Budapesti Hírlap, 1937. október(57. évfolyam, 223-248. szám)

1937-10-26 / 243. szám

6 ízlését — jobban kielégítő magánszínhá­zaik nagy versenyétől nyomva, de kitéve nem szerencsés kísérletezéseknek is, a Nemzeti Színház jelentősége töretlen bir­tokában lépte át a százegyedik év küszö­bét. — A Nemzeti Színházban, közönségé­ben, a közvéleményben és ma is az igazi nemzeti játékszín gombolta és él bennünk, akik ezt az intézményt gyermekségünk óta szeretjük, a kötelességérzetet, hogy ezt­­a gondolatot és ezt az intézményt, amelyeket szent örökségképpen vettünk át, meg romltlanul adjuk át utódainknak. — A Nemzeti Színház feladata, hivatása ma sem kisebb, mint száz éve volt. Nemzeti létünk veszélyei ma még nagyobbak, el­lenségünk még több, mint akkor volt. Ma tehát minden nemzeti intézménynek — a Nemzeti Színháznak is — fokozott erővel kell a nemzeti lét szolgálatába állnia. — Ez az intelem szól felénk most, ami­kor az első és második évszázad ha­tár­­mesgyéjén állunk. Halljuk meg ezt az in­telmet mind, akik nemzeti intézményeink és nemzetünk jövendőjéért felelősek va­gyunk. Hallja meg a nemzeti társadalom­­is és szeretetének melegével ölelje szívére, támogassa, ápolja, erősítse a mi Nemzeti Színházunkat! Tasnádi Nagy András államtitkár ün­nepi beszédét hosszantartó lelkes taps kö­vette. Kiss Ferenc, a Nemzeti Színház örökös t­agja szavalta el ezután Szabó Lő­rincnek a színház százéves jubileumára írt „Az örök Magyarországhoz” című­ ver­sét, majd József királyi herceg üdvözölte a Magyar Tudományos Akadémia nevében a jubiláló színházat. Az Akadémia üdvözlete — A Magyar Tudományos Akadémia nevében üdvözlöm — mondotta — a száz­éves Nemzeti Színházat, amely büszkén tekinthet vissza nehéz küzdelmekkel teli múltjára, mert mindig egyik erős pillére volt magyarságunknak és nemzeti kultú­ránknak. — A Nemzeti Színház az elmúlt száz esztendő első felében a sötét ma­gyar éj­szakáik sűrű ködében fáklyaként világí­totta meg a jobb jövő útját. Világítson az újból ránk esteledett éjszakában egy bol­dogabb kor, a magyar feltámadás kora felé vezető tövises ösvényen az erős hit és a megalkuvást nem ismerő hazafiság lángoló fáklyájával A Nemzeti Színház hivatása József királyi herceg szava­it kitörő taps követte, utána Németh Antal, a Nemzeti Színház igazgatója mondott beszédet. Megköszönte a kormányzónak, a királyi fenségeknek, a kormánynak és az ország­­gyűlés két háza elnökének, hogy a Nem­zeti Színház százéves fennállása ünnepét megjelenésükkel kitüntették. — A Nemzeti Színház sohasem volt csak színház — mondotta a továbbiak­ban. — Az öncélú teátrialitás mindig ide­gen volt a magyar lélektől. — A Nemzeti Színház túllépve az ön­célú teátralitást, az önmagát kellető ri­valda fényéből igyekezzék a magyarság számára az önmagára találás útjait meg­világítani. Sugározza be fénye a magyar lélek rögös országútját és vesse világát idegen földeknek magyar lelket terméke­nyítő szépségeire. Ezt azonban csak úgy teheti, ha előbb leszámol jelszóként hirde­tett előítéletekkel. A Nemzeti Színház misszióját csupán akkor tudja betölteni és hivatásának élni, ha a magyar közönség­gel együtt él és dolgozik. Ezért nem lehet a Nemzeti Színház templom, ahol a pré­dikáló papnak mindegy, hogy várjon öten, vagy ötszázan hallgatják-e, csupán a szín­vonal legyen magas. Nem lehet ilyen templom, mert a színház közönség nélkül nem színház. Sohasem is volt az. A nem­zet színháza akkor és csak akkor telje­síthet nemzeti missziót, kulturális szol­gálatot, ha édesanyja, a nemzet meghallja szíve dobbanását.