Budapesti Hírlap, 1936. július (56. évfolyam, 148-174. szám)

1936-07-10 / 155. szám

2 Abban az esetben, ha az átkelési jog részle­teire nézve egyelőre nem sikerül megegye­zést létesíteni a nagyhatalmak között, akkor Törökország azt kívánja, hogy ezt a kérdést későbbi időpontban döntsék el. Tö­rökország azonban elutasítja azt a javasla­tot, hogy ezzel kapcsolatban bizonytalan időre halassza el a tengerszorosok megerő­sítési munkálatait. Ha a biztonságra irá­nyuló török igény megállapításával tovább késlekednek, Törökország kénytelen lesz ennek az igénynek saját mérlegelése szerint érvényt szerezni­ revíziójához. Ilyen megvilágításban a Darda­nellák kérdésének megoldása különös mel­lékízt kapott. Kérdés Titulescuhoz VARSÓ, júl. 8. A Dardanellák katonai megerősítésével kapcsolatban a Gazeta Polska azt kérdi, miként lehetséges, hogy Románia, jóllehet, politikája tengelyében a revízió elleni küz­delem áll, mégis a legcsekélyebb tiltakozás látszata nélkül hozzájárult a lausannei béke Eden szabadságon LONDON, júl. 8. Lord Halifax főpecsétőr szerdán kora délelőtt óta a külügyminisztériumban dol­gozik, mint a távollévő Eden külügyminisz­ter helyettese, aki tíznapi pihenőre vidékre utazott. A Press Association szerint londoni hiva­talos körök cáfolják azt a híresztelést, mintha Eden „diplomáciai” szabadságra ment volna.­Hangoztatják, hogy a külügy­miniszter 18 hónap óta a legcsekélyebb pi­henő nélkül megfeszített erővel dolgozik, nagyon fáradt és orvosai a legnyomatéko­sabban pihenést ajánlottak neki, amelyet most még minden nehézség nélkül vehet magának. Nincs semmi ok arra, hogy Eden ne vegyen részt a locarnói hatalmak által tervezett brüsszeli tanácskozáson. 1936 JÚLIUS 9. CSÜTÖRTÖK B. H. Interpelláció az Anglia fölött elrepült Hindenburg és Zeppelin óriásléghajókról LONDON, júl. 8. Az alsóházban Emmett konzervatív kép­viselő megkérdezte a külügyminisztert, vajjon megmagyarázta-e a német kormány Angliának, hogy miért nem felelt a május 6-iki angol kérdőívre. Lord Cranborne államtitkár: A német kormány nem adott erre formaszerű vá­laszt, de értésünkre adta, hogy mindeddig a nemzetközi helyzet homályossága miatt nem akart felelni. Adams, Leeds város képviselője, figyel­meztette a légügyi alállamtitkárt, hogy a Hindenburg német óriásléghajó rövid időn belül kétszer repült el nagyon alacsonyan Leeds fölött és kérdi, hogy az angol kor­mány engedélyezni szándékozik-e, hogy idegen légi járóművek határozott útirány betartása nélkül alacsonyan repülhessenek el Anglia fölött. Sir Philip Sassoon légügyi államtitkár. Mindeddig nem volt szó arról, hogy a Hindenburg alacsonyan repüljön el Anglia fölött. Az angol-német léghajózási egyez­mény nem ad jogot Németországnak arra, hogy rendszeres repülőjáratokat tartsanak fenn Anglia fölött s ezért megegyeztünk a német kormánnyal, hogy a Hindenburg és a Graf Zeppelin csak akkor repülhetnek el­­ Anglia fölött, ha arra elkerülhetetlen okok kényszerítik, például főként a kedvezőtlen időjárás. A legutóbbi repülések kérdését szóbahozzuk a német kormánynál. Adams: A Hindenburg, midőn legutóbb az északangliai