Budapesti Hírlap, 1936. augusztus (56. évfolyam, 175-198. szám)

1936-08-15 / 187. szám

I Pályakezdés Részlet egy zenés vígjátékból Irta: CSATHÓ KÁLMÁN Utcai szoba egy pesti bérházban. Kevés bútor. Szőnyeg nincs. ..Az íróasztalon nagy halom levél, a többi bútorokon férfiruhane­­műek, két összetet széken nyitott börö­nd. HÁZVEZETŐNŐ (56—57 éves, gyáván nem annyira felülálló, mint inkább túl­­lel­ő hölgy, cigarettával a­­szájában, pápa­­szemmel, állva, de mélyen elmerülve az Íróasztalnál egy levelet olvas, közben na­gyot, sóhajt. A telefon megszólal az író­asztalon. Felveszi a hallgatót­: Beczkay úr lakása... Nincs itthon!... Nem­ fogad filmügyben. Tessék a filmgyárban jelent­kezni a statisztálói vételnél. (Leteszi a kagylót.) Hogyisne! (Tovább olvas, kinn csengetés, mire ■ kapkodva visszadugja a levelet a borítékba, beteszi a­ levelet a helyére, a csomagba. A csengetés kinn is­métlődik, mire kimegy és nyitva hagyja maga után az ajtót, amely az előszobába vezet. IDEGEN (S0 éven felüliévé, idegensze­­rűen öltözött úr, rövid szóváltás után be­lép): Halló! Nincs itt senki? HÁZVEZETŐNŐ (felháborodva jön utána): De ha mondom, hogy nincs itt­hon! Micsoda tempó ez, így berontani? Azonnal tessék elmenni! IDEGEN (a jobb ajtóra mutat): Ez itt mi?­­ HÁZVEZETŐNŐ: Fürdőszoba! IDEGEN (benyit): Ebből áll az egész lakás? (Beteszi az ajtót.) HÁZVEZETŐNŐ: Mi köze hozzá? Talán még az én szobámba is benézne, hogy nem dugdosom-e ott a mérnök urat? IDEGEN: Nem, öreganyó . .. Ilyesmit a világért sem teszek fel... őrólai HÁZVEZETŐNŐ: Én nem vagyok magá­­nak öreganyó! Méltóságos asszony vagyok! IDEGEN: Ne mondja!... Rokona Becz­kay úrnak? HÁZVEZETŐNŐ: Nem. A házvezetőnő­je vagyok. De méltóságos asszony! És azért, mert tisztességesen dolgozom ... (Sírva fakad.) IDEGEN: Ejnye, na, méltóságos asz­­szony! Nem akartam én megsérteni!­ Itt egy kis fájdalomdíj! Béküljünk ki! (Pénzt nyújt.) Nem kell? HÁZVEZETŐNŐ (szipogva elveszi a pénzt): Köszönöm. (Elteszi.) IDEGEN: De hát hogy lett magából méltóságos asszony létére házvezetőnő? HÁZVEZETŐNŐ: A mérnök úr nálam lakott albérletben. De engem ki akartak tenni a lakásból, mert nem tudtam fizet­ni. A mérnök úrnak a bácsija éppen ek­kor küldött pénzt Amerikából, hát erre ő vette ki a lakást, engem pedig megfoga­dott házvezetőnőnek. Most legalább nem kell takarítani járnom idegen házakhoz!... IDEGEN: És ha az amerikai bácsi nem küld több pénzt, mi lesz? Vagy van egyéb keresete is a mérnök úrnak? HÁZVEZETŐNŐ: Most már lesz, mert filmet fog rendezni... De eddig bizony volt is, nem is! És a bátyja nem kül­dött neki, pedig rettentő gazdag és a mér­nök úr az egyetlen rokona!... IDEGEN: Ejnye! hát micsoda fösvény disznó az az ember? HÁZVEZETŐNŐ: Hát ez bizony ilyen fösvény disznó! (Telefon szól. Felveszi.) Halló! Nincs itthon!... Semmikor. Tessék a filmgyárban jelentkezni a statisztafelvé­telnél! (Leteszi.) Ez egész nap így megy, mióta a Színházi Életben megjelent, hogy filmet fog rendezni. A macskák folyton zaklatják, hogy fedezze fel őket! MANCI (szép fiatal leány, nyári ruhá­ban, utazó köpenyben, kalappal, kezében kis