Budapesti KISZ Élet, 1971 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1971-01-01 / 1. szám

Kérdeztek — válaszolunk AZ IFJÚSÁGI TAKARÉKBETÉTRŐL Az V. kerületi KISZ-bizottság hangulat jelentésében olvastuk az OTP Ifjúsági Takarékbetét akciójá­val kapcsolatban a HUNGAROTEX- nél elhangzott alábbi véleményt: „A feltételek kedvezőtlenek. A pénzt 5 éven át havonta kell betenni és csak az ötö­dik év végén lehet kivenni. A fiatalok szerint kedve­zőbb, ha pénzüket a válla­lati KST-nél helyezik el. Így év közben is ki lehet venni, illetve kölcsönt lehet kapni. Egyébként is: a maximáli­san 22 ezer kölcsön a mai lakásárak mellett nem old meg semmit.” Igaza van-e az interpellálónak? Mi a helyzet az 1970 augusztusában ki­adott rendelkezéssel? Gyányi Ferenc, a KISZ KB Ifjú­munkás osztályáról a legilletékesebb. Amikor telefonon felhívtam, az első félmondat után tudta, miről van szó. — A HUNGAROTEX? Ismerem a jelentést, de nem érdemes komolyan foglalkozni vele, annyira egyedi eset­ről van szó. Biztos vagyok benne, hogy nem ismerik kellőképpen a rendeletet. Egyébként hogyan írhat­ták volna azt, hogy a vállalati KST kedvezőbb, mint az ifjúsági takarék­­betét. Hiszen mennyit lehet a KST- be betenni évente? Itt pedig, ha a havi négyszáz forintot, a maximu­mot számítjuk, öt év alatt a hat százalékos kamattal együtt — ami egyébként a legmagasabb az ország­ban — 28 ezer forintot tud össze­gyűjteni a 14—26 éves fiatal. Arról nem is szólva — folytatta, amikor már személyesen is találkoz­tunk —, hogy az öt év alatt így összegyűlt pénzhez az OTP még 22 ezer forint kölcsönt is nyújt, tehát ha két 26 éven aluli, az akcióban résztvevő fiatal összeházasodik, ak­kor kettőjüknek már százezer fo­rintjuk lesz, amiből már lakáshoz juthatnak. Az akció alapvető célja, ugyanis az, hogy a fiatalok a szülők segítségével, rendszeres előtakaré­­kossággal készülhessenek fel a la­kásszerzésre. Az ilyen előtakarékos­­ság feltételeit az alacsonyabb kere­setű fiatalok is vállalni tudják, mert a minimum havi 100 forint befize­tése. Igaz, ehhez az ötödik év végén csak hétezer forint kölcsönt ad az OTP, de már ez is segítséget jelent­het a lakásvásárlásnál. Itt azonban feltétlenül szólni kell egy félreértésről: sokan azt hiszik, hogy a lakásszerzésnek a jövőben ez az egyetlen formája és ha valaki részt vesz az ifjúsági takarékbetét mozgalomban és az OTP-től ked­vezményes kölcsönt kap, akkor már automatikusan lakáshoz is jut. — Csak lakáshoz nyújt segítséget a takarékbetét? — Egyenlőre ezt érezzük a leg­fontosabbnak, de a jövőben való­színűleg kiterjesztjük tartós fogyasz­tási cikkekre is. TÓTH JUDIT

Next