Budapesti Hírlap, 1937. december (57. évfolyam, 273-297. szám)

1937-12-11 / 281. szám

4 A KÉPVISELŐM AZ ÜLÉSE Hóman Bálint után elfogadták a Nemzeti Színházról szóló törvényjavaslatot A képviselőház pénteken folytatta és be­fejezte a Nemzeti Színházról szóló javas­lat tárgyalását, majd sor került Hóman Bálint kultuszminiszter nagy­ figyelemmel hallgatott vitazáró beszédére is. Hóman Bálint ünnepélyesen megállapította, hogy a Nemzeti Színház sorsa minden magyar­nak a szívügye. A magyar nyelv felsza­badításának, a nemzeti függetlenségnek gondolata hatotta át az egész nemzetet, amikor a nagy jótevők mellett a közép­­osztály és a pórnép is hordozta a téglát az építéshez. Meleg ünneplésben részesí­tette a Ház a kultuszminisztert, az ülés végén megkezdték a finn és észt kulturá­lis egyezmények tárgyalását. Egyébként a Ház folyosóin szóba került Perczel Béla bonyhádi képviselő lemondá­sának a híre. E szerint Perczel Béla, kit pár hónappal ezelőtt választottak meg a bonyhádi kerületben, a tolna megyei felső­házi tagválasztás eredménye miatt elked­vetlenedett és már el is küldötte lemondó­levelét a képviselőház elnökének. Perczel Béla most a kerületében tartózkodik. A mai ülésről itt számolunk be. Az ülés A képviselőház ülését vitéz Bobory György elnök délelőtt tíz órakor nyitotta meg. Napirend szerint a­ Nemzeti Szín­házról szóló örvény­javas­lat tárgyalása kezdődik. Czirják Antal felszólalásában a közép­iskolai oktatás rendszere ellen emel kifo­gást. Nem tudja, honnan lehet előterem­, tépi azokat a­z óriási költségeket, amik az új Nemzeti Színház felépítéséhez szük­ségesek volnának. A vidéki színészet fel­­segítését tartja fontos feladatnak. Beszél a kultuszminisztériumnak a Nemzeti Szín­ház ta­gjaihoz intézett leveléről, amit a tagokhoz a szerződések lejártakor intézett. Kifogásolja a levelek hangját. Hóman Bálint kultuszminiszter: Utána szerződtettük újra az elsőrendű tagokat mind. Fogalma sincs a dologról. Czirják Antal: Egyes tagoknak nyug­díjazását kifogásolja, így Rózsahegyi Kál­mánét. Hóman Bálint kultuszminiszter: Rózsa­hegyi Kálmán nyugdíjas volt, nem én nyug­díjaztam. Czirják Antal azt kívánja, hogy a Nem­zeti Színház maradjon­ meg mostani he­lyén, az opera­­bérleteket, az operaházi hely­árakat emeljék fel. Krüger Aladár hangsúlyozza, hogy a javaslat nem képezheti pártszempontból induló vita tárgyát, a Nemzeti Színház­zal szeretettel és megértéssel szabad csak foglalkozni. Nem helyes, ha a színház nagy céljainak vitájába apró személyi kérdése­­ket vonnak be. Egyáltalában nem tarto­zik ide az operaházi bérletek ügye és a legszerencsétlenebb dolog volna az Opera fn­ház megdrágítása. A Nemzeti Színház fel­építésénél nem lehet eltérni az alapítólevél kikötéseitől, figyelembe kell venni és a törvényjavaslat a helyes megoldás útjára lép, amikor a kérdés jogi rendezésére a k­ormánynak felhatalmazást ad. A Nem­zeti Színház építésénél nem lehe­t elsősor­ban a takarékosság szempontját érvényesí­teni. A kulturális szükségletek nem tehe­tők félre azzal, hogy vannak kielégítésre váró elsőbbrendű szükségletek. Amikor megalapították a Nemzeti Színházat­, ki­sebb volt a nemzet teherbíró képessége, nagyobbak voltak szociális igényei, mégis színházat teremtettek. A telek megválasz­­tásánál minden szükséges szempontot figyelembe kell venni. Megemlíti, hogy Az ember tragédiájának legutolsó előadása a művészi teljesítmény nagy fejlődését bizo­nyítja. Művészi szempontból a Nemzeti Színház hivatásának megfelelően nyújtja a lehető legjobbat, a jubiláris ciklus ed­dig nagyszerűen bevált. Bizalommal lehet nézni a jövőbeni fejlődés elé. A törvény­­javaslatot elfogadja. Czermann Antal benyújtja a pénzügyi bizottság jelentését az ötpengős Szent Ist­­ván-emlékérmék törvényjavaslatáról. Kun Béla a Nemzeti Színház törvény­­javasla­tához szólva, megállapítja, hogy a javaslat megokolásánk egyes­­ kifejezései