Budapesti Közlöny, 1872. július (6. évfolyam, 148-173. szám)
1872-07-06 / 152. szám
Érdekes ama török időkből fennmaradt magyar nyelvű hóhérszerződés (1669-ből), melyet báró Nyáry Albert ismertetett a mai ülésen. Ebben egy temösvári Hasszán nevű török rab Nógrád alispánjától fölhatalmazást nyert, hogy fölszabadítása okából szabad akarata szerint innét három egész esztendőre fölvállalja a hóhér-mesterséget. Fizetése a szövegben egy fogolyért 3—3 frt,afféle külső személyért pedig 12 írtra van szabva. Az okirat Fülek várában adatott ki, s a „Századunk” tározójában fog megjelenni. Rakovszky cs. és kir. kamarás, ki Pozsony városának a 14-ik századig visszamenő levéltárát szorgalmasan kutatja, mára hirdetett e tárgyról szóló értekezését, beállott akadályok folytán elhalasztani kényszerült, mit a társulattal táviratilag közölt. Fölolvastatott [ezután Balássy Ferencznek „a Kémes megye újabb elnevezéséről és fekvéséről“ czimü kisebb értekezése. E megye a mostani Heves megye területén feküdt, s később abba olvadott. A 15-ik században alig van már szó róla. Régebben Kis Szolnoknak is neveztetett, mely elnevezést azonban a régi Külső Szolnok megyétől már a historikusok is megkülönböztették. Az ülés 7 óra után fejeztetett be. — A PESTI ÁLLATKERTI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG mint ilyen, vasárnap f. hó 7-én d. e. 10 órakor tartja az állatkertben utolsó közgyűlését, melyen a mondott társaság megszűnik részvénytársulat lenni s átalakul állat- és növényhonosító társasággá, mely ugyanakkor és ugyanott tartja egyidejűleg alakuló közgyűlését. E gyűlésre tehát szívesen láttatnak mindazok, kik a kultúrás társaságba belépni óhajtanak. Évi tagdíj 10 frt, részvényesek és vidékieknek 7 frt, amiért az illető tag külön oklevelet kap, továbbá két illendő belépti jegyet, a melylyel ő és bármely vendége egész éven át mindenkor szabadon látogathatja az állatkertet, s ha ő 10 forintra még 2 frtot ráfizet,ekkor egész családja számára kap évi belépti jegyet. — Részt vehet továbbá a társulat minden gyűlésén, ingyen részesül külföldi növényekben, a társulat közlönyében, választmányi taggá választható, szóval: tettleg befoly a társaság egész vagyonának kezelésébe. Tagságra aláírhatni az állatkertben és minden választmányi tagnál. — A BIHARMEGYEI közkórházat megnagyobbítják. A toldaléképületen, mely az elmebetegek számára emeltetik, szorgalmasan dolgoznak s pár hét alatt már födél alatt is lesz az. Utóbbi időben már szűk volt a közkórház a betegek befogadására. A PEST VÁROSI POLG. FIÚISKOLÁBAN a nyilvános vizsgálatok julius 11-én kezdődnek és julius 24-ig tartanak ; azokra a szülők és tanügy barátai tisztelettel meghivatnak. A magántanulók írásbeli vizsgálata julius 26-án, a szóbeli pedig jul. 27-én fog megtartatni. Az igazgatóság. — Az ANGOL NŐK csakugyan nem tréfálnak a tudománynyal, hanem komolyan munkához látnak ; a diplomákat mind többen szerzik meg. Most nem rég is két fiatal lady tett vizsgákat Cambridgeben s nyert diplomát a londoni universitásnál a természettudományi ágakból. E fiatal hölgyek Newton Wallope Izsák (portsmouthi ötödik gróf) leányai, ki nagyapja után egyenes utóda a világhirü Newton Izsáknak. Meglepő volna, ha női ágon kerülne ismét a világba Newton genieje! — JÉGESŐ. Mikolán, Szatmármegyében jun. 30-án oly nagy jégeső hullt, hogy a zivatar elmúlta után 15 —16 lat súlyú jégdarabokat is találtak. — JÉGVERÉS. Junius 29-én a jég Csajta, Dozmat, Csatár, Búcsú községek határát s Rohoncz város határának egy részét elverte. — Ritkaság az ALFÖLDÖN. A napokban egy fiatal vadász a kamrai töltéseknél egy óriási nagyságú parlagi sast lőtt. A madárkirály egyik legszebb példánya az erőteljes havasi szárnyasoknak tollazata sötétbarna ; kifeszített szárnyaival túlhaladja az ölnyi szélességet ; csőre és karmai oly kifejlettek, hogy a birkát is könnyedén légbe kaphatta. 