Budapesti Közlöny, 1867. szeptember (1. évfolyam, 142-166. szám)
1867-09-18 / 156. szám
ről mondtak. — A tudomány e részben rég megállapitá tanait, s a földmivelés legbuzgóbb magasztalói alig vonják kétségbe, hogy oly ország, mely kizárólag földmiveléssel foglalatoskodik, s melynek az ipar más ágaival foglalkozó osztályai nincsenek , a földmivelésben soha sem emelkedhetik azon tökélyre, mely más országokban eléretett, s hogy ily ország, bármennyire legyen is megáldva a természettől, szükségkép elszegényedésnek megy elébe. — Felesleges, hogy ennek bebizonyítására a tudomány által nagy bőségben egybegyűjtött adatokra hivatkozzunk, midőn csak körül kell tekintenünk, hogy saját tapasztalásaink , saját szomorú tapasztalásainkból ugyanezen meggyőződéshez jussunk. Vagy van e valaki e hazában, ki a mezei gazdasággal gyakorlatilag foglalkozik s azon akadályokat nem ismeri, melyek földmivelésünk magasabb kifejlődésének útjában állnak? Az isteni gondviselés termékeny földdel ajándékozott meg, s ha mégis ugyanazon téren nem csak aránylag, de általán véve kevesebbet termelünk mint más , a természet kevesebb kedvezésében részesült nemzetünk,mi ennek oka? Nincsenek tőkéink. Nincs biztosított piaczunk; s mert mindig csak arra kell gondolnunk, hogy piaczot keressünk, s ezért mindig csak ugyanazon czikkeket kell termesztenünk, melyek legtöbb jövedelmet adnak ; s hogy azon arányban, melyben gazdászatunk pillanatnyilag jövedelmezőbb, hogy földeink termékenysége, melyeknek termékeit a külföld emészti fel, s melyeknek azt, mit tőlük elvettünk, soha nem adhatjuk vissza. De várjon, ha mezei gazdászatunk ezen hátrányainak okát keressük, nem azon egyhez vezettetünk-e vissza, mely mindezen bajoknak alapját képezi, hogy nincs iparunk. Ipar, mely által nagyobb tőkék képződhetnek , mely a földmivelés termékeinek biztos belpiaczot nyújt, és midőn az általa fölhasznált nyersanyagnak visszaadja — a földet a kimerüléstől biztosítja. Semmi szükségünk, hogy ennek bebizonyítására Éjszak-Amerikának több tudományos rendszerességgel egybegyűjtött adataihoz folyamodjunk. Nincs hazánk termékenyebb vidékei között egy, melyet ennek bebizonyítására nem hozhatnánk föl, s alig van tapasztaltabb gazda, ki midőn egyes földjeinek általános termékenységét az utolsó húsz év számadásaiból összeállítja, erre szomorú, néha ijesztő adatokat nem közölhetne, s nem fekszik-e ezen tapasztalásokban egy komoly intés, mely eszünkbe juttatja, hogy épen, mert a magángazdászatot nemzetünk jóléte fő forrásának tekintjük, elhárítsuk azon veszélyt, mely ezt mindaddig fenyegeti, míg földmivelésünket a hazai ipar más ágai nem támogatják. És mégis van ok , mely ennél sürgetőbben int hazai iparunk emelésének szükségére, és ezt nem földjeink termékenységének fogyásában, hanem népességünk napontai növekedésében találjuk, s azon változásban, mely annak állapotában az utolsó tíz év alatt történt. Magyarország, ha azt Európa más mivelt országaival összehasonlítjuk, aránylag kevéssé népesült. Főkép hazánk legtermékenyebb vidékeiről mondhatjuk ezt, s nem vonom kétségbe, hogy ez ország a műveltség azon fokára emelkedve, melyen például Belgiumot vagy Németország egyes részeit látjuk, könnyen még egyszer annyi embert tarthatna el, mint mely azt most lakja; de mindamellett kétségtelen, hogy e hazának egyes vidékei nem termelnek annyit, mennyi lakóik ellátására szükséges, s hogy ennek következésében alig múlik év, melyben ez Istentől megáldott ország valamely részében ínséget nem találunk; hogy igen kevés oly vidék található az országban, hol a mezei munka, okszerűleg folytatva, az egész lakosságot elfoglalná; hogy végre főkép hazánk éghajlati viszonyai s azon körülmény következésében, hogy egész gazdaságunk csak egyes czikkek termelésével foglalkozik, a magánmunka nem foglalja el a létező munkaerőt az egész éven át. Ebből következik, hogy mindazon okok, melyek az iparnak szüksége ellen hazánk csekély népesedéséből vonatnak le, az ország egy részére nem állnak; hogy az ország más részeiben, azaz