Budapesti Hírlap, 1935. július (55. évfolyam, 147-172. szám)
1935-07-06 / 151. szám
4 Hóman kultuszminiszter a kinevezésekről, nyugdíjazásokról és a fiatal generáció érvényesüléséről A nyugdíjazás nem jelenti a szolgálati teljesítmény bírálását, vagy a tisztvisel aláértékelését — Százhúsz fiatalember kapott új alkalmazást — Hivatali pozícióban senki se pótolhatatlan Hóman Bálint kultuszminiszter ma az egyik déli lap munkatársának nyilatkozott a tisztviselői kinevezésekről és nyugdíjazásokról, s az e témakörben hozzáintézett kérdésekre a többi között a következőket mondta: — A szolgálati idejüket betöltött tisztviselők nyugdíjazásának, vagy hivatalban tartásának kérdése elég komplikált probléma. Aki negyven, illetőleg harmincöt évig szolgált, kiérdemelte a legmagasabb nyugdíjjal járó nyugalombavonulás jogát. Jogról beszélek, mert meggyőződésem szerint mindenki örülhet, aki a hoszszú munka ideje után gondatlan öregséget élvez. Sohasem tudom megérteni, ha bárki túlszolgálattal fosztja meg magát ettől a kedvezménytől és hivatalához való merev ragaszkodással útját kívánja állni az arra hivatott fiatalok érvényesülésének. . . Az állam financiális érdeke amellett szólana, hogy a munkaerők minél teljesebb kihasználásával a szolgálati idő, sőt a korhatár betöltése után is hivatalban tartsuk a munkabíró tisztviselőket. Más hivatali szempontok is nem egy esetben kívánatossá tennék a szakjukban kiemelkedő tisztviselők megtartását, mert a kipróbált munkaerők tapasztalata és bölcsesége sok esetben javára szolgál az igazgatásnak és főleg a tanításnak. Ha mégis elvileg ellenezzük ennek a visszatartási rendszernek az érvényesítését, ennek súlyos szociális és hivatali okai vannak. A fiatalabb generációt nem szabad elzárni az érvényesüléstől. Tiltja ezt a nemzet gerincét alkotó 25—35 éves férfinemzedéknek szociális érdeke, de magának az államigazgatásnak és intézményeknek is érdeke, sőt létérdeke az állandó és folytonos személyzeti felfrissítés. Hivataloknak és intézményeknek feltétlenül szükségük van a fiatalokban rejlő lendítő erőre. A Tárcám keretében most végrehajtott eléggé nagyszámú nyugdíjazások szolgálati időre és korhatárra való tekintet nélkül hajtottak végre, az egész közoktatásügyi igazgatás, mind az iskolafelügyeleti, mind pedig a tudományos intézeti igazgatás teljes újjászervezése folytán. Az 1934. évi VII. és az 1935. VI. t.-c.-nek kötelességemmé tették ezt az átszervezést és ennek következtében szükségessé vált nem egy vezető állásban levő magasabbrangú tisztviselő nyugdíjba vonulása. Távozásuk egyáltalán nem jelenti szolgálati teljesítményük bírálását, személyük aláértékelését, csupán azt jelenti, hogy az Új, összevont szervezetben korukhoz és rangjukhoz méltó beosztás nem volt számukra biztosítható. A közoktatásügyi igazgatás újjászervezése során igyekeztem minden vezetőpozícióra a legalkalmasabbnak látszó személyeket kiválasztani. Remélem, hogy ez a szelekció általánosságban be fog válni, bár a tévedés lehetősége egyes esetekben soha sincs kizárva. Hasonlóképpen a legszigorúbb kiválasztás alapján és a szükséges szempontok mindegyikének figyelembe vételével állítottuk össze az újonnan alkalmazandó fiatalok névsorát. A szorosan vett oktatószemélyzetről, az újonnan alkalmazott tanárok és tanítók