Budapesti Közlöny, 1870. augusztus (4. évfolyam, 174-197. szám)

1870-08-12 / 183. szám

3595 8910 1—1 HIRDETMÉNY. 617. Pest-, Pilis- és Soltmegyék czeglédi polg. törvényszéke által mindazok, kik Tószegen 1853. évi decz. 7. napján elhalt Victor Jánosné Dózsa Luczának a tó­szegi 212-dik számú felejegyző könyvben foglalt hagyatékára néz­­ve akár végrendelet, akár szerződés, akár törvénynél fogva öröklési igényt tartanak, ezennel felszó­­littatnak, hogy ebbeli igényeiket e hirdetménynek a hivatalos hír­lapban megjelenésétől számítandó 45 nap alatt e­­széknél bejelent­sék, mivel mulasztás esetén a ha­gyatéki javak a folyamodó örö­kösöknek, névszerint Viktor Ist­ván és Ferencz nagykorúaknak fognak átadatni, és illetőleg az örökségi ingatlan javakra vonat­kozó tulajdonjog ezek nevére fog bekebeleztetni. Kelt Czegléden, a megyei polg. trszék 1870. évi junius hó 23. napján tartott üléséből. 9440 301 HIRDETMÉNY: 48,103- Sepper és Sátori részére Dorfmann Henrik ellen elrendelt váltóvégrehajtásnak .Pesten, Ó-ut­­cza 20. sz. házban, történt fogana­tosítása alkalmával összesen 323 frt 10 krra becsült ingóságok fog­laltatván le, mindazok, kik ezen in­gókra tulajdoni v. más igényt, avagy elsőbbségi jogokat érvényesíthetni vélnek, felhivatnak, hogy igényke­reseteiket jelen hirdetménynek a hivatalos hírlapban 3-szori köz­zététele napjától számítandó 8 nap alatt, elsőbbségi bejelentvényeiket pedig az annak idejében elrende­lendő és szokott módon közhírré te­endő árverés kezdetéig, habár kü­lön értesítést nem vettek is, ezen kir. váltótszéknél benyújtsák, el­lenben azok a végrehajtás folya­mát nem gátolván, egyedül a vé­telár fölöslegére fognak utasittatni. A pesti kir. e. b. váltótszék 1870. évi julius hó 28-án tartott üléséből: 9377 3—2 HIRDETMÉNY. 5569. Vasmegye polgá­rszéke mint birtokbiróság által mind­azok, kik végrendelet hátraha­gyása nélkül elhalt Garger Mária után visszamaradt és a strémi 22. és 94. sz. tekvben felvett fekvő­­ségekre nézve netalán valami örökösödési joggal bírnak, fel­hivatnak, hogy ennek érvényesíté­se tekintetéből ezen megye tör­vényszéke előtt 1870-dik évi október hó 15-ik napján reg. 9 órakor személyesen, vagy törvé­nyes meghatalmazottjuk által an­nál bizonyosabban megjelenjenek, mert ellenkező esetre az örökösö­dés tárgyát képező ingatlanok tulajdonjoga a folyamodó Weinho­­fer György és István nevére fog bekebeleztetni. Kelt Szombathelyen, 1870. évi junius 21-én. 9376 392 HIRDETMÉNY. 5506. Vasmegye polgári tvszéke mint birtokbiróság által mindazok, a kik végrendelet nélkül elhalt Horváth Terézia után visszama­radt, s a rumi 68. számú telek­­iévben felvett 4. házszámú 1/4 te­lekre netán örökösödési joggal bírnak, felhivatnak, hogy ennek érvényesitése tekintetéből ezen me­gye törvényszéke előtt 1870. évi okt. hó 15-ik napján reggeli 9 órakor személyesen vagy törvényes meghatalmazottjuk által annál bi­zonyosabban megjelenjenek, mert ellenkező esetre az örökösödés tár­gyát képező ingatlanok tulajdon­joga a folyamodó Fehér Anna és testvérei nevére fog bekebelez­tetni. Kelt Szombathelyen, 1870. évi junius 21-én. Qt»ZS, 7__O HIRDETMÉNY. 