Budapesti Közlöny, 1871. december (5. évfolyam, 276-299. szám)

1871-12-29 / 297. szám

KISFALUDY-TÁRSASÁG. A Kisfaludy-társaság érdekes üléssel zárta be az évet, deczember 27-én. Ily változatos gyűlése régen nem volt. Öt felolvasás követte egymást; egyik sem hosszú, egyik sem unalmas, és felváltva egy-egy költemény s megint egy értekezés követ­kezték egymásután, mint jól rendezett asztalnál váltakozva ülnek hölgyek és férfiak. Sőt hasonlat nélkül szólva, valóban egy nő­ író műve nyitotta meg a sort: Wohl Stefánia „Őszi merengése11, melyet Szigligeti Ede olvasott föl. Élénk phantásiával írott prózai költemény, s mi itt nem csupán a nők iránti udvariasságnak kívá­nunk eleget tenni, ha azt véljük, hogy megfelelőbb felolvasás mellett, mely e költeménynek csapongó és szaggatott pathoszi helyeit némi színészi szen­vedéllyel adta volna elő — a­mit azonban egy felolvasótól várni nem lehet — valószínűleg na­gyobb hatást fogott volna előidézni. Utána P. Szathmáry Károly olvasott rövid elme­futtatást a rege-költészetről. Utóbbi időben, úgy­mond, sokat foglalkozván a regékkel, némi ered­ményekre vélt jutni s jelenleg ezeket terjeszti elő. Ő maga sem kívánja a felolvasást rendszeres ér­tekezésnek tekinteni, s valóban egy rövid félóra alatt oly széles mezőket száguld át az aesthetika és mythologia virányaiban, annyi különböző tár­gyat beleilleszt a rövid fölolvasás keretébe, hogy mi sem igényelhettük tőle nézeteinek szabatos indokolását. Hasonlításokat tesz az eposz és rege, mythologia és népmese, legenda, mondák, beszé­­lyek, műköltészeti tündér regék között, melyek közül pedig csak egyik-egyik tárgynak kellő meg­világítására bajos volna ily rövid értekezésben vállalkozni. A mellett párhuzamot von egyrészt a magyar népköltészet, másrészt a többi népek köl­tészete között. Merészen állítja, hogy a mi ősi nép­­költészetünk tü­ndéri regékben gazdagabb mint más népeké. Á­litja, hogy a magyar regekör cso­daállatjai: a turul, a csodaszarvas, a táltos ló oly mythosi lények, melyekhez hasonló más népek ősi regéiben nem található. Kiterjed a tulajdonképeni hőskori és naiv népköltészet határain túl a mo­dern müköltészet jellemzésére is, és úgy találja, hogy a magyar genius még a müköltészetben is sajátságos, nemzeti tündérvilágot teremt, s e te­kintetben példa gyanánt Vörösmarty „Délszaki tündérét“ hozza föl. Szóval a rövid elmefuttatás egy egész csoport új és némi részben meglepő tételt tartalmaz, melyek mindenesetre tüzetesebb bizonyításra várnak. Ha e bizonyítások bekövetkeznek, akkor a mai felol­vasás egy sokágazatú és nagy értekezésnek csak vázlata, vagy, ha úgy tetszik, eredménye. Ha nem következnek be, akkor az egész elmefuttatás nem egyéb mint elmefuttatás; a­ki elhiszi szerző urnak részletekkel nem indokolt nézeteit, hát hiszen jól teszi, de nem sokra megy velük; a­ki hinni nem akarja, annak sem kerül sok fáradságába hirtele­nében oly ellen-indokokat találni, melyek szerző úr általános állításai ellen elég nyomatékos érve­ket szolgáltatnak. Nem szándékunk értekező urnák állításait c­á­­folni, sem fölolvasása érdemeit csökkenteni. De minden új állítás ellen föladatunk egyelőre a két­kedés. Bizonyítékokat kérünk. S ha például érte­kező úr részletes vizsgálatok alapján tisztába hozza csak azt a kérdést is, hogy a turul és a táltos mily szerepet foglalhat el mythologiánkban , a magyar mesék táltos lova mily rokonságban van vagy mily vonások által különbözik egyrészt az árja, másrészt például a finn mesék hasonló szerepű lovaitól, kétségkívül értékes szolgálatot tesz az irodalomnak. Értékesebbet, mint mai