Budapesti Közlöny, 1872. január (6. évfolyam, 1-24. szám)

1872-01-16 / 11. szám

sára nézve, így a ministériumban megtörtént az, a­mi történhetett, és úgy hiszem, a­minek történni kellett és azért talán ezen határozati javaslat feles­leges. (Helyeslés). Henszlmann Imre : A t. minister úr nyilatko­zata folytán határozati javaslatomat visszaveszem. (Helyeslés). A központi meteorológiai intézetre 11,580 frt,a képzőművészet c­élokra 70,000 frt szavaztatik meg. A történelmi műemlékek felkutatására, felása­tására, lajstromozására, osztályozására kiadására és felügyeletére 16,500 frt. Henszlmann Imre : Ezen összeget 20,000 frtra kívánja felemelni. Pauler Tivadar : Ezen indítványhoz készség­gel hozzájárul, s kéri azt a p. U. bizottsághoz uta­sítani. Szontagh Pál : Ezek ellenében a különvéle­ményt ajánlja elfogadásra. Pulszky Ferencz : Hozzájárul Henszlmann in­dítványához. A ház a p. U. bizottság véleményét elfogadja, Henszlmann indítványát pedig a p. ti. bizottsághoz utasítja. A karinai templom kijavítására 1000 frt van előirányozva. — Megszavaztatik. Magyar történelmi források és emlékek kiadá­sára 20,000 frt, — a tud. akadémia könyvtára gyarapítására 5000 frt — az országos képtár házbérére 10,000 frt szavaztatik meg. A m. tud. akadémia természettani és mathema­­tik­a osztályának országos érdekű kutatásokra és ki­leményekre 5000 frt, a természettudományi társulatnak hasonló czélra 5000 frt. Szoktagh Pál (csanádi) : Ajánlja a különvéle­ményt és azt hiszi, hogy ez összegre nézve is financziális lejtőn állunk, mely arra int, hogy va­lahol a kiadásoknak meg kell állapodni. (Helyes­­lés.).Nem mondja, hogy nem odiosus dolog az aka­démia természettudományi és mathematikai osztá­lyától elvonni akarni az 5000 ft subventiót. De itt van az alkalom arra, hogy takarékoskodjunk. Nem mondja, hogy teljesen elvonjuk tőle ez összeget, hanem halasszuk el e kiadás megszavazását. Csengely Antal : T. ház ! Én épen ellenkező nézetből indulva ki, mint az előttem szóló tévé, arra kérem a t. házat, méltóztassék megszavazni az előirányzatba felvett összeget, mely oly czél­a van szánva, melyre nézve az ország már eddig is sokat mulasztott. Méltóztatnak emlékezni, hogy már a tavasi költségvetésben a m. kir. természettudományi társulat segélyezésére országos érdekű kutatásokra 5000 ft szavaztatott meg. Ha ezt a t. ház indokolt­nak találta — mint a­hogy csakugyan indokolt volt — mennyivel inkább kell indokoltnak tarta­nia egy ilyen sőt még ennél nagyobb összegnek felvételét, midőn ez a magyar akadémiai termé­szettudományi és mathematikai osztálya műkö­désének előmozdítására van szánva. Ezen osztály­nak feladata az összes hazai természettudományok leírásához az anyagot összehordani és azt feldol­gozni. Felesleges fejtegetnem a feladatnak rendkí­vüli fontosságát. Hiszen a haza termény­kincsei­nek kiaknázása és felhasználása ipar és földműve­lés tekintetében csak akkor válik lehetségessé, ha azokat megismerjük és épen ezen megismertetés czélja ezen osztály működésének. (Helyeslés.) De ha ezen anyagi tekintetben annyira fontos szempontot mellőzzük is, azt hiszem, ezen összeg­nek, sőt ha ennél nagyobb volna is előirányozva, ennek is megszavazását maga a nemzeti büszke­ség érzete is indokolná. Méltóztatnak tudni, hogy az összes tudományt a világ nevezetes tudósai hordják össze. A tudomány előállításához azon természeti kincsekre nézve, melyeket egyes nem­zetek földje rejt magában, azon nemzetek tudósai vannak kiválólag hivatva (Helyeslés). Nem néz­heti a t. hát azt, hogy ezen országot idegen tudó­sok folytonosan oly területnek nézzék, hova kuta­tási, felfedezési expedióra kelljen eljönniük, mint egy egészen barbár nemzet földére. A mi tudó­sainknak kötelessége az összes tudomány előállí­tásához összehordani azon adatokat, a­melyekből áll elő az összes tudomány. És midőn a m. tud. akadémia egy ily nagy föladatot, mely, mint mon­dom, anyagi és erkölcsi tekintetben annyira fon­tos, tűzött ki maga elé, nem hiszem, te­hát, hogy anyagi helyzetünk tekintetbevétele épen itt in­dítsa gazdálkodásra a t. képviselőket. Egyálta­lában, valahányszor anyagi helyzetünket hallom említtetni, különösen kulturai