Budapesti Hírlap, 1938. július (58. évfolyam, 145-171. szám)

1938-07-13 / 155. szám

1038 JÚLIUS 13. SZERDA B. H Az új belgrádi magyar követ a jugoszláv-magyar jóviszonyról BELGRÁD, júl. 12. Bakacsi-Bessenyey György báró, az új belgrádi m­agyar követ, aki Bledben hétfőn mutatta be megbízólevelét Pál kormányzó­hercegnek, a kihallgatás után beszélgetést folytatott a belgrádi Vreme munkatársával. A beszélgetés során ki­jelen­tette, hogy nagy örömmel jött Jugoszláviá­ba. — Legfőbb feladatomnak azt tekintem, — mondotta, — hogy minden erőmmel a máris fennálló jugoszláv-magyar jóviszony megszi­lárdításán munkálkodjam. Nemzetgyalázás és izgatási perek az ötös tanács előtt Az ötös tanács kedden Márton Albert táblabíró elnöklete alatt tárgyalást tartott. Az első per vádlottja Hotorán Jenő 28 éves rádiótechnikus vol, akit az ügyészség az ál­lami és társadalmi rend erőszakos felforga­tására irányuló izgatás vétségével és nem­­zetgyalázás vétségével vádolt. A vád szerint Hotorán az újpesti Egyesült Izzólámpagyár­­ban, ahol alkalmazásban volt, ez év március 15-én letépte egy munkásnő kebléről a nem­zetiszínű szalagot, ezekkel a szavakkal: „In­kább viselje a sarlót és a kalapaácsot.” A bíróság előtt Hotorán tagadta bűnösségét. Elmondotta, hogy a szociáldemokrata párt tagja volt rövid ideig, ahonnan azonban ki­lépett. Nem tépte szét a kérdéses napon a nemzeti színű szalagot és nem tette az inkri­minált kijelentést sem. Utána a gyári mun­kásnőt, Kós Magdát hallgatták ki, aki okleve­les tanítónő és alá terhelően vallott Hotorán Jenő ellen. Több tanú kihallgatása után a bíróság Hotorán Jenőt nemzetrágalmazás vét­ségében bűnösnek mondotta ki és száz pengő pénzbüntetésre ítélte. Megállapította a tör­vényszék, hogy Hotorán a nemzetrágalmazó kijelentést tréfából tette, de az büntetendő még ha tréfából is követte el. Az ítélet nem vált jogerőssé. A második vádlott Csizmadia Ferenc föld­míves volt, aki ez év április 14-én egy ba­lassagyarmati kocsmában borozgatás közben a vörös Spanyolországot és a szovjetet ma­gasztalta. A vádlott földmíves tagadta bű­nösségét és ittasságával védekezett. A per­beszédük elhangzása után Csizmadia Feren­cet háromhónapi fogházra ítélte el a bíróság az állam és a társadalom törvényes rendjé­nek erőszakos felforgatására irányuló izga­tás miatt. Az utolsó hetekben Éderschmidt Kor­nél tartózkodóbb lett Nellával szemben, sőt egy-egy percben határozottan fe­szélyezett. Nella azt is tudja, miért: az elmúlt hetek többé-kevésbbé kínos, körülötte vergődő izgalmai kényelmet­len üggyé tették őt az apja számára, a ház nyugodt, problémátlan életének za­varó komplikációjává, alig-alig­ tagadot­­tan egy kicsit majdnemhogy ... felesle­gessé. Nella érzi ezt, de míg egyrészt nem tudja ésszel fölérni, másrészt olyan természetesnek találja, hogy tulajdon­képpen sohasem tudja, meg egyenesíti-e feszesre apjával szemben, vagy valami leküzdhetetlenül álkodó megalkuvás za­vara. Ez a feszélyező zavar néha any­­nyira eluralkodik rajta az apja előtt, hogy oly idegennek tudja érezni magát tőle, mintha egy kényelmetlenül közeli­nek ható, kicsit lenézett, de mégis fé­kezett önfegyelemre késztető idegen férfiemberrel állna szemközt. E pilla­­natban sötéten, lányosan futó forrósá­­got érez az arcán kétfelől; az apja el­gondolkozó, fejrázó kis mosollyal néz rá, — miért? Miért, — mit tud róla, közéről egy férfihoz, mit láttatott meg vele az a szörnyűtestű korcs---------------­Nella azt hiszi, rögtön össze kell esnie. — Milyen jókedvű vagy, — mondja könnyű kis nevetéssel, reszketegen és