Budapesti Közlöny, 1869. december (3. évfolyam, 275-299. szám)

1869-12-01 / 275. szám

9165 , 3­1 HENSCHEL ANTAL HAGYATÉKA EL­LENI CSŐD ! 680—681. Sz. kir. Korpona város pol­gári törvényszéke részéről közhírré téte­tik , miszerint Henschel Antal korponai pipagyártó hagyatéka ellen, mai nap 680 & 681. szám alatt kelt határozattal a csőd elrendeltetvén, a hitelezők összejövete­lére, s illetőleg követe­lseik bejelentésére határidőül folyó évi december hó 21. és 22-ik napjai tűzettek ki,­­ ideiglenes tö­meggondnokul, és perügyelőül Gittler Antal ügyvéd úl neveztetik ki. Felhivatnak tehát mindazok, kik a ne­vezett csődtömegből bármely jogc­ím alatt valamit követelni akarnak, hogy ebbeli keresetüket a fent ki­tett határidőig ezen törvényszéknél kellőleg okadatolva annál bizonyosabban nyújtsák be, minthogy a később beadottak birói figyelmen kívül ha­gyatni fognak. Kelt Korponán 1869-ik évi november hó 16-án tartott városi törvényszéki illésből Idézések: ~ 5689 33— IDÉZÉS. 4334. Somogymegye törvényszéke által felszólittatnak mindazok, kik az 1868. évi jan. hó 1-ső napján Böhönyén elhalt Ba­kos Sándor után maradt s a böhönyei 24 számú telekjegyzökönyvben A. I. sz. a. felvett fél telekre, úgy A. -1- 1565 hr. sz. a. foglalt ingatlan vagyonra nézve netalán örökösödési joggal bírnak, hogy ennek érvényesítése végett 1869-ik évi december hó 20-ik napján reggeli 9 órakor ezen törvényszéki pertárban örökjogukat annál bizonyosabban jelentsék be, minthogy en­nek elmulasztása esetében az örökség tu­lajdonjoga folyamodó Bakos József böhö­nyei lakos nevére fog bekebeleztetni. 3­?Kelt Kaposvárott, 1869. évi október 1-én ~ 5984 7 3­2 IDÉZÉS. 4299. Pest, Pilis és Solt t. e. várm. ka­locsai polgári törvényszéke , mint birtok­­biróság által mindazok, kik 1869-ik évi deczember 8-án Dunapatajon elhalt Jakab Sándor és neje Kovács Sára után ma­radt s a Dunapataji 2695, 1160. és 904. sz. tikben felvett fekvőségre nézve netán örökösödési joggal bírnak, oly megjegy­zéssel idéztetnek, miszerint örökösödési joguknak érvényesítése végett 1869. de­­czember 30-ig ezen törvényszéknél jelent­kezzenek , mert meg nem jelenésük ese­tére az örökség tulajdonjoga. Kovács Zsó­fia és Sára Mária folyamodók nevére fog bekebeleztetni, s a hagyaték azoknak át­adatai. Pest, Pilis és Solt t. e. vármegyéknek Kalocsán, 1869. évi november hó 11-én tartott polgári törvényszéki üléséből. 5687. 3­­­3 IDÉZÉS: 4333. Somogymegye törvényszéke által felszólittatnak mindazok, kik az 1866. évi január hó 9-dik napján Tapsonyban elhalt Horváth Márton után maradt s a tapsonyi 31-ik számú telekjegyzökönyvben AI. sz. a. két negyed telekre, és A­­)~ 1434. és 1436. hrsz. alatt foglalt ingatlan vagyonra nézve netalán örökösödési jog­gal birnak hogy ennek érvényesítése vé­gett 1869. évi decz. 20. napján reggeli 9 órakor ezen törvényszéki pertárban örökjogukat annál bizonyosabban­­ dönt­sék be, minthogy ennek elmulasztása ese­tében az örökség tulajdonjoga folyamodó Horváth József, János és György tapso­nyi lakosok nevére fog bekebeleztetni. Kelt Kaposvárott, 1869. évi October hó 1-ján. 4851 , ’3­2 IDÉZÉS: 2971. Baranyamegye törvényszéke mint birtokbiróság részéről Császtában 1867 évi jan. 7 én, és 1866-ik évi dec. 27-én végrendelet hátrahagyása nélkül elhalt Bakó Mihály és neje Kovács Mária után maradt örökösök: Bakó Ádám, Bakó Ist­ván és Bakó József császtai lakosok ál­tal az örökség birtokba vétele iránt bea­dott kérvény folytán ezennel mindazok, kik az örökség tárgyát képező ingatlan vagyonra, mely áll a császtai 49. sz. tjkben felvett 40. 41 sz. alatti házak s­­. .achez tartozó 6/8 telekből + alatti 390. 