Budapesti Közlöny, 1871. november (5. évfolyam, 251-275. szám)

1871-11-15 / 262. szám

5765 17072 3—2 HIRDETMÉNY: 69411. Mauritz Gyula részére Ladicevics Gyula és Szajda Lajos ellen elrendelt váltó végrehajtás­nak Pesten Nádor-utcza 19. sz. a. és Szajda Lajosnál Mária-utcza 12. sz. a. levő lakásukon történt foganatosítás alkalmával összesen 625 írtra és 148 írtra becsült bú­tor, ruha, ágynemű és egyébb in­gók foglaltattak le. Mindazok, kik a lefoglalt ingók iránt tulajdoni, vagy más igényt, avagy elsőbbségi jogokat érvénye­­sítni vélnek, utasíttatnak, hogy igénykereseteiket e hirdetmény közzétételének utolsó napjától számítandó 8 nap alatt, elsőbb­ségi bejelentvényeiket pedig az árverés megkezdéséig, habár kü­lön értesítést nem vettek is, alul­írt királyi e. b. váltótervszéknél nyújtsák be, mert különben azok a végrehajtás folyamát nem gá­tolt­ák, egyedül a vételár feles­legére fognak utasíttatni. A pesti kir. e. b. váltótszék 1871. évi October hó 23. tartott ülé­séből. ________________ "16761 3—2 HIRDETMÉNY. 2729. Nógrádmegye polgá­rszéke mint birtokbiróság részéről ezen­nel közhírré tétetik, hogy Losoncz községben 1871. január hó 23-ik napján végrendelet hátrahagyása nélkül elhalt Murakosy Juliánna örököseként Nyerges József hátra­hagyott házastárs Várady Sándor, Várady Gábor , Róka Juliánna, Klára­ Emma, Lajos és Nyerges Zsuzsánna jelentettek be. Ez a p. perr. 580. §-a értelmében azzal tétetik közhírré, hogy neve­zett örökösökön kívül, ha netalán mások is találtatnának, kik a losonczi 169. t­kvben foglalt fekv­tőségekhez netalán örökösödési joggal birnak, ez iránti igényüket 45 nap alatt ezen törvényszéknél jelentsék be, különben a hagya­ték fentnevezett örökösöknek fog beszavatoltatni, átadatni, s a tkkv­­ben átíratni. Kelt B.-Gyarmaton, 1871. jul. 1. tartott ülésből. 16820 3­2 HIRDETMÉNY. 1458. Szepesm. tvszéke részéről közzététetik, miszerint 1868. évi nov. 23. elhalt Melczer Samu volt iglói lakos törvényes örökösei, névszerint Melczer Ágost, Melczer Angela és Melczer Gyula az el­hunyt után marad és a remetei 58407. számú terkvekben örökha­gyó nevére jegyzett ingatlanságok­­nak neveikre leendő telekkönyvi átkebeleztetése iránt folyamodtak. Ennek folytán tehát felszólit­­tatnak mindazok, kik a fentebb örökség tárgyát képező ingatlan vagyonra nézve örökségi joggal birni vélnének, hogy ennek érvé­nyesitése végett ezen hirdetmény közzététele napjától számított 45 nap alatt örökjogukat jelentsék be, ellenkezőleg meg nem jelené­sük esetében az örökség tulajdon­joga folyamodók nevére fog beke­beleztetek Kelt Lőcsén, Szepesmegye polg. törvényszékének 1871. évi ocl. hó 27. napján tartott üléséből. 16747 3­2 HIRDETMÉNY. 3171. Barsmegye polgári tör­vényszéke mint birtokbiróság által a prts. 580. §-a értelmében felhi­vatnak mindazok, kik 1865. jul. 13. Ebedecz községében elhalt Judin Tamás hagyatékát képező,­­ az ebedeczi 65. sz. hiteltekv­­ben bejegyzett fekvőségekre netán öröklési jogot igényelnek, hogy annak érvényesítése végett jelen hirdetmény hamadik hirlapi meg­jelenésétől számítandó 45 nap alatt ezen törvényszék előtt jelenjenek meg, ellen esetben a fennemlitett örökség tulajdonjoga az ez iránt folyamodó özv. Judin szül. Géczi Katalin nevére fog bekebeleztetni, illetőleg a vagyon neki átadatni. Aranyos Maróthon, 1871. évi sept. 29. napján tartott törvény­szék tanácsüléséből. *1448 3—2 HIRDETMÉNY. 