Budapesti Közlöny, 1869. február (3. évfolyam, 26-48. szám)
1869-02-23 / 43. szám
létesítette a vallásfelekezetek viszonosságáról alkotott törvényben ? Nem gondoskodott-e a törvényben a népnevedről és a népoktatásról ? Igaz-e, hogy Erdélynek Magyarországgal való egyesítését bevégzett ténynyé emelte ? Horvátországot visszanyerte e szt. István koronájának ? (Helyeslő felkiáltások.) És hogy még sok mást ehallgassak, igaz-e, hogy visszaállítva az ország épségét és alkotmányát, megőrizte a békét úgy benn, mint kivüit, az ország e legnagyobb kincsét, mely benn és künn annyi veszélynek volt kitéve ? (Éljenzés.) Ezek a többség művei, s ezek irányában szólhatnak tele marokkal a vádak s kárhoztatások akkor, midőn e müvek jótéteményei ezer csatornákon kezdenek az országra szétáradni. Ha mindezen intézkedés , az egész politika meddő maradt volna, s habár lelkünkben, szándékunk tisztaságában ekkor is megnyugvást találtunk volna, — nem állanánk igy felemelt fővel a nemzet előtt, mint állni jogunk van most, midőn rámutathatunk az anyagi és erkölcsi sikerre majdnem kivétel nélkül mindenfelé. — De valóságos szerencse, hogy az eredményekre anyagilag is rámutathatunk ; — rámutathatunk ama nagyobbszerű pénzintézetekre (éljenzés), melyek milliókat hoztak s tartanak forgalomban a hazában, — rámutathatunk azon 25—26 kisebb pénzintézetre, melyek az ország különböző vidékein egymásután keletkeztek, s keletkeznek folyvást; — elősorolhatjuk azon 28—30 takarékpénztárt, mely két év óta állíttatott fel, és azon számos népbankokat, biztosító intézeteket, melyek ismét nemcsak ezer új iparágat ápolnak, fejlesztenek; de amelyek lehetővé tették, hogy a becsületes ipar és szorgalom az uzsorának ne essék áldozatul, sőt önlábán járjon és gyarapodjék. (Lelkes éljenzés.) És rámutathatunk azon nagyszerű iparvállalatokra, melyek ismét ezer kezet tesznek mozgásba s ezer mellék-ipart élesztenek, s melyek befogadására oly nagyszerű építmények emeltetnek, minőket hazánk azelőtt soha nem látott, s melyeket szerencsére a leghatalmasabb ellenzék sem képes — hogy láthatók ne legyenek — véka alá rejteni. (Derültség.) És nem kellene-e szemet hunyni annak, ki látni nem akarja, hogy mily roppant mérvben szaporodnak vasutaink ? Igaz, ambitiónknak vannak bizonyos korlátai a vasutak tekintetében is, de annyira mégis terjednek, hogy az ország fővárosa az ország széleivel, s rövid időn Brassóval és Fiuméval, Sziléziával, Gács- és Steierországgal összekötve legyen. Több mint 400 mértföld vasút építéséhez fogunk, s ennek kiépítése fejében 300 millió forint létetik mozgásba. — Az-e tehát a panasz, hogy nem elég nagy az activitás, nem elég élénk a munka ? ellenkezőleg, uraim! oly rögtön jött e munkásság a hazába, hogy a munkás kezeknek mindenfelé helyes arányban elhelyezkedni még eddig lehetetlen volt. (Igaz!) Mindezek, uraim, a haladásnak azon eszközei, melyek a nemzetnek a vagyonosodás forrásait tárják fel, csakhogy ezekhez a folytonos munkásságon kívül még egy kellék szükséges múlhatlanul: ez a béke; a béke benn, melynek fenntartása a nemzet minden egyes tagjának szent kötelessége ; a béke kifelé, mely a népek vezetőinek, a kormánynak kötelessége. És mégis, uraim, noha jól tudom, hogy alig van ország, melynek az anyagi emelkedésre nagyobb szüksége volna, mint hazánknak, mindamellett óhajtom mindenek felett, hogy a nemzet szellemi s erkölcsi tőkéje is növekedjék, gyarapodjék. (Lelkes éljenzés.) Óhajtom, hogy a nemzet gyönyörű polgári s politikai szabadságait háborútlanul élvezze; óhajtom, hogy a politikai érettség szilárduljon; óhajtom, hogy úgy földmiveseinek, mint iparosainak s kereskedőinek szakműveltsége naponkint terjedettebb s nagyobb legyen, — tanintézeteinek száma s belértéke naponkint emelkedjék, mert az igazi szabad honpolgárnak életczélja csak az lehet, hogy erkölcsileg legyen nemes, anyagilag legyen kielégített. (Igaz ! úgy van!) Meg kell még említenem a véderőről szóló törvényt, melyet mi megnyugvással szavaztunk meg. Általános