Budapesti Hírlap, 1937. június(57. évfolyam, 121-145. szám)

1937-06-10 / 129. szám

10 • (­Fiatal színészek bemutatkozó matinéja.) Vasárnap érdekes matiné volt a Belvárosi Színházban: fiatal színészek, Nagy Gy­örgy, a jeles színművész és rendező növendékei mu­tatkoztak be modern és klasszikus darabrész­letek keretében. Különösen nagy sikere volt Horváth Gittának, aki a Stuart Mária, kerti jelenetét adta elő. Az ifjú művésznő a tra­gikus sorsú skót királynét személyesítette, s poétikus alakításával és szép magyar beszé­dével méltán rászolgált a közönség tapsaira. Ugyancsak megérdemelt sikere volt szereplő­­társának, Hajósi Györgyinek, aki Erzsébet királynőt alakította. Kitűnő volt a Liliom Julika szerepében a tehetséges Szepes Lia, aki az Eltévedt báránykák-ban már nagy si­kerrel mutatkozott be. Liliomot Honthy Jó­zsef ábrázolta sikeresen. Erdős Klári és Si­mon Györgyi Az első tavaszi nap­ban, Li­­bertiny Évi és Váradi Erzsi az Trrilány egyik jelenetében tettek tanúságot rátermettségük­ről. Déry Magda, Antalffy Kató, Méry Kató és Horváth Margit szerepeltek még sikerrel a matinén. Munkaszünet Hollywoodban Jean Harlow emlékére HOLLYWOOD, jún. 9. Jean Harlow, a világ leghíresebb film­csillagának haláláról most már többet tud­nak a filmvilág fővárosában, mint kedden, amikor egész Hollywoodban meglepetéssel és megdöbbenéssel fogadták a hírt, de azért a halál előzményeit sok tekintetben még ma is a titokzatos fátyol borítja. Annyit sikerült megállapítani, hogy Jean Harlow mintegy tíz nappal ezelőtt betege­dett meg hirtelen fellépett epe- és vese­­gyulladásban. Előzőleg gyomormérgezést állapítottak meg, amelynek okát azonban mindeddig nem tudták tisztázni. A film­csillag állapota rohamosan romlott s nem változott az első műtét után sem. Erre újabb műtétet hajtottak végre s utána némi javulás következett, de három nappal ezelőtt hirtelen uremia lépett fel agyvelő­gyulladás kíséretében. Az egyik hollywoodi magángyógyinté­­zetben feküdt a nagybeteg. Egyik oxigénpa­lackot a másik után állították fel a beteg­szobában, vérátömlesztést is hajtottak végre Jean Harlow-n, de semmi sem hasz­nált, mert a mérgezés már megtámadta az agyat. Huszonnégy órával a halál beállta előtt a fiatal színésznő mély eszméletlen­ségbe esett, amelyből nem is tért többé ma­gához. A halál bekövetkezésekor a betegágy mellett az orvosokon kívül ott volt Jean Harlow édesanyja és William Powell, aki­vel a filmcsillag gyakran játszott együtt , akit az utóbbi időben mint leendő férjét emlegettek. Hollywoodban általános a gyász. Amikor a nagy filmcsillag halálá­nak hírét vették, a fimgyárakban öt percre megállt minden munka és munkaszünettel adóztak a filmváros dolgozói elhunyt kor­társnőjük emlékének szerdán, a temetés idején is. A felhők kalózai Bemutató a Décsi és Átrium filmszínházakban Az amerikai filmek tökéletes techniká­juk és nagyszerű operatőrjeik segítségével igen gyakran felhasználják a repülőgépet filmrekvizitumként. Arra azonban még nem volt példa, hogy egy film elejétől végig re­pülőgépen játszódjék le. A felhők kalózai című most bemutatásra került amerikai film jeleneteinek kilencven százaléka a repülőgépen játszik és ezzel a különleges rendezési és szcenírozási ötlettel a különben is izgalmas meséjű fordulatos film még rohanóbb tempót kap. A titokzatos bonyodalmakban gazdag film főszerepeit Frédi Mac Murray és Joan Benniett játsszák igen jól. Az