Budapesti Hírlap, 1936. július (56. évfolyam, 148-174. szám)
1936-07-10 / 155. szám
4 Megtörténtek a fővárosi kinevezések Sipőcz Jenő dr. főpolgármester és Szendy Károly polgármester a közelmúltban meghirdetett fővárosi állásokra most ejtették meg a kinevezéseket. Valamennyi kinevezés hatálya augusztus elsején kezdődik. A főpolgármester kinevezte a IV. fizetési osztályba sorozott főszámvevőhelyettesi állásra Korontháry Kálmán számvevőségi főszámtanácsost; az V. fizetési osztályba sorozott szv. főszámtanácsosi állásra Virágh István, Kuczkay László, Varga Ferenc szv. Számtanácsosokat; a VH. fizetési osztályba sorozott szv. II. oszt. számtanácsosi állásra Horváth Ákos, Amigó Sándor, Turcsányi Zoltán, Palonyai Kálmán, Berényi Sándor, Asztalos Gyula, Remete Géza, Szentmiklósi Gyula, Laczházy Ferenc, Zeke Aurél, vitéz Kemenessy Sándor, Majthényi József és Szüts Tivadar dr. szv. főtiszteket; a IX. fsz. osztályba sorozott szv. II. osztályú főtiszti állásra Sellei István, Balogh Géza, Anka János helyettesített szv. főtiszteket, Mihályfy Julianna, Buzay Béla, Jeney Nándor, Honti Ernő, Csiszár Ferenc, Tóth F. Géza, Korompai Zoltán, Andrasofszky Kálmán, Nagy László, Kurutz Vilmos, Robert Ferenc, Rátay János, Berczely József, Szanyi Ödön dr., Tehlár Tibor dr., Jankó József szv. tiszteket és Sebő József közélelmezési segédtisztet; a XI. fizetési osztályba sorozott szv. II. oszt. tiszti állásra Staldwidl Frigyes, Dávid István, Deák Viktor, Benedek Máté, Jankovich László, Rábold Béla, Vágó László, Béldy Zoltán, Rátay Dezső, Bánkuti István, Bartoss István, Ritter Lajos, Ágoston Ede, Latorczai Béla, Szlovák Jenő, Radics József, Nedeczky Mihály, Mattyassich Ferenc ideiglenes hivatalnokokat. A polgármester az V. fizetési osztályba sorozott tanácsi főjegyzői állásra kinevezte vitéz Horváth Béla dr. és Keil Tibor dr. tanácsjegyzőket; a VII. fizetési osztályba sorozott II. oszt. tanácsjegyzői állásra Farkas Imre dr., Lukácsy István dr., Wagner-Weisz István dr. és gróf Lázár Imre dr. tanácsi fogalmazókat; a IV. fizetési osztályba sorozott egy árvaszéki ülnöki állásra Nagy Endre dr. h. árvaszéki ülnököt; az V. fizetési osztályba sorozott árvaszéki főjegyzői állásra Szenkovich László dr. h. árvaszéki főjegyzőt; a VII. fiz. osztályba sorozott II. oszt. árvaszéki jegyzői állásra Kiss Ernő dr. és Kiss István dr. árvaszéki fogalmazókat; a IX. fizetési osztályba sorozott árvaszéki II. osztályú fogalmazói állásra Pokorny Tibor dr. és Kuncz Ernő dr. árvaszéki segédfogalmazókat; a IV. fizetési osztályba sorozott műszaki főtanácsosi állásra Tokody Dániel műszaki tanácsost; a VII. fizetési osztályba sorozott II. oszt. főmérnöki állásra Tótra Zsigittond mérnököt; a IX. fizetési osztályba sorozott II. oszt. mérnöki állásra Halász Dezső és Hönsch László segédmérnököket; a X. fiz. osztályba sorozott segédmérnöki állásra Szendefi József műszaki tisztet, Wandra Lajos, Kostka Mihály és Horváth Béla id. hivatalnokokat; a IX. fizetési osztályba sorozott műszaki főtiszti állásra Csákányi Lajos műszaki tisztet; a XI. fizetési osztályba sorozott műszaki II. oszt. tiszti állásra Zufalvi Rezső kezelőtisztet, Neumayer József, Ács Sándor, Dörre Sándor és Pogány Tibor id. hivatalnokokat; az V. fizetési osztályba sorozott osztályos fővegyészi állásra Nedzasek Adolf fővegyészt; a IX. fizetési osztáyba sorozott