Budapesti Közlöny, 1870. január (4. évfolyam, 1-24. szám)
1870-01-22 / 17. szám
666 3—2 HIRDETMÉNY. Marokvasits Vasul és Kriszhabar Gyula részére Kolly Simon kereskedő ellen 1870. jan. 6-én Bácsmegye D.-Verbász községében 3513 ftra becsült kelmék biztosítási foglalás alá vétettek, felhivatnak mindazok, kik az érintett kelmékre tulajdoni vagy elsőbbségi jogot tartanak, igénykeresetüket e hirdetmény közzétételének utolsó napjától számítandó 16 nap alatt igényeiket az árverés kezdetéig a kulai szolgabíróságnál a prts. 466. §-hoz képest annyival bizonyosabban nyújtsák be, mert későbbeneadott igénykeresetek a végrehajtás folyamát nem gátolván, igénylők csak a vételár feleslegére utasittatnak. Kulán 1870. jan. 14. Kovács József, végrehajtó. *553—3 HIRDETMÉNY. 6272. Az 1864-ik évi január 21-én 10736. sz. kelt, s a kereskedelmi jegyzékek vezetésére, és kereskedelmi czégek bejegyzésére vonatkozó rendelet folytán az aradi e. b. kir. váltótörvényszék részéről közhirré tétetik, hogy az itteni kereskedelmi jegyzékekbe iktatandó bejegyzések jövő 1870. január l-ső napjától kezdve decz. hó végéig a „Budapesti Közlöny,“ „Pester Journal“ és „Wiener Zeitung“ czimü hivatalos lapokban fognak közhirré tétetni. Aradi e. b. kir. váltótszék 1869. decz. 30-án. “ 539 " ~~ 3—3 HIRDETMÉNY. 1887. Mely szerint Zemplénmegye polgári törvényszéke részéről ismeretlen tartózkodása özvegy Szikoráknénak, a ki sem saját családi névről sem pedig férje keresztnevéről nem ismeretes tudomására hozatik, hogy Kassán elhalt Benyó Mátyás académiai tanár harvatékából gyermekeinek névszerint Szikorák Júliának, Máriának és Jánosnak részére. Sz. K. eperjes város széke által ezen megyeszékéhez 208 frt 64 kr küldetett át, és hogy azon összeg gyámhatóság, kezelés alá is vétetett/ Kelt S. A. Ujhelyben Zemplén megye polgári törvényszékének 1869 évi nov. 23-án tartott üléséből. 535 3—2 HIRDETMÉNY. 3049. Az 1868 évi 54-ik t. czikk 464. §-a értelmében felhivatnak mindazok, kik Hahn József egresi lakos felperes javára. Hahn Ignácz és neje Hahn Jáni puszta érsi lakostól 1869 évi dec. hó 2-án biróilag lefoglalt házi bútorok, marhák, ruhanemüek, és activ követelésekre bármi czimen igényt tartanak hogy igény keresetüket jelen hirdetmény közhírré tételéről számittandó 15. nap alatt, elsőbbségi kereseteiket pedig a kitűzendő árverési napjáig alulírott végrehajtóhoz annál bizonyosabban beadják, mert különben a végrehajtás folyamát nem gátolván, keresetükkel egyedüla vételár netán feleslegére fognak utasitatni. Sárbogádon 1870. január 10-én Nagy Kálmán m. esküt mint kiküldött végrehajtó. ”3761 — 1 HIRDETMÉNY. 3454. Szabadka sz. kir. város törvényszéke részéről közhirré tétetik, miszerint az 1860. évi jan. hó 4-én elhunyt Ambrus János és 1867. május 16-án elhalt Haska Annának a szabadkai 3457. sz. tikben 3803. és 9533. hrsz. a. felvett ingatlanokból álló hagyatéka átadását, s örökösödési jogon nevére való tikvi bekebeleztetését Ambras Mih. kérelmezi; az 1868. 