Budapesti Hírlap, 1936. március (56. évfolyam, 51-75. szám)

1936-03-01 / 51. szám

s* AK IS A lótenyésztésről Hogy milyen lófajtát tenyésszen a gazda, azt legjobban a helyi viszonyokból állapít­tatja meg. A gazdák egy része azt a néze­tet vallja, hogy a nehéztestű és csendes­­f­érfi ló, melyet a Muraközben, továbbá So­mogy, Baranya, Vas, Sopron és Moson me­gyékben tenyésztenek, jobban megfelel igáza, mint a gyorsmozgású, de azért szi­lárd szervezetű lovak, melyek az ország többi részén általában el vannak terjedve. A csendesvérű, nagytestű lófajták, melye­ket általában hidegvérűnek hívnak, több és­­jobb takarmányt és abrakot igényelnek és ez okból nagyhatárú községekben nem há­lás az ilyen lassújáró lónak tenyésztése. Az is tény, hogy ez a lófajta csak ott felel meg leginkább, ahol már régebb idő óta tenyész­tik. A kisgazda mindig olyan lovat tenyész­­szen, amilyent azon a vidéken általában te­nyésztenek. Az állami mének is annak meg­felelően vannak beosztva és így könnyen lehet olyan apaállathoz jutni, amilyenre szükség van. Értékesíteni is könnyebb az olyan lovat, mely a vidék tenyészetének leginkább megfelel. A tenyésztésre szánt kanca legyen jó testalkatú, egészséges szervezetű és jóin­dulatú. Ahogy a selejtes mag után nem várhatunk jó termést, úgy a hitvány ló után sem várhatunk tökéletes csikót. Tel­jesen hibátlan ló alig van, de szakszerű párosítással mindig lehet az ivadékon ja­vítani, kivált hó nevelésére is nagy gondot fordítunk. Van eset arra is, hogy egész községek lóállományát sikerült megjavítani megfelelő mén alkalmazásával. A ló kancá­nak testéhez arányos legyen a feje; hosszú a marja és a teste. Mély legyen a mellkas is, hogy a lábak inkább rövidebbnek tűn­jenek föl; szóval földig ló legyen az anya­kanca. A lábak jósága is főfontosságú, mert jó láb nélkül nem is lehet jó lovat el­képzelni. Nem szabad tenyésztésre használ­nunk az olyan kancákat, melyek havi vak­ságban szenvednek, vagy szürke hályogos a szemük. Egyéb agyhaj, vagy veleszüle­tett gyengeség, teli talp, vagy törékeny, keskeny pata, szintén átörökölhető bajok; ilyen hibás állatokat tenyésztésre ne hasz­náljunk. Magasságra legalább 15 markos legyen az anyakanca, mert a csikó nagy­sága mindig az anyától függ. Nagyon ma­gas és keskeny mellkasú kancák ritkán vál­nak be jó csikónevelőnek. Bár a külső látszat gyakran csal, mégis a földmívelő lótenyésztőnek, ki lovát vem­hes korában használja, leginkább alkalma­san annak minden tulajdonságát alaposan kiismerni és a gyengéket és alkalmatlano­kat kizárni a tenyésztésből. Ami az apaállatok megválasztását illeti, tudvalévően az államnak is érdeke, hogy az ország lótenyészete jó legyen. Ezért tart a fedeztető­ állomásokon jófajta méneket, melyek kora tavasztól nyár elejéig ott vannak kihelyezve fedeztetési célra. Az a gazda, akinek kis testalkotású kancája van, használjon arabs, vagy lipizzai fajta cső­­dört, melyek éppen arra valók, hogy a kis testet fokozatosan emeljék és javítsák. Akinek kancája elég magas, de nem elég csontos, vagy izmos, legcélszerűbb, ha Gid­­ran, vagy Nonius fajta ménekkel fedeztet. Az elég magas termetű, erős csontozatú és izmos kancát legjobb angol fajtájú ménnel fedeztetni, azért is, mert ezeket a fajtákat legszívesebben is szaporítják az állami méntelepek. A kancák közül a nehezebb testű és las­súbb mozgású fajták gyorsabb fejlődésűek, mint az élénkebb vérű kisebb termetűek. Ezért leghelyesebb, ha a nehezebb testű kancákat három éves korukban, a könnyebb termetűeket pedig négyéves korukban fe­deztetjük és addig tenyésztünk vele, amíg jó csikókat