II. oszt. vegyészi állásra Szelényi Géza dr. id. segédvegyészt; a X. fizetési osztályba sorozott segédvegyészi állásra Förster Rezső és Seeling Egon dr. id. segédvegyészeket; az V. fizetési osztályba sorozott állategészségügyi tanácsosi állásra Balla Lajos főállatorvost; a X. fizetési osztályba sorozott segédállatorvosi állásra Huszágh Nándor dr. és Karpfer Konrád id. hivatalnokokat; az V. fizetési osztályba sorozott adóhivatali 16.szám tanácsosi állásra Csapláros Ferenc, Kürtös Károly, Ipoly Lajos, Strosz István, Gyenes Alajos, Futó Gyula és Mutzer György adóhivatali számtanácsosokat; a VII. fizetési osztályba sorozott adóhivatali II. oszt. számtanácsosi állásra Reicht Antal, Pajzs Antal, Kiss Endre, Horváth Elemér, Bevnaqua Vilmos, Csáky István, vitéz Szombathelyi László, Tichler Ödön, Kosztolányi Károly, vitéz Rónaszéki Ferenc adóhivatali főtiszteket; a kilencedik fizetési osztályba sorozott adóhivatali II. oszt. főtiszti állásra Kuti István, Ormai Jenő, János Péter, Székely Kálmán, Fülöp Károly, Szentrényi Lajos, Berendi János, Tamásfi József, Láger Károly, Borsi József adóhivatali tiszteket és Eszláry Károly javadalmi őrségi címzetes felügyelőt; a XI. fiz. osztályba sorozott adóhivatali II. oszt. tiszti állásra Füzes István, Nagy István, Kohányi Károly, Halász Zoltán, Garancsi Péter, Szatmári György, Marközi Emil, Erdőkürti Zoltán, Kicsi Péter, Gregus Gyula dr., Toperczer László, Sigmond Sándor, Boros Iván, Faragó Ferenc, Tarlós Zoltán id. adóhivatali tiszteket, illetve id. hivatalnokokat és Lenkei László fog.adóellenőrt; a IV. fiz. osztályba sorozott pénztári igazgatói állásra Kosztolányi (Erhardt) Sándor pénztári aligazgatót; az V. fiz. osztályba sorozott pénztári aligazgatói állásra Füzy Iván és Kiss Ferenc főpénztárosokat; a VII. fiz. osztályba sorozott II. oszt. főpénztárosi állásra Leviczky Aladár, Kőszegi Andor, Fülep József és Radó Imre pénztárosokat; a IX. fiz. osztályba sorozott II. oszt. pénztárosi állásra vitéz Cseh Endre dr., Zboray Géza, Flachbardt Gyula, Merényi Gyula, Ottó Ede pénzt, tiszteket; a XI. fiz. oszt. sorozott II. oszt. pénzt, tiszti állásra Czaka Mihály, Fonodi László, Medgyesi István, Bélteky János h. pénztári tiszteket és Ragályi Zoltán id. hivatalnokot; a IX. fiz. osztályba sorozott végrehajtó n. oszt. főtiszti állásra Gontovic Miklós, Petőcz Károly, Cserny Vencel, Helfi Pál és Tihanyi József végrehajtó tiszteket; a XI. fiz. osztályba sorozott végrehajtó II. oszt. tiszti állásra Zentai Lajos, Piski József, Scherer Béla, Kontra Aladár és Glósz Lajos id. hivatalnokokat; a XI. fiz. osztályba sorozott köztisztasági II. oszt. tiszti állásra Bárczy András id. hivatalnokot; a XI. fiz. osztályba sorozott kertészeti II. oszt. tiszti állásra Hadas Lajos id. hivatalnokot; a VI. fiz. osztályba sorozott segédhivtali főigazgatói állásra Boér Győző, Balázsy Béla, Veronács Gyula és Maday Kárály shiv. igazgatókat; a VII. fiz. osztályba sorozott segédhivatali igazgatói állásra Hetényi Alajos, Stankovics Adorján, Vágó János, Tompos Kálmán, Horváth Imre, Gárdonyi József, Szabó Béla, Schuchter Attila és Kenessey Gizella kezelőfötiszteket; a IX. fiz. osztályba sorozott II. oszt. kezelőfötiszti állásra Bádonyi Jenő, Balogh Lajos, Beniczky Sándor, Nagy Sándor, Bánhegyi Gyula, Ditrói József, Kovács Lajos, Zaffiry István, Spliwalló József, vitéz Kiss