­­— A nemzet színháza lélek és szellemi­ség. Spirituális vár, amelyet nemzedékek építettek, építenek s amely nem készül el soha, mert maga az örökké fejlődő élet. Köveibe névtelen napszámosok és csillogó nevek építették bele vérüket, felőrlődő idegüket, egész elomló életüket. De a kö­vekből árad a múlt drága melege s a mű­vészet után áhító nemzeti közösség min­dig felmelegedhetik, a sajátos arcú magyar Thália tűzhelyénél. Üdvözlések Németh Antal igazgató beszéde után felhangzott a Himnusz, amelynek éneklése alatt a kormányzó és felesége eltávozott. A távozásnál a kormányzót és feleségét Hóman Bálint kultuszminiszter, Jalso­­viczky Károly miniszteri osztályfőnök és Haász Aladár miniszteri tanácsos kísérte. Az elnöklést erre az időre Tasnádi Nagy András államtitkár vette át és meg­kezdődtek az üdvözlések. B. H. 1937 OKTÓBER 26, KEDD Elsőnek Márkus László, az Operaház igazgatója, majd Ney Géza, Pest vármegye főjegyzője és alispánhelyettese az összes megyei törvényhatóságok, nevében, Szendy Károly polgármester az összes városok nevében, Kenéz Béla, a Pázmány Péter­­tudományegyetem rektora valamennyi ha­zai egyetem nevében üdvözölte a jubiláló Nemzeti Színházat. Utána Csánky Dénes főigazgató a Magyar Nemzeti Múzeumhoz tartozó intézmények nevében, Kiss Ferenc a Színművészeti Akadémia nevében, Tóth László a Szent István Akadémia nevében, Áprily Lajos a Protestáns Irodalmi Tár­saság nevében, Császár Elemér a Kis­faludy- és Petőfi-Társaság nevében, Hindy Zoltán a Pázmány-egyesület nevé­ben, Kállay Miklós a Magyar Színpadi Szerzők Egyesülete nevében, Márkus Miksa a Magyar Újságírók Egyesülete nevében mondott köszöntő szavakat. A magyar tudományos társulatok üdvözletét Domanovszky Sándor egyetemi tanár tol­mácsolta, majd Tihanyi Béla az Országos Színészegyesület, Toronyi Imre a Buda­pesti Színészek Szövetsége, Roboz Imre a Budapesti Színigazgatók Szövetsége jó­­kívánatait juttatta kifejezésre, végül pe­dig Hável Béla igazgató a Magyar Tele­fonhírmondó és Rádió Rt. nevében mon­dott köszöntő üdvözletet. Az üdvözlések elhangzása után P. Már­kus Emília, a Nemzeti Színház tiszteleti és örökös tagja a Nemzeti Színház mai tagjai nevében köszönetet mondott az üdvözlésekért. Az emlékünnepély a Szózat eléneklésé­­vel ért véget. Díszelőadás a Nemzeti Színházban A Nemzeti Színház százéves fennállásá­nak ünnepe alkalmából hétfőn este díszelő­adást rendezett. Ebből az alkalomból a Nemzeti Színház és környéke zászlódíszbe öltözött. A színház főbejáratával szemközt négy hatalmas zászlórudat állítottak fel, magát a színházat pedig zöld fenyő, nem­zeti zászló és drapériák ízléses tömege di­­szítette. A színház előcsarnokát és lépcső­­házát délszaki növényekkel diszí­tették fel s a páholyok peremén virágcsokrokat he­lyeztek el. A fényesen kivilágított színhá­zat kívülről egész sor fényszóró fényárba borította. Már hét óra után kezdtek gyülekezni az előadásra a meghívottak s felejthetetlen ké­pet nyújtott a felvonuló százakra menő autók sora az előkelőségekkel. Megérkezik a kormányzó A kormányzói gépkocsi 7 óra 40 perckor gördült a színház Népszínház­ utcai kapuja elé, ahol Tasnádi-Nagy András vallás- és közoktatásügyi államtitkár, Jalsoviczky Károly miniszteri