426. és 429. hsz. sz. alatti fekvőségekből, végre a szászvári 237. sz. tjkben foglalt 2909. hsz. sz. alatti szőlőből, netán örökö­södési joggal bírnak, ezennel megidéztet­nek, hogy ezen hirdetménynek a hiva­talos hirlapbani harmadik beiktatására számítandó 45 napi határidő alatt e tör­vényszéknél öröklési joguk érvényesíthetése végett annál bizonyosabban megjelenjenek,'' minthogy ellenkező esetre az örökség tu­lajdonjoga a folyamodók nevére fogna hi­vatalból bekebeleztetni, s illetőleg azok­nak átadatni. Kelt Pécsett, Baranyamegye törvény- széke mint birtok-bíróságnak 1869. évi jul. kó 27-én tartott üléséből. 6043 , 3­3 IDÉZÉS. , Folkman Ábrahám, dihepoli, és Flax letti hlinniki lakosoknak s­tanik Kub­­i András dihepoli lakos elleni 36 frt a kr. 49 ft 56 kr. és 100 frt, úgy Stanik József elleni 50 frt iránti, szintúgy Folk­man Salamon felperesnek, Kemerich József és Kemerich András dihepol lakosok el­­leni 112 frt iránti ügyekben, 207. 208. 209. 313. 314. számú végzésekkel tuzzor­­kai szolgabiróság előtt, tárgyalási határ­napul 1869 deczember 29. napjának reg­­geli 9 órája kitüzetvén, arra ismeretlen tartózkodásu alperesek idéztetnek azzal, hogy részükre rendelt Háncsán Kálmán ügygondnokot Csatzán kellőleg utasítsák, vagy más ügyvédet nevezzenek, ellenkező­leg az elmulasztás következményeit ma­guknak tulajdonítsák. Turzovkán, 1869. november 3. Semsik István, szbi­ó, 6064­3—3 IDÉZÉS. 54304. A pesti kir. e. b. váltótszék ré­széről ezennel felhivatik ismeretlen tartóz­kodása Hirschler M. volt temesvári lakos miszerint az ellene Schwab testvérek bécsi kereskedő czég által folyó évi julius 16. 28855. sz. a. indított keresetre 1869. évi deczember hó 6-ik napján délelőtti 10 órára kitűzött tárgyalásnál annál bizonyo­sabban jelenjen meg, vagy képviselteté- léről gondoskodjék, mert különben a tár­gyalás az ezennel gondnokul kinevezett Jankó Elek ügyvéd úrral megtartatni fog. Kelt Pesten, 1869. évi november hó 11-én. A kir. e. b. váltótörvényszék. P . 11 a 1 a t ~S1444 3 — 1 PÁLYÁZAT. 19731. A tapolczai m. kir. adóhivatal­nál egy adószedői állomás évi 735 frt fizetéssel és ennek 2/3-val fölérő tiszti biztosíték készpénzbeni levételének köte­lezettségével betöltendő. Pályázók a hivatalos magyar nyelvben­ tökéletes jártasságukon kívül életkorukat, az adóügyekben és pénztári kezelésbeni jártasságukat, eddigi szolgálataikat igazoló okmányokkal fölszerelt kérvényeiket 21 nap alatt, itt helyütt benyújthatják. Sopron, 1869. nov. hó 22-én. A m. kir. pénzügyigazgatóság. ____ 3—3 PÁLYÁZAT. 3810. Barsmegye telekkönyvi hivatalá­nál újonnan rendszeresített s évi 600 ftnyi fizetéssel ellátott harmadtelekkönyvi segédi állomás betöltésére pályázat nyittatik. A pályázni szándékozók koruk, tanul­mányaik, eddigi foglalkozásuk, valamint a telekkönyvi vizsga letételét igazoló okmá­nyokká­ felszerelt, s a m. k. igazságügy­­ministeriumhoz czimzett folyamodványai­kat és pedig a hivatalban állók elöljáró­ságuk utján, mások pedig közvetlenül Barsmegye alispáni hivatalánál legkésőbb f. évi dec. 1- ig annál is inkább benyújt­sák, mert az ezen határidőn túl beérke­zendő folyamodványok tekintetbe nem vétethetnek. Kelt Aranyos Maróthon 1869. évi no­vember 17 én. Konkoly Pál, Barsmegye első alispánja. 6167 3—2. PÁLYÁZAT. 