Budapesti Hírlap, 1938. május (58. évfolyam, 97-121. szám)

1938-05-22 / 115. szám

N­ 13* HL 1938 MÁJUS 22. VASÁRNAP Hogyan öltözködjünk hétvégi kirándulásra A melegebb tavaszi-nyári idény­nyel beköszöntött a hétvégi kirán­dulások időszaka. Aki teheti, ott­hagyja a hétköznapi élet taposó­malmát s szívvel, lélekkel élvezi a kikapcsolódás, a szabad természet, áldásait. Nem volnánk azonban igazi as­­ Szonyok, ha ez esetben is nem gondolnánk arra, hogy ízléses, tet­szetős külsőben jelenjünk meg ott, ahová utunk vezet. Az eszté­tikai szempontok mellett, gondol­nunk kell a célszerűségre, a stí­­lusosságra is, tehát úgy válogat­juk össze ruháinkat, hogy azok könnyű kézipodgyászban jól el­férjenek, kombinálhatók legyenek s egyszerű, kényelmes szabásuk­kal, vidám színeikkel harmoniku­san illeszkedjenek hétvégi környe­zetünkhöz és életmódunkhoz. Indulás előtt számítanunk kell az időjárás viszontagságaira: hi­degre, melegre, esős időre egy­aránt. Hogy poggyászunkat ennek ellenére se terheljük túl, arról könnyen gondoskodhatunk egy kis leleménnyel, előrelátással. Legegyszerűbben konkrét pél­­­dák kapcsán magyarázhatjuk meg, hogy milyen megoldásokra gon­dolunk. Az idei tavaszi divat­kollekciókban nagyon ízléses és ötletes összeállításokat láttunk, amelyeket egyenesen abból a cél­ból terveztek, hogy vikendruha­­gondjaikat megoldják. Ezek a modellcsoportok általában vászon vagy mosóselyem kisruhából, könnyű gyapjúegyüttesből s ah­hoz hordható futárselyem- vagy kötöttblúzból állnak. Még érthe­tőbbé válik mondanivalónk, ha tüzetesebben leírunk két ilyen víkendre szánt ruhaösszeállítást. Az egyik csoportban hamvaskék kosztümöt látunk, berakásos alj­jal és kurta, rátűzött zsebes, an­golos kabáttal. Esős időben ezen a kosztümön hosszú, barna lóden­­pellerint viselünk. Melegebb idő­ben a kosztüm aljához csupán könnyű kis mosóselyem ingblúzt hordunk, amelyre szükség esetén mélyen kivágott, meggypiros kö­töttmellényt húzunk. A kollekció kiegészítő darabja aranysárga vá­szonból vagy más mosóanyagból készült kisruha, rövid ujjakkal, sima szabással, meggypiros övvel és nyaksállal élénkítve. A másik ruhacsoport legfonto­sabb darabja világos hamuszürke kosztüm, sima aljjal és három­negyedes, zsebes kabáttal. Ezt a kosztümöt három különálló darab egészíti ki: fehér mosóingblúz színes nyakkendővel, ujjatlan lombzöld santungmellény és vaj­sárga, csípőig érő kabátka. Ezek a színben kitűnően összehangolt darabok mindenféle időben jó szol­gálatot tesznek. A ruhacsoporthoz rózsaszínű, kétrészes vászonruha tartozik, nagyon egyszerű szabás­sal, kabátszerű kihajtókkal, saját­jából való övvel és gombokkal. Amint láttuk, mindezeknél az összeállításoknál a hangsúly azon van, hogy lehetőleg kevés darab­bal mentől változatosabb kombiná­ciókat érjünk el s hogy az idő­járás minden szeszélyére fel le­gyünk készülve. Ezt a két célt szolgálják elsősorban a kosztüm­aljhoz viselt könnyebb, melegebb darabok: ingblúz, zsilé, rövid ka­bátka. Mondanunk sem kell talán, hogy ezek a példák csupán arra valók, hogy életrevaló ötleteket, új meg­oldási eljárásokat adjanak. Az alapgondolat megtartásával, eze­ket a terveket ízlésünk és szük­ségleteink szerint módosíthatjuk. Anyagban, szabásban, színkombi­nációkban határtalan tere nyílik az egyéni fantáziának. Ugyancsak esetenként kell elbí­rálni, hogy hétvégi ruhatárunknak ezt a „törzskarát” még milyen darabokkal egészítsük ki. Környe­zetünk és kedvteléseink fajtája szerint sport- és