osztályfőnök és Németh Antal, a Nemzeti Színház igazgatója, fo­gadta a kormányzói párt és kísérte fel az emeletre. Az emelet lépcsőjénél Hóman Bálint kultuszminiszter fogadta és üdvö­zölte a kormányzót és családját s Haász Aladár és Terbócz Miklós miniszteri taná­csosok kíséretében a díszpáholyba vezette. A kormányzó gépkocsijának közeledtére a színház erkélyén harsonák szólaltak meg, amelyek mindaddig szóltak, amíg a kor­mányzó a kapun belépett. Ek­ikor a színpa­don elhelyezett harsonásak vették át a je­let mindaddig, amíg a kormányzói pár el­foglalta helyét a díszpáholyban. A díszpáholyt az erkélyen alakították ki s a páholy közepén a kormányzói pár ré­szére két díszes karosszéket helyeztek el. A díszpáholy első két sorában a királyi hercegek, Hóman Bálint vallás- és köz­­oktatásügyi miniszter, akit Darányi Kál­mán miniszterelnök a díszelőadáson való képviseletével bízett meg, továbbá a kor­mány tagjai, a honvédség főparancsnoka, a vezérkar főnöke és más méltóságok fog­laltak helyet. A díszpáholy többi sorában más meghívottak és a kíséretek tagjai he­lyezkedtek el. A díszpáholyhoz csatlakozó jobb- és baloldali erkélyszék-sorban az államtitkárok foglaltak helyet. Amikor a kormányzó és felesége el­foglalta helyét, a Himnusszal, amelyet Berg Ottó vezénylésével az Operaház zenekara adott elő, megkezdődött a díszéig adás. Bajor Gizi Herczeg Ferenc ünnepi köszöntőjét mondotta el, amit a közönség nagy tetszéssel és tapssal fogadott. A Nemzeti Színház tagjai ezután előjáték­ként előadták „Árpád ébredésé”-t, ame­lyet Vörösmarty száz évvel ezelőtt a ma­gyar színház megnyitó ünnepére írt. Szü­net után az Operaház tagjai az első ma­gyar opera, Ruzitáka József „Béla futása” című kétfelvonásos játéka első felvonását adták elő, Berg Ottó vezénylésével. A kö­zönség az előadókat lelkesen megtapsolta. A díszelőadás a Szózattal ért véget, ame­lyet az Operaház zenekara játszott el. A kultuszminiszter fogadóestje Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter hétfőn este, a Nemzeti Színház jubileumi díszelőadása után, az Országos Kaszinó termeiben estélyt adott, amelyre a magyar közélet, a tudományos és mű­vészvilág kiválóságai közül több, mint ezerötszázan voltak hivatalosak. Az esté­lyen résztvett József királyi herceg és Auguszta királyi hercegasszony, József Ferenc királyi herceg és Anna királyi hercegasszony, a kormány tagjai, ott volt Széchényi Bertalan gróf, a felsőház, Sztranyavszky Sándor, a képviselőház el­nöke, Perényi Zsigmond báró és Teleki Tibor gróf koronaőr, Vértesy Sándor, a kabinetiroda, Keresztes-Fischer Lajos tábornok, a katonai iroda főnöke, a felső­ház és képviselőház sok tagja, jelen vol­tak a Nemzeti Színház és az Operaház művészei, a művészeti és tudományos ta­nácsok, intézetek, és egyesületek vezetői, a Nemzeti Színház szerzői, a két budapesti egyetem tanári kara, a vidéki egyetemek és a sajtó képviselői. Nádlay Béla Hirtelen meghalt a Remse­i Színipax jub­ileumján A százéves jubileumát ünneplő Nemzeti Színháznak gyásza van: hétfőn délelőtt a jubileumünnepségen hirtelen rosszul lett és meghalt Náday Béla, a Nemzeti Színház örökös tagja. A Magyar Tudományos Akadémia dísz­termében tartották a jubileumi ünnepsé­get. A díszterem már korán megtelt az ün­neplő közönséggel. Javában folyt már az ünnepség, de még mindig tartott a meghí­vottak érkezése. A kissé későn érkező kö­zönség