Budapesti Hírlap, 1937. október(57. évfolyam, 223-248. szám)

1937-10-01 / 223. szám

2 ság, amelyet a roma—berlini tengely poli­tikája szentesített, a két nemzet hitében és szívében megerősödött. Ennek a barátság­nak célja a két forradalom szolidaritása, Európa újjászületése és a béke azok között a népek között, amelyek méltók erre a névre. A Ducét beszéde után a tömeg még hosszú ideig éltette. Mussolini távirata Hitlerhez RÓMA, szept. 30. Benito Mussolini Németország elhagyá­sakor a határról a következő táviratot in­tézte Hitler Adolfhoz­: „A határ átlépése alkalmával gondola­taim még egyszer visszaszállnak Nagymél­tóságodhoz, visszaemlékezve ama felejthe­tetlen napokra, amelyeket önnel, az ön nagyszerű népe körében töltöttem. Köszö­netet mondok a fogadtatásért, amelyben ön és a német nemzet részesített. Szívem telve van az erő, a munka és a hit látvá­nyával, amelyet az ön hatalmas, újjászü­letett hazája büszkén tárt elém. Ezek a napok megpecsételték azt a szelemi ösz­­szetartást, amely a nemzeti szocialista Né­metországot és a fascista Olaszországot összekapcsolja és megpecsételték a két or­szág szándékainak összhangját és szilárd­­ságát, valamint a két ország barátságának felbonthatatlanágát. Ezek a napok csak még jobban elmélyítették és még élén­kebbé tették bennem az Ön­ műve iránti csodálatomat és az Ön személye iránti barátságomat. Fogadja Nagyméltóságod köszönetem újbóli kifejezése mellett úgy ön, mint az Ön nagy hazája legőszintébb és legszívélyesebb jókívánlataimat. Remé­lem, hogy mielőbb alkalmam lesz önt Olaszországban üdvözölni. Az olasz sajtó a magyar lapok cikkeiről RÓMA, szept. 30. Az olasz sajtó élénk figyelemmel kíséri a Hitler­re Mussolini­ találkozó külföldi visszhangját és a lapok hasábokon keresz­tül közük­­a nagyobb külföldi­ lapok állás­­foglalását. A magyar sajtó cikkeit és kommentár­jait bő kivonatokban közük az olasz lapok és megelégedéssel emlékeznek meg a ma­gyar­ sajtó kedvező állásfoglalásáról. Ezzel szemben az angol és francia sajtó egyes megnyilatkozásai Rómában kedve­zőtlen hatást keltettek. Például Virginie Gayda a Giornale d’Italia mai számában éles támadást intéz az ellen az angol felfo­gás ellen, amely szerint Mussolini üres kézzel tért vissza Berlinből. mihelyt megérkezik G. bácsiékhoz, az is elmúlik. — Hiszen tudod, hogy jó anyánk, köz­tünk modva, régi szimuláns. — Szereti magát sajnáltatok A Flóra nyelve volt a legélesebb. — Már csekély harminc év óta hal­doklik.* Az öregasszony két héttel megtoldta az üdülést. Az utolsó napokban tudatta, hogy mikor érkezik haza. Levelezőlapokat írt, táviratot is küldött, telefonált is, mind a hat gyermekét értesítette és mind a hétnek a lelkére kötötte, hogy ott le­gyen ám a pályaudvaron, még­pedig a Keletin, este nyolckor. Mert neki cso­magjai lesznek, meg különben sem tud egyedül hazamenni. Más esztendőben bizony a gyerekek igyekeztek az ilyen kötelesség alól ki­bújni s mindegyik azt akarta, hogy a má­sik várja, kísérje a szülőjét. Most azon­ban, mivel oly aggasztó volt a távozás, s ime mégis csak visszakerül az anya, mind a heten kimentek a pályaudvarra. Külön­­külön mentek és a várakozó tömegben el­­széledve, külön-külön álltak. És lesték a vonatot. Flóra most csakugyan lázas volt, ő taxin jött, de ott állt a hidegben és ki­tartott. Végre a vonat pontosan nyolc órakor befutott. Ontotta magából a sok embert. Tolako­dás, zsivaj, kacagás, találkozás, csókoló­zás következett, hordárok kiáltozása, tar­goncák zörgése,­­ azután vonult kifelé az emberár. Mind kevesebben és heveseb­ben maradtak, végül már egyesével szál­longtak a késlekedők. A testvérek talál­koztak. Nyugtalan, kérdező tekintettel bámultak egymásra. Bár feleletet egyik sem várt, "kétségtelen volt számukra a