Budapesti Hírlap, 1938. október(58. évfolyam, 221-246. szám)

1938-10-16 / 234. szám

k­t — -r--i~-~-yl-irlnrj-- zatú növényeket akarunk nevelni, félárnyékos helyen nyaraltassuk, ha azonban szeretjük a szép virá­gos növényt, szabad, napos helyre süllyesszük. További kezelésük most már rendszeresebb: 1—2 na­ponkénti öntözésből, lombozatuk­nak a naponként való permetezésé­ből áll. Természetesen ezek is, mint a többi növények, fejlődésük­ben a tápsóoldatokat, vagya a mű­trágyákat meghálálják, erősebb, zömökebb hajtásokat, bővebb vi­rágzást adnak. A növény kultúrá­jának ismeretéhez szükséges még megemlíteni azt is, hogy mirtu­szainkat a szokottnál szűkebb és kisebb cserepekben neveljük, tekin­tettel arra, hogy kis férő­helyen kevés föld mellett szebben fejlődik és egészségesebb lombozatot fej­leszt. Növényeinket korukhoz ké­pest 2—4 évenként ültetjük át. Átültetésükhöz 1 rész érett lomb­föld, 1 rész komposztföld és kevés homokot használunk. Az átülte­tést lehetőség szerint úgy végez­zük, hogy a földlabda meg ne sza­kadjon, s a gyökérzet teljes egé­­szében kerüljön át az új cserépbe. Szaporítása dugványozás útján történik tavasszal és nyár vége felé. Mindkét időben egészséges 6—10 cm. hosszú tépett dugvá­nyokról. Idősebb példányról. 2—3 éves ágakat vágunk le, majd a le­vágott ágat balkézbe véve, jobbke­­zünkkel letépjük az egyéves haj­­tásokat, úgy, hogy a tépés alkal­mával a végén kétéves fás rész is maradjon. Az ilyen módon tépve készített dugványokat azután érett lombföld és homok keverékébe árnyékos, hűvös helyen elduggat­­juk. A dugványozás történhetik kihűlt melegágyba, vagy az e célra készített magasabb szaporító lá­dába, a­m­it üveglappal tudunk le­fedni. Az eredmény majdnem száz százalékos. Gyorsan, 3—4 hét alatt, ritka, permetezés, illetve öntözés mellett megerednek, az­­után óvatosan kiszedjük és kis 4­— 6 cm­-es átmérőjű dugványcsere­­pekbe 1 rész lombföld, e rész kom. . posztföld­, 1 rész­ homok keverékébe ültetjük. A fiatal gyökeres dugvá­nyokat, ha azok tavaszi szaporí­tásból erednek, félárnyékos helyre, kihűlt melegágyba kisüllyesztjük, és kevés, permetezés­i öntözés mel­lett neveljük. Ha megindultak, lassan, fokozatosan szabad levegő­­höz szoktatjuk, ugyanakkor az ár­nyékolókat fokozatosan eltávolít­­juk, végül teljesen napos helyen neveljü­k őszig, ősszel épp úgy, mint az idősebb növényeket 8—19 Celsius foknál nem melegebb he­lyiségben teleltetjük. A nyár vé­gén, ősz elején történt szaporítás­sal szintén úgy járunk el a keze­lés első időszakában, azzal a kü­lönbséggel, hogy a már meggyöke­­resedett dugványokat a szaporító ládákból nem szedjük ki, hanem így ládástól teleltetjük és a becse­­repezést csak tavasszal, a jó idő beálltakor végezzük. Egy év alatt fiatalon szaporított növényünkből más, szép kis cserje fejlődik. A fejlődés fokozását tápsózással, trágyalevezéssel könnyen elősegít­hetjük. Az első év után kell eldön­tenünk, milyen formára kívánjuk­­nevelni növényünket. Már a máso­­dik év tavaszán elkezdjük a met­­■zegetést. alakítást. A piramisalak kinevelése egyszerű. A hajtásokat körömmel vagy kézzel, piramis­alak betartása mellett, vissza-vis­­­sza csipkedjük. Ha azonban ma­­gastörzsű fácskákat kívánunk ne­veln­i, első dolgunk a törzs felne­velése, ezért minden oldalhajtást 3 cm-re bekurtítunk, csupán a legfelső vezérhajtást hagyja­ meg. Ha a vezérhajtás elérte a kívánt törzsmagasságot, akkor azt is visszacsípjük, hogy koronát ne­velhessünk. Ahogy azután a törzs vastagodik és a korona fejlődik, folytatólagosan alulról felfelé az Az alkohol­fogyasztás hatása a szervezetre A