táskával belép középen): Jó estét kí­vánok ! HÁZVEZETŐNŐ: Mi az kérem? Hogy jött be ide? MANCI: Az ajtó nyitva volt... Én ké­rem filmügyben szeretnék Beczkay úrral... HÁZVEZETŐNŐ: Beczkay úr nem fogad itthon. Tessék a filmgyárban jelentkezni a statisztafelvételnél. MANCI: De nagysád kérem... IDEGEN: Méltsád, méltsád! (És mert Manci kérdőleg ránéz.) Méltóságos asz­­szony! Nem látja rajta? MANCI: Jaj, bocsánat!... Kérem méltó­­ságos asszony, én vidéki vagyok és nekem a filmgyárban azt mondták, jöjjek ide. Ha a méltóságos asszony megengedné, hogy a kedves férje... HÁZVEZETŐNŐ: Férjem? Én özvegy vagyok!__ MANCI: Pardon!... Fivére ... HÁZVEZETŐNŐ: Nincs fivérem! Egyke vagyok! MANCI: Hát akkor a... a... (Az Ide­genre vntve.) Beczkay úr... HÁZVEZETŐNŐ: Ez az úr? Ez nem Beczkay úr! IDEGEN: Én nem vagyok Beczkay? Hát ki vagyok? HÁZVEZETŐNŐ: Azt nem tudhatom, mert nem ismerem! IDEGEN: Akkor hogy meri azt mon­dani, hogy nem vagyok Beczkay? HÁZVEZETŐNŐ: Mert Beczkay urat is­merem ! IDEGEN: Engem? HÁZVEZETŐNŐ: Magát nem de... IDEGEN: Na lássa, össze-vissza beszél! HÁZVEZETŐNŐ: Kérem, én a Beczkay úr házvezetőnője vagyok ... MANCI: Igazán? Én is az vagyok! Ház­vezetőnő !__­I IDEGEN: Kollégák? Éljen!­­ MANCI: Vidéken lakom egy úricsalád­­nál... Reggelre otthon kell lennem. A vo­natom éjfélkor indul és ezért gondoltam, ha Beczkay úr meghallgatna és megmon­daná, van-e reménységem, hogy a filmen boldogulhassak . HÁZVEZETŐNŐ: De kedves kisasszony, a mérnök úr is elutazik ma este és... IDEGEN: Nem tesz semmit! Meghall­gatom !... Mit tud ? MANCI: Énekelni, meg táncolni! (Le­teszi a kalapját, kabátját.) HÁZVEZETŐNŐ: Itt akar táncolni? Szent Atyám! Itt nem lehet!... IDEGEN: Ne sápítozzon most méltósá­gos­ asszony! Inkább azt mondja meg, hol itt egy zongora? MANCI: Van itt zene! Hoztám! (Táská­jából pici gramofont vesz elő.) HÁZVEZETŐNŐ: Jaj, de helyes! Mu­­tassa.­­ IDEGEN: Hát lássuk, azaz halljuk! MANCI (megindítja a gramofont, énekel, táncol.)­­ HÁZVEZETŐNŐ (elragadtatva): Jaj, de gyönyörű volt! Még, még! MANCI: Tetszett? Igazán? IDEGEN: Nekem, fiam, nem! HÁZVEZETŐNŐ: Ez nem tetszett? Na­hát !... IDEGEN: Ha táncot akar látni, idenéz­­zen! (Táncol és énekel.) MANCI: Jaj Istenem! Ha én így tudnék! HÁZVEZETŐNŐ: Hogyne tudna! Pró­bálja meg! (Idegenhez.) Tanítsa meg a kisasszonyt! IDEGEN: Minek ? Ha a kisasszony film­hez akar jutni, nem erre van szüksége! Filmembert nem tehetséggel kell főzni! MANCI: Hát mivel? IDEGEN (nevet): Jaj, fiam! Azt aztán már nem tudom előtáncolni magának! MANCI: Vagy úgy? Értem! IDEGEN: úgy bizony! És filmről addig ri­ 1­0 FILLÉR Budapesti Hírlap LVI. évfolyam 187. szám 1936. Szombat, augusztus 15 POLITIKAI NAPILAP SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL, VIl­. KER., JÓZSEF­ KÖRÚT 5. SZÁM. TELEFONSZÁM: 1-444- 00 TERMELÉSI ÉRDEK - SZOCIÁLIS ÉRDEK Irja: BORNEMISZA GÉZA m. kir. iparügyi miniszter "A ma gazdaságpolitikájában világ­szerte az értékesítés kérdése és ezzel leg­szorosabb kapcsolatban a nagy tömegek életszínvonalának emelése áll előtérben. A két kérdés csak látszólag nem áll kap­csolatban egymással, de