fürdőruhát, talán nyárias emprimé táncruhát is kell magunkkal vinni. Ezek azonban komolyabb gondot nem okozhat­nak már csak azért sem, mert ilyen alkalmakra sem sok, sem túl díszes és költséges holmi nem ízléses és nem stílszerű. (wd). i A­ ítyyszVárt scltyUntől készült divatos ttűzok Régi társasjátékok, mulattató bűvészetek FÉLÓRA ALATT SALÁTÁT NÖ­VESZTENI. Két rész kerti föld és egy rész oltatlan mész kevertessék össze, hová borszeszben jó ideig ázott salátamagot hintünk amint a földet jól megöntözik, rövid idő alatt a saláta nőni kezd. És mentős tovább ázott a mag a borszeszben, annál előbb lehet célt érni.­­ EGY PALACKOT ÚGY ELKÉ­SZÍTENI, hogy az éjjel erősen vilá­gítson, melynél az órát meg lehet látni. Egy fehér hosszúformájú tiszta palackba tegyünk egy foszfor-dara­bocskát. Egy más edényben pedig provenc olajat forróra melegítünk, ebből vigyázva annyit töltünk a foszforra, hogy az üveg harmadrész­nyire megteljen, azután az üveget jól bedugaszoljuk. Mikor az ember hasz­nálni akarja,­­ nyissa meg a palac­kot és eresszen bele friss levegőt, de azonnal csukja be. Az üres hely a palackban elegendő világosságot fog adni. Ez a mennyiség 6 hónapig használható éjjeli mécsnek. * NÉHÁNY PERC ALATT EGY POHÁRBAN GOMBÁT NÖVESZ­TENI. Egy pezsgős pohárba öntsünk egy lat dupla salétromszeszt és erre rá francia faesszenciát. A keverék igen erős füstölgő forrást fog okozni, melynek közepéből olyan test növek­szik, mely a gombához tökéletesen hasonlít.* PALACKBÓL LÖVÉST HALLANI. Egy igen erős palackot háromnegyed résznyire meg kell tölteni vízzel és ehhez kell négy lat vaspor és két és fél lat vitriol olajat önteni, az egészet jól bedugaszoljuk. Mikor a palack el kezd melegedni, kivesszük a dugót és hirtelen egy égő fidibuszt tartunk az üveg szájához. Azonnal egy pisztoly durranás fog hallatszani és ha az üveget bedugjuk, akkor a durranást meg lehet ismételni. * A VÍZBEN IZZÓ TOJÁS. A tojást ki kell fújni és meg­töltjük büdöske-, salétrom-, oltatlan mészporral. A tojá­son a lukat aztán papírossal bera­gasztjuk. Ha ezt a tojást vizespo­hárba teszi az ember, a mész benne meggyullad és a tojás sötéten izzó­nak fog látszani. * A VÖRÖS ÉS FEHÉR BORNAK A SZÍNÉT HIRTELEN MEGVÁL­TOZTATNI. Egy pohár fehér borba valaki észrevétlenül egy csipetnyi porrátört Fernambuckot vet, akkor a bor azonnal vörös lesz, ha pedig né­hány citromcseppet közébe ereszt, a Fernambuck vörössége megszűnik és a bor ismét fehér lesz. # ELÉGHETETLENSÉG. Tivoliban egy spanyol az 1828-ik esztendőben egy kemencébe bujt, melyben olyan hőség volt, hogy egy jelenlévőnek a hőmérője 140 fokot mutatott. Marti­nez, spanyol pantalonban, két mellény­ben és egy posztó köpenyegben, mely belül bundával volt bélelve, volt fel­öltözve, evvel akarta magát a forró­ság ellen biztosítani. Mielőtt belépett a kemencébe, egy tyúkot vett magá­hoz, melyet egy idő múlva félig sül­ten nyújtott ki. Egy másik mutatvá­nya pedig az volt, hogy deszkához köttette magát, melynek oldalára nyolc égő gyertya volt tűzve, így tolatta be magát a kemencébe. Né­hány perc múlva kihúzatta magát és a gyertyák mind elolvadtak, de ő sértetlen maradt. * TÜZES ÁBRÁZAT. Vegyünk 6 rész olíva olajat és egy rész fosz­fort, tegyük egy üvegbe és hagyjuk mind a kettőt homokfürdőben össze­vegyülni. Evvel a vegyülettel kenjük be az arcunkat egy ecset segítségé­vel, ezalatt szemünket és szánkat csukjuk be, arcunk azonnal kék láng­gal lesz borítva, de szemünk és szánk mint sötét üreg fog