6495. Vasmegye polg. trszéke mint birtokbiróság által mindazok, kik Sárvár-vármelléken elhalt Dom­bai János után hátramaradt, s a sárvári 217-ik számú tikvben fel­vett ingatlanokra nézve netán örökösödési joggal birnak, felhivat­nak, hogy ennek érvényesitése te­kintetéből ezen megye­­széke előtt 1870. oct. 10. regg. 9 órakor sze­mélyesen, vagy törvényes megha­talmazottjuk által annál bizonyo­sabban jelenjenek meg, mert el­lenkező esetre az örökösödés tár­gyát képező ingatlanok tulajdon­joga a folyamodó Szeif József és Finta Rozália nevére fog bekebe­leztetni. Kelt Szombathelyen , 1870. jul. 14-én._________________ 9372 302 HIRDETMÉNY. 4171. Szab. kir. Szeged város polgári­­széke, mint birtokbiró­ság által mindazok, kik 1870. évi febr. 4. napján elhalálozott Mi­­hálykovits János szegedi lakosnak hagyatékához tartozó, s a sze­gedi telekk. 1961. zs. lapján sa­ját nevére az örökhagyónak írott, 45. 53. szak. 16. sz. 1071 □ öl, 45. 20. szak. 923 Q öl, 45. 53. szak. 1588. sz. 2 1086/i2o° hold, 45. 53. szak. 1589. szám 1780/1266 hold, 45. 53. szak. 1589. száma 1M*/1W, hold felsővárosi szőllő­­földek fele részéhez, 45 szak. 1589/8 számú 284 - öl, 45. 63. szak. 1588. szám l*21|126o hold kaszállóföldeknek fele részéhez netán örökösödési joggal birnak, oly megjegyzéssel idéztetnek, hogy ebbeli igényük érvényesitése vé­gett e jelen hirdetmény 3-d izbeni megjelenésétől számítandó 45 nap alatt a fentnevezett törvényszéknél annál inkább jelentkezzenek, mert ellenkező esetben az örökség iránti tulajdonjog folyamodó örö­kösök nevére fog bekebeleztetni, és illetőleg a hagyaték azoknak átadatni. Szeged, város 1890. jun. 17. tartott polgá­rszéki üléséből._____ 9319­3—2 HIRDETMÉNY. 2811. Sz. kir. Szeged város polgári­­széke mint gyámható­ság és birtokbiróság által mind­azok, kik 1867. nov. hó 1. nap­ján elhalálozott ifjú Zsoter János szegedi kiskorú hagyatékához tar­tozó, s a szegedi árvapénztárnál körlevél mellett kezelt 4000 frt oszt. ért. összeg teki­n­tetében ne­talán örökösödési joggal bírnak, oly megjegyzéssel idéztetnek, hogy ebbeli igényük érvényesítése vé­gett jelen hirdetmény 3-ad izbeni megj­elenésétől számítandó 30 nap alatt a fentnevezett tszéknél an­nál inkább jelentkezzenek, mert ellenkező esetben az örökség iránti tulajdoni jog az eddig igazolt örökösök nevére fog bekebelez­tetni, illetőleg a hagyaték azok­nak átadatni. Szeged, 1870. april 22. tartott tszék mint gyámhatósági és bir­­tokbirósági ülésből.______________ 9338 3—2 HIRDETMÉNY. 3500. Baranyamegye polgári törvényszéke részéről, Pfeifenroth József kérvénye folytán mindazok, kik néhai Pfeifenroth János után visszamaradt s az oroszlói 36. sz. tekvben felvett hagyaték iránt netáni örökösödési joggal birnak, annak érvényesitése végett a törv. rendtartás 580. §-a alapján ezen törvényszék elé 1. évi October hó 15-ik napján reggeli 9 órára azzal idéztetnek, hogy meg nem jelenések esetére a hagyaték folyamodóknak fog átadatni. Baranyamegye polgári törvény­székének Pécsett, 1870. évi julius hó 26 án tartott üléséből. 9379 392 HIRDETMÉNY. 