Budapesti Hírlap, 1935. június(55. évfolyam, 124-146. szám)
1935-06-01 / 124. szám
Flandin megy, a frank szilárd Alig néhány napja, hogy ezen a helyen a francia gazdaságpolitika feladataival foglalkozva következőket írtuk: Franciaország teljes elhatározottsággal küzd költségvetése egyensúlyának megteremtése érdekében. Sürgőssé tette ennek a küzdelemnek megvívását főként az a körülmény, hogy a nemzetközi spekuláció a költségvetési deficitnek a frankra való nyomására számítva, elérkezettnek látta az időt, hosszú hónapokon keresztül tervszerű munkával kiépített hadállásaiból rohamra indulni a francia valuta ellen. Ez a spekuláció egyszer már megtámadta a francia pénzt, de ez a támadás végül is összemlott azon az ércfalon, amelyet Poincaré aránylag rövid idő alatt felépített. A siker titka akkor a francia nemzet konzervatív szemléletében s főként abban rejlett, hogy Franciaország egy emberkéz’mra s kész volt minden ál '* 'Trolt szó, hogy nv közi értéké tereo*. polgár tip - a kistőkésűe**^^ következarékossággal összegyűjtött. A s nem felejtette el ezt a veresandóan lesben állott várva szót, amikor kamatosan vis'teti mindazt, ami az elsőre aszott. Türelmesen várt évek túl, de most úgy érezte, hogymára dolgozik. Itt a cselekvés .. A francia költségvetés hiánya en nagy. A folyó költségvetési eléri a hét milliárdot. A kiadásokb en egy millárddal felette vannak főirányzatnak, a bevételekből mint közel hat milliárd frankkal kevesb folyik be, mint amennyire a költégvetés felállításakor számítottak. A pillanat tehát alkalmas, hogy a frank nemzetközi értékelésével szemben peszszimista megítélés kerekedhessék felül, ha sikerül nyugtalanságot kelteni, a betétek elvonását megindítani és a francia trésorokban elhelyezett aranykészletek tulajdonosait rábírni, hogy az aranyrudakat más országba menekítsék, oda, ahol megnyugtatóbbnak látják a helyzetet, mint Franciaországban. A spekuláció nem is maradt tétlenül. Munkához fogott és bizonyos szerény eredményeket sikerült is elérnie, ami azonban egyelőre csak kormánybukáshoz vezetett Franciaországban, de semmiképpen sem tudta kikezdeni a frank értékelésének nemzetközi pozícióját. Flandin elvérzett ezen az első rohamon, de a frank szilárdan állja a spekuláció támadását és minden jel arra mutat, hogy ezúttal ismét a frankellenes spekuláció lesz az, amelyik véres fejjel és üres zsebekkel fog visszavonulni. Több oka van annak, hogy teljes bizakodással nézzük azt a küzdelmet, amelyet Franciaország költségvetése rendezése és pénzének védelme érdekében folytat. Az egyik, hogy Franciaország egyszer már megvívott eredményesen egy ilyen küzdelmet s rendelkezésére állanak ennek nemcsak a tapasztalatai, hanem az akkor jól bevált eszközök is. Akkor Poincaré teljhatalmú felhatalmazást kért és kapott a törvényhozástól, amellyel élt. Élt vele kíméletlenül, de nem élt vissza vele és az erőfeszítés teljes sikerrel járt, mert célkitűzése megfelelt a francia nép konzervatív pénzpolitikai szemléletének, a frankba vetett bizalmának és annak a megingathatatlan francia felfogásnak, hogy a takarékosság eredményének, a tőkénak megvédése érdekében nem szabad visszariadni semmitől sem. De megkönnyítette ezt a védekező küzdelmet a francia nemzet hatalmas vagyona. Az a vagyon, amelynek javarésze megtakarításból származó kistőkék kumulálódásából adódik és amely így a nemzeti jövedelemmel együtt viszonylag egészséges megoszlást mutat. Olyan hátvéd volt ez az első küzdelemben, amelyre nyugodtan lehetett támaszkodni és olyan tartalék, ahonnan bőségesen lehetett meríteni. Végül a frank érdekében a francia nemzet hajlandó volt áldozatokat is vállalni. Áldozatokat, amelyek könyörtelen intézkedésekben jelentkeztek a