ellen lehet kifogást emelni, de az egész mű­ csak elismerést válthat ki vündnyéjünk­­ből. Elismeréssel nyilatkozik Az ember tra­gédiájának új előadásáról. Részletesen fog­lalkozik a Nemzeti Színház telekügyének jogi kérdésével, majd dicsérettel emléke­zik meg a színház mai kitűnő gárdájáról. A vidéki színészet sanyarú helyzetére hívja fel a figyelmet. A magyar föld nagybirtokosaitól elvárná, hogy a nemzet ilyen kulturális céljaira, mint amilyen a Nemzeti Színház ügye, áldozatokat hozza­nak. A törvényjavaslatot elfogadja. Elnök megállapítja, hogy a javaslathoz már senki sem kíván hozzászólni, a vitát lezárja s a kultuszminiszternek adja át a szót. Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter mondotta el ezután vitazáró be­szédét. HÓMAN BÁLINT kultuszminiszter felszólalása Hóman Bálint kultuszminiszter: Való­ban az egész nemzet szívügye a Nemzeti Színház ügye, amely összeforrott minden magyar ember szívével. Mint általában művelődésünk alapvető intézményeit, ezt sem felsőbb támogatás, nem fejedelmi kegy, hanem a nemzeti társadalom, a ma­gyar nemzet áldozatkészsége hozta létre. A magyar művelődéstörténetnek egyik leg­inkább jellemző tünete, hogy a nagy mű­velődési intézményeket, amelyek másutt a fejedelmek és udvarok támogatásával jöt­tek létre, nálunk az önerejére utalt magyar nemzeti társadalom, jórészt az úgyneve­zett történeti osztályok létesítették. Itt utalt a miniszter a reformkorszak társadalmának létesítményeire: az Orszá­gos Könyvtárra, a Nemzeti Múzeumra, az Akadémiára, a Kisfaludy­ Társaságra, a Nemzeti Zenedére és a Nemzeti Szik­házra. — A zenedét és a színházat, —— mon­dotta Hóman Bálint, — a társadalomnak szélesebb rétegei hozták létre. Annak ala­pítói, megteremtői nemcsak a Széchenyi Istvánok, a Földváry Gáborok, a Fáy Andrások voltak, hanem m­ellettük az egész főnemesi, köznemesi, polgári és párt tár­sadalma Magyarországnak. Megállapította a miniszter, hogy ennek a közös szeretetnek élő emléke nyilvánult meg a képviselőházi vitában is, amelynek minden szónoka, pártállásra való tekintet nélkül, nagy elismeréssel, melegséggel és meredtel szólt a Nemzeti Színházról és így a törvényjavaslatot valamennyien egy­hangúan elfogadásra ajánlották a Háznak. Az emelkedett szellemű vitában sajnála­tosnak tartja a miniszter, hogy Kéthly Anna éppen ezt az alkalmat ragadta meg arra, hogy az úgynevezett történelmi osz­tályok érdemeit kisebbítse. Én, — mondja a miniszter, — említettem már más beszé­demben évekkel ezelőtt itt a t. Ház előtt, hogy történeti osztálynak tartom a magyar polgári oszályt és a paraszt­osztályt is, miután mindegyiknek része van a magyar nemzet múltjában és része lesz a jövő fel­építésében. (Helyeslés.) Ez a felfogásom azonban határozott tiltakozásra késztet az ellen, amely más történelmi osztályokat, a régi nemességet és a főúri osztályt tá­madja és lekicsnyli, de különösen helyte­lennek tartottam erre ezt a mostani idő­­pontot, amikor Széchenyi István, Földváry Gábor, Fáy András, Balla Károly és a töb­biek Nemzeti Színházáról volt szó. Földváry Gábor vére... _— Én ezt a régi, magyar, köznemesi táblabírói osztályt nagyon nagyra becsü­löm, nemzetünk életében kifejtett műkö­désüket üdvösnek, előnyösnek tartom és igen büszke vagyok rá, hogy a Nemzeti Színház alapítója, Földváry Gábor, az én dédapámnak a testvére volt, ennélfogva éppen én, az ö vére vagyok abban, a sze­rencsés helyzetben, hogy ezt a javaslatot ide a Ház elé terjeszthettem. (Éljenzés 1937 DECEMBER 11, SZOMBAT B. H. jobb felől és középen.) Kilátásba helyezte ezután a munkáselő­adások és az ifjúsági előadások szaporí­tását. Kétségbevonta, hogy a magánszín­házak jövedelme a valóságban is meg­haladná a Nemzeti Színház jövedelmét. Nem kíván az ünnep alkalmával reflek­tálni bizonyos aktuális kritikai megjegy­zésekre, de válaszol a Rózsahegyi-ügyre. A Rózsahegyi-ügy — Annak idején formális levelet