azokban, hol a mezei munka az egész népességet nem foglalja el , mindazon bajok kikerülhetetlenek, melyek a munkások concurrentiája s igy a napszámnak egy bizonyos mérleg alatti leszállításáról következnek, hogy végre az egész munkaerőnek egy nagy része az egész országban hónapokig nem alkalmaztatik. Hányszor halljuk a panaszt, hogy országunk szegényedik, s ha ezt nem állítjuk is oly általánosságban mint sokan, kétségtelen, hogy országunk vagyonossága, az országban létező beruházott vagy forgó tőke nem növekszik oly arányban, mint szomszédságaink bármelyikében is. — De bámulható-e ez, midőn annak, mi a tőkét teremti, a munkaerőnek, nagy részét elveszni látjuk? S vájjon mik ezen állapotok következései a népnek főkép azon osztályára, mely mindennapi kenyerét mindennapi munkájával keresi? Nem lehet senki, ki, midőn hazánk legtermékenyebb vidékeiben népünk jelen állapotát azzal hasonlítja össze, melyben azt csak néhány évvel előbb ismertük, szomorúsággal nem venné észre, miként a nagy számnak elszegényedése sehol sem halad oly mérvben, mint épen itt. Maga a szabadság, mely által az úrbéri birtoknak eladása, és igy a fertály és feles házhelyek illetőségének egyes kezekbe commassatiója lehetővé vált, napról napra kevesiti a birtokosok és szaporítja a gazdasági napszámosok számát; míg másrészről minden,a mezei gazdászatban behozott javítások , a feles gazdaságnak megszüntetése, cséplő- és más gépek alkalmazása megapasztja azon forrásokat, melyekből ezen osztály jóléte folyt és habár a jelen pillanatban a napszámnak aránytalan nagysága, mely a nagyobb munka idejében fizettetik, ezen állapot következéseit bizonyos fokig ellensúlyozza, tagadhatatlan, hogy főkép alföldünkön a tisztán agricol proletariátus száma naponkint növekedik, s igy, habár lassan, de biztosan oly állapotoknak megyünk elibe, minkben Izlandot látjuk, mely országnak minden baja egy nagy számú, tisztán a mezei gazdaságból élő és ez által el nem foglalt proletáriátusban áll. Oly ország, melyben ily viszonyok léteznek, kétségen kívül eljutott azon ponthoz, melyben a gondoskodás, hogy a népnek az ipar, a jövedelem új forrásai nyittassanak meg, az államférfin és minden hazafi főkötelességei közé tartozik, és ha hazánk állapotát tekintjük, nem fogja senki tagadni, hogy oly ország, melyet a természet érczkincsekben ép oly bőven áldott meg, mint termékeny földekkel, mely épen ott, hol az érczkincsek rejlenek, a vizezőnek csaknem kiszámithatlan mennyiségével rendelkezik, melynek népessége nagyobb, mint melyet a megyei gazdászat elfoglalhatna, melyben ennek következésében a napszám, és pedig épen az érczekkel biró districtusokban, alacsony, mely már jelen miveltségi fokán is sok iparczikkeket fogyaszt, s igy az iparnak biztos belpiaczot nyújt, mig geographikus helyzeténél fogva oly országok szomszédságában állván, melyekben az ipar általános cultural viszonyaiknál fogva még hosszabb ideig ki nem fejlődhetik, hogy mondom, ily ország bir azon tényezők nagyobb részével, melyek egy virágzó ipar megalakítására szükségesek, s hogy e szerint azoknak nézete alaptalan, kik az iparnak kifejtését e hazában lehetetlennek tartják, vagy azt hiszik, hogy ez utáni törekvéseink legalább idő előttiek. S most átmegyek a második ellenvetésre, melyet egyletünk ellen főkép politikai helyzetünk átalakulása óta többször hallottam. Ugyanis némelyeknek nézete szerint helyesen jártunk ugyan el, ha akkor, midőn a nemzet a törvényhozás és kormányra semmi befolyást nem gyakorolhatott, az iparnak emelésére azon egy eszközt választottuk, mely akkor rendelkezésünkre állt. De valamint az egyleti működésnek akkor is csak igen csekély eredményeit láttuk volna, úgy most, midőn a nemzet jogait visszanyerte, csak a kormány és törvényhozás az, kiktől iparunk emelését várhatjuk, s az egylet működése e nagy czél elérésében ezentúl fölöslegessé vált. Meggyőződésem szerint ezen nézet csak az ipar legfontosabb tényezőinek s azon befolyás természetének félreismerésén alapszik, melyet alkotmányos törvényhozásunk