csodálkozva s hirtelen elbiggyeszti szín­telen száját. — Talán Klotild néni ha­gyott itt valami jó viccet­?! — Hm, — mondja Ederschmidt Kor­nél megint furcsáivá megmozduló fejjel és mosolyog. — Nem tudod, ki volt itt? Te hol voltál most ? — Az utcán! A sarkon túl megvár­tam, míg Klotild néni elmegy — kapja el a feleslegesen legügyesebb hazugsá­­got Nella, de már hiába ijed utána, nem javíthatja vissza. Ederschmidt Kornél azonban, úgy látszik, a szokás kérdésén túl nem figyelt rá. — Pedig kár, hogy nem voltál itt­hon, érdekes vendégünk volt, — mondja és most halltam fölnevet. Megint meg­rázza fejét, aztán legyint. — Majd El­vira elmondja, ő türelmesebb. A tanár volt itt, a kis törpe. Megkevert, talajt vesztett zavarában, tanácstalanságában Nella olyan csapni­valóan rosszul játssza élet-halál­ szere­­pét e percben, hogy csak az önnön de­rűjével elfoglalt férfi nem kapja rajta a meglepődése ellentmondásán. — Nahát! Nahát... ne beszélj, — nem is hiszem, — hogy hogy’ mert ez idejönni — ne beszélj! na és... mit­ akart, csak nem akart valamit? Mit mondott, miért jött? — Hm, — mondja most megint a férfi és halk kis nevetésével megint föl­nevet. — No gyere csak be Elvirához. Tudod-e, hogy majd belesültem — a megtiszteltetésbe! Ne mondd csak most el, Elvira, mondd csak el, mi történt! Elvira a ragadós lisztből vízzel meg­kevert palacsintát süti kapkodva a meg­késett ünnepnapi ebédhez, mérgelődés­­től sziszegve kapargatja a tűz fölött a megrongyolódó tésztát, de izzadtan fénylő arca a bosszankodással kevert, csúfondáros kedvtől árokmély baráz­dákba darabosodik a tűzfényben, ami­kor meglátja Nellát: — Hát visszajött az udvarlód, mit szólsz hozzá!? Itt volt, — megkérte a kezedet, tudod-e?! — Ugyan, hagyd, hát ne így! — mondja Ederschmidt Kornél, aztán csendesítve, mulattatva Nellához. —• No, gyere csak, hallgasd csak meg, nem is olyan bolondság ez, — ha mondom, hogy itt volt! Nem hiszed el? Nelk­o kihagyó lélegzettel, görcsösen fölnevet, aztán rettenetes ingerültségé­ben is túlzott kíméletlenséggel, hevesen kitör: — Ugyan, ne tegyetek itt engem bo­londdá, — nem volt itt senki! Hagyja­tok engem békén! — No de hallgasd csak meg, ülj csak le, majd én elmondom, — iszol egy konyakot? — kérdi az apja és nyúl a pohárszék ajtajához ötlettől frissült férfiudvariassággal, mint egy belülről egyre derültebb összeesküvő. Nella föl­nevet, erőltetett gyermekességgel, — úgy ül az ebédlő asztalánál, mint egy vendég. — Ha muszáj, — de hát mire kí­nálsz meg? — No, —­idd csak ki, hát egészsé­günkre, meg a kis emberére, — azért jó volt, nem? — Hát tudod, azért nem volt könnyű a dolog neki semnem diadalmenetben jött be idáig, de hát ő nem mutatta, ellenkezőleg, úgy lépett be már a kapun, mint akit diplomáciai konferenciára hívtak meg. Elvira per­sze­­ azt hittem, menten fölnyársalja, de ő semmit sem látott meg, amit nem kellett, nagyon szerényen és nagyon elő­kelően ült le, amikor megkínáltam hely­­lyel és megkérdeztem tőle, miben áll­hatok szolgálatára. Olyan ünnepélyes volt és olyan emelkedetten komoly, mint egy temetkezési vállalkozó, meg­hajtott fejjel mosolygott és mindjárt azzal kezdte, hogy a kérése valószínű­leg meg fog lepni minket, akik tudjuk, hogy ő nős ember, sőt talán azt is tud­juk már, hogy a felesége gyermeket vár. Éppen ezért a mondanivalója nem könnyű, neki magának meglehetősen sokáig tartott ebben a helyzetében erre a lépésre elszánnia magát, de éppen a komollyá érlelődött helyzet tette köte­lességévé, hogy egészen szembenézzen a feladattal, amely nem kisebb, mint hogy