6589. Zalavármegye közönsége megyéje történelmi monographiájának megírására pályázatot nyit. A magyar nyelven írandó mű­ terjedel­me, beosztása és kezelése az íróra bizatik, de foglalja magában a megye helyirati és földrajzi ismertetését, külső és belső történelmi statistikáját. Végre tartalmazva életrajzát a megye azon kitűnő fiainak, kik a megye hatósági közéletében szere­peltek, kiket a hazai közügyek innen nyertek, szóval a kik bármely téren szol­gálatot tettek a nemzetnek. Pályázati határidőül 1871-ik év decem­ber 31 ike tűzetik ki, mely időre a pálya­­müvek jeligés levélkék kíséretében m­egye első alispánjához küldendők A pályanyertes mü 3000 fttal o. £ az ehez legközelebb álló pedig 500 fajj­a é. dijaztatik, az első dij azonban csak­lta­­lános becsű munkának ítéltetik 0-ra. A pályanyertes műből 500 példány a megyekört­ségén fog kinyomatni, „ a megye közönségéé lesznek, a további közlésre és többszörözésre nézve az író tulajdonjoga fenhagyatik. Midőn a megye közönsége történészeink figyelmét e pályázatra felhívja, egyúttal kijelenti, hogy irattárait mindazoknak, a kik azokat e munka megírása végett igénybe venni kívánják, készségesen megnyitja s a megye első alispánja személyében gondoskodni fog, hogy az e téren való buvár­at a megye egész területén szives lemozd­ításra és támogatásra találjon. Most még sósan vannak, kik maguk is alkotó részei a megye történelmének sokan kik felvilágosítást s becses adatokat szolgáltatni képesek, azért a megye kü­­lönsége bizton hiszi, hogy e felhívására létesülendő munka hiven fogja tükrözni e megyét, melyről szóland. Kelt Zala-Egerszegen 1869-ik évi no­vember hóban. A megye közönsége nevében Barcza Sándor m. k. első alispán. C­égbejegyzések. CZÉGBEJEGYZÉS 1869. évi October 28. A pesti kir. e. b. váltótörvényszéknél a kereskedelmi egyéni czégek jegyzékébe bekebeleztetett: 51595. Ignátz Glück czégbir­aló Glück Ignácz ruhakereskedő Pesten könyökutcza 24. sz. alatt. Egyszersmin­d Glück Ignácz nejével született SVeiss Laurával 1867. évi sept. 1-én Nagy-Kanizsán kötött házassági szer­ződésük, a fenérintett czégnél bekebelez­tetett. 1869. oct. hé 21. 48208. A kereskedelmi társas czégek jegyzékébe bekebeleztetett következő czég: „Buda­pesti gözkom­p és lóvasut-tár­­saság.“ Ezen részvénytársaságnak jogviszonyai alapulnak a főmért. m. k. közmunka- és köz­lekedés minisztériumnak 1869. évi Septem­ber 11. 11807. sz. alatt kelt magas ha­tározata szerint bemutatott alapszabá­lyokon. Czélja a buda­pesti vasúti indóházakat összekötő lóvonatu vasutat és ezzel össze­függéseg a buda­pesti partokat összekötő gőzkompot építeni s azon személyeket és árukat szállítani. Székhelye Pest, tartama 40 évre terjed. Alaptőkéje 500.000 forintban állapítta­tott meg, elosztva 2500 db 200 ftos, névre szóló részvényre. A választmány 12, tagból áll, kikből 4 az igazgatóságot képezi. A társulati czég érvényességére a czim­­bélyegnek előnyomása mellett a vezénylő titkár és egy választmányi tag vagy igaz­gató, vegy akadályoztatása esetében két választmányi vagy igazgató tagnak együttes aláírása szükséges. Ugyan e czélból a megjelent Ebner X. J., Térey Pál, Naszluhácz J. igazgatók, Földváry Miklós, Gseinvindt Mihály, Nyiry Lajos és Keve József választmányi tagoknak csimvezetési aláírásaik bejegyeztettek. Minden a társaság nevében kiadandó hirdetmények a hivatalos lapokban fog­nak közhírré tétetni. 1869. évi oct. 28. 51372. A kereskedelmi társas czégek jegyzékébe bekebeleztetett Gajáry Antal és Reich Márk és fiai, németül Anton Gajáry und Markus Reich et Söhne nyilvános társaság, alapul az 1869. évi sept. 10-én Kalocsán kelt társasági szer­ződésen, beltagok Gajáry Antal, Reich Márk és fiai, Reich Mátyás, Reich Már­ton és Reich Lipót, az első kalocsai gőz­malom tulajdonosok, laknak Kalocsán a czégvezetésére Gajáry Antal és Reich Márk társtag jogosult. 1869. évi nov. 2. 50387. Paksi takarék-pénztár“. Ezen részvény­társaságnak jogviszonyai alapulnak a főmért. m. kir. ipar- és ke­reskedelmi minisztériumnak 1889. márt. 31. 