százairól nem szólva, magánál a tanügyigazgatás miniszteriális és külszolgálati ágainál és a közgyűjteményeknél körülbelül százhúsz fiatalember kapott július elsejével új alkalmazást. A legtöbbjük oly státusokban, ahol tíz-tizenöt éve alig volt mozgás. Arra a kérdésre, hogy professzorok, tudósok, művészek pótolhatók-e nagytekintélyű állásukban, a miniszter a következőket válaszolta: — Azt hiszem, ennek a kérdésnek megítélésére igazán kompetens vagyok. Magára is professzor voltam, sohasem jutott volna eszembe magamat pótolhatatlannak vélni és ma sem gondolok arra, hogy a miniszteri tárcától megválva, egyszer bármelyik volt állásomba visszatérjek. A tudósnak és művésznek kétszeresen becsesek a hosszú közszolgálat után elkövetkező nyugalom évei, hiszen a hivatali kötelezettségtől szabadulva, munkabíró öregkorban fejtheti ki mindazt tudományában, illetve művészetiben, ami konklúziója, záróköve lehet élete munkálkodásának. A hivatalban visszamaradni, mások útját állni éppen a legnagyobb értékeknek nem szabad, mert ezzel feltétlenül megkisebbednék a közvéleménynek etikájukról alkotott felfogása. Hivatali pozícióban senki sem pótolhatatlan és a dolgok rendje hozza magával, hogy öregek mennek, fiatalok jönnek. A távozó öreg tudósok és művészek pedig, ha lélekben fiatalok maradtak, vegyék a tollat, az ecsetet és a vésőt és szolgálják ihletettségükhöz képest öregségükben is nemzetünket. Sztraka Jankó válópere Írta: KERECSÉNYI ANTAL Itt, a Vág mentén, megtépázva, keshedten szomorkodnak az ősi kúriák. A halkütemű magyar élet sóhajtozik a daliás idők elmúlásán és reménykedik a jobb jövőben. Akármelyik kilincset nyomjuk le, meleg családi körre zárul az ajtó, ahol szívvel ápolják a múlt vigasztaló emlékét s szeretettel festegetik a magyar holnap ragyogó képét. A Kovácsok ősi udvarházában sem tudták elpusztítani a nehéz idők a hitet, reményt, meg az életkedvet. Szeretetet, mosolygós arcok, vidám szemek fogadnak a küszöbön, a szobában pedig percek múlva már peregni kezd a boldog múlt filmje. A házigazda, a régi jó táblabírák utolsó bölénye adja a szót, amit szent áhítattal, csillogó szemekkel, jóízű nevetéssel hallgatunk. — Én még azt a vármegyét szolgáltam, amit a tekintély, a szeretet, meg a józan ész kormányzott. A lemosolyodott, öreg táblabírák kora volt a magyar haza aranykora. Mi még jogérzéket, nem jogot tanultunk, ítéleteinket nem a kocsideréknyi kötetekből kihalászott paragrafusok szerint, hanem a józan ész diktandájára mondtuk . Lám a világ legmodernebb állama, fiszakamerika se jogtudósokat állít a rend őréül, hanem a közület legtekintélyesebb, legokosabb és legbecsületesebb emberét, a seriffet. A régi magyar vármegye szolgálata nemesi kötelesség. Éppen ezért láttuk el a hivatalunkat nemcsak kötelességszerűen, hanem szeretettel, nobilisan. A főszolgabíró, alispán neve „a nép atyja". S ez nem volt szóvirág. A főszolgabíróhoz úgy jártak az emberek, mint a templomba, a gyóntatószékbe. Panaszaikat, bajaikat, fájdalmaikat lerakták a járás főnökének kezébe s megkönnyebbülve, kiegyensúlyozva mentek vissza a falujukba. Sok ezer anekdota szálldos ma is szájról-szájra, amelynek egy része rosszmájú karrikatúra, más része azonban bizonyság amellett az igazság mellett, hogy a humor az élet savaborsa, ami a