1215 LAURENCE STERNE, SZEMÉLYE ÉS MŰVEI. Sternenek egy kiadatlan töredéke által megelőzött tanulmány Stapfer Páltól. II. És Utolsó Czikk. (Az I. czikk lapunk 118-ik számában volt közzétéve.) I. Stapfernek Sterne műveire vonatkozó megjegyzései minden pontban kitűnők. Méltánylásaiban nincs nyoma se elméletnek, se rendszernek; ítéletei egészen az ő sajátjai, s nem annak felczifrázott, vagy kibővített ismétlései, amit Taine, vagy Thackeray mondhattak előtte , saját impressióját nyilvánítja, s önmagának és az olvasónak számot adni igyekszik impressiójának okáról. Ki meri mondani, hogy szerzője, roppant híressége daczára, néha a legunalmasabb író és másrészről elég bátorsága van azt állítni, hogy bármily csekélyszerű legyen is Sterne genreje Sterne lángészszel beir ezen genreben. Én nem imám alá Stapfernek minden ítéletét — így p, nekem úgy látszik, hogy a „Voyage Sentimental“ sokkal felebb áll „Tristram Shandy“nál, és bátorkodom képtelennek és hamisnak találni Tóbiás és a légy híres jelenetét; — azonban a bíráló összes ítéleteit erősen indokoltaknak találom, s ki kell mondanom, hogy ő kitűnőleg fel tudja találni és meghatározni Sterne műveinek kiváló jellemét. Ekkép ő igen szerencsés modorban emeli ki Sterne egyházi beszédeinek őszinteségét s lényegesen, lélektani jellemét, s végre annak optimismusát, mely inspirálójának mintegy főkútfejét képezi. Konstatirozza szerzőjénél a beosztási képesség és a terv teljes hiányát. De vájjon létezik-e oly angol szó, kinél ezek meglennének? Erre ő igen jól kiválogatott kivonatokat ad a suttoni lelkész egyházi beszédeiből. A franczia olvasó sajátszerűleg meg lesz lepve ezen egyházi szónoklat világi modora által. Ez — tekintetbe véve a két vallás és a két nép különbségét — az olasz szerzetesek instarionjaira emlékeztet bennünket. Természetesen kevésbé élénk és kevésbé felczifrázott alakjára nézve tökéletesebb és gyöngédebb érzelmet tanúsító, mindazáltal lényegileg ezen egyházi beszédekben ama népies értekezleteknek ugyanazon bizalmas, hanyag és igen kevéssé vallásos modorát találja. Bizonyos, hogy ha a szent szónokok közt hozzá hasonlót kellene keresnünk, nem Bossuet, Bourdalone vagy Massillonra, hanem Abrahám a Santa Clarára kellene gondolnunk, t. i. egy oly Abrahám a Santa Clarára, ki Montaignét olvasta s Voltairt tanulmányozta. Ama fejezetek, melyeket Stapfer „Tristram Shandy“-nak szentelt, talán még jobbak. Cervantessel és Rabelaissel tett elmés összehasonlítások szolgálnak bevezetésül e tanulmányhoz; egy valóban szép lap, Sternének élő személyek teremtése iránti kétségbevonhatlan tehetségéről, megérdemelné, hogy egészen idézzük. Ritkán történik, hogy egy franczia bíráló kész legyen elfeledni az ízlés, alkotás és irály hiányait, ezen legfőbb művészet, t. i. oly jellemek teremtése kedvéért, melyek, se jellegek, se elvont fogalmak ne legyenek. Sterne két főművének taglalása e könyvben ritka ügyességgel és szerencsével eszközöltetik. Senki sem olvassa ma már többé „Tristram Shandy” kötetét. Stapfer 50 lapon e hosszú regénynek tökéletes és igen hű eszméjét adja. Az összes híres írók közül talán Sterne az, ki legkevesebbet szenved ily gyökeres amputatio miatt. E taglalat olvasásakor nekem úgy látszott, mintha