4625. Somogymegye­­széke ál­tal felszólittatnak mindazok, kik az 1861. évi apr. hó 1. napján Szigetvárott elhalt néhai Fuler József után maradt s a sziget­vári 6. sz. tikvben A. + 5. hrsz. a. ingatlan vagyonra netán örökösö­dési joggal bírnak, hogy ennek érvényesitése végett 1870. évi sept. hó 7-ik napján reggeli 9 órakor ezen törvényszéki pertárban örök­ségi igényüket annál inkább je­lentsék be, mert ellenkező eset­ben a fentirt örökség tulajdonjoga folyamodó Faler Rozina férjezett Schuller Józsefné szigetvári la­­kosnő nevére fog bekebeleztetni. Kelt Kaposvárott, 1870. julius 13-án.__________________________ _9380 3—2 HIRDETMÉNY 4664. Somogymegye­­széke ál­tal felszólittatnak mindazok, kik az 1857. évi aug. hó 13-ik nap­ján Mernyén elhalt néhai Szeke­res Miklósné született Kéri Erzse után maradt, s a mernyei 47. számú telekjegyzökönyvben A. I. sz. a. felvett öt negyed telekre, 4­­73. hrsz. a. zsellérházra és­­f- 1183. hrsz. a. ingatlan vagyonra nézve netalán örökösödési jog­gal birnak, hogy ennek érvénye­sitése végett 1870-ik évi septemb. hó 21-ik napján regg. 9 órakor szen­tszéki pertárban örökjogukat an­nál bizonyosabban jelentsék be, minthogy ennek elmulasztása ese­tében az örökség tulajdonjoga fo­lyamodó Szekeres Mihály és Sze­keres Ferencz mernyei lakosok ne­vére fog bekebeleztetni. Kelt Kaposvárott, 1870-dik évi julius hó 28-án. 8307 372 HIRDETMÉNY. 1246. Közép-Szolnokmegye pl. tszéke mint birtokbiróság részéről felhivatnak mindazok, kik Peér­­ben elhalálozott Ács István s en­nek neje hagyatékához örökösö­dési igénynyel birni vélnek, a ppr­­rdts 580. f.értelmében ebbeli igénye­iknek 45 nap alatt annyival in­kább leendő érvényesitése végett, mert annak eredménytelen elte­­lése esetében a hagyaték a már jelentkezett örökösöknek fog át­adatni. Közép-Szolnokvármegyének Zi­­lahon, 1870. évi jun. 22. tartott pl. törvszéki üléséből. 9388 3 —2. HIRDETMÉNY. 37559. Szab. kir. Pestváros tör­vényszéke részéről ezennel köz­hírré tétetik, miszerint Wahl­kampf Ede mint kiskorúságban elhalt Wahlkampf Henrik Edé­nek törvényes örököse, a fiúra anyja, néhai Wahlkampf Katalin után háromlott örökségre vonatko­zólag az iránt folyamodott e tör­vényszékhez, hogy a teréz-városi retek-utczában 1319. sz. a. és kö­­nyök-utczában 1340. sz. a. fekvő ingatlan azon heted része, mely Gerstl Annának Katalin nevű gyermekére van telekkönyvezve, neki törvényes örökösödés czimén átadassék ; minek folytán az 1868. évi LIV. t. ez. 580. §.-a értelmé­ben a netaláni igénylők megjele­nésére határnapul az 1870. évi September hó 30 ik napjának reg­geli 10 órája a városház I. eme­leten lévő 42. számú terembe ki­­tüzetett. Felhivatnak tehát mindazok, kik a fenn megjelölt ingatlanra ne­tán örökösödési joggal birnak, hogy igényüket a fenn kitűzött ha­tárnapon érvényesíteni el ne mu­lasszák , mert ellenkező esetben ezen örökség tulajdonjoga folya­modó nevére fog bekebeleztetni. Kelt Pesten, 1870. évi august. hó 3-kán tartott várostörvényszéki ülésből.­­9273 3—2 HIRDETMÉNY 705. Ugocsamegye birtokbirósá­­ga részéről özv. Kőszegi György­­né szül. Fábián Ágnes kérelmére felhivatnak mindazok, kik a tisza­­újlaki 208. számú telekskvi bir­tokhoz kívüli örökösödési igényt tartanak, azt e hirdetmény megje­lenésétől számítandó 45 nap alatt ezen megyei törvényszéknél annál bizonyosabban érvényesítsék, mi­vel ellenkező esetben a nevezett hagyaték tulajdonjoga folyamodó nevére fog telekkönyvileg átkebe­­leztetni. Kelt Ugocsamegye polg. törv. székének 1870. évi junius 4-ikén Nagy-Szöllösön tartott üléséből. 