Budapesti Hírlap, 1935. július (55. évfolyam, 147-172. szám)

1935-07-02 / 147. szám

1935 JÚLIUS 2, KEDD B. H. A decsi szélmalmok Alig hisszük, hogy Decsen tegnapig lett volna szélmalom. A magyar folkló­rénak ez a kedves, játékos és azért mégis olyan komoly figurája inkább az Alföldön terjedt el, ugyanott, ahol rek­­kenő nyári napokon a délibáb is el-le­­terpeszkedik a búzatermő, megingatha­tatlan zóna felett és soha nem látott alakokat varázsol a bámuló utasember és az­­egykedvű tanyai nép szeme elé. Ha Decs, ez a tolnamegyei dolgos és a föld s a levegő tréfáit aligha ismerő község eddig kénytelen volt nélkülözni az Alföld tündérjátékait, tegnap egy­szerre kapta meg mind a kettőt. Előbb a délibábot s aztán a délibábon keresztül a szélmalmot. Sőt egyúttal még azt a cirkuszi mutatványszámba menő látvá­nyosságot is élvezhette, hogy a va­rázsló, aki szavainak délibábjából elé­jük teremtette a szélmalmot, mint ala­kul át a jól ismert Bús Lovaggá és szó­noki hevének rozzant táltosán, az unt szólamok rozsdás lándzsájával mint ro­hamozza meg saját szélmalmának lomha szárnyait. Eckhardt Tibor volt ez a tegnapi decsi bús lovag, s az ellenzéki lapok a politika szélcsendjében az ő tegnapi szereplésének színeiből igyekszenek po­litikai élet látszatát elővarázsolni. Úgy tesznek, mint a hálás famulusok, akik a bűvész sapkájából elővarázsolt papír­rózsákat buzgón osztják szét a publi­kum soraiban, — hadd lássa mindenki, mennyire nincs hamisság a dologban. Ha már­ ott nem voltunk, — ehhez túlságosan ismertnek ígérkezett a pro­dukció,­­ legalább elolvastuk azokat a kolumnákat, amelyeket a nemrégi el­lenségből vedlett hűséges krónikás fel­jegyzett és oly lelkes hévvel és oda­adással feltálalt. Olvastuk a beszédet és az a tiszta és nyugodt érzésünk tá­madt olvasása közben, hogy valóban nem lehet nagy baj ebben a kicsiny és megsebzett országban. Nem lehet baj, ha a parlament második legnagyobb pártjának vezére kénytelen délibábsze­­rűen ilyen bajokat elővarázsolni és nem talál a maga számára méltóbb ellenfe­let a szélmalomnak magafestette lát­szatánál. Mert hiába keresünk a beszédben va­lódi sérelmeket, amelyek ellen egy el­lenzéki vezérnek nemcsak a saját nép­szerűsége érdekében kell harcolnia, ha­nem alkotmányos kötelességből és a kormányzás biztonsága és szilárdsága érdekében is, nincs itt egyéb, mint a százszor hallott lemez ismert refrénjei. Eckhardt Tibor képtelen akár egyetlen­egy konkrét sérelmet is említeni, miért is általánosságokra szorul. Nincs egyet­lenegy adata, nem tud megjelölni egyet­len alkotmánysérelmet sem és ezért meg kell maradnia amellett, hogy a kormány nem tiszteli az alkotmányt. Nem tud olyan esetet a kormánynak immár három éves működéséből, amely a parancsuralomnak csak az árnyékát is felidézte volna, és ezért egészen álta­lánosságban tajtékzik amiatt, hogy itt a parancsuralom mellett csinálnának hangulatot. Nincsenek jogsérelmei, te­hát a jog lenézéséről beszél; miután nem tudja, mikor, ki, és mivel sértette volna meg az alkotmányt, az ezeréves alkotmány védelmében száll síkra. Ter­mészetesen csak a legnagyobb általá­nosságban, mert hiszen ez mindig na­gyon hatásos és különösen abban az esetben az, ha a hallgatóságot már a hang maga is elbűvöli és senki sem kí­váncsi arra, hogy mit is kell érteni eb­ből a nagy lelkesedésből és ebből a szent haragból. Frázis frázis után ömlött a beszédes ajkakról, azt