54. törvényczikk 180-ik g-sához felhivatnak tehát mindazok, a kik az említett hagyatékra nézve netán örökösödési igényt tartanak, hogy ebbeli igényüket ezen hirdetménynek a hivatalos hírlapbani megjelenésétől számított 45 nap alatt annál bizonyosabban bejelentsék, minthogy ellenesetben az örökség tulajdonjoga a folyamodó nevére fog bekebeleztetni, illetőleg a hagyatéki vagyon neki átadatni. Kelt Szabadkán, 1869. évi dec. hó 15-dikén tartott törvényszéki ülésből. 538 3—3 HIRDETMÉNY. Alólirt kiküldött végrehajtó résséről közhírré tétetik, hogy t. Zemplénmegye telekkönyvi törvényszékének folyó évi 3226 sz. végzése nyomán Schön Rozália részére Stépán József, a pataki lakosnál lefoglalt saspataki határban az úgynevezett Királyhegyen fekvő borházában elhelyezett 1083 frtra becsült 54 hordó idei bor iránt azok, kik tulajdoni vagy más igényt avagy elsőbbségi jogot érvényesítheti vélnek, a port. 467 §-a által megszabott példányokban igénykereseteiket jelen hirdetés 3-szori hírlapban tételétől szármanak 16 naposta,ott elsőbbségi bejelentéseiket pedig az árverés kezdetéig habár külön értesítést nem vettek is, alól irt végrehajtónál annál inkább adják be, mert különben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyeort a vételár fölöslegére fognak utasitatni. Kelt S. A. Ujhelyben, 1869 - én annak idejében elrendelendő és szokott módon közhirré teendő árverés kezdetéig, habár külön értesítést nem vettek is, e kir. e. b. váltótörvényszéknél benyújtsák, különben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár fölöslegére fognak utasittatni. A pesti kir. e. b. váltótszék 1869. évi deczemb. 30-án tartott üléséből. 582 3—3 HIRDETMÉNY. 278 l. A pesti kir. e. b. váltótvszék részéröl ezennel felhivatik Hüninger Henrich Tarinban (Via Lagrange Nr. 26 Albergo nel pertice reale) lakó mámolnár, miszerint ellene Sailer Anna pesti lakos által m. é. nov. hó 3-án 53206 sz. a. 50 ft s járulékai iránt támasztott keresetnek 1870. jan. 25. d. e. 10 órára kitűzött tárgyalására annál bizonyosabban jelenjen meg, és képviseletéről gondoskodjék mert különben meg nem jelenése esetére a vtk II. r. 213 §. értelmébeni ezen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben megjelenése után a m. é. 63206 sz. a. keresetre kelt idézési végzés kézhez szolgáltatottnak fog tekintetni. Pesten 1870. jan. 17. A kir. váltótörvényszék, 46932 HIRDETMÉNY: 6328. Rosenberg Ignácznak Krausz M. L. aradi lakos elleni 2400 frtos váltó-ügyében , évi 6930. szám alatt biztositásilag több rendbeli szűcs munkabeli készletek, és odabeli ingóságok, becsülve 5186 frt 84 krra lefoglaltattak. Felhivatnak tehát mindazok, kik e lefoglalt ingóságokra jogat, az érvényesíthetik, hogy tulajdoni jogukat igazoló keresetüket e hirdetménynek 3-szori megjelenésétől számítva 8. nap alat elsőbbségi jogukat pedig az árverés kezdetéig e kir. vált törvényszékhez adják be mulasztásuk esetében a vételár feleslegére fognék utasittatni Aradi kir. e. b. váltótörvényszék 1869 évi dec. hó 31-ik. 485 3—2 HIRDETMÉNY: 66486. Borovitz A. részére Klein Jakab ellen elrendelt váltóvégrehajtásnak Pesten a Gyertyánffy házban történt foganatosítása alkalmával összesen 8690 frt 94 krajezára becsült bolti