9193 3—2 HIRDETMÉNY. 3234. Az 1869. máj. 2-án Deb­­reczenben végrendelet hátrahagyá­sával elhalt Bencze János hagya­téki ügyében mindazok, kik az ő hagyatékát képező köntöskerti szöllőjéhez, mely a 4443. sz. telek­jegyzőkönyvben van beirva, örök­lési joggal birnak, ezennel felhi­vatnak, hogy e joguk érvényesi­tése végett jelen hirdetménynek s hivatalos hirlapbani harmadik megjelenésétől számitandó 45 nap alatt e törvényszéknél jelentkez­zenek, mert különben az érintett fekvőségek tulajdoni joga a folya­modó özvegynőnek fog átadatni, s nevére átíratni. Kelt sz. kir. Debreczen város törvényszékének 1870. julius 13. tartott üléséből. 9108 392 HIRDETMÉNY. 1286. Szatmármegye polgári tör­vényszéke által mindazok, kik a néhai Mérk Ferencz hagyatékához tartozó s a józsefházi 47. számú tikjegyzőkvben bejegyzett vagyon felére nézve netalán örökösö­dési joggal birni­k, annak érvénye­sítése végett, jelen felhívás közzé­tételétől számítandó 45 napi ha­táridőre oly megjegyzéssel idéztet­nek meg, hogy meg nem jelenésök esetére az örökség tulajdonjoga az e tekintetben már magát eddig törvényesen igazolt örökös nevére fog telekvileg bekebeleztetni. Kelt Szatmármegye polgári tör­vényszékének Szatmáron, 1870. junius 4-én tartott üléséből. 9335 39 2 HIRDETMÉNY. 1894. Baranyamegye polg. tör­vényszéke részéről ezennel felhi­vatnak mindazok, kik a batinai 77. számú tikben felvett 102. sz alatti háznak, 2/1 teleknek, 305., 307., 1306., 1325., 1407., 394., 507., 418., 738., 741., 743. és 941. hrsz. a­ fekvőségeknek örök­hagyó Damjánovits Ferencz ha­gyatékát képező felére netán örökösödési joggal birnak, hogy ebbeli igényeik érvényesitése végett­­. 1870. évi September 24. d. e. 9 órakor ezen tszék per­­tájában annál bizonyosabban meg­jelenjenek, mert ellenesetben a fent megjelelt örökség tulajdonjoga folyamodó Damjánovits János ne­vére fog bekebeleztetni. Kelt Pécsett, Baranyamegye polgá tszékének 1870. évi jul. hó 26. tartott üléséből. ■9337 3—2 HIRDETMÉNY. 3456. Baranyamegye birtokbiró­­sága részéről mindazok, kik néhai Ivánkovits György után maradt, a lothárdi 48. sz. tekvben felvett ingatlan hagyatékra nézve netalán örökösödési joggal birnak, e jog érvényesitése végett 1870. október 15. napjának d. e. 9 órájára e tör­vényszék előtti megjelenésre oly­­kép idéztetnek, hogy elmaradásuk esetében a jelzett örökségre nézve a tulajdonjog az e végett folya­modó Lakk­a Ferencz és Ivánko­­vits Mária javára hivatalból fog bekebeleztetni. Baranyamegye polgá­rszékének Pécsett, 1876. jun 26-án tartott üléséből. 9389 392 HIRDETMÉNY: 46260. Khn Ede részére Teller Emil ellen elrendelt váltóvégrehaj­tásnak Pesten, országút 17. számú házban történt foganatositása al­kalmával összesen 420 frt 50 krra becs. butornemnek foglaltatván le, — mindazok, kik ezen ingóságok iránt tulajdoni vagy más igényt, avagy elsőbbségi jogokat érvénye­síthetni vélnek, ezennel felhivatnak, hogy igénykereseteiket j­elen hirdet­ménynek a hivatalos lapban harmad­szori megjelenése napjától számí­tandó 8 nap alatt, elsőbbségi be­jelentvényeiket pedig az annak idejében elrendelendő és szokott módon közhírré teendő árverés kezdetéig — habár külön értesítést nem vettek is, — e k. e. b. váltó­­széknél benyújtják, mert külön­ben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár fölöslegére fognak utasíttatni. A pesti kir. e. b. váltótörvény­széknek 1870. julius hó 21-én tar­tott üléséből. 