Budapesti Közlöny, 1872. január (6. évfolyam, 1-24. szám)
1872-01-16 / 11. szám
sára nézve, így a ministériumban megtörtént az, ami történhetett, és úgy hiszem, aminek történni kellett és azért talán ezen határozati javaslat felesleges. (Helyeslés). Henszlmann Imre : A t. minister úr nyilatkozata folytán határozati javaslatomat visszaveszem. (Helyeslés). A központi meteorológiai intézetre 11,580 frt,a képzőművészet célokra 70,000 frt szavaztatik meg. A történelmi műemlékek felkutatására, felásatására, lajstromozására, osztályozására kiadására és felügyeletére 16,500 frt. Henszlmann Imre : Ezen összeget 20,000 frtra kívánja felemelni. Pauler Tivadar : Ezen indítványhoz készséggel hozzájárul, s kéri azt a p. U. bizottsághoz utasítani. Szontagh Pál : Ezek ellenében a különvéleményt ajánlja elfogadásra. Pulszky Ferencz : Hozzájárul Henszlmann indítványához. A ház a p. U. bizottság véleményét elfogadja, Henszlmann indítványát pedig a p. ti. bizottsághoz utasítja. A karinai templom kijavítására 1000 frt van előirányozva. — Megszavaztatik. Magyar történelmi források és emlékek kiadására 20,000 frt, — a tud. akadémia könyvtára gyarapítására 5000 frt — az országos képtár házbérére 10,000 frt szavaztatik meg. A m. tud. akadémia természettani és mathematika osztályának országos érdekű kutatásokra és kileményekre 5000 frt, a természettudományi társulatnak hasonló czélra 5000 frt. Szoktagh Pál (csanádi) : Ajánlja a különvéleményt és azt hiszi, hogy ez összegre nézve is financziális lejtőn állunk, mely arra int, hogy valahol a kiadásoknak meg kell állapodni. (Helyeslés.).Nem mondja, hogy nem odiosus dolog az akadémia természettudományi és mathematikai osztályától elvonni akarni az 5000 ft subventiót. De itt van az alkalom arra, hogy takarékoskodjunk. Nem mondja, hogy teljesen elvonjuk tőle ez összeget, hanem halasszuk el e kiadás megszavazását. Csengely Antal : T. ház ! Én épen ellenkező nézetből indulva ki, mint az előttem szóló tévé, arra kérem a t. házat, méltóztassék megszavazni az előirányzatba felvett összeget, mely oly czéla van szánva, melyre nézve az ország már eddig is sokat mulasztott. Méltóztatnak emlékezni, hogy már a tavasi költségvetésben a m. kir. természettudományi társulat segélyezésére országos érdekű kutatásokra 5000 ft szavaztatott meg. Ha ezt a t. ház indokoltnak találta — mint ahogy csakugyan indokolt volt — mennyivel inkább kell indokoltnak tartania egy ilyen sőt még ennél nagyobb összegnek felvételét, midőn ez a magyar akadémiai természettudományi és mathematikai osztálya működésének előmozdítására van szánva. Ezen osztálynak feladata az összes hazai természettudományok leírásához az anyagot összehordani és azt feldolgozni. Felesleges fejtegetnem a feladatnak rendkívüli fontosságát. Hiszen a haza terménykincseinek kiaknázása és felhasználása ipar és földművelés tekintetében csak akkor válik lehetségessé, ha azokat megismerjük és épen ezen megismertetés czélja ezen osztály működésének. (Helyeslés.) De ha ezen anyagi tekintetben annyira fontos szempontot mellőzzük is, azt hiszem, ezen összegnek, sőt ha ennél nagyobb volna is előirányozva, ennek is megszavazását maga a nemzeti büszkeség érzete is indokolná. Méltóztatnak tudni, hogy az összes tudományt a világ nevezetes tudósai hordják össze. A tudomány előállításához azon természeti kincsekre nézve, melyeket egyes nemzetek földje rejt magában, azon nemzetek tudósai vannak kiválólag hivatva (Helyeslés). Nem nézheti a t. hát azt, hogy ezen országot idegen tudósok folytonosan oly területnek nézzék, hova kutatási, felfedezési expedióra kelljen eljönniük, mint egy egészen barbár nemzet földére. A mi tudósainknak kötelessége az összes tudomány előállításához összehordani azon adatokat, amelyekből áll elő az összes tudomány. És midőn a m. tud. akadémia egy ily nagy föladatot, mely, mint mondom, anyagi és erkölcsi tekintetben annyira fontos, tűzött ki maga elé, nem hiszem, tehát, hogy anyagi helyzetünk tekintetbevétele épen itt indítsa gazdálkodásra a t. képviselőket. Egyáltalában, valahányszor anyagi helyzetünket hallom említtetni, különösen kulturai