Budapesti Közlöny, 1871. november (5. évfolyam, 251-275. szám)

1871-11-08 / 256. szám

mai, és hogy teljesítettem azon kötelességet, me­lyet a törvény reám ruházott. (Helyeslés.) Orbán Balázs : El fogom várni a miniszer úr intézkedésének eredményét. Lázár Ádám : A ház elnökéhez vagyok bátor egy kérdést intézni. A közelebbi bírói szervezés alkalmával több kinevezés történt képviselő­tár-­ saink sorából, még­pedig elnököknek kineveztet-­­ tek : Binder Lajos, Paszt Vilmos és Popovits Zsig-­­mond, királyi ügyészeknek Láng Gusztáv és Theil­­ István. Van e az elnök úrnak tudomása ezen ki-­­ nevezésekről hivatalos úton, és intézkedett-e az új választások iránt? Ha nem volna tudomása és nem intézkedett volna,kérem,méltóztassék e tekintetben törvényszabta jogánál fogva intézkedni. Elnök : A kinevezésekről hivatalos utón tudo­másom van, s azon képviselők helyett a­kik le­mondottak az új választás tekintetében már intéz­kedtem is. Azok közül, kik még le nem köszöntek, legújabban felszólítottam egy képviselőt. Ha a kép­viselő úr többet itt megnevez, azokat is fel fogom szólítani. E tárgyban felszólaltak még Irányi, Helfy, mire a ház az elnök válaszát helyeslőleg tudomásul veszi. Válasz Tisza Kálmán és Helfy Ignácz inter­PELLATIÓIRA. Dr. Andrásy Gyula ministerelnök: Két inter­pelláló intéztetett hozzám távollétem alatt, az egyik Helfy Ignácz, a másik Tisza Kálmán­­. kép­viselő úr által. Mindkettőre lesz szerencsém ez­úttal felelni. A­mennyiben pedig, habár a szempon­tok különbözők, mégis feltevések, a­melyekből a két interpelláló kiindul, tökéletesen azonosak, é­i a t. ház engedelmével mindkettőre egyszerre­ fogok válaszolni, csak azt kívánom elválasztani, a­­­mit a két t. interpelláló urnak külön-kü­lön kíván­j­nők figyelmébe ajánlani. (Halljuk! Halljuk !) Chronologicus rendben Helfy urat illeti az el­sőbbség. Engedje meg tehát a t. képviselő úr, hogy csodálkozásomat fejezhessem ki a felett, hogy épen a szélső bal egy képviselője (Fölkiál­tások a szélső balon: A 48-as párt!) tehát a 48-as párt egyik tagja (Derültség.) tartotta feladatának e téren a kezdeményezést megtagadni, ugyanazon párt egy tagja, mely azt állította és állítja ma is, hogy a 67-ki kiegyezés által Magyarország elvesz­tette eddigi befolyását, hogy osztrák provincziává sülyedett, hogy nem birván azon kellékeivel az államéletnek, melyek nélkül egy nemzet sem lé­tezhetik, sem saját sorsára, sem a monarchia kö­zös ügyeire befolyása nem lehet, a magyar minis­terek pedig nem egyebek, mint a bécsi közös mi­­nistérium akaratnélküli végrehajtó orgánumai stb. Bocsásson meg a t. képviselő úr, ha most azt kérdem a t. képviselő úrtól, vájjon meggondolta-e, hogy mindezen nem annyira a parlamentben, mint künn és a választásoknál, sikert mutatott érvek egyszerre megsemmisülnek akkor, midőn a tisz­telt képviselő úr szükségesnek tartja itt a házban azt állítani, hogy a magyar kormány - de nem a magyar kormány, hanem annak egyes tag­ja a­nélkül, hogy az országgyűlés támogatását csak igénybe is vette volna, — közbírói szerepben döntött egy idegen ország sorsa felett, ő és egye­dül ő. (Tetszés a jobboldalon.) Én nem hihetem, hogy ezt a t. képviselő úr né­hány prágai lap tudósításai alapján hajlandó lett volna komoly interpelláre tárgyává tenni; kellett, hogy legalább valószínűnek vagy lehetőnek tartsa — és ha valószínűnek, lehetőnek ismerte, akkor világos, hogy a­nélkül, hogy a parlamentáris illem ellen vétenék, jogunk van feltenni azt, hogy a tisz­telt képviselő úr azt, a­mit maga és pártja nevében ő hirdetett és valószínűleg még hirdetni fog — belsejében valónak nem tartja.