Albert, Szöreghy János kezelőtiszteket és Széll Rózsa főkezelőnőt; a XI. fiz. osztályba sorozott II. oszt. kezelőtiszti állásra Aranyi Géza, Druzsin Ferenc, Csott Ferenc, Bekő Béla, Kincses Jenő, Légrádi Sándor, Erényi László, Mayering Károly, Sztankó Iván, Diószegi István, Czebe András, Kovách Károly, Kovács József, Lorberer Árpád, Pataki Gyula és Riespler Antal id. hivatalnokokat; a XI. fiz. osztályba sorozott II. oszt. kezelőnői állásra Feistel Ilona, Kormos Erszébet, Áprily Erzsébet, Kendi Sándorné, Salamon Lászlóné, Dezső Isiva, Szabó Károlyné és Jakobey Jolán ideiglenes hivatalnokokat. A kinevezés tényéről a főpolgármesteri, illetőleg a polgármesteri hivatal nyomban értesítette az érdekelt tisztviselőket és egyben közölte velük, hogy a hivatali eskü letétele céljából csütörtökön, július 9-én déli 17 órakor jelentkezzenek. B. 1. 1936 JÚLIUS 9. CSÜTÖRTÖK Véget ért a XXXII. Interparlamentáris kongresszus Jövőre Párizsban üléseznek .— A belügyminiszter villásreggelije — Látogatás Budafokon Az Interparlamentáris Unió értekezletén szerdán délelőtt 10 órakor Tomcsányi Vilmos Pál elnökletével folytatta a vitát az állami pénzügyek parlamenti ellenőrzéséről. Cosma Aurel román képviselő ismertette a román viszonyokat ebben a kérdésben, majd Berthold francia szenátor megállapította, hogy a gazdasági liberalizmus, amelynek nem volt erkölcsi alapja, mert az embert puszta áruként kezelte, kétségtelenül csődbe jutott. Roberts, a magyarbarát szabadelvűpárti angol képviselő hangoztatta, hogy Angliában is volt idő, amikor a parlament hatalmát korlátozták, de végül a parlament mégis mindig visszaszerezte a szabadságát. A brit világbirodalom azon az elven épült fel, hogy minden országnak a népe szabad önkormányzatra jogosult. Szükség van titkos választójogra, teljes sajtó- és szólásszabadságra, gyülekezési szabadságra, szóval mindazokra a jogokra, amelyek a brit népnek oly drágák, amelyeknek megszerzéséért Angliában annyit küzdöttünk és amelyekről soha nem mondunk le. Kállay Tibor v. pénzügyminiszter viszszapillantást vetett a parlamenti hatalom kifejlődésének történetére. Majd Menoussis görög kiküldött hozzászólása és Csirics válasza után elfogadták a határozati javaslatot, amely lényegében kimondja, hogy a parlament kezdeményezési joga a kiadások tekintetében nem vitatható a nemzet képviselői jogainak korlátozása nélkül. Carton de Wiart, az Unió tanácsának elnöke bejelentette, hogy a Tanács legutóbbi ülésén foglalkozott Papanasztaziu volt miniszterelnöknek, a görög küldöttség vezetőjének a világbékére vonatkozó javaslatával. A javaslatot a Tanács átfogalmazta. Papanastaziu, bejelentette, hogy az egységes szavazás érdekében hozzájárul az átfogalmazott szöveghez. Esterrich, Barkley, Valperga gróf olasz szenátor és Lafaye felszólalása után elfogadta a határozati javaslatot, amely szerint felkéri az értekezlet az Unió nemzeti csoportjait, semmit se hanyagoljanak el valamennyi állam jobb együttműködésével a nemzetközi jog tiszteletben tartása érdekében, nevezetesen a konszolidáció tanulmányozására, szükség esetén a Népszövetség újjászervezésére — abból a célból, hogy a Népszövetség nagyobb tekintéllyel és hatályossággal oldhassa meg a nemzetek között felmerülő nézeteltéréseket — és így a béke biztosítékainak növelésére. A továbbiakban Valperga gróf a tanács részéről