4674. Gömör-Kishont t. e. megye polgári törvényszéke részéről köz­hírré tétetik, hogy a magy. kir. földtehermentesitési pénzalap igaz­gatóságától leérkezett határozat szerint e megyében kebelezett Pen­­gyelok községében 24/8 úrbéri telek kárpótlására jogosított Malatinszky Ferencz földbirtokos részére meg­­állapittatott tőkében 1125 ft, s kamathátraléki illeték fejében 1321 ft 52 1­2 krnyi összeg kiren­deltetése tekintetéből a szükségelt szabályszerű hirdetményi eljárás az 1854. január 16. kelt s érvény­ben maradt nyilt­ parancs értel­mében megnyittatván, felhivatnak ennek folytán 1. Azok, kik a kármentesítési javakra igényüket az 1852. nov. 29. kelt nyilt­ parancs értelmében a törvényes határidő alatt érvé­nyesítették, az ez iránti maguk igazolására. 2. Azok, kiket a nevezett nyílt parancs engedélyéhez képest a visszaváltási jog érvényesítése vé­gett még hosszabb határidő illet, ezen okiratokkal indokolt jogigé­nyük bejelentésére illetve a per megindításának igazolására. 3. Azok, kik a kárpótlási tőké­re vagy annak kamataira bár­mely ezimen igényt támaszthatni vélnek, ebbeli jogaik érvényesí­tésére. 4. Azon hitelezők, kik követe­lésüknek az 1854. május 1. előtt eszközölt betáblázás folytán a kár­mentesített javakra elsőbbséget s jogot nyertek, s a kárpótlási tő­kébeli kielégitéshez igényt for­málni kívánnak, ezen igényük be­jelentésére, ellen esetben a kár­pótlási töke kirendelése iránti tár­gyalásból ki fogván rekesztetni, netáni jogaik érvényesítése csupán azok ellenében maradand fel, kik­nek a kárpótlási töke s kamatok­­hozi joga a kirendelési tárgyalás­nál elintéztetik. 5. Hirdetményi határidőül 1872. évi január 2. napja, a kárpótlási tőke kirendelése végetti tárgyalási határnapul pedig 1872. évi jan. hó 31. napj­a d. e. 10 órája a rima­­szombati törvényszék pertárába tű­zetik ki, melyen való megjele­nésre mindazok, kik a fentebbi pontokban meghatározott igazolá­sokat és bejelentéseket nyújtanak be, oly kijelentéssel idéztetnek, miszerint személyesen vagy meg­hatalmazottjaik által a kitett na­pon és helyen annál bizonyosab­ban megjelenjenek, mert külön­ben úgy fognak tekintetni, mintha semmi igazolást vagy bejelentést nem tettek volna, és hogy a ha­táridők elmulasztása esetében az előbbi állapotbai vissza helyezés­nek nem fog hely adatni. Kelt Rima Szombatban, Gömör­­megye 1871. évi oct. hó 18. tar­tott polgári­­széki ülésből. 16987 39 2 HIRDETMÉNY. 392. Melynek ereje mellett alál­irt kiküldött végrehajtó bíró által közhírré tétetik, miszerint Wein­berger Adolf ungvári lakos felpe­resnek, Felföldy Ödön mátyóczi lakos alperes elleni 1000 ft tőke és járulékát iránti váltóügyében 1871. évi augusztus hó 23. a hely­színen Mityócz helységében az al­peresnél eszközlött kielégítési vég­­rehajtás alkalmával bíróilag le­foglalt szarvasmarha, sertések, lo­vak, rakásba rakott 24 öl tölgy­fa, 16 szekér szalma, 45 szekér trágya, házi bútorok, 250 kereszt zab, 800 kereszt búza, 150 ke­reszt árpa, 150 kereszt gabona, ezen lezárult ingóságok egyidejű­leg végrehajtást szenvedő félnél hagyattak. Az igazságügyminiszeri, a vál­tóügy végrehajtására vonatkozó rendelet 72. §-a értelmében felhi­vatnak mindazok, a­kik a lefog­lalt tárgyak iránt tulajdoni vagy más igényt, illetőleg elsőbbségi jogokat érvényesíteni vélnek, igény­kereseteiket 8 nap alatt, elsőbb­ségi igényeiket az árverési határ­idő kezdetéig az alólirott végre­hajtó bíróhoz annál is inkább nyújtsák be, minthogy a későbben érkezettek a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár fölöslegére fognak utasittatni. Kelt Ungvárt, nov. hó 8. 