tény, hogy anyjuk nem érkezett meg. Flóra szemét elöntötte a könny. — Ne bőgj! — kiáltott rá Anna kétség­­beesetten. — Biztosan lekéste a vonatot. — Lekéste? — dohogott István. — Hiszen arról híres, hogy mindenhová egy órával előbb érkezik meg. — Másfél óra múlva jön a személyvo­nat. Várjuk meg azt. — Várjuk meg. Bementek az étterembe, letelepedtek, megittak egy-egy csésze teát s úgy vártak. Kínos lassúsággal telt az idő. A testvé­rek közönyös dolgokról próbáltak beszél­getni, de minduntalan felhangzott egy­­egy aggály. Flóra nagy forróságot érzett, izzadni kezdett, nem bírta tovább. A töb­biek is erőltették, hogy ő csak menjen haza, úgy, ahogy jött, taxin. Végre befutott a személyvonat is. De az anya azzal sem érkezett meg. — Talán mégis a gyorssal jött, csak mi elnéztük. — Ne beszélj bolondokat. Heten vol­tunk! Ő is csak meglátott volna vala­melyikünket. — Akkor valami baja történt, — sze­­pegett Anna. — Hallgass már el, te vészmadár! Álltak a perronon, tanakodtak, jobbra­balra tekintgettek, azután elhatározták, hogy mindnyájan elmennek az anyjuk lakására. Hátha mégis csak megjött s valahogyan elkerülték egymást. Már a kapuban látták, hogy ég a vil­lany a lakásban. ■— Mejött! — ujjongott fel Lujza. — Megjött, — rebegtek utána a töb­biek. Rohantak az emeletre, az ajtóhoz. Mar­git csöngetett, Anna kopogott, István az ablakot verte. Az öregasszony ajtót nyitott: — Benneteket talán a tatár kerget? — méltatlankodott. — Mikor jött meg anyuka? — Mikor! Hát a nyolcórai gyorssal. — De hiszen ott lestük mindnyájan. Az anya végigtekintett a gyermekei csapatán: — Mindnyájan ugyan nem. Mert Flóra, látom, ki sem jött elém. — Flóra is kinn volt. Csak haza ment, mert beteg, lázas. — Az más! — és az öregasszony elége­detten mosolygott. Benn a szobában letelepedtek, székekre, divánra, s hallgattak. — Nincs semmi újság. G. bácsiék jól vannak, — beszélt az öregasszony közö­nyös hangon. Végre István megkérdezte: — Hogyan történt mégis, hogy mi nem láttuk a mamát? Az öregasszony felütötte a fejét: — Mert ismerlek benneteket. Tudom, hogy milyen megbízhatatlanok vagytok. — Nem értem. — Megismerkedtem a vonatban egy fiatalemberrel, de nagyon rendes, csinos fiatalember volt. Megígérte, hogy ha nem várna senki, hát ő elhoz engem autótaxin a lakásomra. Én bizony vele jöttem egész hazáig. — De hogyan tudott előlünk megszökni ? Hogyan történt, hogy nem vettük észre? — Az már nem fontos. Egyszerűen. A fiatalembernek sietnie kellett, mert ő rögtön utazott tovább a Nyugatitól. Ezért átvágtunk a síneken és az indulási olda­lon jöttünk ki a pályaudvarról. Hát persze. Mert rátok ugyan nem számíthat az ember. B. H. 1937 OKTÓBER 1, PÉNTEK Első lépés a leszerelés felé A népszövetségi közgyűlés nemzetközi egyezmény kötését ajánlja a nemzetvédelmi kiadások nyilvánosságáról GENF, szept. 30. A népszövetségi közgyűlés csütörtöki ülé­sének elején az elnöklő Aga­khán bejelent­­ette, hogy az Egyesült Államok kormá­nya a közgyűléssel vzíló közlés céjából tu­domására hozták, hogy a wshingtoni kor­mány tiltakozó jegyzéket juttatott el a ja­pán kormányhoz, amelyben kijelenette, hogy elítéli a nyílt városok elleni légi tá­madásokat. A közgyűlés ezután vita nélkül sorra elfogadta a pénzügyi és költségvetési (ne­gyedik) közgyűlési főbizottság összetéte­lére vonatkozó jelentést, a nők jogi hely­zetéről, a közgyűlés belső ügyviteli sza­bályzatáról, a közegészségügyi szervezet munkásságáról, az átmenő forgalom kér­déseiről, a leszerelésről, a szellemi együtt­működésről és a gyarmatügyi megbízatá­sokról előterjesztett bizottsági jelentése­ket. A főtitkári jelentés folytatólagos vitájá­ban Allos (Peru), Olivera (Argentína) szólaltak fel s miután több felszólaló nem volt, az elnök a vitát befejezettnek nyilvá­nította