bizonyos érzelmi ügyet illetően, amit előttünk eddig elé titokban tartott, tiszta vizet öntsön végre élete poharába, de ehhez szüksége van mindenekelőtt az én, illetve a mi jóindulatunkra, aki­ket a legszebb, legtisztább életű szülők­nek ismert meg és alapjáig megfontolt kérésének teljesítésével hozzájárulha­tunk, hogy szándéka sikerüljön. — Ilyen szépeket mondott! — neveti valami fekete káprázat apró, fulladozó libegésével Nella. A­ szoba, minden fo­rog körülötte, forog és sistereg, mint ezer vízbedobott parázs; a szeme szi­várványhártyáján érzi a megőrült sis­tergés sütő hőségét. — No és mi lett belőle, ti ... (Vége köv.) Siető életkor REGÉNY • ÍRTA: MOLNÁR KATA Borzalmas autókatasztrófa áldozata lett Tisza József gróf, Tisza István unokája Megdöbbentő katasztrófa híre érkezett kedd délelőtt a fővárosba: Békésről je­lentették, hogy Tisza József gróf, 20 éves egyetemi hallgató hajnalban Békés köz­ség bejáratánál autójával egy eperfának rohant és szörnyethalt. A megrendítő tragédia, amely egy re­ményteljes fiatal életet szakított meg, annál nagyobb és általánosabb részvétet keltett, mert a szerencsétlenül járt fiatal arisztokrata, Tisza István grófnak volt az unokája, a családnak egyik legnagyobb reményekre jogosító tagja. Tisza István grófnak, a mártírhalált halt államférfinak a családjában szinte egymást érik a tragédiák. Fia, ifjabb Tisza István gróf 1918-ban, párnapi spa­nyolnátha után, hirtelen meghalt, itt­hagyva fiatal özvegyét, Sándor Jolánt és három gyermekét: Kálmánt, Jolánt és Józsefet. A fiatal özvegy, néhány évvel férje halála után, férjhez ment Rakovszky Iván akkori belügyminiszterhez, aki odaadó szeretettel nevelte Tisza István gróf uno­káit, s különösen Józsefet, aki rendkívül tehetségesnek mutatkozott. Két esztendő­vel ezelőtt végezte gimnáziumi tanulmá­nyait, beiratkozott az egyetemre, ahol vizsgáit a lehető legjobb eredménnyel tette le. A diplomáciai pályára készült, mivel nagy hajlandóságot érzett eziránt a pálya iránt és szeretetreméltó modora, műveltsége, szerénysége rendkívül nagy mértékben alkalmassá is tette volna erre.­­ Fáradt idegek okozták a tragédiát A fiatal grófnak egyetlen szenvedélye volt: a sport, és a sportok között is leg­főképpen a tennisz. Tenniszfelszerelését állandóan magával vitte, részt vett min­den tenniszversenyen, de legalább is helyet foglalt a nézőközönség körében. Az utóbbi időben élénk részt vett a vidék társadalmi életében, nyári szünidejében sorra látogatta nemrégen vásárolt sport­kocsiján a környékbeli földbirtokosokat. Tragikus útján is éppen hazatérőben volt Újkígyósról, ahol Wenckheim József grófék vendége volt. Innen indult el a hajnali órákban sport­kocsiján. Azzal búcsúzott el, hogy néhány napi pihenésre Merán grófékhoz utazik a körösladányi kastélyba. Frissen és vidáman ült a volán mellé, az éjszakai­­ fennmaradásnak nyoma sem látszott rajta, mert egész este alig nyúlt italhoz. A sportimádó ifjú rendkívül józan és mér­tékletes életet élt. Valószínű azonban, hogy az utóbbi na­pok túlzsúfolt társadalmi és sportesemé­nyei mégis kimeríthették fiatal szerveze­tét. Útközben átmenetileg jelentkezhetett az idegek fáradtsága. Csak ezzel magya­rázható, hogy a szerencsétlen ifjú Békés község bejáratánál levő kanyarodóban gépével egy eperfának rohant. Békéscsaba és Békés között éjszaka alig jár szekér, vagy autó, s így nem való­színű, hogy szerencsétlen esőzés következ­tében történhetett a katasztrófa. Az autó nekirohant az eperfának, még­pedig olyan erővel, hogy az autó félig a levegőbe emelkedett, majd