osztálysorsjáték húzásának főbb nyereményei 1 5.000 pengőt nyert: 16679 15.000 pengőt nyert: 61760 10.000 pengőt nyertek: 44028 60860 78157 5000 pengőt nyert: 30387 3000 pengőt nyert: 74218 2000 pengőt nyertek: 28058 85538 1000 pengőt nyertek: 3984 4730 7688 8400 9908 25370 62947 82189 500 pengőt nyertek: 5703 7425 16378 17489 18314 25101 28133 58198 60363 66489 300 pengőt nyertek: 3780 5621 10156 15173 19845 28089 33261 33359 30893 34545 34741 35952 39210 39524 40741 41886 46300 51335 51537 51994 54284 54575 58400 63965 64872 65083 66162 67571 67862 70184 71397 72805 74667 76537 78347 82559 84022 Melyik hónapban legyen a tokiói olimpiász Erről és az amatőr­ kérdésről vitázott a varsói olimpiai konferencia VARSÓ, jún. 9. A nemzetközi olimpiai bizottság konfe­renciáján kedden délután Segeshima, Ja­pán képviselője részletes jelentést tett az 1940. évi tokiói olimpiász előkészületeiről, majd Klingenberg, aki japán olimpiai elő­készítő­ bizottság mellett a nemzetközi olimpiai bizottság külön megbízottjaként működik, a japán olimpiász technikai elő­feltételeiről értekezett. A felszólalás után nagy vita indult meg arról, melyik hónap­ban rendezzék a tokiói olimpiászt. Többen augusztus mellett foglaltak állást, de ami­kor kimutatták, hogy az augusztusban uralkodó hőség az­­ európai versenyzők ré­szére elviselhetetlen, az augusztus-pártiak visszavonultak. Miután szeptember hónap a ciklonveszély miatt tekintetbe sem jö­het, Németország képviselői október hóna­pot javasoltak az olimpiai játékok meg­rendezésére. A német indítványt Amerika és Anglia ellenezte azzal a megokolással, hogy október a főiskolai versenyzők szempontjából nem felel meg. Az ellentétes álláspontokat a vita nem tudta összeegyeztetni és az időszak kérdé­sében a döntés későbbre maradt. Az ügyet alapos előkészítés után a konferencia egyik napján újra előveszik és a varsói ülésszak során feltétlenül döntenek. Ezután az olimpiász programját állapí­totta meg a konferencia olyképpen, hogy a tokiói olimpiász programja azonos lesz a berlini olimpiász programjával azzal a különbséggel, hogy a lovaspólót törölték. A kézilabda bajnokságát és a kanu­verse­­nyeket csak akkor rendezik meg, ha hat hónapon belül öt-öt nemzet biztosítja rész­vételét. A keddi ülés során Baillet-Latour gróf bejelentette, hogy a svéd Edström át­vette a nemzetközi olimpiai bizottság egyik alelnöki tisztét Ritter von Holt pedig meghívta a konferencia tagjait egy nor­­végiai társasutazásra a Hamburgból in­duló „EDF” tengeri gőzhajón, a német olimpiai bizottság vendégeiként Szerdán délelőtt kizáróan az amatőr­­kérdéssel foglalkozott az olimpiai kon­gresszus. Különösen az úszó-, torna- és síoktatók ügyét tárgyalták behatóan ab­ból a szempontból, résztvehessenek-e az olimpiai versenyeken. A felszólalók kivé­tel nélkül valamennyien hangoztatták, hogy szigorúan ragaszkodnak a tiszta amatőrséghez és semmiféle engedményre nem hajlandók. Végül is külön bizottságot választottak, amely az amatőrkérdéssel foglalkozik és majd a kairói konferencián számol be működéséről. Az amatőrbizott­ság tagjai: Edström (svéd), Brundage (amerikai), Bonacossa (olasz) és von Halt dr. (német). Von Halt német kiküldött Brundage amerikai delegátussal folytatott tárgya­lásain felvetette Európa—Amerika atléti­kai mérkőzés gondolatát. A két sportvezér terve szerint az első mérkőzést a berlini stadionban rendeznék 1938-ban, a párizsi Európa-bajnokság