László, Berki Gyula, Payr Hugó, Petri Pál, Ho­­litscher Károly, Biedermann Imre báró, Kenéz Béla, Söpkéz Sándor, Usetty Béla, Jánossy Gábor, Simon András, Korodi- Katona János, Vay Miklós báró, Scitovszky Béla, Ugrón Gábor, Uzonyi György, Walkó Lajos, Mándy Samu, Lakatos Gyula, Frá­ter Jenő, Orffy Imre, Kálnoki-Bedő Sándor, Kozma Jenő, Fenicsy Ignác, Hadházy Zsig­­mond, Hajós Kálmán, Kállay Miklós, Rubi­­nek István, Simon János és Leszkay István tartózkodtak hosszabb-rövidebb ideig a bi­zottsági teremben, ahol az elterjedt hírek szerint a képviselők a Nemzeti Egység Pártjából való kilépés tervéről tanács­koztak. Értesülésünk szerint ezen az értekezle­ten Bethlen István gróf kijelentette, hogy a Nemzeti Egység Pártjából ki fog lépni. Kijelentette azonban Bethlen István azt is, hogy a kilépés mindenkinek egyéni elhatá­rozásától függ. Úgy tudjuk, hogy ez az értekezlet dön­tést nem hozott, és holnap délután hat óra­kor a Pannónia-szállóban tovább tárgyal­nak. Olyan hírek is terjedtek el, hogy Bethlen István gróf és politikai barátai külön pártot alakítanak és ezzel indulnak a választási küzdelembe. Bethlen István egyébként az értekezlet­ről való eltávozása után az újságíróknak azt mondotta, hogy neki nincsen nyilat­kozni valója. A választások március 27-ike és április 5-ike között lesznek A házfeloszlatással egyidőben megindul­tak a találgatások hogy mikorra tű­zik ki a választásokat. Értesülésünk szerint a vá­lasztásokat március 27-ike és április 5-ike között tartják meg és ez idő alatt úgy a rendes mint a pótválasztások végetérnek. Változás az MTI vezetőségében Kozma Miklós, a Magyar Távirati Iroda elnökigazgatója belügyminiszterré történt kinevezésével egyidejűleg a Magyar Táv­irati Iroda és az MTI érdekkörébe tartozó összes vállalatoknál viselt igazgatósági tagságáról és tisztségéről lemondott.­­ Ezzel kapcsolatban az MTI igazgató­sága március 5-ét, délelőtt Bernát István elnöklete alatt ülést tartott s ezen az ülé­sen Bernát István a legnagyobb elismerés hangján emlékezett meg Kozma Miklós­nak, a modern magyar hírszolgálat meg­alapítójának kimagasló érdemeiről. Kozma Miklós a Magyar Távirati Irodának és vállalatainak naggyá fejlesztését mindig össze tudta egyeztetni az egyetemes ma­gyar közérdekkel s az igazgatóság a köz­­élet terén szerzett érdemei elismerését látja mostani kinevezésében, amelyhez szívből gratulál és működéséhez sok sze­rencsét kíván. Az igazgatóság Bernát István javasla­tára elhatározta, hogy az elnöki tisztséget nem tölti be, hanem az ügyvitellel Láng József m. kir. gazdasági főtanácsos alel­­nöklete alatt a végrehajtó­ bizottságot bízza meg. A Magyar Távirati Iroda szerkesztősé­gét Zimmer Ferenc m. kir. kormány­főtanácsos, felelős szerkesztő, kibővített hatáskörrel vezeti tovább, míg a hírszol­gálat egyes különleges, főleg külpolitikai vonatkozású ügyeinek vitelére az igazga­tóság Nelky Jenő ny. m. kir. követet kérte fel. Folytatása a 7. oldalon A BUDAPESTI HÍRLAP tel­efonszámai: 444—04. 444—07. 444—05. 444—08. 444—06. 444—09.

Next