Budapesti Közlöny, 1869. szeptember (3. évfolyam, 199-223. szám)
1869-09-17 / 212. szám
ketten megegyeztek, (s nézetüket különösen reám ismeretlenül hallgató magyar emberre nézve, igen tanulságosan indokolták,) hogy Magyarország felszabadulása után s jelen politikai önállósága mellett, csak úgy lesznek képesek a versenyt Magyarországgal kiállani, ha eszközölni bírják, hogy az austriai, s illetőleg a morva nép a földművelésben s általában a gazdászati termelésben ezentúl is mindig legalább ötven évvel előrehaladottabb lesz a magyar népnél. E czért még most, a magyarországi nép kulturai elmaradottsága, s e téren tapasztalt lassú haladása miatt elérhetni remény lettek, s csak azon tanakodtak, hogy minő módon, minő eszközökkel lehetne a nép gazdászati szakismeretét minél gyorsabban fejleszteni. Íme, kik jelenleg is legalább 50 évvel előrehaladottabbaknak érzik magukat, már szorongva néznek a jövendő elé, s reményüket egyfelől a mi népünk tudatlanságába, másfelől az ő népüknek a gazdászat terén való művelődésébe helyezik. És mit tettünk mi ? Fájalommal kell megvallanunk, hogy úgy maga a nemzet, mint az iskolákat tartó egyházi és világi testületek mindenről inkább gondoskodtak, mint a népnek gazdászati oktatásáról. Hálásan kell elismernünk a nagy Festetich György grófnak keszthelyi kezdeményezését, az országos gazdasági egyesületnek gazdasági tanodák állítása iránt kifejtett tevékenységét, és a közgazdászati minister úrnak ez irányban tanúsított több rendbeli gondoskodásait. Azonban mindez intézkedések s a felállított vagy átvett egy pár tanoda inkább a nagyobb birtokos gazdák, gazdatisztek, s nagyobb birtokosoknál alkalmazandó gazdák kiképzésére szolgálnak. Tanult gazdatisztek alkalmazása, a tudomány által megállapított gazdasági rendszerek s gépek behozása, és a gazdasági egyletek működése folytán — gazdászatunk átalakult, s termelésünk a 30 év előttihez képest óriási haladást tön-------a nagyobb birtokosoknál. — De maga a milliókból álló földmives nép, melynek feladata egyedül egy pár hold földjéből teremteni elő kenyerét és családja jóllétét, ma ép oly tudatlanul, oly kezdetleges módon gazdálkodik, mint a régi viszonyok között kevesebb jövedelmekből is megélő ősapja. Ha nemzeti közjólétet akarunk, úgy e milliók gazdászati kulturájáról is gondoskodnunk kell. A földmivelés , ipar és kereskedelmi miniszer ur a nagyméltósága, a múlt évben Sporzon Pál és Kodolányi Albert urakat külföldre küldé a gazdasági szakképzés tanulmányozása végett, s e megbízatásukban eljárt nevezett uraknak a német- és francziaországi felsőbb gazdasági szaktanodák és földmives - iskolák körül tett nagybecsű tanulmányait, s illetőleg azokról benyújtott jelentését a közgazdászati ministerium 1868. évi közleményeinek I fő füzetében ki is adá. Nem tudom, hogy ez ügyben azóta minő munkálatok folynak a közgazdászati ministerium kebelében, s minister úr ő nagyméltóságának minő tervei vannak. Ismervén nagyméltóságtoknak azon ügyszeretetét s szabadelvűjénél, melynél fogva az érdeklődők véleményét mindig készek meghallgatni, s érdemlett figyelembe venni, én is mint hazai népoktatásuk egyik napszámosa bátor vagyok most, a jelen évi költségvetés tárgyalásának küszöbén ez ügyben nézeteimet, illetőleg egy javaslatomat nagyméltóságtoknak mély tisztelettel előadni, s kegyes figyelmekbe ajánlani. — Véleményem elmondása tán már azért sem lesz fölösleges, mert Sporzon és Kodolányi urak tanulmánya egyfelől a felsőbb gazdasági szaktanodákra, másfelől inkább a birtokosoknál alkalmazandó gazdák kiképzésére szolgáló földműves- iskolákra vonatkozik ; én pedig javaslatomban főleg a nép minél nagyobb tömegének gazdászati s alsóbb iparágakra való oktatását óhajtom. Előrebocsátom, hogy a nyugati országokban létező földmives-iskolákat, a mi viszonyaink között, sem teljesen kivihetőknek, sem a fentebb kifejtettem czélra (t. i. a nép nagyobb tömegének saját életfoglalkozásábani oktatására) eléggé alkalmasaknak nem tartom. Ha az elemi- és felső - népiskolákon felül, s azoktól külön