hadkötelezettség, mely különbséget nem téve gazdag és szegény között, mindenki kötelességévé tegye a hont védeni, ha azt veszély fenyegeti; rövid szolgálatidő béke idején, mely az iparos és a munkás hivatását meg ne semmisítse s a családi élet örömeit előre el ne zárja: ezek azon vezérelvek, melyek közjogi tekintetben is megnyugtattak bennünket e törvény megszavazásakor. Továbbá az országgyűlésnek tartottuk fen az évi illeték megszavazását, s újra kimondatott, hogy a magyar csak magyar ezredben tehet szolgálatot (viharos éljenzés), s végre szentesített törvény mondja ki, hogy legyen a hazának honvédserege, mely a magyar vitézségnek a hadserege mellett uj tért nyitand, ha veszély borulna e hazára. (Szűnni nem akaró éljenzés.) Így felelünk mi uraim az ellenünk terjesztett vádakra. — Adatokkal phrazisok helyett, tényekkel a ráfogásokra, a valóság képeivel az álmok képeire — nyilt homlokkal, tiszta lélekkel. (Helyeslő felkiáltások.) És uraim, életem legboldogabb momentumai közé számitanám, ha azon lelki megnyugváshoz, e vádak által felizgatott hazában — bármi csekély részben én is járulhattam, ha hozzájárulhattam a kivívott alkotmányos alap iránti bizalomnak megerősítéséhez s igy azok iránt is, kik nehéz küzdések közt ez alapot lerakták és jó szándékkal ez alapon továbbépíteni akarnak. Tévedhetnek ez emberek, midőn ez után járnak ; de ha tévedésről van szó, sokkal előbb tévedhetnek azok, kik kisebbségben voltak, mint mi, kik a többséget képeztük (igaz ! úgy van!), akkor, midőn mind a két párt létének forrása ugyan az volt : polgártársaink bizalma s a szabad választás, — akkor, midőn mesterünk Deák Ferencz (hosszas, lelkes éljenzés) tanácsa semmiben nem követtetett szigorúbban, mint abban, hogy az egész küzdelemben senkinek meggyőződése nem erőszakoltatott s a szabad vita nem korlátoltatott — akkor sem, midőn azt a szenvedélyek hullámai vitték, akkor sem , midőn az az unalom holmokjában futott szét. (Úgy van!) És szabad legyen a múlt idők emlékeiből valamit megemlíteni. (Halljuk!) Voltak idők — még igen sokan emlékeznek ez időkre — midőn, ha a törvényes időszakban az országgyűlések megtartottak, azokra egy rakás sérelemmel jelent meg a nemzet. Az országgyűlés lefolyt , az idő elveszett és a sérelmek nem orvosoltattak, és mi a haladás emberei azt mondottuk : nem kell e rendszer nekünk, nincs időnk sérelmi politikát űzni, nekünk dolgoznunk kell. (Éljenzés.) És e rendszer megbukott és uj alapok teremtettek. — Vájjon helyén van-e most, hogy, — midőn a nemzeti munkásság ez uj alapokon s annyi sikerrel megindult, midőn annyi kérdés vár megoldásra, annyi javítani s reformálni valónk van — uj küzdelmekbe bonyolittassunk, s ezek közt időnk vesszen el ismét sikertelenül mint a múltban ? Önök uraim, nemsokára szavazni fognak. — Mi mint a többség emberei itt állunk önök előtt s szózatunk ezer ráfogáson, ezer vádon tör keresztül; — megmentettük az alkotmányt s általa a hazát és nemzetet; önök pedig határozni fognak a felett, hogy ugyanazon kezekre fogják-e bízni a haza sorsát, melyeket építeni láttak, vagy azokra, kik a bontáshoz akarnak fogni ? (Szűnni nem akaró lelkes éljenzés!) Szombathelyen, febr. 16-án Horvát Boldizsár ministeri képviselőjelölt tiszteletére nagyszerű lakomát rendeztek, amelyen körülbelül negyedfél száz választó vett részt. A felköszöntések sorát Takács Lajos, a megye első alispánja nyitotta meg, és a legelső magyar emberre, a királyra ürítette ki poharát. Ez áldomást harsogó üdvmadások fogadták , de azért kijutott az éljenekből a többi felköszöntésnek is. Különös lelkesedést keltettek a kedves királynéra, Deák Ferenczre, képviselőjelöltünkre és a ministériumra mondott áldomások ; az utóbbira a minister válaszolt, megköszönvén a kormány iránt nyilvánított jó kivánatokat és viszonzásul egy gyönyörű toastban a jelen volt főispáni helytartónak, Széll József urnak tisztelt nejére emelvén poharat. Azonban mindez csak előjátéka volt azon nagyszerű jeleneteknek, a melyeknek e szerény termek szinterévé