és az ülést berekesztette. Ez a határozat, amelyet a leszerelés ügyében a harmadik főbizottság indítvá­nyára hozott ma a közgyűlés, a következő: A népszövetségi közgyűlés kívánatosnak tekinti, hogy megtegyék az első lépést a fegyverkezés csök­­entéséről és korlátozá­sáról szóló általános egyezmény megkötése céljából és hogy ebből a célból felhasznál­ják a leszerelési értekezlet kebelében vég­zett munkálatok eredményét. Ezért azt ajánlja, hogy kössenek nemzetközi egyez­ményt a nemzetvédelmi kiadások nyilvános­ságáról és az ellenőrző szervek működésé­­ről. Azt ajánlja továbbá a tagállamoknak, hogy mindegyik a maga körében belső rendszabályokat hozzon a fegyverek, lő­szerek és hadianyagok gyártásának és ke­reskedelmének hatályos ellenőrzéséről,­­ mégpedig ama munkálatok eredményének figyelembevételével, amelyeket a leszere­lési bizottság külön bizottsága végzett. A közgyűlés arra kéri a Népszövetség főtitkárát, hogy ezt a határozatot hozza tudomására a nemtag államoknak is. Vita a spanyol kérdésről a politikai bizottságban GENF, szept. 30. A népszövetségi közgyűlés VI., vagyis politikai kérdésekkel foglalkozó főbizottsá­gának ülését Santos (Columbia) csütörtö­kön este 7 óra után nyitotta meg. Az elnök bejelentette, hogy a szövegező bizottság elkészült a spanyol kérdést tárgyaló hatá­rozati javaslat megszövegezésével, majd felolvasta a határozati javaslat szövegét. A határozati javaslat felett meglehető­sen élénk vita indult meg, amely este fél 10 óráig tartott. A határozati javaslat fe­lett meglehetősen élénk vita indult meg, amely este fél 10 óráig tartott. A határo­zati javaslat védelmében Delbos (Francia­­ország), Elliot (Nagybritannia), Santos (Columbia), Litvinoff (Szovjetoroszor­­szág) és Párics (Jugoszlávia) szólalt fel, míg De Valér­a, az ír szabadállam, Velics László (Magyarország), Pflügl (Ausztria), Momcsilov (Bulgária) és Monteiro (Por­tugália kiküldötte), a határozati javaslat módosítását ajánlották. A vita főképpen két pont körül forgott. Az előadói javaslat 7. szakaszának második mondatában az a kifejezés fordul elő, hogy a be nem avatkozási egyezményhez csatlako­zott államok „fontolóra veszik” a benem­avatkozási szerződés megszűntét, ha nem sikerül rövidesen eredményt elérni. A vitá­ban De Valera tiltakozott a határozatnak e kifejezése ellen, hogy fontolóra vegyék és e helyett kívánta, hogy használják a „meggondolás tárgyává tegyék” kitételt. A magyar, az oszrák, a bolgár és a portugál kiküldött ezenkívül a negyedik bekezdés végén szereplő ama kifejezés módosítását kívánták, hogy „spanyol területen valósá­gos idegen hadtest harcol” ... s javasol­ták, hogy e helyett csak „felfegyverzett csapatokról” legyen említés, még­pedig olyan értelemben, hogy azok spanyol terüle­ten, de mindkét részről szerepelnek. A nagyhatalmak képviselői legfőképpen amellett érveltek, hogy az előterjesztett ha­tározati javaslat háromnapi munkának és amellett, kompromisszumnak eredménye, amelynél meghánytak-vetettek minden egyes­­ szót. Ezt a maga egészében kell elfogadni. Nagyon nehéz módosítani anélkül, hogy az egésznek tartalma meg ne változzék. A vita során kitűnt, hogy azoktól elte­kintve, akik módosító indítványokat ter­jesztettek elő, a többség a határozati ja­vaslat elfogadása mellett nyilatkozott meg. A vita lezárása után az elnök elfogadottnak jelentette ki a határozati­ javaslatot, meg­állapítva, hogy a szavazástól Magyaror­szág, Ausztria, Portugália és az ír szabad­­álllam képviselői tartózkodtunk, Dé Afrika és Bulgária kiküldöttje pedig bevárja kor­mányának utasítását. Végül bejelentette az elnök, hogy a 23-as bizottságnak este 10 órára kitűzött ülése elmarad. Tánczos Gábor előadói jelentése a közélel­mezés kérdéséről GENF, szept. 30.