ha a problémát behatóbban vizsgáljuk, akkor meg kell állapítani közöttük a szoros összefüggést. Egyetlen ország sem zárhatja el nap­tárait teljesen a külföldi behozatal előtt, minden ország rá van utalva olyan anya­gokra, amelyeket csak import útján fe­dezhet. A nagyipari államoknak élelmi­szerre és nyersanyagokra, az olyan álla­moknak pedig, amelyek ipari fejlődésben vannak — s ide tartozik Magyarország is, — ipari nyersanyagokra van szük­sége. Ezeket a nyersanyagokat csak az exportált áruk ellenértékeként kaphatja meg. A külföldi piacok tartós elzárkózása azonban, amely sokszor máról-holnapra változtatja meg egy-egy árucikkben a világpiaci és a belső piaci helyzetet, nem­különben a közismert devizális nehézsé­gek, amelyekkel jóformán minden ország kereskedelmének meg kell küzdenie, rá­irányították a figyelmet a belső piac nagy fontosságára. A belföldi piacon bo­nyolódik le a nemzet tulajdonképpeni gazdasági élete. A belső piac erőssége szoros kapcsolatban áll a lakosság ke­reső- és fogyasztóképességével és ez a piac a mindenkori hű grafikonját adja a helyes jövedelemeloszlásnak. Erős, nyu­godt belső piac egyúttal a társadalmi ki­egyensúlyozottságot is jelenti, amely vi­szont mindenkor egyenes arányban áll a nagy fogyasztó tömegek felvevőképessé­gével. A helyes gazdaságpolitikának tehát az a feladata, hogy megtalálja az egészséges arányt a belső piac és a külső értékesí­tés között. Különösen fontos probléma ez ma, amikor a kiélesedett világpiaci hely­zetben jóformán minden cikket csak ön­költségen alul lehet a külföldön értékesí­teni. Az így jelentkező megterhelés a belső piacot sújtja, s ott okoz a fogyasztó előtt érthetetlennek látszó áremelkedést, amely tényleg a veszteséges, de az ex­portpiacok megszerzése és megtartása érdekében mégis elsőrendűen fontos kül­földi értékesítés révén áll elő. A belső piac nagy fontosságát a mo­dern gazdaságpolitika éles szemmel fel­ismerte. Ezért indulnak meg hatalmas közmunkák, ezért nyújtanak közületileg támogatott szervek kölcsönöket a terme­lés és fogyasztás különböző rétegeinek. Gondoljunk csak ehelyütt Németország­nak arra az akciójára, amely minden há­zasulandót kölcsönnel segélyezett, hogy az újonnan meginduló háztartás a szük­séges holmikkal felszerelhető legyen és így a hazai, illetve belső fogyasztás is megnövekedjék. Hasonló felismerésben rejlett a há­ború előtti és háború utáni magyar ipar­­fejlesztési politikának is számos intézke­dése, amelyek soha sem egyoldalú ipar­­fejlesztésre irányultak, mert hiszen ipar­­fejlesztés az iparcikkek felvevő piacának­­ biztosítása nélkül csak félmunka volna.­­ Életképes ipart teremteni, az ipar ré­szére biztosítani a magyar belső piacot, a megnövekedett ipari lakosság révén pedig agrártermelésünk részére biztosí­tani a fejlődőképes fogyasztást­ — ez volt a cél, ez volt a törekvés. De nemcsak gazdaságpolitikai szem­pontok teszik ezt a célkitűzést helyessé és megokolttá. Nem lehet figyelmen kí­vül hagyni itt a népi szempontokat sem A modern gazdaságpolitika — karöltve a modern szociálpolitikával — széles nép­rétegeket akar magasabb