szesztermékek előállítása és árusítása ezer és ezer ember­nek ad kenyeret: ez teszi az al­koholprobléma radikális megol­dását oly végtelenül nehézzé. A szesz­i­vá­s évezredekre vissza­menő szokása és szenvedélye az emberiségnek, gondok és rossz hangulatok minden idők emberének keserítették az éle­tét, a gond és a munka nehéz árai után jól esik az az enyhén ködös, jó hangulat, kis búfelej­tés, amit az alkohol nyújt. Emellett még a szeszes italok élvezetét az írók tetszetős paj­zán köntösbe öltöztették, az inni tudókat „komoly” nimbusz veszi körül és még az iszákos emberek lenézésébe is vegyül egy kis megbocsájtó mosoly. Az alkohol élettani hatásaira vonatkozó exakt vizsgálatok igen kíméletlenül bánnak az emberiségnek e dédelgetett, sze­retett kedvencével és azt mutat­ják, hogy nemcsak a rendszeres ivás halálos mérge a szervezet­nek, hanem, a mértékletes alko­holfogyasztás is nyomot hagy az ivó szervezetén, sőt még az utódaira sincsen káros hatás nélkül. Az alkoholfogyasztás védel­mezői szívesen érvelnek az al­kohol tápértékével. Lássuk, mit mond erről a tudomány ?" Egy deci jó sör kalóriaértéke 36, ezzel szemben tiz deka ke­nyéré 239, tiz deka csokoládéé 424. Egy deci szamorodni kaló­riaértékű 100, egy deci konyaké 298. Ezek már aránylag tekin­télyes számok. Árukért azonban több és hasznosabb kalóriát, na­gyobb tápértékű élelmiszert vá­sárolhatunk, eltekintve attól, hogy a hódí­tó hatásuk miatt mint tápanyagok különben­­ sem­­ jö­hetnek tekintetbe, mert a velük való „jóllakás” részegséget, he­veny alkoholmérgezést okoz. .Nagymennyiségű alkohol rend­szeres fogyasztásának káros hatása közismert, az iszákos emberek típusos betegségei a szív, a máj és az idegrendszer. következményes betegségei az orvostudomány szomorú fejeze­teit alkotják. Nagyobb problé­ma a kismértékű alkoholfo­gyasztás káros hatásainak az exakt kimutatása. E szempontból igen értékes eredményeket adtak bizonyos pszichotechnika körébe vágó vizsgálatok. Kis adag alkohol e vizsgálatok tanúsága szerint a központi idegrendszerre bénító hatású. Az a szellemi élénkség, amely az alkohol élvezete nyo­mán mutatkozik, oly módon áll elő, hogy a kritika, bénul,, ami­nek folytán a gondolattársítá­sok felületesekké válnak. A ré­szeg ember fecsegése és a „spicces” ember, vagy akárcsak a kevés alkoholt fogyasztott ember emelkedettebb hangulata között csak fokozati a különb­ség. Ha komoly szellemi feladat elé állítjuk az ilyen emelkedett hangulatú és nagy önbizalmú egyént, még az átlagos teljesít­ményét sem fogja elérni. Ilyen kísérleteket végeztek munká­soknál, akik darabszámra dol­goznak és azt tapasztalták, hogy még az alkoholfogyasztás fotón való nap sem tartozott a jó teljesítményű napok közé. A fáradás érzését csökkenti ugyan az alkohol, azonban a mozgások helyes kivitele, azok precizitása romlik és így a végzett munka minősége is rosszabb lesz. So­kan ajánlották az alkoholt egy­­egy szokatlan nagy, de rövid ideig tartó testi vagy szellemi teljesítmény elvégzéséhez sti­mulánsnak: a gátlások felfüg­­gesztődése á­ltal, a lámpaláz el­len pilanatnyilag néha valóban jó hatású. A hatás tartama, azonban egyénileg igen külön­böző és így kiszámíthatatlan. Ha komplikáltabb testi, vagy szellemi teljesítményről van szó, ahol az ítélőképesség fontos, akkor a szesz ilyen esetekben is többet árt, mint használ. A szeszesitalok élvezetét első­sorban az teszi veszélyessé, hogy ivás közben a szomjúság növekszik. Ahhoz, hogy valaki alkoholistává váljék, kétség­kívül bizonyos veleszületett haj­landóság szükséges. Sok ember élete végéig megmarad ugyan­annál a nem