költségvetés mindkét oldalán. Ma nagyjából ugyanez a helyzet. A francia felfogás nem változott és a francia nemzeti vagyon is körülbelül A jegybank pedig olyan felett rendelkezik, amely nem jelentőségtelj megfigyelhető aranykiáramlás, az egyik része különben is minden jel szerint belföldi tezaurálást takar. A kormánybukás sem azt jelenti, hogy a francia nemzet nem hajlandó bármilyen áldozatot vállalni a frankvédelem céljából, vagy nem hajlandó erre messzemenő felhatalmazást adni. A kormánybukás csak annyit jelent, hogy a bukott kormánynak nem hajlandó a felhatalmazást megadni, de kész együttműködni olyan kormány mögött, amely megoldja a politikai válságot, vagyis képes megvalósítani az eredményes küzdelem feltételét: a legszélesebb nemzeti egységet. Mi sem bizonyítja jobban azt a tényt, hogy a kormányváltozás nem jelent szakítást a Flandin-kormány által folytatni kívánt költségvetés és frankvédő politikával, mint az a jelentés, amely beszámolva az új kormány megalakításával kapcsolatos tárgyalásokról kiemeli, hogy az új kormány haladéktalanul kérni fogja a parlamenttől annak a pénzügyi felhatalmazásnak a megadását, amit a Flandin-kormánytól megtagadott. Minden jel arra mutat, de arra tanít a közelmúlt tapasztalása is, hogy a francia kormányválság gyorsan lezajlik és az új kormány az egész ország bizalmára támaszkodva, sikerrel visszaveri a nemzetközi spekulációnak a frank ellen indított támadását, megadja a francia mobil vagyon számára a szükséges védelmet s hozzáfog azoknak az intézkedéseknek keresztülviteléhez, amelyek elvezetnek a költségvetés egyensúlyához. A világ szempontjából kívánatos volna, hogy ha sikerrel nyugvópontra jut Franciaországnak ez a küzdelme pénzének megvédése érdekében, az eredmény kiindulópontjává váljék olyan nagy nemzetközi megmozdulásnak amely végre rendet teremt a valuták piacán és olyan összefogáshoz vezet, ami komolyan és hosszú időre biztosítja a különböző országok pénzének stabi értékelését és gondoskodik e stabil értékelés szükséges előfeltételeiről is. BOUISSON megalakította az új francia kormányt Flandin elvérzett a frankvédelmi fronton A kamara csütörtökön éjszaka leszavazta a pénzügyi teljhatalomról szóló kormányjavaslatot, ami Flandin lemondását vonta maga után Bouisson is a pénzügyi teljhatalom megadásához köti a kormányzást PÁRIZS, máj. 31. A francia kamara csütörtöki ülése oly eseményt hozott, amely a pénzügyi bizottság előző napi határozata után már nem volt váratlan meglepetés. A pénzügyi bizottság ugyanis tíz szavazattöbbséggel elvetette azt a kormányjavaslatot, amelyben a Flandin-kormány a frank védelme, a pénzügyi és gazdasági rekonstrukció ügyében kért rendkívüli felhatalmazást. Az izgalmas lefolyású és az éjszakai órákba nyúló ülésen a képviselőház 158 szavazattal 202 ellenében elvetette a teljhatalomról szóló javaslatot. Minthogy a kormány felvetette a bizalmi kérdést, a szavazás következtében elhatározta lemondását. Éjszaka fél kettőkor, Flandin kivételével, a kormány valamennyi tagja megjelent az Elyséeben Lebrun elnöknél, akinek átadták lemondásukat. Az elnök a lemondást elfogadta s a válság megoldása ügyében Joanneneylel, a szenátus és Bouissonnal, a képviselőház elnökével tanácskozott. Pénteken reggel 9 órakor Bouisson újra látogatást tett az elnöknél, aki megbízta a kormány megalakításával. A megbízás elvállalása után Bouisson a következő nyilatkozatot tette: — Megmondottam az elnöknek, hogy Laval hivatottabb, mint én a kormány megalakítására, Lebrun elnök azonban ragaszkodott ahhoz, hogy vállaljam a feladatot. Végül is elfogadtam a megbízást. Az a szándékom, hogy széleskörű egyesülésre támaszkodó kormányt alakítsak. Bouisson a politikai személyiségekkel