törvény komoly végrehajtóiból sem hiányozhat. Az üresfejű, meg a nagyképű ember sohasem mosolyog. Gyomorbajos embernek nem volna szabad bírói székbe ülni. Az én hivataloskodásom éveit is ezer jóízű történet tarkítja. A régmúlt képei közül mégis a legderűsebb a Sztraka Jankó válópere. Főszolgabíró koromban esett meg velem. Akkor még megvolt a jószágom is. Bár a járásom minden községét szerettem, a szívemben legjobban volt beágyazva a falum, ahol a birtokom feküdt. Ott nőttem fel, ott éltem le a fiatalságomat, ismertem minden emberét, minden régét. Az én falum népe különösen zárkózott életet élt. A község határán túl soha nem járt senki, sem meghalni, sem házasodni. Éppen ezért keltett nagy megütközést, mikor a Sztraka Jankó, az én telkes szomszédom a Garam mellől hozott asszonyt a házbaz. Takaros fehér cseléd volt az új asszony, de a Sztraka Jankó se volt utolsó legény. Eleinte nagy volt a fiatal pár boldogsága, pedig a menyecskétől elhúzódott a falu apraja, nagyja. Amolyan jött-ment számba vették s meg nem bocsátották neki, hogy a falujukba betolakodott. A Sztrakáék azonban nem sokat törődtek az emberekkel, nyalták a mézet, amiről azt hitte volna, aki látta az örökös álcázásukat, hogy sohasem fogy ki. Csodálkoztam is, mikor a deli pár beállított a hivatalomba s előadta mondókáját. Az asszony, aki nem ment a szomszédba nyelvet kölcsönözni, — vitte a szót. — Azért jöttünk tekintetes úr, hogy a jóságából kérjünk. Első naptól fájt nekem, hogy a Jankó pipogya legény. Szabadon gúnyoltak úton-útfélen, a templomban a padhoz sem engedtek, a kocsmában táncba sem vittek, még nótát is csináltak rám, hogy asszongya. A menyecske fekete, Cigány volt a szüleje. A Jankó csak azt mondta, várjunk, majd abbahagyják. Nem hagyták abba. Mindig nagyobb vérszemet kaptak. Ez a katicaember meg csak engem csitított, de soha ökölbe nem rándult a keze. Eleinte fájt a gyámoltalansága, később már fájt a simogatása. Most már odajutottam, hogy utálom, mint a faluját. Vele nem maradok, visszamegyek oda, ahonnan jöttem. Kérem a tekintetes főszolgabíró urat, parancsolja meg a Jankónak, hogy tőlem békésen elváljon, engem utamra bocsásson, erceporcámat szekérre rakja, utánam hozza. — Nos Jankó, mi a te beszéded? A nagy, mafla ember állt előttem, mintha karót nyelt volna. A hang zengett, kongott a mellében, de a száját nem tudta szóra nyitni. — Beleegyezel-e, hogy az asszony elhagyjon? Nagy busa feje, bús igent bólintott, Az asszonyt már nem szereted-e? «- Szeretek, szeretek pán szolgabiró, — nyöszörgött a jámbor, de a falu, a falu! —- Hát ha neked előbbrevaló a falu ronda szája, mint az asszonyod csókos szája, — mondtam ki a szentenciát — engedd a menyecskédet útjára. Az Isten nevében el vagytok választva. Megköszönték mind a ketten az ítéletet, az asszony még a kezemet is megcsókolta. A hét végén a cselédeim újságolták, hogy a Jankó már a Cibulkáék portája körül ücsörög, lévén ott egy kesehajú, tenyerestalpas eladó fehércseléd. Az esetnek híre futott végig a Vág mentén. A vármegye felhörkent. Különösen a papok szörnyedtek el. A szolgabíró házasokat választ el! Ez már nem is injuria, hanem krimen. Egy szép napon pecsétes levél jött a főispántól. Ad audendum verbum rendel, még pedig azonnal. Dölyfös nagyúr volt a főispán. Valóságos