916. sz. a. kelt magas határozata sze­rint bemutatott alapszabályokon. Czélja a takarékosság és munkásság szellemét ébreszteni. Székhelye Paks, tartama bizonyos ha­táridőhöz t­ötve nincsen. Alaptőkéje 30000 ftból áll, elosztva 300 darab 100 forintos névre szóló rész­vényre. Az igazgató főnöke az intézetnek, ő képviseli a társulatot hatóságok és harma­dik személyek irányában. A társulati c­ég érvényességére a czég­­szövegnek kézzeli írása mellett, az igaz­gató és két választmányi tagnak aláírása szükséges, ugyan­is e czélból a jelenlegi igazgató Flórián János a választmányi tagok dr. Rudnánszky Iván és Freund József, valamint a póttagok Kurz József és Stern Mórnak czímvezetési aláírásaik bejegyeztettek. Minden a társaság nevében kiadandó hirdetmények a hivatalos lapokban fognak közhírré tétetni. 51265. „Temesvárer Concordia Dampf­­mtthl Actien-Gesellschaft“ Ezen részvénytársaságnak jogviszonyai alapulnak a főmltgy m. kir. ipar- és ke­reskedelmi minisztériumnak 1869. évi nept. hó 1-én 15812. szám alatt kelt magas határozata szerint bemutatott alapszabá­lyokon. Czélja : a Gold Adolftól megvett gőz- és víz­erővel hajtott malom üzletszerű to­vábbfolytatása és nagyobbítása. Székhelye Temesvár , tartama 30 évre terjed. Alaptőkéje 400,000 ftet tesz, elosztva 2000 darab 200 ftos, névre szóló rész­vényre. Az igazgató választmány az elnök és 9 tagból áll, kik maguk közül elnökhelyet­test választanak, és mindnyájan, valamint az igazgató is a czimvezetésre jogo­sultak. A társulati c­ég érvényességére a czim­­bélyegnek előnyomása mellett a czimveze­tésre jogosított tagok kettőjének együttes aláírása szükséges. Ugyane czélből Gold Adolf jelenlegi elnök, Deschiáa Adill, gróf Schmettow Richard, Freund Fe­­rencz, Eisenstädter Károly, Hönich S. Derera Izrael, Abelsberg József és Sehak Fillöp igazgató-választmányi ta­goknak czímvezetési aláírásaik bejegyez­tettek. Minden a társaság nevében kiadandó hirdetmények a hivatalos és egy temesvári lapban fognak közhírré tétetni. 51847. „Corvina, olcsó és népszerű olvasmányt kiadó részvény­társulat.” Ezen részvénytársaságnak jogviszonyai alapulnak a főméltóságú magyar királyi ipar és kereskedelmi ministeriumnak 1869. évi junius hó­lzén 8696 sz. a kelt magas határozata szerint bemutatott alap­szabályokon. 1. Czélja : irodalmi vállalatok által az iro­dalmat szaporítani, jé, olcsó és hasznos könyveket terjeszteni, kiadományai olcsó­sága által az olvasási kedvet s művelő­­lődést ébreszteni, növelni, s a társulat ter­mékeinek nagymérvű elterjedést biztosítani, végre az ezen vállalatba fektetett tőke tu­lajdonosait szilárd üzlet által biztos nyereményben részesíteni. Székhelye Pest, tartama 40 évre terjed. Alaptőkéje egyelőre 200,000 ftra határoz­tatok elosztva 2000 db. 100 ftos, névre szóló részvényre. A választmány 12 tagból áll, kik ma­guk közül elnököt és alelnököt válasz­tanak. A társulati c­ég érvényességére a társu­latra nézve kötelezettséget alapító szerző­dések s egyéb ilnyemü okmányok kiállí­tásánál a czimbélyegnek előnyomása mel­lett az elnök vagy alelnök és két választ­mányi tagnak, minden más okiratok és levelezéseknél pedig egy választmányi tag és az ügyvezető igazgatónak együttes alá­irása szükséges; ugyane czélból Ivánka Imre elnök, Szilágyi Virgil, Ormódy Vilmos, Vogel Péter, Noszeda Gyula, Kármán Lajos és Sámson Sándor vá­laszmányi tagoknak czimvezetési aláírásaik bejegyeztettek. Minden a társaság nevében kiadandó hir­detmények a hivatalos lapokban fognak közhírré tétetni. CZIMVEZETÉSI KITÖRLÉS. 48289. A pesti kir. e. b. váltótörvény­­széknél 1869. évi oct. hó 21-dik napjén a kereskedelmi társas czégek jegyzékébe III. kötet 297. lapján bekebelezett „Ma­gyar leszámítoló és pénzváltó-bank“ cz­égő és az elhalt Zirndorfer Jakab volt igazgatónak bejegyzett czimvezetési alá­írása kitöröltetett. Pesten a ki. váltótörvényszék, 6189

Next