czélok megajánlá­sánál, mindig keserű érzet kell, hogy elfogja keblünket. Én a nemzetet egyesekhez hasonlítom, mint individuumot. Az egyes ember, az egyes szülő bizonyára a gazdálkodást, költséges kiadá­sainak megszorítását nem ott kezdi, hol fiainak neveléséről, oktatásáról van szó, hanem azt áldo­zattal is előmozdítja. Hiszen méltóztatnak tudni, hogy ily c célokra már e házban is az volt indítványozva, hogy or­szágos kölcsönt vegyünk fel és én részemről ennek felvételét, ha be tudnák ruházni, indokoltnak is tar­tanám, de épen azon tekintet tartóztatott vissza, hogy az országos kölcsön mellett szóljak, mivel e kölcsönt haszonnal beruházhatónak nem tartottam, szólaltam fel ellene. Azon összeg, mely az akadémiá­nak Magyarország természettudományi kincseinek kikutatására adatik, nem meddő kiadás, hanem mint mondom, nemcsak ipar és földművelés tekinteté­ben fogja meghozni a kamatokat, hanem egyálta­lában a nemzeti becsület és büszkeség is kívánja azon összeg megszavazását, hogy az összes tudo­mány összeállításához magunk hordhassuk azon­­ anyagot, melyet különben idegen tudósok mint bar­bár országban gyűjtenének nálunk össze. Én ké­rem a t. házat, méltóztassék ezen, ily nagy fontos­ságú czélra szánt csekély összeget megszavazni. (Élénk helyeslés.) Helfy Ignácz : Csatlakozik az előtte szóló képv. ur szavaihoz, szívesen járul ezen 5000 frtnyi összeg megszavazásához, és sajnálja, hogy e tekin­tetben nem ért egyet Szontagh Pállal. Ő sajnál­kozik azon megszavazási hajlam felett, mely e tekintetben a házban mutatkozik ; ő őszintén ki­mondja: örvend a felett. Igaz, hogy pénzügyi hely­zetünk rosz, de ez nem ok arra, hogy közművelő­dési czéloktól a legszükségesebbeket is elvonjuk. Hiszen látjuk a magánéletben, az apa, anya koplal, szegényes ruhában jár, de nem sajnál pénzt költeni, még ha kölcsön veszi is, a gyerme­kei nevelésére. Ezt megvárjuk a közös anyától is, a hazától, ha szűkében is van a pénznek, mégis áldozatokat hozzon a tudományok érdekében ; te­gyen meg minden áldozatot, hogy polgáraiból mivest embereket képezzen. Midőn mi beleegyezünk abba, hogy egyetlen tudományos intézetünk országos se­gélyben részesíttessék, jogunk van követelni,­­ hogy az igazán a tudomány temploma legyen, hogy abban semmiféle pártérdek, semmiféle polit­­­tikai színezet­be ne hozassék , nem akar irritálni­­ e csendes, e nyugodt tárgyban, ő nem fogja kimu­tatni, hogy jelenleg nem úgy áll a dolog, és hogy ott most némileg a pártszínezet is befolyással bír. Azon reményben tehát, hogy ilyesmi jövőben nem fog történni, szívesen megszavazza az 5000 frtot. Lónyay Menyhért gr. miniszerelnök : A tiszt, előttem szóló képviselő úr felszólalásában felemlí­tette azt, és azon feltevésből indult ki ki, mintha a magyar tudományos akadémiánál pártszinetet léteznék. Erre nézve kénytelennek érzem maga­mat azon megjegyzés tételére, hogy bárki, a­ki az akadémiának működését vizsgálja s figyelemmel kíséri, azon határozott meggyőződésre fog jutni, hogy a magyar tudományos akadémia idejét kizá­rólag a tudománynak szenteli, és hogy ott semmi­féle pártszínezet nem létezik, de nem is létez­hetik. (Élénk tetszés.) A ház az 5000 frtot megszavazza. Elszegé­nyedett hazai írók vagy ezek családjai segélyezé­sére 2500 frt, tornamesterek képzésére 5000 frt, a nemzeti zenedének segélyezésére 2500 frt, a ze­nészek­ ösztöndíjakra 2500 frt .szavaztatik meg , a budai zene- és énekakadémia segélyezésére a p. n. bizottság véleménye ellenében 1200 főt sza­vaztatik meg. Horváth Mihály : Úgy hiszem, sérteném a kép­­viselőházat, ha hosszasan akarnám fejtegetni, hogy a nemzeti irodalom mily nagy kincse min­den nemzetnek, különösen pedig nekünk magya­roknak, kik nyelvünkkel, nemzetiségünkkel egye­dül, rokontalanul állunk a művelt európai népek közt. Szükségtelen, te­hát, úgy hiszem, bizonyítgat­nom azt is, hogy a nemzeti irodalom virágzata jobbára azon helyzettől függ, melyben a nemzet íróit ő maga részesíti. Anyagias századunkban azon pálya vonzza ma­gához a kitű­nőbb, jelesebb erőket, a­mely mive­l önnek képes kedvezőbb, kényelmesebb anyagi helyzetet, függetlenséget biztosítani. E tekintetben, te­hát, nálunk még sok a kívánni