ipari vidék fölött elrepült, messze eltért útirányától. Megengedünk-e ilyesmit más idegen légi járműveknek is? Sir Philip Sassoon: Minden kérdésre megfeleltem. Thorne munkáspárti: Nem tud-e Német­ország úgyis mindent fegyvergyáraink és hajógyáraink felől, akár alacsonyan, akár magasan repülnek-e el felettünk léghajóik? A miniszter nem felelt. Balfour kapitány (konzervatív): Tudja-e az államtitkár úr, hogy e léghajó tevé­kenysége a legsúlyosabb aggodalmakat kelti Angliában és intézkedni fog-e, hogy ne folytathassa a végtelenségig repüléseit, főként bizonyos területek fölött. Sassoon: Ezeket a repüléseket csak sür­gős szükség esetén engedjük meg, nem pe­dig, mint reo­ cdszeres szolgálatot és csak azzal a szigorú feltétellel, hogy nem repül­nek tiltott terület fölött. Adams: Mi volt a sürgős szükség a leg­utóbbi alkalommal? Gipsy az életmentő írta: NÉMETH KÁROLY Most jött haza Londonból egyik jóbará­tom, aki a legvalószínűtlenebbül hangzó kutyatörténetet hozta magával, amit va­laha is hallottam. Ezzel ugyan nem mon­dok sokat, mert Angliában a kutyák el­dorádójában is óriási feltűnést keltett az eset és jelenleg Londonban még mindig folynak a tanúkihallgatások, hogy tisztáz­zék a fantasztikus és szinte hihetetlen részleteket. Azt már eldöntötték, hogy Gipsy, a kisebb boci nagyságú, gyönyö­rűen trimmelt airdaile terrier megkapja a bátor életmentő kutyák számára alapított nagyezüst vitézségi érmet, de nem is ez a fontos. Valójában egy egészen különös állatlélektani rejtéllyel áll szemben Lon­donban az emberiség, amennyiben a tanú­vallomások szerint az alig kilenc hónapos gyönyörű fiatal állat oly rendkívül okos, hogy a sikerült életmentés után először bőgött örömében, majd pedig percekig tartó harsány hahotára fakadt, aminek kísérteties különössége valósággal megdöb­bentette a szemtanukat. Ezek közt a szemtanuk közt volt Lon­donból hazajött barátom is, akit egészen gyöngéd szálak fűznek Gipsy kutyához, amennyiben a vakációra szánt három he­tet mindvégig Gipsyék házában töltötte és ez idő alatt többnyire az ő kedves kö­telessége volt, hogy Gipsyt a kellő alkal­makkor elvigye sétálni a Hyde Parkba, amelynek közelében laktak. Az összefüg­gések megértéséhez még tudni kell, hogy Gipsy úrnője, Miss Agathe Strong, a hí­res Strong professzor lánya, egyébként barátom menyasszonya. Végül csak még egyet: Gipsy kutya teljes neve Gipsy of Sunny Hill, ami tudvalévően magyarul annyit tesz, hogy Cigány a Napos Domb­oldalon. Kissé hosszadalmasnak látszik a relá­cióknak ez a részletekbe menő ismertetése, a történet során azonban kiderül, hogy az eddig elmondottaknak mind állatlélektani, mind pedig emberlélektani szempontból döntő jelentőségük van. Hogy mindjárt a kezdetén mást ne említsek, kiváló bará­tom, Strong professzor jövendőbeli veje a fenti összefüggésekre való tekintettel úgy érezte, hogy hamis vallomást kell tennie Anglia egyik legtiszteletreméltóbb társa­dalmi egyesületének, az Életmentő Bátor Kutyák Londoni Barátainak legfelsőbb ötös zsűrije előtt. Lehet, hogy kissé nyers a fogalmazásom, amikor hamis tanúzásról beszélek, mert valójában nem