színvonalra emelni. Ezzel a törekvéssel, vagyis a jobb és több kenyér programjával a belső piac megerősödését is szolgáljuk, mert a magasabb életszínvonal jobb táplálkozást, jobb lakásviszonyokat, jobb ruházkodást jelent, ami a hazai fogyasztást emeli, üres jelszó volna a több és több terme­lésre való törekvés és propaganda, ha csak egy társadalmi réteg anyagi és er­kölcsi jólétének emelését tekintené cél­jának. Minden ilyen célkitűzés kell, hogy a nemzet nagy egyetemes érdekeit szol­gálja, mert e nélkül nem lehetne társa­dalmi kiegyensúlyozottságról beszélni, ami viszont minden szociális gazdaságpo­litika alfája kell, hogy legyen. A­­jogos szociális követelmények ész­szerű kielégítése egyik előmozdítója az igazságos jövedelemeloszlásnak, ami egy­úttal a termfielés érdekeit is szolgálja a belföldi fogyasztás növelésével. A társa­dalom legkülönbözőbb rétegeit felölelő az a törekvés, amely a nemzeti jövedelem megoszlása terén igazságos, méltányos helyzetet akar teremteni és eltüntetni a kunyhók és paloták között tátongó sza­kadékokat, tulajdonképpen nem más, mint a legszigorúbb realitás alapelveit szem előtt tartó és feltétlenül jótékony hatást gyakorló gazdasági és szociálpo­litika. Ipari téren ezeket a hatásokat a helye­sen beosztott munkaidőtől és a megfelelő munkabértől várhatjuk feltétlen biztos­sággal. Minden olyan lépés, minden, olyan cselekedet, amely a munkaidő és a munkabér terén előrehaladást biztosít, nemcsak széles néprétegek életnívójának, emelkedését, a szociális feszültség eny­hülését jelenti, hanem egyetemes nagy, nemzeti érdekeket is szolgál, termelési és értékesítési politikánknak is nyugodt alapot ad. . " " A magas, vagy alacsony munkabérek politikája körül a politikusok és közgaz­dászok vitája sohasem fog megszűnni. A gazdasági életben örökös és soha ki nem küszöbölhető az érdekellentétek harca, tehát azoknak a felületeknek súrlódása, amelyek a nemzetállam gépezetében tu­lajdonképpen értékes energiát fejleszte­nek. A súrlódó felületek érdességét letompítani, a társadalmi ellentéteket le­hetőleg elsimítani és a humanizmus tör­vényeinek megfelelően a nemzetalkotó néprétegek mindegyikének jólétét egy­forma szeretettel és megértéssel gon­dozni : ez a szociálpolitika nagy feladata. És hogy ez a célkitűzés a helyes, az vitán felül áll, hiszen az eddig elmondottak is mindenkit meggyőzhetnek arról, hogy a viszonylag magasabb ipari munkabérek­ből az egész nemzetgazdaságra kétségte­lenül előnyök háramlanak, lévén ez a társadalom egyik legértékesebb ré­tege fogyasztóképességének emelésével egyenlő. * Az idei, a múlt évihez képest jobb ter­més előreláthatólag enyhíteni fogja a szociális feszültséget, úgy, hogy a belső piac megerősítésének problémája uzáláni nem fog annyira előtérben állani, mint az utolsó esztendőkben. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy a problémák megol­dását elodázzuk, mert sokkal könnyebb a kitűzött célt elérni akkor, amikor a meg­élhetés alapfeltételei az istenadta jó ter­més eredményeként meg­vannak, s így a társadalmi és gazdasági életben az ellen­tétek nincsenek kiéleződve.

Next