lettek, midőn a minister ur újra fölemelkedett. Banquett-beszédében a minister épen az amott mellőzött kérdést fogta fel; szemközt fordult az ellenzékkel, és egy hatalmas philippikában tönkre zúzta az ellenzéki politika egész alkotmányát. De e philippika egyszersmind a leggyönyörűbb apológiája is volt a kiegyenlítés politikájának. A szónok rokonszenves hangja, a szónoklat igaz pathosának hatalma, az egészet átlengő meleg honfiúi hang elkapó ereje, a rejtett forrásként itt-ott felbugygyanó mély és igaz humor, és ami mindennek testet adott: az érvek hatalmas lánczolata oly megragadó egészet képeztek, amely a hallgatóságot a kitörő derültség és mély komolyság, a meleg felbuzdulás és a határt nem ismerő lelkesedés váltakozó érzelmei közé ragadta magával. A Folyó hó 18-án a minister elutazott. A város örege és ifja künn volt az indóháznál, még egyszer látni és hallani távozó képviselőnket. Ő néhány szívélyes szóval búcsúzott el tőlünk és megígérte, hogy a jövő hónapban a választás alkalmával ismét meglátogat bennünket. Budavírosának vasárnap három választási értekezlete volt. Az első reggel a balpárté, egy pár száz ember jelenlétében — hol, „miután a jelesebb oppositionalisták már mind lefoglaltattak“, de Budának mégis jeles emberre van szüksége, kitűzték Tarnóczy Kázmért, kit azonban még megkérdeznek, ha várjon elvállalja-e a követséget ? A második d. u. 3 órakor a vár, Krisztinaváros és Víziváros deákpárti választóié. A kitűzött időre több mint 1000 választó jelent meg, úgy hogy a roppant nagyságú aréna egészen megtelt, nem kiváncsi hallgatókkal, hanem az ügy iránt érdeklődő pártfelekkel. Itt láttuk Budaváros tekintélyes polgárait minden osztályból oly tömegesen, mint alig valahol. Vagyon, értelem, hazafiság, minden bőven volt itt képviselve, s oly nagy érdeklődés mutatkozott, mely mindenkit meglepett. Ily választók által megválasztatni büszkesége lehet a mi büszkeségünknek, városunk fiának, Eötvösnek is. A gyűlés önmagából merité a lelkesedést, mert itt mindenki látta, hogy egy sincs, aki ne tudná, hogy hazafi kötelességet gyakorol. Pont 3 órakor már meg volt telve a nagy színkör, Ráth Péter, ideiglenes elnök megnyitá az értekezletet. Utána Kralitz Kálmán ügyvéd szólott., Talpraesett jeles beszéde nagy hatást csinált. Ő a helyzetet ecsetelte s minthogy sok ferdítésnek, igazságtalan megtámadásnak lettek kitéve, méltányolá a múlt országgyűlés vívmányait s a támadások igaztalanságát kimutató. De úgy hive, hogy nem elég a meggyőződés. Sorakozni kell a pártnak, hogy erejét megmutassa. Nem kell engedni, hogy oly párt emelkedjék többségre, mely programmal sem bir s nem is tudja, hogy mit akar. Nem kell engedni, hogy a balkéz lerontsa azt, a mit a jobb kéz annyi bölcseséggel épített. Végül K. Eötvöst ajánlá. Átgondolt, s nyugalommal és erős meggyőződéssel elmondott beszédét hangos éljenzések szakiták többször félbe, melyek a végén legzajosabban ismétlődtek, midőn a gyűlés Eötvös nevének említésénél felállt s a kalapokat a levegőbe lobogtatva, adott nyilatkozatot lelkesedéséről. Utána Ország Sándor lépett elő. Valódi szónoki lelkesedéssel s ihlettséggel, mely elragadta hallgatóit, mondá el következő beszédét ■ Tisztelt tanácskozmány! Mióta 1859-ben Olaszhon tévéin az absolut önkény hatalma először meg lön ingatva s tiz évi szenvedés után reményeink uj alapot nyertek, harmadszor állunk most a választások küszöbén. 1861. és 1865-ben programoira alig volt szükség, mert bárkit választottunk volna honfitársaink sorából, mindnyájunknak csak egy volt óhajunk, hogy a türhetlen állapot megszüntessék, országunk és nemzetünk jogainak gyakorlatába visszahelyeztessék. A mód, miként, az út, melyen lesz fejedelem és nép között az egyezség eszközlendő, csak általánosságban jön felemlítve; a részletekbe senki sem bocsátkozott, mert mindnyájan hallgatag megegyeztünk abban, hogy az egyezkedés oly viszonyok, oly körülményekről van feltételezve, melyek tőlünk függetlenek s igy ismeretlenek lévén, számításba sem jöhettek. 532