történt más, minthogy barátom elhallgatott néhány olyan korábbi megfigyelést és egy-két olyan sejtést, ami talán kevésbé érdekes és hősies megvilágítást adott volna a történ­teknek. Számos és nevezetes mentsége van azonban kegyes csalására, amint ez a to­vábbiakból rövidesen kitűnik. Maga a puszta tényálladék teljesen vilá­gos, az életmentésnek legalább harminc, vagy negyven szemtanúja volt, e tekintet­­ben tehát barátom nem svindlizhetett. Dél­előtt tíz óra volt, barátom és Gipsy vidá­man sétálgattak a derűs nyári napsütés­ben. Barátom figyelmesen nézegette a min­den képzeletet meghaladó londoni forga­lom érdekességeit, Gipsy pedig figyelmesen tanulmányozta a fákat, bokrokat, kerítése­ket és a természet egyéb számára kedves ajándékait. Ebben a pillanatban a túlsó járdán egy édes, gyönyörű, szőke, lángveres képű öt­éves lányka kezéből elszabadult a luftbal­lon, amely már kissé petyhüdt volt, nem szökkent a magasba, hanem lusta csellen­géssel alig ember­magasságban nekivágott az úttestnek, hogy átlibbenjen a másik ol­dalra. A szőke angyalka habozás nélkül utána eredt, hogy elcsípje a szökevényt. Nem nézett se jobbra, se balra, csak föl, az embernyi magasságba, ahol mind für­gébben röpdösött előle a haszontalan lég­gömb. Mondani sem kell talán, hogy e hosszan és részletesen leírt események a valóságban pillanatok alatt zajlottak le és már jött is­ negyven kilométeres tempóval, iszonyatos és szinte megfékezhetetlen dübörgéssel a hatalmas emeletes autóbusz. Az összeütkö­zés elkerülhetetlennek látszott. A luftbal­lon, a szőke csöppség és a dög-nagy autó­busz összeütközése. Mielőtt azonban minderre sor kerülhetett volna, a barátom mellett békésen császkáló Gipsy egyszerre csak felkapta fejét és mintha puskából lőtték volna ki, szörnyű üvöltést hallatva, a túlsó oldal felé rohant, karcsú izmos teste éppen, csak hogy elsu­hant az autóbusz előtt, egyenesen a kis­lányba zuhant, feldöntötte azt, mielőtt a csöppség még két lépést tehetett volna, hogy az autóbusz kerekei alá fusson. Gipsy is meghengergőzött az automobi­loktól olajos aszfalton, a kislány is, a kutya is­merő szutyok volt. A kutya által feldöntött bébi bőgött, Gipsy is bőgött, de a kutya előbb tért magához. Amint körül­nézett és látta, hogy minden veszély el­múlt, felnézett a magasba és ekkor kezdett bele abba a boldog, vidám és harsány rö­högésbe, amely talán jobban megkapta a pillanatok alatt egybesereglett tömeg ér­zelmi világát, mint az egész csodálatos és elképesztően bátor életmentés. Eddig szól a mindenki által ismert és egybehangzó tanúvallomásokkal megerősí­tett történet. Jobban meg akarván ismerni ennek a csodálatos Gipsynek minden néven nevezendő tulajdonságát, szokását és élet­­körülményeit, megkértem barátomat, hogy mondjon el még egyet-mást a kutya ma­gánéletéről. Barátom ezeket közölte velem: — Gipsy családja egyike Anglia legősibb és legnemesebb kutyanemzetségeinek. Csa­ládfája terebélyes és bonyolult, de ennek a családfának minden levelén nemes és is­mert nevek szerepelnek. Éppen ezért meny­asszonyom rendkívül vigyázott a kis bor­júra, nehogy betegség, vagy