és kormányunk az iparra gyakorolhat. Kétségtelen, hogy azon tényezők közül, melyektől az ipar felvirágzása függ, több olyan van, melyre egyletünk közvetlen befolyást nem gyakorolhat. Közlekedési eszközeink czélszerű kiegészítése, jobb pénzviszonyok, tökéletesebb népoktatás, az iparnak külpiaczokon szerzett kedvezményei, tökéletesített hiteltörvények s — mi ezeknek következése — nagyobb számú és úgy szervezett hitelintézetek, hogy azokban az ország minden vidékeinek iparosai olcsó kölcsönökhöz juthassanak, mind oly tényezői az iparnak, melyeket csak törvényhozásunk gondoskodásától várhatunk. Kétségtelen az is, hogy más országok, melyek az ipar mezején legmesszebbre haladtak, ezt nem egyesületek működésének, hanem főkép kormányaik támogatásának köszönik. Általán véve megengedem, hogy az ipar mezején nagy eredmények a kormány és törvényhozás közreműködése, azaz: az állam támogatása nélkül nem érezhetnek el; de másrészről az is bizonyos, hogy mindenben, mihez az egyéni tevékenység kívántatik, az államhatalomnak hatása soha nem elegendő, s hogy főkép mi az ipart illeti, a befolyás, melyet az állam annak kifejlődésére gyakorolhatott, újabb időben tetemesen kisebbé vált, mint azelőtt volt. A főeszköz, melyet az államok a legújabb időkig az ipar emelésére eddig használtak, az iparosoknak általánosan, vagy az ipar egyes ágainak külön adott privilégiumokban s az egyes czikkek be- s kivitelének megadóztatásában állt. Az egyes városoknak vagy egyes industriáknak adott polgári kiváltságok, minőknek a bányavárosoknak adott privilégiumokban hazánkban is példáját találjuk,— azt idézték elő, hogy egyes helyeken egész iparos gyarmatok telepedtek le, más előbbrehaladt országokból magukkal hozva tőkéikkel és eszközeikkel együtt iparos titkaikat is, melyek akkori időben az iparos felsőbbségnek néha fő tényezői voltak. Ismeri mindenki a befolyást, melyet ily módon a Nantesi ediktumnak eltörlése a franczia industának sülyedésére s az angol, hollandi és német emelésére gyakorolt. Még nagyobb azon befolyás, melyet a kormány s törvényhozás a vámszabályok meghatározásának korlátlan szabadsága által az iparra gyakorolhatott, megtiltva a kivitelt egyrészről s igy olcsóvá téve a nyersanyagot, eltiltva az idegen iparczikkek bevitelét s igy mesterséges uton emelve a honi gyártmányok árát. De ha most, midőn a jogegyenlőségnek elve Európa minden mivelt országaiban általánossá vált, semmi állam az iparos osztálynak nem nyújthat oly alkotmányos előnyöket, melyeket az saját hazájában nem élvezne, s igy kormányaink azon eszköztől fosztattak meg, mely által régibb időben az iparban hátrábbmaradt országok más előrehaladottabbak egyes iparágait magokhoz átültették, várjon tagadhatja-e valaki, hogy" napjainkban, talán Oroszország kivételével, nincsen állam, mely e vámok meghatározására végre oly feltétlen szabadsággal rendelkezhetnék, mint ezt csak egy félszázad előtt Európa minden országaiban találjuk ? A szabad kereskedésnek eszméje, mely tökéletesen ugyan eddig még sehol sem létesíttetett, de naponta nagyobb tért foglal el az emberek meggyőződéseiben, a szabad kereskedésnek eszméje nem engedi, hogy bármely állam is a prohibitív rendszerre építse iparának alapját. Legkevésbbé oly ország, melynek vagyonossága s financziális helyzete nyers terményeinek kivitelétől függ s mely, midőn a prohibitiv rendszer által saját iparát akarná megalapitani, ezáltal csak mezei gazdaságát rontaná meg. Meggyőződésem szerint a szabad kereskedésnek eszméje azon arányban, melyben az Európában általánosan alkalmaztatik az ipar mezején, a munkaelosztásnak rendszerét fogja megalapítani az országok között és úgy, mint az eddig az egykének között gyakoroltatott, oda vezetvén, hogy minden egyes ország nem az industriának minden ágait, hanem csak azokat gyakorolja, melyekre képesitve van, s melyekre részint nyers terményeinek bősége, részint munkásainak képessége által hivatva van. A szabad kereskedés eszméjének szükséges következése, hogy azon küzdelemben, a mely külön- 1768