­­Tetszés a jobbol­dalon. Annyi bizonyos, hogy e ház többségének és a kormánynak jogában állana némi becset tulajdo­nítani azon körülménynek, hogy a magyar tör­vényhozás terméből, melynek kebeléből jogosan lehetett hallani oly sokáig azon panaszt, hogy Ma­gyarország saját sorsára sem bír befolyással, most először hangoztatja a szélsőbal egy tagja, hogy a magyar kormány oly döntő befolyást gyakorol a monarchia másik részében is, hogy őt és egyedül őt illeti a felelősség az ott történtekért is. Azonban nyugodjék meg a tisztelt képviselő úr, a­mily teljesen alaptalanok voltak a tisztelt kép­viselő úrnak és azoknak állításai , kik vele együtt hirdették, és hirdetik, hogy a 67 iki kie­gyezés Magyarországot egy minden befolyás nél­küli provincziává szállította le, és oly alaptalan azon állítása is, mely szerint a magyar kormány szakította volna meg a lajthántali­ egyezkedések fonalát. (Halljuk! Halljuk!) És ezzel áttérek azon állításokra, vagyis felte­vésekre, melyeket a t. képviselő urak alkalmasint a prágai lapokból meht­ettek, és melyek egyiránt szolgáltak alapul mindkét interpellációnak. Az első állítás az, hogy a magyar kormány mint olyan, beleavatkozott egy lajthántali kérdésbe, és abban a közbíró szerepét vette át. Erre nézve bátor vagyok válaszolni, hogy én nem a magyar kormány nevében, hanem mint a korona egyik tanácsosa vettem részt a tanácsko­zásban, nem döntő szavazattal, még kevésbé mint közbíró, hanem a tárgy természetéhez képest, mely közös volt, csatlakoztam a közös ministérium álláspontjához, melyet teljesen helyesnek kellett elismernem. Ez oly tény, melyet senki sem fog kétségbevonhatni Midőn erre hivatkozom, kije­lentem, hogy semmi fontosságot sem tulajdonítok annak, hogy a magyar kormány nevében vettem e részt, vagy mint a korona tanácsosa, — csak a tényállást kívántam constatálni. Szólottam a ma­gam saját nevében, mert nem láttam külön ma­gyar, hanem egy közös kérdést; de volt jogom szólani a magyar kormány nevében is. A 2-ik állítás, melyre a tisztelt képviselő urak interpellációjukat alapítják, az, hogy a válság, melybe én beleavatkoztam, tisztán austriai belügyi kérdés volt. Ez állítás az egyedüli fontos, mert ez döntő az­­ iránt, vájjon helyesen jártam-e el, akár mint a­ korona tanácsosa általában, akár mint a magyar­­ kormány képviselője vettem részt a tanácskozás­­­ban. Ezen állításra nézve van szerencsém kijelen­teni, hogy azon álláspont, melyet én a közös mi­­­nistériummal együtt elfoglaltam, nem volt egyéb, mint az, hogy azon szerződési erővel bíró törvények , melyeket egyrészről a magyar korona országai,­ másrészről­t­ felsége többi országai és tartomá­nyai elfogadtak és ő felsége szentesített, — és' melyek a birodalom két részének egymáshozi­­ viszonyát befelé és állását kifelé szabályozzák,' melyeket az egész világ ilyeneknek ismert el: s nem hozhatók kétségbe sem utólagos jóváhagyás, sem föltételekhez kötött elismerés által (Helyeslést jobbfelől) és igy nem vonhatók ma ez, holnap, amaz országgyűlés hatáskörébe, ha nem akarjuk a monarchia szétbomlását előidézni Ez volt az álláspont, melyet a közös minisze-t­rium elfoglalt, és melyhez én teljes határozottság-­­gal csatlakoztam, a­mint tetszik, akár a magam,­­ akár a magyar kormány nevében. De ez nem lajthántali belügyi, nem magyar, nem cseh, ha­nem törvényeink értelmében világosan a monar-­­ chia két része közti közös kérdés. (Helyeslés jobbfelől.) És már most kérdem : ha én ezt nem­­ teszem, vájjon nem több joggal mondhatta volna e­l az ellenzék, mit már többször hallottunk: „mi­­ ezen törvényeket nem szeretjük, és nem szeret­tük elleneztük, mi­ lehetett, de tiszteletben tart­juk, mióta törvényerőre emelkedtek, és ime a kormány oly gyönge, annyira befolyás­ nélküli, hogy azon törvényeket nem képes tiszteletben tar­tatni, melyeket saját maga hozott.“ (Tetszés jobb­felől) És kérdem : nem több joggal következtette volna-e az ellenzék akkor, mint azt teszi ma, hogy a mostani közjogi alap fentartható nem lévén, azt mással kell felcserélni ? Én ezzel, tisztelt ház, bebizonyítván azt, hogy tévesek azon állítások, melyekre a tisztelt képviselő urak interpellációikat alapíták, világos, hogy ez­zel együtt megszűnnek az azokból vont következ­tetések is , — és így itt be is zárhatnám válaszo­mat, ha Debreczen városa 1. képviselője nem in­tézett volna hozzám egy kérdést, melyre válaszolni kötelességemnek tartom, már azért is, mert a ház­szabályok értelmében, a ház a vitától el lévén zárva, nem szeretném, hogy a közvélemény azon benyomás alatt maradjon, mintha a választ e kér­désre akár a ház, akár a kormány kerülni akarná. (Halljuk! Halljuk!) A kérdés így hangzik: nem gondolom-e én