fűszeráruczikkek és 6831 forint 51 krajeza értékű váltók foglaltatván le, mindazok, kik ez ingóságok iránt tulajdoni vagy más igényt, avagy elsőbbségi jogokat érvényesíthetni vélnek, ezennel felhivatnak, hogy igénykereseteiket jelen hirdetménynek harmadik közzétételétől számítandó 8 nap alatt, elsőbbségi bejelentvényeiket pedig az 558 3—2 HIRDETMÉNY 7945. ‘Iritzer Ignácznak néha Mottsiczky István elleni 11400 ft. és járulékai iránti váltóügyében, a kielégítési végrehajtás azon maradvány-összegre, mely a néhai gróf Károlyi Lajos által Motesicsky Istvántól megvett surányi uradalomnak 38000 p. írtból helyesebben 39383 p. írtból 20 krból állott vételár hátralékából még fizetetten visszamaradt, és legközelebb a nevezett grófnak örököse által lefizetett 110.094 frt 1 krnyi készpénz összletből, Reyer Gyula mint Motesiczky István egyik váltóhitelezőjének végkielégítése után minttegy 3000 frttal felmerülend a mai napon 7946. sz. a. hozott végzéssel a kir. váltótörvényszék által hirdetményi eljárás elrendeltetvényhez képest a váltóvégrehajtási Szabály 72 és 73 §-ai nyomán azon ismeretlen igénylők, hová az ismertlen tartozkodású Motesiczky Móricz, Motesicsky Istvánnak egyik örököse is soroztatik kik ama felmerülendő maradványra igényt támaszthatni, úgy szinte általánosan mindazok is, kik arra elsőbbségi jogokat érvényesíthetni vélnek, ezennel felhivatnak, hogy az igénylők igény kereseteiket a jelen hirdetménynek hi.lapi közzététele utólsó napjától számítandó 8 nap alatt a pozsonyi kir. e. váltótörvényszéknél nyújtsák be, az elsőbbségi jogokét érvényesítők pedig, elsőbbbségi bejelentvényeiket miután jelen ügyben a végrehajtási árverésnak esete fenn nem forog a fenn említett maradványna kiutalványozásáig habár külön értesitést nem vettek is, ugyan azon kir. váltótörvényszékhez adják be mert különben az azon határidőknek eltelte után, beadó igénykeresetek, illetőleg elsőbbségi bejelentvénynek a végrehajtás folyamát illetőleg a kérdéses maradványnak kiutalványozását nem i gatolandják. A pozsonyi kir. e. b. váltótörvényszéknek 1869 évi dec. 30 án tartott üléséből. 687 32 HIRDETMÉNY. 68826. Néhai Raska János ismeretlen tartózkodása örökösei ifj. Raska János, úgy is mint Raska Adolfin gyámja és Raska Dominik hagyatéki gondnoka, — Raska Francziska és Raska József mint Raska József gyámja, az ellenük Deutsch József sz a.-újhelyi kereskedő által 1869. 58114. sz. alatt 1675 frt tékes járulékai megfizetése iránt indított rendes kereset folytán a per felvételére 1870. évi február 28-ának délelőtti 10 órája ezen törvényszék pertárában leendő megjelenésre a prtas 269. §-a értelmében oly hozzáadással idéztetnek, hogy képviseletükre Tánczos Miklós ügyvéd úr ügygondnokul neveztetett, jogügyüknek czélszerű védelme iránt vagy azt kellőleg utasítsák, vagy pedig védelmükre ezen törvényszék előtt más ügyvédet nevezzenek meg. Mulasztása jogkövetkezményeit maguknak tulajdonítsák. Kelt Pesten, 1869. évi deczember 1-én tartott városi tervszéki ülésből. 2063—1 HIRDETMÉNY. 