ellik és azokat jól tudja tejjel táplálni. A kanca vemhessége majdnem pontosan 11 hónapig tart, ettől alig van néhány napi eltérés. Amely gazda állami ménnel fedez­tetett, fedeztetési jegyét őrizze meg, mert a származási igazolvány az eladásnál min­dig értéket jelent. A vemhesség első felé­ben, tehát öt és fél hónapig nincs biztos tünete a fogamzásnak. Csak a vemhesség második felében kezd a has mindkét olda­lán domborodni és már a hatodik hónap után észlelhetjük a csikó megmozdulását. Előfordulhat a kancáknál terméketlen­­ségi eset is. Ilyen pl. a hüvelyhurut A túl­­hízás sem jó a termékenyülésre, de viszont a túlságos lecsigázás sem. Elvetélések is előfordulhatnak, két hónapon belül; ilyenkor ezt észre sem vesszük a lovon. Az elvetélé­sek oka lehet még az időjárásnak igen kedvezőtlen volta, hiányos gondozás, ütés, rúgás, vagy elesés. A vemhes kancát majdnem az utolsó egy­két hétig rendszeresen használhatjuk. Fa­gyott, síkos, vagy túlrögös utakon ne já­rassuk. Megerőltetni sem szabad s óvnunk kell a túl hideg víztől s olyan takarmányok­tól, melyek a beleket túlságosan kitágítják s így nyomást gyakorolnak a méhre. Igen fontos végre a vemhes kancának tisztán tartása, hogy bőre jól működjék; istállója legyen világos és jó levegőjű, mert csak így várhatunk egészséges utódot és könnyű el­­lést. —­r­d­f. Fajbaromfifarm A fajbaromfi tiszta vérben való tenyész­tése, legyen az akármelyik külföldi faj, vagy akár a mi parlagi tyúkunk, nagy szaktudást, tanultságot, gondos utánajárást, sok időt és nem kevesebb tapasztaltságot igényel. Aki faj­baromfit tenyészt, elejétől fogva legyen tisz­tában azzal, hogy a tenyésztői munka tekin­télyes időt fog igénybe venni. Első gondja az legyen, hogy tenyésztörzseit a legmegbízhatóbb forrásból szerezze be. Ne sajnálja az erre köl­tött aránylag nagy összeget, mert az rendes körülmények között nem rossz tőkebefektetés. A másik fontos teendő az ivadékok egyeden­ként való kiválasztása. Ismernie kell a far­mernek a fajtajellegeket és csak azokat az egyedeket tartsa meg továbbtenyésztésre, amelyekben ezek a faji jellegek mind hiba nél­kül feltalálhatók. Legyen a hiba színben, alak­ban, feltétlenül és szigorúan kiküszöbölendő. Ez azonban nem elég. Gondosan kell ügyelni arra is, hogy az állatok jó tojók legyenek, azaz sok és nagy tojást termeljenek. Minél na­gyobb valamely egyednél a tojáshozam számra és súlyra, annál alkalmasabb arra, hogy ivadékait tenyészanyagnak felneveljük. Arra is tekintettel kell lennünk, hogy minél ritkábban kotoljék meg az a tyúk, amelynek csirkéit utánpótlásra fel akarjuk nevelni, mert a gyakori kotlás ideje alatt természetesen szünetel a tojástermelés, öröklődik ez a tu­lajdonság, úgy mint a hosszas, nagyon erős­zedlési folyamat is, amely legyengíti és a to­­jásképzéstől hosszú időre elvonja a tyúkot. Az ilyen tyúk tojását ne használjuk keltetésre. Az egyedkiválasztáshoz természetesen ok­vetlenül szükséges a számozott lábgyűrű Vagy szárnyjel és a csapófészek használata, nemkülönben a jelző tabellák vagyis törzsla­pok, amelyekre minden nap feljegyezzük a tojások súlyát és a tojó számát. Vérfelfrissítés céljából — amire mindig szük­ség van és ami igen fontos, — a legmegbíz­hatóbb helyről szerezzük be az apaállatokat. Ha azonban egy-egy egészen kiváló tyúknak minden jó tulajdonsága megvan, akkor a to­jásából nevelt kakasokat kivételkép átmeneti­leg megtarthatjuk, hogy az állományba átörö­kíthessék anyjuk jó tulajdonságait. Ezt ter­mészetesen nem tehetjük minden esztendőben, hanem csak ritkán, nagyobb időközökben, hogy a beltenyésztés veszélyeit