magát a művet olvastam volna újra, s mintha abban semmi sem hiányzanék abból, ami reám máskor hatást tett. A Sterne által használt irálybeli eljárások, s átalában művészetének tanulmányozása igen finom s a részletességekbe ereszkedésnek minden árnyéka nélkül. Szóval ez kitűnő, igénytelen és oly irodalmi bírálat, melyet még azok is gyönyörrel fognak olvasni, kik beleunva commentáló századunkba, s annak a könyvekről irt könyveibe, esküvel fogadták, hogy egyetlen bírálati műhöz sem fognak többé hozzányúlni. Azonban vannak Sternenek oly hiányai, melyeket Stapfer talán nem emel ki eléggé. Nekem úgy látszik, hogy ő nagyon is elnéző szerzőjének plagiátumai iránt. Rabelais, Daubigne s Bourbon műveinek ama helyei, melyekkel minden lépten találkozunk „Tristram Shandy“-ban nincsenek a szövegbe beolvadva: azok nem is homályos reminiscentiák, s még kevésbé oly eszmék csirái, melyeket Sterne kifejtett volna ; ezek egyszerűn szöveg szerinti kölcsönzetek, oly idegen tollak, melyekkel a regényíró ékesíti magát, számítván a saját kora és horabeli egyének tudatlanságára ezen régi szerzők tekintetében. — Stapfer nem emelte ki eléggé azt, ami mesterkélt és erőltetett létezik Sternének nemcsak alakjában, hanem még eszméjében is; azon mód szerint, miszerint az emberi tetteknek utolsó csiráit keresi fel, a jellemeket teljesen szétbonczolja ; azok kiszámított érzékenységét, könnyen könyekre indulását s azon szintett meghatottságát, mely utóljára őt magát is illusióba ejté, szintúgy mint egy színészt ki utoljára elhiszi, hogy valóban érzi az általa játszott érzelmeket, ezen érzelmek lényeges jellemét, a kényekkel való visszaélés, a lelkesedés hiányát, a bohóczkodást, mely gyakran a komikum helyét foglalja el, — a folytonos törekvés, a kifejezés és az eszmékben való eredetiségre, a szándékos bizarrságokat, végre és különösen Sternének ama beteges féktelenségét és szemtelenségét, melyben se szevedély se valódi érzékiség, sőt még brutalitás sem, hanem neveletlenség létezik; ; mindezt, úgy látszik nekem, Stapfer nem emelte ki eléggé Sterne tehetségének taglalásában. II. Van még egy más oly pont is, mely iránt eltérek Stapfertől és szabad legyen ezt néhány szóval kifejeznem. Sterne méltán kiválólag humoristának tartatik, tehát igen természetes, hogy Stapfer megragadá ezen alkalmat a humor értelmezésére. Szokása ellenére mindenkinek véleményeit felemlíték ezen pont iránt. Taine és Montegut, Carlyles és Tackeray, Hegel és Jean Paul, s végre Dumont és Büchner, Jean Paul „Aestetikája“ fordítóinak véleményét. — Stapfer ezen értelmezések egyikét sem helyesli, de az övé szintén határozatlan. Szerinte a humorista „tragikomikus festője nem az emberek egy osztályának, se nem az esztelenségek egy osztályának, hanem az embernek és az emberi képtelenségnek.“ De e szerint melyik azon komikus költő, ki ne lenne humorista ? Még maga Moliere is, ki oly távol áll attól, mit az angol humournak nevez, ezen genjehez tartoznék, — mivel épen úgy mint Aristophanes, Machiavelli és Terentiusnál, az ő mosolya alatt is fedezhetők ama könyek, melyeket az emberi élet látványa csal szemébe. Egyébiránt nekem úgy látszik, hogy mindez igen messzire keresése egy oly értelmezésnek, mely magától ajánlkozik annak, ki a dolgokat egyszerűen tekinti. A „humour“ szónak angolban különböző jelentései vannak, melyek mindnyájan inkább vagy kevésbé megfelelnek az ethymologiának. A közéletben az angol „humour” nak nevez egy bizonyos vidám hangulatot keserűség nélküli szellemdússágok Azon tehetséget, miszerint valaki a dől-