2963. Torontálmegye polgári törvényszéke mint gyámhatóság által mindazok, kik Czernabarán 1865. január 4-én, és 1869. máj. 2-án elhalt Pavlov Nova és neje 2600 3.1 HIRDETMÉNY. 2600. Nógrádmegye polg törvényszéke mint birtokbiróság részéről ezennel közhirré tétetik, hogy Patak községben 1866. júl. hó 20-ik napján vérendelet hátrahagyása nélkül elhalt Pincze Andrásnak örököseként Kázmér Viktoria hátrahagyott házastárs, Pincze Anselm és Katalin jelentetvén be, ez a polg. perr., 580. §-a értelmében azzal tétetik közhírré, hogy nevezett örökösökön ha netalán mások is találtatnának, kik a pataki 130 sz. tjkvben foglalt fekvőségekhez örökösödési joggal birnak, ez iránti igényüket 46 nap alatt ezen törvényszéknél jelentsék be, különben a hagyaték fentnevezett örökösöknek fog beszavatoltatni, átadatni, s a telekkönyvben átíratni. Kelt B.-Gyarmaton 1869. nov. hó 25-én tartott ülésből. * 45 517 3—1 HIRDETMÉNY. 6351. Biharmegye polgári törvényszéke mint birtokbiróság által ezennel felhivatnak mindazok, kik az 1859. évben elhalt Velics Jnon hagyatékát képező , Gyalány községi 85-dik sz. telekjegyzékében elsorolt ingatlan vagyonhoz netán öröklési jogot igényelnek ennek érvényesítése végett jelen hirdetmény harmadik hírlapi megjelenésétől számitandó 45 nap alatt e törvényszék előtt jelenjenek meg. Ellen esetben a fentiri örökség tulajdonjoga folyamodó Velics Györgyié és Velics Mitru nevére fog bekebeleztetni, illetőleg a vagyon nekik átadatni. Kelt N. - Váradon Biharmegye 322 Gaja Éva ezernabarai 117. sz. tijkvben foglalt ingatlan fagyatéki vagyonra nézve netalán örökösödési, vagy más igényt tartanak felhivatnak hogy jogaik érvényesítése végett ezen hirdetmény megjelenésétől számitandó 45 nap alatt e megye törvényszékénél ezeket bejelentsék, ellenkező esetben a tulajdonjog iránt az l868 46 t. sz. 680 és 581 §§-ai értelmében fog intézkedés létetni. Torontálmegye törvényszéke 1869 évi oct. hó 22 én tartott üléséből. 1913—1 HIRDETMÉNY. 3784. Torotálmegye polg. trszéke, mint gyámhatóság által mindazok, kik a Dinyáson 1867. január 10-én elhalt Popov Isivának az oda való 244. sz. tekvben foglalt ingatlan hagyatéki vagyonra netán örökösödési vagy más igényt tartanak, felhivatnak, hogy jogaik érvényesítése végett ezen hirdetmény megjelenésétől számítandó 45 nap alatt a megyetőszéknél bejelentsék, ellenkező esetben a tulajdoni jog iránt az az 1868. 54. 46. t. sz. 580. és 681. §§-ai értelmében fog intézkedés tétetni. Torontálmegye tvszéke 1869. decz. 13-án tartott üléséből, polgári törvényszékének 1869. évi aug. hó 9-dik napján tartott üléséből. 519 1—2 HIRDETMÉNY. 8170. Biharmegye polg. tvszéke, mint birtokbiróság által ezennel felhivatnak mindazok , kik az 1866. és 1869. évben elhalt Bartha M. József és Gere Rebeka hagyatékát képező, Kaba községi 324. sz. telekjegyzőkönyvben elsorolt ingatlan vagyonhoz netán öröklési jogot igényelnek , ennek érvényesítése végett jelen hirdetmény harmadik hírlapi megjelenésétől számítandó 46 nap alatt e tervszék előtt jelenjenek meg. Ellenesetben a fentlrt örökség tulajdonjoga folyamodók Bartha Sára, József Mária és Mihály nevére fog bekebleztetni, illetőleg a vagyon azoknak átadatni. Kelt Nagyváradon, Biharmegye polgári tvszékének 1869. novem. 