elkerüljük. Ha mó­dunkban van időről-időre külföldről beszerezni egy-egy kiváló farmból való apaállatot vagy néhány keltetőtojást, az a vérfelfrissítés cél­jából nagyon előnyös. Ha az elmondottakat szem elől nem téveszt­jük és állami ellenőrzés alá helyezve állomá­nyunkat, annak egészségügyi és más szem­pontból való szigorú megfigyeléséről gondos­kodunk, akkor megvan minden reményünk arra, hogy fajbaromfitenyészetünket a legna­gyobb tökéletességre emelhetjük. Az ilyen min­den tekintetben megbízható baromfifarmról természetesen szívesen vásárolja a tenyésztő a vérfelfrissítésre vagy állományának feljaví­tására való tenyészanyagot és keltetőtojást. Vannak fajbaromfifarmok, amelyek többféle fajú tyúkot tartanak. Ez nagyon drágítja a farm fenntartását. Több ólra, több egymástól magas kerítéssel gondosan elkerített kifutóra van szükség s minden óvatosság ellenére is megtörténhetik, hogy egy-egy ajtót nyitva felejtenek, vagy a kisebbtestű­veghorn vagy parlagi kakas átrepül a kerítésen a másik te­lepre és máris megvan a fajtakeveredés. Egy­szerűbb és sokkal olcsóbb, kevesebb munkával is jár, ha csak egy fajta fajbaromfit tart a farmer. Még korántsem mondtunk el minden teen­dőt, amire a gondos és lelkiismeretes fajba­romfi tenyésztőnek ügyelnie kell és ami sok idejét veszi igénybe. Sajnos, a baromfitartó gazdák közül soknak nincs sem ideje, sem kellő képzettsége arra, hogy fajbaromfit tart­sanak, iletve, hogy azt a tiszta faji jelleg minden külső formájának, belső tulajdonsá­gainak fenntartásával tovább tenyészteni tud­nák. Faluban sokan el sem tudják úgy külö­níteni az állatokat, hogy keveredés ne történ­jék. B. H. 1936 WARCTÜS I, TSSAKSTP A baromfinak mai színvonalát nagyban emelhetnék a gazdák akkor is, ha több gondot fordítanának a kellő táplálékra, jobb utazásra, különösen pedig, ha áttérnének a csapófészek útján való ellenőrzésre. Csapófészket házilag is könnyen lehet előállítani, 4—5 tyúkra egyet­­egyet számítva. Az lehetségessé tenné minden baromfitenyésztő gazdának, hogy csak a leg­jobb tyúk tojását keltesse állományának után­pótlására. A tulajdonképpeni fajbaromfifarmokról idő­ről-időre beszerzett kakas vagy keltetőtojások a javulást csak gyorsítanák. A tiszta vérben tenyésztő fajbaromfifarmok első­sorban arra valók, hogy a sokszázezer baromfifarmer és kisgazda tenyészete számára kiváló tenyész­anyagot neveljenek. a tojás árusításának új remije A napokban jelent meg a rendelet, amely a tojás árusítását úgy szabályozza, hogy csak a tíz darabon aluli mennyiséget szabad ezentúl darabszámra eladni. A tíz darabon felüli tojást súlyra kell árusítani. A komoly baromfitenyésztők örömmel fo­gadják ezt a rendelkezést, mert minél na­gyobb, tehát nehezebb tojást hoznak a piacra, annál jobb árat kaphatnak. A fo­gyasztó közönség is jól jár, mert el fog tűnni a piacról az apró, könnyű, apadt, nem friss tojás. Minél tovább tartogatja ugyanis a baromfitenyésztő a tojást, az an­nál könnyebb lesz és minél kisebb lesz a súlya, annál kevesebbet kap érte. Amíg eddig a nagy tojást fogyasztotta el a ter­melő családja és a kicsit adta el, mert az ár egyforma volt, a jövőben valószínűleg a kisebb tojás kerül házi fogyasztásra és valószínűleg sokkal kevesebb apró tojás kerül a piacra,, mint eddig. A baromfitartó pedig ezek után remél­hetőleg belátja, hogy nem érdemes derűre­­borúra minden tyúkot megtartania, hanem csak azt, amelyik szép és súlyos tojással fizeti meg a takarmányt. Az apró tojást termelő tyúkok kiselejteződnek és bizonyára gyors ütemben javulni fog szelektálódás útján az egész ország tyúkásománya, örömmel