látjuk a beszámolókból és látjuk a jobb célra érdemes buzgósá­­got is, amely mindezeket a régi lemeze­ket forgatja, — csak azt nem látjuk, hogy egy ilyen beszéd mivel viszi előre az ország dolgát és hogy váljon a szó­nok, amikor egy ilyen beszédet befeje­zett, mit gondol, mivel tette jobbakká, különbekké hallgatóit, mint azelőtt vol­tak; miről világosította fel őket, mivel avatta be a népet a politika rejtelmeibe, amely végül is csak érte, csak a népért van, csak a népet szolgálhatja. Régi, régi melódiák ezek és képtelen­ség, hogy bárkiben is új érzéseket kelt­hessenek, amikor ezeket újra végighall­gatja. Ez a beszéd legfeljebb olyan, mint egy meteorológiai jelentés: a po­litika nyelvén hirdeti, hogy beállt a nyár, megszűntek a témák, a kormány nem táplálja mindennap új meg új munkával és új témával a nagy gépeze­tet, megelégszik azzal, hogy tovább folytatja az élet ritmusát, s mivel ebbe nem lehet belekapaszkodniok, a politi­kai uborkaszezon szenvedő hőseinek nem marad más táplálékuk, mint a számtalanszor megrágott eledel, az is­mert politikai frázistömeg. Eckhardt Tibor nyilván nem veszi rossz néven tőlünk, ha nem bocsátko­zunk vitába beszédjének vitathatat­lan üressége felett. A miniszterelnök csak a napokban válaszolt újra erélye­sen és igen találóan ezekre az oly nagy általánosságokban mozgó vádakra és e válaszára csak nagyon tétova vissz­hang érkezett a túlsó oldalról. De a publikum el is vesztette érzékét e mű­viharok iránt. Végre is e frázisokkal és falrafestett szélmalomszárnyakkal szemben a kormány oldalán három évi kormányzás szakadatlan egymásutánja áll; csupa élő valóságok sorozata, kí­sérleteké, készülődéseké és alkotá­soké, amelyek egy jobb sorsra hiva­tott nemzet hétköznapjait építik meg. A legszélesebb publikum látta, hogy e három év alatt még a nyoma, még az árnyéka sem fordult elő semmiféle erő­szak alkalmazásának, sokkalta ke­vésbé, mint akár a háború előtt. Hagy­juk tehát a vélt sérelmeket és fordul­junk az igazi témák felé. Mert vannak ilyenek és a kormány sohasem arrogálta magának, hogy csak ő látja a problémákat, vagy hogy csak ő ismerheti fel azokkal szemben a leg­helyesebb megoldásokat és módszere­ket. Olyan nemzetnek, amelyre annyira reánehezedett a sors keze, vannak igen nagy kérdései és igen nagy kétségei: az ellenzéknek ezekkel kapcsolatban ugyanolyan a feladata, mint a kor­mánynak, hogy kutassa, elemezze, fel­tárja őket, hogy azzal törődjék, ami ennek a nemzetnek csakugyan baja és amivel küzdenie kell mindhalálig. Ezek elől kitérni, erre jók a decsihez hasonló beszédek; a fantázia szélmalmai ellen folytatott harc csak annak a leplezésére való, hogy hiányzik a képesség és az akarat a valóságos feladatokkal való megbirkózásra. De az ilyen mozi­harc végül is csak a publikum kifárasztá­­sára vezet s másra nem is vezethet. Ez csak arra jó, hogy elkoptassa a közön­ség érdeklődését a politikai nagy mu­tatványaival szemben, hogy tisztelet helyett megérdemelt közönyre nevelje a közönséget, amelyet a reklám nagy dobjaival egyszer és kétszer és annyi­szor félrevezettek. Ne koptassák már ezeket a lemezeket, amelyek sohasem zengtek valamirevaló melódiákat. Ne hangoztassanak nagy szavakat akkor, mikor csak éppen saját kicsinyes ér­dekeikről lennének mondanivalóik, és és ne villogtassanak lándzsákat, ame­lyeket csak a nagy szavak tesznek fé­nyessé, de nem a komoly tettek és ame­lyeket nem is arra