való , mert ha biz is már irodalmunk annyi becsesei, annyi erkölcsi súlylyal, hogy annak je­lesebb mivelői köztiszteletben részesülnek , attól mindazáltal még távol vagyunk,hogy az irodalom maga képes legyen a maga embereit annyira ju­talmazni, hogy azok minden erejüket és idejöket kizárólag az irodalomnak szentelhessék. Művelt­ségünk még oly csekély terjedelmű, és fájdalom­olvasó közönségünk is, kivált a komolyabb, a szorosan vett tudományos munkákra nézve oly ki­csiny, hogy ezen tudományos munkák, köztudo­más szerint is, korántsem jutalmazzák mivelőiket oly annyira, hogy pl. egy tudós író, bármily jeles és termékeny legyen is különben, egyedül tolla után volna képes megélni. Ennyire nálunk legfe­­lebb a hírlap­, kivételképen talán a regényiroda­lom emelkedett. E sajnos helyzetnek, te­hát, az a következmé­nye, hogy a jelesebb, kitűnőbb írók napjainkban, midőn az élet oly drága, irodalmunknak kipótol­­hatlan kárára vagy más, jutalmazóbb­ pályákat ke­resnek, az irodalom teréről visszavonulván, vagy ha ezen jelesebb erők nemesebb szellemi hivatás ellenállhatatlan ösztönétől indítva, mely keblük­ben él, az irodalmi pályához engedik is magukat életökre köttetni irodalmunknak kipótolhatlan ká­rára, egyedül kenyérkeresetből kénytelenek más foglalkozásokra, más hivatalokra is fordítani ide­­jök nagy részét. Ez, te hát, talán renden is volna és — legalább némely tudományágakra nézve melyek mivelőiknek idejét és erejét nem veszik kizárólag és oly igénybe, — nem volna felette nagy baj, ha mégis kivételt engedne az irodalom első rangú mivelőire nézve ; de vannak esetek, te­hát, midőn az irodalomra nézve valóban pótolhatlan veszteség az, ha azon felkent jelesei is, kik hivat­va volnának halhatatlan művekkel gazdagítani az irodalmat, anyagi gondoktól nyugtalanítva vagy szárnyaszegetten tespedni, vagy puszta kenyérke­resetből kénytelenek más mellékhivatalokra vagy foglalkozásokra fordítani életök nagy részét, vagy talán családjuk fentartása ösztönéből végkép is elvonulni azon hálátlan pályától, melyen más anya­gi körülmények és viszonyok közt oly művekkel ajándékozták volna meg irodalmunkat, melyek magára a nemzetre is fényt, diszt áraszthattak volna Európa többi műveit nemzetei előtt. Már ilyenkor, te hát, azt hiszem, hogy a nemzetnek, mely irodalmát, a közművelődés ezen leghatéko­nyabb eszközét kellőleg becsben tartja, munkatla­­nul kötelessége, maga a nemzeti becsület által pa­rancsolt, kiszabott kötelessége, hogy kitűnő, jeles íróit ezen kényszerhelyzetből felemelje s oly anya­gi helyzetbe juttassa, hogy azok idejök s erejök teljét képesek legyenek azon szellemi művekre fordítani, melyek a tudományt fejlesztve, a nem­zet szellemi kincseit nevelve, gyarapítva, magát azon rangot is képesek emelni, melyet a nemzet többi európai családjában elfoglal. (Tetszés.) A mely nemzet, t. ház ! ennyire nem becsüli a maga irodalmát, az önmaga állította ki magának az erkölcsi szegénység, léhaság bizonyítványát. T. ház ! Nálunk is vannak, van néhány ily ki­tűnő jeles szó, kik egyedül kenyérkeresetből kény­telenek azon időt, melyet a nemzet dicsőségére várandó művek készítésére fordíthattak volna, más mellékes hivatalos foglalkozásra fordítani. Engedje meg a t. ház, hogy csak egyet említ­sek meg ezen kitűnő, jeles írók közül, azt, kinek irodalmi érdemeit néhány hét előtt, ötven éves írói pályájának ünnepélye alkalmával, az egész műveit hazai közönség annyi és annyira indokolt lelkesedéssel ünnepelte. Emlitsemre nevét Toldy Ferencznek (Élénk éljenzés) a ki 50 éves irói pályáján irodalmunkért és annak érdekében any­­nyit tett, mennyit senki hazai iró­ik közt ; a kinek egyedül munkáinak száma oly nagy, hogy azok puszta czímeinek könyvészeti elszámlálásából egy 116 lapos könyv telt ki? Ezen bámulandó mun­kássággal kutatta ő fel és gyűjtötte össze nemze­tünk összes szellemi életének kincseit, nem­zeti irodalmunk történetének anyagait. Az anyag gyűjtését ott, hol előtte kietlen puszta állott, ő már legnagyobb részben befejezte. Az anyag készen áll, de feldolgozva még nincs egé­szen ; csak agyában él még a munka jelentékeny része, melynek 50 év óta szenteli munkás életét. 82

Next