álta­­lános áttekintése, mely nemzeti regekörünk sa­játságos önállóságát igen kevés indokolással vi­tatja épen most, midőn az európai tudományos világ mindig több és több adatot talál az összes emberiség nép­költészetének összefüggését bizo­nyítani. A harmadik felolvasó Szász Károly volt, ki apróbb fordításait rendezvén sajtó alá, néhány újabb dolgozattal is bővíti azokat s belőlük Burns néhány rövid dalát és Heine „Schöpfungslied“ jét igen sikerült fordításban mutatja be. Utána Gyulai Pál „A karácsonyi mysteriumok­ról és vízkereszti játékokról“ olvasá föl azon rö­vid értekezését, melyet­ jegyzet gyanánt fog csa­tolni a legközelebb megjelenendő népköltési gyűj­teményhez, s melyben a mysteriumokat oly kime­rítően tárgyalja, a mint ez még irodalmunkban eddig nem történt. E mysteriumok képezik a keresztyén dráma első eredetét, melynek épen úgy az oltár a böl­csője, mint a görög drámának. A keresztyén egy­ház lythurgiájából fejlett ki a mysterium, hit- és erkölcstani allegóriáiból a moralitás. Ez elemek soknemü hatások alatt fejlődve, végre érintkez­tek a classicismussal s megteremték a keresztyén új drámát, mely különösen Franczia-, Angol- és Spanyolországban a tökély magas fokára emel­kedett. Értekező úr kimutatja, hogyan történt e foko­zatos kifejtés a nyugati nagy nemzeteknél, s azu­tán saját mysteriumaink történetének nyomozá­sára tér át. Valószínű, hogy a magyar egyház liturgiája sem lehetett más, mint a nyugati keresztyén egy­házé , ennélfogva a mysterium-dráma elemei épen úgy megvoltak benne, mint Franczia vagy Né­metországban. A lithurgiai mysterium bizonyára nálunk is kifejlődött, vagy jobban mondva, hoz­zánk is átszármazott külföldről épen úgy, mint a catholicus cultus másnemű czerimoniája. Nincs ugyan reá történeti adat, de majdnem kétségte­lenné teszi két körülmény: egyik a catholicus egyház lithurgiájának egysége, mely a X. század óta kevés eltérést mutat; másik, hogy e korból élő emlékek is maradtak reánk, mert a népmys­­zfériumok alapjokban nem egyebek, mint a nép közé szállott s egész napjainkig fenmaradt lithur­giai mysteriumok. A fejlődés második korszaka, midőn a myste­rium elválik a lythurgiától s majd önállóan indul virágzásnak, nálunk aligha jelölhető meg. Myste­­rium-drámánk nem lehetett virágzó és általános divatú. Az a körülmény, hogy egyetlen emlékünk sem maradt fenn, még magában keveset bizonyít, de hogy a viszonyok s maga a népszellem nem kedveztek fejlődésének, bizonyosnak látszik. A fogékonyság azon régebbi alapjai, melyek a ro­mán és germán népeknél megvoltak, nálunk hiá­nyoztak vagy legalább kevésbbé voltak meg. Az ős­magyar vallásos szertartás nyomait aligha megtalálhatni keresztyén népszokásainkban, leg­alább egypár nevet kivéve nem tudjuk kimutatni, hogy a pogány magyar eszmék és szokások ho­gyan nyertek keresztyén jelentőséget s voltak e köztük olyanok, melyek kapcsolatba hozhatók a mysterium fejlődésével. Másfelől a magyar nép­­szellemben ha nem is hiányzik, de nincs feltűnőbb színészeti hajlam. A magyar nép még napjainkban sem csüng annyi rokonszenvvel a színészeten, mint a román és germán népek. E mellett nálunk a polgári elem úgy a közép-, mint az uj korban kevésbbé volt kifejlődve, mint Európa déli és nyu­gati országaiban. A mysterium pedig mindenütt csak oly nagyobb városokban virágzott, hol erős polgárság volt; s aztán a hol a mysterium meg­gyökerezett, ott nem sokára fejlősnek indult a ke­resztyén új dráma is , nálunk pedig a XVI. és XVII. században legfeljebb tanodai drámát és mo­ralitást találunk, melyeket részint a jezsuiták hoz­tak