után. A LAZIO Viola vezetésével érkezik Budapestre Az olasz labdarúgó bajnokságban az idén i® nagy sikerrel szerepeltek a magyar trénerek: a bajnok Bolognát a Törekvés volt válogatott csatára, Weisz Árpád ve­zette győzelemre, a második helyezett La­­zio pedig szintén magyar trénernek, a Tö­rekvés egykori középfedezetének, Viola Józsefnek köszönheti sikerét A két olasz csapat természetesen rész­tv­esz a Középeuró­pai Kupa küzdelmeiben is, sőt a Lazio az első fordulóban a magyar bajnok Hungá­riával kerül össze. A sorsolás szerint az első mérkőzést Bu­­dapesten tartják meg június 1­3-án. A Lazio már pénteken este megérkezik Bu­dapestre trénerének, Violának a vezetésé­vel. A Rómából ékezett jelentés szerint a Lazio a következő összeállításban szerepel Budapesten: Blason—Zacconi, Monza—Balldo, Ciani, Milano—Busani, Riccardin, Piola, Mar­­chini, Costa. — Tartalék: Faotto, Pro­­vera, Camolese. A Lazio erőssége a sokszoros válogatott Piola, az olasz nemzeti csapat állandó kö­zépcsatára, de kitűnő a két szélső is, kü­­­lönösen a délamerikai­­ Costa. A Hungária—Lazio mérkőzésére páholyt rendelt Da Vinci gróf olasz követ is, aki tiszteleti tagja a római csapatnak. Megje­lenik egyébként a mérkőzésen az olasz kö­vetség valamennyi tagja. A Középeurópai Kupa másik két magyar résztvevője, a Ferencváros és az Újpest, idegenben játssza első mérkőzését. A Fe­rencváros Prágában kerül össze a Sláviá­­val, az Újpest pedig Bukarestben találko­zik a Venus csapatával. A Ferencváros már tegnap délután elutazott s szombatig az egyik felvidéki üdülőhelyen pihen, az Újpest pedig csütörtökön reggel indul út­nak. Az újpestiek csütörtökön éjszaka Se­gesváron halnak meg és pénteken utaznak tovább a román fővárosba. A Ferencváros csapatának elutazásán megjelent a pálya­udvarban Bródi Sándor, a csapat hosszú idő óta betegeskedő trénere is. Bródit a ferencvárosi játékosok megható örömmel üdvözölték felépülése alkalmából. * Cunningham amerikai rekordot futott­­ angol mérföldön. Newyorkban Cunningham a­z angol mérföldes síkfutásban 3­0. 00.8 mp.-es amerikai rekordidővel győzött tíz yard­­dal Venzie előtt. Beccali olasz bajnok rosszul­­éte miatt feladta a küzdelmet. Jól mulathat, ha színház- és cirkuszjegyeit, Jegyirodánkban veszi a legnagyobb kedvezménnyel Vili., József körút 5. Tel.: 14-00­ 00 Nyitva reggel 9 órától este 8-ig vasárnap is. 1537 JÚNIUS VI, CSÜTÖRTÖK ÁllványokSelyemernyök @Rhoffer Béláné félemelet if­f * Leichum nem kapott startengedélyt a debreceni versenyre. A MAC vasárnapi viadalán szerepelt kiváló német atléta, Leichum engedélyt kért a német atlétikai szövetségtől, hogy még egy hétig Ma­gyarországon maradhasson és résztvehes­­sen június 13-án a debreceni viadalon is. A német szövetség azonban a debreceni versenyre nem adott startengedélyt és ezért Leichum csütörtökön reggel haza­utazik. A Délafrika Davis Cup csapata csü­törtökön érkezik Budapestre. A legutóbb Zágrábban szerepelt délafrikai tennisze­­zők pénteken és szombaton Budapesten játszanak. A délafrikai Davis Cup-csapat tagjai közül Farquharson, Fannin és Bedes csütörtökön érkezik Budapestre, míg a csapat negyedik tagja, Kirby, le­mondott a magyarországi kirándulásról, mert a wimbledoni világbajnokságokra készülődik. A délafrikaiak pénteken és szombaton is három egyes és egy páros mérkőzést játszanak a magyar él­játéko­sokkal. Kedden Bécsben vendégszerepeltek a délafrikai Davis