kell tehát üdvözölnie ezt az új rendszert minden baromfifarmernek és min­den fogyasztónak. Úgy, amint a zöldség- és gyümölcsfélék súlyra való árusítása a mi­nőségi javulást hozta meg, bizonyára a to­jásnál is ezt válthatjuk. A nyaralók kertje Akár saját kertünkben nyaralunk, akár idegenben bérelünk nyári lakást, vagy akár néhány heti vagy havi tartózkodásra szál­lóba, penzióba megyünk a meleg hónapok alatt, jól esik, ha ápolt kertben, virágok közt üdülhetünk. Milyen az a kert, amelyben a nyaraló ven­dég gyönyörűségét leli és magát jól, ottho­nosan érzi. Fa annyi legyen az ilyen kertben, hogy árnyas helyet találjunk. A túlsók és a ház­hoz túl közel levő fa azonban elveszi a nap­fényt, a világosságot, nyirkossá teszi a há­zat. Az állandó árnyékban nem díszül a virág és satnyán nyúlnak fel a bokrok. Az ilyen fölösleges fákat ki kell ritkítani. A szomszéd felé, vagy mint szélfogó jó egy-két sor sűrű bokor, élősövény, vagy a kerítést befedő futónövény. Arra nagy gondot kell fordítani, hogy a nyaralási idő alatt a kertben állandóan minél több virág nyíljék. A legtöbb ember július­, augusztusban, esetleg június közepé­től szeptember közepéig mehet nyaralni, te­hát olyan virágot válasszunk, amely ebben az időtájban virít. Bokor, cserje, a Hibiscust kivéve, nagyon kevés van, amely nyáron vi­rítana. Futónövényeink közül a többször, vagy folyton virító futórózsák, Cobea, haj­nalka. Évelő virágok közt a Rudbekiák, ko­rai Solidago, egyik-másik harangvirág, Va­leriána. Rózsák közül a folyton virágzók, kü­lönösen a babarózsák egynémelyike. Egy­nyári virágaink közt van a legnagyobb vá­laszték: Verbéna, Petúnia, Oroszlánszáj és még egy egész sereg hálás, kevés ápolásra szoruló fajta. A gumósak közül a Canna In­­dica és Dáhliák százféle változatai díszítik a kertet, épúgy, mint a Pelargonia fáradha­tatlanul virító sok szép fajtája is. Hogy több egynyári, vagy több évelő virá­got ültessünk-e kertünkbe, az attól függ, hogy mennyi időt szentelhetünk azok ápolá­sára és öntözésére. Az egynyári virágok ve­tése, esetleges pikk­ozása, ültetése sok időt vesz igénybe, öntözni is csaknem minden nap kell őket. A muskátlit is száraz időben gyakran kell öntözni, míg az évelővirágo­kat hoszantartó szárazság esetén is csak kétszer-háromszor öntözzük meg egy hó­napban. Akkor körülöttük sekélyke árkot húzunk, hogy a víz szerte ne folyhasson s öntözés után a földet ismét visszasimítjuk a helyére. Az évelőkkel egyéb gondunk nincs is, mint az, hogy 4—6 évenként a töveket ősszel szétszedjük és más helyre, érett trá­gyával javított földbe ültetjük át. Ahol kevés öntözési lehetőség van, vagy kisebb kertben ne legyenek nagy gyepes te­rületek, mert a kisült fa sivár látványosság. Borostyánnal borított területek előnyösen pótolják a gyepet. Bokrok alján, árnyas he­lyen gyöngyvirág zöldje, örökzöld, őszig üdeszöld pázsitot biztosítanak. Virágágyak zöld szegélyére az örökzöld Iberis alkalmas, amely májusban apró, sűrű fehér virágjával különösen szép. Szegélynek még az indanél­küli hónapos szamóca és az orosz ibolya is alkalmas. Bármily kicsi is a kert, vagy a házat kö­rülvevő földsáv, amely a nyaralót övezi, sok ugrág legyen besma. A gyümölcsfa koronájának alakítása Minden fiatal gyümölcsfa koronáját ala­kítani kell. Az egyiknél elég a szakszerű metszés, a másiknál azonban gyakran se­gédeszközökhöz is kell nyúlnunk, hogy a korona megfelelő alakot kapjon. Különösen a fiatal körtefák hajtásai törnek egyene­sen felfelé, lehetőleg függőlegesen helyez­kednek el az ágak és ha nem segítünk a bajon, a korona keskeny és túl sűrű lesz. Egymás útjában lesznek az ágak és néha súrolják is egymást. Sem a nap, sem a per­metezőszerek nem hatolhatnak be az ágak közé. Kevés lesz az ilyen fán a termés és a gyümölcs sem lesz olyan zamatos, mint azé a fáé, amelynek koronáját mindenhol éri a nap és a levegő és amelynek minden részé­hez eljutnak a permetező - védekező sze­rek. A fiatal gyümölcsfa koronáját a kellő metszésen kívül tehát segédeszközökkel is alakítjuk. Az egymáshoz túl közel levő, füg­gőlegesen felfelé törő ágakat vékony lécek­kel kitámasztjuk. Ez úgy történik, hogy a kihegyezett lécnek egyik végét a törzshöz illesztjük, a másikat az ág közepe tájához, azt ezzel a léccel távol tartván a törzstől. A léc kihegyezett része erősen megakad a törzsön és ágon, úgy hogy ez a támaszték állandóan a helyén marad. A másik mód, amellyel hajlott, görbe ágat egyenesre szoktatunk, az, hogy végig odakötözzük ezt az ágat egy egyenes léchez. A két módoza­tot szüksé­g esetén ugyanazon a fácskán al­kalmazzuk. A léc vastagságát a fa, illetve az ág vastagságához mérten erősebbre vagy gyengébbre faragjuk. A szabályosan alakított gyümölcsfa nemcsak tetszetősebb, hanem többet termő is és a termése minőségileg is felette áll az elhanyagolt koronájú gyümölcsfáénak. A vágott virág frissentartása A levágott virág a vázákban többé­­kevésbé gyorsan hervad el, pedig mindenki azt szeretné, ha minél tovább gyönyörköd­hetne levágott virágaiban. Kísérleteztek ezért a virág frissességének megtartása ér­dekében vízbe tett sóval, faszénnel, külön­féle vegyszerekkel. A hamburgi egyetem botanikai intézetében Tursula Grüning rend­szeresen kutatja a levágott virág vázában való eltarthatóságát. Nemcsak a virág­­kedvelő nagyközönség magánérdeke ez, hanem a virágkereskedőé is, akinél bizony sok virág hervad el, mielőtt eladhatná. Az eddigi tapasztalatok szerint az este és különösen a hajnalban levágott virág tar­­tósabb, mint a déli forró napsütésben le­szedett. Fajonként változik, hogy a virágot fejlődésének melyik időpontjában kell le­vágni. Így például a mákot, Phloxot bimbó ■torában kell levágni, úgyszintén a szalma­­virágot is, míg a Cyclamen csakis teljes kinyílása után vágható. A teljesen kinyílott ibolya már másnapra elhervad, míg az, amelyet felső bimbó korában szedtek, na­pokig eláll. A virág tartóssága attól is függ, hogy a vizet mennyire tudja felvenni. A fa szárú vi­rágoknál (orgona, rózsa, krizantémium stb.) ezért hosszú, ferde metszőlapot kell vágni, sőt a szárat alul be is kell hasítani. A dudvaszárúaknál ez felesleges, mert ele­gendő vizet tudnak felszívni. A tejnedvűek­­nél a szár végét alul meg kell pörkölni, hogy ezáltal a tejnedv kiszivárgását meg­akadályozzák. Minél vastagabb a virág szára, annál hosszabbra hagyhatjuk, minél vékonyabb,, annál rövidebbre kell vágni. Hogy a párolgást szabályozzuk a virágon alul, a vízből kiálló szárrészen csak néhány levelet hagyunk meg. MEGJELENT a Háztartási Számadó Naptár az 1936 évre Oeconomusnak „A rend könyvei” sorozatában az idén VII-ik évfolyamában megjelent a kitűnő rendszerű háztartási beírókönyve páratlan nép­szerűségre tett szert a társadalom legszélesebb köreiben. Jó lélekkel elmondhatjuk róla, hogy a másik két magánrendtartási könyvvel, a HÁZI­­IKTATÓ-val (ára P 2.40, díszkötésben P 8.50) és az „Uti­ jegyzeteim”-mel (60 fillér) együtt való­ban a magyar család. A HÁZIASSZONY KINCSE Ára P. 1.20 Kaphatók: az Ön megszokott könyvesboltjában, papírü­zletében. Vidékre az ár és 20 fillér portó előzetes beküldése mellett szállítja .A rend könyvei** kiadóhivatala Budapest, VI., Andrássy­­út 35. ptp. csekkszámla 15.220.

Next