visszazuhant, az esés következtében a gépkocsi ajtaja is kitá­rult, a fiatal gróf pedig, akinek feje a csukott gépkocsi tetejébe ütközött, vissza­zuhant ülésére. A volán teljesen össze­nyomta, s már eszméletlen állapotban a nyitott ajtón keresztül kizuhant az út­testre. Percek alatt állott be a halál Az egyik közeli tanya lakói, akik az éjszaka csendjében meghallották a karam­bol zaját, a szerencsétlenség helyére ro­hantak, de segíteni már nem tudtak. A fiatal gróf véresen, összetört tagokkal, holtan feküdt a gépkocsi mellett az országúton. A tragédiáról hírt vittek Békésre, ahon­nan Kovács Imre községi orvos még a hajnali órákban a katasztrófa helyére sie­tett autón, de az orvosi tudomány már nem segíthetett, mert amint az orvos megállapította, a halál percek alatt ál­lott be. A szörnyű szerencsétlenség általános részvétet keltett Békésen, ahonnan sokan siettek a tagédia helyére. A csendőrség és az elöljáróság emberei ponyvával letakar­ták­ a holttestet és nyomban megkezdték a vizsgálatot a szerencsétlenség körülményei­nek kiderítésére. Közben Rakovszky Iván Nyul­ utcai vil­lájában megszólalt a telefon. Rakovszky Iván nem volt otthon,­­amikor telefonon kö­zölték a hírt, hogy József grófot katasz­trófa érte. Az inas csak hosszas telefon­­keresés után találta meg Rakovszky Ivánt és jelentette, hogy az ifjú főurat autósze­rencsétlenség érte. — De ugy­e nincsen komolyabb baj? —• hangzott az aggódó kérdés, amelyet pár pillanat múlva megrendült hangon a kö­vetkező követett: — Csak nem halt meg? Rakovszky Iván, miután legyűrte fájdal­mának első rohamát, intézkedett, hogy a szerencsétenség hírét ne telefonálják meg­ Gesztre, mert majd ő próbálja értesíteni feleségét és leányát a halálesetről. A tragédia híre Geszten annál súlyosab­ban hatott, mivelhogy még ebben a hónap­ban menyegzőre készültek: Tisza István leány unokájának, Jolánnak lett volna az esküvője július 21-én. A vizsgálat A délelőtt további folyamán a helyszínre kiszállt a gyulai ügyészség vizsgálóbírája, aki a vizsgálóbizottság tagjaival megtar­totta az első helyszíni szemlét, hogy meg­állapíthassák a halálos katasztrófa körül­ményeit. Mintegy száz méteren keresztül egészen jól kivehetők a gépkocsi nyomai, amelyek azt mutatják, hogy az autó csak lassan tért el az országút irányától. Ez azt bizony­ít­ja, hogy a gróf a kocsi vezetése közben a fá­radtság következtében elálmosodhatott és­ elvesztette uralmát a kormánykerék fölött. Lehet, hogy csak az utolsó másodpercek­ben tért magához, amikor azonban már késő volt, mert a meglehetős sebességgel rohanó gépkocsit már nem tudta visszafor­dítani az országútra. A volán teljesen ösz­­szetörte a gróf mellkasát. Feje a karambol pillanatában a gépkocsi fedelébe ütközött. Valószínű, hogy a fiatal gróf ebben a perc­­ben kiszenvedett. A holttestet ezután a békési köztemető halottasházába szállították és táviratilag értesítették a gróf budapesti hozzátarto­zóit. A Tisza István Társaskör nevében Ho­­ránszky Lajos a következő részvét távira­­tot küldte Rakovszky Ivánnénak: Rakovszky Ivánná őkegyelmességének, Geszt. Dicső emlékű vezérünk unokájának megrázó vége mély fájdalommal tölt el mindannyiunkat. A gazdaglelkű ifjú, aki annyi­­szép reményt visz sírjába, a tragikus magyar sorsot jelképezi, mely örökös csapásaival és megpróbáltatásai­val oly súlyosan nehezedik szerencsétlen országunkra. Istentől vigasztalást kérve és a nagy veszteség fájdalmában osz­tozva fejezzük ki részvétünket a mélyen,­ sújtott családnak. A Tisza István Társaskör nevében Horánszky Lajos igazgató.

Next