1871. Alexy József, tk Ungm.t. esküdt s kiküldött végrehajtó biró. 16993 3—2 HIRDETMÉNY. 2806. Ismeretlen tartozkodásu Bartal András volt vámos-ladányi lakos ezennel értesitetik, miszerint a vámos-ladányi 55. számú tikben az ö t. i. Bartal András és test­vérei Mária és Zsuzsánna közös tu­lajdonául A. -1­ 4. sorszám alatt bejegyzett 418. hr. számú fekvő­­ségre a tulajdonijog az 1868. évi jan. hó 28. kelt adásvevési szer­ződés napján az 1870. évi május hó 21. 669. szám alatt kelt végzés­sel a vevő Csáky István v.-ladányi lakos javára előjegyeztetett, s az előjegyzést elrendelő végzés a ré­szére Dömötör Dávid Léván szék­elő ügyvéd személyéhez hivatalból elrendelt ügygondnoknak kézbesi­­tetett. A barsmegyei tszék, mint telek­könyvi bíróságnak Aranyos Maró­­ton 1871. évi aug. hó 25. tartott üléséből. 16994 3­ 2 HIRDETMÉNY. 1780. Szab. kir. Eperjesváros­­széke által tudtul, adatik mi­szerint mindazok, kik Eperjesen 1870. ápril 18. végrendelet hátra­hagyása nélkül elhalt Sakala szül. Szilágyi Teréz hagyatékára netá­­ni jogokat érvényesíteni szándé­koznak, azok 45 nap alatt ezen tszéknél érvényesítsék, mert ezen időnek siker nélküli leteltével a hagyatéki vagyon Szakala Ignácz örökhagyó férjének beszavaztatik. Kelt Eperjesen. 1871. nov 2. tartott tszéki ülésből. 17074 3/2 HIRDETMÉNY. 13551. Szabad kir. Pest város törvényszéke részéről ezennel köz­hírré tétetik, miszerint néhai Kolb Ferdinánd hagyatéka letárgyalha­­tása tekintetéből, illetőleg a Pest ferenczvárosi angyal-utczában 306.­­ sz. a. fekvő s a telekkönyv 320.­­ lap­án bejegyzett Holb Ferdinánd­­ és első neje szül. Striczin Johanna­­ nevére írott háznak utóbb neve­zett nő hagyatékához tartozó ré­sze, előbb fentnevezett Kolb Fer­­­­dinánd hagyatékának és e hagya­­­­tékból örökhagyó örököseinek, u. m. Rusz­szül Kolb Annának és kiskorú Kolb Aloyziánnk törvényes örökösödés czimén átadathassák. Minek folytán az 1868. LIV. t. ez. 580. §-a értelmében a netáni igénylők megjelenésére határidőül 1872. évi január hó 5-ik napjának reggeli 10 órája a pest-belvárosi plébánia-utczában 1. sz. fekvő ház II. emeletén a törvényszéki ha­gyaték-tárgyaló teremben kitü­­zetett. Felhivatnak tehát mindazok, kik a fenn megjelölőtt hagyatéki in­­­­gatlanhoz netán örökösödési jog­gal birnak, hogy igényüket a fenn kitűzött határnapon érvényesiteni el ne mulasszák, mert ellenkező esetben ezen örökség tulajdonjoga néhai Kolb Ferdinánd hagyatéka javára fog kebeleztetni. Kelt Pesten, 1871. okt. 31-dik napján tartott tszéki ülésből. 16971 3—2 HIRDETMÉNY. «14. Kossuth-Krudy Alojzia fel­peres javára, Hajós Gedeon és ne­je szül. Gracza Terézia Nógrád- I megyébe kebelezett puszta-petei­­lakosok és alperesektől 1150 frt­­ tőke és járulékai kielégítése vé­­­­gett lefoglalt, 49 írtra becsült házi­­ bútor, továbbá 400 írtra becsült , 40 ló, és 60 ftra becsült 4 szekér­­ elárverezésére határnapul f. évi , december hó 18. napja d. e. 9 órája tűzetik ki Puszta-Pe­tőre végrehajtást szenvedők lakására. Kelt Szécsényben, 1871. évi november 9. Hegymeghy László, végrehajtó m. esküdt. 