Cup-játékosok. Fargu C­harson 7:5, 6:3, 6:4 arányban legyőzte Bawerowskit, Matejka 6:1, 6:0 arányban verte Bedest, a Brosch—Reál-pár 7:5, 6:3, 6:3 arányban győzött a Fannin—Bedes­ párral szemben. * Liszkay és a német Kirmsee rekordot fu­tott a Millenárison. Szombaton este az arany­kerékért mérkőznek bukósisakos versenyzőink a kiváló német kerékpárosokkal, Kirmseevel és Damerowval. A két vendégnek ez a ver­seny egyben válogatóversenye lesz, mert a győztest küldi ki a német szövetség a kopen­­hágai világbajnokságra. Tegnap este nagy tréninget tartottak az aranykerékverseny résztvevői. Kirmsee és Liszkay 50 km­-en re­kordkísérletet tett: mindketten 40 percen be­­lül futottak, lényegesen megjavították tehát Szekeresnek 1930-ban elért 40 p. 31.4 mp.-es rekordját. Az aranykerék verseny 20+50 km.-es távon hat résztvevővel szombaton este fél 9 órakor kezdődik. * Ezer résztvevő a honvéd reáliskolák sop­roni sporthetén, Sopronból jelentik. Június 10-én, csütörtökön kezdődik a honvéd reálisko­lai nevelőintézetek nyolcnapos versenye, amely­nek ezer résztvevője lesz. Kőszegről és Pécs­ről 700 diákot várnak. A programon most első ízben szerepel a labdarúgás. * Perenno nyerte Olaszország kardbajnok­ságát. Az olasz kardbajnokságban Perenno győzött Masciotta és Pinton előtt. * A „Neptun” Perger Ferenc dr.-t tisztelet­ elnökének, Oláh Gábor dr.-t tiszteleti tagjának választotta. A „Neptun” Budapesti Evezős Egyesület 52-ik évi rendes közgyűlésén meg­jelent tagok ma lelkesedéssel Perger Ferenc dr.-t, az egykori híres aranynégyes vezéreve­zősét, az Egyesület volt titkárát, alelnökét, majd 25 éven át volt elnökét a „Neptun” tisz­teleti elnökének, Oláh­ Gábor dr.-t, az egyesü­let volt győztes versenyevezősét és hosszú éve­ken át volt alelnökét pedig az egyesület tisz­teleti tagjává választotta. A közgyűlés elnöké­nek Koós Ödön dr.-t, alelnöknek Ridly István dr.-t, igazgatónak Kammermayer Oszkár dr.-t, titkárnak Knoblauch Géza dr.-t választotta. Az egyesületi túradíjat Mihálkovits István dr.-nak ítélte meg a közgyűlés. )( A csütörtöki ügetőverseny. A csütörtöki ügetőverseny programjának a tanúsága sze­rint sok egy héten két versenynap. Nem is annyira a közönség, hanem inkább az üzem szempontjából. A közönség ugyanis ott van a helyén akkor is, ha hetenként kétszer szólítja ki a nézőtérre a BÜE, viszont az istállók nem tudják kellőképpen ellátni a huszonnégy futamot indulókkal. Helyes megoldás lenne tehát, ha heti két versenynap kiírásakor a versenyek számát csökkentenék, mondjuk ösz­­szesen tizenhat, vagyis naponta nyolc-nyolc futamra, vagy még célszerűbb lenne, ha a BVE galopszezon idején beérné hetenkinti egy versenynappal Erőszakolni a dolgokat nem le­het, de nem is gazdaságos, hiszen a gyenge mezőnyök és az érdekesség nélkül való verse­nyek mindennél jobban ártanak az ügetőverse­nyek népszerűségének. Holnap, hét futamban indul 4—5 pályázóból álló mezőny és ennek a visszahatása elsősorban a totalizatőr-forgalom­ lanyhaságában fog jelentkezni. Már pedig a játékforgalom nagyon is fontos, mert az üzem fenntartása nem olcsó mulatság. Jelölésünk a következő: I. Manón—Lára S.; II. Mimóza- Egyetlen; III. Maros—Légyott; IV. Marlene B.—Tanoda; V. Séma, Toti—Árva, Nemes; VL Egeria—Kundry; VII. Csákány—Muscicapa; VIII. Uzsorás—Bájos; IX. Lord of Pamuk— Aranyom; X. Rabló—Ádám; XI. Prímás— Spilka; XII. Cázar—Capua. A verseny délután fél 3 órakor kezdődik.

Next