divatba, részint a külföldről hazajött protes­táns papok. A világi drámának, színészetnek ke­vés nyoma, s a mi legrégibb drámánkat: „Balassa Menyhért árultatását­ illeti, nem bizonyos : várjon valóban színpadra készült e, vagy csak dialogizált satira. Mindent összevéve, bizonyosnak látszik, hogy nálunk inkább csak a lithurgiai mysterium volt divatban akkor is, mikor másutt a mysteriumi dráma önállóan fejlődött, és nálunk az sem mys­teriumi drámává nem vált, sem oly lendületet nem vett, hogy az újkori szinészet bölcsőjéül szolgálha­tott volna. Mint lithurgiai rész vagy toldalék ked­­vencze lehetett a magyar népnek s midőn az egy­ház felhagyott vele, maga a nép vette át, így ma­radtak meg a néphagyományban a magyar mys­­terium-játékok, melyek közül az uj népköltési gyűjtemény tizenötöt ment meg az enyészettől. Ez elsorolt nézeteket értekező ur tüzetesen iga­zolja s Toldy Ferencz ellenkező nézetét vitával támadja meg. Felolvasása végezte után Toldy szintén védi saját állításait, s ez eszmecsere, vala­­mint már előbb Szathmáry értekezése után, több tag rövid felszólalása még elevenebbé tette a gyűlést. Végül Rákosi olvasta föl Dobó Lászlónak egy családias tárgyú csinos kis költeményét s azután a folyó ügyekre került a sor. Megemlítjük ezek közül, hogy Csengery Antal 200 frttal, és Somssich Pál 100 fttal az alapítók sorába léptek. A legközelebb lejáró pályázatokhoz bírálókká választottak a comédia elméletére nézve: Szász K., Dux Adolf és Szigligeti; a balladára : Gyulai, Rákosi és Zichy Antal. Ülés vége 7 óra után. 6542 IRODALMI HÍREK. RÁTH MÓR előre hirdetett családi könyvtárát megin­dította. E nagybecsűnek ígérkező gyűjtemény első szál­lítmánya „Vörösmarty összes munkái“ új olcsó kiadása VIII kötetben. A kiadás maga, roppant olcsósága da­czára díszes, a nyomás csinos, betűi szép nagyok, olvas­hatók, papírja elég finom — szóval az egész mi kí­vánnivalót sem hagy fenn. Kapható domborműnyo­­m­atokkal ellátott vászonkötésben. Az egész igen al­kalmas újévi ajándékoknak , — a családfő például csa­ládja serdülő tagjainak ennél értékesebb és becsesebb ajándékkal nem is kedveskedhetik. Mi egy oly vállalatot mint e családi könyvtár, kulturai szempontból is nagyfontosságunak tartunk. Vörösmarty azon írók közé tartozik, kinek munkáit mivel a magyar embernek nem szabad nem ismerni. Azonban az eddigi diszkiadás sokkal drágább volt, hogysem azt a kisebb gazdák, az iparosok, vagy kisebb falusi birtokosok áldo­zat nélkül megszerezhették volna. E bajon most segítve van. A külföldön a nemzet classicus íróinak munkái százezer példányokban forognak közkézen. Nálunk ez az első ilynemű kísérlet — épen azon iró munkáival, kit az leginkább megillet. Aligha lehetne annak sikeré­ben kételkednünk — ha csak nem akarnánk a nemze­tet oly nemű indolentiával vádolni, mely, nem hiszszük, hogy azt megillesse. Nem kis fontosságú dolog, hogy a fiatalabb nemzedék minő iró munkáiból meríti a haza szeretetet; képezi, szivét lelkét; tanul lelkesedni a jóért, a magasztosért, tanulja gyűlölni a bűnt. S az sem meg­vetendő befolyás, mit az Írók­irály tekintetében gyako­rolnak korukra. E szempontokból is alig kedveskedhet­nek családapa becsesb művei annak, kit hazája javára kíván fölnevelni, mint Vörösmarty műveivel. Mind e dolgokat nem kell hosszan elemezni. Mi is csak figye­­lemgerjesztőül mondtnk el szerény észrevételeinket, s inkább csak jelezni akartuk, hogy Vörösmarty új olcsó kiadása megjelent — mint a legújabb Ráth Mór annyi sok derék életrevaló vállalatai közt, melyekkel ő iro­dalmunk emelésére oly lényeges szolgálatokat tesz.

Next