látszani. E a mulatság sem az egészségnek nem ártalmas s nem veszedelmes. * KÉSEN ÁTUGRÁS. A művész vegyen egy kést, tegye azt a pad­lóra és mondja, hogy rajta kívül senki sem tudja átugorni. És mi­után maga már átugrotta, akkor vegye fel és ha valaki a társaság­ból szintén át akarja ugrani, akkor tegye a kést a fal mellé, ott bizo­nyosan senki sem tudja átugrani. (Ismertető, vagyis összművészet polgári szorgalom s magasb ízlésű művészetek tára, Szerk.: Borsos Márton. Pest: A magyar Királyi Egyetem betűivel 1936. I­o. 24, 32, 48, 144.­Te. A „hálás“ beteg Az orvos és a beteg között fennálló kapcsolatról már igen so­kat írtak az orvosok, a lélek­búvárok és nem egy regénynek szolgáltatott már ez a probléma érdekes témát. A komoly elme­futtatásoknál azonban nem egy­szer sokkal találóbban és őszin­tébben világít rá a kérdésre az anekdota, amelynek könnyű hu­morában, vagy szarkazmusában néha több a bölcseség, mint unal­mas értekezések szószaporításá­­ban. Az orvos és páciens viszonyá­ban — bármennyire kölcsönös a méltánylás és a megértés — gyak­ran akadnak ütközőpontok, ame­lyek az orvosi tárgyú anekdoták­ban is visszatükröződnek. Elvont általános fejtegetések helyett lás­sunk néhány példát. Az engedetlen, fölényeskedő pá­cienst örökíti meg a következő kis anekdota. Az orvos találkozik a betegével, akit nemrég még betegen látott. — Úgy látom, Kovács úr, szé­pen használt az orvosság, — mondja az orvos. — Dehogy használt, hisz nem is vettem be egy szemet sem. —­ Meg se csináltatta. — Dehogy nem. Én elhivattam a doktor urat, mert a doktornak is élni kell. Megcsináltattam a gyógyszertárban, hogy a patikus is éljen. És aztán nem, vettem be, hogy én is éljek ... A legtöbb anekdota persze a­­ honorárium kérdés körül mozog. Már egy tizenhetedik századbeli rajzsorozat is megörökíti ezt az örök ütközőpontot. Az első rajz az orvost krisztusi külsővel ábrá­zolja, amint megjelenik a súlyos beteg angyánál. A második rajzon a beteg már gyógyulóban van és a hozzátartozók az orvost angyal­nak látják. A harmadik képen a beteg már ágyon kívül van és az orvos már közönséges emberi lény. A negyedik rajzon az orvos a számlát nyújtja be és­­ Luci­fer képében van ábrázolva. Hasonló az alapgondolata egy újabbkori anekdotának. A gyárigazgató a halvacsorán szálkát nyel és megakad a nyelő­csövében. Kétségbeejtő állapotban van és az előhívott orvosok tehe­tetlenek. Végre megérkezik a gé­gész-professzor és eltávolítja mű­szereivel a szálk­át. — Hogyan honorálhatom tanár urat, hogy megmentette az élete­met, — kérdi a felszabadult beteg. — Fizessen fele annyit, — mondja a tanár, ■— mint akkor fizetett volna, amikor még a tor­kában volt a szálka... Gyógyult betegek igen hajlamo­sak gyógyulásukat az orvostudo­mány felett álló tényezőkkel ma­gyarázni, amiben persze nem egy­szer igazuk is van, hisz az orvos a gyógyulást csak elősegíti. A nagyváradi atyafi hosszas, eredménytelen gyógykezeltetés után feljött Pestre a kórházba és néhány heti kezelés után gyógyul­tan távozni készült. Búcsúzáskor jóleső érzéssel kérdi tőle az orvos: — No, úgy­e, mégis csak meg­gyógyultunk ? — Bizony, végre meggyógyított a jó Isten, — feleli a páciens. Az orvos más választ várt és rá is szólt a betegre: — Mondja, kedves barátom, miért nem gyógyította meg ma­gát a nagyváradi jó Isten? ... Igen kedves, igaz történet, mely egy alföldi jónevű orvostól szár­mazik, aki egy kis öngúnyt is megengedhet magának. Az orvos számlát küldött a pá­ciensnek, hisze