Budapesti Hírlap, 1936. július (56. évfolyam, 148-174. szám)

1936-07-10 / 155. szám

/ Arm 10 FILLER Budapesti Hírlap LVI. évfolyam 155. szám 1936. Csütörtök, julius 9 POLITIKAI NAPILAP SZERKESZTŐSÉG ES KIADÓHIVATAL: Vili. KÉR., JÓZSEF-KÖRUT 5. SZÁM. TELEFONSZÁM: 1—444—00 Külügyi és fővárosi kinevezések Szélmalomban: Az ellenzéki sajtó meghajtja az elis­merés zászlaját Lázár Andor igazság­ügyminiszter előtt. Megállapítja, hogy a miniszternek az Interparlamentáris Unió ünnepi vacsoráján elmondott be­széde őszinte örömet kelt és mély elis­merést érdemel, mert felszólalásának hangja, szavainak szelleme valóban megfelel annak a színvonalnak, ame­lyen a magyar parlamentárizmus kép­viselőinek szerepelniük kell. Hozzá­teszi, hogy a felfogás, amelynek a mi­niszter kifejezést adott, híven tükrözi az ország kilencvenöt százalékának ér­zületét. Ezek után pedig az a felsóhaj­tás következik, hogy milyen jól esik egy minisztertől ilyen szavakat hallani, különösen akkor, amikor „a kormány­hoz közelálló tényezők részéről is” gyakran hallható ettől élesen eltérő tö­rekvések hangoztatása. Az igazságügyminiszter felé irányuló ez a bókoló gesztus híven mutat rá a mai politikai életnek egyik igen súlyos eltévelyedésére, amely éppen az ellen­zéki sajtó részéről tapasztalható immár hosszú hónapok óta. Vagy talán inkább azok részéről, akik önmaguknak ado­mányozták az „alkotmányvédő” jelzőt és vitézül védik azt az alkotmányt, amelyet jobban, eredményesebben és őszintébben senki sem tisztel és becsül, mint a kormány és amelyet semmiféle felelős belső tényező részéről a veszede­lemnek árnyéka sem fenyeget. Nemcsak az igazságügyminiszter mostani, az In­terparlamentáris Unió vacsoráján el­hangzott beszédéből lehet és kell ezt megállapítani. Tények is igazolják ezt és a kormány tagjai között egyetlen egy sincs, aki úgy a parlamentben, mint a parlamenten kívül ismételten és határozottan ki ne jelentette volna azt, hogy ez a kormány a maga építő mun­káját az ősi alkotmány alapján végzi, azt tehát minden rendelkezésre álló esz­közzel mindenkivel szemben kötelessé­géhez híven védelmezi. Hallhatták ezt a határozott, világos kijelentést úgy a miniszterelnöktől, mint a belügyminisztertől és az igaz­ságügyminisztertől hónapokkal ezelőtt minden alkalommal, amikor az ellen­zéki sanda gyanú holmi diktatórikus fekete ördögöket kezdett pingálni a közvélemény falára. És mindezek elle­nére tovább folyt a vitéz Don Quihoteok alkotmányvédő szélmalomharca, — most már tudjuk, hogy állítólag azért — mert voltak vérmesebb politikusok, akik talán erősebb hangot használtak, helyesebben: voltak politikusok, akiket a személyeskedő ellenzéki támadások — emberileg érthetően — erősebb hang használatára ragadtak el. Többnyire a parlamenti vitának viharossá fajulása- kor holmi közbeszólások nem is össze­függő szófoszlányaiból rakta össze ön­kényesen az „alkotmányvédő” front azokat a tőmondatokat, amelyeket az' után saját fantáziájával bővített és a pars pro toto elv helytelen alkalmazá­sával mint a kormány diktatórikus tő rekvéseinek dokumentumát tálalta fel a nyilvánosság számára. Szerencse, hogy a józan magyar köz­vélemény nem szeret a sorok közt ol­vasni és nem ad hitelt a politikai rém- lírterjesztőknek. Tényeket néz, esemé­nyeket mérlegel, a szavak közül pedig egyedül azokat tekinti súlyosaknak, amelyeket felelős tényezők ejtenek ki. Nem a politikai viharok villámait kö­vető dörgést figyelte tehát, még akkor