akarnánk az ország (Erdélyt is beleértve) minden vidékére csak 40 földmives-iskolát felállítani, ennek létesítése és fenntartása oly költségbe kerülne, minő jelen pénzügyi viszonyaink között alig volna e czélra fordítható . A kivitel ez anyagi nehézségeit felismerte s kimutatá Kodolányi úr is a „Pesti Naplódban a földmives-iskolák állításáról ez évben közlött czikkeiben. Azonban, ha az ország meghozná is a szükséges áldozatot, részemről nem reményem, hogy a nép nagyobb tömegének gyakorlati oktatását illetőleg 40 földmives iskola által az óhajtott és a hozott áldozatoknak megfelelő eredményeket érhetnénk el. 1- er. Mert minden tisztán földmives iskolában 25 legfölebb 50, a más birtokosoknál szolgálandó gazda képeztetik, s csak elvétve van oly növendék, ki azontúl a maga fél vagy egész telkén gazdálkodik; tehát a földmives nép nagyobb tömege közvetlenül semmi oktatást sem nyer ez intézetekből, s ez legnagyobb hiányuk. 2or. Mert tisztán földmives iskolában csupán a szorosabb értelemben vett földművelés és gazdászat taníttatik, míg nézetem szerint a népet mindenütt saját életfoglalkozására kellene oktatni, tehát a körülmények szerint egy helyütt gabna, más helyütt gyümölcs vagy bor, ismét más helyütt kerti zöldség termelésére, vagy valamely iparági foglalkozásra. 3- or. Mert a kizárólag földmives-iskolába az elemi iskolából kikerült, vagy épen csak írni, olvasni tudó növendékek vétetvén fel, azonnal és egészen a gyakorlati foglalkozásra taníttatnának, mellőzésével oly ismereteknek, amelyek a 20 holdas polgár általános műveltségére is szükségesek. Ha pedig az általános műveltségre kellő gondot akarunk fordítani, akkor meg épen költségesek leendenek a földmivelés-iskolák. Ezen lényegesebb okoknál fogva tehát a külön önálló földmives-iskolák felállítása helyett a törvényben rendelt felsőbb népiskolákkal óhajtanék termelési szakiskolákat összekötni. Az 1868-iki XXXVIII. t. sz. 59. § a minden, legkevesebb 5000 lakossal biró községet kötelez felsőbb népiskola felállítására. Ugyanazon törvény 80. § a pedig feljogosítja a kormányt, hogy ha szükségesnek látja, oly helyen is állíthat fel állami költségen ily felsőbb népiskolát, hol 5000 nél kevesebb lakos van. Minthogy fölfogásom szerint e felső népiskoláknak úgy is az a feladatuk, hogy az elemi iskolában szerzett ismeretek kiegészítése s növelése mellett a növendékeket a gyakorlati életre képezzék, a legczélszerűbbnek látnám, e felső népiskolákat, vagy legalább azok egy részét úgy szervezni, hogy azok egyszersmind a helyi és vidékbeli szükségek által igényelt szakiskolák is lennének, így p. o. gabnatermesztő vidéken földmives iskola, bor- vagy gyümölcs termelő helyen szőlő- és gyümölcsfa mivelési iskola, (minőt ép a jelen évben Balaton-Füreden állítottak nagyméltóságtok), nagyobb zöldségpiaczok közelében kertészeti , külön ipariskolával nem biró némely városokban iparos iskolák lennének, s erdős vidékeken az erdészet mellett a famű faragás taníttatnék bennök, melyet Kenessey Kálmán ez évben már oly indokoltan javaslott. Minthogy a felsőbb népiskoláknak ily szakiskolákul szervezése a legtöbb helyen csak államsegélylyel volna eszközölhető, az államsegélyt mindenek előtt azon feltételhez kellene kötni, hogy az illető községöt, kötelezzen minden, az elemi mindennapi iskolából kikerült és élete 12-ik évét betöltött kebelbeli fiú gyermeket 3 évig, azaz élete 15-ik évének betöltéséig a felső népiskolába rendesen feltárni, úgy hogy mulasztások esetére az 1868. XXXVIII. t. sz. 1—4. §-ai alkalmazandók, és 2 pv. a nem községbeli tanulók is az intézetbe felvétessenek. A létrehozásra és fenntartásra szükséges anyagi erőt elsősorban a felső népiskola állítására különben is kötelezett illető község, sőt azontúl az illető vidék állítaná elő, és csak a mennyire ezek nem bírják a közgazdászati és oktatásügyi kormányok. A község adná mindenekelőtt a szükséges telkeket, s amennyire lehet, az épületeket is. Az állam csak oly helyeken adna pénzt telekre, hol a község és vidék nem képesek telket adni és ahol