17000 302 HIRDETMÉNY. 5554. Tömösvári Mihály debre­­czeni lakos 1871. május 3. napján meghalván, mindazok, kik az ő hagyatékát képező, a debreczeni 2056. 4272. sz. hi­tel telekkönyvben és a hatvan utczai régi telekkönyv 301. lapján irt fekvőségekre néz­ve netalán örökségi igényt for­málhatnak, ezennel felszól­­atnak, hogy ezen hirdetménynek a hiva­talos lapban harmadszor megjele­nésétől számítandó 45 nap alatt alálirt törvényszéknél jelentkezze­nek, ellenkező esetben az örökség tulajdonjoga a folyamodók nevére fog kebeleztetni. Kelt sz. kir. Debreczen város törvényszékének 1871. October 25. tartott üléséből.________________ 17098 3—2 HIRDETMÉNY. és 1871. évben elhalván, a halasi 970. 884. és 4410. sz. telekjegy­­zőkönyvekben örökhagyók nevére felvett fekvőségek átadásáért Kmet Sándor és Kmet Julianna törvé­nyes örökösök folyamodtak. Az 1868.54. t. sz. 580. §. képest fel­hivatnak mindazok, kik az örökha­gyók után maradt ingatlan vagyonra nézve netalán örökségi joggal bir­nak, hogy ennek érvényesitése vé­gett ezen hirdetmény­e­ik közlése napjától számitva 45 nap alatt örök­jogukat ezen törvényszék előtt annyival inkább bejelentsék, mert különben az örökség tulajdonjoga folyamodók nevére fog bekebeleztet­ni, illetőleg a hagyaték nekik átadatni. Kelt Halas város tanácsának 1871. évi oct. hó 20. napján tar­tott törvényszéki üléséből. 17071 3—2 768. Weisz és Liebermann, Pol­­lák Jakab és fiai, Buchler József, Reiner Lujza, Baum Heinrich Giskán Lipót, Adler Vilmos részére Tagleicht Jakab kulai bolti helyi­ségében és lakásán 4457 ftra­­ becsült ingóságok, bolti kelmék biróilag lefoglaltattak, felhivatnak azok, kik az érintett tárgyak iránt tulajdoni igényt vagy elsőbbségi jogokat érvényesíthetni vélnek, igénykereseteiket a hirdetmény közzétételétől számítandó 15 nap alatt, elsőbbségi bejelentvényeiket az árverés kezdetéig Bács megye kulai szolgabíróságnál nyújtsák be, különben a végrehajtás folyamát nem gátolván csupán a vételár fe­leslegére fognak utasitattni. Kula, 1871. nov. 8. Kovács József, végrehajtó biró. 16996 3—2 HIRDETMÉNY. 5383. Zalamegye polg. törvény­széke mint birtokbiróság részéről felhivatnak mindazok, kik Zala- Szt.-Lászlón 1866. nov. 27. napján elhalt Vajda Mihály után maradt, az örökség tárgyát képező, zala­­szt.-lászlói 57. sz. tlkben A. I. 1. sor és a senyei 74. sz. telkek­­ben A. + 1- s­­szám alatt fel­vett ingatlan vagyonra nézve ne­talán örökösödési joggal birnak, miszerint annak érvényesítése vé­gett jelen hirdetmény harmadszo­ri közzétételétől számítandó 45 napok alatt e törvényszéknél an­nál bizonyosabban jelentkezze­nek, minthogy meg nem jelené­sük esetére az örökség tulajdon­joga Vajda György zala-szt.-lász­­lór. lakos nevére fog bekebleztetni, illetőleg annak átadatni. Kelt Zala-Egerszegen, Zalame­gye polg. tervszékének 1871. évi okt. hó 13. napján tartott ta­nácsüléséből. 16998 HIRDETMÉNY. 