sem, ha ezt az ellenzéki sajtó lekot- tázta, hanem a kormánynyilatkozato­tények, törvényalkotások, rendeletek, egyéb intézkedések tartalma és szel­leme féltő gondossággal harmonizált az alkotmány ősi szellemével, a magyar nép csak mosolygott a diktatúra falra festett réme fölött és végezte minden­napi munkáját nyugodtan tovább. Nagyon kívánatos volna, ha az „al­kotmányvédő” frontnak az igazságügy­alkalmazott ez a kommentára azt je­lentené, hogy politikai életünknek az­zal a beteges tünetével, amely a rém­hírkovácsolásban és terjesztésben nyil­vánult meg, a jövőben nem kellene ta­lálkoznunk. Ha az ellenzék azt az ener­giát, amelyet erre a szélmalomharcra fordított, a termékeny kritikának szen­telné, kevesebb zökkenővel haladhat­nánk a jobb jövő útján. miniszter legutóbbi beszédével szemben KUDARCCAL FENYEGET a Dardanella-értekezlet Súlyos angol-szovjetorosz ellentét az idegen hajók átke­lési joga körül — Törökország nem hajlandó elhalasztani a tengerszorosok megerősitését — Bizonytalan Olaszország részvétele a locarnoi hatalmak tanácskozásán Montréuxban ä Dardanellák katonai megerősítéséről folyik a tanácskozás, amelyet tudvalévőén, mint időszerű köve­telést, a török kormány vetett fel, s amely lényegében nem egyéb, mint egy tizennégy évvel ezelőtt aláírt megálla­podás, a „lausanuei béke” revíziójának napirendre tűzése. Rövidesen egy másik nagyfontosságú konferenciára is sor ke­rül, amelynek színhelye ezúttal a belga főváros, Brüsszel lesz, ahol a locarnói ha­talmak kezdenek tárgyalást új nyugat­európai biztonsági egyezmény kötéséről. Az előbbinek, a most folyó montreuxi ér­tekezletnek eredményessége azonban épp oly kérdésessé vált, mint amily kevés ki­látással biztat a brüsszeli összejövetel si­kere. A montreuxi tanácskozások körül a felmerült nehézségeket nemcsak a Darda- nella-kérdésben jelentkező angol—szovjet­orosz ellentét jelenti, hanem az, hogy a zöldasztalnál, legalább is jelenleg, nincs képviselve Olaszország, holott nélküle a Dardanella-kérdés nem oldható meg. Ugyancsak tartózkodást mutat Róma ma­gatartása az eljövendő locarnói megbeszé­lésekkel szemben. Különösen Párizst idegesíti az a tény, hogy Olaszország úgy Montreux, mint Brüsszel irányában egyelőre hallgatásba burkolódzik. A sajtó részben indokoltnak, részben indokolatlannak nevezi ezt a magatartást s a „duzzogó” Rómáról írva azt vizsgálja, hogyan lehet szembenézni a montreuxi helyzettel, vagy azzal, amely majd a locarnói hatalmak tanácskozásai után fog előállni. Az Echo de Paris diplo­máciai munkatársa azt írja, hogy sugal- mazottnak látszó újságcikkek szerint Olaszország csak Németország kíséretében hajlandó visszatérni a locarnói arcvonalba, ami annyit jelent, hogy nem vesz részt az értekezlet első részén. Az angol, francia és belga kormányok nagy ügyetlenséget követnének el, — hangoztatja a lap, — ha az értekezlet iránti egész érdeklődésü­ket Németország jelenlététől tennék füg­gővé. Hitler és tanácsadói visszahúzódnak. A legfontosabb dolog, hogy meghatároz­zák az angol-francia együttműködés közös irányvonalát: francia és belga határok vé­delmét^ — erre Anglia kötelezettséget vállalt, — a három ország katonai előké­születeinek összeegyeztetését Németország felfegyverkezésével szemben és végül azt a magatartást, amelyet a közép- és kelét­európai kérdésekben fognak tanúsítani. Ha az angol kormány azt hiszi, hogy a brüsszeli értekezlet — jobb eredmény hí­ján — csak e három állam