írtam minden színésznek, hogy az összes szerző­dések lejártak, tehát tiszta helyzetet te­remtek és az új igazgatónak szabadkezet adok. Rózsahegyi Kálmán akkor már nyugdíjas volt. Az ő művészetét mi min­dig a legkülönbözőbb kitüntetésekben ré­szesítettük. Ezenkívül egy előző kormány gesztiójából állami támogatással épült villájához még ma is évi kétezer pengőt fizetünk. Én rendeztem az ügyet úgy, hogy a negyvenezer pengős összeget húsz éven át kétezer pengővel fizethessük. — Rózsahegyi Kálmán nagy művésze a magyar színészetnek és soha nem része­sült valami lealázó, vagy sértő kezelésben, sőt tervünk volt, hogy mint nyugdíjas, továbbra is lépjen fel a színházban, ő azonban megkapván levelét, rögtön nyilat­kozott, hogy kivonul, így tehát nem is tárgyaltunk vele. A jogi kérdések tisztázása Az új Nemzeti Színház helyét illetően a miniszter megállapította, hogy a felszó­lalók hangulata generálisan a régi telek valaminő felhasználása mellett nyilatko­zott meg. Petrovácz Gyula történelmi és tradíciós elméletéhez kapcsolódva, ki­jelenti a miniszter, hogy, mint történész, bizonyos vonzalmat érez a tradíciós telek­hez. — Háromféle megoldás lehetséges. Az egyik: a régi telken felépíteni az új szín­házat. A telekkiegészítés ellenére sem lehet azonban a mai változott közeledési viszonyok mellett megvalósítani ezt a megoldást. A másik megoldás lenne: ezen a telken felépíteni az úgynevezett Kamara Színházat. Utalt ezután a miniszter Grassalkovich Antal hercegnek arra az adományozására, amely a Nemzeti Múzeum Kossuth Lajos­­utcai telkére vonatkozott. Miután ez a telek szűknek bizonyult a múzeum cél­jaira. József nádor és az országos bizot­­mány úgy határozott, hogy ezt a telket értékesíteni fogják, a befolyó árból és más összegből pedig megveszik azt a területet, amelyen ma a Nemzeti Múzeum áll. Gras­salkovich Antal ebben az időben élt, he­lyeselte is ezt a tervet, rendbenvalónak találta, tehát, ha élne, — állíthatjuk, — éppen úgy helyeselné azt, ha ennek a teleknek, amelyet a Nemzeti Színház cél­jaira ajánlott fel, árából építenénk fel a Nemzeti Színházat. Hozzájárul ahhoz, hogy a Petrovácz Gyula által kifogásolt harmadik paragra­fust odamódosítsák, hogy ne hasznosítás­ról, hanem felhasználásról, vagy hasznosí­tásról legyen szó. Nem osztja Ra­ssay Károly jogi aggodal­mait, amelyek bár nagy benyomást gya­koroltak rá, de nem győzték meg. Re­méli, hogy alapos tanulmányozás után Rassay engedni fog merev álláspontjából. A javaslat nem is érint magánjogokat. Grassalkovich herceg adományozásának az a kikötése, hogy a kérdéses telken kell a Nemzeti Színházat felépíteni, a minisz­ter felfogása szerint már teljesült azzal, hogy a Nemzeti Színház 1837-ben ezen a telken épült fel. A meghagyás teljesítése következtében nyilvánították a színházat 1840-ben nemzeti tulajdonná. Ez a felfogás volt az alapja annak is, hogy az 1875.34. t.-c. úgy rendelkezett, hogy azon a telken, a hozzá vásárolt telken és a vele egyesített telken együttesen legyen felépítve a Nem­zeti Színház és egy bérház. — A törvényhozás tehát a múltban már két izben is rendelkezett a telek sorsáról és így, felfogásom szerint, most is rendelkez­hetik. Hóman Bálint kultuszminiszter ezután kúriai döntvényekre hivatkozott, amelyek az ilyen előre nem látott esetben­ lehetővé teszik a cserét. — Mindenesetre kétségtelenné válik, — mondotta a miniszter, — hogy a száz év­vel ezelőtt kelt ajándékozási okiratot nem betű szerint, hanem az azóta gyökeresen megváltozott viszonyoknak megfelelően kell értelmezni. Köszönetét fejezte ki a kérdéshez hozzá­szólt képviselőknek, majd elfogadásra ajánlotta a javaslatot. A Ház ezután általánosságban elfogadta a javaslatot, majd áttértek a részletes tár­­­gyalásra. A részletes vita A javaslat első és második címét hozzá­szólás nélkül elfogadta a Ház, a harmadik­nál Tors Tibor előadó módosítást javasolt. Ez a jelekre vonatkozik