között volt Náday Béla, a Nemzeti Színház örökös tagja, akinek felesége, Tasnády Ilona éppen az ünnepségen kapta meg a kormányzói elismerést. A hatvanéves művész néhány ismerősével együtt a ruhatár felé tartott, hogy letegye felöltőjét és kísérőivel együtt bemenjen a díszterembe, ahol sógora, Tasnády Nagy András kultuszállamtitkár éppen megkezdte az ünnepi beszédet. Amint a lépcsőházba értek, Náday Béla egyszerre csak hirtelen elsápadt és szívére szorította két kezét: — Jaj!... —■ csak ennyit mondott és megtántorodott. Ismerősei odaugrottak hozzá, karonfog­­ták, a mellékfolyosóra kísérték a roskadozó művészt és pamlagra ültették. Náday Béla feje hátracsuklott, eszméletlen volt. Szem­tanúja volt a jelenetnek az ünnepség részt­vevői közül Éliássy Sándor főkapitány is. A főkapitány magához intett egy díszruhás rendőrt és meghagyta neki, szaladjon át a főkapitányság szomszédos épületébe és hív­jon rendőrorvost. A rendőr fél perc múlva már a főorvosi hivatalban állt és jelentette, hogy mi tör­tént. Kolbinger János dr. rendőrorvos­­főtanácsos nyomban átsietett az Akadé­miára. Közben már telefonáltak a mentők­nek és megérkezett a mentőorvos is. Az orvosok rögtön kezelés alá vették Náday Bélát, injekciót adtak neki, azután hordágyon a mentőautóhoz vitték és elhe­lyezék a kocsiban, amely robogva indult vele a Fasor-szanatórium felé. A díszteremben ezalatt folyt a jubileumi ünnepség, de sokan csakhamar megtudták, hogy mi történt. A Nemzeti Színház tit­kárai kíméletesen tudtára adták a terem­ben ülő Tasnády Ilonának, hogy az ura rosszul lett. Tasnády Hana leányával együtt autóba ült és a Fasor-szanatóriumba hajta­tott, de a szanatóriumban kijelenteték, hogy Náday Bélát nem hozták oda. Néhány perc múlva azután kiderült a szomorú valóság A mentőautó valóban a szana­tórium felé indult, de az Akadémia épületétől néhány száz epélyire, a József­­téren Náday Béla meghalt. A mentőautó e­rre irányt változtatott és a Széchenay­­utcába robogott, a törvényszéki orvostani intézetbe vitte Náday Béla holttestét. A törvényszéki orvostani intézet a IX. kerületi kapitányság területén van. Ezért innen, a kapitányságról rendőri bizottság ment a Szvetenay­ utcába és megtartotta a szokásos rendőri szemlét, amelyről jegyző­könyvet állított ki. A halotti szemléről szóló jegyzőkönyvet megküldötték a fők­a­­pitányságnak, ahol majd döntenek a bon­colás elrendeléséről. [ — Akik idült székrekedésben és arany­eres bántalmakban szenvednek, vegyék a természetes „Ferenc József” keserűvizet egy pohárnyi napi adagokban, kissé fel­melegítve, mindig reggel éhgyomorra. Kérdezze meg orvosát. Az orvosok eddigi megállapítása szerint Náday Béla halálát agyvérzés, vagy szív­­szélhű­dés okozta.* Náday Béla Náday Ferencnek, a Nem­zeti Színház felejthetetlen nagy művészé­nek volt fia. Eredetileg nem a színi pá­lyára készült, mert édesapja azt szerette volna, ha fiából or­vos lesz. 1894-ben azon­ban a tizenhét esztendős Náday Béla egy vidéki turnén fellépett a Három testőr Kázmér szerepében és olyan n­gy sikert aratott, hogy most már apja is megen­gedte, hogy beirat időzzék a szí­ni iskolába. Tanulmányainak befejezése után a Nem­zeti Színház tagja lett. Sha­kespeare-da­­rabban, a Makrancos hölgy Náthámér sze­repében lépett először a Nemzeti Színház színpadára. Sok száz szerepet játszott el azóta Nád­y Béla és minden szerepében finom és elmélyedt alakítást nyújtott. Hí­res szerepei voltak Krisztyán Tódor, az Aranyemberben, a Váljunk el Adhem­arja, a Julius Caesar Octaviusa, a Dolovai ná­­bob leányának Biliczky kadetje stb. Náday Bélát sok szép kitüntetés érte. 1917-ben a király az I. osztályú polgári hadiérdemkereszttel tüntette ki, 1924-ben, nemzeti színházi tagságának huszonötödik évfordulója alkalmából megkapta a színház aranygyűrűjét, 1928-ban pedig a színház örökös tagja lett. A miniszterein®!