kiskirály a megyéjében. Az ina is reszketett, aki előtte állt. A köszönésem se fogadta. Rámripakodott. — Felfüggesztem f élcsapatom! bezáratom az urat! Ki az úr, mi az úr, király-e az úr, vagy római pápa? Hová küldjék, kit hivassak, a csendőröket-e, hogy megbilincseljék, börtönbe vigyék, vagy a hajdúkat, hogy megkötözzék s a bolondházba dugják az urat? Válópereket folytat le, válást mond ki, mégpedig az Isten nevében! Ember, ember! Tudja-e maga mit cselekedett ? A hatalmas úr minden porcikája izzott a haragtól. A mérge dühbé lángolt, mikor csendes hangon megkérdeztem: —■ A Sztraka Jankóról, meg az asszonyáról van-e szó? — Hát ki az Isten csodájáról, — üvöltött a főúr —• ezeket választotta el az úr. Mi jogon? — Azon a jogon, — vigyorogtam a villámló szemekbe — hogy soha nem voltak megesküdve... — No kedves öcsém, — fordult hozzám az öregúr — most pedig beszélgetünk a holnapról Pirkad-e mái* Keleten? Drózdy Győző belépett a Nemzeti Egység Pártjába Drozdy Győző orsz. képviselő a mai napon levelet küldött írády Bélának, a Nemzeti Egység Pártja országos elnökének, amelyben bejelentette a Nemzeti Egység Pártjába való belépését. B. H. 1935 JÚLIU 30. SZOMBAT A minisztertanács a búza elhelyezéséről tanácskozott A kormány tagjai péntek délelőtt fél 9 órakor Gömbös Gyula miniszterelnök elnöklete alatt minisztertanácsot tartottak, amelyen a földművelésügyi minisztérium több szakelőadója is jelen volt. A minisztertanács Darányi Kálmán dr. földmívelésügyi miniszter előadásában letárgyalta a búza külföldi elhelyezésével kapcsolatos kérdéseket, majd folyó ügyek letárgyalása után háromnegyed 2 órakor végetért. A képviselőház formális ülésen tudomásul vette a felsőház üzenetét A képviselőház ma rövid néhány perces formális ülést tartott, amelyen a felsőház üzenetét vette tudomásul. Sztranyavszky Sándor házelnök tizenkét órakor nyitotta meg az ülést és bejelentette, hogy a felsőház elnökétől átirat érkezett, amely arról értesíti a képviselőházat, hogy a felsőház letárgyalta a képviselőház által átküldött törvényjavaslatokat és jelentéseket. Jelentette az elnök, hogy a Ház tudomásul veszi az üzenetet és az elfogadott törvényjavaslatokat további eljárás végett a miniszterelnökhöz teszi át. Sztranyavszky Sándor házelnök ezután bemutatta a közigazgatási bíróság ítéletét, mely szerint a Megay-Meissner Károly mandátuma ellen benyújtott kifogást a bíróság letárgyalta, elutasította és a mandátumot érvényesnek jelentette ki. (Éljenzés a jobboldalon.) Ezután az elnök jelentette, hogy már a legutóbbi ülésen elhatározták a Háznak október 15-éig való elnapolását, amelynek napirendjén a további teendőkről való határozathozatal szerepel. A jegyzőkönyv hitelesítése után a néhány perces ülés véget ért kísérendőknek e szempontból a miniszter. Végül hangsúlyozza a rendelet, hogy a belügyminiszter a saját anyagi erejükre támaszkodó és kétségtelenül hasznos társadalmi működést célzó egyesületek alakulása elé a legtávolabbról sem kíván akadályt gördíteni, de miheztartás végett értesíti a törvényhatóságokat, hogy — ugyancsak elsősorban a biztosítóintézetek szabad versenye érdekében — nem tartja kívánatosnak olyan új egyesületnek létesítését, amelynek célja lényegében nem társadalmi, hanem — közvetítés folytán — burkolt biztosítóintézeti