8670 392 HIRDETMÉNY. 3719. Békésmgye p. tervszéke részéről Balázs Mátyás és neje Paulik Mária kértére mindazok, kik néhai Paulik György hagya­tékát képező, a csabai 386. és 4295. számú telekjegyzőkönyvben felvett ingatlanokra öröklési joggal bírnak, felszólíttatnak , miszerint ennek érvényesítése végett ezen hirdetmény 3-szori közhírrététe­­létől számított 45 nap alatt ezen bí­róságnál annál bizonyosabban je­lentkezzenek, mert különben az örökség tulajdonjoga a folyamo­dók nevére fog bekebeleztetni. Gyulán, 1870. junius 1. Békésmegye p. tszéke. 9878 3—2 HIRDETMÉNY. 6384. Vasmegye polg. tszéke mint birtokbiróság által mindazok, a kik Körmenden elhunyt Berke János után visszamaradt, kör­mendi 273. 524. és 923. számú tikben felvett ingatanokra nézve netán öröklési joggal birnak, fel­­hivatnak, hogy ennek érvényesí­tése tekintetéből ezen megye tv.­­széke előtt 1870. október 10-ik napján reggeli 9 órakor szemé­lyesen, vagy törvényes meghatal­mazottjuk által annál bizonyosab­ban megjelenjenek, mert ellenkező esetre az örökösödés tárgyát ké­pező ingatlanok tulajdonjoga a folyamodó Berke János nevére fog bekebeleztetni. Kelt Szombathelyen, 1870. jul. 14-én. 9407 3­­1 HIRDETMÉNY: 68. Faik Adolf­­pesti lakos fel­peres részére Schwarz Mayer h.­­vámos-pércsi lakos s alperestől többnemü házibutorok s boltbeli czikkek foglaltatván le, mindazok, kik ezen lefoglalt tárgyak iránt ne­tán tulajdoni vagy más igényt, avagy elsőbbségi jogokat vélnek érvényesíthetni, — ezennel fel­hivatnak, hogy igénykereseteiket jelen hirdetménynek a „Budapesti Közlöny “-ben harmadizbeni közzé­tételétől számítandó 8 nap alatt, elsőbbségi bejelentvényeiket pedig az árverés kezdetéig, habár külön értesítést nem vettek is, alul­­írt törvényszéknél nyújtsák be, különben azok a végrehajtás folya­mát nem gátolván, egyedül a vé­telár fölöslegére fognak utasít­tatni. Kelt H.-V.-Pércsen, 1870. jul. 30. tartott tszéki tanácsülésből. 9439 3­1 HIRDETMÉNY. 31305. Szabad kir. Pest város törvényszéke részéről ezennel köz­hírré tétetik, miszerint Lemberger Mihály az iránt folyamodott e tör­vényszékhez, hogy az 1861. évi ja­nuár 29-én elhalt Lemberger, más­kép Leimberger Antalné, született Zahlgruber, máskép Zehelgruber Franciska hagyatékához tartozó, s a Pest-józsef-városi József-utczá­­ban 906. sz. alatt fekvő ingatlan tulajdonjoga folyamodónak törvé­nyes örökösödés czimén átadas­sák; minek folytán az 1868-dik évi LIV-dik törvényc­ikk 580-ik §-a értelmében a netáni igénylők megjelenésére határidőül az 1870- dik évi október hó 7-ik napjá­nak reggeli 10 órája a városház I-ső emeletén lévő 42-ik számú terembe kitüzetett. Felhivatnak tehát mindazok, kik a fenn megjelölt ingatlanra netán örökösödési joggal birnak, hogy igényüket a fenn kitűzött határ­napon érvényesíteni el ne mulasz­­szák, mert ellenkező esetben ezen örökség tulajdonjoga folyamodó nevére fog bekebeleztetnni. Kelt Pesten, 1870-ik évi august, hó 3 dik napján tartott város- s törvényszéki ülésből.

Next