72355. Lőw Ignácz részére Mitt­ler Mór ellen elrendelt váltóvégre­hajtásnak Pesten ország­nt 25. sz. házban történt foganatosítása al­kalmával összesen 742 frt 60 krra becsült különbféle bútor­neműek foglaltattak le. Mindazok, kik ezen ingóságok iránt tulajdoni vagy más igényt, avagy elsőbbségi jogokat érvénye­síthetni vélnek,ezennel felhivatnak, hogy igénykereseteiket jelen hir­detménynek a hivatalos hírlapban harmadik megjelenésétől számítan­dó 8 nap alatt, elsőbbségi beje­­lentvényeiket pedig az annak idejében elrendelendő és szokott módon közhírré teendő árverés kezdetéig, habár külön értesítést nem vettek is, e kir. e. b. váltó­­t széknél nyújtják be, mert külön­ben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár feleslegére fognak utasittatni. A pesti kir. e. b. váltótszék 1871. nov. 2. tartott üléséből. 1_2 HIRDETMÉNY. 362. Kis-Kun-Halas város ta­nácsi­­széke részéről közhírré té­tetik, hogy Kis Illés Sándor és neje Kecskés Judit, az 1870. évi febr. és mártius hónapokban meg­­haláloztak. z elhunytak után maradt ha­gyaték bekebelezése iránt Kis­ülés István, Kis Illés Ferencz végrendeleti, Kecskés János, Kecs­kés Imre, Kovács Anna, és Ko­vács Mária egyenes örökösök folya­modtak. Ennek folytán tehát felszólíttat­­nak mindazok, a­kik a fenntebbi örökség tárgyát képező ingatlan vagyonra nézve netán örökségi joggal bírni vélnének, hogy ennek érvényesítése végett ezen hirdet­mény közzététele napjától számí­tandó 45 nap alatt örökjogukat­­ jelentsék be, ellenkező esetben az örökség tulajdonjoga a folyamodóki nevére fog bekebeleztetni, illetőleg­­ az örökség nekik átadatni. Ké­t Kis-Kun-Halas város ta­­­­nácsának 1870. évi junis hó 18. napján tartott tszéki üléséből. 16997 1-8 ”­­ HIRDETMÉNY. 570. Halas város törvényszéke részéről ezennel közhírré tétetik, miszerint néhai Kmet László és neje volt halasi lakosok az 1869. 17099 3—2 HIRDETMÉNY. 460. Versecz város­­széke részé­ről ezennel közhírré tétetik,hogy Jo­­zipovits Svetozár részére Petrov István elleni 900 frt o. é. köve­telés és járulékai iránti végrehajtási ügyében okt. 10. nevezett végrehaj­tást szenvedő verseczi lakásán több rendbeli 1056 frt 30 krra becsült ingóságok, jelesül gabona, sertések egy ló, széna ás más egyéb bortermeléshez szükségelt eszközök és edények és egy palin­kafőző üst végrehajtási foglalás alá vétettek. Felhivatóak mindazok, kik az érintett ingó javak iránt tulajdoni vagy más igényt vagy elsőbbségi jogokat vélnek érvényesíthetni, hogy igénykereseteiket e hirdet­mény közzétételének utolsó nap­jától számítandó 15 nap alatt, el­sőbbségi bejelentvényeiket pedig az árverés kezdetéig, habár külön értesítést nem vettek is, az alább írott bírónál a perenttartás 464. §-hoz képest annál bizonyosab­ban nyújtsák be, mert a később beadott igénykeresetek a végre­hajtás folyamát nem gátolván, igénylők egyedül a vételár feles­legére fognak utaltatni. Sz. kir. Versecz város tvszéké­­nek 1871. okt. 13. tartott üléséből. TZÖT3 1—1 HIRDETMÉNY. 4355. Heves- és Külső-Szolnok t. e. vármegyék szolnoki polgári törvényszéke mint birtokbiróság által mindazok, kik 1861. oct. 11. Tisza-Várkonyban végrendelet hátrahagyása nélkül elhalt Viczián Ilona Hornyik Ferenczné hagyaté­kát képező, a t.-várkonyi 186. sz. t jegyzőkvben bevezetett in­gatlanokra nézve netalán örökösö­dési joggal birnak, ezennel felhi­vatnak, hogy ebbeli igényeiket tör­vényszabta 45 napi határidő alatt ezen törvényszéknél annál is in­kább bejelentsék, minthogy külön­ben az örökség tulajdonjoga Hor­nyik Ferencz örökös nevére fog bekebeleztetni. Kelt Szolnokon, 1871. évi oót­­hó 18. tartott polgá­rszéki ülésből.

Next