* részvéte Darányi Kálmán miniszterelnök a követ­kező részvéttáviratot intézte Özvegy Náday Béláné, Tasnády Ilonához: Mélyen megrendülve értesültem Méltósá­god férjének tragikus elhunytáról. A meg­boldogultban az egész magyar közönség ve­lem együtt mélyen gyászolja a kitűnő mű­vészt, a Nemzeti Színház örökös tagját. Tasnádi Nagy András vallás- és közokta­tásügyi államtitkárnak Darányi Kálmán miniszterelnök a következő táviratot küldte: Sógorod elhunyta alkalmából fogadd leg­őszintébb részvétemet. a 1 -x&' -■ Autóbuszvonalat sürget a Víziváros és Újlaki hegyvidék A pasaréti, törökvészi, vérhalomdülői és újlaki egyesületek rendezésében az érdekelt hegyvidéki lakosság Hüttl Károly törvény­­hatósági bizottsági tag elnöklésével népes gyűlést tartott, amelyen különböző helyi kí­vánságokkal foglalkoztak. Hüttl Károly el­nöki megnyitójában kifejtette, hogy a főváros egyik legszebb, immár tízezernyi lakossága és villákkal teljesen beépült hegyvidék terü­letének panaszai és kívánságai kérnek orvos­lást. Ideális kertváros alakult ki a háború óta azon területen, amely a főváros tíz dűlő­jét foglalja magában: a Pasarét-, Törökvész-, Vérhalom-, Csatárka-, Zöldmál-, Pálvölgy-, Szépvölgy-, Mátyáshegy-, Szemlőhegy- és Újlak­­dűlőket. A vidék lakossága évek óta sürgeti, hogy végre közlekedéshez jusson. A Pálffy-tér hadapród utcai vonalat ismételten megígérték a hozzátartozó útvonal kiépítésével együtt, a gyűlés ennek az ígéretnek beváltását sürgeti. Számos felszólalás hangzott el az irány­ban, hogy itt nem protekciós, hanem rentábi­lis vonalról van szó, amely lehetővé teszi, hogy a hegyvidék lakossága bekapcsolódhas­sék a főváros kulturális életébe. Szükség van a vonalra a háztartások kellő ellátása és a gyermekek iskoláztatása végett is. Bede József rendőrfőtanácsos kifejtette, hogy a kért autóbuszvonal közbiztonsági szempontból is égetően sürgős követelmény. Peyer Károly országgyűlési képviselő be­jelentette, hogy az autóbusz ügyét pártkér­­désnek nem inti, az útvonal kiépítése iránt a 15 milliós útépítő program kereté­ben, továbbá az autóbuszvonal létesítése iránt indítványt fog benyújtani a főváros közgyűlésén. Scheurer Róbert ígéretet tett, hogy támo­gatni fogja ezt az akciót a BSzKRT igazga­tóságában. Szabó Imre báró ny. kúriai bíró a víz­díjak emelése ellen szólalt fel, Csupor József dr. ny. tanácsnok a Pasaréti­ út gyenge vi­lágítását tette szóvá, Bacher Antal ny. MÁV- felügyelő a kért vonal műszaki megoldásá­nak adott lehetőségeit tárta fel, Nádass Béla dr. a Törökvészi­ út igényeit tette szóvá. Bresztovszky Ede szerkesztő indítványára az érdekelt egyesületek részéről a gyűlés bi­zottságot küldött ki, hogy a főváros vezető­sége és törvényhatósága útján, nemkülönben a sajtó támogatásával juttassa dűlőre ennek az autóbuszvonalnak dolgát. A gyűlés az érdekelt egyesületek és a kör­nyéki társegyesületek csatlakozó nyilatkoza­taival ért véget.

Next