bejelentette, hogy az Unió tanácsának elnökévé újból Carton, de Wiart volt miniszterelnököt, a belga csoport elnökét választották. Az értekezlet az Unió végrehajtóbizottságába Montague amerikai kiküldött megbízatásának lejártával megürült helyre egyhangú lelkesedéssel Láng Boldizsár bárót választotta meg. Esterrich spanyol kiküldött emelkedett ezután szólásra, aki valamennyi delegáció nevében köszönettel és hálával emlékezett meg az értekezlet rendezőbizottságának munkájáról. Köszönetét tolmácsolta a magyar sajtónak. A japán küldöttség vezetője szólalt fel ezután és megismételte meghívását, hogy az Unió legközelebb egyik értekezletét Japánban tartsa. Carton de Wiart elnök megköszönte a japán meghívást, bejelentette, hogy a tanács határozata szerint az 1937-iki párizsi kiállításra való tekintettel a jövő évi értekezletet Párizsban tartják, de 1938-ban örömmel eleget tesznek Japán meghívásának. Carton de Wiart az Unió elnöksége nevében csatlakozott Esterrich köszönőszavaihoz. — Sohasem felejtjük el — mondotta — magyar barátainknak vendégszeretetét, kedvességét és azt a nagyszerű munkát, amit az Unión keresztül a világ népeinek egyesítése érdekében végeztek. Carton de Wiart elnök ezzel az Interparlamentáris Unió XXXII. értekezletét berekesztettnek nyilvánította. Az Interparlamentáris Unió állandó gazdasági és pénzügyi főosztálya szerdán délután tartotta az Országházban Szterényi József báró elnökletével idei záróülését, amelynek tárgyai voltak: az 1936/37. évi munkarend megállapítása és a főbizottság elnökének megválasztása a következő ülésszakra. A következő évre, illetve az Unió 1937 őszén Párizsban tartandó értekezletének napirendjére a dunai államok gazdasági kérdéseit tűzték ki s a kérdés előadójául Szterényi bárót kérték fel. Villásreggeli Kánya Kálmánnál és látogatás Budafokon Az Interparlamentáris Unió vezetőségének tiszteletére Kánya Kálmán külügyminiszter ma délben dezsönét adott. Az Interparlamentáris Unió tagjai, hozzátartozóikkal együtt szerdán délután a Gyógyhelyi Bizottság vendégeiként sétahajózáson vettek részt. A Gyógyhelyi Bizottság részéről Szinezsényi Zoltán miniszteri tanácsos elnök és Somogyi Gyula igazgató fogadta a vendégeket. A sétahajózáson résztvett Tormay Géza államtitkár, Mikecz Ödön miniszteri osztályfőnök, a miniszterelnökségi sajtóosztály vezetője is. A Szent Imre gőzös először a Rómaipartra ment, ahol a magyar evezősklubok és a vadevezősök felvonulást rendeztek. A Római-partról Budapesten keresztül Budafokra szállította a Szent Imre gőzös a vendégeket, akik ott megtekintették az Állami Pincegazdaságot. A földmívelésügyi minisztérium részéről Marschall Ferenc ál lamtitkár, Barcza Ernő h. államtitkár, Zombory Bertalan a borászati osztály vezetője, Szép László, Berkey Tibor és Fernády Elemér, a Pincegazdaság igazgatója fogadta az Unió tagjait, akik résztvettek a földmívelésügyi minisztérium magyaros vacsoráján. 