13-dikán tartott üléséből. 348 3—1 . HIRDETMÉNY. 4769. Pest, Pilis és Solt t. e. vármegyék kalocsai polg. tervszéke, mint birtokbiróság által mindazok, kik 1857. évben Sükösdön végrendelet hátrahagyása nélkül elhalt Kozma Kát. sükösdi lakos után maradt, a sikozdi 615. sz. teleskévben felvett fekvőségre nézve netán örökösödési joggal bírnak, oly megjegyzéssel idéztetnek, miszerint örökösödési joguknak érvényesítése végett 1870. évi február 20-ig ezen törvényszéknél jelentkezzenek, mert meg nem jelenésük esetére az örökség tulajdonjoga Törköli Ilona, István és Verona folyamodók nevére fog bekebeleztetni, s a hagyaték azoknak átadatni. Pest, Pilis és Solt t. e. vármegyéknek Kalocsán 1869. évi deczember 23-án tartott polg. tervszéki üléséből. 611 HIRDETMÉNY. 1—1 7136. Pest-Pilis és Soltmegyék központi polgári törvényszéke által mindazok, kia Budán 1866. évi sept. 14. napján elhalt Aszódi illetőségű néh. kirkori Hornok Józsefnek az aszódi 24. sz. tikkben irt 58. 59. sz. zsellérházból és kertből álló hagyatékára nézve akár végrendelet, akár szerződés, akár törvénynél fogva öröklési igényt tartanak, ezennel felszólíttatnak, hogy ebbeli igényeiket e hirdetménynek a hivatalos hírláncán megjelenésétől számítandó 45 nap alatt e törvényszéknél bejelentsék, mivel mulasztás esetén a hagyatéki javak a folyamodó örökösnek, jelesül Hornok Karolina, férj. Kalmár Jánosnénak fognak átadatni, és illetőleg az örökségi ingatlan javakra vonatkozó tulajdonjog ennek nevére fog bekebleztetni. Mert Pesten 1869. január 11-én tartott polgári törvényszéki ülésből. HIRDETMÉNY. 1947. Pest-, Pilis- és Soltmegyék központi polgári törvényszéke által mindazok, kik Zsámbék invárosban 1364. év julius 6-ik napján elhalt néhai Szecsey Jánosnak a zsámbéki 180. sz. telekjegyzőkönyvben 1—13. számig irt 2/4 telek feléből és 1. korsz. a irt szöllő feléből álló hagyatékéra nézve akár végrendelet, akár szerződés, akár törvénynél fogva öröklési igényt tartanak, ezennel felszólittatnak,hogy ebbeli igényeiket e hirdetménynek a hivatalos hírlapban megjelenésétől számítandó 45 nap alatt e törvényszéknél bejelentsék, mivel mulasztás esetén a hagyatéki javak a folyamodó örökösnek, nevezetesen Szecsey István zsámbéki lakosnak fognak átadatni, és illetőleg az örökségi ingatlan javakra vonatkozó tulajdonjog ennek nevére fog bekebleztetni. Kelt Pesten 1869. oct. 19—én Idézések: 594 IDÉZÉS. 3—1 5690. Somogymegye t'’széke által felszólittatnak mindazok, kik sz 1854. évi jun. hó 16. napján Barcson elhalt Pandur Mihály és 1866 évi jun. 20. elhalt Szokolva után maradt s a barcsi 160 szélkikvben 1 1/2 telek, 1 —10 Rsz. 100, 383. 451. 613. 767—969, 1116-1194, 1300. 1421 hrsz. -f- 1 rsz 300 hrsz. -f- 2 r. 693 hrsz. ingatlan vagyonra nézve netalán örökösödési joggal bírnak, hogy ennek érvényesítése végett 1870. évi február hó 25-ik napján reggeli 9 órakor ezen törvényszéki pertárba t öröltsogukat annál bizonyosabban jelentsék be--, minthogy ennek elmulasztása esetében az örökség tulajdonjoga folya-