egyszersmind átalános művelődési érdekből is okveti a szükséges ily iskola. A fentartáshoz pedig (a mennyiben arra a község ereje nem elegendő) a két ministérium akként járulna, hogy a gazdászati oktatásra szükséges és még hiányzó összeget a gazdászati, a többit a közoktatásügyi ministérium fedezné. Ily tanintézetek felállításához s fentartásához úgy a maguk, mint a nemzeti haladás érdekéből erkölcsi és anyagi gyámolítással járulhatnának még a vármegyék, a vidékbeli birtokosság és a gazdasági egyesületek. A felső népiskoláknak ily szakiskolákul is szervezése nézetem szerint következő előnyökkel bírna az önálló földmíves iskolák felállítása felett: 1-er. A felsőbb népiskolák felállítására úgy is törvényben kötelezett községek és vidékek hozzájárulása mellett az állam annyi költséggel, mennyivel 40 földmíves-iskolát állíthatna, legalább is 80 ily felsőbb népiskolát felszerelhetne szakiskolául. 2 or. Az ország minden vidékén lenne a lakosság szükségeinek megfelelő szakiskola. 3 or. A község minden 12 — 15 éves gyermeke köteles lévén az ily felső népiskolába járni, az sokkal nagyobb hatással lenne az összes lakosság művelődésére, mint a 30—40 leendő gazdát képező külön földmíves iskola. 4- er. Az ily felső népiskolák minőségük szerint egyszersmind gazda-, illetőleg vinczellér, vagy kertész-képző tanintézetekül is szolgálnának, s igy a külön födmives- vagy vinczellér-képezdék feladatát is betölthetnék. 5- öt. A szakbeli oktatás mellett a törvényben rendelt felső népiskolai tantárgyak is tanittatván, a növendékek oly teljesebb kiképzést nyernének, mely a gazdának s iparosnak is csak előnyére válhatik. Az 1857-ki összeírás adataiból összeállitom, s .]. alatt idecsatolva, van szerencsém bemutatni azon magyar és erdélyhoni községek névsorát s jegyzékét, melyek vagy már 1857-ben legalább 5000 lakossal bírtak, vagy azóta minden valószínűséggel annyira felszaporodott lakosságuk. — E jegyzék szerint az egész országban (Erdélylyel) összesen 239 oly község van, mely a törvény rendeleténél fogva köteles felső népiskolát állítani. Az ország népességét, területét, műveltségi viszonyait, s a nép különféle foglalkozását véve figyelembe, nézetem szerint a 239 község közül a legközelebbi nyolcz év alatt összesen 100 felső népiskolát kellene az ország különböző vidékein ily különféle szakiskolákul szervezni, olyformán, hogy már 1870 ben harminc, azontúl pedig évenként 10 állíttatnék fel. Ezt egyáltalában elérhetőnek tartom, ha az illető községek évenként felszólíttatnának, hogy ez iránybani ajánlataikat tegyék meg, és a gazdászati s közoktatásügyi miniszer urak e nagy méltóságaik már az 1870 re szóló költségvetésben külön külön 50 ezer forintot ajánltatnának meg a törvényhozás által 30 gazdászati felsőbb népiskola felállítására. Ez összeg — czélja üdvös voltát tekintve — oly csekélység, és még anyagilag is oly dús kamatra fog elhelyeztetni, miként nem képzelhető, hogy a nemzet képviselete a legszívesebben ne szavazza azt meg. Jól tudom, hogy ez iskolák azonnali felállításában a pénzügyi akadályoknál is nagyobb nehézségül szolgál a tanerők hiánya. Hol veszünk egyszerre legalább 30—40 magyar gazdászati szaktanítót? Fájdalom, készen bizony sehol sem kaphatunk földműves hazánkban. Azonban e nehézséget is legyőzhetőnek tartom oly módon, hogy a fentebb irt 109 ezer forint egy részén küldjön ki a kormány pályázat útján jelentkezett 35—40 képzett egyént egy évre a külföldi illető tanintézetekbe. Ez idő alatt pedig a megnyílt iskolák elő évében a törvényben rendelt egyéb tantárgyak, különösen pedig az előkészítő természettani ismeretek taníttassanak nagyobb mérvben, s majdan a 2 ik és 3-ik évben annál nagyobb súlyt lehetene helyezni a szaktudományokra. Ezen nézeteimet voltam bátor, s tartottam az ügy iránti kötelességemüt nagyméltóságtoknak tiszteletteljesen előadni, s midőn ezeket ismételve kegyes figyelmükbe ajánlanám, mély tisztelettel maradok nagyméltóságu minister uraknak Tátra Füreden, augustus 25. 1869.alázatos szolgájuk : Molnár Aladár, 305 t)