és másnap a szám­lát kezében lobogtatva jelenik meg az orvosnál. — Doktor úr kérem, tévedés van a számlában ... — Ki van zárva, uram, — fe­leli az orvos. Én számlában soha­sem tévedek, legfőbb a diagnózis­ban ... Egy olcsóságáról híres pesti autós­doktort tréfáltak meg állí­tólag a következő módon: Egy éjjel két fiatalember csen­geti fel a doktort lakásán és be­teghez hívja Óbudára. A kis kocsi előáll és az orvos a két fiatal­emberrel együtt száguld kocsiján a cél felé. Végre megérkeznek és kiszállnak a kocsiból. — Köszönjük, doktor úr, mondja az egyik úr, — most már haza is mehet, tessék a honorá­rium ... A meglepett doktor érdeklődik. — De mi van a súlyos beteg­gel.. .? — Beteg az nincs, doktor úr, de az ön honoráriuma kisebb, mintha taxival jöttünk volna haza ... önnek pedig még csak nem is kell bajlódnia a beteggel.­A híres professzortól hálálkodva búcsúzik gazdag betege. — Tanár úr, a legnagyobb prob­léma számomra, hogy háláljam meg mindazt, amit velem tett... — Sose törje fejét, uram, —* mondja a reális alapon álló pro­fesszor, hisz a kínaiak már Krisz­tus előtt kétezer évvel feltalálták­­ a pénzt... No és végül egy kis anekdota, amellyel a rossz praxisú orvosok vigasztalhatják magukat. A kis városban két orvos volt. Az egyik igen szorgalmas, sokat tanult ember volt, akinek sehogy­­sem ment a praxisa, szegény is maradt. A másik nem igen törte magát a tudományok után, de a praxisa annál jobb volt és a város főterén szép háza állott. Egy va­sárnap délután a szegény doktor a gazdagnál volt látogatóban és az erkélyen üldögélve beszélget­tek. A szegény doktor szivét elön­tötte a keserűség és nem állhatta meg, hogy meg ne kérdezze gaz­dag kollégáját, mit gondol, mi le­het az oka a kettőjük között ki­alakult óriási különbségnek. ■— Hát majd megmondom, — mondja a gazdag doktor. — Nézz csak le ide a térre. Hány ember sétálhat itt lenni, mint gondolsz? — Lehet vagy kétszáz, — feleli a szegény doktor. — És mit gondolsz, hány ezek közül az okos ember? — kérdi to­vább a gazdag. — Sokat mondok, ha van köz­tük vagy tíz, — feleli a szegé­nyebbik. — No látod, — volt a válasz. —­ Az a tíz tehozsád megy, ha va­lami baja van. A többi százkilenc­­ven meg én hozzám... K. D. dr. ­ Egyéb — paraf­inolajat Nem mindenkit áld meg nád­­száltermettel,­ darázsderékkal a sors, sok hölgynek okoz súlyos gondokat, miképpen gyaluljon le magáról néhány fölöslegesnek vélt kilót. Lelkiismeretlen szélhámosok és komoly tudósok serege siet a fogyni vágyók segítségére s alig múlik el nap, hogy fel ne bukkan­jon egy új, egyedül üdvözítő fogyó­kúra. Borges professzor szerint bátran jól lehet lakni, csak az ét­renden szereplő anyagokat kell gondosan megválogatni. Az ő dié­tás étlapján bő mennyiségben sze­repelnek a különböző fehérjék: hús, tojás és zsírtalan sajt. A fe­­­­hérjék csak táplálnak, pótolják a szervezet energiaszükségletét, de nem hizlalnak. Amitől a fogyni vá­gyóknak óvakodniok kell: a szén­hidrátok, a zsír. De zsiradékból aztán egy csipetnyit se! A növényi és állati zsiradékok helyett ásvá­nyi olajat kell a főzéshez hasz­nálni. Fehér, vegytiszta parafin­­olajat kell használni, amely telje­sen íztelen, a szervezetre egyálta­lán nem ártalmas és éppen olyan, mintha a húst disznózsírban sü­tötték volna ki. A parafinolaj nem emészthető, változatlanul megy át az emésztőszerveken, sőt még az az előnye is megvan, hogy elő­segíti az anyagcserét. Fogyni vá­gyó hölgyek, parancsoljanak kis, a par­aj­inolajat.

Next