időszerűnek, hogy a túlsó rész bonyodalmainak itteni következményei kikerülése végett a perso­nal-uni­ó alapjára áttérjünk ? Erre határozott vá­laszom az, miszerint általában nem hiszem, hogy a personal-unióra való áttérés bármi okból akár most, akár máskor hasznos vagy szük­séges legyen. (Nyugtalanság balfelől. Halljuk! Halljuk !) de legkevésb­é azon okokból melyek­kel azt a t. képviselő úr támogatta. (Halljuk!) Igyekezni fogok ezt bebizonyítani; mielőtt azonban ezt tenném, legyen szabad néhány álta­lános megjegyzéseket tennem a personal­ unió fo­galmára nézve. (Halljuk!) T. hát! Én általában azon nézetben vagyok miszerint felette bajos meghatározni, hol végződik a personal unió és hol kezdődik a reál unió. Az újon alakult német szövetség tagjai között vannak államok, melyek között personal unió sem létezik, mert külön dynastiákkal bírnak, és még­is sokkal több közös ügyeik vannak mint az osz­trák magyar monarchia két részének, mert közös sereg, közös vámszövetség, közös vasúti rend­szer mellett még mindezekre nézve közös tör­vényhozásuk is van, a mi törvényeink szerint pedig a delegációk törvényhozási joga határozot­tan ki van zárva. Általában azon nézetben vagyok, hogy minden oly politika, mely egy jelszó körül forog, rende­sen meddő szokott maradni, és azon stádiumot jelzi, midőn az emberek nem tudják, hogy mit kí­vánnak tulajdonképen és ezt rejtik egy jelszó mögé. Legyen szabad egy példát idéznem. Midőn a német államok a régi szövetség bonyo­lódott és folytonos összeütközést előidéző formái között mozogván, egy életrevalóbb alakot keres­tek, de nem tudták, hol találják, a pártok jelsza­vakban kerestek menedéket. Évtizedeken keresztül számtalan beszédeket tar­tottak, vastag könyveket írtak a felett, vájjon a né­met szövetség államai: Staatenbundot, vagy Bun­­desstaatot képeznek-e együtt? Mindnyájan emlék­szünk arra is, hogy a vita a szomszéd államokra, melyek egy erős Németországot nem akartak, eléggé kielégítő volt,­­ Németország egyesítését azonban épen nem mozdította elő. Most végre gyakorlati államférfiak más után megalakíták azon államot, mely Európa egyik legnagyobb hatal­mává nőtte ki magát, és senki sem kérdi, váljon ezen szövetség Staatenbund vagy Bundesstaat ter­mészetével kir­e ? Beérik azzal, hogy a czélnak megfelel. (Élénk tetszés a jobb oldalon.) Így volt ez nálunk is.­­ Addig, míg Magyaror­szágnak jogi formái voltak ugyan, de azokat ér­vényesíteni nem tudta, az ország minden pártja csakis a jogi formák körül mozgott, míg 1867-ben megköttetett azon egyezség, mely most a monar­chia két részének egymáshozi viszonyát rendezi. A különbség a mi ellenzékünk és a német tudó­sok között csak az, hogy azok addig mozogtak a jelszavak terén, míg a megoldás nem létezett, a mi ellenzékünk pedig akkor fordul a jelszavakhoz midőn ez már megvan. Mi engem illet, én nem kérdem, hogy a vi­szonyra mely a birodalom két része között fennáll, melyik jelszó illik jobban, a personal-unio vagy real-unio; elég az, hogy tudom, hogy e viszony helyes, mert sem többet, sem kevesebbet közös ügynek nem ismer el, mint a­mire mindkét rész­nek szüksége van, hogy az egész szövetség a czél­nak megfeleljen. (Helyeslés a jobb oldalon.) hi­ba volna, ha több ügyet tenne közösnek és hiba volna, ha kevesebbet. Hogy ez így van, bizonyítja azon körülmény, hogy nem csak a magyar, hanem a másik rész delegátiója is szigorúan ragaszko­dott ahhoz, hogy a gyakorlat által sem több, sem kevesebb a közösségbe föl ne vétessék, mint a­mit a törvény határoz. Ezért a theória kedvéért tehát a personal-unió terére áttérni, mely sem több önállást, sem keve­sebb terhet, hanem legfeljebb, mint be fogom bizo­nyítani, nehezebb formákat vonna maga után — sem helyesnek, sem czélirányosnak nem hiszem. (Helyeslés a jobb oldalon.) És most előre bocsát­ván általánosságban a per­sonal-unio felett nézeteimet, részletesen fogom in­dokolni, miért nem tartanám időszerűnek a jelen­legi jogi alapot elhagyni és a personal unió alap­jára térni át. (Halljuk!) Nem hiszem, hogy időszerű volna a mostani viszony helyébe a personal-unióra térni át, mert ez által egyike sem volna megoldva azon kérdés 5620

Next