czélok megajánlásánál, mindig keserű érzet kell, hogy elfogja keblünket. Én a nemzetet egyesekhez hasonlítom, mint individuumot. Az egyes ember, az egyes szülő bizonyára a gazdálkodást, költséges kiadásainak megszorítását nem ott kezdi, hol fiainak neveléséről, oktatásáról van szó, hanem azt áldozattal is előmozdítja. Hiszen méltóztatnak tudni, hogy ily c célokra már e házban is az volt indítványozva, hogy országos kölcsönt vegyünk fel és én részemről ennek felvételét, ha be tudnák ruházni, indokoltnak is tartanám, de épen azon tekintet tartóztatott vissza, hogy az országos kölcsön mellett szóljak, mivel e kölcsönt haszonnal beruházhatónak nem tartottam, szólaltam fel ellene. Azon összeg, mely az akadémiának Magyarország természettudományi kincseinek kikutatására adatik, nem meddő kiadás, hanem mint mondom, nemcsak ipar és földművelés tekintetében fogja meghozni a kamatokat, hanem egyáltalában a nemzeti becsület és büszkeség is kívánja azon összeg megszavazását, hogy az összes tudomány összeállításához magunk hordhassuk azon anyagot, melyet különben idegen tudósok mint barbár országban gyűjtenének nálunk össze. Én kérem a t. házat, méltóztassék ezen, ily nagy fontosságú czélra szánt csekély összeget megszavazni. (Élénk helyeslés.) Helfy Ignácz : Csatlakozik az előtte szóló képv. ur szavaihoz, szívesen járul ezen 5000 frtnyi összeg megszavazásához, és sajnálja, hogy e tekintetben nem ért egyet Szontagh Pállal. Ő sajnálkozik azon megszavazási hajlam felett, mely e tekintetben a házban mutatkozik ; ő őszintén kimondja: örvend a felett. Igaz, hogy pénzügyi helyzetünk rosz, de ez nem ok arra, hogy közművelődési czéloktól a legszükségesebbeket is elvonjuk. Hiszen látjuk a magánéletben, az apa, anya koplal, szegényes ruhában jár, de nem sajnál pénzt költeni, még ha kölcsön veszi is, a gyermekei nevelésére. Ezt megvárjuk a közös anyától is, a hazától, ha szűkében is van a pénznek, mégis áldozatokat hozzon a tudományok érdekében ; tegyen meg minden áldozatot, hogy polgáraiból mivest embereket képezzen. Midőn mi beleegyezünk abba, hogy egyetlen tudományos intézetünk országos segélyben részesíttessék, jogunk van követelni, hogy az igazán a tudomány temploma legyen, hogy abban semmiféle pártérdek, semmiféle polittikai színezetbe ne hozassék , nem akar irritálni e csendes, e nyugodt tárgyban, ő nem fogja kimutatni, hogy jelenleg nem úgy áll a dolog, és hogy ott most némileg a pártszínezet is befolyással bír. Azon reményben tehát, hogy ilyesmi jövőben nem fog történni, szívesen megszavazza az 5000 frtot. Lónyay Menyhért gr. miniszerelnök : A tiszt, előttem szóló képviselő úr felszólalásában felemlítette azt, és azon feltevésből indult ki ki, mintha a magyar tudományos akadémiánál pártszinetet léteznék. Erre nézve kénytelennek érzem magamat azon megjegyzés tételére, hogy bárki, aki az akadémiának működését vizsgálja s figyelemmel kíséri, azon határozott meggyőződésre fog jutni, hogy a magyar tudományos akadémia idejét kizárólag a tudománynak szenteli, és hogy ott semmiféle pártszínezet nem létezik, de nem is létezhetik. (Élénk tetszés.) A ház az 5000 frtot megszavazza. Elszegényedett hazai írók vagy ezek családjai segélyezésére 2500 frt, tornamesterek képzésére 5000 frt, a nemzeti zenedének segélyezésére 2500 frt, a zenészek ösztöndíjakra 2500 frt .szavaztatik meg , a budai zene- és énekakadémia segélyezésére a p. n. bizottság véleménye ellenében 1200 főt szavaztatik meg. Horváth Mihály : Úgy hiszem, sérteném a képviselőházat, ha hosszasan akarnám fejtegetni, hogy a nemzeti irodalom mily nagy kincse minden nemzetnek, különösen pedig nekünk magyaroknak, kik nyelvünkkel, nemzetiségünkkel egyedül, rokontalanul állunk a művelt európai népek közt. Szükségtelen, tehát, úgy hiszem, bizonyítgatnom azt is, hogy a nemzeti irodalom virágzata jobbára azon helyzettől függ, melyben a nemzet íróit ő maga részesíti. Anyagias századunkban azon pálya vonzza magához a kitűnőbb, jelesebb erőket, amely mivel önnek képes kedvezőbb, kényelmesebb anyagi helyzetet, függetlenséget biztosítani. E tekintetben, tehát, nálunk még sok a kívánni