ellenséges állat bármi kárt tehessen benne. Azt mondhat­nám, Gipsyt valósággal üvegkalitkában ne­velték, amíg én oda nem jöttem hozzájuk. Én honosítottam meg Strongéknál a kutya szabad sétáltatását, póráz nélkül, hogy ké­­nyére-kedvére élhessen kedvteléseinek. — Egy szép napon, amint nyugodtan sé­tálunk, pincelejáratú zöldséges bolt mel­lett vitt el az utunk. A pincelejárat leg­felső lépcsőfokán nagy fekete macska süt­­kérezett a déli napon és ez az öreg gonosz állat messziről meglátva Gipsynek, fiatal és hatalmas ellenfelének közeledését, a messzeségből felénk sziszegett egy károm­­kodást, majd villámgyorsan lekotródott sö­­tét lakóhelyére. Hangsúlyozom: Gipsy csak vélt ellenfele lehetett a macskának, mert ez a kedves fiatal állat azelőtt még soha nem látott macskát, így tehát nem is gyűlölhette Istennek ezeket a teremtményeit. — így érkeztünk el a pincelejáratig, ami­­kor is kísérteties esemény történt. A pinces­ajtóból hirtelen kinyúlt egy titokzatos fe­kete placni, amely villámgyorsan hadarta a levegőt, főleg pedig Gipsy gyönyörű, ér­zékeny fényes-fekete orrát, amely az össze­­tévesztésig hasonlított egy esővízbe lépett gummisarokhoz. Gipsy tébolyult sikongás­­sal, üvöltözéssel majd később szűköléssel panaszolta el iszonyú fájdalmát: szép fe­kete orra valósággal lucskos volt a vértől. Csúnyán összekarmolta a macska. — Ettől kezdve messze elkerülte a zöld­séges pincét, és valósággal hisztériát ka­pott, ha valahol a távolban meglátott egy macskát. A kérdéses napon, amint együtt sétáltunk, észrevettem, hogy a kutya nyug­talankodni kezd és amikor körülnéztem, megláttam a távolban egy nagy fekete macskát, amint titokzatosan kígyózott a bokrok közt. Tekintetemet követve, Gipsy is meglátta a szörnyű ellenfelet, elbődült és azzal már rohant is át az úttesten. Ami­kor láttam az autóbuszt, meg voltam róla győződve, hogy vége a gyönyörű állatnak. Egy pillanattal később azonban már hal­lottam is harsogó röhögését, hogy sikerült szem elől tévesztenie a gyűlöletes ellen­felet, a fekete macskát, amely közben el­öl hal­lo­tt. Egy perc múlva pedig százan ölelgették, csókolgatták Gipsyt, a élet­mentőt. — Beláthatod öregem, hogy menyasszo­nyomra való tekintettel tapintatlanság lett volna részemről belekeverni ebbe a szép, megható életmentésbe ezt az ostoba macska­históriát, amely, lehet, hogy nincs is össze­függésben Gipsy vitézségével. Sassoon: A kedvezőtlen időjárás. Baldwin miniszterelnök bejelentette, hogy a Ház elé terjeszti a tengerészeti, szárazföldi és légi haderő pótköltségvetés­­eit, amelynek példányait holnap szét fog­ják osztani a Ház tagjai között. Kinevezések a külügyminisztériumban Miniszteri tanácsosok lettek: Szent-István Béla, Magyarcsesztvey és Reichseggi Miske-Gerstenberger báró, Wolff Károly dr., Riedel Nándor. Osztály tanácsosok lettek: Mihálkovits Já­nos dr., Borsósháti Kuhl Lajos, Dörgei Fe­renc dr. és Steidl Gyula dr. , Miniszteri titkárok lettek: Sablyár Károly, Pogrányi-Nagy Félix dr. és Bothmer Károly báró dr. Miniszteri segédtitkárok lettek: Zsilinszky Antal és Megyesi Schwartz Alfonz. Miniszteri fogalmazók lettek: Békés Koós Ádám, Felsőeőri Nagy György dr., Nemes­­tóthy Dénes dr. Rubidó Zichy Iván báró és Eliássy Iván dr. A követségeknél Körösszeghy és Adorjáni Csáki István gróf elsőosztályú követségi tanácsosi címet és jelleget, Szentgyörgyvölgyi és Galánthay Bakáts Besennyei György báró elsőosztályú követségi tanácsosi jelleget, Királdy Lukács György dr. és vitéz Bényey Viktor II. osz­tályú követségi tanácsosi címet, Semsey An­dor gróf, ifj. Óváry Papp Gábor I. osztályú követségi titkári jelleget és Kislödi Hollán Sándor I. osztályú követségi titkári címet kapott. Tiszahegyesi Bogdán Iván I. osztályú követségi titkár, Lukács György báró II. osztályú követségi titkár lett. A konzulátusoknál Sziklay Béla I. osztályú konzuli jelleget, Linzboth György, Králik Dénes dr. és Petra­­lich Gyula dr. II. osztályú konzuli jelleget, Szentivány Domokos II. osztályú konzuli cí­met kapott. A számvevőségnél Szita László miniszteri számvevőségi I. osztályú főtanácsos, Madocsányi Ferenc számvevőségi II. osztályú főtanácsos, Szent­­ágotay József számvevőségi tanácsos, Takács László miniszteri szám­vizsgáló, Zách Imre számellenőr, Márkus József miniszteri szám­tiszt lett. A segédhivatalnál L­endvai Károlyt segédtsrm­­alak­ főigazga­­tóvá, Jäger Artúrt, Bolgár Dezsőt, Arnold Mátyást, Gáng Pétert, Buzinkay Jenőt iroda­igazgatókká, Boglár Lajost, Kern Irmát, Nagyborosnyói Bartha Imrét, Göndör Zol­tánt, Ferencz Bélát, Gitschner Henriket irodafőtisztekké, Kiss Irént, Lits Ernőt, Hor­váth Gézát, Aczél Ferencet, Magler Ede Sándort, Szilágyi Józsefet irodatisztekké, Kürtfalvi Frigyest, Ilovszky Józsefet, Ke­­szegh Sándort, Gärtner Margitot és Bálint Annát irodasegédtisztekké, Zimányi Ernőt gyakornokká, Ajtay Etelt kezelőnővé nevezte ki a külügyminiszter. Egyéb kinevezések Moran Rezső és Nemes Gyula irodaigaz­­gatói címet, Litassy Gyula és vitéz Balás­­falvy Artur irodafőtiszti címet kaptak. Tóth Istvánt I. osztályú altisztté nevez­ték ki, Henczi Imre hadmester lett. Csicserin meghalt MOSZKVA, júl. 8. Csicserin Vasziljevics Georgij volt kül­ügyi népbiztos hosszú, súlyos betegség után 64 éves korában kedden Moszkvában meg­halt. Csicserin ősi orosz nemesi családból szár­mazott. Tanulmányai befejeztével még a cári uralom idejében diplomáciai szolgá­latba lépett, 1907-ben azonban otthagyta az állami szolgálatot, mert meggyőződéses szocialista létére az orosz forradalom elő­készítésén akart tevékenykedni. Párizsban, Berlinben és Londonban mint szocialista agitátor működött. A februári forradalom kitörése után a londoni orosz menekültek­ből alakult emigrációs szervezet elnöke lett s mint ilyen igen sok politikai menekültet juttatott vissza Oroszországba. Az októberi forradalom kitörése után Csicserin külügyi népbiztos lett és tizenkét éven keresztül ve­zette a szovjet külügyeit. 1929-ben Sztálin és Csicserin között nézeteltérések támad­tak, úgy, hogy Csicserin lemondott a kül­­ügyek vezetéséről. Utóda Trockij lett, aki azonban később ugyancsak Sztálinnal való ellentétek miatt átadta a külügyi népbiztos­ság vezetését Litvinoffnak, a jelenlegi kül­ügyi népbiztosnak.

Next