megegyezésére vezethet, akkor a legcélszerűbb és leg­okosabb lenne, ha az értekezletet bizony­talan időre elhalasztanák. Ily körülmények között ugyanis a Népszövetséget újabb kudarcnak tennék ki. A Montreuxban jelentkező nehézségek súlyosságát ma már az angol sajtó is élénken tárgyalja. A Daily Telegraph sze­rint nagyon nehezek lesznek a tárgyalá­sok Olaszországgal, amely úgy érzi, hogy még nem állt helyre a rendes állapot a Földközi-tengeren, hogy ott az angol po­litika még olaszellenes fordulatot vehet. A levelező hangsúlyozza ugyan, hogy en­nek az utóbbinak a feltevése indokolatlan, de rámutat, hogy jogászi szakvélemények szerint az 1922-i lausannei Dardanella- egyezményt Olaszország hozzájárulása nélkül nem lehet módosítani. Konstatálja a lap, hogy a locarnói értekezlettel szem­ben is tartózkodó az olasz álláspont, Anglia, Franciaország és Belgium azt re­mélik, hogy az értekezleten az egész euró­pai helyzet tágkörű megbeszélése kerül szóba, Olaszország teljes mérvű közremű­ködése nélkül azonban az ily megbeszélé­sek illuzóriusak. Ezért nem remélhető, hogy a legközelebbi hetekben fontosabb európai megállapodások létesüljenek. Súlyos nehézségek Montreuxben MONTREUX, júl. 8. A Dardanella-értekezlet szerdán csak dél­előtti ülést tartott, amelynek befejeztével a vita folytatását csütörtök délutánra ha­lasztották. A huszonnégyórás szünetet azért kellett beiktatni, hogy az egyes delegációk bizalmas tanácskozások útján próbálhassák áthidalni a felmerült súlyos nézeteltérése­ket. A legnagyobb nézeteltérés s török sem­legességre vonatkozó angol javaslat körül mutatkozik, amelyet a szovjetkormány meg­bízottai semmi körülmények között sem haj­landók magukévá tenni. Az oroszok és az angolok között a franciák próbálnak most közvetíteni. Paul-Boncour népszövetségi mi­niszter, a francia delegáció vezetője már szerdán délután is hosszabb megbeszélése­ket folytatott Litvinoff külügyi népbiztos­sal és Lord Stanley angol főmegbizottal. Párizsból jelentik: A Petit Journal montreuxi tudósítója szerint mindinkább nyilvánvaló, hogy a hagyományos ellentét Anglia és Szovjetoroszország között át- hidalhatatlanul súlyosbodik. Oroszország mindenképpen azon fáradozik, hogy a Fe­kete-tengert zárt tengerré tegye, ezzel szemben Nagybritannia mind nagyobb nyo­matékkai képviseli a tengerek szabadságá­nak elvét, amely a brit világbirodalom ha­gyományos flottapolitikájának az alapja. Valamennyi laptudósító sötéten ítéli meg a Dardanella-értekezlet kilátásait s azt írja, hogy az angol-orosz ellentétek sokkal mélyrehatóbbnak bizonyultak, mint eleinte látszott. A Temps montreuxi tudósítójának jelentése szerint Litvinoff külügyi népbiztos utasítást kapott Moszkávból, amelynek ér­telmében ott kell hagynia a konferenciát, ha nem sikerül keresztülvinni a szovjet­kormány legfontosabb követeléseit. Ezt a híresztelést Litvinoff szerda délután meg­cáfolta. Törökország érvényesíti igényét ISZTANBTJL, júl. 8. A lapok behatóan foglalkoznak a montreuxi tanácskozásokról és hangsúlyoz­zák, hogy Törökországot csak kevéssé ér­deklik azok az ellentétek, amelyek Anglia, Szovjetoroszország és Japán között az ide­gen hadihajók átkelési joga tekintetében felmerültek. Törökország egyedüli kikötése, hogy az idegen flották nagysága és átkelési ideje a temgerszorosokban úgy legyen meg­állapítva, hogy az ne fenyegesse Török­ország tengeri és szárazföldi biztonságát.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék