Budapesti Közlöny, 1872. július (6. évfolyam, 148-173. szám)

1872-07-06 / 152. szám

Érdekes ama török időkből fennmaradt magyar nyelvű hóhérszerződés (1669-ből), melyet báró Nyáry Albert ismertetett a mai ülésen. Ebben egy temösvári Hasszán nevű török rab Nógrád alis­pánjától fölhatalmazást nyert, hogy fölszabadítása okából szabad akarata szerint innét három egész esztendőre fölvállalja a hóhér-mesterséget. Fize­tése a szövegben egy fogolyért 3—3 frt,­­afféle külső személyért­ pedig 12 írtra van szabva. Az okirat Fülek várában adatott ki, s a „Századunk” tározójában fog megjelenni. Rakovszky cs. és kir. kamarás, ki Pozsony vá­rosának a 14-ik századig visszamenő levéltárát szorgalmasan kutatja, mára hirdetett e tárgyról szóló értekezését, beállott akadályok folytán el­halasztani kényszerült, mit a társulattal táviratilag közölt. Fölolvastatott [ezután Balássy Ferencznek „a Kémes megye újabb elnevezéséről és fekvéséről“ czimü kisebb értekezése. E megye a mostani He­ves megye területén feküdt, s később abba olva­dott. A 15-ik században alig van már szó róla. Ré­gebben Kis Szolnoknak is neveztetett, mely elneve­zést azonban a régi Külső Szolnok megyétől már a historikusok is megkülönböztették. Az ülés 7 óra után fejeztetett be. — A PESTI ÁLLATKERTI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG mint ilyen, vasárnap f. hó 7-én d. e. 10 órakor tartja az állatkertben utolsó közgyűlését, melyen a mondott társaság megszűnik részvénytársulat lenni s átalakul állat- és növényhonosító társasággá, mely ugyanakkor és ugyanott tartja egyidejűleg alakuló közgyűlését. E gyűlésre tehát szívesen láttatnak mindazok, kik a kul­­túrás társaságba belépni óhajtanak. Évi tagdíj 10 frt, részvényesek és vidékieknek 7 frt, a­miért az illető tag külön oklevelet kap, továbbá két illendő belépti jegyet, a melylyel ő és bármely vendége egész éven át min­denkor szabadon látogathatja az állatkertet, s ha ő 10 forintra még 2 frtot ráfizet,­ekkor egész családja szá­mára kap évi belépti jegyet. — Részt vehet továbbá a társulat minden gyűlésén, ingyen részesül külföldi nö­vényekben, a társulat közlönyében, választmányi taggá választható, szóval: tettleg befoly a társaság egész va­gyonának kezelésébe. Tagságra aláírhatni az állatkert­ben és minden választmányi tagnál. — A BIHARMEGYEI közkórházat megnagyobbítják. A toldalék­épületen, mely az elmebetegek számára emel­tetik, szorgalmasan dolgoznak s pár hét alatt már födél alatt is lesz az. Utóbbi időben már szűk volt a közkór­ház a betegek befogadására.­­ A PEST VÁROSI POLG. FIÚISKOLÁBAN a nyil­vános vizsgálatok julius 11-én kezdődnek és julius 24-ig tartanak ; azokra a szülők és tanügy barátai tisztelettel meghivatnak. A magántanulók írásbeli vizs­gálata julius 26-án, a szóbeli pedig jul. 27-én fog meg­tartatni. Az igazgatóság. — Az ANGOL NŐK csakugyan nem tréfálnak a tudo­mánynyal, hanem komolyan munkához látnak ; a di­plomákat mind többen szerzik meg. Most nem rég is két fiatal lady tett vizsgákat Cambridgeben s nyert di­plomát a londoni universitásnál a természettudományi ágakból. E fiatal hölgyek Newton Wallope Izsák (ports­­mouthi ötödik gróf) leányai, ki nagyapja után egyenes utóda a világhirü Newton Izsáknak. Meglepő volna, ha női ágon kerülne ismét a világba Newton ge­­nieje! — JÉGESŐ. Mikolán, Szatmármegyében jun. 30-án oly nagy jégeső hullt, hogy a zivatar elmúlta után 15 —16 lat súlyú jégdarabokat is találtak. — JÉGVERÉS. Junius 29-én a jég Csajta, Dozmat, Csatár, Búcsú községek határát s Rohoncz város hatá­rának egy részét elverte. — Ritkaság az ALFÖLDÖN. A napokban egy fiatal vadász a kamrai töltéseknél egy óriási nagyságú parlagi sast lőtt. A madárkirály egyik legszebb példá­nya az erőteljes havasi szárnyasoknak­­ tollazata sötét­barna ; kifeszített szárnyaival túlhaladja az ölnyi széles­séget ; csőre és karmai oly kifejlettek, hogy a birkát is könnyedén légbe kaphatta. 