éleztek ki, hogy az élet forró küzdelmeiben forgassák meg őket, hanem éppen csak annyira fes­tettek be, hogy a fantázia szélmalmai ellen fel lehessen vonulni velük. Decsen megismerték a szélmalmokat, — de mi azt hisszük, megismerték en­nek a szélmalomnak a molnárait is. És amikor az aratás ideje eljön, —­s ime már itt is van, — a decsi nép sem fog habozni, hogy milyen molnárhoz vigye őrletni a maga búzáját és kire bízza a vetőmagvának tisztítását és nemesíté­sét. a Budapesti Hírlap Beszélgetés Oxenstierna gróf főhadnaggyal, az öttusa olimpiai bajnokával Szerdán kezdődik a tereplovaglással a honvédség nemzetközi öttusa­­modern pentantioni versenye — Megérkeztek a svédek, olaszok és németek — A világ legjobb öttusázói Budapesten Látogatás a versenyzők szállásán Néhány esztendővel ezelőtt az öttusa (modern pentatlon) versenyről nálunk alig lehetett komolyan beszélni. Ma­­ nemcsak polgárjogot nyert a magyar, sportban ez a rendkívüli képességeket megkívánó sport­ág, hanem hovatovább mind tekintélyesebb sportmúltra tekinthetünk vissza. Az el­múlt esztendőkben a stockholmi öttusa verseny magyar résztvevői huszáros bra­vúrral lepték meg a sportvilágot, amikor az úgyszólván ismeretlen csapat az elsők közé küzdötte fel magát. Azóta az elmúlott esztendő komoly munkával, céltudatos ké­szülődéssel telt el. Ez évben Budapesten rendezi meg a ma­gyar honvédség nagyszabású nemzetközi öttusa versenyét, amelyen a világ legkivá­lóbb versenyzői, a svédek és németek, to­vábbá a fiatal olasz csapat tagjai vesznek részt. Joggal remélhetjük, hogy a szerdán, a tereplovaglással kezdődő versenyen a magyar színeket újabb diadalra viszik versenyzőink, akik a következő napokon a párbajtőrvívásban, az úszásban, a cél­lövésben és futásban mérik össze erejüket nagynevű ellenfeleikkel. A verseny előkészületeiről, a csapatok mérkőzéséről és a versenyzők szállásán tett látogatás alkalmával nyert tapaszta­latainkról, valamint a legkiválóbb verseny­zőkkel, köztük a világbajnok Oxenstierna gróffal folytatott beszélgetésünkről az alábbiakban számolunk be: A verseny résztvevői valamennyien megérkeztek A magyar királyi honvédség szerdán kezdődő öttusa versenyén résztvevő nem­zetek csapatai megérkeztek Budapestre. A németek hétfőn délelőtt repülőgépen jöt­tek meg, az olasz csapat vasárnap reggel érkezik Budapestre, a bécsi gyorsvonattal, a svédek pedig az esti prágai gyorssal. A csapatokat a Ludovika Akadémia hűvös­völgyi épületében szállásolták el, ott hét­főn este tartották meg az ismerkedési vacsorát. Az öttusa verseny résztvevőiről az alábbiakban számolunk be: Németország A német csapat tagjai: Heigl Heinz százados, a csapat vezetője Sirk Ernst Ludwig főhadnagy Handrick Gotthardt főhadnagy Puttmann Ernst hadnagy Lemp Hermann hadnagy Gramer Heinz hadnagy A német csapat a mátyásföldi repülő­térre érkezett meg, ahol Decleva Zoltán ezredes, Kövér Lajos alezredes és vitéz Bujdosó Kálmán fogadta őket a rendező­­bizottság nevében. Elmondták, hogy a re­pülőút igen kellemesen telt el. Velük jött Flotow ezredes, a hannoveri lovaglóiskola tanára, Bübel őrnagy, a wünsdorfi katonai sportoktató iskola parancsnoka, valamint Feuchtinger százados, aki a berlini olim­piai játékokon fogja rendezni az öttusa küzdelmeit és budapesti útja tanulmányi célokat szolgál. Budapesten tartózkodik már Heigl százados, a csapat vezetője, aki Lausanneből feleségével együtt érkezett