Budapesti Hírlap, 1935. június(55. évfolyam, 124-146. szám)

1935-06-01 / 124. szám

Flandin megy, a frank szilárd Alig néhány napja, hogy ezen a he­lyen a francia gazdaságpolitika felada­taival foglalkozva következőket ír­tuk: Franciaország teljes elhatározott­sággal küzd költségvetése egyensúlyá­nak megteremtése érdekében. Sürgőssé tette ennek a küzdelemnek megvívását főként az a körülmény, hogy a nemzet­közi spekuláció a költségvetési deficit­nek a frankra való nyomására számít­va, elérkezettnek látta az időt, hosszú hónapokon keresztül tervszerű munká­val kiépített hadállásaiból rohamra in­dulni a francia valuta ellen. Ez a spe­kuláció egyszer már megtámadta a francia pénzt, de ez a támadás végül is összemlott azon az ércfalon, amelyet Poincaré aránylag rövid idő alatt fel­épített. A siker titka akkor a francia nemzet konzervatív szemléletében s fő­ként abban rejlett, hogy Franciaor­szág egy emberkéz­­’mra s kész volt minden ál '* 'Trolt szó, hogy nv közi értéké tereo*. polgár tip - a kistőkésűe**^^ következ­­arékossággal össze­gyűjtöt­­t. A s­ nem felejtette el ezt a veres­andóan lesben állott vár­va s­zót, amikor kamatosan vis'­teti mindazt, ami az első­re aszott. Türelmesen várt éve­k túl, de most úgy érezte, hogy­­mára dolgozik. Itt a cselekvés .. A francia költségvetés hiánya en nagy. A folyó költségvetési eléri a hét milliárdot. A kiadások­b en egy millárddal felette vannak főirányzatnak, a bevételekből mi­­nt közel hat milliárd frankkal keve­­sb folyik be, mint amennyire a költ­­égvetés felállításakor számítottak. A pillanat tehát alkalmas, hogy a frank nemzetközi értékelésével szemben pesz­­szimista megítélés kerekedhessék felül, ha sikerül nyugtalanságot kelteni, a be­tétek elvonását megindítani és a fran­cia trésorokban elhelyezett aranykész­letek tulajdonosait rábírni, hogy az aranyrudakat más országba menekít­sék, oda, ahol megnyugtatóbbnak lát­ják a helyzetet, mint Franciaországban. A spekuláció nem is maradt tétlenül. Munkához fogott és bizonyos szerény eredményeket sikerült is elérnie, ami azonban egyelőre csak kormánybukás­hoz vezetett Franciaországban, de sem­miképpen sem tudta kikezdeni a frank értékelésének nemzetközi pozícióját. Flandin elvérzett ezen az első rohamon, de a frank szilárdan állja a spekuláció támadását és minden jel arra mutat, hogy ezúttal ismét a frankellenes spe­kuláció lesz az, amelyik véres fejjel és üres zsebekkel fog visszavonulni. Több oka van annak, hogy teljes bizakodás­sal nézzük azt a küzdelmet, amelyet Franciaország költségvetése rendezése és pénzének védelme érdekében folytat. Az egyik, hogy Franciaország egy­szer már megvívott eredményesen egy ilyen küzdelmet s rendelkezésére álla­nak ennek nemcsak a tapasztalatai, ha­nem az akkor jól bevált eszközök is. Akkor Poincaré teljhatalmú felhatal­mazást kért és kapott a törvényhozás­tól, amellyel élt. Élt vele kíméletlenül, de nem élt vissza vele és az erőfeszítés teljes sikerrel járt, mert célkitűzése megfelelt a francia nép konzervatív pénzpolitikai szemléletének, a frankba vetett bizalmának és annak a megin­gathatatlan francia felfogásnak, hogy a takarékosság eredményének, a tőké­nak megvédése érdekében nem szabad visszariadni semmitől sem. De meg­könnyítette ezt a védekező küzdelmet a francia nemzet hatalmas vagyona. Az a vagyon, amelynek javarésze megta­karításból származó kistőkék kumuláló­­dásából adódik és amely így a nemzeti jövedelemmel együtt viszonylag egész­séges megoszlást mutat. Olyan hátvéd volt ez az első küzdelemben, amelyre nyugodtan lehetett támaszkodni és olyan tartalék, ahonnan bőségesen lehe­tett meríteni. Végül a frank érdekében a francia nemzet hajlandó volt áldoza­tokat is vállalni. Áldozatokat, amelyek könyörtelen intézkedésekben jelentkez­tek a költségvetés mindkét oldalán. Ma nagyjából ugyanez a helyzet. A francia felfogás nem változott és a francia nemzeti vagyon is körülbelül A jegybank pedig olyan felett rendelkezik, amel­y nem jelentőségtel­­j m­egfigyelhető aranyki­áramlás, az egyik része különben is minden jel szerint belföldi tezaurá­­lást takar. A kormánybukás sem azt jelenti, hogy a francia nemzet nem haj­landó bármilyen áldozatot vállalni a frankvédelem céljából, vagy nem haj­landó erre messzemenő felhatalmazást adni. A kormánybukás csak annyit je­lent, hogy a bukott kormánynak nem hajlandó a felhatalmazást megadni, de kész együttműködni olyan kormány mögött, amely megoldja a politikai válságot, vagyis képes megvalósítani az eredményes küzdelem feltételét: a leg­szélesebb nemzeti egységet. Mi sem bi­zonyítja jobban azt a tényt, hogy a ko­r­­mányváltozás nem jelent szakítást a Flandin-kormány által folytatni kívánt költségvetés és frankvédő politikával, mint az a jelentés, amely beszámolva az új kormány megalakításával kapcso­latos tárgyalásokról kiemeli, hogy az új kormány haladéktalanul kérni fogja a parlamenttől annak a pénzügyi felha­talmazásnak a megadását, amit a Flan­­din-kormánytól megtagadott. Minden jel arra mutat, de arra tanít a közelmúlt tapasztalása is, hogy a francia kormányválság gyorsan lezajlik és az új kormány az egész ország bi­zalmára támaszkodva, sikerrel vissza­veri a nemzetközi spekulációnak a frank ellen indított támadását, megadja a francia mobil vagyon számára a szükséges védelmet s hozzáfog azoknak az intézkedéseknek keresztülviteléhez, amelyek elvezetnek a költségvetés egyensúlyához. A világ szempontjából kívánatos volna, hogy ha sikerrel nyugvópontra jut Franciaországnak ez a küzdelme pénzének megvédése érdekében, az ered­mény kiindulópontjává váljék olyan nagy nemzetközi megmozdulásnak amely végre rendet teremt a valuták piacán és olyan összefogáshoz vezet, ami komolyan és hosszú időre biztosítja a különböző országok pénzének stabi értékelését és gondoskodik e stabil ér­tékelés szükséges előfeltételeiről is. BOUISSON megalakította az új francia kormányt Flandin elvérzett a frankvédelmi fronton­­ A kamara csütörtökön éjszaka leszavazta a pénzügyi teljhatalom­ról szóló kormányjavaslatot, ami Flandin lemondását vonta maga után Bouisson is a pénzügyi teljhatalom megadásához köti a kormányzást PÁRIZS, máj. 31. A francia kamara csütörtöki ülése oly eseményt hozott, amely a pénzügyi bizott­ság előző napi határozata után már nem volt váratlan meglepetés. A pénzügyi bizott­ság ugyanis tíz szavazattöbbséggel elvetette azt a kormányjavaslatot, amelyben a Flan­­din-kormány a frank védelme, a pénzügyi és gazdasági rekonstrukció ügyében kért rendkívüli felhatalmazást. Az izgalmas le­folyású és az éjszakai órákba nyúló ülésen a képviselőház 158 szavazattal 202 ellenében elvetette a teljhatalomról szóló javaslatot. Minthogy a kormány felvetette a bizalmi kérdést, a szavazás következtében elhatá­rozta lemondását. Éjszaka fél kettőkor, Flandin kivételével, a kormány valamennyi tagja megjelent az Elyséeben Lebrun el­nöknél, akinek átadták lemondásukat. Az elnök a lemondást elfogadta s a válság megoldása ügyében Joanneneyl­el, a szená­tus és Bouissonnal, a képviselőház elnöké­vel tanácskozott. Pénteken reggel 9 órakor Bouisson újra látogatást tett az elnöknél, aki megbízta a kormány megalakításával. A megbízás el­vállalása után Bouisson a következő nyi­latkozatot tette: — Megmondottam az elnöknek, hogy Laval hivatottabb, mint én a kormány meg­alakítására, Lebrun elnök azonban ragasz­kodott ahhoz, hogy vállaljam a feladatot. Végül is elfogadtam a megbízást. Az a szán­dékom, hogy széleskörű egyesülésre tá­maszkodó kormányt alakítsak. Bouisson a politikai személyiségekkel folytatott megbeszélései során kijelentette, hogy minden újabb vita nélkül teljhata­lom megadását kéri majd a képviselőház­tól, mert a kisebb baloldali pártok, nevezetesen az új szocialista párt, a francia szocialista párt és a közgazdasági szocialista párt, haj­landónak mutatkoznak Bouisson kormá­nyát támogatni, de csak abban az esetben, ha a szocialisták is részt vesznek benne. A szocialista párt döntése politikai körökben csalódást keltett. A párt a nemzeti egység kormányának megalakítása ellen foglalt állást és elhatározta, hogy csak baloldali „harci kormány”-ban vesz részt. A szocia­listák ragaszkodnak ahhoz a döntéshez, amelyet a Doumergue-kormány megalakí­tása alkalmával hoztak. Ez a döntés ki­mondotta, hogy a párt csak olyan kormány­ban vesz részt, amely harcot hirdet a gaz­dasági válság és a fasizmus ellen s meg­védi a demokratikus jogokat. Ehhez a dön­téshez ma délelőtt, a párt állásfoglalásának pontosabb megjelölése kedvéért, hozzáfűz­ték : „... és olyan kormányt támogat, amely harcot hirdet a­ frank védelme érde­kében is”. A szocialisták magatartása lényegesen megnehezíti a válság megoldását. A szocialista párt Bouisson ellen PÁRIZS, máj. 31. A déli órákban több párt értekezletre ült össze és megvitatták a kormányban való részvételük feltételeit. A közfigyelem fő­képpen a szocialista párt felé irányult. 335 JU^1 Mindennap képes melléklet 71RM 10 FILLÉR Budapesti Hírlap Budapest, 1935. Szombat, Június 1 POLITIKAI NAPILAP LV. évfolyam 124. szám Caillaux és Petain a kormánylistán PÁRIZS, máj. 31. A dezignált miniszterelnöknek a jelek sze­rint nem fog sikerülni a nemzeti koalíció összehozása, de úgy látszik, Bouisson most már azzal is megelégszik, hogy ha a jobb­oldal és a baloldal középpártjait, valamint a szálsőbaloldalon álló radikális pártot egy táborba tudja összefogni. A döntő fordulatot a helyzetben a radiká­lis pártnak a késő esti órákban elfogadott határozata hozta meg, amelynek értelmében a párt elfogadta Bouisson feltételeit és hozzájárult a kormányban való részvételhez. Bouisson közölte a radikális párttal, hogy a teljhatalmat semmiesetre sem használja fel politikai célokra, nevezetesen a véderőtör­vény módosítására és az alkotmányreform megvalósítására , hogy a miniszteri tárcák kiosztásánál Herriot segítségét fogja igény­be venni. A szenátus folyosóin továbbra is úgy tud­ják, hogy Caillaux és Pétain hajlandó tárca­­nélküli miniszterséget vállalni a kormányban. Megalakult a Bouisson-kormány Éjszaka fél egy órakor Bouisson befejezte kormányalakítási tárgyalásait. A Havas-iroda háromnegyed egy órakor a kormány összetételéről az alábbi hivata­los névsort közli: Miniszterelnök és belügyminiszter: Fer­­nand Bouisson (pártonkívüli). Tárcanélküli miniszterek: Caillaux (ra­dikális szenátor), Herriot (radikális), Ma­­rin (a Marin-csoport elnöke), Pétain tábor­nagy. Külügyminiszter: Lávai (pártonkívüli szenátor). Igazságügy miniszter: Pernot (Marin­csoport). Hadügyminiszter: Maurin tábornok. Tengerészeti miniszter: Piétri (Flandia­­csoport). Légügyi miniszter: Denain tábornok. Kereskedelmi miniszter: Laurent­ Eynac (baloldali radikális). Pénzügyminiszter: Pálmádé (radikális). Nemzetnevelés: Roustan (radikális sze­nátor). Közmunkaügy: Paganon (radikális). Gyarmatügy: Rollin (Tardieu-csoport). Munkaügy: Frossard (szocialista). Nyugdíjügy: Perfetty (radikális). Földművelésügyi miniszter: Roy (radi­kális szenátor). Közegészségügy: Lafont (újszocialista). Postaügy: Mandel (jobboldali párton­kívüli). Miniszterelnökségi államtitkár, Catala (baloldali radikális). A lemondott Bertrand kereskedelmi­ ten­gerészeti miniszter helyét csak akkor töl­tik be, amikor Newyorkból visszaérkezett, ahol most a Normandie érkezésekor a fran­cia kormányt képviseli.

Next