jelentékeny alko­holmennyiségnél, másoknál pe­dig már­ az első pohár ital vég­zetessé válik és a megízlelt al­koholhatás által kiváltott kelle­mes közérzetet hajszolja később egész életén keresztül. Sok érték, kés karrier omlott már össze az alkohol öldöklő hatására. Félbe­maradt zsenik, az ipari szeren­csétlenségek statisztikája, csa­ládi tragédiák százai, részegség­ben elkövetett gyilkosságok és bűntettek nagy száma súlyosan terhelik a szeszes italokat, ha ítélőszéket tartunk felettük. Mégis, ha az orvos exakt­­igazságra törekvő szemével néz­zük az alkoholkérdést, azt kell mondanunk, hogy a mérsékelt, időnként való alkoholfogyasz­tás a szervezetben komoly ká­rokat nem okoz. Sportoló piló­ták, autóvezetők, mozdony­­vezetők, felelősségteljes szolgá­latban lévők, természetesen kis­­mennyiségű alkoholt se igyanak és senki se igyák mindennap alkooolt. Szüksége van a­ szer­vezetnek néhány közbeiktatott alkoholt. Szüksége van a szer­koholfogyasztás sohase érje el a. spicc határát sem. A teljes abstinentia, természetesen az egyedi, biztos védekezési mód az alkoholizmus szenvedélye el­len, de az időnként való mér­tékletes ivás komoly károkat okozni szintén nem fog. K. D. dr. Neveljünk mirtuszt lakásunkban beszélünk, ez. h­ft. ifj Jancsó Vilmos székesfővárosi kertészei!­lőintéző­désben lévő­ növény gyökérzetét elrothassza, alkorhassza. Gondot kell viselnünk­­ a világosságot kedvelő lombozatának tisztán tar­­tására is,­­ növényeinkét, tehát finom tollseprűvel, vagy hosszú­szőrű ecsettel poroljuk le, 2-2-3 he­tenként pedig, napos szép időben, állott vízzel permetezzük lomboza­tát, hogy az olyan helyekről is lemossa a port és egyéb szennye­ződéseket, ahová ecsettel vagy tollporzóval nem érhettünk el. . A lakásban való­ kezelésnél a mirtusz időnkénti szellőztetésére is gondot fordítsunk. Késő ősszel, télen és kora tavasszal, ha fagy­mentes, szép az idő, abban a­ helyi­ségben, ahol növényeinket tart­juk, szellőztessünk, mert a mirtusz a friss levegőt­ igen szereti. Ná­lunk­­ kertészetekben kétféle alak­ban kerül forgalomba a mirtusz. Kis, magastörzsű fácska formájá­ban, 50—60­­ cm. magas törzsön, vagy pedig­ piramis alakú bokor­nak nevelve. Lakásban ápolt és nevelt mirtuszaink­­ ilyen formák­ban nem virágoznak, mert az ala­kító metszés a virágbimbók kifej­lődésére káros hatással van. Amennyiben virágos mirtusz neve­lésére volna kedvünk, tekintsünk el a mirtusz növény alakításától, hagyjuk saját kénye-kedve szerint fejlődni, csupán a szükséges rit­kító és ifjító metszést végezzük el. Akkor azok a nyár folyamán, ha nem is gazdagon,­mint hazájuk­ban,— de szépen virágba borul­­nak. "­­A mirtusz nyári nevelése a sza­badba való kihelyezéssel kezdődik. Ha formára nyírott és szép Jombo................................ Ha mirtuszról alatt mindig az Olaszországban va­don is előforduló Myrtus commu­nist értjük. Hazájában 11,3—2 mé­ter magasságot elérő örökzöld cserje, amelynek szép,fényes, bőr­­szerű, haragoszöld levelei és finom apró viaszszerű virágai vannak. Tenyésztése, illetve kezelése meg­lehetősen egyszerű, ősztől tavaszig lakásban, lehetőleg a fűtetlen szo­bák, vagy helyiségek díszítésére, dekorálására alkalmazzuk. Ezalatt az idő alatt 8—10 Celsius foknál melegebb helyiséget nem bír el, mert ha­ melegebb szobában, vagy helyiségben tartjuk, levelei­ halvá­nyodnak, megsárgulnak, lehullanak és végül­ a növény teljesen elpusz­tul. Mint kis hőigényű növény, természetesen, igen kevés öntözést, kivan, azért - hetenként, csak egy­szer- öntözzük, akkor sem túl bő­ségesen, nehogy a sok víz a pihe­ I­­ DIVATOS HAJVISELET

Next