Budapesti Közlöny, 1870. október (4. évfolyam, 223-248. szám)

1870-10-19 / 238. szám

KÜLFÖLD. Háborús Hírek. A „Times“ egy czikkében a béke­kötés nehéz­ségeit tárgyalván, következőleg elmélkedik: „A békekötés fő­ akadálya, mint versaillesi le­velezőnk írja, szembetűnőleg Elsais és Lotharin­gia átengedésében áll. Ha ezen követelés abban­­hagyatnék, minden egyebet könnyen el lehetne intézni. A németek ahhoz ragaszkodnak , a fran­­cziák el vannak tökélve, annak ellenszegülni, s ekkér a háború tovább foly. Gr. Bismarck, leg­utóbbi körlevelében rettentő rajzát adja ama kö­vetkezményeknek, melyeket Paris kiéheztetés ál­tali meghódítása fogna szükségkép maga után vonni, s a franczia kormányra hárítja ezen ered­mény felelősségét. Ez természetesen pusztán az ügynek előre bebizonyított gyanánt föltevése. A csapást azért kellene szenvedni,mivel Németország ragaszkodik követeléséhez, s Francziaország azt visszautasítja; de hogy melyik félnek nincs igaza ezen eljárásban, ez oly tárgy, mely fölött egyik fél sem illetékes részrehajlatlanul ítélni. Azon tény, melyre a figyelmet irányozni kellene, abban áll, hogy a háborúnak egyedül azért kell meg­­hosszabbíttatnia, mivel Németország ama tarto­­mányonk annexióját kívánta, melyeket Franczia­ország nem akar átengedni. Miért kívánja Németország Elsasst és Lotha­­ringiát? Nem más okból, mint azért, hogy bizto­sítsa magát Francziaország jövőbeli támadásai ellen. Bismarck mindkét körlevelében arra ala­­pító igényét, hogy ezen annexatío lényeges Né­metország biztonságára nézve. Az ezáltal tanú­sított félelem nekünk túlzottnak látszik. A semle­gesek öszhangzó véleménye kijelenti, hogy a kérdéses területen levő várak lerontása hatályo­san megszabadítná Németországot a jövőbeli ve­szélytől. Azonban mi nem akarunk hosszasan időzni a kérdésnek ezen megoldásánál. Csupán azon megjegyzést akarjuk tenni, hogy ha őszin­tén hisszük, hogy Németország biztos lenne a tá­madás ellen, Elsass és Lotharingia várainak le­rontása esetében, nem tétovázhatunk magunkra venni bármely távoli felelősséget, mely e meg­győződésünk tévességéből eredne, ha ezáltal nagy nyereséget biztosíthatnánk. Emlékezhetünk rá, hogy a jelenlegi lord Derby 3 év előtt, midőn a luxemburgi kérdés háború előidézésével fe­nyegetett, Európának a conflagratiótól megmen­tése végett garantirozá Luxemburg semlegességét s a közvélemény helyeslé annak ezen tényét. — Már ezen alapra állva, állítsuk föl a következő hypothesist: Tegyük föl, hogy Oroszország és Austria közreműködésének biztosítása után, a két hadviselő félhez ilyformán szólnánk : „Mi figye­lemmel kísértük a köztetek folyó háborút, s mély hatást tesznek ránk annak növekvő iszonyai; ha az még tovább is tartana, mindkét fél körlevelei­ből azt látjuk, hogy ez azért foly­tattatik, mivel az egyik fél oly terület-átengedéshez ragaszkodik, melybe a másik fél nem akar beleegyezni. El van ismerve, hogy a kérdéses tartományok lakosai idegenkednek alattvalói hírségek átruházásától, s tapasztalásból tudjuk, hogy a békére nézve állandó veszély ered abból, ha egy oly tarto­mányt kell kormányozni, melynek lakossága nincs megelégedve a rászabott uralommal. Mindazáltal mi elismerjük, a jövőbeli biztonság valamely garantiája iránt formált követelés jogos­ságát, s érezzük, hogy a kérdéses tartományok­ban levő ellenséges helyek lerontása az egyik fél által elégtelen biztosítéknak, s a másik fél által a másik általi megtámadtatásnak védetlenü­l kité­­tetés gyanánt tekintethetnek. Ezért készek va­gyunk következő ajánlatot tenni: Rontassanak le Elsass és Lotharingia várai, s mi készek va­gyunk mindegyik hadviselő féllel szemben közös garantiát vállalni arra nézve, hogy bármelyikük­höz csatlakozni fogunk a másik ellenében, azon esetre, ha egyikük a másikat megtámadná, a­nél­kül, hogy előbb a mi — mint a semlegesek — válasz­tott bíróságunk elé terjesztené azon okokat, me­lyekkel egy ily támadást igazolni i igyekeznék.