­­ A népszövetségi közgyűlés második (gazdasági) főbizottsága többi között be­hatóan foglalkozik a közélelmezés kérdé­sével. Ennek a kérdésnek előadója Tán­­czos Gábor magyar fődelegátus, aki már elkészítette a népszövetségi közgyűlés elé terjesztendő előadói jelentését. A jelentés, amely kiterjeszkedik a köz­élelmezés igen bonyolult és sokoldalú kérdéseinek valamennyi vonatkozására, kiemeli, hogy a kérdés tanulmányozása céljából létesített vegyes bizottságnak az érdeme, hogy ez a fontos kérdés szigo­rúan tudományos alapot nyert és az élel­mezés kérdésének a közegészségüggyel való szoros kapcsolatait kidomborítva, mintegy belevitték a köztudatba, hogy a modern állam egyik legfontosabb feladata a helyes közélelmezési politika. A jelentés kifejti, mennyire szükséges a helyes táplálkozás ismerete és milyen fontos ezeknek az ismereteknek minél szé­lesebb körökben való terjesztése. Kimerí­tően foglalkozik a közélelmezés kérdésé­nek jelentős mezőgazdasági és általános gazdaságpolitikai vonatkozásaival és rá­mutat arra, hogy az élelmicikkek tartalmi megjavítása, változatossága, elosztása, a szegénysorsúnk számára való megszerez­hetősége, továbbá a helyes élelmezés is­mertetése és népszerűsítése olyan tágas feladatkör, amelynek ellátása központi irányítást igényel. Ebből kiindulva, a je­lentés nemzeti élelmezési bizottságok léte­sítését szorgalmazza ott, ahol még ilyen bizottságok nem alakultak. Ezek a bizottságok évenkénti össze­jöve­teleiken kölcsönösen megismertetnék egy­mással munkásságuk eredményét. 1 1­1­8­8 — Bethlen Fál gróf egyházmegyei­ gondnoki beiktatása SÁROSPATAK, szept. 30. Csütörtökön délben iktatták az alsó­zempléni református egyházmegye gond­nok-elnöki székébe a protestáns egyház­társadalom egyik kiválóságát, Bethlen Pál dr. gróf felsőházi tagot, aki világi gondnoka a sárospataki főiskolának is. A pataki templomban lefolyt ünnepen jelen­volt Farkas István tiszáninneni püspök, Farkasfalvi Farkas Géza főgondnok, Aoy István főispán, Skultéty Miklós alispán és sok más előkelőség. Kiss Sándor dr. h. világi elnök nyitotta meg a gyűlést. Beiktatása után Bethlen Pál dr. gróf elmondotta székfoglalóját. A civilizáció — így szólt Bethlen Pál gróf — fokozta a materialista tudásvágyat, ezen a téren annyi­ keserves kudarc után is javíthatatlan gyermekek maradtunk. Az örök, sikertelen kísérlet végén pedig mindig ugyanaz az alternatíva áll: vagy a hitetlenség megsemmisítő kétségbeesése vagy az alázatos hit megnyugvása. — A felekezeti békéről az utóbbi idő­ben bíztató kijelentések történtek — foly­tatta Bethlen Pál. És itt emlékezzünk boldogult királyunkra, Ferenc Józsefre, akinek vallásossága példaadó volt, és akinek legkedveltebb magyar tanácsadói között Tisza Kálmánt, Bánffy Dezsőt, Tisza Istvánt láttuk ott, magyar kálviniz­­musunk legerősebb oszlopait. Szükség van a békességre és szeretetre a közös veszély lehetőségének okából is. — Maradiak nem lehetünk. Az idő ke­rekét nem állíthatjuk meg. Arra azonban semmi szükségünk nincsen, hogy a ma­gyar néplélektől merőben idegen eszmék­nek szolgai módon utánzói legyünk s nem is kell attól tartani, hogy magyar népünk azokat befogadja. A székfoglaló után többen üdvözölték az új gondnok-elnököt. Farkas István püspök köszöntőjében így szólt, az er­délyi származású Bethlen Pálhoz: — Az anyaországi és az erdélyi lélek mindig az egységes, osztatlan magyarság végső célkitűzését szolgálta. Egyik a bel­ső vidékeken, másik az erdélyi végeken folytonos üldöztetések között is mindig rendületlenül megállott s a közös cél szol­gálatára adta erőinek legjavát. Ez a mai ünnep újból megpecsételi az erdélyi és anyaországi lélek találkozását. Délben az új egyházmegyei gondnok a főiskolai tápintézetben vendégül látta az ünnep résztvevőit.

Next