folytatott megbeszélései során kijelentette, hogy minden újabb vita nélkül teljhatalom megadását kéri majd a képviselőháztól, mert a kisebb baloldali pártok, nevezetesen az új szocialista párt, a francia szocialista párt és a közgazdasági szocialista párt, hajlandónak mutatkoznak Bouisson kormányát támogatni, de csak abban az esetben, ha a szocialisták is részt vesznek benne. A szocialista párt döntése politikai körökben csalódást keltett. A párt a nemzeti egység kormányának megalakítása ellen foglalt állást és elhatározta, hogy csak baloldali „harci kormány”-ban vesz részt. A szocialisták ragaszkodnak ahhoz a döntéshez, amelyet a Doumergue-kormány megalakítása alkalmával hoztak. Ez a döntés kimondotta, hogy a párt csak olyan kormányban vesz részt, amely harcot hirdet a gazdasági válság és a fasizmus ellen s megvédi a demokratikus jogokat. Ehhez a döntéshez ma délelőtt, a párt állásfoglalásának pontosabb megjelölése kedvéért, hozzáfűzték : „... és olyan kormányt támogat, amely harcot hirdet a frank védelme érdekében is”. A szocialisták magatartása lényegesen megnehezíti a válság megoldását. A szocialista párt Bouisson ellen PÁRIZS, máj. 31. A déli órákban több párt értekezletre ült össze és megvitatták a kormányban való részvételük feltételeit. A közfigyelem főképpen a szocialista párt felé irányult. 335 JU^1 Mindennap képes melléklet 71RM 10 FILLÉR Budapesti Hírlap Budapest, 1935. Szombat, Június 1 POLITIKAI NAPILAP LV. évfolyam 124. szám Caillaux és Petain a kormánylistán PÁRIZS, máj. 31. A dezignált miniszterelnöknek a jelek szerint nem fog sikerülni a nemzeti koalíció összehozása, de úgy látszik, Bouisson most már azzal is megelégszik, hogy ha a jobboldal és a baloldal középpártjait, valamint a szálsőbaloldalon álló radikális pártot egy táborba tudja összefogni. A döntő fordulatot a helyzetben a radikális pártnak a késő esti órákban elfogadott határozata hozta meg, amelynek értelmében a párt elfogadta Bouisson feltételeit és hozzájárult a kormányban való részvételhez. Bouisson közölte a radikális párttal, hogy a teljhatalmat semmiesetre sem használja fel politikai célokra, nevezetesen a véderőtörvény módosítására és az alkotmányreform megvalósítására , hogy a miniszteri tárcák kiosztásánál Herriot segítségét fogja igénybe venni. A szenátus folyosóin továbbra is úgy tudják, hogy Caillaux és Pétain hajlandó tárcanélküli miniszterséget vállalni a kormányban. Megalakult a Bouisson-kormány Éjszaka fél egy órakor Bouisson befejezte kormányalakítási tárgyalásait. A Havas-iroda háromnegyed egy órakor a kormány összetételéről az alábbi hivatalos névsort közli: Miniszterelnök és belügyminiszter: Fernand Bouisson (pártonkívüli). Tárcanélküli miniszterek: Caillaux (radikális szenátor), Herriot (radikális), Marin (a Marin-csoport elnöke), Pétain tábornagy. Külügyminiszter: Lávai (pártonkívüli szenátor). Igazságügy miniszter: Pernot (Marincsoport). Hadügyminiszter: Maurin tábornok. Tengerészeti miniszter: Piétri (Flandiacsoport). Légügyi miniszter: Denain tábornok. Kereskedelmi miniszter: Laurent Eynac (baloldali radikális). Pénzügyminiszter: Pálmádé (radikális). Nemzetnevelés: Roustan (radikális szenátor). Közmunkaügy: Paganon (radikális). Gyarmatügy: Rollin (Tardieu-csoport). Munkaügy: Frossard (szocialista). Nyugdíjügy: Perfetty (radikális). Földművelésügyi miniszter: Roy (radikális szenátor). Közegészségügy: Lafont (újszocialista). Postaügy: Mandel (jobboldali pártonkívüli). Miniszterelnökségi államtitkár, Catala (baloldali radikális). A lemondott Bertrand kereskedelmi tengerészeti miniszter helyét csak akkor töltik be, amikor Newyorkból visszaérkezett, ahol most a Normandie érkezésekor a francia kormányt képviseli.