“ Lehet, hogy egy ily ajánlat sikeretlen lenne, azonban vannak oly okok,­a­mikért némi erő­feszítéseket kellene tenni, annak előmozdítására. Kétségtelen, hogy a jelen háború forradalmat fog előidézni az európai közjog állapotában. Világos, hogy a választott bíróság melletti abstract nyilat­kozat, minden büntetés kiszabása nélkül, a minő nyilatkozat az 1856. párisi szerződésben foglal­tatik, egészen hasztalan. Ezen elv mellett szente­sitésnek is kell léteznie, s büntetésnek kell ki­szabva lennie ezen elv megsértésére ; s a nagy­hatalmak közös garantiája ily óhajtott szentesí­tést szolgáltat. Különösen ránk nézve e mellett még egy más ok is létezik. Helyzetünket jelenleg a szárazföldön nagyon félreértik. Önző elszige­teltséggel , s szomszédjaink szerencsétlenségei iránti közönynyel vádolnak bennünket. Már e vá­dakat nem c­áfolhatnók meg hatályosabban, mint ha kezdeményeleg lépnénk föl oly béke­föltéte­lek fölajánlásában, melyek őszinte óhajtást tanú­­sítnának, barátunknak a károsodástól való meg­­oltalmazása iránt. S még akkor sem menne füstbe erőfeszítésünk, ha kiegyeztetési kísérleteink sike­­retleneknek bizonyulnának be. Ugyanis ezáltal biztosítnák azon okok világos megértését, hogy miért kell a háborúnak még tovább is tartania, s Európa ki fogná mondani ítéletét egy oly harcz továbbfolytatásához való ragaszkodás indokai fölött, mely mindinkább a humanitás elleni bű­n­­ténynyé válik.“ A „Patrie“ írja pct 10-ről : „Gambetta megér­kezése, úgy látszik, új életet öntött a kormányba. Valamennyi ministériumban erősen folyt a munka egész estén át, s a delegatio tagjai még késő éjfél után is együtt voltak. Ma reggel pedig Gambetta és Crémieux hosszasan értekeztek Lefort tábor­nokkal. A védelem szempontjából nem szenved többé kétséget, hogy a legerélyesebb intézkedések lé­teznek, s hogy rendes szervezés látszik életbe­lépni. A pápai zuávok már elindíttattak a Loire had­sereghez, hogy Garibaldi megérkezésekor ne ta­lálkozzék velük. Garibaldi nincs nagyon megelé­gedve itteni fogadtatásával, mert több lelkesü­lést vélt előidézhetni. A catherineaui önkéntesek tegnap találkoztak Amboiseban tábornokukkal. E csapat szép ma­gatartást­ és sok előkelő család fiát lehet abban látni. Fourichon altengernagy saját elnöksége alatt a következő hadosztály-parancsnokokat gyű­jte egybe: d’Aurelle de Paladines, de la Motte-Rouge, de Polhés, Bovel, Lefort, Veronique, valamint több katonai intendánst is. Ez urak azért hivattak egybe, hogy a csapatok szervezése, ruházása és végül azok legközelebb megkezdendő hadműveletei felett tanácskozzanak. A fegyelem kérdése külön tárgyaltatott, s el­határoztatott, hogy a hadi törvényszékek hala­déktalanul felállíttassanak, nehogy az amúgy is laza rend még lazábbá váljék. Mi úgy tudjuk, hogy valamennyi kérdés iránt a legnagyobb egyetértés uralkodott, s hogy a fo­kozott buzgóságnak legközelebb kézzelfogható eredményeit fogjuk látni.“ A „Corresp. Havasinak f. hó 1-ről írják : Ama sorcsapatok száma, melyek Páris védel­­mezése végett rendelkezésre állanak, körülbelül a következő. Jelenleg a fővárosban a sorcsapato­kat illetőleg a 13. és 14. hadtestek vannak melyek­nek mindegyike 3 hadosztályból van összeállítva. A 13. hadtest, Vinoy főparancsnoksága alatt, a Mandhuy, Blanchard és D’ Exen hadosztályokból, s a 14. hadtest, Renaud parancsnoksága alatt, a Mancion, Hughes és Caussade hadosztályokból áll. Mindegyik hadosztály 8—9000 harc­ost szá­mít, s e szerint Párisban kerek­ számmal 50,000 főnyi rendes katonaság van. Ezen kívül Párisban a hadtelepekben, s az önkéntesek közt még elég ember van arra, hogy egy 3-dik 25,000 főnyi hadtestet alakíthassanak- E szerint ott 75.000 fő­nyi gyalogság lenne, melyhez még 4­ 5000 főnyi lovasságot kell számítni, s e szerint a sorcsapatok 80.000 főre mennek. Továbbá ezen cathego­­riába lehet helyezni a 10,000 főnyi tengerész gya­logságot s a tengerész lövész-zászlóaljakat is, melyeket bármely perc­ben el lehet hívni az erődökből. A mozgó nemzetőrség legalább is 100.000 főnyi hadjutalékot állít ki. Már azon mérvben, a­mint a nemzetőrség majdnem kizáró­lag átveszi az erődök s védfalak oltalmát, a fölőbb említett 190,000 emberből legalább 140,000 sza­baddá lesz ; a többi 50,000 tartalékul marad azon esetre, ha az ellenség valamely pontot nagy erő­vel támadná meg, míg seregünk a nyílt síkon mű­ködnék. Nyilván oly czélból, hogy polgársere­günknek nagyobb mozgékonyság s egyszersmind szilárdság adassék, az új nemzetőr-zászlóaljak számát 194-re szabták ki. Már ez a 64 régi zász­lóaljjal összesen 254 zászlóaljat tesz ki, melyek a párisi polgárhad létszámát képezik. A .Kr. Ztg.