Budapestre. Reichenau tábornok gépko­csin külön fog érkezni. A német csapat kiváló erőt képvisel, kü­lönösen Birk és Handrik főhadnagyok, akik az eddigi nagy nemzetközi versenye­ken is jó helyezést értek el. Olaszország Az olasz csapat tagjai a következők: Pasta Gáspáré kapitány, a csapat veze­tője Abba Silvano főhadnagy Orgera Francesco főhadnagy Borriello Michelangeli főhadnagy Obici Silvano hadnagy Frattini Giorgio hadnagy Az olaszok már vasárnap reggel megér­keztek Budapestre és hétfőn délelőtt tre­níroztak. A csapat úgynevezett sötét csa­pat és a meglepetések embereit ebben a csapatban kell keresnünk. Versenymúltjuk győzelmekben nem olyan gazdag, mint akár a németeké, vagy a többi résztvevő csapaté. Svédország A svédek vasárnap este érkeztek meg, hétfőn délután a Császárfürdőben trení­roztak. A csapat tagjai: Drakenberg Erik százados, a csapat veze­tője Oxenstierna Johan Gábriel gróf főhadnagy Bibbing Sigvid főhadnagy Bjuggren Arne hadnagy Nemess Boisman Georg hadnagy Gyllenstierna Ebba báró hadnagy A csapat minden tagja kiváló versenyző, közöttük első Oxenstierna gróf, az olimpiai győztes, a verseny favoritja. A svédek már számos viadalból kerültek ki győzte­sen és a közfelfogás szerint is az öttusa versenynek ők a mesterei. Aki győzni akar, annak elsősorban a svédeket kell legyőznie. Magyarország A magyar csapat összeállítása a követ­kező : Vitéz Somogyi Endre alezredes, a csapat vezetője Somfay Elemér százados Petneházy Imre főhadnagy Jós Miklós főhadnagy vitéz Orbán Nándor hadnagy vitéz Bartha Rezső hadnagy A magyar csapat nagy és alapos előké­szület után indul el szerdán a küzdelembe. Az egyes versenyszámokban bizonyára ki­váló teljesítményt fognak nyújtani s min­den reményünk megvan arra, hogy elől fognak végezni. Somfay Elemér százados félelmetes hírű céllövő, Petneházy főhad­nagy nagyszerű lovas kitűnő úszó, hason­lóan Jós Miklós főhadnagy és Bartha had­nagy is. Vitéz Orbán Nándor már az el­múlt évben megmutatta, hogy a favoritok közé lehet számítani, mert a tavalyi nagy stockholmi versenyben a negyedik helyen végzett. A magyar csapat céltudatos mun­kájának minden körülmények között meg lesz a szép eredménye. „Az öttusa-versenyben mindig a legerősebb győz“ Vidám ismerkedési vacsora a Ludovika tiszti étkezőjében — Kisorsolták a versenyszámokat Ezelőtt egy évvel Stockholmban talál­koztak a vidám napégette, bronzszínű arcok. Most egy év után Budapesten lát­ják egymást viszont a pentatlonista katonatisztek. A hűvösvölgyi Ludovika vöröstéglás épületein a vendégversenyzők országainak zászlaját lengeti a szél. Zöld­­fehér-piros, a svéd keresztes lobogó, a né­met horogkereszt és a piros-fehér-zöld szí­nek. Hétfőn este fél hét órakor a Ludovika tiszti étkezőjében gyülekeztek a versenyzők ismerkedési vacsorára. A nagy étkező­terem előszobájában festői színekben fek­szenek egymás mellett a sokféle egyen­ruhákhoz tartozó kalapok, sapkák és gyö­nyörű, csillogó díszkardok. A perzsasző­­nyeges dohányzóból sarkantyúpengés hal­­latszik. Általános bemutatkozás. Kicsit furcsán hangzik a nyelvzavar, de a régi ismerősök egymás segítségére sietnek, hogy a nehéz idegen nevek megtanulásánál se­gédkezzenek. Akármilyen nehéz is a név, jó megtanulni, mert, ki tudja, a verseny után nem fog-e a most még ismeretlen név az elsők között díszelegni. A társalgás témája: általános elragad­tatás a budapesti fogadtatástól. Gyönyörű

Next