11 szegedi futballmeccs utójátéka a bíróság előtt Futballista és rendőrtanácsos rágalmazási pere Az idén márciusban a Ferencváros futballcsapata Szegeden mérkőzött a Szeged FC csapatával. A bíró a mérkőzés során kiállította a Ferencváros egyik játékosát. A játék rövid időre félbeszakadt, néhány vezető és a játékosok összegyülekeztek a pályán. A közönség nagy izgalommal figyelte az eseményeket, mire Deák Viktor szolgálatot teljesítő rendőrtanácsos négy rendőrrel bement a pályára. Itt szóváltás támadt közte és a futballbíró között. A vitában résztvett Toldi Géza, a Ferencváros játékosa is. A mérkőzés befejezése után a tanácsos az öltözőbe ment és felelősségre vonta Toldit, aki szerinte őt hivatalos működése közben megsértette. Az öltözőben lejátszódott jelenetből rágalmazási per keletkezett, Toldi Géza rágalmazás vétségéért feljelentette Deák rendőrtanácsost. A szegedi járásbíróság előtt a tanácsos tagadta bűnösségét. Azzal védekezett, csak kötelességét teljesítette. Toldi minden ok nélkül megsértette, azért ment az öltözőbe, hogy a játékost igazoltatja. Nem felel meg a valóságnak, hogy megfenyegette volna Toldit, hogy az őrszobán félholtra vezeti. A szegedi bíróság költségkímélés céljából a budapesti büntető járásbíróságnak küldötte meg az iratokat, hogy a budapesti tanukat itt hallgassák ki. A járásbíróság szerdán kezdte meg a kihallgatásokat. Sárosi György dr. az ismert futballista elmondotta, hogy a rendőrtanácsos senkiházinak nevezte Toldit, majd azt mondotta: ,Ne beszéljen, mert bevitetem és félholtra vezetem”. Előadta még Sárosi azt is, hogy igazoltatás után a rendőrtanácsos megkérdezte Toldit: ,Hogy merte maga azt mondani a pályán, hogy hordjam el az irhámat”. A tanúk közül még néhányan körülbelül úgy adták elő a történteket, mint Sárosi. Tekintettel arra, hogy néhány tanú nem jelent meg, a bíróság újra megidézte őket és a vallomások befejezése után az iratokat visszaküldi Szegedre. 21 Chamberlain-nemzetség ünnepe LONDON, júl. 8. Anglia szerdán Joe Chamberlain, a neves angol államférfi születésének századik évfordulóját ünnepli. Joe Chamberlain volt a megalapítója a Chamberlainek politikai dinasztiájának s két fia, Neville és Austen ma is nagy szerepet játszanak az angol politikai életben. Miután Neville Chamberlain pénzügyminiszter is részt vesz az atyja emlékére rendezett ünnepségeken, a szokásos szerdai minisztertanácsot csütörtökre halasztották s ezzel ,az angol kormány is kifejezésre juttatta hódolatát az elhunyt államférfi iránt. A félhivatalos Times az évforduló alkalmából vezércikkben méltatja Joe Chamberlain érdemeit és felszólítja a nagy államférfi miniszter fiát, Neville Chamberlaint, tartsa mindig szem előtt atyja példáját és törekedjék arra, hogy az eseményeket tartalmuk szerint ítélje meg, ne pedig formájuk szerint. Neville Chamberlain miniszternek minden erélyével a békegondolat tartalmának biztosítására kell törekednie, nem pedig a forma megőrzésére. A Timesnek ez a feltűnést keltő cikke beavatott körökben messzemenő találgatásokra ad alkalmat és alátámasztja azokat a feltevéseket, hogy Baldwin visszavonulása esetén Neville Chamberlain veszi át az angol kormány vezetését. Francia katonai titkok orosz kézben? PÁRIZS, júl. 8. A közvélemény nagy izgalommal várja a kamara pénteki ülését, amelyen Pierre Cot repülésügyi miniszter válaszol az oroszfrancia katonai együttműködés tárgyában beterjesztett jobboldali interpellációra. Az interpellációt az Echo de Paris főszerkesztője, Henry de Keryllis nyújtotta be. Az interpelláció szerint a légügyi miniszter június 23-án utasítást adott a légügyi vezérkar főnökének és a repülőgyáraknak, hogy haladéktalanul szállítsanak Szovjetoroszországnak egy 23 milliméteres repülőgépágyúmintát és az ágyú elkészítésére vonatkozó terveket...