1215 LAURENCE STERNE, SZEMÉLYE ÉS MŰVEI. Sternenek egy kiadatlan töredéke által megelőzött ta­nulmány Stapfer Páltól. II. És Utolsó Czikk. (Az I. czikk lapunk 118-ik számában volt közzé­téve.) I. Stapfernek Sterne műveire vonatkozó meg­jegyzései minden pontban kitűnők. Méltánylásai­ban nincs nyoma se elméletnek, se rendszernek; ítéletei egészen az ő sajátjai, s nem annak fel­­czifrázott, vagy kibővített ismétlései, a­mit Taine, vagy Thackeray mondhattak előtte , saját impres­­sióját nyilvánítja, s önmagának és az olvasónak számot adni igyekszik impressiójának okáról. Ki meri mondani, hogy szerzője, roppant híressége daczára, néha a legunalmasabb író és másrész­ről elég bátorsága van azt állítni, hogy bármily csekélyszerű legyen is Sterne genreje Sterne láng­­észszel beir ezen genreben. Én nem imám alá Stapfernek minden ítéletét — így p, nekem úgy látszik, hogy a „Voyage Sentimental“ sokkal felebb áll „Tristram Shandy“­­nál, és bátorkodom képtelennek és hamisnak ta­lálni Tóbiás és a légy híres jelenetét; — azonban a bíráló összes ítéleteit erősen indokoltaknak ta­lálom, s ki kell mondanom, hogy ő kitűnőleg fel tudja találni és meghatározni Sterne műveinek kiváló jellemét. Ekkép ő igen szerencsés modorban emeli ki Sterne egyházi beszédeinek őszinteségét s lénye­gesen, lélektani jellemét, s végre annak optimis­­musát, mely inspirálójának mintegy főkútfejét képezi. Konstatirozza szerzőjénél a beosztási ké­pesség és a terv teljes hiányát. De vájjon létezik-e oly angol szó, kinél ezek meglennének? Erre ő igen jól kiválogatott kivonatokat ad a suttoni lel­kész egyházi beszédeiből. A franczia olvasó saját­­szerűleg meg lesz lepve ezen egyházi szónoklat világi modora által. Ez — tekintetbe véve a két vallás és a két nép különbségét — az olasz szer­zetesek instarionjaira emlékeztet bennünket. Ter­mészetesen kevésbé élénk és kevésbé felczifrázott alakjára nézve tökéletesebb és gyöngédebb érzel­met tanúsító, mindazáltal lényegileg ezen egyházi beszédekben ama népies értekezleteknek ugyan­azon bizalmas, hanyag és igen kevéssé vallásos modorát találja. Bizonyos, hogy ha a szent szóno­kok közt hozzá hasonlót kellene keresnünk, nem Bossuet, Bourdalone vagy Massillonra, hanem Abrahám a Santa Clarára kellene gondolnunk, t. i. egy oly Abrahám a Santa Clarára, ki Montaignét olvasta s Voltairt tanulmányozta. Ama fejezetek, melyeket Stapfer „Tristram Shandy“-nak szentelt, talán még jobbak. Cervan­­tessel és Rabelaissel tett elmés összehasonlítások szolgálnak bevezetésül e tanulmányhoz; egy va­lóban szép lap, Sternének élő személyek terem­tése iránti kétségbevonhatlan tehetségéről, meg­érdemelné, hogy egészen idézzük. Ritkán történik, hogy egy franczia bíráló kész legyen elfeledni az ízlés, alkotás és irály hiányait, ezen legfőbb mű­vészet, t. i. oly jellemek teremtése kedvéért, me­lyek, se jellegek, se elvont fogalmak ne legyenek. Sterne két főművének taglalása e könyvben ritka ügyességgel és szerencsével eszközöltetik. Senki sem olvassa ma már többé „Tristram Shandy” kötetét. Stapfer 50 lapon e hosszú regénynek töké­letes és igen hű eszméjét adja. Az összes híres írók közül talán Sterne az, ki legkevesebbet szen­ved ily gyökeres amputatio miatt. E taglalat olvasásakor nekem úgy látszott, mint­ha magát a művet