való , mert ha biz is már irodalmunk annyi becsesei, annyi erkölcsi súlylyal, hogy annak jelesebb mivelői köztiszteletben részesülnek , attól mindazáltal még távol vagyunk,hogy az irodalom maga képes legyen a maga embereit annyira jutalmazni, hogy azok minden erejüket és idejöket kizárólag az irodalomnak szentelhessék. Műveltségünk még oly csekély terjedelmű, és fájdalomolvasó közönségünk is, kivált a komolyabb, a szorosan vett tudományos munkákra nézve oly kicsiny, hogy ezen tudományos munkák, köztudomás szerint is, korántsem jutalmazzák mivelőiket oly annyira, hogy pl. egy tudós író, bármily jeles és termékeny legyen is különben, egyedül tolla után volna képes megélni. Ennyire nálunk legfelebb a hírlap, kivételképen talán a regényirodalom emelkedett. E sajnos helyzetnek, tehát, az a következménye, hogy a jelesebb, kitűnőbb írók napjainkban, midőn az élet oly drága, irodalmunknak kipótolhatlan kárára vagy más, jutalmazóbb pályákat keresnek, az irodalom teréről visszavonulván, vagy ha ezen jelesebb erők nemesebb szellemi hivatás ellenállhatatlan ösztönétől indítva, mely keblükben él, az irodalmi pályához engedik is magukat életökre köttetni irodalmunknak kipótolhatlan kárára, egyedül kenyérkeresetből kénytelenek más foglalkozásokra, más hivatalokra is fordítani idejök nagy részét. Ez, te hát, talán renden is volna és — legalább némely tudományágakra nézve melyek mivelőiknek idejét és erejét nem veszik kizárólag és oly igénybe, — nem volna felette nagy baj, ha mégis kivételt engedne az irodalom első rangú mivelőire nézve ; de vannak esetek, tehát, midőn az irodalomra nézve valóban pótolhatlan veszteség az, ha azon felkent jelesei is, kik hivatva volnának halhatatlan művekkel gazdagítani az irodalmat, anyagi gondoktól nyugtalanítva vagy szárnyaszegetten tespedni, vagy puszta kenyérkeresetből kénytelenek más mellékhivatalokra vagy foglalkozásokra fordítani életök nagy részét, vagy talán családjuk fentartása ösztönéből végkép is elvonulni azon hálátlan pályától, melyen más anyagi körülmények és viszonyok közt oly művekkel ajándékozták volna meg irodalmunkat, melyek magára a nemzetre is fényt, diszt áraszthattak volna Európa többi műveit nemzetei előtt. Már ilyenkor, te hát, azt hiszem, hogy a nemzetnek, mely irodalmát, a közművelődés ezen leghatékonyabb eszközét kellőleg becsben tartja, munkatlanul kötelessége, maga a nemzeti becsület által parancsolt, kiszabott kötelessége, hogy kitűnő, jeles íróit ezen kényszerhelyzetből felemelje s oly anyagi helyzetbe juttassa, hogy azok idejök s erejök teljét képesek legyenek azon szellemi művekre fordítani, melyek a tudományt fejlesztve, a nemzet szellemi kincseit nevelve, gyarapítva, magát azon rangot is képesek emelni, melyet a nemzet többi európai családjában elfoglal. (Tetszés.) A mely nemzet, t. ház ! ennyire nem becsüli a maga irodalmát, az önmaga állította ki magának az erkölcsi szegénység, léhaság bizonyítványát. T. ház ! Nálunk is vannak, van néhány ily kitűnő jeles szó, kik egyedül kenyérkeresetből kénytelenek azon időt, melyet a nemzet dicsőségére várandó művek készítésére fordíthattak volna, más mellékes hivatalos foglalkozásra fordítani. Engedje meg a t. ház, hogy csak egyet említsek meg ezen kitűnő, jeles írók közül, azt, kinek irodalmi érdemeit néhány hét előtt, ötven éves írói pályájának ünnepélye alkalmával, az egész műveit hazai közönség annyi és annyira indokolt lelkesedéssel ünnepelte. Emlitsemre nevét Toldy Ferencznek (Élénk éljenzés) a ki 50 éves irói pályáján irodalmunkért és annak érdekében anynyit tett, mennyit senki hazai iróik közt ; a kinek egyedül munkáinak száma oly nagy, hogy azok puszta czímeinek könyvészeti elszámlálásából egy 116 lapos könyv telt ki? Ezen bámulandó munkássággal kutatta ő fel és gyűjtötte össze nemzetünk összes szellemi életének kincseit, nemzeti irodalmunk történetének anyagait. Az anyag gyűjtését ott, hol előtte kietlen puszta állott, ő már legnagyobb részben befejezte. Az anyag készen áll, de feldolgozva még nincs egészen ; csak agyában él még a munka jelentékeny része, melynek 50 év óta szenteli munkás életét. 82