tevékenység. Éppen ezért felhívja a miniszter a törvényhatóságokat, hogy az alapszabályoknak láttamozás céljából való felterjesztése alkalmával az utóbbi szempontra különös súlyt helyezzenek. A belügyminiszter rendelete a biztosítóintézetek szabad versenye érdekében Vitéz leveldi Kozma Miklós belügyminiszter a törvényhatóságokhoz rendeletet intézett, amelyben szigorúan eltiltotta a törvényhatósági és községi tisztviselőket, valamint a községi elöljárókat attól, hogy a biztosítással foglalkozó intézetek szabad versenyére bárminő — akár előnyös, akár hátrányos — irányítással befolyást gyakoroljanak. Hangsúlyozza a belügyminiszter, hogy a közszolgálati tisztséggel szemben támasztható erkölcsi követelményekkel sem egyeztethető össze, hogy a tisztviselő bármely biztosítási üzlet előmozdítása céljából anyagi érdekkel bíró, vagy annak látszatát keltő megbízatást vállaljon, illetőleg ilyen érdekeltségbe propaganda-, vagy bárminő más tevékenység útján bekapcsolódjék. — Utasítja a belügyminiszter a törvényhatóságokat, vizsgálják meg a társadalmi egyesületek működését abból a szempontból, vajjon azok nem az alapszabályokban biztosított célon és kereten túlmenve veszik-e igénybe a velük szerződő biztosítóintézetek közreműködését. Elsősorban a jótékonysági, betegsegélyző és temetkezési társadalmi egyesületeket tartja figyelemmel — Akinek gyakran fáj a gyomra, bélműködése renyhe, mája duzzadt, emésztése gyengült, nyelve fehéressárga, étvágya megcsappant, annak a természetes „Ferenc József" keserűvíz csakhamar szabályozza a székletétét, rendbehozza az emésztését, élénkíti a vérkeringését és jó közérzetet teremt Kórházi bizonyítványok tanúsítják, hogy a Ferenc József víz biztos és kellemes hatása következtében — kiváltkép ülőfoglalkozásnál — állandó használatra rendkívül alkalmas. Új egyetemi magántanárok A kultuszminiszter Szabó Zoltán dr. egyetemi magántanári jogosítványának a budapesti Pázmány Péter tudományegyetem bölcsészettudományi karán az „Általános örökléstanira történt kiterjesztését, Boda István dr. egyetemi magántanári jogosítványának a szegedi Ferenc József tudományegyetem bölcsészet-, nyelv- és történettudományi karán a neveléslélektan egész körére való kibővítését és magántanári képesítésének „A neveléslélktan” címben való megállapítását, Botár Gyula dr. egyetemi tanársegédnek „Az idegrendszer összehasonlító anatómiája és szövettana” című tárgykörből a szegedi Ferenc József tudományegyetem orvostudományi karon egyetemi magántanárrá történt képesítését, Bruckner Győző dr. egyetemi tanársegédnek a szegedi Ferenc József tudományegyetem matematikai és természettudományi karán a „Szerves chémiai módszertan” című tárgykörből egyetemi magántanárrá történt képesítését, Vargha László dr.-nak a Ferenc József tudományegyetem matematikai és természettudományi karán „A szénhydrátok chémiája” című tárgykörből egyetemi magántanárrá történt képesítését, Szacsvay István dr. egyetemi adjunktusnak a „Sebészeti műtéttan” című tárgykörből és Balog Pál dr. kairói főorvosnak a „Fejezetek az exotikus betegségek kórbonctanából” című tárgykörből a pécsi Erzsébet tudományegyetem orvostudományi karán egyetemi magántanárrá történt képesítését jóváhagyólag tudomásul vette és őket ebben a minőségükben megerő-tette.