“ írja, hogy a 4. tartalék-hadosz­tály, mely a badeni felvidékről ment át a Rajnán Felső-Elszászba, nem a Saone forrásai felé nyo­mult előre, hogy a 14. hadtesttel egyesülhessen, s nem is a Vogesek és Jura hegységek közt ment Belfort felé, mely Mont­beliard erőddel ezen régi hadi utat védelmezi, melyen át már Ariovist nyo­mult Galliába s melyen át 1813-ban Schwarzen­berg­ig indult Páris felé. A legújabb táviratok azt mutatják, hogy ezen tartalék-hadosztály bejárván Felső-Elszászt, Neu-Breisach és Schlettstadt felé vette útját, hogy itt mindenekelőtt Neu-Breisachot vegye komoly ostrom alá, hogy igy Elszászban minden kisebb nagyobb vár mielőbb német kézre kerüljön. A „Bund“-nak egy levelezője ezeket írja Lyon­ból f. hó 6-ról: Lyon, mint vár, azon előnynyel bír Strassbourg felett, hogy előretolt várművei és földsánczai vannak, úgy hogy ez egy esetleges ostromnál nem szenvedne annyit, mint ezt Strassbourg érezé. Az ostromló seregnek is sokkal nagyobbnak kellene lennie, ámbár ez a védő seregről is áll. Egyes pon­tokon még folyvást emelnek sánczokat s a külön­féle várerődök futó árkok által kapcsoltatnak össze. E munkálatokon 8—10,000 ember dolgozik naponta. Mindezekből kitetszik, hogy Lyon egy netaláni ostromnál eléggé védheti magát s fogja is védeni falait. A helyőrséget jelenleg 25,000 rendes katona és vagy 20,000 mozgó őrség képezi. Ezek szelleme emelkedett, de fegyverzetük kö­zépszerű s a begyakorlásban is vehetni észre a régi slendrian rendszert. A mozgó őrség soraiban ott láthatni a vagyonos polgárokat a blouse-os em­berek közt, s ez arra mutat, hogy a francziák most már mégis komolyan kezdik a védelmet. Azonban fájdalom a franczia nép rendszeres módon lett a fegyverviseléstől elszoktatva, mit mindjárt első pillanatra felismerhetni. Továbbá kevés a Chassepot-fegyver és a lőszerrel is gaz­dálkodnak, a­mennyiben tulajdonképeni czéllövé­­seket és tüzelő gyakorlatokat nem tartanak. Férjai/Zes-ből Írják a „Kölnische Zig“-nak folyó hó 7-ról: „A Páris körül folyó ostrom-munkála­tokkal most ép úgy vagyunk, mint a német had­seregnek júliusban történt mozgósításával. Az előírt nagyszerű terv vaskövetkezetességgel haj­­tatik végre, még azon veszélyt sem tekintve, hogy abból a francziák elbizakodottsága újra szárnya­kat kapna. Szigorú parancs adatott ki, hogy min­den hasztalan vérontás kerültessék.­­ Illetékes szakemberek véleménye szerint könnyű dolog lett volna már most is, az egyik vagy másik erődöt rohammal elfoglalni, ha a szükséges legénységet e czélra feláldozni akarták volna. De épen ebben fekszik, hogy úgymondjuk, a német hadviselés hu­mánus eleme, hogy inkább lemondanak egy egy lármát okozó eredményről,ha megvan a bizonyos­ság, hogy a végeredményt ép oly biztosan, habár lassú uton szintén el lehet érni. A­míg a Páris ostromoltatására szánt 400 ostrom­­ágyú nem érkezik meg rendeltetése helyére, azaz, a­míg azok a számukra kijelölt állásokban nin­csenek elhelyezve, addig komoly támadás nem szándékoltatik. Addig kedvük szerint rohanhatnak ki a francziák sánczaikból s lődözhetnek itt is, ott is az erődökből, úgy sem mennek semmire, mert csapataink többnyire jól vannak fedezve s csak igen kevés veszteségeket szenvedhetünk. Igaz ugyan, hogy egyes sajnálatraméltó esetek is for­dulnak elő, hogy egyes czirkáló csapatok rögtön kartács-zápor között találják magukat, de a fran­cziák rész anyagszerei ilyenkor sem engedik meg, hogy nagyobb előnyöket vívjanak ki. 3—4 nap múlva talán már fel lesz állítva az egész tüzérség s akkor aztán meg fog kezdődni a város igazán való ostromoltatása.“

Next