és így hangzik: „... a Nemzeti Színház céljaira használja fel, vagy hasznosítsa...” Rassay Károly megállapítja, hogy a kultuszminiszter záróbeszéde a jogi kér­désben helyes álláspontot foglalt el. A har­madik §-t az előadó módosításával fogad­ták el. Hozzászólás nélkül fogadták el a negyedik paragrafust, ezzel a törvényja­vaslatot a Ház részleteiben is megszavazta. Egyéb javaslatok Vitéz Somogyváry Gyula előadó ismer­teti a magyar-észt és magyar-finn szellemi együttműködés egyezményeinek becikke­lyezéséről szóló törvényjavaslatokat. Ez egyezmények a hídjai és nagyszerű hadi­útjai annak a magyar szellemiségnek, ame­lyet a trianoni országzsugorításon kívül nemzeti nyelvünk elszigeteltsége méltatla­nul szűk térre, majdnem börtönéletre kor­látoz. Hála és köszönet illeti meg a kul­tuszminisztert, hogy ilyen megállapodások létesítésére irányuló tevékenységét nem lankasztja a közvélemény egy részének kö­zömbössége. Különös szeretettel kell fog­lalkozni ezzel a két egyezménnyel, amelyek számra nézve kicsiny, de rokon nemzetek­kel jelenti a kézfogást, s e népek szellemi erőben nem kicsinyek, hanem jóval meg­haladják országuk határát. E két nép lel­kében meghatóan nyilatkozik meg az atya­­fiságos érzés. E két nép nagyságának el­ismerésével örömmel ajánlja a javaslatot elfogadásra. Nagy Emil a Nemzeti Egység Pártja nevében szólt hozzá a javaslathoz. Üdvözli e törvényjavaslatokat, amelyek rokon nem­zetek kultúrájával való együttélésünket je­lenti. Mint az új Magyar Társaság elnöke, felidézi azt a szép nagy múltat, amelyen a finn nemzet keresztülment. Néhány száz évvel előbb kezdték meg a mai hazájuk felé vándorlást a finnek, mint a magyarok. Megemlékezik arról, hogy harminc évvel ezelőtt az idejött első finn énekkarral az énekesek között jött Magyarországra a jelenlegi budapesti finn követ, Onni Talas. A követ nevének említésekor hosszas éljenzés hangzott fel a Házban. A finn nemzet, történetét, s a magyar történettel párhuzamos sorsfejlődést ismerteti, például állítva fel mai helyzetünkben a finneknek azt a soha nem lankadó szabadságtörekvé­sét, amely elérte a reménység beteljesedé­sét. A nemzetet önbizalomra kell nevelni és arra, hogy optimisztikusan bízzék a jövendő­­jében. El kell tiporni azt a cinikus észjárást, amely elpusztítója, megélője lenne a ma­gyar nemzeti eszmének. Az a nagyszerű finn optimizmus, az a bizakodó hazafiság eltölti odafent északon az egész­ ország né­pét, ebből tanulhatunk, s ezért e kultúr­­egyezmény szükséges nagy munkát jelent. A testvérnépnek önbizakodó, optimista, hazafias kultúrájából minél többet ve­gyünk át gyermekeink és unokáink okulá­sára. Elnek a tárgyalást félbeszakítja s in­dítványára a Ház a legközelebbi ülés idő­pontját kedd délelőttre tűzi ki. Sztojadínovics hazautazott MILÁNÓ, dec. 10. Sztojadinovics miniszterelnök pénteken hazautazott Belgrádba. A milánói pályaud­varon nagy tömeg lelkesen ünnepelte a tá­vozó jugoszláv államférfit. Felavatták az Ügyvédotthon székházát A budapesti Ügyvédi Kamara dísztermé­ben ünnepies keretek között avatták fel az Országos ügyvéd Otthon Egyesület új székházát, amely most épült meg a Sze­­mere­ utcában a székesfőváros által adomá­nyozott telken. A felavatóünnepségen meg­jelent Lázár Andor dr. igazságügyminisz­ter is. Hedvigis Gábor dr. elnöki megnyi­tója és még néhány beszéd után Lázár Andor igazságügyminiszter szólalt fel. A legnagyobb örömének adott kifeje­zést, hogy az ügyvédotthon székháza elő­l készült és hogy a m­agy­­ar ügyvédség meg­mutatta, hogy a szociális igazság valóra­­vál­ására törekszik. Az ünnepség közönsége lelkes éljenzéssel és tapssal ünnepelte a minisztert, ma­jd Szenáy Károly dr. polgármester nevében Schuler Dezső dr. alpolgármester szólalt fel, Kövess Béla dr., a budapesti ügyvédi kamara elnöke pedig a megjelent társkaa­marák képviselői nevében is méltatta az Ügyvédotthon nemes hivatását.

Next