olvastam volna újra, s mintha abban semmi sem hiányzanék abból, a­mi reám máskor hatást tett. A Sterne által használt irálybeli eljárások, s átalában művészetének tanulmányozása igen finom s a részletességekbe ereszkedésnek minden ár­nyéka nélkül. Szóval ez kitűnő, igénytelen és oly irodalmi bírálat, melyet még azok is gyönyörrel fognak­ olvasni, kik beleunva commentáló száza­dunkba, s annak a könyvekről irt könyveibe, es­küvel fogadták, hogy egyetlen bírálati műhöz sem fognak többé hozzányúlni. Azonban vannak Sternenek oly hiányai, melye­ket Stapfer talán nem emel ki eléggé. Nekem úgy látszik, hogy ő nagyon is elnéző szerzőjének plagiátumai iránt. Rabelais, Daubigne s Bour­­b­on műveinek ama helyei, melyekkel minden lép­ten találkozunk „Tristram Shandy“-ban nincsenek a szövegbe beolvadva: azok nem is homályos re­­miniscentiák, s még kevésbé oly eszmék csirái, melyeket Sterne kifejtett volna ; ezek egyszerűn szöveg szerinti kölcsönzetek, oly idegen tollak, me­lyekkel a regényíró ékesíti magát, számítván a saját kora és horabeli egyének tudatlanságára ezen régi szerzők tekintetében. — Stapfer nem emelte ki eléggé azt, a­mi mesterkélt és erőltetett létezik Sternének nemcsak alakjában, hanem még eszméjében is; azon mód szerint, miszerint az emberi tetteknek utolsó csiráit keresi fel, a jelle­meket teljesen szétbonczolja ; azok kiszámított érzékenységét, könnyen könyekre indulását s azon szintett meghatottságát, mely utóljára őt magát is illusióba ejté, szintúgy mint egy színészt ki utoljára elhiszi, hogy valóban érzi az általa játszott érzelmeket, ezen érzelmek lényeges jel­lemét, a kényekkel való visszaélés, a lelkesedés hiányát, a bohóczkodást, mely gyakran a komi­­­kum helyét foglalja el, — a folytonos törekvés, a kifejezés­ és az eszmékben való eredetiségre, a szándékos bizarrságokat, végre és különösen Ster­­­­nének ama beteges féktelenségét és szemtelensé­gét, melyben se szevedély se valódi érzékiség, sőt­­ még brutalitás sem, hanem neveletlenség létezik; ; mindezt, úgy látszik nekem, Stapfer nem emelte ki­­ eléggé Sterne tehetségének taglalásában. II. Van még egy más oly pont is, mely iránt el­­­­térek Stapfertől és szabad legyen ezt néhány szó­­­val kifejeznem. Sterne méltán kiválólag humoristának tarta­­tik, tehát igen természetes, hogy Stapfer megra­­­­gadá ezen alkalmat a humor értelmezésére. Szo­­­­kása ellenére mindenkinek véleményeit felemlíté­k ezen pont iránt. Taine és Montegut, Carlyles és Tackeray, Hegel és Jean Paul, s végre Dumont és Büchner, Jean Paul „Aestetikája“ fordítóinak véle­ményét. — Stapfer ezen értelmezések egyikét sem helyesli, de az övé szintén határozatlan. Szerinte a humorista „tragi­komikus festője nem az emberek egy osztályának, se nem az esz­­telenségek egy osztályának, hanem az embernek és az emberi képtelenségnek.“ De e szerint melyik azon komikus költő, ki ne lenne humo­rista ? Még maga Moliere is, ki oly távol áll at­tól, mit az angol humournak nevez, ezen genje­­hez tartoznék, — mivel épen úgy mint Aristo­­phanes, Machiavelli­ és Terentiusnál, az ő mosolya alatt is fedezhetők ama könyek, melyeket az emberi élet látványa csal szemébe. Egyébiránt nekem úgy látszik, hogy mindez igen messzire keresése egy oly értelmezésnek, mely magától ajánlkozik annak, ki a dolgokat egyszerűen tekinti. A „humour“ szónak angolban különböző jelen­tései vannak, melyek mindnyájan inkább vagy kevésbé megfelelnek az ethymologiának. A köz­életben az angol „humour” nak nevez egy bizo­nyos vidám hangulatot keserűség nélküli szellem­­dússágok Azon tehetséget, miszerint valaki a dől-

Next